Octavia E. Butler egyetlen szépirodalmi műve kitaposta az utat Colson Whitehead előtt - ("„Octavia E. Butler könyveit olvasva tanultam meg, hogy merjek nagyot álmodni.” - N. K. Jemisin, háromszoros Hugo-díjas szerző")

 Octavia E. Butler: 

Rokonok

„Az utolsó hazaúton egy kart vesztettem. A bal karomat. És elvesztettem nagyjából egy évet az életemből.”

Octavia E. Butler egyetlen szépirodalmi művét ma már gimnáziumi és főiskolai kurzusok elemzik, és kitaposta az utat Colson Whitehead előtt

 

Megjelenés: július 23.
Fordító: Kleinheincz Csilla
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 336 oldal

Leírás

Octavia E. Butlert manapság széleskörben a sci-fi egyik legnagyobb csillagaként tisztelik, aki afféle átmenetet is képez a műfaj klasszikus és a modern felfogása közt. Lenyűgöző ötleteivel egy olyan korban emelkedett a műfaj csúcsára afro-amerikai nőként, amikor a tudományos-fantasztikum leginkább fehér férfiak műveitől volt hangos. És bár legtöbb művében szerephez jut saját származása, a kisebbségekkel szembeni bánásmód, és a rasszizmus, talán sehol sem jelenik meg olyan komplex formában, mint egyetlen szépirodalmi művében, az eredetileg 1979-ben megjelent Rokonokban, mely csupán minimálisan használja fel a sci-fi eszköztárát.

Butler művének érdekessége, hogy a XIX. század közepi rabszolgaság dinamikáját és dilemmáját egy XX. század végén élő nő szemszögéből és megéléséből kutatja, olyan érzékenységgel és összetettséggel, melynek köszönhetően még Butler életében közép- és főiskolai kurzusok tananyagává minősítették. A kritikusok szerint párba állítható többek közt olyan klasszikusokkal, mint William Styrontól a Nat Turner vallomásai, valamint úgy vélik, egyértelműen kikövezte az utat az olyan műveknek, mint Colson Whitehead Pulitzer-díjat nyert A föld alatti vasút című regénye.

Olyan fontos témákat jár körbe, mint az amerikai történelmi emlékezet kritikája, vagy épp egy népcsoport kollektív traumájának kapcsolata e történelmi emlékezettel, vagy ahogy némely elemzés fogalmaz: a történelmi amnéziával. Ezen túl foglalkozik a feminizmussal, a női emancipációval – melyek más műveiben sem idegenek Butlertől – és épp e szerteágazó témák miatt olyan nehéz kategorizálni is a Rokonokat. Akárhogy is, a regény 450 ezer példányban kelt el, és olyanok váltak feltétlen rajongóivá, mint Harlan Ellison vagy Walter Mosley. A Rokonok most először lesz olvasható magyar nyelven.

Fülszöveg

1976-ban Dana arról álmodik, hogy író lesz.

1815-ben viszont rabszolgaként bánnak vele.

Amikor Dana és Rufus először találkoznak egymással egy marylandi ültetvény mellett, a fiú épp a folyó vizében fuldoklik. Dana megmenti őt – majd megteszi később újra és újra.

Egyikük sem érti, hogyan képes Rufus megidézni Danát a jövőből, valahányszor az élete veszélybe kerül, ahogy nincsenek tisztában azzal sem, milyen kötelékek fűzik őket egymáshoz.

Ám ahogy Dana egyre többet tér vissza a múltba, annál világosabb lesz számára, hogy az élete talán még azelőtt véget érhet, hogy egyáltalán elkezdődhetne.

Az 1979-ben megjelent Rokonság érzékenyen és eredeti módon vizsgálja a faji és nemi alapú identitás témáit. A könyv negyvenöt évvel később sem veszített semmit az értékéből, így méltán tartják a science fiction egyik meghatározó művének.

A szerzőről

Octavia E. Butler 1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért, és ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt.

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus. Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Mások a kötetről

„Megrázó mű.” - Los Angeles Herald-Examiner

„Octavia E. Butler könyveit olvasva tanultam meg, hogy merjek nagyot álmodni.” - N. K. Jemisin, háromszoros Hugo-díjas szerző

„Butler a spekulatív irodalom egyik legrégibb toposzát tölti fel maradandó mélységgel és erővel, olyan kortárs rabszolga-narratívák számára taposva ki az utat, mint Colson Whitehead A föld alatti vasútja vagy Ta-Nehisi Coates A korsótáncos című regénye. Dana nem csupán a saját bőrén tapasztalja meg a rabszolgaságot, de megtanulja elfogadni jelenkori létezését korlátozó tényezőként is. Míg az amerikai rabszolgaságról szóló történetek gyakorta öncélúak, és a borzalmakat a nyers erőszak és brutalitás képeire szűkítik le, addig a Rokonság szövege visszafogott és pontos.” - The New York Times

Részlet a kötetből

„Ismét rohantam, ezúttal a fák felé. Nem tudtam, hova tartok, de a férfi csapta zajok hallatán tovább cikáztam. Most már vágytam a sötétebb, sűrűbb erdőre, amelyben elveszhetek.

A férfi elkapott és a földre vitt, ami fájt. Először csak kábán feküdtem, képtelen voltam mozogni vagy megvédeni magamat, amikor elkezdett ököllel ütni. Még soha nem vert meg senki így korábban – sosem gondoltam, hogy elbírok ennyi büntetést anélkül, hogy elveszíteném az eszméletemet.

Amikor megpróbáltam eliszkolni, visszarántott. Amikor megpróbáltam ellökni, alig vette észre. Egy alkalommal mégis sikerült megragadnom a figyelmét. Közel hajolt, leszorított, a hátam a földre szorult. Fölemeltem a kezemet az arcához, ujjaim félig takarták a szemét. Abban a pillanatban tudtam, hogy megállíthatnám, megcsonkíthatnám, és ebben a primitív korban ez felérne az elpusztításával.

A szeme.

Csak egy kicsit kellett volna odébb mozdítanom az ujjaimat, és belefúrnom a puha szövetekbe, kikaparhattam volna a szemét, és nagyobb kínt okoztam volna neki, mint ő nekem.

De képtelen voltam rá. A gondolattól is rosszul lettem, a kezem megdermedt. Meg kellett tennem! De nem tudtam…

A férfi ellökte a kezemet az arca elől, és hátrahúzódott tőlem – én pedig átkoztam magam mélységes ostobaságom miatt. A lehetőség elúszott, és nem tettem semmit. A viszolygásom egy másik korba tartozott, de magammal hoztam ide. Most pedig eladnak rabszolgának, mert nem volt gyomrom a leghatékonyabb módon megvédeni magamat. Rabszolgaság! De volt egy közelebbi veszély is.

A férfi nem ütött tovább. Most már csak szorosan fogott és nézett. Láttam, hogy néhány helyen megkarmoltam az arcát. Felületes, jelentéktelen karcolások. A férfi megdörgölte a sebeket, lenézett a vérre, aztán rám.

– Ugye, tudod, hogy ezért meg fogsz fizetni? – kérdezte.”

Agave Könyvek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kocsis Gergely - ("Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kocsis Gergely írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak nemrég jelent meg Prae Kiadónál, Krimi Ma keretén belül A varjúszellem című kötete.

Forrás: Kocsis Gergely Szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kocsis Gergelynek hívnak, idén múltam ötven éves, mondhatni, hogy az első kötetem a legszebb születésnapi ajándék volt számomra. Nagyon más területről érkeztem az íráshoz; polgári foglalkozásomat tekintve mérnök-közgazdász vagyok, és egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég nemzetközi ügyvezetője. Van két felnőtt lányom; a kisebbik, Laura maga is író, a Menő Kiadónál jelent meg a Cseréljünk című kötete. Van egy kilenc éves fiam is. Budapesten élek egy ötgyermekes mozaikcsaládban. Nagyon szeretek utazni, sportolni és természetesen olvasni.

A varjúszellem c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A varjúszellem első kéziratát közel egy év alatt írtam meg, de utána további másfél évig csiszoltam, mire végleges lett. Végig a háttérben zajlott a kutatómunka; végigolvastam 1921 novembere és 1922 márciusa között szinte minden napilapot az Arcanumon. Nagyon kevés olyan monográfia található sajnos erről az időszakról, ami nem Trianon traumájáról szólna, így bár olvastam néhányat, nekem sokkal fontosabb volt a mindennapi emberek élete. Így találtam rá Ablonczy Balázs köteteire, akivel utána többször konzultáltam is.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez egy fiktív történet egy fiktív alföldi városban (Karattyánon), de a kort és a kötetben lévő szereplőket igyekeztem minél korhűbben megírni. A történetet egyébként Szájer József híressé vált ereszcsatornás jelenete inspirálta. Akkor úgy éreztem, hogy ebben az országban, ha a felső körökhöz tartozol, bármit megtehetsz, és nem lesznek következményei. Ez adta az alapötletet a regényhez.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2013-ban Prágába költöztem, és elkezdtem írni egy blogot a kinti kalandjaimról, leginkább saját magamnak az akkori Origó blogmotorjával. Elég gyorsan felfigyelt rá az egyik szerkesztő, és onnantól kezdve majdnem végig a címlapon szerepeltem. Ahogy hazaköltöztem, egyre inkább szerettem volna jobban megtanulni írni, ezért jelentkeztem az akkor induló Péterfy Akadémiára, és gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy elkezdtem publikálni. Két novellám angolul is megjelent, innentől már egyenes út vezetett a regényhez.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, mindenképpen, bár hozzá kell tennem, hogy A varjúszellem is egy kevert zsánerű regény, többféle stílus is keveredik benne: történelmi krimi, misztikus regény és talán szépirodalom is. Tervezek írni egy szépirodalmi kötetet is, de előtte még A varjúszellem folytatását fejezem be.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez nem egy könnyű kérdés, mert a kézirat a leadás pillanatáig változik; mindig találok benne javítani valót. Igazából akkor érzem a megkönnyebbülést, amikor elküldöm a szerkesztőnek, utána viszont jó ideig képtelen vagyok újra elolvasni a szöveget. Legalább fél évnek el kell telnie, hogy újra hozzá tudjak nyúlni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincsen írói álnevem, bár egyszer poénkodtunk a lányaimmal, hogy Gregory L. Kutcher megfelelő írói álnév lehetne. Az L. már nem tudom pontosan, miért kellett bele, de biztos, hogy jobban hangzott úgy. Szeretek a saját nevemben írni, és komolyan nem merült fel sosem, hogy írói álnevet használjak.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, és ahogy már korábban mondtam, igazából nem is egy zsánerben íródott a regény. Leginkább a szépirodalom vonz, de ahhoz még bőven gyűjtenem kell a muníciót.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Emlékszem egy délután, hogy telefonáltak a kiadóból, hogy ha szeretnék, bemehetek, mert estére már ott lesznek a nyomdából a könyvek. Éppen a fiammal voltam a városban, így autóba ültünk és elgurultunk a Prae Kiadó Kis Présház irodalmi kávéházába (ami sajnos nemsokára bezár), és elhoztam a szerzői tiszteletpéldányaimat. Az úton hazafelé fiam egész idő alatt azt hajtogatta, hogy ő is író lesz majd, ha felnőtt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Én nagyon tervező író vagyok, alap végzettségem mérnöki, szóval rengeteg jegyzetet, vázlatot és táblázatot használok írás közben. Minden karaktert és helyszínt részletesen kidolgozok. Számomra a könyvírás is szigorú ütemezést igényel, tehát nagyon tudatos vagyok ebből a szempontból.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Csak egy kötetem jelent meg, és abban van egy kedvenc jelenetem, amikor Adler Arankaéknál vendégeskedik. Nagyon szerettem írni ezt a részt, és szerintem jól sikerült is. A kötet befejező nagy összecsapását viszont nem volt egyszerű elkészíteni úgy, hogy kellően izgalmas és fordulatos legyen. Sokszor átírtam és változtattam rajta.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem. Ezeket szoktam böngészni, amikor új történethez keresek kiindulási pontot. Néhány írótársammal olykor azt a módszert is alkalmazzuk, hogy bedobunk egy szót, és arról kell történetet írni, amit nagyon élvezek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában először a kisebbik lányom olvassa el a kéziratot, majd egy író barátom visszajelzései alapján dolgozom rajta a véglegesítésig, amíg át nem megy az ő szűrőjén. Utána természetesen a szerkesztőm kerül sorra, de neki már érett szövegeket szoktam elküldeni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A kedvesem már akkor ismert meg, amikor már rendszeresen írtam, számára ezért nem volt ez újdonság. Ráadásul, mint korábban említettem, van még egy író a családban, így ez a téma rendszeresen szóba kerül nálunk, és része mindennapjainknak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen visszajelzéseket kapok majd. A varjúszellemról. Érdekel, hogy hogyan értékelik az olvasók a regényt. Jelenleg is dolgozom a következő köteten, amely egy évvel az előző történet után játszódik, és terveim szerint jövőre jelenik meg. Addig néhány rövidebb írást tervezek publikálni.

Kocsis Gergely Szerzői oldala

Prae Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Mezőföldi Pitypang - ("Nem szeretnék milliós olvasótábort, ahogy filmesített könyveket sem. Nem szeretnék mindennap rajongói üzenetekre kelni. Csak írni szeretnék, és írni is fogok, miközben szentül hiszem, hogy akinek szüksége van rám, az előbb-utóbb megtalál.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Mezőföldi Pitypang írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégen jelent meg Neriah című könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sose tartottam fontosnak a bemutatkozást, a weboldalamon is inkább egy mini-mesét írtam oda bemutatkozás helyett. Nem én vagyok a lényeg. Hanem az, amit alkotok.

Kit érdekel, hogy mi a nevem, hány éves is vagyok, milyen suliba jártam, mit dolgozok és a többi? Fontosabbnak tartom, azt, amit a kezemmel hozok létre, mint azt a kezet, ami létre hozza. Persze örülök, ha valakit tényleg érdeklek, de az igazán fontos információk mind kiderülnek a többi kérdésre adott válaszból. Talán a legfontosabb dolog, amit rólam tudni kell, hogy az egész életemet az írásra tettem fel és minden időmet, energiámat ebbe fektetem.

Nem szeretnék milliós olvasótábort, ahogy filmesített könyveket sem. Nem szeretnék mindennap rajongói üzenetekre kelni. Csak írni szeretnék, és írni is fogok, miközben szentül hiszem, hogy akinek szüksége van rám, az előbb-utóbb megtalál.

Neriah című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Őszintén egyáltalán nem igényelt kutató munkát. Semmi olyasmiről nem írtam benne, ami egetverően messze állna a jelenlegi tudásomtól. A karaktereket nyilván akkurátusan kidolgoztam, a cselekményvázlatra sok figyelmet fordítottam, de ezen kívül nem volt szükségem plusz munkára.

Na már most azt tudni kell rólam, hogy nagyon megszállott vagyok az írás terén, igazából többet élek a karaktereim világába, mint a sajátomba, szóval rengeteget írok. 416 oldalas a könyv és 4 hónap alatt írtam meg, három műszak mellett, szóval gyakorlatilag minden szabadidőmet + az alvás időm magas százalékát erre szántam. A szerkesztési folyamat az durván elhúzódott, mert sokszor gondoltam meg magam miután kész lett a könyv, hogy jó akkor írjuk át az egészet ez meg ez szerint, de ez egy másik kérdés.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Soha nem írok valós eseményekről. Illetve, ezek nyilván megtörténhetnek a való világban, de velem soha nem történtek meg, sőt még csak hasonló sincs a környezetemben. Nem nagyon merítek ihletet az életemből, abszolút a saját fantáziámra bízom a történetet. Egy-egy pillanat elég ahhoz, hogy komplett regényötletet húzzak fel belőle. Példának okáért anno kilencedikes koromban láttam egy helyes srácot a buszon fekete szövetkabáttal, és barna bőr oldaltáskával, ami valamiért akkor annyira megragadott, hogy egy 5 kötetes sorozatot húztam fel erre az egyetlen pillanatra. Fantáziából hál, istennek nem szenvedek hiányt, záporoznak az ötletek nap, mint nap, úgyhogy bőség zavarában szenvedek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nem volt ez mindig szenvedély. Esetlen kislány voltam, olyan, aki nem ért semmihez, mindenben ügyetlen és az emberek jobb szerették észre se venni. 11 éves koromban döntöttem el, hogy: “jó, ha nem kaptam semmihez tehetséget, akkor majd én csinálok magamnak!” Bele–bele kezdtem sok mindenbe, de nagyon nem akart sikerülni és végül az íráson volt a sor. Hááát, hadd ne mondjam, hogy nem ment jól. Nagyon sok kritikát kaptam a tanároktól, osztálytársaktól.

“Ne erőltesd, nem megy neked.”

“Időpazarlás”

“Ezek a versek szarok”

“Nem sajnálod rá a grafitot?”

Fájtak, rengeteget sírtam miattuk, de nem akartam feladni. Addigra már tényleg kifogytam minden ötletből, így ragaszkodtam az utolsó dologhoz, amiben jó lehetek. Csak írtam tovább. Csak írtam egészen addig, míg már több ezer ember is elismerte egy videó alatt, hogy igenis jó vagyok. Nagyon nehéz volt ide eljutni, hogy a hátam mögött álljon egy megjelent verseskötet és regény, de… sikerült. És egyre messzebb és messzebb jutok.

Azért kezdtem el írni, mert szerettem volna, ha értek valamihez.

És most azért írok, mert szükségem van a karaktereimre, a történeteimre. Az egész életemet írásra tettem fel, már olyan fiatalon is és azóta sem sikerült semminek sem eltántorítania. Ez az én utam.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Aki ismer a valóságban, és aki látta már videóimat, ahol nem a könyvem van, középpontban az tudja, hogy egy annyira lelkes, energikus életvidám pozitív-bomba vagyok, aki imádja a citromsárgát, kíván, ha elfúj egy pitypangot és sikongat, amikor cuki kiscicát lát. Gyakorlatilag olyan vagyok néha, mint egy 175 centisre megnőtt tízéves.

De a másik Ikrem, ugyanis ez a horoszkópom az teljesen más, mint én. Csak őt nem sokan ismerik. Ezért a családom nem tudja felfogni, hogy “egy ilyen édes lánynak miért kell ilyen sok mocskos, sötét dologról írnia?”

Őszintén nem tudom. Ha pisztolyt tartanátok, a fejemhez sem tudnám megmondani, miért pont a megbotránkoztató dark romance áll hozzám legközelebb. Az új rendelések már más csomagolásban érkeznek meg hozzátok és látni fogjátok a bennem lévő paradoxont. Élénk citromsárga boríték, rózsaszín, virágos logó matrica és benne a feketekönyv.

Valaki meg is jegyezte, hogy egy dark romance-hoz nem illik a sárga, mire csak annyit feleltem, hogy a könyvet nem a tartalma, hanem az író csomagolja. Az íróhoz viszont nagyon is illik.

Szóval ez a legkedveltebb műfajom, de nem az egyetlen. Akadnak könnyedebb tanulságos romantikus könyveim is. Fantasy sztorijaim, novellás kötetek, verseskötetek, rengeteg minden közel áll még hozzám. Egyszer a szerkesztőm azt mondta, hogy én a 13 csillagjegy vagyok egy személyben. Aki ilyet nem mondott az meg skizofrénnek tart. Jó nyilván nem vagyok skizofrén, de követhetetlenül sokoldalú vagyok, ami a műveimen is meglátszik. A különbözőségük ellenére, azonban egy közös mindegyikben van: a mély mondanivaló.

Aki olvasta a Neriah-t tudja, hogy nagyon sok és nagyon mély üzenetei vannak és a kötődést is egészen más szintekre emeli.

Spirituális, nyitott gondolkozású vagyok én a pörgős, letehetetlen tartalom mellett fontosnak tartom azt, hogy egy könyv tudjon valamit adni. Az enyémek adnak és szívből remélem, hogy eljut ahhoz, akinek szüksége van rá.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Mint az előző kérdésben is válaszoltam én iszonyat nagy energiabomba vagyok, kifogyhatatlan raktárral, így amikor letettem az utolsó pontot az első gondolatom az volt, hogy: “élljeeeeen kezdhetem a kövi könyvem!” Nem nagyon álltam meg ezen morfondírozni, hogy: “jaj egy korszak lezárult, nahát ezt is megéltem”

Inkább voltak jellemzőek ezek a gondolatok: “Na most, hogy megvagyunk, haladjunk, nem érünk rá egész nap.” “Úristen már belezúgtam a sztorimba” “Ez ütős lesz” “Jó 40 férfiszereplőből 26-ba teljesen belezúgtam”

Tudom nagyon rossz szokás és igyekszem rajta változtatni, de ritkán élem meg a pillanatot.

“Nem azért élek, hogy írjak, hanem azért írok, hogy élljek. “

És ezt sokszor hajlamos vagyok elfelejteni. Mindig többet és többet akarok, minél több történetet kipréselni magamból, mielőtt lejár az idő… csak eközben elfelejtem kiélvezni azt a bizonyos időt.

Az egész életemet az írásra tettem fel, tudom ezt írtam két kérdéssel feljebb, de talán néha nem ártana kicsit lelassítanom.

 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Igen ez egy álnév. A saját nevemet végtelenül gyűlölöm, nem titok Jennifernek hívnak. Sokat csúfoltak az iskolában, a nevem miatt, a ruháim miatt és egyfolytában csak a nevemet hallottam a legmaróbb gúny kíséretében. “Jenni, jó a gatyááád” “Jenni, miért futsz el?” “Jenni, gyere hógolyózniii” így írásba nem jön át persze, de ahogy a nevemet kiejtették, miközben bántottak és gúnyolódtak teljesen beleivódott a fejembe. Réges-régen elballagtam már általánosból, mégis valahányszor kiejtik a nevemet folyton ezt a gúnyt hallom bele. Jó talán kissé üldözési mániám van, de akkor sem szeretem a nevemet.

És, mikor anno megfogadtam, hogy író leszek nem akartam, hogy rengeteg ember ezt a nevet emlegesse. A vezeték nevemet, pedig engedjük el, a nevelőapám miatt talán még a keresztnevemnél is jobban gyűlölöm. Szabályosan várom a napot, hogy végre lemondhassak róla.

Egy szó, mint száz mindenképp álnevet akartam.

Vicces sztori, mert ez is 11 éves koromra nyúlik vissza és ez is nevetségesen tudatos döntés volt. Mint, amúgy minden, amit teszek. Egyik napról a másikra szervezem a nyaralásaimat, szóval gondolok egyet, majd másnapra lefoglalom a szállást az ország túl végén, sőt ha olyanom van akkor este 11-kor egy kilenc órás műszak után állok neki lakberendezni, de bizonyos dolgokat, amit más szívvel tenne én azt ésszel hozom meg. Például a páromat is tudatosan kerestem, tudatosan választottam. És hiába szerettem valakit mindennél jobban, ha tudtam, hogy alkalmatlan partner akkor továbbléptem.

Egy kevésbé súlyos példa a kedvenc szín. Más zsigerből választja, sőt nem. A szín választja őket.

Na és Eni mit csinált? (Az lennék én, ez a becenevem) Szerettem a kéket. De mindenkinek IS ez volt a kedvenc színe és ez végtelenül bosszantott.

Töprengek, töprengek, melyik színt nem szereti senki? Megvan, a bézs! Annyira semmilyen, innentől ez lesz a kedvenc színem! Nem telik bele két hétbe sem. A reggeli készülődéshez nézem a Spongyabob-ot és az a rész megy, amikor Patrikkal legjobb barát tesztet töltenek. És ki nem fogjátok találni, de mi a kedvenc szivacsunk kedvenc színe? Hát a BÉZS! Mondom ilyen nincs.

Még napokig merengtem, hogy mit kellene tenni eme “égetően sürgős problémával” mikor egyszer csak beugrik a sárga. Közvélemény kutatást tartottam. Minden szembejövőtől az iskolában megkérdeztem, (akkor is ha nem ismertem) szereted a sárgát?

Hát a válasz drasztikusan magas arányban a NEM volt. Na, mondom Hölgyeim és Uraim a kedvenc színem innentől a sárga! Immáron 11 éve. Durva, miii?

Kedvenc virág.

Mondom valami sárga kéne, de mi? A sárgarózsa olyan általános. A napraforgós lányoknak is van saját vibe-juk. Valami olyan kell, ami nevetségesen egyszerű és pont ettől különleges. És akkor megláttam egy pitypangot. Na, hát a hülyének se kellett ennél több.

Tulajdonképpen ezt is csak választottam, mert nem szerette senki és emiatt tudtam vele azonosulni. Meseszép volt, ragyogott, mégis mindenki elment mellette és észre sem vették. Pedig én láttam a benne lévő értékeket. Minden egyes része felhasználható. Okos és alkalmazkodó növény, amit borzasztóan nehéz kiirtani. Egyszerre olyan, mint a Nap, a Hold és a Csillagok. Ha kívánsz, tőle valóra válik, én például mai napig fújkálom őket.

Csak véletlen alakult ez így mégis a megszállottja lettem az évek alatt.

Így lett a nevem Pitypang. A vezetéknevem meg adja magát. Ha már Pitypang vagyok, nyilván nem fogok egy elegáns, nemesi vagy akár külföldi vezetéknevet választani. Egyszerű, mezei, illik hozzá.

Párom egyszer írt nekem egy verset, amiben elhangzott ez a sor:

“De én, megvédelek mindentől Mezőföldi virág.”

Annyira benne maradt a fejemben az, hogy Mezőföldi virág. A vezetéknevemmel akkor találtam magam szembe először. Pitypangnak már szólítottak többször is, még a munkahelyemen is előfordult, de a vezetéknevem az úgy teljesen új hatás volt.

Akkor döbbentem csak rá, mikor a versikét olvastam, hogy igen ez egy jó név választás volt.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Dehogy is. Tavaly augusztusban jelent meg a verseskötetem, akkor kezdtem el a Neriah-n dolgozni azelőtt még csak a műfajról sem hallottam, sőt már a könyv felénél jártam, amikor megtudtam, hogy létezik ilyen műfaj. Voltak sötét sztorijaim, de azok inkább érzelmileg megterhelők. Az írás stílusomra nagyon jellemző az ál-happy and. Nem tudnád azt mondani, hogy bármi rossz dolog van a végén, mégis zokogva csukod be a könyvet. A Neriah-nál rengetegen írták visszajelzés képben, hogy csúnyán megsirattam őket. És ez örömmel tölt el, már csak azért is, mert voltak fejezetek, amiket zokogva írtam.

Mindent összevetve, a dark romance egy olyan műfaj, ami nálam új keletű. De ez az ál-happy and ez tervezett volt évek óta így tervezem a sztorijaim.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ha konkrétan a napot kérdezed, amikorra a megjelenés volt írva, akkor az szülinapom voooolt!

A könyvemmel aznap nem sokat foglalkoztam, feladtam egy hatalmas kupac rendelést és mentünk mozizni meg itthon ünnepeltünk. A családom nagyon kitett magáért. De visszatérve a megjelenés napján nem igazán volt kontaktom a könyvemmel.

Meeeg amúgy. Én már ekkor a kezemben fogtam a próbanyomatot.

Már láttam az összes könyvem egybe. Már becsomagoltam addigra a készlet felét szinte és már olvastam a tesztolvasói véleményeket.

Már minden interakcióm megvolt a könyvemmel, szóval hogy naptár szerint a megjelenés napján mi volt? Semmi, ez csak egy szám, ami a weboldalaknak, könyvtáraknak kelleni szokott, egyébként meg nem valami extra dolog tűzijátékkal meg ilyesmi.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Attól függ. A regényeim abszolút tudatosak, alaposan meg vannak tervezve, del vannak építve, ahogy a megjelenésük is.

Na de a verseim, hoho a verseim!

Na, azt úgy képzeljétek el, hogy egyik napról a másikra jött a gondolat, hogy én írok egy verseskötetet egy fiúnak. 2 hétre rá megvolt a komplett kézirat, kész volt a negyven vers.

Most a Neriah után. Kábé 4 könyv kiadásán gondolkoztam, végül félre söpörtem mindent, mert, hogy én verseskötetet jelentetek meg. 4 napra a megjelenésre rá megvolt a kézirat 90 százaléka. Úgyhogy a versek nekem azok nagyon hirtelen felindulásból jönnek, míg a regények mögött alapos tervezés van. Azokat egy bizonyos stratégia alapján jelentetem meg.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nem is olyan régen megkaptam valakitől, hogy én vagyok saját magam legnagyobb rajongója…

Minek tagadjam, tök igaz!

Nem ezért kezdtem el írni, de végül oda jutottam, hogy ezeket a történeteket azért írom le, mert beleőrülök, ha magamban kell tartanom. Oda vagyok az ötleteimtől, a karaktereimbe mind bele vagyok zúgva. Olyanok, mint a legjobb barátaim, sőt ha padlón vagyok, van, hogy az egyik karakteremmel így írás formában elbeszélgetek.

Az egész sztorimat, úgy ahogy van, imádom, de nyilván vannak kedvenceim. Most a Neriahból gyakorlatilag minden Larissza Viktor pillanat nagy kedvencem. Rengetegszer csináltam olyat, hogy végig lapoztam a könyvem és csak az ő jeleneteiket olvastam végig. (Nem vagyok megszállott egyáltalán, na, jó de… hogy adjam át nektek a valódi szerelmüket, ha én nem érzem a mélységét)

Szóval a 16. fejezet az különösen nagy kedvenc. Az Larissza szülinapja, meg van még egy kedvenc jelenetem. Amikor Viktor először találkozik Larisszával. Az nagyon a szívemhez nőtt.

Ééés nyilván van olyan, amit nehezen írok meg. A számomra uncsi fejezetek azok, amik gyakorlatilag a sztorit viszik előre és nincs köze az éppen aktuális kedvenc párosomhoz. Naaa azok megírásával borzasztóan sokat szenvedtem.

És volt egy-két olyan jelenet, meg fejezet, ami érzelmileg megviselt, mi több zokogva írtam meg, de mint a visszajelzésekből kiderült meg is tette a hatását, hogy ennyire beleéltem magam. Csak napokig akartam meghalni a fájdalomtól, de nem paraaa, megérte.

És viccet félretéve, tényleg megérte.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Na, már most azt tudni kell rólam, hogy brutálisan túlgondoló fajta vagyok. De komolyan, egyszer nem mosolyogsz rám köszönés közben engem meg hetekig esz a fene, hogy biztos szívből gyűlölsz. Iszonyatosan megnehezítem emiatt a saját és persze a körülöttem lévők életét, deee az íráshoz ennél jobb képességet nem is kívánhattam volna magamnak.

Egyetlen pillanatképből több száz oldalas sztorik születnek a fejemben, fent is említettem, hogy egy helyes fiút láttam a buszon és egy 5 kötetes sorozatot húztam rá fel, ami megjegyezném minden művem közül a kedvencem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

Kezdjük az ötlet szintjén.

Ha eszembe jut egy új ötlet és hozzáteszem, sűrűn előfordul, szinte mindennap úgy megyek haza a munkából, hogy egy kidolgozott cselekményvázlat már ott van a fejemben, akkor azt először a páromnak mesélem. Aztán a barátaimnak, bár az utóbbi időben nagyon eltávolodtam mindenkitől, szóval most inkább csak a páromnak.

Aztán, ha ez megírásra kerül, akkor elmondom a szerkesztőmnek, aki ha rábólint, akkor kezdhetem a cselekményvázlatot, karakterlapokat.

Van, aki előbb megírja a könyvet, aztán szerkeszti. Van, aki fejezetenként küldi szerkesztésre, mi úgy beszéltük meg, hogy olyan 3-4 fejezetenként csináljuk és akkor haladósabb.

Megírom a fejezetet a béta olvasómnak, azaz a Páromnak felolvasom. Elmondja az észrevételeit, mondjuk, amikor olyan logikai hibát követek el, hogy Viktor elindult valahova autóval csak azt felejtettem el leírni, hogy egyáltalán beült az autóba meg ilyenek. Ha 15-20 oldalról van szó, akkor az ember vét néha ilyen hibát, hát, na, előfordul.

Ha ő “lefelelt”...tök aranyos amúgy úgy éli meg ezeket, mint az iskolában a történelem feleléseket. Jó elismerem nehéz “vizsgáztató” vagyok, de na… elolvastam, szegény még meg sem emésztette és egy időben képes vagyok hozzá vágni 60 kérdést. “Volt kedvenc jeleneted?” “Érdekes volt a sztori?” “Untad valahol?” “Volt benne vicces rész?” “Karakterhű volt minden jelenet?” “Mire gondolsz, mi lesz ezután a sztori menete, a végkifejlet?”

Milliónyi kérdést teszek fel neki, mert ezek nekem mind fontos visszajelzések. És ezek után meg ő faggat ki a feleletéről, hogy hányast kapott.

Normál embereknél, normál körülmények között a béta olvasás úgy működik, hogy átküldöd, a fejezetet ő meg megjegyzésekbe irkál véleményt, észrevételeket és a többi, de mindegy is.

Szóval miután párommal átrágcsáltunk minden vesszőt és ezt halál komolyan mondom, nagyon durván szét szoktuk szedni a fejezeteimet, azután elolvasom még egyszer és az esetleges írástechnikai hibákat javítom.

Írás közben nem tudok mindenre IS koncentrálni, ezért nekem egyszerűbb, ha utána még átfutom hibákat kutatva.

És ha ezzel megvagyok, akkor küldöm a szerkesztőnek.

És ezt eljátsszuk mindegyik fejezettel.

Ezután jön a korrektor, aki végigolvassa, és javítja a helyesírási hibákat.

Majd a tördelő.

Ha nyomdakész a könyv és már keresem a nyomdát, akkor jönnek a tesztolvasók, akik titoktartási nyilatkozatot töltenek ki.

Van 1-3 hét elolvasni, helyzete válogatja. És utána vissza kell küldeniük egy kérdőívet, meeeg mellé még én is bombázom őket a kérdéseimmel, szóval nagyon sok visszajelzéssel találkozom, mire az első olvasó megkapja a könyvet.

Aztán ugye az első megrendelés. Na, aki előrendeli a könyvet, az elvileg a megjelenéskor kaphatja kézhez, de én egy nappal előtte igyekszem odajuttatni, mert úgy vagyok vele, hogy ha már előrendelte akkor hadd kedveskedjek valamivel én is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Kifejezetten büszkék rám, nagyon örülnek, hogy a kitartó munkám gyümölcse végre beérni látszik. Támogatnak, amiben csak tudnak és ez végtelenül jól esik.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az olvasóimnak csak megköszönni szeretném, hogy itt vannak és figyelnek rám. Olyanról is tudok, aki jóval a verseskötetem megjelenése előtt már követte a munkásságom.

Névre pontosan ismerem őket, úgyhogy tudom, kik vannak velem régóta és én mindig megjegyzem, ha valaki jót tesz velem.

Nagyot mondani nem akarok, de egy verseskötet várható októberre, ami remélem meg is valósul.

És most a Neriah folytatásán dolgozom nagy erőkkel, ami valószínűleg csak jövőre fog megjelenni, de részleteket még nem mondok. Egyelőre csak annyit, hogy akinek tetszett a Neriah, annak kötelező olvasmány, mert imádni fogja. Én legalábbis mindent megteszek azért, hogy mások is így érezzenek és, hogy megtalálják benne a nekik szánt üzenetet.

A könyvet itt lehet beszerezni:

Mezőföldi Pitypang író 

Tiktok 

Instagram 

H. P. Lovecraft - François Baranger: Az őrület hegyei I. kötet - Megjelent!

H. P. Lovecraft – François Baranger 

Az őrület hegyei I. kötet

 

Sorszámozott, egyedi kiadás!

Megjelent limitált példányszámban!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Sóvágó Katalin

Borítóterv és az album képei: François Baranger

 

A kötetről

 

Az Antarktisz. Kietlen, fagyott pusztaság, olyan dolgok nyughelye, melyeket talán jobb is örökre elfeledni. E történet William Dyer, a Miskatonic Egyetem professzora balvégzetű expedíciójáról szól, melyet e távoli és fagyott pusztaságra vezetett. Beszámolója soraiból alig hihető, rendkívüli és hátborzongató események sorozata tárul elénk.

A jégmezők szörnyűséges titkokat rejtenek. Különös, ciklopszfalazatú építmények húzódnak a feltornyosuló hegyek között, melyek az őrülettel fenyegetik azt, aki titokzatos boltozataik közé merészkedik. A Dyer vezette expedíció tagjai messzebbre merészkednek e világ felfedezésében, mint bárki más előttük, s mindezért nagy árat kell fizetniük.

A szerzőkről

 

H. P. Lovecraft Az őrület hegyei című műve először 1936-ban jelent meg, s mára már az amerikai horrorirodalom klasszikusai között tartják számon. Az író egyik legjelentősebb műve számos filmet és egyéb alkotást inspirált az elmúlt évtizedek során. Kötetünk a történet első felét foglalja magában.

François Baranger festőművész, illusztrátor, akinek számos film és játék vizuális megjelenését köszönhetjük, nagy rajongója Lovecraft sötét, az emberi elme mélyéből fakadó vízióinak. A 2020-ban Chesley-díjra jelölt, 2023-ban magyarul is megjelent Cthulhu hívása kötetét nagy figyelem övezte. Ez a második munkája, amelyet Lovecraft látomásainak szentelt.

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában:

 Multiverzum Kiadó

A sorozat 2023-ban megjelent, első kötete

Multiverzum Kiadó

Ősszel Budapestre látogat J. D. Barker, a Négy Majom-trilógia és a Dracul szerzője

Ősszel Budapestre látogat J. D. Barker, a Négy Majom-trilógia és a Dracul szerzője

Megvártunk a bejelentéssel az Ünnepi Könyvhét finisét, de most már elárulhatjuk, mi is az a projekt, mely már hónapok óta formálódik nálunk. Tavaly célul tűztük ki magunk elé, hogy szeretnénk minél több külföldi szerzőt meghívni Budapestre, és ezzel is kedveskedni az olvasóinknak. Tavaly John Scalzi díszvendégsége, és Nicholas Binge meghívása volt az első állomás, idén pedig egy újabb nagy névvel folytatjuk a sort.

A PestText-el együttműködve ugyanis a Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál idején, szeptember végén a meghívásunkra a fővárosba látogat majd a modern krimi és thriller egyik nemzetközi hírű amerikai nagyágyúja, J. D. Barker. Az Agave Könyvek még 2018-ban hozta el Magyarországra az akkor még itthon az ismeretlenség ködébe vesző szerzőt, akit akkor már olyan világhírű sikerszerzők méltattak, mint Stephen King. Az akkor megjelent A negyedik majom című regény letarolta a magyar krimipiacot, és az év nem várt zajos sikerkönyvévé vált, így a már beharangozott folytatásokat tűkön ülve várta a közönség. Az ötödik áldozat, valamint A hatodik éjszaka című második és harmadik epizód pedig hamar a XXI. századi bűnügyi irodalom egyik legkiemelkedőbb sorozatává nőtte ki magát. 2024-re életműve legnagyobb része már elérhető idehaza, köztük a James Pattersonnal közösen írt művei is.

Barker szeptember 28-án lesz az Agave Könyvek és a PesText vendége, tervezünk vele egy pódiumbeszélgetést a Könyvfesztiválra magyarul megjelenő legújabb regénye apropóján, amit majd természetesen dedikálás követ. A szerzőt szeretnénk a sajtó képviselői számára is elérhetővé tenni, de mindezzel kapcsolatos pontosabb részletek majd valamikor a nyár második felében várhatóak csak!

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Murányi Zita - ("Egy nyolc évvel korábban született, elvetélt regényötlet jegyzetei, a Dániában írt netnaplóm, amerikai emlékeim és új benyomások hatására született meg és állt össze bennem egésszé. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Murányi Zita írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek az Freedom című könyve jelent meg 2022-ben, Magyar Napló gondozásában.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Viszonylag korán kezdtem az írást, első versem 7-8 évesen született, harmadik osztályban felolvasta a tanárnő a többieknek és megtapsoltak. Ez akkor egy öntudatlan szösszenet volt, nem is gondoltam, hogy bárkinek tetszhet, de jól esett a reakció. Az első publikált írásom 14 évesen jelent meg az Ifjúsági Magazinban, aztán olyan 20 éves korom körül indultam egy tehetségkutató pályázaton, így kerültem a Stádium Kiadóhoz, az ő noszogatásukra írtam meg első regényem, melyet eredetileg novellának szántam. Azóta kisebb, nagyobb megszakításokkal igyekszem jelen lenni az irodalmi életben, főleg verseket publikálok irodalmi folyóiratokban, de regényeken is dolgozom. Eddig négy verseskötetem és négy regényem jelent meg nyomtatásban.

Freedom c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kivételesen sokáig tartott az írás megszületése, mert a Freedomot több részből fűztem össze. Egy nyolc évvel korábban született, elvetélt regényötlet jegyzetei, a Dániában írt netnaplóm, amerikai emlékeim és új benyomások hatására született meg és állt össze bennem egésszé. Az írás folyamata maga nem vett igénybe olyan hosszú időt, maximum három hónapot, utána pihentettem az anyagot és a szerkesztő jegyzeteit figyelembe véve javítottam és kicsit átdolgoztam. Egy év alatt elkészült, de egyes részei nyolc évet pihentek. Nem tartott sokáig a kutató munka, 1-2 hónapot, mert ebben a regényben főleg saját élményekre támaszkodtam. Illetve sokszor a kutatómunka egy része is öntudatlanul zajlik, utána olvasok olyan dolgoknak, amik érdekelnek, vagy hobbiszerűen foglalkoztatnak évek óta (pl.: gasztronómia, asztrológia, stb...)

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Minden írásom tapasztalatokra épül és mindig van bennük egy-egy élménymag, amit nevezhetünk önéletrajzinak, aköré épül fel az egész, a fantázia segít kitölteni a réseket. Egye inkább kezdek elkanyarodni a fantázia irányába és sokszor azon kapom magam, hogy az általam kitalált, nem valóságos dolgokat, szereplőket élethűbben tudom visszaadni, mint azokat a történéseket, amiknek erős valóságalapjuk van. Ez talán a természetemmel áll összefüggésben, elég zárkózott alkat vagyok, nehezen nyílok meg idegeneknek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Igazán 14 éves korom körül kezdtem komolyan venni magam és ezt a szenvedélyt, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy író szeretnék lenni, ez 18 éves koromig egyre mélyült, köszönhetően olvasmányélményeimnek és magyar tanáraimnak. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, első magyar tanárnőm Kati néni nagyon kedvelt engem, talán az osztályban rendezett olvasási versenyeken elért 1-3. helyezésekért, dicséretet is kaptam irodalomból, ami láthatatlanul ebbe az irányba terelt. Akkoriban még a matematikát is nagyon szerettem és titokban matek tanárnő akartam lenni. Gimnáziumi magyar tanárom pedig mai napig nyomon követi a pályafutásom és értékeli megjelent műveim, amiért nagyon hálás vagyok.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, szeretném. Most annyira megfertőzött Agatha Christie, hogy nagyon erősen gondolkozom egy bűnügyi történetben, krimiben. El is kezdtem, egyelőre három oldalt írtam, de szeretném végigvinni az ötletem. Én is kíváncsi vagyok rá, mi sül ki belőle.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Természetesen jó érzés és óriási megkönnyebbülés. Bár hajlamos vagyok elkapkodni a folyamatot. Amikor először bejelentem, hogy kész vagyok, általában nem jelenti, hogy valóban lezárható a kézirat, maximum az első levonat van meg. Egy-két hónapos pihentetés után, kiderül, hogy igenis van még mit dolgozni rajta. Ha ez is megtörtént és a szereplők már nem feleselnek a fejemben, nem ugrik be éjszaka, hogy az 52. oldalra még be kell írni, hogy..., akkor talán valóban megérett arra, hogy szerkesztő elé kerüljön.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Szépirodalomban kezdtem, szerettem volna megmaradni ebben a műfajban, ami a versek révén talán sikerül is, regényben az írásaim egyre inkább hajlanak a populárisabb irányok felé, bár van bennem egyfajta alkati elvontság, ami ezt mégis meggátolja, valahol folyamatosan a két műfaj határmezsgyéjén táncolok, szórakoztatóirodalom/szépirodalom, próbálom izgalmasan vegyíteni a kettőt, ami valahol veszélyes játék.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Meglepő érzés volt, mert a többi könyvemmel ellentétben problémamentesen és nagyon gyorsan megjelent. Talán azért is, mert láttak bennem fantáziát a kiadónál és végül is ők sürgették, hogy írjam egésszé, fejezzem be. Aztán rákövetkező évben Bródy-díjat kaptam Tükörpalota című kisregényemre, akkor már tényleg úgy éreztem, hogy talán számít valahol valamit, amit csináltam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő. Próbálom egyre tudatosabbá tenni, de impulzivitás nélkül csak tervezésből nem tudok olyat írni, ami elég lendületes és élvezetes lenne az olvasók számára is. Inkább azt kezdem felismerni, hogy azokat az eszközöket, amiket eddig tudat alatt, ösztönösen használtam, tudatosan is alkalmazhatom. De mindig marad egy megfoghatatlan, varázslatszerű része az írásnak, amit intuíciónak, vagy ihletnek is nevezhetünk, és amitől az egész meg tud maradni az alkotó számára is izgalmas folyamatnak.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Írás közben szokott lenni egy-egy kedvenc jelenet és olyan is, amin többet dolgozom, mint kellene, de amikor bizonyos idő elteltével visszaolvasom a regényt, akkor ezek a részek belesimulnak a szövegbe, és nem tűnik fel, hogy jaj, ez volt az, amit ennyiszer és ennyiszer át kellett írjak, vagy ami annyira tetszett. Maximum egy-két poénos résznél fordul elő, hogy X. újraolvasás után még mindig megnevetett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Legutóbb lepergett előttem az egész, mint egy kisfilm – igaz, hogy egy filmes tanfolyam felvételijére készültem és filmtörténetet olvastam – sokszor más alkotók, olvasmányélmények inspirálnak, ébresztenek fel bennem szunnyadó történeteket (most éppen Agatha Christie és Alice Munro őrületben szenvedek), de társművészetek is lehetnek roppant inspirálóak számomra, zene, képzőművészet, film. És persze a való élet, másoktól hallott történetek, hírek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában folyóiratokba próbálok küldeni regényrészleteket és az ottani szerkesztők visszajelzéseire alapozom, illetve egy-egy író barátom az, akinek adok a szavára és alkalmasint letámadom egy-egy kézirattal. Akinek szeretem és tisztelem a munkásságát, annak bízom az értékítéletében. Emellett a nagymamám is mindig elolvassa, mert ő rengeteget olvas, talán még nálam is többet. Sajnos apukám már nem él, pedig azt hiszem, ő a meglátásaival tudna segíteni a javításban.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az elsőről nem is tudtak, csodálkoztak, hogy mikor írtam. Annyira nem díjazzák az alkotás folyamatát, mert hogy olyankor „nem lehet hozzám szólni, bár azonkívül meg csak olvasok“ - kívülről valahogy így csapódik le a dolog. De persze azért büszkék, hogy megjelenik írásom, anyukám is reklámozza, terjeszti a munkahelyén, a nagymamám az, aki gyűjti az újságkivágásokat is.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha idén nem is, remélem, jövőre megjelenhet True colors című regényem, mely egy romantikus, pici sci-fi szállal megspékelt regény, egy kitalált amerikai színészről, Ben Griffinről szól. A Népszavában májusban olvasható volt belőle öt részlet. És egy versesköteten is dolgozom, de az idén már biztosan nem lesz készen.

Murányi Zita írói oldala

Libri

Bookmate ajánlói 2.rész - ("Romantika mindenkinek jár!")

Bookmate appból megint hozok három könyvet, mely magyar nyelven lehet olvasni. Bár a szerzők külföldi, de érdemes elolvasni, főleg, hogy az egyik kötet már filmre is vitték. Színész pedig Sam Heughan, aki egy híres sorozatban is játszik Outlander címmel. Szóval, íme, a három romantikus könyv nektek.

Ava Wilder

Nagy vetítés Hollywoodban

Tartalom

Minden csak játék? Vagy az érzés igaz?

Grey Brooks próbál életet lehelni a karrierjébe, most, hogy véget ért a hosszú ideje futó tini tévéshow, amiben ő volt a főszereplő. Nem egyszerű. De felbukkan egy szerep, ami megváltoztathatja az életét, ezért Grey végül csak beadja a derekát: a sajtósa azt akarja, keveredjen kamu szerelmi viszonyba egy hollywoodi szívtipróval, akinek ugyancsak pozitív sajtóra van szüksége, mert több okból is kiesett a pikszisből.

Ethan Atkinsnek rendbe kell szednie az imidzsét, és újra ki kell lépnie a reflektorfénybe. Affér egy gyönyörű színésznővel, amitől beindul a pletyka – nyilván ez a tökéletes megoldás, még akkor is, ha Ethan a háta közepére se kívánja az egészet.

Grey és Ethan csak a pletykalapok kedvéért adják elő, hogy párt alkotnak, vagy mégsem? Sikerül megnyílniuk, ha valami igazi történik velük? Vagy már túlzottan megszokták, hogy napi huszonnégy órában vetíteniük kell?

Sofie Cramer

Ráadásszerelem

Tartalom

Szívmelengető történet szerelemről, veszteségről, egy szerencsés véletlenről és sok-sok üzenetről

Egy heves vitát követően Clara barátja egyszer csak szó nélkül eltűnik. A lány nem sokkal később megtudja, hogy Ben tragikus módon életét vesztette. Pedig alig néhány hete kérte meg a kezét! Clara teljesen maga alá kerül. Ben hiánya egy nap, két évvel később arra sarkallja, hogy SMS-t írjon neki, és a napi rendszerességgel küldött üzenetekben lassan újra támaszra lel.

Amiről Clara nem tud: hogy Ben számát időközben újra kiadták. Így az üzenetek Svennél, a fiatal újságírónál landolnak, és azok olyannyira megérintik a férfit, hogy nemsokára elindul, hogy felkutassa a titokzatos feladót.

Sem Sven, sem Clara nem tudja, mire számíthat, de ami biztos, hogy mindkettejük élete gyökeresen megváltozik majd…

A nagy sikerű német regényből két film is készült, a történet amerikai feldolgozása 2023 májusától látható Sam Heughan, Priyanka Chopra és Celine Dion főszereplésével.

Emily Henry

A könyvek szerelmesei

Tartalom

A ​romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak!

Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre.

Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.

És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.

Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.

„A tökéletes nyári romkom.” – Parade

„Az egyik kedvenc szerzőm.” – Colleen Hoover, New York Times-bestsellerszerző

„Emily Henry könyvei igazi ajándékok az olvasóknak: tökéletes bennük a szenvedély és a kedves évődés aránya. A szövegük könnyed, a karaktereik bűbájosak. Az egyetlen rossz bennük, hogy véget érnek.” – V.E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete New York Times-bestseller szerzője

Promóciós kódot beválthatod az alábbi linken, amit képen látod.

Lehet mobilon vagy laptopon is olvasni.