2024. március 22., péntek

Apának lenni - Meghívó könyvbemutatóra a Hadik Kávéházba - Március 25-én 18 órára

  „A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet” 

Tillmann Prüfer

Apának lenni

Miért van égetően szükség új apákra

Szeretettel várunk könyvbemutatónkon a Hadik Kávéház galériáján

március 25-én, hétfőn 18 órától

Esemény

(Budapest XI., Bartók Béla út 36.).

Tallai Gábor fordító beszélgetőtársa Süveges Gergő újságíró, az Apakulcs alapítója.

A belépés díjtalan.

A kötet a helyszínen 30 % kedvezménnyel megvásárolható.

A népszerű ismeretterjesztés gyöngyszeme Prüfer az apa-gyermek kapcsolatról, a modern apa új szerepalternatíváiról írt humoros könyve.

Líra

Libri

Multiverzium

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Tallai Gábor

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Bukodi Attila

A szerző személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolva az apák mai új lehetőségeit, bemutatva azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének.

Fülszöveg

Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki a ZEIT magazin főszerkesztő-helyettese, olyan apa, aki ágyba viszi a reggelit a lányainak, és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás. Prüfer Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettük újakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a „szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa.

Ajánlások 

„Ennek a könyvnek az elolvasása után legszívesebben újrakezdeném apaként.”

Jan Weiler író, színész 

„Tillmann Prüfer Németország legismertebb apukája.”

Perspective Daily 

„Tillmann Prüfer szerint, akinek négy lánya van, itt az ideje, hogy megteremtsük az apaság pozitív képét.”

perlentaucher.de

A szerzőről

Tillmann Prüfer (1974) a ZEIT magazin főszerkesztő-helyettese, író, négy lány édesapja. A magazin hasábjain 2018 óta heti rendszerességgel jelenteti meg nagy népszerűségnek örvendő cikksorozatát, a Prüfer lányait. Két korábbi könyve, az Ez apáé, vagy dobjuk ki? és a Tedd már le végre azt a kütyüt! hamarosan a sajtó és az olvasóközönség kedvence lett. Tillmann Prüfer Berlinben él családjával. Az Apának lenni című könyve a híres Rowohlt Kiadónál jelent meg 2022-ben.

A szerző portréját Max Zerrahn készítette.

Idézetek a könyvből

„Miképp találjuk meg saját utunkat a sokféle apamodell között?”

„Hogy férfiként az apa mit képvisel a társadalom és a gyermek számára, nagyon különböző dolgok.”

„Végre magunk írhatjuk meg az apa szerepét az élet nagy forgatókönyvében!”

„Képtelenség annyi ostobaságot elkövetni, amit egy apa ne tudna helyrehozni.”

„Az ifjú apa gyakran magányos vándor a babakocsi mögött.”

„Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ugyanúgy végződik a gyerekekkel való foglalkozás, mint ahogy kezdődött: kevés alvással.”

„A legnagyobb büntetés minden férfi számára, ha saját tükörképével kell elboldogulnia.”

„Soha nem érezzük magunkat annyira erősnek, mint amikor gyermeket nevelő apák vagyunk.”

Részletek a kötetből 

„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked.”

„Arra rábírni a gyerekeket, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk, amúgy is hosszadalmas folyamat. Például jómagam nagyon örültem volna, ha lányaim a következőképpen eszik a spagettit: végy egy villát, majd annak forgatásával legföljebb három vagy négy tésztát tekerj fel! Ezután vezesd a villát a szádba! Ezen a projekten, mondjuk, tizenöt éve dolgozom. Ezzel szemben gyerekeim spagetti evéskor bal könyökükre támaszkodva fejüket a tányér magasságáig eresztik le, majd az evőeszközt egy trágyavillához hasonlóan használva a szájukba lapátolják a tésztát, amilyen gyorsan csak lehet. Elég gyakran főzünk tésztát.”

„Minderről lemondani csak azért, mert apák lettünk, hát ez elsőre elég szörnyen hangzik, és lássuk be, igenis vannak rettenetes pillanatai. Ami mégis megdöbbentő, hogy ez az egész ijesztően boldoggá tesz. Semmink nincsen, és mégsem érezzük a hiányt. Olyan ez, mintha egy másik országba költöznénk, ahol a boldogság pénzneme valami egészen új dolog. Ami korábban még feltétlenül szükségesnek tűnt, semmivé foszlott, és hirtelen olyasvalakivel vagyunk együtt, akiért minden erőfeszítés kész nyeremény. Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ha azonban a férfiak apák lesznek, elmagányosodnak. Jól mutatja ez, milyen mélyen határoznak meg bennünket a társadalmi szerepek. A bélyeggyűjtés, a fociszenvedély vagy a hétvégi kertmánia mind identitások, melyek egy tevékeny férfira jellemzőek, aki más férfiakkal (és nőkkel) ugyanazon szenvedélyben osztozik. Ezzel szemben az apaság nem tűnik olyan tulajdonságnak, olyan jellemző sajátságnak, amelyről másokkal beszélgethetünk. Egy bébi apja ezért egyúttal mindig magányos apa is. Hacsak valami meg nem változik végre!"

A fordító utószava 

Tillmann Prüfer szívből apa. Mindent tud, amit egy apának tudnia kell. Hogy csak egyet mondjak: aki mindennap reggelit visz kamasz lányainak az ágyba, az a szeretetnek, a gondoskodásnak és az alázatnak kivételes magasságaiban mozog. Bár e könyv témája az új típusú apa, szögezzük le, ilyen apák mindig is voltak, ha nem is oly sokan. A megszólítható, mindig jelen lévő, figyelmes és szelíd, szerető apa típusa nem új keletű. Legfeljebb ritka. Tillmann Prüfer megküzdött azért, hogy közéjük tartozhasson. Ebben, mint megvallja, felesége volt tanítómestere, ahogy jómagam sem lehetnék feleségem nélkül olyan apa, amilyen vagyok. Ez a könyv sok apának segíthet. Megértővé, rugalmassá, beszédképessé tehet bennünket. És nekünk szükségünk van erre.

            Apám a régi iskolához tartozott. Keveset beszélt, jelenlétével szeretett. Most is érzem a hiányát, azt, hogy milyen csodás lett volna, ha többet mond el vívódásaiból, tapasztalataiból. Jobb lett volna. Neki is, nekem is. De a tanulás, a felismerés csodákat hoz. Ahogy jómagam felismertem, min kell változtatni, hogy „elég jó apa” lehessek, úgy teheti meg ezt minden apa, aki közel engedi magához ezt a könyvet. Elsőre könnyűnek tűnik, hiszen a könyv fő üzenete, hogy legyünk jelen a gyermek életében, figyeljünk rá, töltsünk vele annyi időt, amennyit csak tudunk. De a régi minták bizony makacsok, tipikusnak és ideálisnak vélt apai és anyai feladatokat közvetítenek, melyeket jól ismerünk, hiszen mi magunk is megélhettük őket gyerekként. Hazudnék, ha azt mondanám, rám nem voltak hatással ezek a régi beidegződések. Évtizedeken át kora reggel mentem dolgozni és későn értem haza. Az, hogy a gyerekeket sokáig én vittem oviba vagy az iskolába, nem számít, mert reggel fél nyolc körül szinte aludtunk útközben. Prüfer könyvét olvasva sok mindent másképp csinálnék ma. Egy dologra azonban büszke vagyok: rengeteget meséltem nekik este, fejből kitalált történeteket, sőt, néha azt kértem, adják meg a szereplőket, én meg történetet faragok köréjük.

            Fontos könyv ez. Igazság szerint minden leendő apának (és anyának) jó volna elolvasnia. Őszinte, szívet melengető vallomás. Prüfernek igaza van, számomra sincs nagyobb örömforrás, mint a gyerek. A gyereknevelés pedig élethosszig tartó feladat. Ha a nebulók megkezdik felnőtt életüket, mi akkor is a szüleik maradunk, mint szülők pedig valahogy úgy működünk, mint egy biztonságos kikötő. Ha a tenger viharos, ha a hullámok átcsapnak a vitorlán, ott vagyunk mi, akik megmutathatjuk gyerekeinknek, mit és hogyan kell tenni ilyenkor. Például egymással szemközt leülni egy fotelbe és beszélgetni.

Tallai Gábor

Megvásárolható a kereskedelmi hálózatokban és a kiadó webáruházában:

Líra

Libri

Multiverzum Kiadó

2024. március 19., kedd

Eurotrash - Miért kell Amerikának elutasítania egy hanyatló kontinens elavult eszméit - Megjelenik március 25-én!

 David Harsanyi

Eurotrash

Miért kell Amerikának elutasítania egy hanyatló kontinens elavult eszméit

Megjelenik március 25-én!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Békési József

Szerkesztette: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

Fülszöveg

Példaértékű-e Európa? Európa korszerűtlen intézményrendszerének, gazdasági növekedése megtorpanásának, erkölcsi irányvesztésének és kulturális önfeladásának terhe alatt nyög. Mégis szép számmal akadnak olyan „eurofil” amerikai politikusok, tudósok és újságírók, akik arra biztatják Amerikát, hogy vegyen példát az Atlanti-óceán túloldalán található országok egészségügyéről, jóléti intézkedéseiről, bevándorláspolitikájáról és még sok minden másról.

Miközben a szerző arról kívánja meggyőzni amerikai olvasóit, hogy rossz helyen keresik a megoldást, akik erre buzdítanak, tükröt tartva európai olvasóinak vitatkozik az „euroblabla” jól ismert állításaival is.

Mit jelent a föderális és a szuperállam közötti különbség? Több vagy kevesebb szabályozásra van-e szüksége a gazdaságnak? Milyen mértékben támogassa az állam az egészségügyet? Segítségnyújtás vagy orvos által támogatott öngyilkosság-e az eutanázia? Eltűnik-e a modern társadalmakból a vallásos hit? S legfőképpen: az Atlanti-óceán melyik oldalán találhatunk problémáinkra jobb megoldásokat?

David Harsanyi provokatív stílusban bontja le az európai felsőbbrendűség mítoszait, és igyekszik választ találni ezekre a hazai és Európa-szerte zajló vitákból  ismerős, nyugtalanító kérdésekre is.

A szerzőről

David Harsanyi a National Review vezető publicistája, országos hírügynökségi rovatvezető és öt könyv szerzője. Gyakori munkatársa a New York Postnak, és számos más kiadvány mellett a Wall Street Journal, a Washington Post, a Reason és a USA Today is közölte munkáit. Megjelent a Fox News, a CNN, az MSNBC, az NPR, az ABC World News Tonight, az NBC Nightly News műsoraiban és több tucat rádióműsorban országszerte.

Idézetek a kötetből

Ha Európa jogilag próbálja meg szabályozni a sértő
beszédet, akkor oda a szólásszabadság eszméje. Ilyen alapon akár ennek a könyvnek a címe is gyűlöletkeltőnek minősülhet Európában. A hatalmon lévők érzékenysége mindig győzni fog.”

„A mai Európa legfőbb jellemzői a szabályozatlan és pusztító tömeges migráció, a túlszabályozottságtól fojtogatott gazdasági élet, a magas munkanélküliség, a vállalkozószellem hiánya, a szétmálló civil társadalom, az alacsony termékenységi ráta, a lopakodó önkényuralom és ami a leginkább elkeserítő, az eszméikbe vetett hit teljes hiánya.”

„Franciaországban vagy Magyarországon a gazdasági rendszerek és a kulturális attitűdök nem úgy támogatják és értékelik az egyéni teljesítményt, mint az Egyesült Államokban. Inkább az a hagyomány, hogy az állam úgy bánik az állampolgárokkal, mint egy nagylelkű szülő – és ez a hozzáállás a monarchia alatt élt generációktól kezdve a fasizmust és a kommunizmust átélő nemzedékeken át egészen a mai Európában létező bürokratikus szuperállam polgáraiig tetten érhető.”

„Az amerikaiak többsége számára fontosabb, hogy mindenki az állam beavatkozása nélkül valósíthassa meg életcéljait, mint annak biztosítása, hogy minden ember jól éljen. Ezzel szemben minden egyes európai nemzet szerint fontosabb, hogy az állam garantálja, hogy senki sem szenved szükséget, mint az, hogy megvédje minden egyén jogait – ez a szemlélet nem összeegyeztethető az amerikai köztársaság eszméjével.”

Részlet a kötetből

1.

Európaizáció

A XX. században történtek után Isten elhagyta Európát, s erre minden oka megvolt.

P. J. O’Rourke

Háromszor annyi európai polgár dönt úgy minden évben, hogy el­hagyja otthonát, s az Egyesült Államokba költözik, mint fordítva.Ezen senkinek sem kellene meglepődnie. Bár Európa még ma is az egyik leggazdagabb hely a Földön, mára roskadozni kezdett fejnehéz intéz­ményei, gazdasági nehézségei, valamint morális vaksága és kulturális önfeladása súlya alatt. A mai Európa legfőbb jellemzői a szabályozatlan és pusztító tömeges migráció, a túlszabályozottságtól fojtogatott gaz­dasági élet, a magas munkanélküliség, a vállalkozószellem hiánya, a szétmálló civil társadalom, az alacsony termékenységi ráta, a lopakodó önkényuralom és ami a leginkább elkeserítő, az eszméikbe vetett hit teljes hiánya.

És mégis, annak ellenére, hogy Európa ábrándjai és hagyományai a szemünk előtt foszlanak szét, az amerikai elit jeles képviselői – többek között politikusok, akadémikusok, tudósok, újságírók – egyre nagyobb népszerűségre téve szert amellett érvelnek, hogy nyomasztó problé­máinkra az Atlanti-óceán túloldalán kell keresnünk a válaszainkat. Ezek az eurofilek a modern európai intézményeket, etikai megközelí­téseket, szakpolitikákat többre becsülik az itthoniaknál. Gúnyolódnak az amerikai élet gyermekes és közönséges természetén. Úgy tekinte­nek Amerikára, mint egy olyan helyre, amely tömve van tanulatlan, elhízott, fegyvermániás, televíziófüggő, nagy tételben vásárló, tátott szájú tuskókkal, akiknek minden vágya, hogy az állam gondoskodjon róluk. Számukra Európa lakossága jelenti a felvilágosodott, kiművelt, önzetlen embereket, akik önérdeküket feláldozzák a „közös jó” oltárán. Kibékíthetetlen ellenszenvvel viseltetnek azon társadalmi jellemzők iránt, amelyek oly markánsan vannak jelen az amerikai pszichében: a kockázatvállalásra való hajlandóságot, az egyéni szabadságot és a zsidó-keresztény gyökereket olyan dolgoknak tekintik, amelyek gátolják a modern európai eszmék terjedését.

És csakugyan, az európai kormányzati intézmények leghangosabb éltetői az Egyesült Államokban kivétel nélkül azok közül kerülnek ki, akik a legszenvedélyesebb kritikusai társadalmunk dinamizmusának és csodálatra méltó rendezetlenségének. Azok a tényezők, amelyek gazdaságunk világelsőségéhez vezettek – a nem tervgazdálkodás alapján működő, szabályozatlan, individualista és látszólag kaotikus szabadpiacok – sértik ezen emberek technokrata érzékenységét. Az eurofil megközelítés elveti az individualizmust, az önellátásra törekvést és leginkább az átlagos polgártársai zabolátlan magabiztosságát. Az eurofilek szerint az amerikai kivételesség, vagyis az az eszme, hogy az Egyesült Államok különleges szerepet játszik a világtörténelemben, visszatetsző és téves gondolat.

Nem csupán az amerikai baloldal képviselői keresik Európára te­kintve a válaszaikat. Bár való igaz, hogy az európai minták követése nagyobbrészt a politikai baloldal jellemzője, hiszen számukra a közpon­tosított irányítás eszméje előrébb való az egyéni döntések jelentőségének elismerésénél, az amerikai nacionalisták és a teokratikus értelmiségiek is egyre inkább hajlanak arra, hogy olyan aggasztó problémákra, mint a csökkenő születésszám, a templomba járók számának drasztikus zuhanása, illetve országunk általuk vélt morális hanyatlása, olyan or­szágokban keressenek választ, mint Magyarország, Oroszország vagy más kelet-európai államok. Könyvemben azonban túlnyomórészt csak azokkal a felvetésekkel foglalkozom, amelyeket az amerikai baloldal  

fogalmaz meg a Nyugat-Európa vagy az Európai Unió tagországai iránt érzett elvakult szerelmi vágyódásában. Ugyanis amikor ezek az eurofilek elismerő pillantásokat vetnek az Atlanti-óceán túlfelére, vi­gyázó tekintetük nem Törökországra, Bulgáriára vagy Albániára esik, még akkor sem, ha ezen országok politikai rendszerei sokat átvettek az általuk annyira csodált szocialisztikus megoldásokból. Nem, az ő epekedésük tárgya inkább Franciaország, Németország és a skandináv államok. Elég baj ez nekünk.”

Előrendelhető a kiadó webáruházában.

2024. március 15., péntek

Előolvasás: Boltsek Erik: Párhuzamos létezés - ("Boltsek Erik egy tehetséges író, akinek igencsak gazdag fantáziája van. S remélem folytatni fogja az írását,mert kár lenne veszni hagyni ekkora tehetséget.")

Erről a könyvről egyszer már írtam blogomban, de akkor még nem tudtam befejezni. Így most hozom a véleményemet, ezúttal befejezve. Ezúton is köszönöm Boltsek Erik írótól a hatalmas türelmét. Sajnos, nem sajnos eléggé elfoglalt voltam mostanában. Most, hogy sikerült befejeznem a Párhuzamos létezés című könyvét, igyekszem nem spoileresen megosztani az olvasási élményemet. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a Kiadom a könyvemet-nek. 

Boltsek Erik
Párhuzamos létezés

Tartalom

 A Cloquet-völgy tökéletes úticél a nyaralni, vagy éppenséggel a békülni vágyóknak. Az utóbbi reményében utazott el Gary és Natalie eme erdős vidékre, hogy újra egymásra találjanak. Küldetésük azonban hamar megfeneklett, Gary pedig kétségbeesetten igyekezett menteni a menthetőt, köztük saját életét is. Amíg ő pszichiátriai terápiára jár és visszavedlik gyermekké, a balesetüket firtató húga, Agnes és a rendőrség is gyanús összefüggésekre bukkan a háttérben, melyekről úgy hiszik, akár egy nagyobb kirakós apró elemei is lehetnek. Egyre több a gyanús eset, és egyre sűrűbben bukkan fel a rejtélyes Mr. Ollenburger neve, akiről a vezetéknevén kívül a rendőrség mindössze két dolgot tud: hogy kék öltönyt visel, és hogy a felmenőit mind egy szálig lemészárolta néhány vallási fanatikus. A fájdalom és nyomorúság szülte Álomkör keze messzire nyúlik, de vajon elér akár Xilveas-ig is, hogy beteljesítse a sorsát?

Véleményem
5/5

Nos, ahogy legelőször is írtam, iszonyat jó ez a könyv. Gary pont, mint én. Mintha magam láttam volna. Jókat vigyorogtam, ahogy viselkedett, beszélt meg úgy általában, szerencsétlenkedett. Kíváncsi voltam hova lyukadt majd ki az egész, mert úgy éreztem kissé zizi, nem értettem mi lesz vele.

Azt kell, hogy mondjam, sok minden történik ebben a könyvben. Fordulatos, pörgős. Nem hiszem az olvasó rémesen unatkozna közben. Legalábbis én nem unatkoztam, sőt! Boltsek Erik egy tehetséges író, akinek igencsak gazdag fantáziája van. S remélem folytatni fogja az írását,mert kár lenne veszni hagyni ekkora tehetséget. Holt biztos, hogy újraolvasós lesz számomra ez a könyv.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott kiolvasnom. Tudom az előolvasásnak a lényege, hogy megjelenés előtt olvassuk el. Nem is szeretnék kifogásokat keresni, de megérte.

A vége!? Döbbenetes. Alig hiszem el, hogy ez lett a vége, ekkora csavart tett bele. Hát nem erre a végre számítottam. Egyébként nem számítottam arra, hogy függővéges lesz. De hát az író, azért van, hogy arcon csapjon egy adag csavarokkal, pluszban. Nemde?

Akadt ebben a könyvben jó adag krimi, csavarok, kérdések, kesze-kusza történetek, fantasy elemek is, amitől aztán nem unatkozhat az ember.Aki izgalmas könyvet keres, annak ezt nagyon ajánlom. Szerezzétek be! Érdemes elolvasni.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Jónás könyve parafrázis, apa-fiú regény, és kiállás a környezetvédelemért az Oscar-díjas A víz érintése írójának új könyve

 Daniel Kraus: 

Bálnahullás

"Az istenek hajója ez ősi szurokból, méterről méterre haladó ráncos fekete tömeg, akkora monstrum, hogy a teljes óceánt képes lenne kiszorítani a medréből."

Jónás könyve parafrázis, apa-fiú regény, és kiállás a környezetvédelemért az Oscar-díjas A víz érintése írójának új könyve

Megjelenés: április 16.
Fordító: Szaszkó Gabriella
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 352 oldal

Leírás

Bálnahullás okozta az utóbbi évek legnagyobb meglepetését számunkra. Semmi nem rántotta így ki alólunk a szőnyeget, mint ez. Daniel Kraus története tényleg az, aminek látszik – egy huszonnégy méteres, hatvan tonnás ámbráscet nyel magába egy búvárt, akinek csupán egyetlen órája marad a menekülésre, mielőtt elfogyna az oxigénje.

Ugyanakkor ez a történet rengeteg minden más is. Egy apa és fiú keserű kapcsolata a legerőteljesebb tűzpróbával, amely csak elképzelhető. A természet csodálata, középpontban az egyik legősibb rémálmunkkal. Jónás történetének feszültséggel teli újraalkotása. És az egészet a páratlan prózája emeli a magasba; mind a leírások, mind a párbeszédek sokáig velünk maradnak. Erre a sajtóanyag végefelé konkrét példát is mutatunk Nektek! Részünkről egész biztos, hogy a Bálnahullás az a könyv, amire biztosan emlékezni fogunk később is.

Fülszöveg

A marsi és a 127 óra találkozik ebben az erőteljesen emberi és tudományos precizitással megalkotott thrillerben, melyben egy huszonnégy méteres, hatvan tonnás ámbráscet nyel magába egy búvárt, akinek csupán egyetlen órája marad a menekülésre, mielőtt elfogyna az oxigénje.

Jay Gardiner a lehetetlenre vállalkozik – meg akarja találni apja holttestének maradványait az Atlanti-óceánban Monastery Beach partjainál. Tudja, hogy kevés esély van a sikerre, de Jay azt gondolja, ez az egyetlen járható útja annak, hogy felszabaduljon a bűntudat súlya alól, melyet az apja halála óta cipel magával, aki nemrég öngyilkosságot követett el.

A merülés jól kezdődik, de egy óriáskalmár hirtelen megjelenése Jay-t komoly veszélybe sodorja, melyet aztán a végtelenségig fokoz egy táplálékért érkező ámbráscet feltűnése. Jay hamarosan a kalmár csápjai között találja magát, mely egyenesen magával rántja a bálna szájába, majd pedig a bálna első gyomrába a négy közül. Jay gyorsan ráébred, hogy csupán egyetlen órája maradt, mielőtt az oxigéntartálya kimerülne – egy óra, hogy legyőzze saját belső démonait, és kiszabaduljon a bálna gyomrából.

Daniel Kraus, A víz érintése írójának új regénye filmbe illő, lebilincselő thriller egy fiatal férfiról, aki már letett mindenről… hogy aztán életének értelmét a legveszélyesebb és legszokatlanabb helyen találja meg újra.

A szerzőről

Daniel Kraus több mint egy tucatnyi regény és képregény írója. Eddigi legismertebb műve a Guillermo del Toróval közösen jegyzett A víz érintése, melyet több mint húsz nyelvre fordítottak le, míg az alapjául szolgáló film négy Oscar-díjat nyert. Kraus legutolsó regénye Bálnahullás címmel jelent meg 2023-ban. Jelenleg feleségével Chicagóban él.

A regényről írták

„Csodálatos regény! Felejthetetlen olvasmány a tengerről, a természet csodálatáról, valamint az apák és fiúk sokszor keserű kapcsolatáról.” - Gillian Flynn

„Bizonyára történtek már furcsább dolgok is a világon annál, minthogy valakit lenyeljen egy bálna, de az biztos, hogy még senki sem mesélte el ezt ennyire nagyszerűen.” - Stephen Graham Jones

„A legősibb rémálom áll a Bálnahullás fantasztikusan magával ragadó történetének középpontjában. A szereplők a legerőteljesebb tűzpróba előtt állnak, amely csak elképzelhető.” - Owen King

„Észbontó, lélegzetelállító kaland, egyben gyengéd és érzelmes történet egy apa és fiú kapcsolatáról. Daniel Kraus olyan szerző, akit csodálok. Bármire képes, és soha nem okoz csalódást.” - Dan Chaon

„Mestermű. Nagyon-nagyon régen nem éreztem már magam ennyire élettel telinek olvasás közben.” - Alissa Nutting

„Meglepően érzelmes és rendkívül szórakoztató. A Bálnahullás Jónás történetének feszültséggel teli újraalkotása, amiről nem is gondoltad volna eddig, hogy szívesen elolvasnád.” - Gabino Iglesias

Részlet a kötetből

„Ez a Hold, sápadtkék, foltos, masszív, álom, legenda.

Épp felkel.

Az istenek hajója ez ősi szurokból, méterről méterre haladó ráncos fekete tömeg, akkora monstrum, hogy a teljes óceánt képes lenne kiszorítani a medréből. Jay omega alakú foszforeszkáló fehérséget lát; ámulatában eljut oda, hogy már képes felfogni, hogy a félhold a száj, a hatméternyi száj, és ez az obszidián felhőkarcoló nem az elveszett Atlantisz. Nem összeütköző bolygók halma.

Hanem egy élőlény.”

[…] 

„Minden egyes műalkotáson, amit Jay valaha látott, az ámbráscetek csupán egy bárkányi zsírtömeget alkotnak. De amikor ez a bálna Jay előtt oldalra csavarja a farokuszonyát, az izmai nagyobbak, mint maga Jay; összeszorítja redőit a bálnazsíron át. Bizonyára ez a legerősebb dolog, ami valaha élt a földön, s melynek ereje csak meglepő kecsességével vetekszik.

Kitartja a pózt, és olyasféle hatalmas vesszővé lesz a mondatban, melyet csak az istenek képesek elolvasni.”

A könyvet itt tudjátok előrendelni.:

Agave Könyvek

2024. március 12., kedd