2021. június 18., péntek

G. F. Lancer: Expulzió - ("Szívből merem ajánlani az olvasóimnak, akik kedvelik a sci - fi, katonai könyveket. Nekem tetszett. Aki ráér, egy délután alatt ki is olvashatja.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni G. F. Lancer írónak, hogy elolvashattam Expulzió c. könyvét. Igencsak érdekes volt számomra, azt gondolom, hogy érdemes folytatnia az írását. Látok benne lehetőséget, potenciált, hogy nagyon jó könyveket, történeteket adjon ki. Mi sem bizonyítja az Expulzió című története.

G.F.Lancer:
Expulzió




Tartalom:

A Föld többé nem az emberek otthona. Nukleáris kataklizma sújtotta felszínét hamusivatagok borítják, az elemek elszabadultak, viharok tombolnak, szökőárak pusztítanak, a mélyben ismeretlen erők mozgolódnak. A valaha mindenható faj az űrbe kényszerült, kényelmetlen, szűkös lakóhajókra, elavult bázisokra és onnan igyekszik szörnyű bűneit jóvátenni. A Mars még nem lakható, a Föld pedig már nem az. Törekvéseiket, hogy meggyógyítsák az anyabolygót, rendre keresztülhúzza valamilyen ismeretlen erő.
Oliver ízig-vérig katona. Kissé kopottas már, az italt sem veti meg és olykor bizony eljár a keze, státuszra, rendfokozatra való tekintet nélkül. Küldetése felszámolás, ahogy mindig. Az ellenfél ismeretlen. Pia meg nincs.


 Véleményem
4/5

Pár nappal ezelőtt fejeztem be az olvasást, és még mindig azon agyalok, hogy mit is írjak.
A borító alapján arra gondoltam, hogy végre valami apokaliptikus történetet kapok, kaptam is. De!
Egy személyes fickó történetét olvashattam, mely néha vicces, komoly és rémisztő volt.
Kevés oldalszámmal olvastam, mely egész jól lehetett haladni. Viszont még tehetett volna még pár oldalnyit.
Gördülékeny, vicces, humoros és olvastatta magát.
Amikor befejeztem, azon gondolkodtam, hogy ez a történet kissé hasonlít az én vicces íróm egyik könyvére. Abban a történetben is meg volt a maga humorra, gúnyos, csípős beszólások. Tetszett, nem volt töménytelen magyarázat. Ami pont elég is a történet szempontjából.
Érzékletesen írja le a szereplő gondolatát, érzéseit a körülötte való történésekkel kapcsolatban.És nemcsak a szereplő érzéseit, hanem ami az emberiséggel történt. Nukleáris katasztrófa állapotok uralkodtak Hidegfejjel, már - már robot módon közelített mindenhez.
Ja, elfelejtettem megemlíteni ez egy katonai sci-fi, filmszerűen hatott, az egész történet. Eltudnám képzelni egy film alkotásként ezt a történetet, és tudnám is ki játszaná el a főszerepet. A gyerekkori kedvenc színészem Michael Biehn. Csak, hát sajna megöregedett szegényke, de akkor is őt szeretném
A befejezés hagy némi kívánnivalót, jó értelemben. Igazából nem is tudom mi lett a vége. Illetve ilyennek kellene lennie a befejezésnek? Számomra nagy kérdőjel lett a vége. S emiatt nem vagyok kibékülve a végével.
Mindenestre első könyves szerzőtől nagyon jó könyv. Kíváncsian várom legközelebb, mivel rukkol elő.
Erre a kötetre négy csillagot adok, bár tetszett, szórakoztatott. Én viszont azt tanácsolom, folytasd, több van benned, mit gondolnád.

Szívből merem ajánlani az olvasóimnak, akik kedvelik a sci - fi, katonai könyveket. Nekem tetszett. Aki ráér, egy délután alatt ki is olvashatja.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Mogul Kiadó

G.F.Lancer írói oldala



2021. június 14., hétfő

Top 5-ös listám, a Romantikus-krimiajánlóm nektek.- ( (...) én nagyon szeretem, ha mindkettő van benne. )

Ezúttal romantikus krimi könyvekről hozok ajánlót. Azt hiszem ez az a zsáner, amit nagyon kevés lehetőségem van olvasni. Kevés író van kis hazánkban, akik ezt a zsánert műveli. Sajnos. Pedig nagyon jó lenne, ha minél több ilyen lenne. Főleg, hogy egyszerre krimi és romantikus szál legyen benne, én nagyon szeretem, ha mindkettő van benne.

 

 1.
Megyeri Judit:
Rózsakői rejtélyek

Tartalom:

Amikor ​azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok…

Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.

Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.

Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?

 2.
Ella Steel:
Féktelen hajsza

Tartalom:

Mira Wright egy fiatal nyomozó, aki a múltban elszenvedett fájdalmait, a munkájában szerzett sikereivel szeretné felülírni.
Társai körében elismert és határozott nő, de ez mind csak a felszín.
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát.
Jay Davis az elkövetett hibáit nem tudja maga mögött hagyni, hiába az eltelt évek… a bűntudat nem engedi.
Mira az évekig gyakorolt önkontroll ellenére sem képes parancsolni magának. Úgy érzi meg kell ismernie a férfit és meg kell fejtenie a férfi testét beborító tetoválások jelentését.
Boldogságra lelhetnek ennyi titokkal a hátuk mögött?
Mindent megpróbálnak, hogy ez sikerüljön, kivéve az őszinteséget.
Aztán egy nap el kezd felszínre törni a múlt…

 3.
Komlós Kinga:
Eszement alkuk 

Tartalom:

Catherine ​Campbell nyomozó, a körzeti rendőrfőnök lánya, ám eddig még egyetlen sikeresen megoldott ügyet sem tudhat a háta mögött. Valami mindig beüt: vagy elveszíti a nyomot, vagy rossz embert kap el. Egyszóval nincs szerencséje, úgy, ahogy a szerelemben sincs. Egyik este, az egyik legnagyobb helyi maffiózó elrabolja, és egy végzetes alkut ajánl neki. Vincent Collins pofátlanul választás elé állítja: vagy marad a baleknyomozó, akire nincs miért büszkének lennie apunak, vagy segít neki elkapni és lecsukatni a rivális drogbárót, és így két legyet ütnek egy csapásra. Ha a lány beleegyezik, sikerül a város egyik legelvetemültebb emberét elkapni, megvan a megérdemelt siker, és Vincent útjából is eltűnik a konkurencia. Vajon a fiatal nyomozó lány belemegy egy ilyen képtelen és törvénytelen dologba? Van annyira elkeseredett, hogy összeálljon egy rossz-fiúval? És mi történik akkor, ha ez a rossz-fiú a szívét és a lelkét is gúzsba köti, miközben meglepő titkok bukkannak a felszínre kedvenc bűnözőnkről… 

 4.
Csernovszki-Nagy Alexandra:
Gyarmaty Karolina történetei

Tartalom:

„Tél vége felé döbbenetes dolog borzolta a kedélyeket ebben az álmos kis városkában. Olyan, amiről a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet ezen a helyen! A viharoknak és esőzéseknek köszönhetően a víz kimosott egy női holttestet a földből, nem messze a Lévay család otthonától. A ház népe összeszaladt, rég lehetett már ekkora izgalom a környéken.”

5.
Hidasi Judit:
Aranykör   

Tartalom:

Létezik ​rosszabb rémálom egy szülő számára, mint a gyermeke elrablása?
Dóra élete teljes és boldog volt. Szerető család vette körül, karrierje felfelé ívelt, minden tökéletes volt, amíg el nem rabolták kétéves kisfiát a játszótérről. Minden kártyavárként dől össze benne és körülötte.
Őrült hajszába kezd és semmi más nem számít már neki, csak hogy megtalálja a fiát. Egy tapasztalt nyomozó, Puskás András és két számítógépes zseni tinédzser lesz segítségére. Az idő előrehaladtával a szálak sehova nem vezetnek, a nyomok kihűlnek, mígnem két év múlva ugyanonnan, ugyanúgy el nem tűnik egy másik gyermek is.
A nyomozás új lendületet kap és kontinenseken át vezet egy szörnyű és váratlan végkifejletig. Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem a fia elrablása lesz Dóra legsúlyosabb és legsötétebb megpróbáltatása.
Mire lehet képes egy anya, hogy visszakapja gyermekét?
Hidasi Judit, a nagy sikerű Gondolatmappa című könyv szerzője ezúttal egy anya lelkének mélységeibe vezet minket. Egy szívszorító és fordulatokkal teli történet arról, hogy milyen változásokhoz és tragédiákhoz képes egy szülő alkalmazkodni azért, hogy visszaszerezze a gyermekét. 


2021. június 13., vasárnap

Előrendelhető lett S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei könyv. Ne maradj le!

 Figyelem! Előrendelhető S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei című könyvre. 


Előrendelhető lett Smaragd kiadónál S. A .Locryn: Edinburgh kék fényei című meleg romantikus könyv. Én nagyon várom ezt a kötet, bízom benne, hogy ti is annyira várjátok már. Az alábbi bejegyzés alatt találhatjátok a linket, ahol elő lehet rendelni a könyvet. Szívből ajánlom nektek. Annyit elmondhatok, hogy érdemes előjegyezni, megvenni Edinburgh kék fényei könyvet. Bár, csak részleteket olvastam a könyvből én, nagyon imádtam Dennis és Davis történetét.


S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei
 

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját? 

Megjelenés: Június 28.

Iratkozz fel:

Smaragd Kiadó

2021. június 10., csütörtök

Amiket el szeretnék olvasni 7.rész - Jobbnál, jobb könyvek érkeznek az olvasókhoz. Egyszerűen alig tudok választani, hogy melyiket is szerezhessem be.

Jöttem egy újabb ajánlóval az Amiket el szeretnék olvasni 7.részével, amit későbbiekben szeretnék elolvasni. Továbbra is magyar szerzők könyveit válogattam össze, viszont egy ilyen (E) jelzés lesz, ami azt jelenti előjegyezhető egyes könyvek.



 Lexie King:
Élet vár 

Tartalom:

Azt mondják, egy férfi és egy nő sosem lehetnek hosszabb ideig „csak” barátok, mert előbb-utóbb az egyik fél mindig többet akar majd.
Elzártam a szívemet a felszínre törő érzelmek elől, a barátságunk az idő múlásával mégis vonzalomba torkollott.
Megnyitottam a szívemet annak a férfinak, akire az életemet is gondolkodás nélkül rábíznám; annak a férfinak, aki egy levélben búcsúzott el tőlem.
Többet érdemeltem volna egy nyamvadt papírlapnál…
Visszahúzódtam ismét a csigaházamba és éltem tovább az életemet, miközben arra vártam, hogy kinyíljon az ajtó és ő belépjen rajta, de helyette egy másik férfi „kopogtatott” be.
Megigézett a szeme, minden egyes szava: ő maga volt a szenvedély.

 Kozma Ani:
Kezdet és vég


Tartalom:

Három ember sorsa fonódik össze egy tragikus baleset következtében.
Miként lehet egy családnak túljutni a rossz időszakon, hogy a múltra ne szomorúsággal gondoljanak, a jelennel elégedettek legyenek és a jövőre bizalommal tekintsenek?
Egy igaz szerelem
Egy tragédia
Egy titok
Az igazság
Ez a felemelő történet a szerelemről, a reményről és a második esélyről szól. Az események során számos titok kerül napvilágra, amelyek felkavarják az állóvizet. A regény magávalragadó, sodró lendülete, erőteljes karakterei teszik élővé a történetet.
Vajon Annika és Dávid szerelme felül tud kerekedni a családi viharokon, vagy külön folytatják az útjukat?
Kozma Ani megrendítő erejű könyve egy olyan utazásra invitál, amely magával ragadja az olvasót, a romantika, dráma és misztikum különleges elegyéből álló, lebilincselő családregény világába.

 Zajácz D. Zoltán:
Véres Balaton

 
 
Tartalom:

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.
A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.
A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel.

 Büksi Zsuzsanna:
Kapcsolat: Bonyolult 

Tartalom:

Hannát, a kiváló dokumentumfilmest többszörösen megsebezte az élet. Nemrég települt vissza Franciaországból, miután balesetben elveszítette szerelemmel szeretett férjét, Lucas-t. Évekkel ezelőtt egy kettős csalódás űzte őt külföldre. Egyszerre és együtt árulta el akkori szerelme, Gábor, és egykori iskolatársa, szívbéli barátnője, Zsófi. Ők ugyanis Hanna háta mögött összejöttek, majd házasságot kötöttek egymással. Gyerekük született. Igaz, később ők is megtapasztalhatják a szerelem mulandóságát. Gábor váratlanul hazaérve, félreérthetetlen helyzetben, egy férfi ölelő karjában találja Zsófit.

Hannát lelkiismeret-furdalás gyötri férje halálával kapcsolatban. Próbálja összerakni darabokra tört élete cserepeit. Eközben összefut a frissen csalódott Gáborral, aki szeretné helyreállítani kapcsolatát az egykor elhagyott Hannával. Vajon sikerül-e neki? Hannának fel van adva a lecke. Feledni fájón? Ölelni újra? Elveszni régi-új szerelemben? Hinni ismét abban, akiben egyszer már csalódnia kellett?

Egy elsőkönyves, magyar szerző, friss hang, robogó cselekmény, és éppen annyi romantika, ami megfűszerezi az életet. Büksi Zsuzsa humorral, finoman bánik a szereplőivel, és olyan helyzeteket teremt, amelyekben magunkra is ismerhetünk.

 Igali Anikó:
One Night Onliy

Tartalom:

R. rajong a szexért. Imádja a nőket, és a nők is imádják őt. Nem hagy ki egyetlen kóbor numerát sem, szakértője a prostituáltaknak, üres perceit pedig szexchattel dobja föl. Szenvedélye tönkreteszi a kapcsolatait és akadályozza a munkájában is, ezért próbál szabadulni tőle. Heti rendszerességgel például csoportterápiára jár, ahol látszólagos sorstársakkal beszéli ki a mindennapok megpróbáltatásait.
Amikor meggyilkolják a csoport egyik tagját, a titokzatos R. komoly slamasztikába kerül. Versenyfutásra kényszerül a saját kollégáival és az idővel a gyilkos kézre kerítéséért, és nem utolsósorban azért, hogy kompromittáló életvitelére ne derüljön fény.
Emma gyönyörű harmincas, akinek az életét váratlanul romba dönti egy súlyos diagnózis. A betegség érzelmi hullámvasútja olyan világba repíti, ahol azelőtt még álmában sem fordult meg.


Két vadidegen találkozik egy arc nélküli dimenzióban, ahol a legvadabb fantáziák is teret nyerhetnek.
Mindkettőjüknek szüksége van a másikra, de a kegyetlen valóság mindent felülírhat. A virtuális világon túl is lehet jövője a kapcsolatuknak?
Egy igazi modern románc; szívszorító, kacagtató, akciódús és pikáns – egy jó tollú, jó humorú szerzőtől.

 Selena B. Lowell:
Az árnyékfalu

Tartalom:

Jenna vagyok.

Az életem egyik napról a másikra megváltozott, amikor felbukkantak az eszement teremtményekké vált emberek. Még abban a pillanatban sem hittem el, hogy a túlélés lesz a tét számomra nemcsak az Árnyékfalu kerítésein belül, hanem kívül is, egy jóval nagyobb apokalipszisben. Ám akkor váratlanul megérkezett az életembe Derek, aki reményt nyújtott nekem ebben a borzalmas világban, amit Liam tett pokollá. Vagy mégsem?

„A mi életünk most olyan, mint egy időzített bomba: bármikor robbanhat, bármikor szétmarcangolhat, bármikor elpusztíthat.”

K. M. Holmes:
Neked megadom magam

Tartalom:

Engedd, ​hogy a vágy magával vigyen!

Jillian Cartert sosem kényeztette el az élet. Keményen meg kellett küzdenie mindenért. A jelenlegi helyzetét viszont szívből utálja. Tudja, hogy változásra van szüksége, de a sors hamarabb lép helyette. És a sorsnak neve is van: úgy hívják, Colton.

A férfi érkezésével minden a feje tetejére áll, és Jillian hiába is tiltakozik ellene, rabul ejti őt. Talán azért, hogy kihasználja, talán azért, hogy megmentse… Colton Moran az a típusú ember, akinek nem lehet ellentmondani. Mindig megszerzi, amit akar, és ez alól Jillian sem kivétel. Nem számít, mi az ára, csak az, hogy birtokolja őt. Arra azonban nem gondolt, hogy a tettének milyen következményei lesznek, és milyen titkokra derül fény.

„Ugyanabba a csapdába léptünk mindketten. Ő is képtelen volt szabadulni tőlem, és tudtuk, hogy csak úgy menekülhetünk meg, ha nem állunk ellen a kísértésnek.”

Vajon együtt képesek leküzdeni az akadályokat? Létezik kiút egy olyan világból, amelyet az alvilág birtokol? Van esélye két megtört szívnek az egyesülésre?

Bihary Peter: (E)
Likvidált szerelem
 

Tartalom:

A 2010-es években az ISIS terrorszervezet tagjai azon munkálkodtak, hogy észrevétlenül eljussanak Európa nagyvárosaiba, ahol az újraszerveződő alvó sejtek a kalifátus parancsára bármikor képesek lettek nagyszabású terrortámadások végrehajtására.
A különlegesen kiképzett izraeli csapat, élén Dovval ezeket az embereket hivatott kiiktatni. Munkájuk során ezernyi veszély leselkedik rájuk, és minden tudásukra szükségük van a feladat végrehajtásához.
Azonban a harcosok emberi oldala is megmutatkozik, amikor az izraeli csapatvezető szerelmes lesz a titokzatos arab szépségbe, aki a terroristák fedő szervezeténél dolgozik.
Lehet jövője egy eleve halálra ítélt szerelemnek? Feloldhatók az évezredes konfliktusok, és győzedelmeskedhet az emberi jóság?
Bihary Péter elképesztő fordulatokban, izgalmas akciókban bővelkedő regénye kegyetlen őszinteséggel mesél életről, szerelemről, halálról.

Leda D'Rasi :(E)
Ritus
 

Tartalom:

A ​Boszorkánydinasztia sorozat írónője legújabb könyvében fejest ugrik a sötét thriller világába és ezzel új oldalát fedi fel az olvasók előtt! Kegyetlen rítusok, sötét istenek, és a nyomozás, ami talán a pokolba vezet…

Las Vegas a bűn városa. Drog, prostitúció, maffia, és a legdurvább gyilkosságok. A helyi nyomozók ehhez edződtek, és hiszik, őket semmi nem lepheti meg, amit ember elkövetni képes.

Ebben ringatja magát Nick Eckerton is, mégis eláll a szava, amikor egy megnyúzott holttest ügyében kezdi követni a nyomokat. Amit talál, túlmutat a hatóságok munkáján, Nick pedig eddigi hitét átgondolva kezd ráébredni az igazságra: van, amit még Las Vegas bűnben fogant városa sem látott. Egy titkos társaságot, akik sötét rítusokkal szólítják az elfeledett isteneket, és hússal, vérrel, csonttal lakatják jól őket a segítségükért cserébe.

Ismeretlen terep ez, ahová nem rendőr kell, hanem valaki, aki otthon van ebben a világban. És ki lehet az?

Egy fiatal nő, aki nemcsak megjárta a rítusok poklát.

De bele is halt…

 

 A könyveket itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Libri

Bookline

Líra

Erawan Kiadó

2021. június 9., szerda

Új LMBTQ történet jelenik meg Smaragd Kiadónál, S. A. Locryn: Edinburgh kék fényei címmel.

S. A. Locryn írónőnek hamarosan megjelenik második könyve, ahol Smaragd Kiadónál lehet előjegyezni. Annyit elmondhatok, hogy érdemes előjegyezni, megvenni Edinburgh kék fényei című kötetet. Bár, csak részleteket olvastam a könyvből én, nagyon imádtam Dennis és Davis történetét, a vicces szövegeiket. Úgy, hogy én szeretném nektek bemutatni ezt a könyvet. Nemcsak azért szeretném bemutatni ezt a könyvet, milyen klassz és fantasztikus, hanem azért is, mert támogatni szeretném az olyan írókat, akik LMBTQ regényeket írnak. Bízom benne, hogy sokatok nagy kedvence lesz ez a kötet.

 

 S. A. Locryn:
Edinburgh kék fényei

Tartalom:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Még hogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén. Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében. Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell. Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük. Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?  
 

A könyv rendelési lehetőséget a facebook oldalán figyeld. Június végén fog megjelenni a könyv.

Smaragd Kiadó

 

2021. június 6., vasárnap

Új rovat blogomon Top 5 lista, avagy Top 5 Kedvenc könyveim.

A blogomon elindítok egy új rovatot, mely Top 5 néven fog menni. Régebben volt már ilyen bejegyzések a blogon. Akkor Top 10-es volt. De most úgy gondoltam, hogy Top 5 lesz a neve, viszont többször lesz ilyen majd. Bízom benne, hogy kedvelni fogjátok a rovatomat.

A mai rovatom TOP 5 kedvenc könyvem. Nem mondom iszonyat nehéz volt kiválasztanom azt az 5 könyvet, amire azt mondhatom, hogy kedvencem, hiszen sok ilyen kedvencem van.

Íme a Top 5 Kedvenc könyveim listája:




1.
S.A. Locryn:
Gyufaláng

Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

2.
Farkas Andrea:
A Főnök ajánlata

(Smaragd Wellnes Klinika 1.)


Tartalom:

Vasvári Iván torkig van az anyja által szervezett ostoba vakrandikkal, ezért hirtelen felindulásból azt hazudja neki, hogy együtt van valakivel.
Már csak keresnie kell egy nőt, aki eljátssza a barátnőjét egy délután erejéig.
A bökkenő csupán az, hogy véletlenül Kornéliaként mutatta be a lányt, és sajnos nem ismer más Kornéliát a romantikus ábrándokat kergető, ügyetlen asszisztensén kívül.

Darai Kornélia utálja a munkáját, a zsarnokoskodó és öntelt főnökével együtt. Ha lenne elég bátorsága, valószínűleg kiszúrná a férfi újonnan vásárolt autójának kerekeit, vagy mosogatószert csorgatna a kávéjára.
Amikor végre talál valakit, aki igazán megdobogtatja a szívét, be kell látnia, a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy végre észrevegyék… még ha ezért álbarátnőt is kell játszania.
Egy ajánlat, egy családi nyaralás és egy színjáték viszont teljesen megváltoztatja mindkettőjük életét.


3.
Darvas Petra:
Ikrek Mágiája

( Hópelyhek májusban 1)


Tartalom:

Gary szerint a lány, aki az előbb pattant ki a szomszédos ágyból, legalább annyira nem illik ebbe a középkori környezetbe, mint ő.
Aggasztó a helyszín: szokatlan időjárás, furcsa növények, titkolózó, szorongó emberek. Ráadásul ott van velük egy néma, csuklyás fickó, na meg az a barátságtalan fiú is. Aztán újabb lány érkezik a világukból, akinek már sokkal jobban tetszik Navatlon városa és a királyi kastély.
Végül nincs más választásuk, elindulnak az erdei úton egy elátkozott várban nyugvó mágikus kőért, a gloxánért. Annak varázsereje az egyetlen, mely megvédheti a népet a gyilkos tűzmágustól, őket pedig hazajuttathatja.
Vagy nem.

4.
Dee Dumas:
A herceg háremében



Tartalom:

Amira vagyok és Szaúd-Arábiában élek a szüleimmel. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy támogassam őket, hiszen édesanyám nagyon beteg.Sokat járok édesapámmal a helyi piacra, ahol tánccal szórakoztatom az embereket, abban bízva, hogy elég betevő jut így az asztalunkra. Így ismertem meg egy szaúdi herceget, aki magával vitt a palotájába. Azt mondta, segíteni szeretne rajtunk, ám a háremébe kerültem. Ghaalib sok időt tölt velem, azt hiszem kezdem megkedvelni. Édesanyám viszont kórházban van, állapota egyre rosszabb, súlyos betegsége gyógyíthatatlan. Ráadásul elég fájdalmasan érint, amikor kiderül, hogy a hercegnek feleségül kell vennie a számára kiválasztott nőt és tudod, nem tehetek ellene semmit. Végül utolér a fájdalmas igazság, egy olyan hír, mely teljesen megváltoztatja Ghaalib és az én életemet is.

Amira és a herceg feje felett összecsapnak a hullámok, miután a lány édesanyja meghal. A két fiatal útja különválik, de vajon találkoznak újra, hogy boldogok legyenek együtt? És ki tudja, milyen sötét titkokat rejteget a jövő számukra...


5.
Kopácsi Krisztina:
Fagypont 

Tartalom:

Ashley Hall, a fiatal lakberendező szerelméért két pasi is rivalizál, a jóképű Cameron és a nem kevésbé vonzó Ridge.
Míg az egyikük becsületesen játszik, addig a másikuk nem riad vissza a tisztességtelen eszközöktől sem.
Miközben ők Ashley szívéért versengenek, a lány családját súlyos csapás éri. Ashley-nek egyszerre kell megküzdenie a családi tragédiával, egy mogorva ügyféllel és a zűrzavarral, amit az álnok udvarló okoz.
Végül kiderül az igazság és a tisztességgel játszó fél elnyeri Ashley szívét. Ám a boldog befejezés csak álom marad. Fájó emlékek bukkannak fel a múltból, és egyre nyugtalanítóbb események zavarják meg mindennapjaikat. És amikor a meghittnek ígérkező hétvége végül rémálommá válik, már nem marad semmi kétség, valaki komoly fenyegetést jelent számukra. Az életük veszélybe kerül és csak magukra számíthatnak a havas hegyekben megbúvó, mindentől elzárt kis faházban.


2021. június 5., szombat

Darvas Petra: Ikrek Mágiája (Hópelyhek májusban 1.) - (" Eleven történet, olvastatta magát, és sosem lehet tudni, mi következik. S pont ezt szeretem, hogy kiszámíthatatlan egy történet. Nem kell sokat agyalni, fárasztani magunkat, hiszen nagyon ki tudd kapcsolni. Nem hiába lett számomra év egyik legjobb könyve.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Darvas Petra írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam az Ikrek Mágiája (Hópelyhek májusban 1.) című könyvét. Év egyik kedvence lett ez a könyv. Nagyon várom a folytatást, remélem olyan izgalmas lesz, mint az első kötet.

 

Darvas Petra:
Ikrek Mágiája

(Hópelyhek májusban 1.)



Tartalom:
Gary szerint a lány, aki az előbb pattant ki a szomszédos ágyból, legalább annyira nem illik ebbe a középkori környezetbe, mint ő.
Aggasztó a helyszín: szokatlan időjárás, furcsa növények, titkolózó, szorongó emberek. Ráadásul ott van velük egy néma, csuklyás fickó, na meg az a barátságtalan fiú is. Aztán újabb lány érkezik a világukból, akinek már sokkal jobban tetszik Navatlon városa és a királyi kastély.
Végül nincs más választásuk, elindulnak az erdei úton egy elátkozott várban nyugvó mágikus kőért, a gloxánért. Annak varázsereje az egyetlen, mely megvédheti a népet a gyilkos tűzmágustól, őket pedig hazajuttathatja.
Vagy nem.



Véleményem:
5/5

Ez igen! Szenzációs!
Befejezés meg... Áhh, nem mondom, most rághatom nagyon a körmömet... Mikor is lesz a következő kötet? Egy percet sem unatkoztam! Sőt! Azt se tudtam, mire számítsak a következő oldalakon. Mesterien szövi a szálakat az írónő! Elképesztően izgalmas volt.
Csak így tovább, légy rejtélyes, izgalmas.
Voltak kedvenceim a történetben Aitor, Borrao, Gary,Tom, Lora és Emma.
Lora igazi cserfes dumás kis nőszemély. Jókat kuncogtam rajta. Mindig akkor szólal meg, amikor nem kellene, amikor meg kellene háát, akkor néha ökörség hagyja el a száját.
Emma a legaranyosabb. Kedvencem, okos és ügyes, bátor. Nem bánnám, ha Borraóval összejöhetnének. Ketten nagyon jó párost alkotnának. Szerintem. Legalább Borrao nem lenne ennyire szőrösszívű. Tom érdekes egy figura volt számomra, de később kiderült miért is volt az. Ennek ellenére kedvencem lett, és kíváncsian várom a második részben az ő karakterére. 

 

- A múltamat falják fel éppen - jegyezte meg Borrao. - Akinek pedig nincsen múltja, annak jövője sincs.


Mire a történet végére kiderült, hogy ki kicsoda és milyen célok vezéreltek, néhány titokról fellebbent a fátyol, de még mindig sok megválaszolatlan a kérdés, amire úgy gondolom a következő kötetben, derül ki. Ez felvezetésnek gondolom az első kötetet, hiszen számos kérdésem van a történettel kapcsolatban, sok megnyitott szál van, amire a következő könyvben kaphatunk választ.
Eleinte picit féltem, mert nem sok fantasy könyveket olvasok. De azt kell mondjam, imádtam olvasni. Eleven történet, olvastatta magát, és sosem lehet tudni, mi következik. S pont ezt szeretem, hogy kiszámíthatatlan egy történet. Nem kell sokat agyalni, fárasztani magunkat, hiszen nagyon ki tudd kapcsolni. Nem hiába lett számomra év egyik legjobb könyve. Ezek után nagyon várom a második könyvet. S kedves írónő, hozd össze, kérlek Emmát és Borraot, illetve Tomot és Lorat. Nagyon örülnék neki. 

Egyébként szerintem kishitű vagy. Butának tartod magad azért, mert nehezen megy a suli. Elárulom neked, hogy nem az iskolai eredményeid határozzák meg, milyen ember vagy. Engem például meglepsz a magasröptű megállapításaiddal, pedig én mindig is kitűnő tanuló voltam, mégsem jutnak ilyenek eszembe. Te nem vagy társasági ember, mégis egészen különlegesen  látsz bele másokba.


Kinek is ajánlanám? Hát minden 14 év feletti gyerkőcöknek, akik szeretik a fantasy történetet és oda vannak a természetfeletti képességű karakterekre, érdekes történetre, rejtélyekre és titkokra. Szívből ajánlom nektek Darvas Petra könyvét. Cseppet sem fogtok unatkozni,ha kezetekbe veszitek.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni: 

NewLine Kiadó

Darvas Petra Szerzői oldala