2024. március 12., kedd

Apának lenni - Meghívó könyvbemutatóra a Hadik Kávéházba - Március 25-én 18 órára

 „A legnagyobb kaland, amit férfi átélhet” 

Tillmann Prüfer

Apának lenni

Miért van égetően szükség új apákra

Szeretettel várunk könyvbemutatónkon a Hadik Kávéház galériáján

március 25-én, hétfőn 18 órától

Esemény

(Budapest XI., Bartók Béla út 36.).

Tallai Gábor fordító beszélgetőtársa Süveges Gergő újságíró, az Apakulcs alapítója.

A belépés díjtalan.

A kötet a helyszínen 30 % kedvezménnyel megvásárolható.



A népszerű ismeretterjesztés gyöngyszeme Prüfer az apa-gyermek kapcsolatról, a modern apa új szerepalternatíváiról írt humoros könyve.

Líra

Libri

Multiverzium



Multiverzum Kiadó, 2024

Fordította: Tallai Gábor

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Bukodi Attila

A szerző személyes élményeit feldolgozva mesél a szülői szerepek és a családi élet mai dilemmáiról és új perspektíváiról – a hagyományos apaszerep mellett felvázolva az apák mai új lehetőségeit, bemutatva azt a szülői szerepegyüttest, amelyben a férfiak is aktív résztvevői gyermekeik életének.

Fülszöveg

Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki a ZEIT magazin főszerkesztő-helyettese, olyan apa, aki ágyba viszi a reggelit a lányainak, és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás. Prüfer Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettük újakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a „szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa.

Ajánlások 

„Ennek a könyvnek az elolvasása után legszívesebben újrakezdeném apaként.”

Jan Weiler író, színész 


„Tillmann Prüfer Németország legismertebb apukája.”

Perspective Daily 


„Tillmann Prüfer szerint, akinek négy lánya van, itt az ideje, hogy megteremtsük az apaság pozitív képét.”

perlentaucher.de


A szerzőről

Tillmann Prüfer (1974) a ZEIT magazin főszerkesztő-helyettese, író, négy lány édesapja. A magazin hasábjain 2018 óta heti rendszerességgel jelenteti meg nagy népszerűségnek örvendő cikksorozatát, a Prüfer lányait. Két korábbi könyve, az Ez apáé, vagy dobjuk ki? és a Tedd már le végre azt a kütyüt! hamarosan a sajtó és az olvasóközönség kedvence lett. Tillmann Prüfer Berlinben él családjával. Az Apának lenni című könyve a híres Rowohlt Kiadónál jelent meg 2022-ben.

 


A szerző portréját Max Zerrahn készítette.


Idézetek a könyvből


„Miképp találjuk meg saját utunkat a sokféle apamodell között?”

„Hogy férfiként az apa mit képvisel a társadalom és a gyermek számára, nagyon különböző dolgok.”

„Végre magunk írhatjuk meg az apa szerepét az élet nagy forgatókönyvében!”

„Képtelenség annyi ostobaságot elkövetni, amit egy apa ne tudna helyrehozni.”

„Az ifjú apa gyakran magányos vándor a babakocsi mögött.”

„Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ugyanúgy végződik a gyerekekkel való foglalkozás, mint ahogy kezdődött: kevés alvással.”

„A legnagyobb büntetés minden férfi számára, ha saját tükörképével kell elboldogulnia.”

„Soha nem érezzük magunkat annyira erősnek, mint amikor gyermeket nevelő apák vagyunk.”


Részletek a kötetből 

„Csak egyvalaki létezik a világon, aki megtaníthat, milyen is a jó apaság. A saját gyereked.”

„Arra rábírni a gyerekeket, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk, amúgy is hosszadalmas folyamat. Például jómagam nagyon örültem volna, ha lányaim a következőképpen eszik a spagettit: végy egy villát, majd annak forgatásával legföljebb három vagy négy tésztát tekerj fel! Ezután vezesd a villát a szádba! Ezen a projekten, mondjuk, tizenöt éve dolgozom. Ezzel szemben gyerekeim spagetti evéskor bal könyökükre támaszkodva fejüket a tányér magasságáig eresztik le, majd az evőeszközt egy trágyavillához hasonlóan használva a szájukba lapátolják a tésztát, amilyen gyorsan csak lehet. Elég gyakran főzünk tésztát.”

„Minderről lemondani csak azért, mert apák lettünk, hát ez elsőre elég szörnyen hangzik, és lássuk be, igenis vannak rettenetes pillanatai. Ami mégis megdöbbentő, hogy ez az egész ijesztően boldoggá tesz. Semmink nincsen, és mégsem érezzük a hiányt. Olyan ez, mintha egy másik országba költöznénk, ahol a boldogság pénzneme valami egészen új dolog. Ami korábban még feltétlenül szükségesnek tűnt, semmivé foszlott, és hirtelen olyasvalakivel vagyunk együtt, akiért minden erőfeszítés kész nyeremény. Lemondunk mindenről, szexről, alvásról, étvágyról, de cserébe értelmet nyer az életünk.”

„Ha azonban a férfiak apák lesznek, elmagányosodnak. Jól mutatja ez, milyen mélyen határoznak meg bennünket a társadalmi szerepek. A bélyeggyűjtés, a fociszenvedély vagy a hétvégi kertmánia mind identitások, melyek egy tevékeny férfira jellemzőek, aki más férfiakkal (és nőkkel) ugyanazon szenvedélyben osztozik. Ezzel szemben az apaság nem tűnik olyan tulajdonságnak, olyan jellemző sajátságnak, amelyről másokkal beszélgethetünk. Egy bébi apja ezért egyúttal mindig magányos apa is. Hacsak valami meg nem változik végre!"

A fordító utószava 

Tillmann Prüfer szívből apa. Mindent tud, amit egy apának tudnia kell. Hogy csak egyet mondjak: aki mindennap reggelit visz kamasz lányainak az ágyba, az a szeretetnek, a gondoskodásnak és az alázatnak kivételes magasságaiban mozog. Bár e könyv témája az új típusú apa, szögezzük le, ilyen apák mindig is voltak, ha nem is oly sokan. A megszólítható, mindig jelen lévő, figyelmes és szelíd, szerető apa típusa nem új keletű. Legfeljebb ritka. Tillmann Prüfer megküzdött azért, hogy közéjük tartozhasson. Ebben, mint megvallja, felesége volt tanítómestere, ahogy jómagam sem lehetnék feleségem nélkül olyan apa, amilyen vagyok. Ez a könyv sok apának segíthet. Megértővé, rugalmassá, beszédképessé tehet bennünket. És nekünk szükségünk van erre.

            Apám a régi iskolához tartozott. Keveset beszélt, jelenlétével szeretett. Most is érzem a hiányát, azt, hogy milyen csodás lett volna, ha többet mond el vívódásaiból, tapasztalataiból. Jobb lett volna. Neki is, nekem is. De a tanulás, a felismerés csodákat hoz. Ahogy jómagam felismertem, min kell változtatni, hogy „elég jó apa” lehessek, úgy teheti meg ezt minden apa, aki közel engedi magához ezt a könyvet. Elsőre könnyűnek tűnik, hiszen a könyv fő üzenete, hogy legyünk jelen a gyermek életében, figyeljünk rá, töltsünk vele annyi időt, amennyit csak tudunk. De a régi minták bizony makacsok, tipikusnak és ideálisnak vélt apai és anyai feladatokat közvetítenek, melyeket jól ismerünk, hiszen mi magunk is megélhettük őket gyerekként. Hazudnék, ha azt mondanám, rám nem voltak hatással ezek a régi beidegződések. Évtizedeken át kora reggel mentem dolgozni és későn értem haza. Az, hogy a gyerekeket sokáig én vittem oviba vagy az iskolába, nem számít, mert reggel fél nyolc körül szinte aludtunk útközben. Prüfer könyvét olvasva sok mindent másképp csinálnék ma. Egy dologra azonban büszke vagyok: rengeteget meséltem nekik este, fejből kitalált történeteket, sőt, néha azt kértem, adják meg a szereplőket, én meg történetet faragok köréjük.

            Fontos könyv ez. Igazság szerint minden leendő apának (és anyának) jó volna elolvasnia. Őszinte, szívet melengető vallomás. Prüfernek igaza van, számomra sincs nagyobb örömforrás, mint a gyerek. A gyereknevelés pedig élethosszig tartó feladat. Ha a nebulók megkezdik felnőtt életüket, mi akkor is a szüleik maradunk, mint szülők pedig valahogy úgy működünk, mint egy biztonságos kikötő. Ha a tenger viharos, ha a hullámok átcsapnak a vitorlán, ott vagyunk mi, akik megmutathatjuk gyerekeinknek, mit és hogyan kell tenni ilyenkor. Például egymással szemközt leülni egy fotelbe és beszélgetni.

Tallai Gábor

Megvásárolható a kereskedelmi hálózatokban és a kiadó webáruházában:

Líra

Libri

Multiverzum Kiadó

2024. március 10., vasárnap

Láng Orsolya: Ház, délután – Megjelenik márciusban!

 Láng Orsolya

Ház, délután

Megjelenik márciusban!

Prae Kiadó

Lector Kiadó – Prae Kiadó, 2024

Szerkesztő: Lapis József

Borítóterv: Láng Orsolya

Fülszöveg

 A délelőtti program után a ház délután elegánsan eklektikus berendezésű, kellemesen fényezett, de ha kell, kellemesen árnyas is. Tehát árnyékolástechnikailag megfelelő. Csendes és élénk. Élénk és nyugodt. A jövevény eleinte zavarban van. Mégiscsak begurult ide a melankólia sötét golyója a folytatásnak hitt irányból. Aztán nagyítólencsén át láthattunk egy ölelkezést egy távoli ház emeleti lakásában. Közben meg elszabadult az ajándékpokol: sorjáznak a jobbnál jobb versek, mégsem árt meg a jóból a sok.

Láng Orsolya új kötetében bizalmasának fogadja az olvasót, és megmutatja, milyen, amikor apró balladák képei keverednek emberközi kapcsolatok jeleneteivel, ahogy az anyanyelvünk között az idegen szavak. Olyan természetesen, hogy ha valaki mögöttünk kellően lágy akcentussal ejti ki egy sziget fővárosának a nevét, közel kerülünk a nagybetűs Költészethez. Mi a siker titka, ha nem ez?

Mohácsi Balázs

 

Láng Osolya


A szerző portréját Weber Kristóf készítette.

Versek a kötetből

A siker titka

 Legyen úrrá rajta a fájdalom. Tereljék el

figyelmét figyelmes hozzátartozók. Villanjon

fel még alkalmanként az életkedve, olyankor

legyen pont olyan, mint régen. Vállaljon

munkát, korának megfelelő kihívásokkal. Lelje

benne örömét, töltse el elégtétellel,

hogy képes a megújulásra. Tartogasson

önmaga számára meglepetéseket. Legyen

bölcsebb, mint amilyen okos. Találjon rá

újra a szerelem, hagyja el gyerekeit.

Amikor magányos, nézegessen

fényképeket, olvasson naplót. Őrizzen meg

mindent akkurátusan. Költözzön sokat,

ne legyenek gyökerei, csak a

cetlikkel teli dobozok. Pályája

töretlenül íveljen fölfelé. Legyen

egy-két bizalmasa, akik előtt nem fél

csúnyának és fáradtnak látszani. Erősödjön

önbizalma, amit megtépáztak egy

ellentmondásos kor külső-belső viharai. Legyen

okosabb, mint amilyen ösztönös. Fogja fel

a neki adott utasításokat, fogja fel őket

útmutatásként. Ne vegye olyan komolyan

magát. Tűnjön ki, statisztaként is. Legyen

gyönyörű. Bújjon álarcok mögé, adjon hangot

babáinak, rejtőzzön el az árvaság elől. Írjon

naplót. Imádkozzon apjáért, aki

halálos beteg. Felejtse el anyját. Végül

jusson el a fénykorba, amelyről

soha nem is voltak emlékei.


Melankólia

Honnan érkezett a sötét golyó,

hogy egyszerre csak begurult

a folytatásnak hitt irányból?

Gurult, és lapult alatta minden,

ami törékenyen építkezett addig,

lassan téve egymás után felületének pontjait,

felületének pontjaival pontonként

nyomta el az érintetlen réteget,

hol béke volt pont és pont között.

Fekete lyukként tűnt fel, kivált

a távol síkjából, nőni kezdett,

felületének pontjait

egymás után lerakva egyenes

vonalban, egyenletesen hasította

a nyugalom epidermiszét,

gömbforma sötét volt, gördülékeny,

mintha jóra törne, mintha valaki

várná, hinne benne,

úgy jött, mintha hívnák,

feltartóztathatatlanul

nyomult előre, és nyomot hagyott

a háborítatlanságukban ellazult,

egymásba kapaszkodó részecskék között,

mintha rendet vágna – ellenkezőleg:

káoszt nyírt az önfenntartó rendben.

Nem tett mást: egy vékony sávot hagyott,

egy emléket, a megfélemlítését, hogy

ilyesmi egyáltalán megtörténhetett.

Hogy ahol a végtelenség volt sejthető,

a láthatáron, egyszerre csak feltűnt,

és pontról pontra téve magát egyre

jelenvalóbbá,

védtelenségünkről biztosított.


Mintha hályog

Amikor úgy van, akkor ő is látja, hogy vannak

jobb és fontosabb dolgok, van értelem és tartalom,

de ma még két fekete között is csak a különbséget.

Soha vagy mindig, minden vagy semmi –

ennyi a négy fal, ameddig elmehet.

Hiába ül vele szemközt, nem látja őt sem.

Nem mer ránézni, de érzi, átdereng halántékán,

mint egy obszidián, konkrétan és mélyen.

Restelli látványként magát, teherként ettől

csak súlyosbodik, elnehezül

a közeggel folytatott mérkőzésben, süllyed.

Körülötte légüres térről folyik a szó,

halkan, fojtott hangon, szólj hozzá, biztatják,

miközben olyan témák váltakoznak, amelyek

az ő életében nem tényezők, és olyan tényezőkről

beszélnek, amelyek az ő életére is bénítólag hatnak.

Nem tudja, mennyi van még hátra,

mennyi van még hátra a háborúból,

a békéből, a jólétből, a válságból,

a tartalékokból, a készletekből,

a türelemből, a bizonytalanságból,

hogy mit kellene tenni, egyáltalán hogy mit lehetne,

érte és ellene, rengeteget és semmit.

A megosztás kevés ahhoz, hogy közösséget teremtsen.

Most mindennél jobban kívánja, hogy mellette

legyen, testével és életével is, vagy inkább benne,

a hideg felhő helyett bélelné ki őt.

Arra összpontosít, hogy a köd ne csapolódjon

le belőle a csatornáin át, visszatartja

a bele ereszkedett homályt.

Átveszi, elfogyasztja a feléje nyújtott mandarint,

nyeli az áhított gondoskodást. Kifejezéstelen,

mert a belső változó nem lekövethető.

Hogyan érezheti életmentőnek azt, aminek

a hiányában nem halt volna meg? Honnan

a megélésnek ez a pátosza, átható intenzitása,

amely formátlanná teszi őt a rendezett élek tükrében?

Kijáratot keres, a lehetetlentől alig bír felállni.

Attól fél, hogy a másik nem emlékszik már rá

forró láva korából, de abban bízik, hogy ily módon

hideg keménységét is könnyen elfelejti majd.

Egy félhomályos sarokban állatokra bukkan,

az egyiknek mintha hályog lenne a szemén,

talán emiatt nem menekül az odújába,

amikor kezét a rácshoz közelíti, és

megérinti vele a meleg, puha homlokot.


Megvásárolható a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

Koronczi Zsolt: Az elveszett emberség - ("Nagyon kevés sci-fit olvasok, és ezen szeretnék változtatni. Ez a könyv pedig pont jó, hogy folytassam ezt a zsánert. Koronczi Zsolt felkészült, alapos munkát végzett.")

Köszönöm NewLine Kiadónak és Koronczi Zsolt írónak, hogy lehetőséget kaptam elolvasni az Az elveszett emberség című könyvet.
Az egyszer biztos cseppet sem volt unalmas, noha ez az első könyvem az írótól. Remélem, nem utoljára alkot ebben a zsánerben.

 

Koronczi Zsolt
Az elveszett emberség

Tartalom

Andrew ​Lindsay, az Arisztotelész csillaghajó taktikai tisztje és régi barátja, Kyle, a hajóorvos, űrhajótörést szenvednek egy idegen bolygón. Egy barlangban találnak menedékre, ahol Andrew élet-halál közt lebeg súlyos sérüléseinek köszönhetően, miközben a kilátástalanságukat a kettétört hajótest lángoló roncsainak látványa és a soha véget nem érő hóviharok súlyosbítják. Andrew-nak csupán az ad erőt a halál elleni pokoli küzdelemhez, hogy ha valaha kijut innen, akkor újra láthatja imádott feleségét és gyermekeit. A bajtársak túlélési esélyei azonban lassan teljesen szertefoszlanak.Vagy talán mégsem?
Az űrhajó roncsai közt meglelt kommunikációs egység jelentheti az utolsó reménysugarat a két férfi számára.
Kyle elindul felkutatni a jeladó blokkott, azonban a bolygón uralkodó időjárási viszonyok, az ismeretlen élővilág és a természeti feltételek keresztülhúzzák a számításait.
Andrew gyógyulását eszméletvesztések és különös víziók, távoli hangok vetik vissza. Tiszta pillanatainak egyikében különleges barlangrajzot fedez föl. Egy letűnt civilizáció maradványát, ami attól kezdve nem hagyja nyugodni.
Sötét árnyak és egy idegen nő érkezése döbbenti rá hőseinket arra, hogy olyan rémisztő veszély leselkedik rájuk a hóviharon túl, ami felülmúlja a legszörnyűbb rémálmaikat…

Vélemény
5/5

Ez az első könyv az írótól, bár van egy megjelent romantikus kötete, sajnos nem volt hozzá szerencsém olvasni. Viszont ez  a könyv  Az elveszett emberség nagyon tetszett. Eleinte olyan érzésem volt, mintha a Nyolcadik utas a halált néztem volna meg.
Két űrhajós, idegen bolygón, ráadásul viharos idő kellős közepén vészelik át a furcsábbnál is furcsábbakat.
Aztán nem várt fordulat, esemény történik. Nem szeretnék spoilerezni, így azt mondom, vegyétek meg. 
Nagyon megéri. Izgalmas olvasmány. Nem ült le a sztori. Mire kényelemben helyeztem volna magam a történetben, eléggé meglepődtem, hogy nem teljesen néptelen az a bolygó.

Nagyon kevés sci-fit olvasok, és ezen szeretnék változtatni. Ez a könyv pedig pont jó, hogy folytassam ezt a zsánert. Koronczi Zsolt felkészült, alapos munkát végzett.

Talán túlontúl is alapos volt. Egy pici negatívumot had említsek, vagyis inkább egy javaslat részemről. A technikai szakzsargonból lehetne, laikus számára érthető kifejezés? Pl: lap alján lábjegyzetként oda írni mi micsoda. Mert néha vakargattam a fejem mi is akart lenni.
Nem rontott semmit az olvasás élményemen. Sőt nem is adnék fél csillagot, ahogy másnál szokás. Hiszen én vagyok, az aki nem érti mi micsoda. Inkább azt mondom, tett egy pluszt ehhez. 

Tetszett ez a történet, ebben a zsánerben máskor olvasnék az írótól. Ajánlom az olyan olvasónak, akik szeretik az űrhajós, idegen bolygóra kerülős történetet, mely még sem annyira lakatlan hely az.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Koronczi Zsolt szerzői oldala

2024. március 5., kedd

Angol humor, traumatörténet, horror-fantasy az Agave Könyvek márciusi újdonságai közt, és visszatér Mickey7 is

Angol humor, traumatörténet, horror-fantasy az Agave Könyvek márciusi újdonságai közt, és visszatér Mickey7 is.

 


Márciusban végre beindul a nagyüzem az Agave Könyveknél és a Magnólia Kiadónál is. Elsőként a Richard Osman-rajongóknak kedvezünk az angol humorista Bob Mortimer nagy sikert aratott bemutatkozó bestsellerével. Ezt követi a Tízezer ajtó szerzőjének Alix. E. Harrow-nak az új regénye, mely tavaly Reese Witherspoon könyvklubjának is választott olvasmánya volt és igazi csemege a szépirodalmi stílusban írt fantasy történetek kedvelőinek. Visszatér Mickey7 is, aki Edward Ashton történetének második részében újabb kalamajkákba keveredik. A Magnólia imprintünkbe két kötet is érkezik majd: elsőként Amber Smith a szexuális bántalmazásról és annak feldolgozásáról szóló megrendítő története élgrafikás kiadásban is, ezt pedig a hó vége felé Kate Alice Marshall borzongató thrillere követi, mely az egyik kedvencünk a tavaszi könyveink közül.


Bob Mortimer: A Szacuma-rejtély

Egy regény Richard Osman rajongóinak, míg a legújabb Csütörtöki nyomozóklubra várunk

A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.

Megjelenés: március 12.



Amber Smith: Amilyen akkor voltam

Avagy miként dolgozza fel egy tinédzser a szexuális bántalmazást

Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját.

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.

Amber Smith provokatív bemutatkozó regénye feltárja a trauma által ejtett mély sebeket, és megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal, miközben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.

Megjelenés: március 12.



Alix E. Harrow: A Starling-ház


Coming-of-age történet és szépirodalmi horror-fantasy egyben

Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki. Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.

Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni. És most harcolnia kell.

Megjelenés: március 19.


Alix E. Harrow: A Starling-ház


Coming-of-age történet és szépirodalmi horror-fantasy egyben

Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki. Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.

Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni. És most harcolnia kell.

Megjelenés: március 19.



Edward Ashton: Antianyag blues

Mickey7, az eldobható élete továbbra sem fenékig tejfel

Beköszöntött ​a nyár Niflheimen. Nőnek a zuzmók, a hatszárnyú denevérizék épp kirajzanak, Mickey Barnes pedig meglepő módon még életben van – javarészt annak köszönhetően, hogy a kolónia parancsnoka abban a hitben él, hogy kúszómászó szomszédaiknál van az antianyagbombájuk, és csak Mickey tartja vissza őket a bevetésétől. Valójában viszont Mickey már csak egy egyszerű telepes, aki a reaktormag helyett nyúlketreceket takarít. Nem érzi rossznak az életét. De hamarosan minden el fog romlani.

Most még meleg van, de közeleg a tél, és a kolóniát fűtő antianyag fogytán van, ezért a parancsnok vissza akarja szerezni a bombáját. Ha Mickey hajlandó elvégezni a küldetést, kockára teszi vele az egyetlen biztosítékot, ami eddig életben tartotta. Ha nem vállalja el, talán az egész kolóniát halálra ítéli. Eközben a kúszómászóknak is megvannak a saját problémáik, ezért nem hajlandóak csak úgy visszaadni a bombát. Mickey így ismét két faj sorsát tartja a kezében, és ha nem jár sikerrel, minden véget ér számára.

Megjelenés: március 26.


Kate Alice Marshall: A titkok erdeje

Avagy hogyan temesd el magadban a teljes és borzalmas igazságot

Naomi Shaw egykor hitt a dolgok különlegességében. Huszonkét évvel ezelőtt két legjobb barátnőjével, Cassidyvel és Oliviával az erdőben barangolva töltötték a nyarat, saját varázslatos játékukat játszva. A vakációjuk azonban tragikus véget ért: Naomit megtámadták. Csodával határos módon túlélte a tizenhét késszúrást, és azonosította támadóját. A lányok vallomása börtönbe juttatott egy sorozatgyilkost, aki korábban már hat áldozatot szedett. Mindenki hősként ünnepelte őket. Pedig hazudtak.

Évtizedekig őrizték végzetes titkukat. Most azonban Olivia el akarja mondani az igazságot, így Naomi visszatér a kisvárosba, ahol felnőtt, hogy kiderítse, mi történt valójában az erdőben. Bármilyen veszélyes is legyen a válasz.

Kate Alice Marshall első felnőtteknek írt regénye 2023 váratlan meglepetése volt a krimi- és thrillerrajongók körében, a kötet több év végi toplistára is felkerült új tehetséget üdvözölve a műfajban.

Megjelenés: március 26.



A könyveket itt tudjátok beszerezni

2024. március 3., vasárnap

Csák Viktor: Silent Zone ("Ez a második legjobb zombis könyv, mely magyar írótól olvastam.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Csák Viktor írónak, hogy elolvashattam Silent Zone című zombis könyvét. Ez a második legjobb zombis könyv, mely magyar írótól olvastam. Év egyik legjobbja lett. Remélem folytatni fogja az írást, mert egy ilyen történet után kiváncsian várom, mivel rukkolna elő.

Csák Viktor:
Silent Zone

Tartalom

Cassius és Abigail hét éve járja a pusztaságot, ahol valaha Észak-Amerika virágzó városai álltak. A sokat látott férfi még a járvány elején vette szárnyai alá a fiatal lányt, akinek próbált mindent megtanítani a túlélésről. Feladata azonban nehéz: egyaránt meg kell küzdenie a veszett vadakká változott fertőzöttekkel és a fosztogatókkal, sőt, néha még Abigaillel is, aki egyre többször gondol mást a túlélésről, mint Cassius.Vajon mi a kötelességük? Segíteni, akin csak tudnak, vagy a legjobb, ha csak magukkal és a saját életükkel törődnek?
Amikor találkoznak egy elpusztult telep két túlélőjével, Daviddel és Megannal, úgy döntenek, hogy segítenek nekik eljutni az egyik kolóniába, ahol Megan biztonságban megszülheti gyermekét. Csakhogy a megpróbáltatások java még hátravan, és a hosszú út során nemcsak a veszettektől kell tartaniuk.

Véleményem
5/5

Először is tudom, kis milliószor le van már húzva erről a történetről a bőr, de mégis tudott újat mutatni.  Izgalmas volt, nem ült le a sztori, sőt még jobban pörgette az eseményeket. Sokszor kapkodtam a fejem, hogy merre hány méter. Annyira magával ragad az egész. Teljesen odáig vagyok. Zombik teljesen más voltak, mint amit eddig tudtuk róluk. Új! Nagyon is!

A kezdés nagyot ütött. Annyira elevenemben mart. Olvasni erről rosszabb, mint filmként vagy sorozatként látni. Mert írásban, minden részletesen van írva, az érzelmek, tettek jobban ki vannak fejtve. S ugye, én eléggé vizuális vagyok, sokkal elevenebbnek tűnik. Bele élem magam, előttem van a cselekmény, fejemben játszódik le.

Cassius, nos, hát valahol megtudom érteni, a tetteit, amit mond, ahogyan csinálja. Egy olyan világban, sajnos nem lehet hibázni, megbízni sem senkiben. Abigail pedig nagyon gyerek, de a helyzetre való tekintettel gyorsan fel kellett nőnie. Jól megragadja az író, egy tini érzelmeit. Érdekes volt látni, hogy Abigail egyszerre akar felelős felnőttnek látszani, miközben ott bujkál a gyermeki énje.

Cassius pedig apaként próbál viselkedni Abigal-el szemben, de mégis mintha megtudnák fojtani egy kanál vízben. Szerettem őket. Vártam mikor civakodnak megint.

Plusz, amit kiemelnék és személy szerint, nagyon szeretek a könyvekben azaz, a múltbeli ugrások.  Ki milyen ember volt a katasztrófa előtt. Ezt szeretem. Gondolkodom azon, hogy mi lenne, ha spin-off sorozatot írni ebből. Aztán ott vannak a történet további szereplőik. Vajon ők kik lehetnek? 

Csák Viktor zseniális zombis könyvet írt. Zombis téma lerágott csont, tudom, de mégis ez a történet szuper lett. Miért? Mert nem hagyományos zombikról ír, és nemcsak ők vannak a történetben, az emberek is. Nem csodálom, hogy sikeres lett a könyv külföldön. S remélem ide haza is sokan szeretni fogják. Én biztosan, nagyon kedvencem lett.

Egyébként Cassiust, Chris Hemsworth-ként képzeltem el. Nem tudom miért. De ez van!Kíváncsi lennék, hogy gondolkodik-e az író a folytatásán. Mert szerintem érdemes lenne. Sőt, örülnék is neki.

Mindenesetre minden zombis rajongóknak nagyon ajánlom ezt a könyvet. Megéri elolvasni.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Csák Viktor