.JPG)
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a felkérést, és hogy lehetőséget
kaptam erre az interjúra. Elsőkönyves íróként hatalmas megtiszteltetés számomra.
Hogy mit lehet tudni rólam? Őszintén szólva, eddig akárhányszor feltették nekem ezt a kérdést, sosem tudtam igazán hiteles választ adni rá. Egyszerűen mindig úgy éreztem, hogy semmi olyat nem tudok mesélni magamról, ami érdekelhet idegen embereket, mostanában viszont inkább az ügyben bizonytalanodom el, hogy melyik oldalamra kíváncsiak, hiszen van egy pár. Úgy gondolom, néhány mondatban sajnos lehetetlen összefoglalni azt a sok mindent, amit csinálok, mivel elég szerteágazó az érdeklődési köröm, sok, különféle dolog érdekel. Jelenleg elsősorban az írói pályafutásomra koncentrálok, emellett pedig a cosplay világában szeretnék kibontakozni, de szerkesztőként és modellként is tevékenykedem, illetve a filmes szakma sem áll tőlem távol.
Nick (A tükör másik oldalán 1.) c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Amikor elkezdtem dolgozni Nick történetén, még nem volt pontos időpontja annak, hogy mikor szeretném könyvként viszontlátni a polcomon. Úgy voltam vele, hogy annyiszor dolgozom át, ahányszor kell, hogy egy olyan regényt kapjak, amivel meg vagyok elégedve, ezért nem is siettem a sztori megírásával, sőt. Mondhatni csak akkor írtam, amikor úgy éreztem magához szólít a történet, ezért jó sok évembe telt, mire végre megszületett. Rengeteget tanultam általa íróként és emberként is egyébként, úgyhogy nem bántam meg, hogy ennyi ideig tartott a folyamat. Számomra így lett tökéletes. Ennél többet viszont tényleg nem tudtam volna hozzáadni, úgyhogy végül ezért is döntöttem amellett, hogy most már a kiadás felé kacsingatok.
A kutatómunkával kapcsolatban pedig a rövid válaszom: igen, a regényírás előtt végeztem kutatómunkát, viszonylag sokat. Az nem titok, hogy a Nick című regényem egy ikertörténet egyik fele, aminek a cselekményszálával párhuzamosan zajlik Nick hasonmásának, Adamnek a története is, ezért gyakorlatilag egyszerre kutattam mindkét fiú esetében, ami bevallom néha elég komplikálttá tette a napjaimat. Főleg a fiúk családi háttere miatt kellett kiderítenem ezt-azt, nem is feltétlenül olyan információra volt szükségem, ami megjelenik a regényekben, de mivel szerettem volna alapos lenni, ezért mindennek utánajártam, amit meg kellett tudnom.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Alapvetően romantikus történeteket írok, amikben nincsenek sárkányok, mágusok vagy egyéb misztikus elemek, ettől függetlenül egyik történetemnek sem valóság az alapja. Persze ihletnek meg különböző szituációk a való életből, olykor még idegen emberek buszon elkapott reakciója, viselkedése is alakíthat a fejemben egy-egy jeleneten, de amikor alkotok, szeretek a fantáziámon belül mozogni.
A könyved tabu elemeket is tartalmaz, te magad is szereted az ilyen könyveket? Van kedvenc könyved?
Valóban nem állnak tőlem távol az olyan történetek, amikben valamiféle tabutémát feszegetnek az írók, bár mivel ezen belül is elég sokféle verzióval találkoztam már, azt ki merem jelenteni, hogy nem minden tabuelemeket tartalmazó történetnek vagyok én a célközönsége. Amikor a fejemben megszületett a regényem, nem az volt a célom, hogy valami polgárpukkasztó sztorit alkossak, sőt, valójában ez a tabu dolog sem volt tudatos. Én csupán arra vágytam, hogy egy olyan történetet hozzak össze, ahol a karakterek viselkedése megalapozott, az érzéseik hitelesek, meg hogy olyan sztori legyen, amivel az olvasók nem sűrűn találkoztak eddig. Illetve azt tudtam még, hogy nem egy szokványos romantikus szálat szeretnék… aztán végül ez lett belőle.
Olvasóként egyre több „kedvenc” könyvem van, amiknek az olvasása pozitív élményt hagyott bennem, de mégis van egy, ami átformálta az életemet és elindított az utamon, ezért, ha kérdeznek, én mindig amellett fogom letenni a voksomat. Nem egy hatalmas történet óriási cselekménnyel, sőt, egyes embereknek kifejezetten irritáló lehet benne a karakterek viselkedése, de nekem valamiért nagyon eltalálta az ízlésvilágomat, amikor először a kezembe vettem a könyvet, úgyhogy amolyan örök kedvencemet avattam. Szándékosan nem nevezem meg a regényt, mert nem az a lényeg, hogy milyen könyvről van szó, de engem íróként például gyakran az hajt, hogy csináljam tovább, hogy ha csak egy emberből hasonló érzést vált ki az én regényem, mint belőlem egykor az a történet, már megérte elkezdeni.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
A gimnáziumi éveim alatt kezdtem el ráébredni, hogy létezik olyan, hogy szórakoztató irodalom, és akkortájt alakult ki a fejemben Nick karaktere is. Már ott eldöntöttem, hogy ebből a sztoriból egyszer könyv lesz, de aztán jó pár évig félretettem az ötletet és úgymond hagytam „ülepedni”, mert szinte semmit sem tudtam volna megírni belőle. Addig más történetek írásával foglaltam le magam, meg sokat olvastam, hiszen ekkor jöttem rá, hogy milyen sokat adhat nekem maga az olvasás.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Elsősorban a romantikus vonal az én világom, ezért mindenképpen a romantikus írók közé kategorizálnám magam, de mivel szeretem feszegetni a határaimat, tervben van a jövőben egy fantasy trilógia megalkotása is. Abba viszont több szempontból sem mernék belevágni egyedül, úgyhogy az egy többemberes projekt lesz, egészen pontosan kettő, mert egy társszerzővel fogok dolgozni rajta. Már most zajlanak a háttérmunkálatok, de mivel ez még egy viszonylag távolabbi cél, egyelőre nem szeretnék semmi konkrétat ígérni.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nem feltétlenül azt a szót használnám, hogy kétségbeestem, amikor nyomdakész állapotba került a kéziratom, de mindenképp elvesztem valahol. Mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben Nick története, ezért hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek magammal, amikor „elvették” tőlem, és már nem tudtam többet alakítani rajta. Szerencsére ez az érzés egy pár héten belül elmúlt és ráébredtem, hogy még messze nincs itt a vége, de azért különös volt ezt megtapasztalni.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Mivel egy elég empatikus, érzelmes embernek tartom magam, valahogy adta magát, hogy leginkább olyan történeteket szeretek/tudok alkotni, amikben az érzelmek alakulásán és a karakterek személyiségfejlődésén van a fókusz. Ettől függetlenül pont azért, mert rengeteg különféle ötletem van, nem merném kijelenteni, hogy mindig csak romantikus regényeket fogok írni, de az tény, hogy ezen a vonalon sokkal kreatívabb vagyok, mint bármely más zsánerben, ezért valószínűleg ez lesz a fő irány.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Számomra nem az a nap volt sokkoló, amikor a regényem végleges változata kijött a nyomdából és a kezemben tarthattam, de persze azt sem fogom soha elfelejteni. Valójában inkább az a pillanat rengetett meg érzelmileg, amikor először megláttam a könyvemhez készült próbanyomatot. Talán ott éreztem igazán, hogy innen már nincs visszaút, és egy álmom valóban teljesül, nem tudom. Mindenesetre abszolút pozitív emlékként gondolok vissza rá, szerettem azt az érzést.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?
Mostanra tudatosabbá vált, mint régen. Azaz már gyakrabban nyüstölöm magam és próbálok hangulatba jönni az íráshoz, még ha nincs is ihletem, hiszen bizonyos felelősség nyomja a vállamat az olvasóim miatt, de azért igyekszem követni a saját elveimet. Valójában akkor tudok hiteleset alkotni, amikor átjár az adott történet „esszenciája”, amiről írni szeretnék, ezért arra törekszem, hogy ezeket az átszellemült időszakokat kihasználjam és akkor esek neki. Az ötleteim nagy része egyébként nem is a gép előtt születik. Általában olyan szituációkban kap el egy-egy fontosabb gondolat, amikor sehová sem tudom lefirkantani, vagy épp aludni szeretnék. De már ezek kijegyzeteléséhez is megvan a módszerem, és megtanultam legalább egy rövid időre bemagolni a dolgokat, meg persze a jegyzetfüzet és a toll időközben állandó tartozékává vált az ágyam melletti kisasztalomnak.
A könyvedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Klisésen azt mondanám, hogy minden jelenet a kedvencem, mert ez valahol így is van, de amiket igazán imádtam megírni, azok azok a jelenetek, amikben a fiúk egyszerre szerepeltek a másik totális hasonmásaként. Mivel a regényem alapja a hasonmás-helycsere koncepció, én végig nagyon jól szórakoztam, mialatt írtam a történetet, ugyanis világéletemben imádtam az ilyen helyzetekből adódó bonyodalmakat. A romantikus tabu vonal persze közben megbuherálja a sztorit, és valahol kicsit én is meghasonlottam írás közben, de ritka különleges élmény volt végigkísérni Nicket az útján, úgyhogy én örökké hálás leszek ezért.
Általában akkor akadt gondom egy jelenet megírásával, amikor a történetet nem éreztem át kellőképpen és nem hallottam Nick hangját a fejemben, de idővel az ilyen helyzeteket is megtanultam orvosolni. Vagy újraolvastam a már megírt fejezeteket, vagy teljesen másfelé tereltem a gondolataimat, éppen melyik segített, de mindig sikerült áthidalnunk a problémát, úgyhogy végülis bevált a módszer.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
A jelenlegi sorozatomon kívül legalább négy regényötlet vár arra, hogy egyszer megírjam. Ezek mindegyike „csak úgy” kipattant a fejemből, nem ültem le sosem tudatosan a gép elé, hogy na most majd én kitalálok valamit. Először a kis ötletmorzsa születik meg, aztán szépen lassan kibontom a cselekményszálat is, és amikor már azt érzem, van annyi mondanivalóm, hogy életre tudok kelteni egy új világot, akkor nekiülök. Persze írás közben is ihletődöm, de sokszor én inkább előtte gyűjtöm be a regényemhez szükséges információkat, és szép lassan építem fel magamban a karaktereket és a történetüket, mert szeretek úgy elkezdeni írni, hogy nagyrészt tudom, mit csinálok.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Nick sztorijának az első nyers verzióját (amikor még nem került szakmai kezekbe) két ember olvashatta – a húgom és egy barátnőm –, mert mindketten elég kritikusak ahhoz, hogy adjak a véleményükre, de igazság szerint nem szívesen mutatom meg senkinek a kéziratot, amíg van mit alakítani rajta. Persze, tudom, hogy ez egy oda-vissza játék, mert sosem derül ki, hogy mit kell rajta alakítani, ha nem mutatom meg senkinek, de mivel időközben szakmabeliektől is kaptam tanácsokat, valamivel könnyebben engedek ki egy félkész sztorit a kezeim közül. Illetve amióta az Írómentor Program tagja vagyok és a szerkesztőmmel együtt dolgozunk a kéziraton, ő mindig felhívja a figyelmemet, ha félrecsúszik valami, úgyhogy a következőt rajta kívül biztosan nem látja más, amíg nyomdakész állapotú nem lesz. Később persze jönnek a tesztolvasók, akiknek rengeteget számít a véleménye, de mivel ők már úgymond a kész könyvet látják, egy fokkal talán nyugodtabb vagyok.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Ahogy egy korábbi válaszomban említettem, igencsak elnyújtottam a könyvírás folyamatát, ezért az évek alatt voltak olyan periódusok, amikor nem feltétlenül hittek abban, hogy Nickből valaha könyv lesz. Habár én akkor is szilárdan kitartottam az elképzeléseim mellett. Sosem hibáztattam őket, hiszen az írás egy magányos biznisz és kívülről tényleg nem túl izgalmas a dolog, ráadásul csak én tudtam mi is zajlik a színfalak mögött. Alapvetően egy fantasztikus, támogató családom van, akik még akkor is mellettem állnak, amikor a legnehezebb időszakaimon megyek keresztül, úgyhogy sosem cserélném le őket. Arról nem is beszélve, hogy mióta olvasták a könyvemet, még inkább támogatnak. Meg is lepett, hogy mennyi mindenkit érdekel a regényem.
.JPG)
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Az olvasóimnak azt üzenem, hogy ígérem, dolgozom Adamen! Akik már olvasták a sorozat első részét, nem feltétlenül szerettek a lezárás miatt, ezért mindenképp törekszem arra, hogy még idén megjelenhessen a folytatás. Erős nyomás van rajtam emiatt, mert sosem voltam jó a határidők betartásában, főleg úgy, hogy közben rengeteg más dologgal is kell foglalkoznom, amiket bár szeretek csinálni, könnyen elterelik a figyelmemet. Mindenesetre azt megígérhetem, hogy a második rész megjelenéséig is van bőven meglepetés a tarsolyomban, amiket szépen lassan megosztok majd a közösségi médiában, úgyhogy remélem addig sem fogtok unatkozni!
Lezárásképp pedig mindenkihez szólnék, aki olvasta a könyvemet: köszönöm, hogy bizalmat szavaztatok egy ismeretlen, elsőkönyves szerzőnek és végigkövettétek Nick történetét. Mérhetetlenül jólesik és nem is lehetnék hálásabb érte. Fantasztikusak vagytok!
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Daniella Deustch írói oldala
.jpg)