Gyuricza Gergely portréját Katona Tamás készítette.
Részlet a Könyves Magazin Margós jelölésekről szóló összefoglalójából:
Első mondat: „Már csak néhány órám van hátra a megváltásig.”
Nemhiába van a könyv elején content warning: mintha Gyuricza Gergely pszichológus és festő mintha minél több, nőiséggel, szexualitással, anyasággal kapcsolatos tabut és családi, párkapcsolati problémát (alkoholizmustól érzelmi zsarolásig) igyekezett volna beletömni első regényébe. Amint az én-elbeszélő, Petra sajátos, a mémes kultúrára jellemző, okosan önironikus stílusában megállapítja: „Mintha egy elsőkönyves író dobálta volna össze az életemet random sztorikból.” A sok, várhatóan váratlan fordulattal együtt mégis működik az egész: a narráció őrült tempója végig kitart, a szereplőket körülölelő káosz és a rend iránti igényük, a megfelelési és a boldogságvágyuk, a döntéskényszerek és a sodródás egymást kiegészítő hullámai adják a mű belső struktúráját. Nincs szépelgés, és Petra túlfűtöttsége sem üres provokáció: a regény az erotika működését úgy mutatja meg, mint a lehetséges kommunikációs, kapcsolatteremtő és nem utolsósorban potenciálisan felszabadító csatornáink egyikét. (ca)
Link
Könyvesmagazin
Részlet Gyuricza Gergely Könyves Magazinnak adott interjújából
„Több száz ember véleménye formálta a kötetet. A kézirat úgy készült, hogy megírtam egy fejezetet, majd hirdettem egy nyilvános irodalmi workshopot, ahol felolvastam az adott fejezetet (vagy annak kivonatát) ismeretlen embereknek, akik erre reflektáltak, és az elhangzott történetekből a relevánsakat felhasználtam. Mélyinterjúkat is készítettem férfiakkal és nőkkel egyaránt a párkapcsolatok és szexualitás terén. Vagy ott volt a híres jelenet, amikor a főszereplőnek csupán pár órája volt felkészülni egy randira. Ehhez a terepmunka az volt, hogy betoppantam egy ismerősömhöz, és rávettem, hogy ugyanakkora időablakban szerezzen fodrászt, körmöst, kozmetikust, és vegyen ruhát, miközben folyamatosan nyomasztottam és siettettem. Mindezt dokumentáltam. A kutatás során senki sem sérült meg, és én fizettem mindent. Meglepve konstatáltam, hogy nőnek lenni kellemetlenül drága műfaj.”
Részlet a regényből
A következő történet a képzelet műve, de a való élet problémáit feszegeti. Megjelennek benne felkavaró jelenségek is, úgymint szexuális zaklatás, párkapcsolati erőszak, kábítószer-használat és hasonló dolgok. A könyv kifejezett szándéka, hogy mindezekre rámutasson, és e témákat a közbeszéd tárgyává tegye. Ha ezek az élmények ismerősek számodra, netán te magad is hasonló problémákkal küszködsz, akkor meglehet, hogy ebben a helyzetben nem ez az írás az ideális olvasmányod. Ha a könyvben ábrázoltak kapcsán megfogalmazódik benned az igény, hogy beszélj ezekről valakivel, akkor fordulj barátodhoz vagy családtagodhoz, olyan személyhez, akiben megbízol. Vagy foglalj időpontot egy, a közelben lévő szakemberhez.
A dolgok akkor lesznek könnyebbek, ha beszélni kezdünk róluk.
xxxxx
„Bélával jobb volt. Nem mintha figyelt volna az igényeimre. Egyszerűen jött és magával ragadott. Kihasznált. Utálom, hogy ezt mondom, de bejött. Béla az élő bizonyíték arra, hogy a meghittség nem feltétele a jó szexnek, holott sokan az ellenkezőjét hiszik.
Gyerekként megnéztük apával, amikor kiöntött a Duna és elsodort mindent. Ez jutott eszembe, amikor először láttam Bélát. Pontosan erre volt szükségem. Fura felismerni. Egész életemben ötös tanuló voltam, szolfézsra jártam és tanulmányi versenyekre, ötös érettségi, egyetemi felvételi, OTDK, Erasmus, summa cum laude diploma. A család szeme fénye. Mindent határidőre, hibátlanul csináltam. Én voltam a bezzeg Petra.
És mindezt milyen szakon? Andragógia. Ha van nagyobb kamu a kriptónál, akkor az biztos, hogy az andró. Megfejeltem egy filó mesterrel, csak hogy rontsak a helyzeten. Elmentem vele multiba dolgozni, amiből pont kijön egy olyan szuterén, ahova akkor se hívnék faszit, ha el merném neki mondani, hogy bejön, és tegyen velem dolgokat.
Emlékszem az elsőáldozásomra. Ocsmány fodros fehér ruhát kellett felvennünk. A család nagy templomos, minden vasárnap ott voltunk. Voltam hittantáborban is, ahol színes krepp-papírból készítettünk apró kollázsokat Jézus szenvedéséről. Aztán ima, vacsora, közös éneklés, ima és alvás. A templom dettó. Leül, feláll, énekel, leül, ima, feláll, leül, ének, feláll. Ügyes voltál, itt egy ostya. Jámborság, áhítat, alázat, hozsanna, hozsanna, hozsanna. És persze minden az áldozatról szól. Meg a szégyenről. Tűrd, viseld el, ne szólj és légy hálás a lehetőségért. Pláne, ha nő vagy. És Isten végtelen Bölcsességében és Irgalmában a füledbe suttogja a gyereket.
Szegény Mária, még egy kiadós orgazmus se jutott neki.
Vajon miről beszélhet még ez a srác? Lehet, hogy figyelnem kéne? Mindegy, csak bólogatok és nevetek, ha ő is. Kicsit hordó alkata van, de lehet, hogy játékos a farka. Rámehetnék.
Dehogy is. Egyszer életemben erősen rámentem egy faszira, mert nagyon be voltam rúgva. Hallgattam egyszer egy női önbizalom-coach podcastjét, aki azt mondta, hogy a csajok csak legyenek kezdeményezőbbek és megoldódik a probléma. Ezen őszintén felnevettem. Volt egy szörfös testalkatú göndör srác, és nincs mit veszteni alapon rámarkoltam a faszára. Egy buliban voltunk, mindenki szeme láttára rámarkoltam, és megkérdeztem tőle: ez tetszik?
Erre ő lekevert nekem egy pofont a nagy tenyerével és visszakérdezett: ez tetszik?
A srácot azonnal kidobták, meg egy kicsit megverték. Ezt azért sajnálom. Én meg ott álltam leforrázva, mivel ez tényleg tetszett. De hogy kérjem meg a nem létező faszimat, hogy pofozzon fel, ha azt se tudom kimondani, hogy szeretnék cunnilingust. Így hívom, mert nem szeretem a „kinyalás” szót. Olyan megalázó. Vagy inkább kellemetlen. Mint amikor megnéztem tükörben, hogy milyen alkatrészt kaptam. Köszönöm, egyszer pont elég is volt. Az igazság az, hogy nem olyan szimmetrikus minden, mint lehetne. Utánanéztem a szeméremajak-plasztikának, de arra sincs pénzem, hogy egy hétvégére kimenjek Prágába, ahol utoljára gyerekként voltam apámékkal.
Apa mindenhova vitt minket. Vicces volt és igazából csak egyszer ütött meg. Azt hiszem, hatéves lehettem. Többször mondta, hogy ne kajláskodjak, ami azt jelentette, hogy ne szaladgáljak bent. Nekem pedig sikerült úgy beleszaladnom a családi herendibe, hogy az egymillió darabra tört. Először nagyon megijedtem. Apa komótosan odajött, nem tűnt idegesnek. Fölém tornyosult, és hirtelen a földön voltam. Aztán elkezdett égni az arcom és rájöttem, hogy pofon vágott. A saját apám. Életemben nem éreztem magam ennyire jelentéktelennek és megalázottnak. Egyszer, és soha többet nem ütött meg. Amikor elmondta anyának, hogy mi történt, a pofont kihagyta. Anyám bánatában sírt, hogy eltörött a családi ereklye. Én voltam anyám millió darabra tört bánata.
„Szégyen” - szólalt meg ismét a hang. Le voltam taglózva.
Pont, mint amikor jött Béla. A többiek sosem értették, hogy miért vagyok vele. Folyamatosan elkésett, le volt égve. Egy csomószor úgy szólított, hogy tesó. Egymásra másztunk nyilvános helyeken és kitiltottak a Négyeshatosból, mert a mellékhelyiségben keféltünk. Átrendezte a belső szerveimet a farkával.
A többiek csak azt látták, hogy megjelent a semmiből, és vetetett velem két kör tequilát mindenkinek. Pedig nem is szeretem a tequilát. De azt mondta, hogy attól lehet a leggyorsabban berúgni. Szóval tequilát ittunk, mert ő azt akart, és felfalt mindenestül. A szex tökéletes volt. Csak minden más volt szar mellé. Nem vagyok hülye, tudom, hogy ettől jobbat érdemlek. De hogy mondjam el, hogy mit akarok a hálószobában, amikor… hagyjuk is.
Anyám valami olyat mondana, hogy nőnek lenni nem más, mint fájdalom, nem kívánt terhesség, és egy pár pocsék szerető. Meg a folyamatos görcsök. „És legyél hálás a lehetőségért, hogy gondoskodhatsz a családodról és eldobhatod az összes szükségletedet, kislányom.”
És leginkább azt, hogy tűrjünk. Tűrjünk, tűrjünk, tűrjünk mindent.
Apámhoz följártak a haverjai az olvasókörbe. Ami egy eufemizmus arra, hogy már napközben berúgtak. Mindig én vittem be nekik kávét. A szobának régikönyv, cigaretta és alkoholszaga volt. Megdicsértek, hogy milyen szépen kigömbölyödtem. Hogy jöjjek közelebb egy picit, hadd nézzenek meg jobban, ne szégyenlősködjek már. Aztán ölelgettek, és a Feri bácsi belecsípett a fenekembe. Lefagytam. El akartam dobni a tálcát, toporzékolni akartam, de hagynom kellett, mert a jó kislányok hagyják. Vegyed bóknak. Úgy éreztem, a testem nem az enyém. Apám úgy tett, mintha nem venné észre. Mosolyogtam, de éreztem, hogy nem vagyok jó helyen. Az elsőáldozásom jutott eszembe.
De nem ez volt az első áldozatom. Egyszer az óvodából hazamenet sírtam, mert szekált egy fiú, de anya azt mondta, hogy azért bánt, mert szeret. Azt mondják, hogy minden szeretetben lakik egy kis bántás, de szerintem ez visszafelé is igaz. Ezért nem bántunk olyat, akit nem szeretünk.
Ezért vannak együtt még anyámék.
A kivételt, ami erősíti ezt az ökölszabályt, úgy hívják, hogy Jan.”
Megvásárolható a kereskedelmi hálózatokban:
Bookline
Lira
.jpg)
.jpg)
.jpg)
