Tudtad-e? Radics Renáta

 Radics Renáta  meseírónő és költő, gyermekverseket ír. Renáta is megosztott hét érdekességet a Tudtad-e? rovatomban. Fogadjátok szeretettel!

Tudtad-e? Jenei András

 Folytatom tovább a Tudtad-e? rovatomat, ezúttal Jenei András 7 érdekességét hozom nektek. Azt hiszem kedvem támadt az íróval interjút készíteni. Nagyon érdekes dolgokat osztott meg nekünk.

Jenei András írói oldala

Fólia, avagy mit gondol erről S. A. Locyrn írónő. - ("És én úgy látom, hogy a mostani fiatalok sokkal empatikusabbak, amint például a szüleink, nagyszüleink generációja – természetesen tisztelet a kivételnek –, és ők nem is hagyják befolyásolni magukat.")

Most egy olyan interjút hozok, melyben egy olyan szerzőt kérdezgettem, akinek eddig három kötete jelent meg. Mind a három LMBTQ+ főszereplőkről szól. Mind a három kötet igényesen lett megírva. Semmi különbség nincs köztük és a hetero romantikus/erotikus történetek közt. Személy szerint felháborítónak tartom, hogy melegregényeket, illetve olyan könyveket fóliáznak, amikben említés szintjén is megjelennek LMBTQ+ a karakterek. Erről és sok mindenről kérdezgettem S. A. Locryn írónőt.

unsplash.com

Szeretném megkérdezni, mint olyan írónőt, aki melegregényeket ír, mit gondolsz a fóliázásról?

A fóliázást nem csak azért tartom felháborítónak, mert első sorban melegregényeket írok, hanem amiatt, mert ez nem más, mint cenzúra. Alapjáraton nem lenne probléma azzal, hogy könyveket fóliázunk, hiszen eddig volt rá példa. Nagy értékű könyvek esetén szolgálhatja akár a könyv védelmét is, vagy hosszú könyveket, amiket két kötetre szednek, de egybe tartoznak, szoktak fóliázni. Ezzel nincsen semmi problémám, de sajnos jelenleg nem erről van szó.

Hanem egy hazugságról, hogy a gyerekeket védi. Csakhogy őket akkor védené, ha mondjuk valami olyasmi rendszer lenne itthon is, mint például Japánban, ahol az erotikus/pornográf képregényeket (mangákat) válogatás nélkül és főszereplőktől, témaválasztós függetlenül fóliázzák, hogy kiskorúak ne tudjanak beleolvasni. Sőt, ott a felnőtteknek szánt könyvekben nincsnek olvasást segítő feliratok a főszöveg mellett, ezzel is biztosítják azt, hogy a fiatalok ne tudják elolvasni, hiszen még nem tanultak meg annyi írásjegyet, hogy boldogulni tudjanak a szöveggel. Náluk a hangsúly azon van, hogy mindegyik érintett könyvvel kapcsolatban egyformán járnak el, nem pécéznek ki csak egy fajtát, és arra is ügyelnek, hogy ne feledkeznek meg kifejezetten kényelmesen és szándékosan a többiről.

Ha tényleg védeni akarnánk a gyerekeket, akkor az összes pornográf regény, vagy káros párkapcsolati mintákat megjelenítő, ezeket romantikusak, vagy szerelmes gesztusnak hazudó könyv, és explicit módon agresszív történet fóliát kapna. És még akkor sem lehetne azt mondani, hogy megvédtük a gyerekeket a káros befolyástól, mert ha a szülő engedi az adott könyvet, akkor úgyis olvasni fogja a gyerek. De amíg meg sem próbáljuk igazságosan és általánosan alkalmazni a szabályokat, addig ez csak cenzúra marad.

Eddig három könyved jelent meg. A Gyufaláng, az Edinburgh kék fényei és az Éjfekete. Sor kerülhet ezek fóliázására is? Kaptál már fotót róla? Ha igen, milyen érzés volt viszont látni?

Még nem kaptam olyan fotót, hogy le lettek volna fóliázva a könyveim. Egészen biztosan lesújtó érzésként élném meg. De ha jól értelmeztem a szabályokat, csak azokat a könyveket kell fóliázni, amik kiskorúaknak szólnak (elég furcsán van megfogalmazva a szabályozás, mindenki a maga módján próbálja értelmezni, ami csak nevetségesebbé és elszomorítóbbá teszi az egészet). Illetve ezek a könyvek nem kerülhetnek kihelyezésre ifjúsági/gyerekeknek szóló polcokon, még fóliázva sem, sőt nem kerülhetnek kirakatokba sem. Az én könyveim közül egyedül az Éjfekete szól fiataloknak, hiszen az egy YA regény, a főszereplője is egy tizenhat éves fiú. A Gyufaláng és az Edinburgh kék fényei eleve felnőtt közönségnek íródtak, ezek maradhatnak a polcokon. Viszont, ha a könyvesbolt 200 méteres közelében vallási vagy oktatási intézmény van, akkor a felnőtteknek szóló könyvek sem forgalmazhatók az adott üzletben. De hogy ennek mi értelme van, azt szerintem még ők sem tudják... Mert most akkor felnőtteket is védjük, vagy mi a szösz?

Mire számítasz ezután? Mi lesz a hazai melegregény írókkal? Hogyan tovább?

Beszéltem több íróval is, voltak köztük olyanok, akik azt fontolgatták, hogy kiveszik az LMBTQ+ szereplőket a könyveikből, de a legtöbbjük az eddigi mederben akarja folytatni az írást ennek ellenére is. Én is. Az én elmesélésre vágyó történeteimnek ilyen főszereplői vannak. Nem népszerűsítenek semmit, senkit sem akarnak meggyőzni arról, hogy hagyjanak fel az eddigi életmódjukkal, vagy szeressenek mást, mint eddig. Az én szereplőim csak megmutatnak egy szeletet a világukból, amiben nekik is megvannak a traumáik, jó vagy rossz élményeik, mint bárki másnak. Ők csak élni szeretnének, épp ahogy bárki más. És ezt nem adhatják fel, ezért én sem fogom. Ha rosszabbodik a helyzet, akkor mennek Wattpadra, vagy a blogomra. De nem maradnak sem némák, sem láthatatlanok.

Smaragd Kiadó mit gondol erről, hogyan reagálja le a történteket?

A kiadó továbbra is az írói mellett áll, nem korlátozza azt, hogy miről írjanak. Illetve ők is amellett foglalnak állást, hogy az alkotás szabadsága mindenkié, ahogy a döntés is mindig az emberé, hogy ki mit olvas, milyen filmet néz meg. A Smaragd kiadó emellett a sokszínűség mellett áll ki, hogy a könyveik a valós, színes világot tükrözzék.

Mit gondolsz, a Libri, Líra után mi lesz? A bloggerek biztonságba érezhetik magukat? Hisz ők is viszik a hírét az adott regényeknek. Mennyire kell nekik félniük? Én személy szerint kivárom.

Szerintem a bloggereknek egyelőre nincs félni valója. Különösen, ha valami olyan oldalon van a blogjuk, amit külföldről üzemeltetnek. A magyar törvények nem vonatkoznak rájuk. Jelenteni lehet az adott blogot, ami természetesen kellemetlenséggel jár, de szerintem sok esetben nem foglalkoznak majd ezekkel a dolgokkal. Illetve nem hiszem, hogy lesz kapacitás minden bloggert egyenként amiatt zaklatni, hogy milyen könyvekről írnak. Ennek ellenére szerintem érdemes jelezni az ilyen tartalmak előtt, hogy mire számítson az olvasó, és vissza tudjon fordulni az, aki akar. Nekem az egész blogomon van jelzés, úgyhogy bízom benne, hogy csak az kezdi böngészni, akit tényleg érdekel.

Most nem íróként kérdezlek, hanem olvasóként. Mit gondolsz? Tényleg szükséges, kit vagy mitől véd a fólia? Mennyire fogja ezt befolyásolni az olvasókat, hogy leveszik-e a könyvet vagy sem.

Nekem az a véleményem, hogy ez az egész csak uszítás, aminek sajnos ártatlan emberek esnek áldozatul. Érdemi haszna szerintem semmi sincs, hiszen, amit tiltanak, az csak még kelendőbb lesz. Az emberek pedig megtalálják majd a módját, hogy olvashassanak ilyen könyveket. Ami szerintem igazán aggasztó ebben az egészben az az, hogy most egy folyamat első lépését látjuk. És itt nem fognak megállni a dolgok. Fokozatosan szigorodni fognak a szabályok, de mindig csak annyira, hogy az emberek torkán még lemenjen. Pont mint a béka a fazékban. Ha fokozatosan melegítik a vizet, mire észbe kap, hogy baj van, már megfőtt.

Környezeted mit szól ehhez? Nekik mi a véleményük?

Elég megosztó kérdés ez az ismerőseim között is. Vannak, akik úgy látják a dolgokat, ahogy én, hogy ez uszítás és cenzúra, de vannak olyanok, akik tényleg elhiszik, hogy ez fogja megmenteni a gyerekeiket bármitől is. Őket általában azzal szoktam elkeseríteni, hogy a gyerekeik ezerszer jobban az értenek az internethez náluk, és amihez nem jutnak hozzá a könyvekben, vagy a boltokban, azt megtalálják neten. Például angol nyelvű melegregény e-bookokat nem tudnak lefóliázva árulni. De persze ezeket az embereket nem igazán lehet meggyőzni, ha a zöldségektől kellene félteni a gyerekeket, akkor azt tiltanák nekik.

Fiatal olvasókat mennyire érinti ezt? Már olyat is olvastam, hogy esetleg tinik fellázadhatnak a kedvenc könyvük fóliázása miatt. Tudnak ők tenni valamit?

Ha kiállnak a cenzúra ellen, az már önmagában eredmény. Ha ezek a fiatalok összefognak, hogy megvédjék az érintett társaikat, barátaikat, akkor már tettek valamit. És én úgy látom, hogy a mostani fiatalok sokkal empatikusabbak, amint például a szüleink, nagyszüleink generációja – természetesen tisztelet a kivételnek –, és ők nem is hagyják befolyásolni magukat. Nekik nem lehet megmondani, hogy mi árt nekik, mert nem hiszik el, és utána járnak a dolgoknak. Ha csak ezt az elszántságot, megbizonyosodást megerősíti bennük a könyvfóliázás, és még kevésbé fogadják el a „készen kapott, előírt valóságot”, akkor már van okunk reménykedni.

Szerinted csökkeni fog a vásárlás, és esetleg emiatt növekedni fog majd az illegális letöltések?

Szerintem a vásárlás nem fog csökkenni. Ahogy korábban már mondtam, amit tiltanak, ráadásul ennyire ész nélkül és logikátlan módon, az csak még vonzóbb lesz. Ameddig az írók megválogathatják, hogy kik értékesítsék a könyveiket, addig lesznek olyan helyek, akik fogják árulni ezeket a köteteket, és lesznek olyanok, kik nem. Szerintem az illegális letöltések száma csak akkor ugrik majd meg kiemelkedően, ha ezeket a könyveket egyáltalán nem lehet majd legálisan értékesíteni.

Eddig Rácz-Stefán Tibor és Papp Dóra beszéltek a történtekről Tiktokon, te fogsz erről beszélni az oldaladon?

Igen, tervezek majd erről is írni legalább egy bejegyzést. Egyelőre még a gondolataimat gyűjtöm, mert nem egyszerű nyomdafestéket tűrő hangnemben megfogalmazni a mondandómat. Egyébként a Facebook csoportomban már érintőlegesen írtam erről egy posztot, de ott sem mentem még bele igazán mélységeiben, inkább csak az érzéseimet fogalmaztam meg erről a kérdésről. Egyébként, ha bárki szeretne ilyen témákról beszélgetni, vagy csak egy megértő, biztonságos helyre vágyik, várom szívesen az S.A. Locryn olvasóikerekasztal csoportomban. 

 Nagyon köszön a lehetőséget, hogy válaszolhattam ezekre a fontos kérdésekre.

Én köszönöm, hogy elkészülhetett az interjú!

Közeleg az apokalipszis az ötszörös Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett ősszel érkező új regényében.

Markovics Botond (Brandon Hackett):

Felfalt kozmosz

„Emily Schroeder még évtizedekkel később is élesen emlékezett az Univerzum haldoklásának elsőként észlelt pillanatára.”

Az apokalipszis megállításához kénytelenek leszünk megkérdőjelezni, amit az Univerzumról tudunk.

Megjelenés: szeptember 5.
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 496 oldal

Leírás

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a kortárs magyar sci-fi irodalomban Markovics Botond egyedülálló jelenség. Idestova több mint húsz éve jelennek meg regényei néhány évente, azóta van jelen folyamatosan a hazai könyvpiacon; mindig megbízható magas minőséget képvisel, témái közt csupa olyan fontos epizódot találunk, melyek meghatározzák a társadalmi vagy épp tudományos közbeszédet, és ezeket mindig sikerül olyan formába transzformálnia, melyből egy magával ragadó, epikus – leginkább talán Peter F. Hamiltont és Alastair Reynolds-ot idéző – történet születik.

Botond regényeit 2012 óta az Agave Könyvek gondozza. A szerző jelenleg – szintén egyedülálló módon – öt Zsoldos Péter-díj tulajdonosa, legutóbbi regénye, a 2020-ban megjelent Eldobható testek pedig a Zsoldos mellett elnyerte az Avana Egyesület Monolit-díját is. Legújabb regénye, a Felfalt kozmosz ismét bővelkedik örült ötletekben, végletekig kifacsart tudományos elméletekben, miközben emlékezetes karakterein ad választ a társadalmi fejlődés előmozdítása, a civilizáció védelme, a vallási fundamentalizmus és a szabad akarat kapcsolatának égető kérdéseire.

Fülszöveg

A ​távoli Tanzer bolygón a tudományos pályára készülő Emily Schroeder és két kistestvére, a csillagközi felfedezésekről álmodó Kaito és a táncművészetért lelkesedő Diali az elsők közt észlelik az égbolton szupernóvaként felragyogó kozmikus jelenséget, amely ahelyett, hogy elhalványulna, egyre csak növekszik, és mintha az egész világmindenséget akarná felfalni.

Egyesek szerint ez az Univerzum haldoklásának elsőként észlelt pillanata. Az elmélet sokakat rettegéssel tölt el, míg másokat vallásos fanatizmusba kerget, mert senki nem tudja, mi történik, amikor a vakító fényár eléri a Földet. Emily, Kaito és Diali a maguk módján próbálnak szembeszállni a fenyegető apokalipszissel, és kénytelenek megkérdőjelezni mindazt, amit Univerzumról, létezésről és szabad akaratról gondolnak.

Markovics Botond (Brandon Hackett) évszázadokon és fényéveken átívelő regényében meghökkentő kozmológiai elméletek, nagyszabású szupertechnológiák és felfoghatatlan világokba tartó űrexpedíciók sorakoznak fel a civilizáció védelmében, miközben briliáns elméjű tudósok, halhatatlan diktátorok és elszánt vallási vezetők küzdenek vélt igazukért.

A szerzőről

Markovics Botond 1975-ben született közgazdász, többszörös Zsoldos Péter- és Monolit-díjas író. Az első írásai és az azokat követő regényei Brandon Hackett álnéven jelentek meg több mint húsz éven át, elválasztandó az írást a hivatalos munkájától. A 2023-as Felfalt kozmosz óta viszont polgári nevén publikál.

Botond regényeit 2012 óta az Agave Könyvek jelenteti meg.

A szerző korábbi regényeiről írták

„Különösebb ajnározás nélkül, Hackett olyan a magyar sci-fi számára, mint éhezőnek egy falat kenyér.” – 444.hu a Xeno-ról

„Az akciódús jelenetek és igazi karakterek megléte miatt nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ez a kötet maximálisan olvasókompatibilis és nem csak a zsáner szerelmesei találhatnak benne érdekességeket.” – Smoking Barrels az Eldobható testekről

„Izgalmas kérdések, izgalmas válaszokkal. Azonban nem kell megijedni, hiszen az író nem képletek segítségével tárja elénk a problémákat és a megoldásokat, hanem elméleti fejtegetésekkel és azok bemutatásával.” – Mandiner.hu Az időutazás napjáról

„Hackett felvázol egy fejlődési útvonalat (sőt, egy idő után nem is csupán egyet), elmélkedik következményeken, próbálja megjósolni a lehetséges folytatásokat, miközben mi emellett még a nagy rejtélyeken is izgulunk egy kicsit.” – ekultura.hu az Isten gépeiről

Részlet a kötetből

„– Mit vigyorogsz? – kérdezte kíváncsian Diali.

– Csak úgy – felelte fülig vörösödve, és hogy elterelje a témát, gyorsan a magasba mutatott. – Látjátok az Orion csillagképet? Ott, pont felettünk. Hasonlóan néz ki, mint a Földről, de a jobb karja, amiben két horgot tart, a Földről nézve valójában egy íj. Ez azért van, mert ilyen távolságból néhány csillag már szemmel láthatóan arrébb került. Látjátok?

Diali és Kaito melléje feküdtek, Emily pedig mesélni kezdett nekik a csillagkép legfényesebb csillagairól, a Betelgeuze-ről és a Rigelről, majd a mitológiabeli Órionról, az óriás termetű vadászról, akiről a csillagkép a nevét kapta. Pont, mint ahogy az édesanyjuk mesélt neki hajdanán, ehhez hasonló családi estéken a Földön, még mielőtt a testvérei megszülettek volna.

Tizenkét éves volt, amikor az édesanyját letartóztatták: a bűne mindössze annyi volt, hogy túlzottan éles kritikákat fogalmazott meg a Bekins család és az alfai kormány politikájával és jövőképével kapcsolatban. Nem sokkal később államellenes összeesküvéssel vették őrizetbe, a vád szerint titkos fejlesztési terveket akart kiszivárogtatni. Ez nyilvánvaló hazugság volt, mégis nyolcvan év börtönbüntetésre ítélték. Nyolcvan évre! Azért, mert kritizálni merte a Bekinseket.

Emily akkor még semmit nem értett az egészből, fogalma sem volt, milyen az, amikor a hatalom valakit meg akar semmisíteni. Az apjuk mindent megpróbált, többet is, mint szabad lett volna. Végül vesztegetés vádjával elítélték, és kiutasították a Földről. Tizenöt évet utaztak hibernálva a Tanzerre, és mire ideértek, az édesanyjuk öngyilkosságot követett el a börtönben.

Soha többé nem akart visszamenni a Földre. Gyűlölte azt a bolygót, az Alfa Föderációt és a Bekins családot.

Nemrég múlt huszonkettő, hamarosan lediplomázik, és szerencsére még itt, a civilizáció peremén is akadtak komoly kutatói lehetőségek. Mint például a tachionok, az örökké fénysebesség felett száguldó egzotikus részecskék, amelyek révén néhány hét alatt fényéves messzeségbe tudnak üzeneteket küldeni. És persze itt volt Fabio is.

A magasba pillantott, és egy szokatlanul fényes csillag vonta magára a figyelmét.

Fényessége ráadásul egyre erősödött, néhány másodperc múlva túlragyogott minden más csillagot, és már akkorára nőtt, mint egy pénzérme.

Egy szupernóva?

– Nézzétek! – Felmutatott az égre, és már mindannyian a szabad szemmel is érzékelhetően növekvő fényességet bámulták. Nem lehetett csillag.

Apjuk homlokráncolva felhívta linkjén a Kozmológiai Intézetet, aztán egy perc múlva felpattant.

– Induljunk haza – mondta sürgetően, és a távolban parkoló siklójuk felé ösztökélte őket.

– Apu, mi az? – kérdezte Diali, de ő is érezhette, hogy valami fontos történt, mert engedelmesen felkelt, és lesöpörte a nadrágját.

– Még nem tudom, csillag.

– Már akkora, mint a tenyerem – mondta izgatottan Kaito, miközben beszálltak a siklóba.”

Agave Könyvek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Párkányi Zoltán ("Regényt csak tudatosan lehet csinálni, mert különben sosem készül el.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Párkányi Zoltán írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság ( Kakasvári történetek 1.) című ekönyve és hangoskönyve jelent meg, amit a Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Fogalmazzunk úgy, hogy középkorú vagyok. Egy Somogy megyei kistelepülésen élek közel a megyeszékhelyhez. Főállásban dolgozom, és bár szeretném, ha az írás lenne a megélhetésem forrása, valószínűleg ez már nem fog beteljesedni. De, nem baj! Nyugodtabban tudok írni, ha a villanyszámla be van fizetve. Egyébként szakmámat tekintve bűnügyi nyomozó voltam, leszerelésem után sok területen kipróbáltam magam, aztán mégis a vagyonvédelemben kötöttem ki. Ez afféle életre szóló fertőzés, azt hiszem. Az írás mellett van egy zenekarom, az Aire Libre Group, ami latin, jazz, katalán rumba, argentín tangó vonalon mozog, főleg saját zenéket játszunk. Volt már sok klubbulink, és kulturális fesztiválokon is rendre felbukkanunk. Ott gitározom, meg nagy szerelmem a flamenco világa. Benne vagyok abban a nagyjából tíz-tizenöt gitáros alkotta körben, akik Magyarországon tudnak flamenco-t játszani. Ezen kívül rajzolgatok, festegetek, néha mozaikozok, meg kisebb egyedi bútorokat készítek. És, hát persze a családi ház körüli teendők. Soha semmire nincs időm, de aztán valahogy minden készülget.

Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság című könyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ebben a műfajban inkább a korhűség követelményeinek való megfelelés miatt kellett kutatnom. A bűnüldözés mikéntje nyilván nem okozott gondot, bár azért arra oda kellett figyelnem, hogy az 1930-as években, amikor a történet játszódik, milyen módszerekkel dolgoztak a detektívek, illetve a technikai fejlettség mit engedett meg. Ezeknek persze utánanéztem. Így is volt, olyan részlet, amit utóbb ki kellett gyomlálnom. Nagyjából fél év alatt lett kész a szöveg, és három hónap utómunkálat volt vele.

Ez a könyv egy sorozat része, hány részesre tervezed?

Ez nem egy lezárt cselekménylánc. Nincs vége. Műfaját tekintve rendőrségi krimi, ami a cosy mystery határán mozog. Egy olvasóm nagyon találóan detektívmesének nevezte, és azt mondta, szerinte műfajteremtő. Ezen lehet vitatkozni, nekem tetszik ez az elnevezés. Szóval, úgy kell elképzelni, ahogy egy detektív dolgozik. Ügyek jönnek, ügyek mennek, ő meg felderít. Ez is csak egy meló, mint a többi foglalkozás. Aztán egyszer csak majd nyugdíjba megy. Vagy meghal. Egyelőre csak szövöm a mesét.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában adod ki?

Ó, hát persze! Gondolni bármit lehet, de a valóság arcul csapja az embert. A kiadók némelyike zászlajára tűzte, hogy támogatja a magyar krimit, de legyen skandináv típusú magyar krimi. Egyébként, ha kifizetném, bármit kiadnának. Sajnos erre jelenleg nincs keretem. Minden szerző akkor érzi igazán jól magát, ha ott a könyve a könyvesboltokban, meg a könyvtárakban. Talán egyszer összejön. Valaki ráérez, hogy micsoda aranyhal vagyok én. Haha.

Más kérdés, hogy én nem tudok, meg nem is akarok skandináv krimi szerű magyar krimit írni. Ez olyan fából vaskarika, és szerintem rendkívül életszerűtlen, nem hiteles, sőt káros! Egy kicsit nehéz helyzetben vannak a magyar szerzők, mert az angolszász krimi azokban az évtizedekben lett világhírű, amikor Magyarországon a szocializmust építettük, és csak államrendőrség volt. Ezekben az évtizedekben, ami nagyjából negyvenöt év, nem voltak magándetektívek, mert nem lehettek ilyenek. Ezért egy ilyen figuráról írni az ötvenes, hatvanas évek Magyarországából, egyszerűen hiteltelen. Ezért jellemzően vagy a második világháború előtti időkben játszódó krimiket írnak, vagy rendszerváltás utáni történeteket. Én nem tudom elég távolról szemlélni ezeket az időket, talán mert pont akkor voltam aktív nyomozó, és nehéz lett volna kikerülni, hogy véletlenül se érintsek szakmai titkokat, vagy esetleg veszélyeztessek máig meglévő bűnügyi hírszerző pozíciókat. Ezért helyeztem a harmincas évekbe a cselekményt.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mint már említettem, maga a nyomozás teljesen hiteles, a szakma szabályainak megfelelően zajlik. A díszletet azonban önző érdekből ravaszul oldottam meg. Kakasvár, ahol a történeteim játszódnak, fiktív város, de ez nem teljesen igaz, ez csak egy szójáték. Két oka volt, hogy így döntöttem. Egyrészt nem akartam várostörténészekkel vitatkozni, hogy melyik utcát hogyan neveztek anno, hol állt ez, vagy az az épület. Másrészt vannak olyan figurái a valódi városnak, akik teljesen más korokban éltek, viszont meg akartam jeleníteni őket, mert egyrészt megérdemlik, másrészt nagyon érdekesek. Ezt csak akkor tehettem meg szabadon, ha maga a helyszín kitalált. Persze a figurák nem a saját nevükön jelennek meg, bár a történetben vannak helyi celebek. A második részben már országosan is ismert hírességek is megjelennek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Későn. Az írás egy nagy misztikum. Először nagyon sokat kellett olvasnom, hogy tudjam, mi a jó irodalom. Aztán meg kellett öregedni hozzá, hogy elegendő élményem legyen. Néhány zseni a világirodalomban már régen elégette magát annyi idős korára, mire én egyáltalán megkíséreltem papírra vetni bármit is. Aztán egyszer szembejött velem a Magyar Íróképző hirdetése, amit Zsiga Henrik hívott életre, amiért sok-sok, ma már akár többkötetes szerző hálás neki. Nem apróztam el, elvégeztem az alap, a haladó, a krimiíró, valamint a szakmai végzettséget is adó irodalmi szerkesztői tanfolyamot is. Így elértem azt a szintet, hogy bármit írok, biztos vagyok benne, hogy rossz. Az állandó kétkedés sokat javít a prózán. Szintén a Magyar Íróképzőn keresztül alakultak meg a Pannonius Irodalmi Körök, aminek a helyi elnöke vagyok. Ez azért jó, mert aktív szerzőtársaimmal folyamatosan szadizzuk egymást, így sok hibát kiköszörül az ember ingyen.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A Barlabássy sorozat reményeim szerint majd elkezd önálló életet élni, és az epizódok könnyedén követik egymást. Nagyjából háromnegyedrészt kész van egy misztikus, erotikus, szatírikus regényem, egy Faust-i történeti szállal. Ezen kívül a szépirodalmi vénámat novellákban és elbeszélésekben írom ki. Ezek komoly munkák, nem könnyed olvasmányok. Ha majd összejön annyi, megpróbálom kiadatni. Azokban sok verejték van. Nagyjából egy éve körülbelül ezer novellát olvastam el egy igen hosszú antológia sorozatban a világ minden részéből, hogy tanuljak novellát írni. Mondhatom, hasznos volt.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyrész megkönnyebbülést érzek. Másrészt jó benne lenni a sztoriban, egy kicsit úgy érzem, hogy amikor vége, vissza kell térnem a valóságba, ami azért aggasztó tud lenni. Sokkal jobb odaát, a Csillagkapun túl.

Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni mit kell tenni?

Egy Íróképzős kolléga ajánlotta, hogy a HELMA szerzőket keres. Akkor már túl voltam sok elutasításon, és szemtelen árajánlaton. Én egyszerűen írtam egy emailt Dvariecki Bálint kiadóvezetőnek, aki örömmel vette a jelentkezésemet, átadott Pregh Balázsnak, aki aztán végig koordinálta a folyamatot és a hangoskönyvet felolvasta. Végül az első rész e-könyv és hangoskönyv formátumban is kijött. Nagyon hálás vagyok nekik. Kedvesek, segítőkészek, és őszinték velem.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?

Bevallom őszintén, én igyekszem önazonos lenni, és magyar szerzőként nem szeretnék angolszász, vagy akár latin néven írni. Nem szégyellem, amit írok. Ha valami sztori egzotikus helyen játszódik, attól még írhatja magyar szerző. Szerintem nagyrészt eladhatósági szempontok miatt választanak írói álnevet. Egy esetben el tudom fogadni az álnevet, mégpedig ha valaki egészen más műfajban lett ismert, és kipróbálná magát valami újban. Az olvasót összezavarhatja, ha egy szépíró egyszer csak horrort ad ki saját név alatt. Ilyen esetben talán indokolt más nevet választani.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Kicsit adta magát. Hiszen ez a szakmám. De hamarabb születtek rövidebb, szépirodalmi írásaim, mint a zsáner.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ambivalens. Az ekönyv az olvasók többségének semmit sem jelent. Amikor elkezdtem hirdetni, hogy megjelent a Barlabássy és az előre nem tervezett gyilkosság, nagyon sokan azonnal kértek belőle dedikált példányt. Azt persze nem tudtam adni, így csalódottak voltak, ahogy én is. Azóta sokszor megkaptam, hogy majd akkor szóljak, ha kijön papíron is. Szóval, volt egy öröm, hogy végre eljuthat sok emberhez, amit írtam, másrészt volt egy kis keserűség, mert azért lássuk be, megfogni a saját köteted, dedikálni, látni, amint szembejön veled a könyvesboltban, a könyvtárban, vagy épp kint ülni vele a Könyvfesztiválon, az felemelő lehet. Talán egyszer!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Van, amikor azonnal le kell írnom a történetet, mert annyira pörög a szemem előtt, hogy kár volna várni vele, mert elvesztem a velejét. Ez inkább novellákra igaz, gyorsan leírom, aztán akár hónapokig csiszolgatom. Regényt csak tudatosan lehet csinálni, mert különben sosem készül el.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden jelenetem kedvenc. Amikor, ahogy mi Íróképzősök mondjuk, átzuhansz a Csillagkapun, akkor ott csak ki kell nyitni a szemedet és a füledet, bele kell szagolni a levegőbe, meg kell tapogatni a dolgokat, aztán leírni, amit tapasztaltál. Néha kifejezetten nehéz visszatérni a Csillagkapu innenső oldalára. Annyira benne van az ember a történetben, hogy az lesz a valóság, és az igazi világ szürreálissá válik. Érdekes érzés.

A második kérdésre pedig az tudom mondani, hogy a romantikus szállal mindig kínlódok. Bár a második részben már majdnem túltoltam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Semmi, és bármi. Van, amikor csak egy mondat jut eszembe, aztán lesz belőle egy elbeszélés. Azt észrevettem magamon, hogy a krimiken kívül csak inspirált módon tudok írni. Bármi kiválthatja. A novellák és elbeszélések mind így születnek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerencsém van a Magyar Íróképzővel e tekintetben is, mert előolvasásra, úgynevezett bétázásra azonnal van több jelentkező, így egy kicsit szakmai szemmel is nézik az írást. Nagyon hálás tudok lenni Faludi Zsolt író barátomnak, aki egyébként valami analitikus IT szakember, pontosan nem tudom a szakmai megnevezését. Ő aztán a legapróbb részletekig, véresen kaszabolja az összes következetlenséget, tárgyi tévedést. Van pár találomra kiválasztott „civil” olvasóm, illetve a lányom, aki bölcsész, és a feleségem, aki azonnal megmondja, ha valami szerinte vacak.

Másrészről meg kell még említenem valakit, aki méltatlanul mellőzött profi webgrafikus, és már az összes kötetem borítóját rá fogom bízni. Őt Taschner Ágnesnek hívják, és tervezőgrafikus és illusztrátor néven lehet rátalálni. A már megjelent Barlabássy kötet borítóját is le fogjuk cserélni az ő munkájára és a következő részek is így fognak megjelenni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A tanfolyamok költségeit annyira nem fogadták kitörő örömmel. Haha. Azonban minden megjelenésemnek nagyon örültek, és igyekeztek istápolni a kétségbeesett pillanataimban. Szerencsére, mivel manapság még papír sem kell az íráshoz, csak egy szövegszerkesztő, a családi kasszát nem terhelem úgy, mint mondjuk egy vitorlázó. Az időmmel úgy gazdálkodom, hogy ne vegyék észre, hogy hiányzom.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Már kész van a Kakasvári Történetek második része, ami Barlabássy és a bűvész háza címen fog megjelenni szintén a HELMA-nál, rövidesen. A szöveg tulajdonképpen kész van, csak a fülszövegen és a borítón dolgozunk még. Anélkül, hogy sokat elárulnék, ez egy bezárt szoba rejtély lesz, egy rendkívül sötét bűncselekménysorozattal, képzőművészeti háttérrel. És már elkezdtem a harmadik epizódot, aminek a munkacíme Barlabássy cirkuszba megy lesz.

Szeretném befejezni a már említett misztikus regényt is.

Én azt üzenem az olvasóimnak, hogy aki teheti, olvassa el a krimijeimet, aztán amilyen fórumon csak lehet, jelezze, hogy megérdemelné, hogy egy kiadó felkarolja és végre papíron is megjelenhessenek. Írjanak recenziót a MOLY-on, vagy bárhol, és jelezzék felém.

Aztán azt is üzenem, hogy olvassák a magyar szerzők magyar nyelvű könyveit, mert a sok badarság mellett, az egyetlen, ami a magyarságot igazán átmenti az utókornak, az a művészet. Nagyon sok jó kortárs szerző van. Forduljanak nyitottsággal feléjük, válasszanak kedvenceket, és hájpolják őket, hogy mai kifejezéssel éljek. Mert a Magyar Könyv is Magyar Termék, meg a magyar író is az. Ha a skandinávoknak sikerült, miért ne sikerülhetne nekünk is!

 Az e-könyvet itt tudjátok beszerzeni:

Helma Kiadó

Ismerjük meg közelebről a szerzőket! Judith Whimsey - ("Először nagyon furcsa volt, hogy különböző emberek mennyire mást látnak bele a történetekbe.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Judith Whimsey írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek két regénye jelent meg magyarul: Az ártatlanság ára és a Miért pont most? amit az Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az írással komolyabban két éve kezdtem el foglalkozni, de mindig is nagy könyvmoly voltam. Az olvasás a hobbim már több, mint… inkább nem írom ki, mióta, mert most hogy utána számoltam, túl magas a szám. A másik hobbim a kézműveskedés, azon belül pedig amigurumikat szoktam horgolni, de az írás mellett ez mostanában háttérbe szorul.

Az elején hangsúlyoztad, hogy magyarul. Más nyelven is jelent meg könyved?

Igen. A fent említett két könyv angolul is olvasható, illetve van egy új megjelenésem is: The Price of Power, ez magyarul még nem jelent meg. Általában a sorrend az, hogy magyarul írom a könyvet, és utána angolra is átfordítom, de ennél most ez felcserélődött. Bevallom annyira nem is bánom, mert angolul sokkal könnyebb (értheted úgy is, hogy olcsóbb) publikálni. (sajnos) A könyvek angolul minden nagyobb boltban megtalálhatóak: Amazon, B&N, Apple, Rakunten, Smashwords stb.

Fotó: Schmidt Kovács Diána

Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?

A történeteim helyszínei általában fikciók, de valamilyen valós város közelébe helyezem el. Szeretem ezt a megoldást, mert így minden téren, szabadon használhatom a fantáziám. A történet maga már teljes egészében kitaláció.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Két éve egy novellapályázatra küldtem be az első írásomat, és ott rögtön egy megjelenést nyertem neki. Ezen fellelkesülve döntöttem, hogy a regényemet is megpróbálom megjelentetni. Akkor még elég naiv elképzeléseim voltak a kiadás menetéről, de azóta már sok mindennek utána olvastam, és sok mindent tapasztaltam is.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Írtam egy 8-12 éveseknek való fantasy mesét is, de hogy mi lesz belőle, az majd kiderül. Az biztos, hogy felnőtt kategóriában maradok a romantikus zsánernél.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon boldog vagyok, amikor befejezek egy regényt, de egy kicsit tartok is mindig a következő lépéstől. Most már tudom, hogy a könyv megírása a könnyebbik rész, és az élvezetesebb is. Utána a reklámozás, a vásárlásösztönzés már sokkal nehezebb dolog. (Számomra).

Fotó: Schmidt Kovács Diána

Miért választottál írói álnevet?

Már az elején is tudtam, hogy angolul is szeretnék publikálni, így adta magát, hogy egy angolos hangzású név alatt írjak. Persze az is közrejátszott, hogy még mindig nagy sok olvasóban van előítélet a hazai írókkal szemben. Ezért is örülök a ’Magyar könyv is magyar termék’ mozgalomnak, illetve, hogy veled is megismerkedhettem. Sokat számít a munkátok!

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Olvasni is ezeket szeretem, ezért igen.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az állandó béta olvasóimnak szoktam átküldeni, ők azok, akik javaslatot szoktak tenni, ha valahol hiányérzetük van vagy valami nem teljesen érthető. Először nagyon furcsa volt, hogy különböző emberek mennyire mást látnak bele a történetekbe.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Munka és a gyerekeim mellett sajnos nem mindig jut időm az írásra, de nagyon igyekszem. Remélem a The Price of Power fordítását meg tudom csinálni, ami önálló történet, de az Ártatlanság ára c. regényem mellékszereplőiről szól, illetve igyekszek befejezni egy tavaly elkezdett regényt, amely kicsit más stílusú, mint az előzőek, lassabb, mélyebb, de remélem, azért tetszeni fog mindenkinek.

 A könyvet itt tudjátok beszerezeni:

Underground Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sarah Robbie - ("A nagymamám olvasta a megjelent könyveket, mindig rágja a fülem, mikor adom neki oda a következőt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Sarah Robbie írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Phaedra Colt sorozata jelent meg, melynek Repugno és Immortalis a címe. Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni illetve Phaedra Colt webshopján is. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Egy macskaimádó, balkezes író vagyok Borsodból. Tíz éves korom óta írok. Eleinte szellemekről szóltak a történeteim, a vámpírok csak később váltak központi figurákká, valószínűleg a Buffy, a vámpírvadásznak és az Odaátnak köszönhetően. Ha olvasásra kerül a sor viszont nem horror regényeket veszek a kezembe, hanem krimiket. Két abszolút kedvencem van, Lőrincz L. László és Jo Nesbø.

Phaedra Colt sorozat könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel képzeletbeli városban, kitalált szereplőkkel játszódik, komoly kutatómunkát nem igényelt, a fantáziám megoldotta a nagyját. Persze azért fegyver-és autótípusokról, harcművészeti sportokról kellett infókat keresnem, de az nem volt vészes.

Tizennyolc évesen kezdtem el írni a Repugnót. A sorozat 6. kötete jelen pillanatban folyamatban van. Eddig csak az első két kötet, a Repugno és az Immortalis jelentek meg, a harmadik kötet remélem még idén publikálásra kerül, utána pedig sorban a többi. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A Phaedra Colt sorozat teljes mértékben a fantáziám szülötte. Kivéve, ha kiderülne, hogy léteznek vámpírok és más természetfeletti lények. Akkor eléggé valóságos lenne! 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tíz éves koromban kezdődött. A tesiöltözőben óra előtt az osztálytársnőimmel találtunk egy papírfecnit, rajta valami rejtélyes szöveggel, és próbáltuk kitalálni, ki írta és mit jelenthet. Elszabadult a fantáziánk, utána már mindenben nyomokat és jeleket láttunk, amik igazolták, hogy szellemek vannak a suliban. Én meg elkezdtem erről írni. Mi lettünk a történet főszereplői, az iskola bentlakásos iskolává vált, és jöttek a szellemek, akikkel felvettük a harcot… 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Abszolút! Van most egy irodalmi pályázat, arra írtam egy romantikus thrillert. Teljesen más, mint a Phaedra Colt sorozat. Létező városban (Észak-Karolinában, Asheville-ben) játszódik például, és a főszereplő bűnügyi nyomozó. Na ehhez kellett kutatómunka! Még az asheville-i rendőrségnek is írtam egy e-mailt, hogy segítsenek. Hihetetlen, de 24 órán belül válaszoltak és nagyon segítőkészek voltak.

Szokatlan, de szórakoztató volt más zsánerben írni, szóval lehet lesz még ennek folytatása.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan nincs. Sosem érzem őket befejezettnek. Életem végéig tudnám őket újra és újra olvasni, és akkor is mindig találnék bennük valamit, amin módosítanék. Abban a Repugnóban, amit tizennyolc évesen írtam, és abban, amit végül tavaly kiadtam, szerintem nem maradt sor, amit ne írtam volna át az évek alatt. Ha most újraolvasnám, biztos megint belenyúlnék. Ez kicsit frusztráló, de még tanulom, hogy kell elengedni a „gyerekem” kezét.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

A Sarah Robbie az írói álnevem. A két kedvenc színésznőm, Sarah Michelle Gellar és Margot Robbie neveiből jött létre. A hétköznapokban egyébként a Petrára hallgatok. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Sose volt tervben, hogy miről akarok írni. Csak írtam, és mivel két évtizedig csak magamnak, bele se gondoltam, hova kategorizálnám be a Phaedra Coltot. Ez az erotikus fantasy-horror irány csak úgy kialakult magától.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Őszintén? Félelmetes. Húsz évig azért írtam, mert jól esett. Nekem az írás olyan, mint a légzés. Nem tudom elképzelni nélküle az életem. De mindezt megmutatni másoknak? Idegeneknek? Akik lehet ízekre szedik és kritizálják azt, ami nekem olyan fontos? Ez ijesztő és kockázatos, és a második kötet megjelenésével sem lett könnyebb. Na majd hátha a harmadikkal!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív. Telítődök az ötletekkel, a fejemben élő jelenetek kikívánkoznak, így amikor leülök írni, mintha csak egy csapot nyitnának meg, úgy ömlenek belőlem a szavak. Muszáj vagyok kiírni magamból a gondolataimat, és ebben semmi tervszerű sincs.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetem van, de ha le kéne szűkítenem a kört: minden, amiben Blaise benne van. Ő a kedvencem.

A szexjelenetek írásával néha meggyűlik a bajom. Nehéz úgy írni róla, pláne ha részletesen szemléltetjük, hogy ízléses legyen. Remélem, ez azért sikerül.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs ilyen. Még sose voltam alkotói válságban, a fejem mindig tele van történetekkel.

Bármi be tudja indítani a fantáziám (lásd gyerekként egy ártatlan papírfecni). A pályázatra készülő regényhez például onnan jött az ötlet, hogy Miskolcról tartottam Pestre az autópályán, és halálfélelmem lett. Beleéltem magam abba, hogy karambolozok, és ez a képzelgés odáig fajult, hogy egy komplett regény született belőle.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Volt egy barátnőm, aki sajnos már nem az életem része (neki ajánlottam a Repugnót). Ő elolvasta mindig mindegyik PC könyvet mindegyik átírás után, még az angolt is. Az ő véleménye nagyon számított. Őt egyelőre nem helyettesíti senki, szerintem nem is fogja.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel gyerekkorom óta írok, olyan természetes ez nekik, mint hogy éjfél előtt nem fekszem le aludni, vagy hogy nem eszem meg a pacalt.

A nagymamám olvasta a megjelent könyveket, mindig rágja a fülem, mikor adom neki oda a következőt. A megjelenést illetően büszkék voltak, anyukám pedig az első kötet borítóját nagyba kinyomtatta, bekeretezte, és kirakta otthon a falra.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Remélem, a Phaedra Colt harmadik kötete, az Atramentum, meg fog jelenni idén Karácsonykor.

Sarah Robbi írói oldala

Phaedra Colt webshop