2020. november 22., vasárnap

Bihary Péter: A veszett kutya - ("Azta mindenit. Ez igen! Hát ez nem semmi könyv. Anyám.. Van itt minden, kendőzetlenül a valóságot nyújtja nekünk az író. Durván, arcon vág...")

Köszönöm NewLine Kiadónak és Bihary Péternek, hogy elolvashattam ezt a nem mindennapi történetet. Nagy kedvencem lett, és szívből merem ajánlani A veszett kutya c. kötetét. Alig tudtam letenni, faltam a sorokat. Mire végére értem, kicsit bosszankodtam egy sort. Mert baromi rövid volt. Tolhatott volna még 200 oldalt, mert tuti ez a történet ahol jött, ott van még belőle.
Szóval, íme a véleményem a kötetről. Köszönöm még egyszer!

Bihary Péter: 

A veszett kutya

Tartalom:

Mondják, ​hogy a tehetség mindig utat tör magának – és milyen jól mondják!
Mert itt ez a Bihary, aki egész életében a művészetektől távoli foglalkozást űzött, aztán egyszer csak megjelenik valahonnan a Fekete-erdőből a harmadik asszony és három gyerek múlva, már deresedő szakállal, de hóna alatt olyan meglepően pompás írói eszközökkel, amivel mesterien vegyíti a legszigorúbb drámát a zsigeri, keresetlen humorral. Mintha egész életében ezt csinálta volna. Bihary Péter tehát egy betárazott szerjózsa a 90-es évek reményekkel és legvadabb változásaival telt időszakából, hiánypótló stílusban előadva azt- ne szépítsük, letehetetlen. Ez van. A kedves olvasó nyugodtan készüljön fel hosszú éjszakákra, a csak még egy fejezetet elolvasokra. Mert ez a regény olyan, mint a román medve: nem játék. Beszippant, magával ragad, könnyedén felemel, aztán kíméletlenül földhöz csapkod.

Véleményem
5/5

Azta mindenit. Ez igen! Hát ez nem semmi könyv. Anyám.. Van itt minden, kendőzetlenül a valóságot nyújtja nekünk az író. Durván, arcon vág... Ilyenkor azt gondolom, hogy sokaknak a kezébe nyomnám ezt a könyvet, akik méltatlanul szidják a rendőröket. Hogy semmire nem tartják őket, minimális tisztelet van feléjük. Világ életembe tiszteltem, becsültem a rendőrök munkáit. Hiszen nagybátyám is rendőr volt, még hozzá nyomozó. Csak sajnos egy baleset mindet megváltoztatott. Legalább észbe kapnának, hogy bizony nem laza munkát végeznek. Sőt! Hiába szerelnének le, mennek nyugdíjba, a vérükben van a zsaru ösztön.  Van is kedvenc idézetem a könyvből, akár a mottó is lehetne másoknak.                          

„Nem kérünk és nem adunk kegyelmet!”

Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, tanulságos történet. Voltak olyan részek, amitől elborzadtam, volt olyan is, amitől kész voltam. Néha már pirultam az egyes jeleneteknél. Nagyon vártam, hogy elolvashassam ezt a könyvet. Az író csoportjában csupa jókat írtak róla. Már azelőtt is szemezgettem vele, jól tettem, hogy beszereztem. De előtte is láttam már ezt a könyvet, már akkor kinéztem magamnak, hogy beszerzem. S most itt van, kiolvasva és írom nektek a véleményemet.

Ez a könyv valós életből merítkezik, soha nem gondolnánk azt, hogy mennyire nehéz a rendőrök munkája. Nem maga munka, hanem a lelki rész. Félelmetes, hogy miket kell látniuk nap, mint nap… Az nem mindegy. Ahogy olvastam végig, sokszor azt éreztem, hogy ott ülök hátul a kocsiba, és külső szemlélőként nézem az eseményeket. A pesti éjszaka hiába szép, gyönyörű, ha a sötét árnyai ott vannak.

Egy szóval, nagy élmény volt elolvasni. Várom is a következő könyvét, bizton állíthatom nem fog mézesmázoskodni, hanem kimondja, amit gondol, amit érez. S pont ezt szeretem, hogy őszinte, szókimondó

Szívből ajánlom, annak, aki kíváncsi egy zsaru életéről, hogyan dolgoznak, szolgálnak és védenek bennünket. Ez a történet színtiszta valóságot mutatja.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

 NewLine Kiadó 

FB oldal és csoport 

Bihary Péter oldal

Bihary könyvek csoport

2020. november 20., péntek

J.D. Barker: Szíve helyén sötétség - Hamarosan érkezik A negyedik majom-trilógia írójának a legújabb könyve. ("A Szíve helyén sötétség mesteri alkotás, hamisítatlan Barker. Stílusa a korai Stephen Kinget és Dean R. Koonz-ot idézi. Felejthetetlen történet, ami bekúszik az ember bőre alá, és késő éjszakáig olvastatja magát.")

J.D. Barker:

 Szíve helyén sötétség 


Megjelenik november 24-én!

Fordította: Bosnyák Edit


Jack Thatch gyerekkorában találkozik először Stellával, a titokzatos, nyolcéves kislánnyal, akinek sötét haja és még sötétebb szeme van, és magányosan ül egy padon a temetőben a kedvenc könyvét szorongatva. A találkozásukból megszállottság lesz: Jacknek állandóan a lány körül forognak a gondolatai, és végül egy évvel később újra megpillantja, ugyanazon a padon a temetőben, ám Stella hamarosan ismét eltűnik.

Közben az egyik sikátorban egy férfi holttestére bukkannak. Az eset meglehetősen rejtélyes: a teste mindenhol borzalmasan megégett, viszont a ruhái épségben maradtak, ami képtelenségnek tűnik. Faustino Brier nyomozó tudja, hogy nem ez a férfi volt az első áldozat, aki így halt meg, és nem is ő lesz az utolsó. Brier azt is tudja, hogy pontosan egy év múlva kell majd keresniük a következő áldozatot, hacsak nem akadnak előbb az elkövető nyomára

Egy kisfiú, akit mindenki csak „D” alanyként ismer, egy világtól elzárt, gondosan őrzött, sötét laboratórium mélyén várakozik, cseperedik és tanul. Senkivel nem beszélhet, és nem ér hozzá senki. Borzalmas erő lakozik benne, ezért azok, akik bezárták, sohasem fogják kiengedni.

A szereplőket elképzelhetetlen szálak kötik össze egymással.

A Szíve helyén sötétség mesteri alkotás, hamisítatlan Barker. Stílusa a korai Stephen Kinget és Dean R. Koonz-ot idézi. Felejthetetlen történet, ami bekúszik az ember bőre alá, és késő éjszakáig olvastatja magát.

Ajánlások

„Barker elegáns, költői, tragikus és dermesztő történetében gyönyörűen kidolgozott karakterek szerepelnek. Merész és ambiciózus regény a science fiction és a horror elemeivel. A szerző egyik legjobb írása, amely ismét a műfajteremtő szerzők közé emeli Barkert.”

(David Pitt, Booklist Online Exclusive)

„J. D. Barker olyan alkotóerő, amellyel feltétlen számolnunk kell." 

– Tosca Lee, New York Times

„Tehetséges író, elragadóan csavaros elmével!”

 – Jeffery Deaver, New York Times

„J.D. Barker egyedülálló szerző, ami ritka és különleges dolog. Stephen King-et, Lee Child-ot, John Sandford-ot juttatja eszembe. Három karakter egyetlen személyiségben. Ne hagyjon ki semmit, amit J.D. ír!”

– James Patterson, a legnépszerűbb amerikai író


Részlet a regényből

„Mélyet lélegeztem.

Kint is sűrűn kavargott a füst, de több volt benne a tiszta levegő, és a tüdőm boldogan szívta be. Kezdett visszatérni az erő a végtagjaimba, és lassan kitisztult a fejem.

Ekkor jutott eszembe Krendal.

Eszembe jutott Elden Krendal, és tudtam, hogy még bent van.

A kockás inges férfi meg akart állítani. Elkapta a vállamat, és megpróbált visszanyomni a földre, miközben összeszedtem a maradék erőmet, és felálltam. Mások is utánam kaptak az egyre népesebb tömegből, mert a tekintetem állítólag egyértelműen elárulta, mire készülök.

Ettől függetlenül felálltam, és mély levegőt vettem.

Leráztam magamról a kockás inges férfi kezét, kiszabadultam a többiek szorításából, és visszarohantam az étterembe, miközben a távolban felvisítottak a szirénák.

Miután az épület hatalmas ablaka hiányzott, a terjeszkedő lángok könnyen táplálékhoz jutottak, és amikor másodjára átléptem az ablakkeretet, éreztem, hogy a levegő már nem kifelé tol, hanem befelé áramlik. Beszívta az éhes szörnyeteg, amelyik belülről zabálta fel az éttermet.

Átbotladoztam az asztalok, a székek és a bokszok maradványai között, elhaladtam a pult előtt, és a konyhába vezető lengőajtó felé igyekeztem. Minden lépésnél egyre elviselhetetlenebbé vált a hőség. Egy pillanatra megakadt a szemem a tálalóablakon, ahol Krendal szokta kiadni az ételt, a fekete füst miatt viszont nem láttam, mi van mögötte.

A lengőajtó közelében lángolt a fal, és amikor a fémhez értem, megégette az ujjamat.

Tudtam, hogy a robbanást a gázpalackok okozták, amelyeket a főnököm a konyha hátsó részében tárolt arra az esetre, ha kimaradna a gázszolgáltatás, ami kétszer fordult elő, mióta megvette a helyet, és mind a kétszer ebédidőben, amikor tele volt. Ezért tartotta készenlétben azt a három palackot, és azt is megmutatta nekem, hogyan kell rácsatlakoztatni őket a tűzhelyre. Büszkén állította, hogy ő tíz másodperc alatt meg tudja csinálni.

Lehajtottam a fejem, és átmentem a féloldalas lengőajtón, amelyet csak a felső zsanér tartott.

Lángok csapkodtak körülöttem, mintha üdvözölnének, és hullámzott a fekete füst. Behajlítottam a térdem, és minden erőmet beleadva beugrottam egy szabad területre, az ajtótól jobbra. A forró levegő sziszegve száguldott át a nyíláson a kinti, tiszta levegő felé.

Leszorítottam a fejem a padlóhoz, amennyire tudtam, és kitöröltem a szememből a könnyeket, mert csípte a hőség.

Ismeretlen tájon találtam magam.”

J.D. Barker

1971-ben született, a Fort Lauderdale-i Művészeti Intézetben szerzett üzleti diplomát. Az 1990-es években sokáig a 25th Parallel című magazin munkatársa volt. Popkulturális témában írt cikkeket, és együtt dolgozott Brian Hugh Warnerrel, aki később Marilyn Mansonként vált híressé. Több novellája is megjelent a 90-es években, főleg a horror műfajában alkotott. Sokáig szellemíróként dolgozott, Forsaken című első regényét 2014-ben adták ki. A kötet meglepő sikert aratott, és jelölték a Bram Stoker-díjra is, ráadásul a Stoker család felkereste őt, hogy segítsen Dacre Stokernek megírni a Drakula hivatalos előzményregényét. Közben Barker saját sorozatba is kezdett: A negyedik majomban az utóbbi évek egyik legeredetibb sorozatgyilkosát teremtette meg, akit a rendőrség üldöz. A kötet jogait számos országba eladták, opciózták filmre és televíziós sorozatra egyaránt, ráadásul Az ötödik áldozat és A hatodik éjszaka című kötettel trilógiává bővült.


A kötet előrendelhető, november 24-étől pedig megrendelhető extra kedvezményekkel!

Agave Könyvek Kiadó

 

Hosszabb részlet a könyvből

BELEOLVASÓ

2020. november 19., csütörtök

Szántó Dániel: Egy pap vallomása - ("Szemem előtt elevenedett meg a történet, ahogy haladtam, és a puzzle darabkák kezdtek a helyükre kerülni, úgy döbbentem le a végeredményen. Sejtéseim, amik voltak egy csapásra elmúltak.")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Szántó Dánielnek és az Alexandra Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam az Egy pap vallomása c. kötetét. Zseniális mű! Amikor kezembe vettem, nem gondoltam volna, hogy rögvest a kedvencemmé fog válni ez a könyv. Izgalmakkal teli történetet kaptam, mellyel kapcsolatban több kérdésem volt, mint válaszom. 

 Szántó Dániel:
Egy pap vallomása


Tartalom:

„- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.
Mihály atya felnevetett:
– Onnan, hogy én tüntettem el őket.
– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”
Egy hitében megrendült katolikus pap.
Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal.
Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.
Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg…

Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.

Véleményem
5/5

Az elmúlt napokban sajnos nem volt időm olvasni, ezért a hétvégén folytattam. Röpke 3 nap alatt letudtam. De amikor végeztem, sajnáltam, mert olvastam volna még. Kedvenc könyv lett a számomra. Budai Viktor a legjobb. Nem mellesleg elképzeltem azt, hogy ha ebből forgatnának filmet, én Stohl Andrást, választanám Viktor karakterének. Annyira illene hozzá. A modora, a sárm, a nézése, meg minden. Csakis ő játszhatná el.
Uhh, nem is emlékszem mikor olvastam ilyen jó, izgalmas, lebilincselő történetet. Szántó Dánielnek elképesztően jó a mesélőkéje.

Olvasás közben azt gondoltam, hogy nagyon meg kellene filmesíteni. Annyira filmszerű volt az élmény. Szemem előtt elevenedett meg a történet, ahogy haladtam, és a puzzle darabkák kezdtek a helyükre kerülni, úgy döbbentem le a végeredményen. Sejtéseim, amik voltak egy csapásra elmúltak. Zseniális volt, a feszültség, az izgalom, hogy ki a társa a papnak, mi a szerepe a történetben. Hát nem volt semmi! Még a végén is voltak kérdéseim az egésszel kapcsolatban. Miért tette? Bár megvoltak a válaszok, de akkor is. Nem tudtam elfogadni.

Szerintem pörgős volt, tele jobbnál jobb csavarokkal. Azt se tudtam, mire számítsak. Nagyon sok szereplő volt benne, érdekes karakterekkel. Volt olyan, akit nem kedveltem, például Losonczi Barbara volt ilyen. Nyilván kellett egy negatív szereplő. Aztán ott volt Miranda, hát őt sem tudtam hova tenni. Végül Botond, Balázs, Alex, Olivér érdekes karakterek voltak.

Továbbá azt el kell, hogy mondjam, a történetnek réteges mondanivalója van. Ha elolvasod, rájössz, hogy sok igazság van benne. Kezdetnek a vallásról, hitről szól, ahogy Budapestről is, és azon belül a társadalmi megosztottságról, a médiahajhászásról, ami megkeseríti a napjainkat. Mind, mind valóságosak. Dániel mesterien tudd írni, oda szegezi az embert, és elmond mindent, amit szeretne. Döbbenetesen jó érzékkel van megáldva. És merem remélni, hogy nem évek múlva fog felbukkanni, újabb sikersztorival a kezében.

Egyszóval, ez a könyv egy mester mű! Elképesztően jó. Ez a könyv lett az etalon számomra. Lelökte Réti Lászlót a képzeletbeli dobogóról, és felkerült helyére Szántó Dániel. Ezek után minden olvasmányomat hozzá mérem! Szívből merem ajánlani, aki még kacérkodik a gondolattal, hogy elolvassa. Megéri, érdemes megvenni.

 

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Alexandra

Libri

Book24

Írói oldala

 

2020. november 17., kedd

Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos - ("Már az olvasás közben úgy éreztem, hogy fogom a motyómat, fonalaimat, tűimet, és megyek, megkeresem ezt a varázsos villamost. De aztán eszembe jutott, hogy mit csinálok, ha megtalálom. Na, ugye? Ilyen nekem is kell. Rég olvastam ilyet, ilyen jót. Azt sajnálom csak, hogy ennyire rövid volt. Nem lehetett volna hosszabb? Csak kicsit még… ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm a Napkút Kiadónak és Dobó Dorottyának a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a nem mindennapi történetet, A zapumai kóbor villamos c. ifjúsági meseregényt. Azt hiszem, számomra nagy kedvenc lett. Nem gondoltam, hogy lesz még valaha kedvenc meseregényem. Hálásan köszönöm az élményt az írónőnek.

 

 Dobó Dorottya:
A zapumai kóbor villamos


Tartalom:

Zapumában elszabadult szellemvillamos járja a várost, fedélzetén két gyerekkel és egy pulival. Tomi nehezen találja a közös hangot az álomvilágban élő Bogival, ám a villamos rejtélyének felderítése érdekében kénytelen együttműködni a lánnyal. Bogi egy vérbeli kopó alaposságával veszi észre a bűntény kibogozásához szükséges apró jeleket, és csakhamar meglepő magyarázattal áll elő az elszabadult járművel kapcsolatban. Mindeközben a villamosigazgatóság központi épületében is nyomozás kezdődik, miután váratlan levelet kap a polgármester.

Miért indult el vezető nélkül a járat? Mi történik, ha eléri a város villamoshálózatának végét?

Hogy menekülnek meg a szerelvényen ragadt gyerekek? És egyáltalán, miért nincs rajta Zapuma a világon, egyetlen térképen sem?

 

 Véleményem
5/5

Óh, jaj ez a történet olyan aranyos volt! Szuper jó ifjúsági történet a tizenéves gyerekeknek. Nagyon élveztem az olvasását. Csak sajnos nagyon lassan haladtam vele. Nem, nem a történettel volt a baj. Sőt!

Sajnos az elmúlt hetekben, napokban picit túl sok minden jött össze, nem haladtam leggyorsabban. De megnyugtatok mindenkit, hogy Zapuma története szórakoztató, kikapcsolódást nyújt, és nagyon izgalmas.

Már az olvasás közben úgy éreztem, hogy fogom a motyómat, fonalaimat, tűimet, és megyek, megkeresem ezt a varázsos villamost. De aztán eszembe jutott, hogy mit csinálok, ha megtalálom. Na, ugye? Ilyen nekem is kell. Rég olvastam ilyet, ilyen jót. Azt sajnálom csak, hogy ennyire rövid volt. Nem lehetett volna hosszabb? Csak kicsit még…

Mindenesetre, így is élveztem. De jó lett volna hagyni, hogy jobban kibontakozzon a történet. Mert nem igazán tudom, miért is rabolták el a kislányt? Miért került fel a villamosra Bogi, és egyáltalán kicsoda ő? Sok kérdésem merült fel olvasás közben, de abban reménykedem, hogy ezek a válaszok, egy későbbi regényben fellelhetőek lesznek. Hiszen érdemes lenne, folytatni a történetet, szeretnék olvasni tovább, hogy mi lesz a főszereplőinkkel, milyen újabb kalandokba fognak keveredni.

Nem gondoltam volna, hogy felnőtt fejjel szeretni fogom ezt a történetet. Igazán szórakoztató volt, ráadásul krimi szál is volt a regényben, ami még izgalmasabbá tette. Igaz volt két idegesítő személy, Bogi és Kelemen. Viszont Kelemen a történet végén mintha kicsit másképpen viselkedett volna. Végülis Bogival megbékéltem a végére, igazán aranyos, bolondos kislány. Ez a történet egyszerre krimi, mese és ifjúsági regény, minden korosztály bátran nekiállhat olvasni.
És akadtak benne érdekességekis... Mindenesetre Dorottyának köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashattam.
Van egy kedvenc idézetem Tomitól, ha nem gond, azt meg is osztanám. Ebben nagyon is egyetértek vele. 

A barátait maga választja meg az ember, a testvéreit a szüleitől kapja, Bogit pedig a villamos adta neki, és most pont úgy érezte, mintha egy testvére heverne ott mellette.”

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni, mely várhatóan december 10-én jelenik meg.

Libri 

Líra

 

Facebook:

A zapumai kóbor villamos 

Ha támogatni szeretnéd:

2020. november 11., szerda

Előolvasás: Palotás Petra: Lélekszirmok ("Gyönyörűen ír, az életről, a szeretetről, a gondoskodásról, a tiszteletről és a barátságról. Ez a novella, a Lélekszirmok kötet újabb csodás történetei lapulnak meg. ")

~~~ Előolvasás ~~~

Szeretném, megköszöni az Álomgyár Kiadónak, és Palotás Petra írónőnek a lehetőséget, hogy megjelenés előtt elolvashattam csodálatos Lélekszirom c. novellás kötetét. Számomra ez a kötet egy gyönyörű történeteket tartalmaz. Az előző kötet a Igazgyöngy novellás kötetét szerettem, de ezt még jobban. Kedvencem lett, pedig nekem sosem volt kedvenceim a novellák. 

 

 Palotás Petra:
Lélekszirmok


Tartalma:

Szívet melengető történetek az ezerarcú szeretetről

Kevés szóval sokat mondani. Ez a novellák varázsa, amelyre oly nagy szükségünk van a feje tetejére állt világban. Történetek, amelyek néhány oldalon keresztül lelassítják a gondokkal teli rohanós hétköznapokat, hogy aztán erőt merítve belőlük újra tehessük a dolgunkat. Az Igazgyöngyök sikere megmutatta, hogy az olvasók mekkora becsben tartják a szeretetmorzsákat, amelyeket egy-egy ilyen írás ad a számukra. Mosoly? Meghatottság? Tanulság? Átértékelés? Palotás Petra legújabb novellás kötetében ezúttal is olyan érzelemkovácsoló pillanatképeket kínál, amelyek – mint a napsugár a virágoknál – oldalról oldalra bontják ki lelkünk szirmait.

 

Véleményem
5/5

 

Nagyon ritkán olvasok novellákat. De azt is csak, amit Palotás Petra ír.Gyönyörűen ír, az életről, a szeretetről, a gondoskodásról, a tiszteletről és a barátságról. Ez a novella, a Lélekszirmok kötet újabb csodás történetei lapulnak meg. Van is kedvencem belőle, de egy volt, amin kicsit elpityeregtem. Az a Barátság története illetve a másik A virágárus. Ez a kettő a kedvencem, e két történeten volt, hogy elpityeregtem. Nagyon kevés olyan történet van, amire ennyire lelkemre veszem. Ha Petra novellás köteteiről van szó, tőle jöhet bármikor, szívesen elolvasom.

Tanulságos és szép történeteket írt Petra. Annyi mindenről szól a történet, a barátságról, a szeretetről, a jóságról, a tiszteletről… Felsorolni is nehéz lenne…

Amikor elkezdtem olvasni, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, sőt első kötethez képest legjobb lett. Sokkal több, mint egy átlagos novella. Ezt mindenkinek egyszer el kell olvasni.
Ha lenne mód rá a molyon nem 5 csillagot, adnék erre, hanem 100-at, mert annyira jó, varázslatos történet.

Ez egy olyan történet, amikor esténként jó forró teával, kis takaróval a kandalló elé ülve foghatod kezedben a könyvet. S olvasok, és olvasol, és olvasol, alig bírod letenni, mire a történetek végére érsz úgy érzed majd, hogy a szíved, lelked megtisztul, könnyebbé válik. Pont, ezért szeretem olvasni Petra történeteit. Lenyűgöző, felemelő, a szeretet csodás érzés. Őszintén amilyen picikék ezek a történetek érdemes mindennap egyet elolvasni, akkor sokkal tovább fog tartani az érzés, a nyugalmi állapot. 


A könyvet itt tudjátok előrendelni. 

Megjelenés november.16-a.

Libri

Álomgyár Kiadó

Írói oldala:

 

2020. november 8., vasárnap

K. M. Holmes: Miénk a pillanat - (Megmondom, nem tudok hibát találni ebben a történetben. Három nap alatt kiolvastam. Egyszerre vigyorogtam., csapkodtam és anyáztam egy sort. Különféle érzelmeket csalt ki belőlem ez a történet, tetszett az a rész, a könyvben, hogy voltak visszaemlékezések mindkettejük részéről és igazából végén derült ki, hogy teljesen másként emlékeztek vissza. ")

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm az írónőnek, hogy lehetőségem nyílt elolvasnom a következő könyvét a Miénk a pillanat c. kötetét. K. M. Holmes, ugye nem gondoltad komolyan, hogy beérem ezzel a két könyvvel? Kérem a következőt. Annyira tudtam, hogy imádni fogom ezt a kötetet is. Nathan és Helena kapcsolata, forró szenvedélyes, igazi kis romantikus történet volt számomra. Köszönöm, kedves írónő, hogy odaláncoltál engem. 

K. M. Holmes:
Miénk a pillanat


Tartalom:

Bűvölet zongoraszóra 
Helena Jones azért érkezik Los Angelesbe, hogy interjút készítsen barátnője, Camie nagy sikerű filmsorozatának szereplőivel. Arra azonban nem számít, hogy az élete hamarosan a feje tetejére áll. Az interjú helyszínén szembetalálkozik egy ismerős, igéző szempárral, melynek tulajdonosa Nathan volt, akivel élete legperzselőbb éjszakáját töltötte évekkel ezelőtt, majd a férfi szépen felszívódott. 
Ám a véletlenek sorozata még csak most kezdődik. Egy bárban, ahol zongorahangok kíséretében változik meg minden körülötte, rábukkan apja titkos múltjára és újra Nathan bűvkörébe kerül. Vajon meddig lesz képes harcolni az érzelmeivel és ezzel a lélegzetelállító pasival? Van kiút a kétségbeesett sóvárgásból? 
Ha csak hárítania kell, az menni fog – véli Helena. 
Vagy mégsem?

leményem:
5/5

Ejh... Mit tett velem, K. M. Holmes írónő. Hát nem megint fantasztikus könyvet írt? Nagyon jól szórakoztam rajta. Imádtam, olvasni.

Nathan nem kis pályás fickó, ha valamit akar azt el is éri. Mondjuk a tesója sem elveszett lélek. Nagyon örültem, hogy szerepeltek Camie és Miguel. Imádom őket. Olyan aranyosak együtt. Na, de térjünk vissza Nathan-re és Helena-ra. Helenát kedveltem, mert ahogy ő is, én is a kedvelem a zongorát. Bár nem tudok zongorázni, engem is elvisz a zenéje, egy másik világba. Helenának gyógyír a zene, a lelkére. Sokat szenvedhetett… Főleg miután egy csúnya, fájdalmas családi titok került felszínre, amit felkavarta a lelkét.

Mason a másik kedvencem. Anyám, borogass. Ütődött ez a fickó, komolyan. A szövegei fenomenálisak. Legyen külön története neki is. Ajj, de olvasnám nagyon, biztos jó szövegei lennének.Azt hittem, hogy Nathan nem fogja bírni Masont, de nagyot tévedtem.

Őszintén megmondom, nem tudok hibát találni ebben a történetben. Három nap alatt kiolvastam. Egyszerre vigyorogtam., csapkodtam és anyáztam egy sort. Különféle érzelmeket csalt ki belőlem ez a történet, tetszett az a rész, a könyvben, hogy voltak visszaemlékezések mindkettejük részéről és igazából végén derült ki, hogy teljesen másként emlékeztek vissza. S ebből adódik a sok konfliktus, a bizalom hiánya és a meg annyi kérdés, hogy vajon azt érzik egymás iránt? Vajon tényleg, az volt az első szikra, amikor először találkoztak? Álom volt csupán vagy véresen komoly valóság. Faltam a betűket, hogy megtudja, tényleg az volt-e. Hiába éreztem végig, hogy ők ketten bizony egymásnak vannak teremtve, ha egyikük vagy a másikuk nem jön rá, mit is éreznek valójában.

Ezekután továbbra is várom írónő következő könyvét. Szívből ajánlom minden romantikus lelkű olvasóimnak, érdemes megvenni és elolvasni. Tanácsolom, hogy az első részét is vegyétek meg,

 

 A könyvet itt tudjátok megvenni:

Álomgyár Kiadó

K. M. Holmes írói oldala

2020. november 1., vasárnap

Ella Maise: Hozzád megyek Jack Hawthorne - ("Ella Maise egy csodálatosan tehetséges írónőnek tartom. Nem egy regényét forgattam már a kezembe, de remélem nem utoljára. Izgalmas, letehetetlen romantikus könyvet kaptam kézhez. Imádtam Jack-et, a morcos, komor képét.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném, megköszöni az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam Ella Maise: Hozzád megyek Jack Hawthorne c. kötetet. Ella Maise a kedvenc írónőm, eddig két kötetét olvastam el, és nem volt kétség, hogy ezt is elolvasom. Írónőtől eddig két kötetét olvastam, az Akarlak, Adam Connor és Imádlak Jason Thorne c. regényeket, már akkor tudtam, hogy kedvencem lesz Ella.


Ella Maise:
Hozzád megyek Jack Hawthorne

 

Tartalom:

Őrült vagyok? Hozzámentem egy idegenhez. 
Amikor a jövőmről álmodoztam, nem így képzeltem el. De aztán jött Jack Hawthorne… 
Jack és én mindent fordítva csináltunk. Az első nap, amikor találkoztunk, megkérte a kezemet. Azt gondolnád, hogy egy pasi, aki ilyen jól néz ki, aki kissé ugyan rideg, mégis elbűvölő és teljességgel elérhetetlen, csak élete szerelmének kérné meg a kezét, nem? 
Nem. Engem kért meg. Egy totál idegent, aki még soha nem hallott róla. Egy idegent, akivel a vőlegénye csupán pár hete szakított. Azt gondolnád, a szemébe nevettem, és bolondnak neveztem – és még sok minden másnak –, aztán a lehető leggyorsabban otthagytam. Nos… pontosan ezt tettem, kivéve az otthagyós részt. 
Csupán pár perc kellett neki, hogy rábeszéljen erre az ajánlatra… mármint a házasságra. Hamarosan el is érkezett életem legboldogabb napja. Ja, nem. Életem legrosszabb napja volt. 
Őt hibáztatom azért, hogy belementem ebbe az egészbe. A csodálatosan kék szemét, azt a komoly arckifejezést, amelyről nem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogok bolondulni.
A dolgok akkor kezdtek megváltozni, miután közölte velem, élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor elvett engem. Ugyan továbbra sem beszélt sokat, a tettei beszéltek helyette. És a szívem kezdett ráhangolódni erre a beszédre… 
Egyik percben még nem is ismertem, aztán ő lett a mindenem. 
Egyik percben még elérhetetlennek tűnt, aztán mintha teljesen átadta volna magát nekem. 
Egyik percben azt hittem, hogy ami köztünk van, az igaz szerelem. A következő percben már minden hazugságnak tűnt. 
Ella Maise, nemzetközi bestsellerszerző legújabb, romantikus története a szerelemről, a vágyról és a kétségekről ismét elbűvöli az olvasókat.

 

Véleményem
5/5

Ella Maise egy csodálatosan tehetséges írónőnek tartom. Nem egy regényét forgattam már a kezembe, de remélem nem utoljára. Izgalmas, letehetetlen romantikus könyvet kaptam kézhez. Imádtam Jack-et, a morcos, komor képét. Ahogy felengedett oldalról, oldalra nagyon tetszett, hogy ennyire látványosan fejlődött a jelleme. Végére igazán szerethető figura lett. Rose volt, aki megváltoztatta Jack-et. Meg mutatta milyen érzés szeretve lenni, Jack pedig a családot mutatta meg Rose-nak. Imádtam olvasni. Néha kuncogtam, sírtam, nevettem, mérgelődtem és csapkodtam jócskán. Annyi érzelmet váltott belőlem, rég volt már, hogy így éreztem egy történet iránt, nagyon kevés írónak sikerül belőlem kicsalni érzelmeket. Ez az 500 oldal maga volt a csoda.

Borzasztóan sajnáltam, hogy ilyen soká tartott kezembe venni ezt a kötetet. Viszont teljesen megérte kivárni. Nagyon is megérte. Néha kell egy olyan hangulat az embernek, hogy élvezettel tudjon elmerülni az olvasás világában. Ella Maise megtette, és tuti, hogy nem egyszer olvasós lesz számomra ez a kötet. Érdemes megvenni, elolvasni. Nekem nagy-nagy kedvenc lett.

Történetben volt két kedvenc szereplőm Owen és Sally, kíváncsi lennék arra, hogy az írónő ír-e külön történetet róluk. Én biztos elolvasnám. Az egyik kedvenc jelenetem mindenképp a kórházas volt. Nyilvánvalóan akkor jöttek rá igazán, hogy mit is éreznek egymás iránt. Csak, hát Joshua belerondított a dolgok közepébe. A házassági fogadalmat igyekeztek mindketten betartani, gondolok a betegségre, munkára stb. Azt hittem, hogy fellengzős, sablonos szerelmi történetet fogok olvasni, de nem. Szépen lassan alakult ki mindkettőjükben a szerelem, a ragaszkodás. Pont ezt szeretem. Szóval, mint mondtam Ella csodás könyvet írt.

Mindenesetre egy élmény volt elolvasni, kerek egy nap alatt sikerült elolvasnom, annyira magához láncolt. Igazán üdítően hatott rám, kellemes kikapcsolódást nyújtó történet volt. Igazából ennél többet nem is tudnék mit mondani, annyit mondhatok, ha szemezel ezzel a könyvvel, akkor javaslom, olvasd el. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó

Bookline