Nem minden hős válhat legendává! - Elfeledett szuperhősök

 Nem minden hős válhat legendává!

Elfeledett szuperhősök

 

Az Aranykor hősei visszatérnek.

 

Megjelenik március 3-án!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2025

Szerkesztette: Tarcsa Zoltán

 

Kiadónk részt vesz az 55. Fővárosi Képregénybörzén

(7) 55. Fővárosi Képregénybörze | Facebook

 

Időpont: március 2-án, vasárnap 10 és 15 óra között

Helyszín: 1191 Budapest, Teleki utca 50.

Az Elfeledett szuperhősök a börzén kedvezménnyel megvásárolható.

 

Fülszöveg

 

A múlt végeláthatatlan homályából visszatérve e különös szuperhősök bebizonyítják, hogy lehetséges a visszaút a feledés birodalmából! A képregények Aranykorának időtlenségbe dermedt hősei ismét közöttünk járnak! Stardust, a szupermágus, Bingó, a szuperkenguru, Funnyman, a szuperbohóc és egykor feledésre ítélt szuperebbnél szuper társaik megmutatják, hogy képességeiknek nincs határa, igazságérzetüknek nincsen párja!

 

Lépj be velünk az 1940-es évek képregényeinek elképesztő világába, ne hagyd, hogy ezeket a különleges szuperhősöket feleméssze a könyörtelen idő! Mert bár szuperhősként halhatatlanok, mégis csak addig élnek, míg kalandjaikat a legnagyobb Hős forgatja...

 

Te, kedves Olvasó!

 

A gyűjteményben megjelenő kiadványok:

 

Stardust, the Super Wizard – Fantastic Comics 1939. december, Fox Feature Syndicate

Író és rajzoló: Fletcher Hanks

The Miracle Man, Zambini the Magician – Zip Comics, 1940. február,  MLJ Magazines Inc.

Író: Joe Blair

Rajzoló: Elmer Wexler

 

Phantasmo, Master of the World – The Funnies, 1940. július, Dell Comics

Író és rajzoló: Elmer Cecil Stoner

 

Kangaroo Man – Choice Comics, 1941. december,  Great Comics Publications

Író: S. M. Iger

Rajzoló: Chuck Winter

 

Major Victory – Dynamic Comics, 1941. október, Dynamic Publications

Író: ismeretlen

Rajzoló: Charles Sultan

 

Mad Hatter – Mad Hatter, 1946. február, O. W. Comics Corp

Író: William Woolfolk

Rajzoló: Mortimer Leav

 

Funnyman – Funnyman, 1948. január, Magazine Enterprises

Író: Jerry Siegel   

Rajzoló: Joe Shuster

Szuperhősök és identitáskeresés a nyugati kultúrában

 

A szuperhős-történetek a nyugati civilizáció sarkalatos kulturális jelenségévé váltak. S minthogy a fenyegető, válságos pillanatokban minden civilizáció keresni kezdi a maga identitásának gyökereit, nincs mit csodálkozni azon, hogy az a kultúra, amelyből a szuperhősök sarjadtak, most kutató tekintettel fordul a múltba, hogy elsárgult, gyűrött újságok lapjain, saját korukban lenézett, semmibe vett, banális történetekben fedezze fel eszméinek, hitrendszerének, civilizációs összetartó erejének alapvető építőköveit. Homérosz eposzai, a Mahábhárata verssorai vagy a Nibelung-ének mondái sem jöhettek volna létre a kultúrhéroszok történetei vagy a totemisztikus eredetmítoszok, sámánénekek nélkül.

 

A Multiverzum Kiadó az 1940-es évek néhány mára feledésbe merült szuperhősét bemutató képregényével debütál a hazai képregény-piacon. A kötetben található képregényeket kiegészíti egy-egy rövid leírás, amely a szerzők és a kiadó bemutatásával elhelyezi az alkotást a képregénytörténetben, valamint néhány, az adott szuperhőshöz kapcsolódó érdekesség is.

Beleolvasó, a kötet bevezetője

 

Utazás a Limbóba

 

A sokezernyi képregény közül, amelyek a polcomon sorakoznak, nehéz lenne egy abszolút kedvencet választanom. Ráadásul ahogy az ember változik, úgy változik az ízlése is, s így a kedvenc képregények dobogós helye is átalakulhat. Annyi azonban bizonyos, hogy a DC által kiadott Final Crisis (A legvégső válság) örök dobogós. Igazi kozmikus, világmegmentős sztori, nagyágyúkkal mind a hősök, mind a gonoszok oldalán. De nem ezért szeretem annyira. Grant Morrison írta, aki nálam a kedvenc írók képzeletbeli rangsorá­ban szintén örök dobogós. De nem is ezért szeretem annyira. Hanem az egyik tie-in (a fősztorihoz lazábban kapcsolódó, külön történet) miatt.

A Superman Beyond (Superman a túlontúlon) alighanem az egyik legszebb óda, amit a képregényről a képregények rajongóinak valaha is írtak. E történetben Superman és néhány alternatív univerzumbeli társa útra kelnek az ismeretlenbe, hogy megmentsék a világot a létező legnagyobb veszedelemtől: a szuperhőstörténetek megsemmisítésétől, a szuperhőseszme az emberiség kollektív emlékezetéből való kitörlésétől. A képregény ezen a furcsa, az olvasót is a történetbe építő csavaron kívül vizuálisan is érzékeltetni kívánta az utazás rendkívüliségét; a füzetek mellé egy 3D-szemüveget is kapott az olvasó, hogy a történet bizonyos pontjain a hősökkel együtt kilépjen a kétdimenziós panelek közül, saját világát összekötve a szuperhősökével. Ennek a furcsa utazásnak egy pontján Superman és társai eljutottak egy különleges helyre, a Limbóba, ahonnan éppen a világot éltető létfontosságú esszencia hiányzik – az esemény. Ezen a helyen, ahol soha nem történik semmi, mert ezen a helyen nincsen Történet, különös teremtmények élnek: azok a szuperhősök, akikre már nem emlékszik szinte senki. Ők ugyan még tudják, hogy képregényhősök voltak egykor, de létezésük utolsó fázisa ez, a szuperhőseszme morzsolódása, s vele a teljes feledés.

     Superman megjelenése aztán elhozza a történéseket ebbe a világba, s kezdetét veszi a kozmikus harc: az eszme megsemmisülését óhajtó entitás a Limbó létét sem tűrheti. A Limbó nemet mond! – e kiáltással indulnak harcba az egykor saját képregényük lapjain élt, mára a kollektív feledésbe taszított szuperhősök, hogy megmutassák: ha visszatérhetnek a Történetek világába, újra az Eszme megtestesülései lehetnek.

E kis füzettel hasonlóra vállalkoztunk mi is: kimen­teni a feledésből a képregények Aranykorának hőseit (legalábbis néhányukat).

A szakmai közmegegyezés az Aranykornak nevezett időszakot 1938 és 1956 közé teszi, amikor a műfajt napjainkig meghatározó szereplők és a zsánerre jellemző motívumok kialakultak. Mai szemmel nézve is elképesztő mennyiségű szuperhős született ebben a közel két évtizedben; egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy hétről hétre gyarapodott a számuk. Ha ilyen bőségben árad valami a piacra, óhatatlan, hogy nem minden esetben lesz kifogástalan a termék. A szuperhősök történetei között is akadt olyan, amelyik nem csupán mai szemmel, de az akkori olvasó számára is ezer sebből vérzett; a történet logikátlan volt, inkább nevetséges, mint hősies, a rajzok elnagyoltak, rosszabb esetben összecsapottak.

     Akkor mégis mi lehet az oka annak, hogy ezek a képregények a 2000-es évek második felétől egyre gyakrabban jelennek meg reprint kiadásban, gyűjteményes kötetben? Miért foglalkozik velük egyre több cikk, tanulmány, könyv? Miért keresik az olvasók ezeket a mai képregényekkel előállításuk minőségében, elbeszélésmódjuk korszerűségében, vizuális ábrázolásukban össze sem hasonlítható történeteket?

Kézenfekvőnek tűnhet a válasz, hogy a jelenség a szuperhőstörténetek immár több mint két évtizedes filmes diadalútjához köthető. A nagy költségvetésű, elképesztő technikával megvalósított mozifilmek révén a szuperhősök történetei adekvát reprezentációt nyer­tek, a mítoszok, eposzok és legendák a szemünk előtt elevenednek meg és ragadnak magukkal, jóval szélesebb közönséget vonzva, mint csupán a képregények olvasótábora. Ez a válasz azonban – noha kétségtelenül igaz – megkerülné azt a másik, fontosabb kérdést, hogy egyáltalán miért keressük ma ezeket a történeteket jobban, mint mondjuk, két évtizeddel korábban?

     A szuperhősök a nagy világgazdasági válság szü­löttei voltak (mi azt a válságot gazdaságinak nevezzük, akik átélték, azok számára azonban morális válság is volt). Ifjúkorukat egy egzisztenciális válság (a hidegháború) idején élték, felnőttkorukba pedig egy globális katasztrófa fenyegetése idején léptek. Mindez aligha lehet véletlen. Grant Morrison a szuperhősjelenségtől írott nagyszerű könyvében (Supergods – Our World in the Age of the Superhero) kérdés formájában fogalmazza meg a választ:

„Lehetséges, hogy egy, a saját jövőjével kapcsolatban optimizmusra éhes kultúra az elsődleges forráshoz fordul, miközben utópisztikus példaképek után kutat? Lehetséges, hogy a szűk, testhezálló ruhába öltözött, köpenyes szuperhős valójában nem más, mint annak a lénynek a legtökéletesebb meg­testesülése, amivé valamennyien válhatnánk, ha elég értékesnek éreznénk magunkat egy olyan holnapra, amelyben legnemesebb tulajdonságaink diadalmaskodnak a nagy emberi projektet megsemmisítéssel fenyegető, szintén bennünk rejlő romboló erők fölött?”

     A szuperhőstörténetek a nyugati civilizáció sarkalatos kulturális jelenségévé váltak. S minthogy a fenyegető, válságos pillanatokban minden civilizáció keresni kezdi a maga identitásának gyökereit, nincs mit csodálkozni azon, hogy az a kultúra, amelyből a szuperhősök sarjadtak, most kutató tekintettel for­dul a múltba, hogy elsárgult, gyűrött újságok lapjain, saját korukban lenézett, semmibe vett, banális történetekben fedezze fel eszméinek, hitrendszerének, civilizációs összetartó erejének alapvető építőköveit. Homérosz eposzai, a Mahábhárata verssorai vagy a Nibelung-ének mondái sem jöhettek volna létre a kulturhéroszok történetei vagy a totemisztikus eredetmítoszok, sámánénekek nélkül.

     Válogatásunk az Aranykor első évtizedének „primitív szuperhősmítoszaiból” szemezget. Akad közöttük olyan, amelynek hőse szülőhazájában nemhogy előlépett a feledés homályából, de napjainkra széles rajongótábort szerzett magának. Akad olyan is, melyet csak a képregényes aukciókat figyelő vérbeli geekek ismernek. Akad olyan is, amelynek igazi érdekességét maguk az alkotók vagy létrejöttének körülményei jelentik. Akad közöttük hosszabb időt, több kalandot megélt, s akad a süllyesztőben gyorsan eltűnt is. De egy dolog közös bennük: méltók a figyelmünkre.

Mert lehetnek mai szemmel nézve furcsák, komikusak, abszurdak, ripacsok, bugyuták és giccsesek, ugyanaz a gondolat munkált létrejöttük mögött, mint a szuperhősök ma is élő generációja mögött. Az a remény, hogy az ember végül képes a világ minden nehézségén, borzalmán, igazságtalanságán felülemelkedni. Hogy a szuperemberek valójában mi vagyunk, az olvasók.

Indulj a Limbóba, olvasó, mentsd meg az ott rekedteket! A világ sorsa a kezedben!

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca – Könyvbemutató a Petőfi Irodalmi Múzeumban február 12-én!

 Gyimesi Emese

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című új könyvének bemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Gyimesi Emese: Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca - könyvbemutató | Facebook

 

Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 16.

Időpont: február 12., szerda 18 óra

A szerzővel Owaimer Oliver irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa beszélget.

Kovács Kata Milla színész és Svajcsik Kristóf zenész különböző filmes zsánerműfajokban dolgozzák fel a könyv témájához kapcsolódó Petőfi-verseket. 

 

A kötetről

Szendrey Júlia-kutatás, Budapest, 2024

 

Lektorálta: Margócsy István

Felelős szerkesztő: Gy. Gömöri Ilona Edit

Borítóterv és a kötet grafikai terve: Tóth Tamás

Libri

Facebook

További rendezvények

Gyimesi Emese könyvbemutató előadása a H13 Kultpontban

 

Helyszín: Budapest VIII., Horánszky u. 13.

Időpont: február 25., kedd 18 óra

 

Szendrey Júlia írásaiból felolvas: Mészáros Blanka

 

A tudományos és a népszerű ismeretterjesztés határán

 

Ez a könyv elsőként vállalkozik arra, hogy Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmének történetét a reformkor grandiózus társadalmi változásainak fényében vizsgálja. Úgy világít rá a főszereplők gondolkodásmódjának újdonságára, döntéseik súlyára és bátorságára, hogy az őket körülvevő társadalmi közeg sajátosságaira helyezi a hangsúlyt, miközben bevezet a korabeli Szatmár vármegye világában kibontakozó szerelem kulisszái közé.

Kevesen feszegették olyan vad erővel és olyan megalkuvást nem tűrő határozottsággal személyes mozgásterük kereteit, mint ez a huszonhárom éves fiú és ez a tizennyolc éves lány. Döntéseik, világképük és kapcsolatuk elemzése a rendi társadalom polgári társadalommá alakulásának folyamatát sajátos perspektívából képes megmutatni. A könyv középpontjában ez a változás áll: két különleges személyiség formálódása egy gyökeres átalakulások előtt álló, forrongó korban.

 

Gyönyörű képekkel illusztrált kötet naplóbejegyzésekkel, sok szép verssel, kortársak visszaemlékezéseivel – a tudományos és a népszerű ismeretterjesztés határán.

Gyimesi Emese a kötetről

„Egészen más történészként megírni egy szerelem történetét, mint fikciós szerzőként. Szendrey Júlia és Petőfi Sándor alakja az írók, költők, drámaírók fantáziáját már jó néhányszor megmozgatta, de még soha nem született a kapcsolatukról olyan könyv, amely az eredeti forrásokból kiindulva, hitelességre törekedve, a korabeli társadalmi közegek sajátosságait elemezve mutatta volna be a történetüket. Nekem ez volt a célom.

A szerelemről sokan hajlamosak úgy gondolkodni, mint ami örök érvényű, változatlan, de engem kutatóként elsősorban az érdekelt benne, ami korspecifikus. A szerelem megélését ugyanis mélyen befolyásolja az, hogy miként gondolkodunk róla, hogyan értelmezzük a saját érzéseinket, milyen a világképünk. Ilyen szempontból a szerelem sosem csupán két ember magánügye. Rengeteget elárul egy korszak társadalmáról az, hogy miként kezeli az érzelmeket, hogyan tekint a szerelemre és mit tart a házasság lényegének. 

A reformkorban mindez épp változóban volt, és ez tetten is érhető Szendrey Júlia vívódásainak hátterében.”

 

(Részlet Both Gabi a WMN.hu-n megjelent interjújából.)

Ajánlások

„Hogyan tudhatjuk megközelíteni egy több mint százötven évvel ezelőtti szerelem történetének rejtelmeit? Szendrey Júlia és Petőfi Sándor kapcsolatáról az elmúlt időben számos szentimentális és előítéletes kitaláció látott napvilágot, így ideje volt, hogy megszülessék a nagy kísérlet: a korábbi pszichologizáló feltételezéseken túllépve a kor társadalmi viszonyai közé illesszük be a kapcsolatot – s ne érzelmesen, hanem megértően kezeljük a különleges esetet. Gyimesi Emese társadalomtörténeti vizsgálata sok tanulsággal jár – a kort is jobban megismerhetjük, s új dolgokat is gondolhatunk a jól ismert szerelmespárról."

 (Margócsy István irodalomtörténész, a könyv lektora)

 

A magyar irodalom talán leghíresebb varázslata. Egy irodalomtörténész nem írhat le ilyet. De ő is tudja, hogy mindenki érti, miről beszél.

(Szálinger Balázs költő)

 

Korrajz és szerelem

 

Még nem született olyan mű, amely Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmének történetét  a kultikus és a pszichologizáló megközelítéseken felülemelkedve a reformkor társadalomtörténetének szempontjából vizsgálja.

Ha belépünk ebbe a világba, megismerhetjük a Károlyi grófok alkalmazásában álló jószágigazgatók családjainak életmódját, a városi leánynevelő intézet után szatmári közegüket szűknek érző úrikisasszonyok világképét, a vidéki társaséletet, az egymást követő bálokat, valamint a korabeli politikai kultúra jellegzetes szereplőit és eseményeit. Szendrey Júlia és Petőfi Sándor írásai pedig egészen egyedülállóan érzékeltetik, milyen volt átélni a szerelmük kibontakozásának fázisait. Mindez lehetőséget ad arra, hogy – a kultikus megközelítések csapdáit elkerülve, a lezárt, szoborrá merevedett történet helyett – a megismerkedés pillanatától kezdve a házasságkötésig és a nászútig úgy tekintsük végig a szerelmi szabadságharc sodró fordulatait, hogy érzékeljük az egyes helyzetek képlékenységét, a gyötrő kétséget, bizonytalanságot, a várakozás és a vágyakozás feszült izgalmát, a felfokozott érzelmek hullámzását és a döntések tétjét. 

Szerelmi szabadságharc(ok)

A küzdelem nem csupán a látványos frontokon, az egymástól különböző karakterrel, de egyaránt erős személyiséggel rendelkező szereplők (a jószágigazgató apa, Szendrey Ignác és az ifjú szerelmesek) között zajlott, a fiataloknak saját belső csatáikat is meg kellett vívniuk. A szerelmi szabadságharc első és leghosszabb szakasza az a belső küzdelem, amely Szendrey Júlia számára még az apjának és a társadalmi elvárásoknak való látványos ellenszegülésnél is nagyobb megpróbáltatást jelentett, hiszen egyszerre volt tépelődő alkat és szenvedélyes személyiség. Júlia naplófeljegyzéseit és leveleit olvasva, a költő 1846 szeptemberében tett, első erdődi látogatásától nyomon követhetjük, a lány hogyan jutott el a dilemmáktól a sorsfordítóan bátor döntésig, a Petőfivel kötött házasságig.

A szerelmi szabadságharc második szakasza a nyílt összecsapás Szendrey Ignáccal, vagyis a leánykérés időszaka, amikor eldőlt, hogy bármilyen nyomást is gyakorolnak rá, Szendrey Júlia gyökeresen más életet választ, mint ami társadalmi helyzete, neveltetése és apja szándékai szerint várna rá. Házasságkötése által nem a vidéki középnemességhez, hanem a pesti polgárság értelmiségi köréhez csatlakozott. Így nem a rendi társadalom logikája szerint lépett előre, hanem a kialakulóban lévő polgári társadalom világképének megfelelően.

A szerelmi szabadságharc arra az imázsra is utal, amelyet a fiatal házaspár önmagáról felépített a korabeli sajtóban, arra a folyamatra, amelyben lépegetve az olvasóközönség számára jól „fogyasztható” mesévé formálták szerelmi történetüket.

 

A koltói nászút idején Szendrey Júlia nem csupán feleséggé vált, hanem a saját útját kereső alkotóvá is. Az Életképekben és a győri Hazánkban megjelent naplópublikációi miatt hamarosan „szellemdús” írónőként emlegették a korabeli lapok. Két hónappal később megjelent, Ábránd című művében pedig bátran hirdette a szerelmi házasság eszméjét, és büszkén vallotta: „sorsom megáldott boldog szerelemmel.” A könyv a megismerkedés pillanatától a szerelmi házasság eszméjét hirdető publikációk megjelenéséig követi nyomon az eseményeket.

 

Gyimesi Emese gazdag képanyaggal illusztrált kötetében a történetmesélés élményszerűségét a társadalomtörténeti elemzés pontosságával párosítja.

 

A szerzőről

Gyimesi Emese portréját Éberling András készítette.

 

Gyimesi Emese (1990) irodalom- és társadalomtörténész, Szendrey Júlia-kutató, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa.

Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán, valamint a prágai Károly Egyetem és a szicíliai Universitá degli Studi di Catania közös mesterképzésén végezte. Doktori fokozatát 2019-ben irodalomtudományból, 2022-ben történelemtudományból szerezte. Feltárta és sajtó alá rendezte Szendrey Júlia összes versét, elbeszélését és meséjét, valamint gyermekeinek levelezését és más családi dokumentumait is. Szendrey Júlia pályafutását elemző monográfiájáért Artisjus Irodalmi Díjat kapott. A koltói Teleki-kastély 2023-ban megnyílt állandó kiállításának („Sorsom megáldott boldog szerelemmel" Szendrey Júlia és Petőfi Sándor koltói mézeshetei) kurátora volt.

 

Korábbi kötetei:

Szendrey Júlia összes verse (2018)

Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában (2019)

Szendrey Júlia irodalmi pályafutása. Társadalomtörténeti kontextusok (2021)

Szendrey Júlia elbeszélései és meséi (2021)

Részlet a kötetből

Petőfi csüggedtségét az okozhatta, hogy Szendrey Júlia nem adott egyértelmű visszajelzést arra vonatkozóan, viszonozza-e az érzelmeit. Az előző találkozásuk alkalmával írt Kinn a kertben voltunk… még nem lokalizálta pontosan, hol üldögélt egymás mellett a két fiatal a hatalmas kerten belül. Ezúttal azonban a tó közepén található kicsiny sziget vált a második találkozás után születő vers központi terévé, amelynek egyetlen szomorúfűzfája „elégséges volt, lehajló ágaival sátort képezni az egész hely fölé s még legvégső ágait a karfán túl le a vízbe mártani”.

A napra pontosan két évvel később, 1848. szeptember 27-én született Tudod, midőn először ültünk… így idézte fel a találkozás emlékét:

 

„Tudod, midőn először ültünk

E tó fölött e fák alatt?

Röpűl a gyors idő fölöttünk,

Azóta két év elhaladt.

 

Ily ősz volt akkor is, ilyen szép

Mosolygó őszi délután,

Szelíd fuvalmak így rezgették

A sárga lombokat a fán.

 

Igy tükrözé vissza a tónak

Vize a tiszta kék eget,

Igy ringatózott ama csónak

Ábrándosan a víz felett.

 

De akkor még csak gondolatban

Élveztem mennyországomat,

Mert akkor még nem csókolhattam,

Mint mostan, édes ajkadat.”

 

Kerényi Ferenc a költemény alapján azt feltételezte, hogy Szendrey Júlia még nem az első, csak a második találkozás alkalmával vitte el Petőfit kedvenc rejtekhelyére, a tó magas töltéspartján elhelyezkedő, évszázados tölgyfákhoz és az ezek egyike alatt megbúvó, vadrózsabokrokkal körülvett falócához. A versből csak akkor lehet ezt a következtetést levonni, ha egyben azt is feltételezzük, hogy a költő nem csupán hónapra, hanem valóban napra pontosan utalt vissza a két évvel korábbi eseményekre. Erre a Septemb. 27. 1846. címmel megjelentetett Költői ábránd volt, mit eddig érzék… alapján komoly esély van, amely a dátumot helyezte a figyelem középpontjába, így Petőfi feltehetően később is kitüntetett jelentőséget tulajdonított neki.

A Homoród patak által táplált tó partján zajló találkozás során emlékezetes eszmecsere

folyhatott, amely feltehetően még az udvarló gesztusokkal teli bemutatkozó látogatásnál is elmélyültebb volt. Petőfi egyre szomjasabban sóvárogta a viszonzást, Szendrey Júlia azonban ekkor még kételkedett a költő érzelmeinek mélységében. A külső szemlélők mindebből csak a lány tartózkodását és a fiú hiábavalónak tűnő küzdelmét látták. Sass Károly így idézte fel a találkozások hangulatát:

 

„…Szathmárban több helyeken tett utazgatásai közben idönként meg-megjelent Erdődön. De magával Juliával is még ebben az időben nem volt sehogy. A leánynak Petőfi jelenléte kellemesnek látszott, társaságában jól érezte magát, de sem erősebb hajlamot nem árult el a költő iránt, sem olyan magaviseletet nem mutatott, mi Petőfit határozott reményekre jogositotta volna.”

 

A kortársak visszaemlékezései mellett a 20. századi írók, költők és újságírók, a Nyugatosok művei, de még a Petőfi-kutató irodalomtörténészek is előszeretettel rótták fel Szendrey Júliának, hogy bizonytalanságban tartotta a hevesen udvarló, őszinte érzelmű Petőfit. Hatvany Lajos 1919-ben egyenesen ambiciózus femme fatale-ként tüntette őt fel, aki a nagykárolyi megyebál előtt „néhány tökéletes technikával lövelt” pillantással elintézte, hogy a szegény költő „sose térjen többé magához”, utána pedig egy pillanatig sem vette komolyan: „Petőfi szeretett, Júlia flirtölt; ami Petőfinek kín volt, Juliának mulatság.” Szendrey Júlia naplófeljegyzései azonban korántsem egy ravasz és hódítani vágyó nő portréját rajzolják elénk, hanem egy önmagát mélyen elemző, sokat gyötrődő, a szerelmi csalódástól szinte végletesen rettegő fiatal lány képét. 1846 júniusában – vagyis három hónappal Petőfivel való megismerkedése előtt – a „sziv életét és történetét”, valamint a „külső felületes életet” állította egymással szembe naplójában egy képzeletbeli lány példáján keresztül, aki súlyos szerelmi csalódása után rendkívüli fájdalmat él át, de egyszersmind könnyelműnek is tűnik a külvilág szemében, mivel sorra fogadja a széptevő udvarlók bókoló szavait, amelyeknek már úgysem tud hinni:

 

„De ő szeretni kezd, szeretni igazán és lángolón; ábrándozva csügg egész valója az ifjun,

ki szerelmét tán csak időtöltésbül, vagy más mellékes érdekekből éleszti, mig ráúnván,

könnyelmüen elhagyja, midőn képe és e szerelem már olly erős gyökeret vert a szegény lány szívében, mellyet, midőn szerelme kijátszását látja, vérezve szakit ki belőle […] Mi csoda, ha midőn látja, hogy belső tiszta boldogsága tán örökre elenyészett, erővel dönti magát a világ zajába, s mohón és kapkodva kutat fel és élvez minden gyönyört, mit csak helyzetében a világ képes adni, s könnyelmüen hallgatja a csapodár ifjakat szerelmet regélni…” voltunk… még nem lokalizálta pontosan, hol üldögélt egymás mellett a két fiatal a hatalmas kerten belül. Ezúttal azonban a tó közepén található kicsiny sziget vált a második találkozásután születő vers központi terévé, amelynek egyetlen szomorúfűzfája „elégséges volt, lehajló ágaival sátort képezni az egész hely fölé s még legvégső ágait a karfán túl le a vízbe mártani”.

 

Kapható a kereskedelmi hálózatokban és bizonyos független könyvesboltokban!

Líra

Libri

Bookline

A könyv az Írók boltjában és a Fugában, a keszthelyi Pannon Könyvesboltban, múzeumi ajándékboltokban, a PIM ajándékboltjában és a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban is elérhető.

Csordás Kata: A tékozlás öröme – Megjelenik február 10-én!

 Csordás Kata

A tékozlás öröme

 

Megjelenik február 10-én!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2025

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borító: Szabó Imola Julianna Clara Peeters Csendélet gyümölccsel, madártetetemekkel és egy majommal című képe felhasználásával

 

A kötetről

 

„Csordás Kata első kötete az apró, de meghatározó folyamatok ünneplése – költői figyelme az egyébként észrevétlent is láthatóvá teszi. A kötet verseiben finom, de mindvégig határozott erővel bontakozik ki előttünk az élet törékeny, állandóan ingó egyensúlya. A könyvben helyet kap a gyerekvállalás és annak testi valósága, a gyerekkor újrafelfedezése, valamint a felelősség és az elmúlás kérdései. Kritikusan és érzékenyen szólal meg, verseiben egyszerre van jelen a nyíltság és az intimitás. Élesen rajzolódnak ki az első barátság emlékei, a felnőttkor súlya, a mindennapjainkba beszivárgó társadalmi feszültségek. Mindez fényképszerűen éles képekben tárul elénk, a természet ritmusát követve, dagály és apály váltakozásában.”

(Kállay Eszter)

 

Csordás Kata

A szerző fotóját Tóth László készítette.

 

Beleolvasó

 

Örök apály

 

Jó lenne úgy kikeveredni ebből az évszakból,

hogy nem okozok maradandó kárt.

Ha a világ kimozdítható, nem lesz semmi baj.

 

Tudom, hogy a fák kitesznek majd magukért,

a vizek pedig újra elcsendesednek,

a szárazföld visszaköveteli az elcsatolt területeket,

a homokban gyökeret ereszt a fű.

 

A dagály ellenem dolgozik,

de ha két áramlat kioltja egymást,

nyert ügyem van.

Egy sziklára állva jelölöm ki

az új földrajzi egység körvonalait:

ez tómeder lesz, ez tölgyerdő,

az meg ott szántóföld, legrosszabb

esetben hínárszagú mocsár.

 

 

Amerre nem látszik a tenger

 

Milyen tél az, ami után sosem jön nyár?

Két hosszú éjszaka közt lélegzetvételnyi nappal.

Mint az ügyetlen úszó, aki egy levegővel túl mélyre merül,

mindig rossz ütemben jövök a felszínre.

 

A sötétség nem múlik el, csak megkopik reggelre,

de hogy lehet délelőttnek hívni azt, ami épp csak dereng?

Ha innen nézem, három híd is a semmibe vész,

pedig állítólag a túlparton is laknak.

Akár egy videójátékban, már megvan minden

ott is, ahová nem megyek.

Én inkább arra fordulok, amerre nem látszik a tenger.

Megkapaszkodom abban, ami még ismerős.

 

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

Egy történet az öregedésről, és arról, hogy az álmaink valóra váltása nem korfüggő

 Olivia Ford

Mrs. Quinn híres lesz 

„Jennifer Quinn álmában sem gondolta volna, hogy hetvenhét évesen az egész ország ismerni fogja.”

Egy történet az öregedésről, és arról, hogy az álmaink valóra váltása nem korfüggő

Megjelenés: február 18.
Fordító: Szabó Olimpia
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 368 oldal

Leírás

Nincs mese, szükségünk van szívmelengető könyvekre, és Olivia Ford megírta azt a történetet, amitől igazán derűs lesz a februárunk. A történet középpontjában Jenny Quinn áll, a 77 éves brit hölgy, aki úgy dönt, hogy jelentkezik a népszerű televíziós műsorba, a Britain Bakes-be. Látszólag különös lépése nemcsak korábban szokatlan függetlenséget hoz a számára, de rég eltemetett emlékeket csal a felszínre, e titkok pedig alapjaiban ingatják meg közel hatvanéves házassága alapjait.

A regény üzenete különösen fontos napjainkban, amikor a társadalmi közbeszéd jobbára a fiatalságot helyezi előtérbe (még a reklámok is inkább őket célozzák), és hajlamos figyelmen kívül hagyni az idősebb generációk hozzájárulását és potenciálját. Jenny története inspiráció az olvasónak arra, hogy értékelni kezdjék életük minden szakaszát, és felismerjék, hogy az új tapasztalatok és lehetőségek keresése idősebb korban is az életük gazdagodását és kiteljesedését szolgálja. Emellett a regény hangsúlyozza a múlt feldolgozásának fontosságát és azt, hogy a régóta őrzött titkok feltárása hogyan vezethet megbékéléshez és személyes növekedéshez.

Olivia Ford műve megható és inspiráló olvasmány, amely arra ösztönöz, hogy bármely életkorban merjünk új élményeket keresni, szembenézni a múltunkkal, és – amit különösen a mai rohanó világban elfelejtünk – értékelni az élet apró örömeit.

Fülszöveg

A 77 éves Jenny Quinnt nem vezérelték nagy célok az életben. Boldog házasságára a legbüszkébb, férjével hamarosan a gyémántlakodalmukat ünneplik; minden más apróbb sikerét pedig a sütés iránti szeretetének köszönheti. Ezért saját magát is meglepi, amikor jelentkezik a nagy népszerűségnek örvendő Ki mit süt? nevű televíziós műsorba, ugyanis ez az első dolog, amit hosszú idő után csak magáért tesz. Még nagyobb meglepetésére beválogatják az új évad nyolc versenyzője közé.

A kamerák és az időre teljesítendő feladatok ismeretlen világában Jenny rettentően élvezi újdonsült függetlenségét. Ám e függetlenség és a versengéssel járó stressz hatására réges-régen eltemetett emlékek bukkannak elő. Egy bizonyos csokoládés csók miatt egyszer jegygyűrű került az ujjára; a cukros fánk egy vadidegen kedvességére emlékezteti; egy különös alakú kenyér pedig ahhoz a pillanathoz kapcsolódik, amikor örökre megváltozott az élete.

Van azonban egy titok, amit Jenny évtizedek óta őriz, még a férje sem tud róla, és alapjaiban rengetheti meg a házasságát. Ám most, ahogy a csillaga mind magasabbra emelkedik, és egyre többet kell megosztania magából a nézőknek, ő annál nehezebben tudja cipelni a múlt terhét. Vajon a rávetülő reflektorfény egy korábban ismeretlennek hitt boldogságot hoz el a számára, vagy nagyravágyása a vesztét okozza?

Olivia Ford regénye óda a mennyei süteményekhez, miközben egy szívmelengető, keserédes történetet mesél el megöregedésről, szeretetről, és arról, hogy nem csak a fiataloknak lehetnek álmaik.

A szerzőről

Olivia Ford hosszú ideig a televíziózásban dolgozott – például olyan valóságshow-kon, mint a Love Island és a Made In Chelsea –, mielőtt író vált volna belőle. Munka mellett végezte el a Faber Academy nevű kreatív íróiskolát, és itt született meg első regénye, a Mrs. Quinn híres lesz eleje, amiért jelölték a Women’s Prize feltörekvő tehetségei közé 2021-ben. Olivia jelenleg Londonban él, és a második könyvét írja.

Mások a kötetről

„Hihetetlenül kedves könyv, amely elgondolkodtatott az életről és arról, mit is jelent megöregedni. – The Book Review Crew

„Egy hetvenhét éves hölgy, aki saját szenvedélyén keresztül bizonyítja lelkének igazi értékét.” – Kirkus Reviews

„Ha szereted a sütést, a családi recepteket és a finom kézzel elmesélt, felemelő történeteket, egész biztos értékelni fogod Mrs. Quinn felemelkedését.” – Reading Ladies

Részlet a kötetből

„– Mindjárt kezdődik a műsorod! – kiáltott ki Bernard a nappaliból, amikor a televízió átmenetileg elvonta figyelmét az újságjáról.

– Jövök! – kiabálta vissza Jenny a sütő melletti fiókban kotorászva. Ez a fiók tartalmazta a leghasznosabb és a leghaszontalanabb tárgyakat a házban, attól függően, ki nézett bele. Itt tárolták a hosszú közös életük során felhalmozott holmit: egy 1995-ös karácsonyi zsákbamacskából származó minicsavarhúzó-készletet, egy kagylóhéjat, amelyre Poppy, Bernard unokahúgának kislánya rezgő szemet ragasztott, és legfőképpen a most keresett sütőpapírt. Villámgyorsan kibélelte a tepsit, ráöntötte a keveréket, betette a forró sütőbe, és átment férjéhez a nappaliba.

A férfi bozontos szemöldöke éppen csak látszott a lap fölött, viseltes papucsba bújtatott lábával a Ki mit süt? főcímzenéjének taktusát verte. Váltig állította, hogy nem érdekli a műsor, és az újságját bújta, Jenny azonban gyakran rajtakapta, hogy kiles fölötte, mert kíváncsi a habcsók összeesése körül kibontakozó drámára.

Ezen a héten a Ki mit süt? karácsonyi különkiadásában a korábbi versenyzőkből összeállított csapat tagjainak ünnepi tortát kellett sütniük. Jenny egy csattal összefogta vékony szálú, ősz haját, és hirtelen kínosan érezte magát, amikor a Graham nevű versenyző, egy melegszívű, rokonszenves kamionsofőr „a Mikulás a kéményben” fantázianevű tortáját száraznak nevezték. Ő személy szerint úgy látta, Graham túl sok hozzávalón akart túl sokat változtatni. Általában azok győztek, akik mindössze egy csavart vittek bele, de azt hibátlanul kivitelezték. Az arany habverőt végül egy Laura nevű történelem-tanárnő kapta a klasszikus karácsonyi torta csokoládés-cseresznyés-mandulás újragondolásával. A zsűri a fenomenális szóval jellemezte az ízeket, Jenny mégis úgy gondolta, hogy a maga részéről ő maradna a hagyományos tortánál. Odanézett Bernardra, mit szól hozzá, az arcát azonban eltakarta az újság, amely elégedett hortyogásának ritmusára emelkedett és süllyedt.

Miközben a televízióban a vége főcím ment, Jenny azon tűnődött, hogy lassan megint a végére érnek egy évnek, és közeleg a hetvenhetedik karácsonya. Nézte az alvó Bernardot, akinek a lélegzését most furcsa sípolás kísérte, szoprán ellenpontot szolgáltatva tenor hangfekvésű horkolásához. Jennyben komor kérdés fogalmazódott meg: hány karácsonyt ünnepelhetnek még együtt? Gondolni sem akart rá, hogy Bernard egyedül ül ebben a karosszékben, és nincs, aki felébressze, ha eljött a lefekvés ideje. Elképzelte a másik lehetőséget is, hogy ő marad egyedül, és nézi az üres széket, amelynek sötét bársonyhuzata Bernard alakját őrzi, aki nincs már az élők sorában. Elfacsarodott a szíve, amikor tudatosult benne napjaik fogyatkozásának valósága. Szembe kellett néznie a fájdalmas igazsággal, hogy eljutott abba a korba, amikor életének sokkal nagyobb részét tudhatta maga mögött, mint amennyi még előtte állt.

Karosszéke mellől fölvette a távirányítót, és úgy tartotta a tévé felé, mintha a gondolatait is elhallgattathatná vele, de éppen amikor ki akarta kapcsolni a készüléket, a vége főcímet egy bejelentés szakította meg.

– Szeret sütni? Van annyira jó, hogy szerepeljen a következő évadban? Jelentkezzen a műsorba, kattintson a Ki mit süt? honlapján található linkre.

Jenny egyből magához tért a borongásból, félelmei elszálltak, és már látta maga előtt a helyi lap címoldalát:

EGY 77 ÉVES KITTLESHAMI LAKOS LETT AZ ORSZÁG LEGJOBB CUKRÁSZA: A ZSŰRITAGOK CSODÁJÁRA JÁRNAK JENNY QUINN TEÁS GYÜMÖLCSKENYERÉNEK

– Vége? – riadt fel Bernard.

– Igen, vége… ideje lefeküdni! – válaszolta, és gondolatait gyorsan eltakarította agya egyik titkos sarkába. Úgy érezte magát, mintha azon kapták volna, hogy beleolvas valaki naplójába.”

Agave Könyvek