2021. január 20., szerda

Chris Land: Lélekvesztő 1. - ("Elhűlve olvastam el a Lélekvesztőt, hihetetlen, hogy első könyves szerzőről van szó. Tehetséges! Eddig, hol a bánatban volt? Komolyan. Imádtam! ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Chris Land írónőnek, hogy megtisztelt azzal, hogy elolvashattam Lélekvesztő 1. c. kötetet, ami nekem személyes kedvencem lett. Nagyon megérte kivárnom, hogy kezembe vehessem, és elolvassam. Zseniális! Fantasztikus ez a könyv. Nem is lehet elmondani, hogy első könyves író. Hiszen tehetséges, elképesztő történetet írt. Imádom nagyon.

Chris Land:
Lélekvesztő 1.

 

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

 

Véleményem
5/5

 

Elképesztő! Fenomenális! Imádom! Kell a következő!!!!
Elhűlve olvastam el a Lélekvesztőt, hihetetlen, hogy első könyves szerzőről van szó. Tehetséges! Eddig, hol a bánatban volt? Komolyan. Imádtam!
Lahoud, hát ez az ember csúcs!
Istenem, Lahoud micsoda beszélőkéje van. S az iram, amit diktál az írónő... Egy percet sem lehetett unatkozni.

Ráadásul fordulatos, izgalmas, humorba verhetetlen. Abszolut megérte kivárnom, hogy kezembe vegyem a könyvet. Kell egy olyan hangulat, hogy kellően átérezzem, befogadjam a történetet. Nem hiába szeretem történelmi kaland filmeket, sorozatokat. Mert csippetnyi történelmet is tesznek bele. Különösen Egyiptomot szeretem. Olyan titokzatos, veszélyes és kalandos. Mint maga az élet.

Aztán ott van Raman, valahogy kevésnek éreztem a jelenlétét. Jó,tudom, vannak bajai, de akkor is. Lehet hozzá, vagyok szokva, hogy a főszereplő férfi a "hős" számomra. De így is kedveltem. Nem mondom, hogy unalmas lenne. De Lahoud, jobb. Olyan nyugis fickó. Nem lehet felbosszantani sem. Lesz valaha dühös?? Bármi, ami érzelmeit ki tudná mutatni?

Amikor elkezdtem olvasni, olyan volt mintha egyik kedvenc filmemet néztem volna. Filmszerűen hatott rám ez a történet. Ramant, Ivan Sergei-t képzeltem magam elé, Lahoud.. Hát őt még nem tudom (nevetek).
Meg van...
Épp most ugrott be, emlékeztek Múmia filmre Brandon Fraser főszerepben? Na? Meg van? Ott van az a szereplő John Hannah, régész feleségének testvére, pont rá emlékeztet Lahoud.

Az ember nem is gondolná, hogy amikor leveszi a könyvesbolt polcáról ezt a könyvet, az írónő első könyvét tartja kezében. Mikor elolvassa, még mindig azon rágódik, vajon van még az írónőtől további kötetei? Aztán utánajár, és jól meglepődik, hogy ez az első kötet.

Webstert modernkori igazi amazon, és belevaló vagány nőszemély, aki akkor sem tudja befogni a száját, amikor kellene. Mondanám, hogy az árnyékától sem retten meg, de nem igazán lehet ilyet említeni. Számomra azok a kedvenc részek a könyvben,amikor ő is Lahoud beszélgetnek. Csapkodva nevetek, mert annyira jól meg van írva a beszélgetésük. Mindig várom, hogy mikor futnak össze. Szuper páros. Tagadhatatlan!

Egyiptom! Szívem csücske. Az egyik legszebb, leggazdagabb történelmi kor. Még mai is vannak titkai, ami felfedezésre várnak. Történetben megelevenedik a történelem egy korszaka, rejtélyekkel, titkokkal van kikövezve Egyiptom útja. Gyönyörű leírások, mintha ott lenne az ember teljes valójában. Se több, se kevesebb. Chris Land tudja mit kell tennie, hogy az olvasó ne érezze, hogy belefulladna a szájba rágós részletekkel.

Szívből ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus, kalandos, történelmi regényt. Ha te ilyen kalandra vágysz, akkor neked szól ez a történet, de vigyázz. Írónő irgalmatlan tempót diktál. 

 

Kedvenc idézeteim:






 

A könyvet itt tudjátok beszerezni az első részét.

NewLine Kiadó

Chris Land: Lélekvesztő I.

A második rész pedig előjegyezhető

 

 

2021. január 18., hétfő

Amiket el szeretnék olvasni 3.rész - ( Egyre jobb,izgalmasabb könyvek jelennek meg. )

Íme a harmadik rész, Amiket el szeretnék elolvasni következő könyv listái. Mint mindig most sikerült kiválogatnom, amit egyszer elolvasnék. Bízom benne, hogy ti is tudtok kedvetekre találni a listából. A listában három könyv van, ami előjegyezhetőek.

Az ( E ) jelzésnél az Előjegyezhetőt jelent.

 


 

 Darvas Petra:
Ikrek Mágiája

(E)
(Hópelyhek májusban 1.)
(2021.febr.12.)

 

 Tartalom:

Gary szerint a lány, aki az előbb pattant ki a szomszédos ágyból, legalább annyira nem illik ebbe a középkori környezetbe, mint ő. 
Aggasztó a helyszín: szokatlan időjárás, furcsa növények, titkolózó, szorongó emberek. Ráadásul ott van velük egy néma, csuklyás fickó, na meg az a barátságtalan fiú is. Aztán újabb lány érkezik a világukból, akinek már sokkal jobban tetszik Navatlon városa és a királyi kastély. 
Végül nincs más választásuk, elindulnak az erdei úton egy elátkozott várban nyugvó mágikus kőért, a gloxánért. Annak varázsereje az egyetlen, mely megvédheti a népet a gyilkos tűzmágustól, őket pedig hazajuttathatja. 
Vagy nem.



Maddie Grand:
Gyöngyöm

 Tartalom:

Belegondoltál valaha abba, hogy mit tennél, ha a legnagyobb boldogságban veszítenéd el azt, akit a legjobban szeretsz? Ha az életed olyannyira üres és fájdalommal teli lenne, hogy nem is akarnád már élni? Vagy mit tennél, ha éppen akkor szakítanának el az élettől, amikor az a legnagyobb kincset tartogatja a számodra? Te tovább tudnál lépni?

Pearl, Zack és Angie. Egy férfi, két nő és egy halálos baleset.

Három ember élete fonódik össze, három kilátástalannak tűnő élethelyzetben. Vajon ők hogyan döntenek? Képesek megtalálni a megoldást, vagy csak sodródnak az árral? Megadják magukat a sorsnak, vagy küzdenek? Az életért. A boldogságért.

Ez a történet azoknak szól, akik vágynak érezni az élet édes perceit, de ha kell, a kínjait is. Azoknak, akik nem félnek érezni, hogy élnek, és akik mernek hinni. Ha hiszel a szerelemben, hinned kell a csodában is!

  Renata W. Müller:
Lázadó

1-2

Tartalom:

Egyszer még a legfelhőtlenebb gyermekkornak is véget kell érnie. Amina al-Hosani azon a napon válik brutális hirtelenséggel felnőtté, amikor apja közli vele, kijelölte számára a jövendőbelijét és hamarosan férjhez kell mennie egy idegenhez. Addigi gondtalan élete pillanatok alatt darabjaira hullik. Amikor egyre több titok kerül napfényre valódi származásáról és múltjáról, a szülőföld eddig biztosnak hitt talaja végképp meginog a lába alatt. Aminának szívszaggató döntést kell hoznia. Fejet hajt apja akarata, a család kívánsága és a tradíció előtt, vagy szakít addigi kiváltságos helyzetével, és új életet kezd egy idegen országban. Miként birkózik meg egy szigorú hagyományok között felnőtt lány a nyugati világ szabadosságával? Mi történik akkor, ha szívét követve, saját lelkiismeretével is szembe kerül? Lehet-e egyszerre két férfit szeretni? 
Ez Amina igaz története két világ, három szív, hagyományok és előítéletek összecsapásáról.

 
Baráth Viktória:
Egymás szemében

(E)
(2021.május.25)

Tartalom:

Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen elvállalni. Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbennek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték.

Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek?
 

Sienna Cole:
Ahol a százszorszépek nyílnak

Tartalom:

A ​szociális fóbiával küzdő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte? 
Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer. 
A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik. 
Hármójuk sorsszerű találkozása nem csupán a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak.


Karina Halle:
Északi Dinasztiák sorozat

Tartalom:

Egyedülálló romantikus regény. 
Elsőre csak egy átlagos, húszas évei vége felé járó, jóképű fickónak tűnök. Önbizalomból soha nem szenvedtem hiányt. Tetovált testem olyan, mint egy skandináv félistené, és legalább úgy szeretem a nőket, ahogy ők engem. 
Ha nem siklóernyőzöm vagy száguldok az autómmal, akkor az éppen aktuális nőmmel élvezem az életet. Egy átlagos szingli férfinak ez pont elég. 
Csak hogy én nem vagyok átlagos szingli férfi. 
Magnus herceg vagyok, Norvégia trónörököse. A legutóbbi botrányommal sikerült az egész királyi családot lejáratnom. Csak egyetlen módon tehetem mindezt jóvá: ha összeszedem magam, és felnövök a feladathoz. Máskülönben nem én leszek a trón várományosa. Tehát vagy lemondok a trónról, vagy… megházasodom. 
Feleségül veszek egy kékvérű idegent. 
Például a lichtensteini Izabella hercegnőt. 
Csendes, intelligens, és hihetetlenül szép. Neki sem tetszik a házasság gondolata, és ezt nem fél a tudtomra adni. Azt mondja, igazi nőcsábász vagyok, semmit nem veszek komolyan, és akkora az egóm, hogy nem férek be a palotába. Szerintem eltökélt szándéka, hogy megkeseríti az életemet. 
Annak ellenére, hogy a házasságunk maga lesz az állóháború, elhatároztam, hogy megtöröm Ella távolságtartó, prűd hozzáállását, és felszínre hozom a vad, szexi nőt, aki benne lakozik. Megmutatom, milyen az igazi királynő. 
Már csak az a kérdés, hogy engedi-e. 

 Carol McLogan:
A túra

Tartalom:

Részlet: 
​Nézz a lábad elé! – figyelmeztette Jack. 

Ashley csak ránézett, de nem válaszolt. Most ez végig engem fog figyelni? Miért nem foglalkozik mással? Különben is, azért jöttünk, mert ezt látni akartuk. Mi az, hogy nézzek a lábam elé? Nem nézhetek fel a fák lombjai közé? Ez szándékosan piszkál engem. 
Most jutott csak eszébe, hogy el sem mondta neki, mi a véleménye a hotelban tett szemtelen megjegyzéséről. Ezt nem tudja neki elfelejteni, majd alkalomadtán a fejére olvassa. Egy meredekebb részhez érve kissé hangosabb lett a csapat: ebből is látszott, hogy nehezebb a felkapaszkodás. Csúszós volt a talaj a vizes avar miatt. Ashley-nek azonnal a felszakadt heréjű férfi jutott az eszébe, és már látni vélte Jonathant, ahogy a Tina nevű nő a lába közt matat. Te jó ég! Elhessegette a képet, felegyenesedett, hogy egy pillanatra megpihenjen. Maga mögé nézett, hol jár Jack, és azt vette észre, hogy őt nézi. 
– Ügye nem a fenekemet nézted? 
– Én mindig az orrom elé nézek. Ha az volt ott, akkor azt. 
– Hát ez baromi jó! – méltatlankodott Ashley és előre fordult. Nem vette észre, hogy Jack alig észrevehetően mosolyra húzta a száját.

 Tira Nael:
Moments

Tartalom:


Egy szerelem története.
Lehetne szokványos szerelem is, mégsem az…

A tizenhat és fél éves Shawn beleszeret az angolirodalom-tanárába. Érzései viszonzásra találnak, és úgy tűnik, a kettőjük közt szövődő szenvedélyes kapcsolat a férfi zavaros múltjának árnyai ellenére is képes mindent és mindenkit legyőzni. Amíg a sors nem szembesíti őket a ténnyel, hogy léteznek legyőzhetetlen akadályok…

Létezik élet a szerelmen túl? 

 Hayden Moore és Becca Prior:
Egy szívdobbanással később


Tartalom:

Austin ​Howard úgy érzi, ő a sors kedvenc játékszere. Az élete balszerencsés események sorozata, és úgy tűnik, már nem is fordulhat jóra. Veleszületett szívbetegségének következtében transzplantációra vár, de fogytán az idő.

Noah Davies a világ legboldogabb embere. A férje, Greg, a megtestestesült tökély. Ők ketten álompárként élik az életüket, és éppen a családalapítást tervezik.

Aztán, egy szívdobbanással később…

A melegregények rajongói között méltán elismert írónők, Hayden Moore és Becca Prior ezúttal közösen ejtik rabul olvasóik szívé
t.

 Virgin Bergh:
Lázadás 2.0

Tartalom:

Portland, Oregon 
Natalie Wood végre úgy érzi, megvalósította legnagyobb álmát, amikor bekerül a város egyik legjobb egyetemének restaurátor szakára. 
Barátaival egy klubba megy ünnepelni, iszogatnak, táncolnak. Legjobb barátnője még egy kissé kihívó ruhára is képes rábeszélni, azonban az este a lehető legrosszabb fordulattal zárul, és Natalie a rendőrségen köt ki. A szomszédos cellában egy fiúval, akinek ugyancsak nem kellene ott tartózkodnia. 
A való világban az útjuk talán sosem keresztezte volna egymást, valami mégis összeköti őket. Natalie pedig minden erejével küzdeni kezd a láthatatlan kapocs ellen.

 Erdős Zsuzsanna:
Vedd már észre sorozat

Tartalom:

Soma ​és Niki régóta kerülgetik egymást. Amikor már úgy tűnik, hogy semmi sem mentheti meg őket attól, hogy egy pár legyenek, mindig összekavarodnak a dolgok. 
Ez az egyszerre könnyed és komoly történet hűen mutatja meg a kamaszlélek összes rezdülését – mindkét szemszögből. Niki hitelesen hozza a lányok tipikus félelmeit, problémázásait és Soma azt, hogy mitől reagál másképp egy fiú ugyanarra a helyzetre. 
A Vedd már észre! naplószerű visszaemlékezéseit olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik naplóba és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink. 
Ez könyv neked szól, ha épp az első szerelem előtt állsz, vagy nyakig benne csücsülsz, de akkor is, ha jól esik visszagondolni rá. 
És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!

 

Erdős Zsuzsanna:
Légből kapott szerelem

(E)
(2021.január.25.)

Tartalom:

Dóri ​tizenhat éves teljesen átlagos kamaszlány, megértő, jó fej szülőkkel, normális családdal a háta mögött. A mindennapjait maximum a bátyja, Alex piszkálódásai keserítik meg, de öccsével,Benivel nagyon jól megvannak, rendszerint együttes erővel szállnak szembe Alexszel. Dóri felhőtlen gondtalanságban éli a tinik mindennapi életét, suliba jár, közepesen érdekli a tanulás, találkozik a barátnőivel, titokban harcművészetet tanul és mindeközben sejtelme sincs róla, hogy rendezett kis élete hamarosan fenekestül felfordul. Az események akkor gyorsulnak fel, amikor Dóri osztálytársaival együtt Angliából repül hazafelé egy háromhetes nyelvtanfolyamról. És ettől a naptól kezdve szó szerint elszabadul körülötte a pokol. Eleinte értetlenül, majd egyre ijedtebben szembesül vele, hogy kezdi elveszíteni a kontrollt saját maga felett és hamarosan rájön, hogy minden, ami vele és körülötte történik valamilyen fura módon a repülőgépekhez és a repüléshez kapcsolódik. Vajon mi okozza ezeket a furcsa, és lassan ijesztővé váló jelenségeket? Ekkor Dóri nyomozni kezd… De vajon jól teszi?

2021. január 13., szerda

Világpremier 2021.január 26-án jelenik meg Avi Loeb: Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai - című kötet

 Egy nagyon érdekes könyvet fogok nektek bemutatni Agave Könyvek Kiadó jóvoltából. Igen érdekesnek ígérkezik ez a kötet. Azt hiszem kívánságlistára fogom tenni, mert ez a kötet nem hiányozhat a listámról.

2017-ben kapcsolatba léptünk az idegenekkel?

Avi Loeb: Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai
(Extraterrestrial: The First Sign of Intelligent Life Beyond Earth)

Megjelenik január 26-án! Világpremier!

Fordította: Farkas Veronika


A Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy a naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földönkívüli civilizáció látogatta meg.

2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett. Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.

Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.




A Harvard professzora szerint 2017-ben idegenek látogattak meg bennünket – és még többen jöhetnek


Reed Tucker interjúja Avi Loebbal; The New York Post

„Vannak, akik nem fogadják el annak lehetőségét, hogy más civilizációk is léteznek” – nyilatkozta Loeb a New York Post-nak. – „Úgy vélik, különlegesek és egyediek vagyunk. Azt hiszem, ez egy előítélet, amelytől meg kellene szabadulnunk.”

„Annak elfogadása, hogy – akár a szemetén keresztül is – kapcsolatba lépett velünk egy idegen faj, komoly kutatást indíthatna a további szemetek felkutatásához, ami például a Hold és a Mars átkutatására, ösztönözne bennünket, például olyan törmelékeket keresve, amelyek évezredekkel vagy akár egy millió évvel ezelőtt zuhantak le.
De ami még fontosabb: minden további felfedezéssel újradefiniálhatjuk az univerzumban elfoglalt helyünket.”


A teljes interjú eredeti nyelven:
New York Post


Ajánlások

„A tudományos világot megosztja Loeb felfedezése. A professzor szerint ugyanis az ’Oumuamua névre keresztelt aszteroida valójában egy csillagközi objektum, melyet egy másik civilizáció hozott létre.”
(The New York Post)


„Meghökkentő. . . Loeb elgondolkodtató népszerű tudományos munkája szórakoztató olvasmány mindazoknak, akik szívesen gondolkodnak el azon, vajon az emberek egyedül vannak-e az univerzumban.”
(Publishers Weekly)

„Hasznos, ha szkeptikusan közelítünk a merész ötletekhez. De az is fontos, hogy nyitottak legyünk a merész alternatívákra, és végiggondoljuk a lehetséges következményeiket. Avi Loeb pazarul megírt könyve arra készteti az olvasót, hogy kreatívan és ösztönző módon gondolkodjon az univerzum ismeretlen részein létező intelligenciák lehetőségéről."
(Sean Carroll, The New York Times; a Something Deeply Hidden: Quantum Worlds and the Emergence of Spacetime című könyv szerzője)

„Provokatív és izgalmas könyv. Loeb arra biztat bennünket, hogy gondolkodjunk merészen és számítsunk a kiszámíthatatlanra.”
(Alan Lightman, The New York Times; az Einstein’s Dreams and Searching for Stars on an Island in Maine szerzője)

„Izgalmas és sokatmondó esemény, hogy megfigyelhettük egy másik civilizáció jeleit a Föld vonzáskörében, és ezeket feltétlen tovább kell keresnünk. Avi Loeb egy világhírű tudós és innovatív gondolkodó, aki felnyitja a szemünket azokkal legfontosabb kérdésekkel, amelyekkel emberként szembesülünk, és meggyőz bennünket arról, hogy a tudományos kíváncsiság kulcsfontosságú a jövőbeli sikereink eléréséhez.
(Anne Wojcicki, a 23andMe cégvezetője és társalapítója)


Részlet a kötetből:

„Szakmai karrieremet mindvégig az univerzum iránti kíváncsiság jellemezte. A Föld légkörén túli dolgok, közvetve vagy közvetlenül, mind a napi munkám részét képezik. E sorok írásakor a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének vezetője vagyok, a Harvard Black Hole Initiative (BHI) alapító tagja, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ Elméleti és Számítástudományi Intézetének igazgatója, a Breakthrough Starshot Initiative vezető kutatója, az Amerikai Tudományos Akadémia fizikai és csillagászati elnökségi testületének elnöke, a jeruzsálemi Héber Egyetem Einstein: Visualize the Impossible elnevezésű digitális platformjának egyik vezető tanácsadója, valamint az elnöki természettudományos és technológiai tanácsadói kar tagja Washingtonban. Abban a szerencsés helyzetben tudhatom magam, hogy sok rendkívül tehetséges tudós és hallgató mellett dolgozom, akikkel együtt töprenghetünk a világegyetem legrejtélyesebb kérdésein.

Ez a könyv is ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, és közülük kétségkívül az egyik legfontosabb így hangzik: Egyedül vagyunk? Ez a kérdés különbözőképpen megfogalmazva bukkan fel időről időre. A földi élet az egyetlen élet az univerzumban? Az emberiség képviseli az egyetlen tudatos intelligenciát a tér és az idő hatalmas folyamában? Jobb és pontosabb formában talán így önthető szavakba ugyanez: a mérhetetlenül nagy űrben és a világegyetem élete során léteztek vagy léteznek-e más intelligens civilizációk, amelyek a miénkhez hasonlóan felfedezték a csillagokat, és bizonyítékokat is hagytak az erőfeszítéseikről?

Úgy gondolom, 2017-ben olyan bizonyíték haladt át Naprendszerünkön, amely alátámasztja a feltételezést, hogy erre a kérdésre igen a válasz. Ebben a könyvben áttekintem ezt a bizonyítékot, próbára teszem az elméletet, és felteszem a kérdést: milyen következményekkel járna, ha a tudósok ezt is ugyanolyan komolyan vennék, mint a szuperszimmetriával, az extra dimenziókkal, a sötét anyag természetével és a multiverzumok lehetőségével kapcsolatos elképzeléseket.

Ez a könyv egy sok szempontból még nehezebb problémával is foglalkozik: készen állunk-e mi, tudósok, és készen állnak-e a laikusok? Készen áll az emberi civilizáció szembenézni mindazokkal következményekkel, amelyek a kézenfekvő, bizonyítékalapú elméletekből levont következtetés elfogadásával járnak, miszerint a földi élet nem egyedi, és talán még csak nem is különösebben lenyűgöző? Attól tartok, hogy erre nemleges a válasz. Ez a feltételezés pedig aggodalmakra ad okot.”



Abraham (Avi) Loeb

A Harvard Egyetem Frank B. Baird, Jr. természettudományi professzora. A Jeruzsálemi Héber Egyetemtől kapta meg a doktori fokozatát fizikából huszonnégy éves korában (az egyetemet 1980-86 között végezte el), ő vezette a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (becenevén csillagháborús tervezet) első nemzetközi projektjét (1983-88 között), és ezt követően állandó munkatársává vált a princetoni Felsőfokú Tanulmányok Intézetének (1988-93).

Loeb eddig nyolc könyvet írt, beleértve a legújabbat, a Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomait is, és körülbelül 800 szakcikket (112-es h-indexszel) különböző témák változatos körében, többek között fekete lyukakról, első csillagokról, a földönkívüli élet utáni kutatásról és az univerzum jövőjéről. Egyelőre ő töltötte be legtovább a Harvard csillagászati tanszékvezetőjének posztját (2011-20), emellett a Harvard Black Hole Initiative alapító igazgatója (2016–) és az Elméleti és Számítási Intézet (ITC) igazgatója (2007–) a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központon belül.

A TIME magazin 2012-ben beválasztotta Loebot az űrkutatás 25 legbefolyásosabb embere közé (a rangos listán közvetlenül Elon Musk mellett kapott helyet), 2020-ban pedig a hazájában beszavazták az elmúlt évtized 14 leginspirálóbb izraeli alakjainak ligájába.


A kötet előrendelhető, január 26-tól pedig megrendelhető extra kedvezményekkel!

Agave Könyve Kiadó

2021. január 5., kedd

Amiket el szeretnék olvasni 2.rész - ( Fergetesen jó könyveket találtam...)

Ahogy ígértem jövök a második résszel az Amiket el szeretnék olvasni rovattal, vajon mely könyveket fogok bemutatni nektek. Mindig is izgalmasnak tartottam a listázást. Szinte mondhatni, mindenevő vagyok. Most sem lesz másként, és bízom benne, találtok kedvetekre valót. Én biztosan!

 


 


Borsa Brown
Frontvonal:

Tartalom:

Valaki ​a fotóival közöl, és van, aki gondolatokkal. 
Egyesek szerint az emberekhez eljutnak a látottak, mások szerint az emberekhez eljutnak a szavak. 
Nem lehet eldönteni, hogy a képek vagy a betűk erősebbek-e, de az kijelenthető, hogy bármekkora is önmagukban az erejük, együtt mindennél mélyebbre hatolnak.

Közel három évtized a Magyar Honvédségben, több missziós feladat végrehajtása különleges műveleti csoporttagként. Számos hazai és külföldi elismerés – mint például a Combat Infantryman Badge – mellett a fotói révén ismertséget szerzett P. J. valóságos betekintést enged a Magyar Különleges Erők operátorainak világába. 
Tudás, technika, belső látásmód, amelyet az aktív szolgálat és a csoporttal átélt közös élmények alakítottak ki.

Borsa Brown, a többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt, 2015-ben az Év Könyve kitüntetést, valamint „2017 legnépszerűbb írója” elismerést elnyerő szerző szavaival, gondolataival támasztja alá a sajátos látásmódú képeket.

Hazaszeretet, bátorság, hit, hűség és becsület, amit egy hivatás és az anyaföld reményteli ígérete foglal keretbe. 
Felkavaró, megrendítő, ugyanakkor ámulatba ejtő képek és szavak, amelyek minden embert megérintenek, és amelyeket a valóság szült.

Susannah Skiethen :
Második esély

(Együtt veled 2.)

Tartalom:

„…a szerelem illúzió, amit a heves vágyakozás vált ki, amikor annyira sóvárogsz valaki után, hogy majd' belepusztulsz, hogy megkapd.”

Edward Cooper szentül hiszi, hogy a szerelem nem létezik. Visszatér Miamiba, hogy beindítsa saját vállalkozását és rendezze a múltbéli sérelmeit a nővel, aki majdnem elérte nála a lehetetlent. Dawn fenekestül forgatta fel Eddie addigi kényelmes életét, azonban csalódást okozott a férfinak. De vajon jár nekik a második esély?

A sors váratlanul az útjába sodorja a kiismerhetetlen Lisa-t, aki a folyamatos elutasításával felkelti a férfi érdeklődését. Csakhogy a lány ellenállásának komoly oka van, ami Eddie-nek nehéz kihívást jelent. Lisának lesz elég bátorsága, hogy rendbe tegye az életét és helyet adjon benne a férfinak?

A két nő a feje tetejére állítja Eddie elképzelését a szerelemről, de vajon az ő tetteit csak a vágy vezérli? Melyik lány nyeri el a bizalmát, hogy végül feltárja neki a szívét?

Még több szenvedély és romantika a sorok között.

Emily Hart:
A becstelen

(A korona lovagjai 1.)

Tartalom.
Alexander ​James Wycomb, Westfield hercege, öt év után tér vissza Londonba a napóleoni háborúkból, hogy a régensherceg szolgálatába álljon. Azonban már az első bevetésén egy nem várt látogatóba botlik. Küldetését az a kisasszony zavarja meg, akit bevonulása óta a szívében őriz. A feltörő emlékek magukkal ragadják, és nem tudja megállni, hogy ne csókolja meg a hölgyet. Csakhogy a múltja nem hagyja Alexandernek, hogy boldog legyen.

Lady Isabel Craven, Redcliff gróf idősebbik húga, mindig is kíváncsi természetű volt. Ezért is botlott egy álarcos férfiba ott, ahol semmi keresnivalója nem volt. Egyiküknek sem. De az idegen felbosszantja, majd lesz olyan arcátlan, hogy meg is csókolja, ezzel belopva magát a lány szívébe. Oda, amit már régen Westfield hercegének adott.

Vajon Isabel meg tudná bocsátani a herceg bűneit és teljesen átadni magát neki, vagy az álarcos még felkavarhatja az érzéseit? És Alexander képes lesz-e véghezvinni a küldetését, valamint legyőzni a démonait, hogy végre boldog lehessen a lánnyal?

 Ronil Cain:
Fraktál

Tartalom:
A ​nanotechnológia és a Dolgok Internete az emberiség legnagyszerűbb vívmányai közé tartoznak, egészen addig, míg rossz kezekbe nem kerül az egész. Egy ismeretlen jel az egész világon megzavarja az egészségügyi okoseszközöket. A jelenséget különös halálesetek követik, s mindez egy világméretű összeesküvést sejtet a háttérben.

A nanotechnológia egyik közismert tudósnője és egy fiatal hekkerlány nyomozni kezdenek a jel forrása után, de egy gazdag milliárdos öngyilkossága, valamint két titkosügynök teljesen új irányba viszik az eseményeket. Aztán kiderül, hogy senki sem az, akinek mondja magát, és nem mindenki csinálja azt, amit valójában kellene neki, és erről még csak nem is sejt semmit.

Ronil Caine harmadik regénye éppoly pörgős és filmszerű, mint a Lilian és a Rémteremtő voltak. A népszerű kortárs scifi-thrilleríró ezúttal a nanotechnológia elképesztő lehetőségeiről írt letehetetlenül izgalmas és mélyen elgondolkodtató könyvet. Hiába a fiktív jövőkép, a veszélyek nagyon is valósak.

 Ronil Cain:
Rémteremtő

Tartalom:
Ha ​egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz?
Dai intelligens fiatalember, aki barátjával, Artival megalkot egy gondolataikat megjelenítő gépezetet. A testet öltő gondolatok azután bármire képesek. Habár Dai a világot kívánja jobbá tenni, a drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti a rendőrség figyelmét. A pszichológiai macska-egér játékban pedig annak az igazsága győz, aki a legtovább bírja a szabályok nélküli küzdelmet.
Vajon meddig tudja Dai uralni a maga teremtette szörnyeket? Vagy elméje sötét bugyrai végül őt magát is elnyelik?
Ronil Caine második regénye hozza a Lilianben megismert filmszerű, gyors ütemű történetvezetést, de mindenre rátesz még egy lapáttal. SF alapokra épülő thriller, ami az elme legsötétebb barlangjaiba kalauzolja el az olvasót, pontosabban azoknak lakóit hozza ki a felszínre.

„Úgy jó, ahogy van.”
– Lőrincz L. László a szerző első regényéről

„Letehetetlenül izgalmas.”
– 168 óra a szerző első regényéről

R. Kelényi Angelika
Róma,Róma:

( Caroline Wood 2.)

Tartalom:
LA ​CASA DELL'AMORE

Caroline Wood a neves londoni magazin rovatvezetőjeként folyton keresi az izgalmas történeteket. Egy nap hírt kap egy legendás római házról, melyet a helyiek csak így emlegetnek: La casa dell'amore, a Szerelemház. Azt beszélik, aki beköltözik ebbe az épületbe, arra varázslatos módon rátalál a szerelem…

Caro úgy dönt, hogy egy ilyen fantasztikus sztorit nem hagyhat ki a rovatából, ezért Rómába utazik, bár a kedvese egyáltalán nem örül ennek… A különös kalandokba keveredő újságírónő lelkesen kutat a romantikus, rejtélyes legenda után, aztán egyik pillanatról a másikra egy cseppet sem veszélytelen nyomozás kellős közepén találja magát.

Mindeközben felfedezi az örök várost, megismer egy határozottan vonzó olaszt, aki miatt felteszi magának a kérdést, vajon elég erősek-e az érzelmei Barcelonában élő szerelme iránt. Meddig tarthat egy kapcsolat, ha havonta csupán pár napot tölthetnek együtt?

R. Kelényi Angelika, díjnyertes sikerszerző Caroline Wood-sorozatának új része humorával, titokzatosságával és bájos romantikájával ismét lebilincselő élményt nyújt az olvasóknak.

R. Kelényi Angelika:
Halálos Hollywood

( Caroline Wood 2.)

Tartalom:

A ​híres brit színésznő titokzatos fenyegető üzeneteket kap egy idegentől, aki látszólag mindent tud róla; mikor, hol, kivel, mit csinál. Emily Montgomery már fényes nappal sincs biztonságban, ezért felfogadja Beverly Hills legvonzóbb magánnyomozóját… de hogy a fényűző partikról se maradjon le a zaklató miatt, szüksége van egy „barátnőre”, akinek egyéni a stílusa, rajong a celebekért és jártas a harcművészetekben. Caroline Woodra esik a választása, aki valójában azért utazik a sztárok városába, hogy világraszóló cikket írjon a lapba Hollywood hírességeinek viselt dolgairól. 
Caro első feladata nem éppen testhezálló, de hogy a veszélyesen sármos új főnökét lenyűgözze, a lány még arra is hajlandó, hogy karateedzésre járjon, kihallgassa a celebek féltve őrzött titkait, és tűsarkúban is képes legyen mosolyogni három órán át. 
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

R. Kelényi Angelika:
Rejtélyes Rio

( Caroline Wood 3.)

 Tartalom:

aroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…
Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

 R. Kelényi Angelika:
Szédítő Balaton:

( Caroline Wood 4.)

Tartalom:

Caroline ​Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe: Szeretlek! Sármos, mindazonáltal nagyképű főnöke ez alkalommal egy családias panzióba küldi, amely a Balaton partjára vonzza a külföldieket messze földön híres konyhájával. Éppen ez utóbbi szúr szemet a helyi luxusszálloda hírhedt tulajdonosának, aki még a gyilkosságtól sem riadna vissza, hogy megszerezze a kis panzió séfjének titkos receptjeit. Carónak leleplező anyagot kell írnia az aljas módszerekkel dolgozó szállodásról, aki bárkit félreállít, ha az érdeke úgy diktálja…
A baj csak az, hogy a lány ugyan enni szeret, de nem egy konyhatündér, mégis profi szakácsként kell bizonyítania. A séfnek azonban más irányú elvárásai is vannak… A lány hamar nyomra bukkan, és szokása szerint a legnagyobb veszélybe sodorja magát… Mit főz ki Caroline ezúttal, hogy ép bőrrel megússza a magyar gasztro-kalandot?
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

Kendall Ryan:
Társasjáték sorozat

Tartalom

Nem szerethetek beléd! 
Amikor utoljára láttam a legjobb barátnőm öccsét, még fogszabályzós kis stréber volt. Egy nap azonban Cannon, a kisöcs, megjelent nálam, hogy meghúzza magát a vendégszobámban. Teljesen megváltozott. Huszonnégy éves, széles vállú, férfias és pokolian szexi pasi lett. A több mint 185 centijével, a pólója alatt feszülő szikár izmokkal, a mély hangjával és az önelégült vigyorával őrülten csábító. 
Éppen csak túlesett egy csúnya szakításon, ezért eszében sincs új kapcsolatba keveredni. És én ellen tudok állni a kísértésnek, igaz? 
Ki is tartottam egészen a harmadik éjszakáig, amikor is túl sokat ittunk, és bevallotta nekem a legféltettebb titkát: olyan isteni az ágyban, hogy a nők azonnal beleszeretnek. Szerinte ez átok, nem áldás. 
Szerintem ez baromság, és ezt be is fogom bizonyítani. Kizárt, hogy beleszeressek Cannonba. De mihelyt belevágunk… rádöbbenek, hogy talán életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor nem hittem neki. 

Anne L. Green:
Elfojtott vágyak

(Elfojtva 2.)

Tartalom:

Lehet, hogy a múlt mégsem tűnt el nyomtalanul? 
Ian Bryton vagyok, az egykori kemény faszagyerek, akinek sikerült megharcolnia a belső démonaival és az előítéletekkel. Jól menő cégtulajdonosként családot alapítottam, büszke férj és apa lettem. Látszólag mindenem megvan, ám mégsem vagyok boldog, csak a kudarcokat, csalódásokat tapasztalom. Érzem, hogy küzdelmes választás elé kényszerülök, mert rádöbbentem, hogy elengedni vagy elfojtani a vágyaimat nem ugyanaz. El kell döntenem, menjek, mielőtt felszínre törne minden elrejtett érzelmem vagy megvárjam a teljes káoszt. 

Fodor Petra:
Pillanatnyi boldogság

Tartalom:

Két ​lány, két nagyon különböző élet… 
Az egyiknek minden lehetősége megvan, hogy megvalósítsa az álmait, a másiknak küzdenie kell, hogy elérhesse azokat… 
Dóra kezdő író, és úgy érzi, hazájában nem kapja meg azt az inspirácót, mely elindíthatná a siker felé vezető úton. Ezért úgy dönt, egy angliai egyetem falai közt keresi leendő hősnőjét és saját magát. A hétköznapjai a tanulás mókuskerekében telnek, így nehezen, de végül elindul a Nagy Mű felé. Miközben útját keresi, szembesül a múlttal, a családi tragédiák eddig elkendőzött rideg valóságával. 
Abby igazi belevaló, bulizós angol egyetemista, egy híres, bohém drámaíró unokahúga, akinek minden adott a boldoguláshoz. Ám miközben kreatív írást tanul az egyetemen, rá kell jönnie, hogy egy neves rokon még nem jelenti azt, hogy az ember maga is tehetséges…
A két lány sorsa óhatatlanul is összeforr. A mindig rosszul választó Abby és a választani képtelen Dóra megtalálja-e a végén a szerelmet? Rálelnek-e életük értelmére? Melyikükből lesz író, és kinek nyit az idő újabb lehetőségeket? 
Fodor Petra első regénye az útkeresésről, a lehetőségekről és a szerelemről elvarázsolja az olvasókat.

Schneider Péter:
Modesto

 

Tartalom:
Leslie ​O'Kelly kapitányt egyik csapás éri a másik után. Nem elég, hogy nemrégiben elveszítette régóta súlyos betegségben szenvedő feleségét, a kórházi számlák kapcsán vagyona is odalett, de még ezen felül is jelentős adósság nyomja a vállát. Kénytelen hát az eldugott Modestóba költözni lányával, Jessie-vel, hogy ott új rendőri megbízatást vállaljon, ami viszont egyet jelent szakmai karrierjének végével. Amikor már úgy érzi, nincs tovább hova hátrálnia, bekövetkezik a legrosszabb: lánya, aki még édesanyja halálát sem dolgozta fel, erőszakos bűncselekmény áldozatává válik. Leslie hiába reméli az ügy mihamarabbi megoldását, valaki szabotálja a nyomozást, méghozzá egyértelműen a helyi kapitányság berkein belülről. Less azonban az elkövetők nyomára bukkan. Ám ahelyett, hogy bosszút állna rajtuk… inkább társukká szegődik.

Amikor Gary Birdseye hadnagyot a modestói őrsre helyezik át, minden kollégája úgy hiszi, a tapasztalt rendőrt büntetésből ásták el itt, az isten háta mögött. Valójában szaglászni küldték, mert valami bűzlik a kapitányságon. A rutinos nyomozó már messziről megérzi, ha valaki sumákol. Most azonban itt van ez az O'Kelly kapitány, akin egyszerűen nem igazodik el. Valami történt vele. Valamire készül. Valami megfejthetetlenül agyafúrtra…

Ez a könyv nem azoknak szól, akik bosszút állnának a rendszeren. Ez a könyv azoknak szól, akik azt szeretnék látni, amint a rendszer önmaga ellen fordul.