Mi a különbség a Béta és az Előolvasás között? - ("Ez egy bizalmi dolog, tehát nem mindenkit kérnek fel erre. Bétára bárkit fel lehet kérni, aki kicsit is ért hozzá.")

Mi a különbség a Béta és az Előolvasás között?

Nagyon sokan vannak, akik összekeverik a két fogalmat. Én pedig vállalkozom arra, hogy elmondjam nektek, hogy mi a különbség. De szeretném leszögezni, hogy nem szeretnék okoskodni, megmondani a tutit. Viszont szeretném, ha mindenki tisztában lenne a különbségekkel. Sokan összekeverve használják a két szót, pedig nagyon nem kellene.

Viszont szeretném elmondani, hogy ez saját véleményem, gondolataim ezek a sorok. Nem akarok semmiképpen rosszat, csak a tapasztalataimat írom le.

Nézzük a Béta mi is az, és mi a dolga?

Béta

Az a személy, aki a nyers szöveget, regényt látja maga előtt. Aki elmondja, tanácsot, javaslatot tesz, mit javítson, mik a hibák a történetben. A béta sokszor olyat is meglát, amit egy mezei olvasó sosem. Vagy amikor már az író nem látja a fától, az erdőt.

Béta kemény és, igazságos, és csak jót akar a másiknak. Bétának az a dolga, hogy kiszúrja az esetleges hibákat pl: Logika, párbeszéd, történet folyamata, helyesírás stb. Bétázás során legyen mindig két, három ember aki átnézi az adott kéziratot, előfordulhat, hogy másfelé viheti az írót. 

De! Még így sincs vége az írónak/szerzőnek a könyvvel kapcsolatban, szerkesztő, lektor stb munkáira szükség van. Tehát semmiképpen ne hagyd ki ezt a lépést, béta hiába végez jó munkát.

Van ilyen külön csoport a facebookon, ahol a szerző, író kérhet segítséget.

A csoport neve Világ BÉTÁI egyesüljetek. Ez egy nagyon jó csoport, ahogy én látom sokan kérnek segítséget és kapnak is.

A másik csoport pedig Irótesók. Itt is lehet kérni bétát vagy előolvasást is. Viszont itt egymást segítik az írók/szerzők.

Előolvasás

Az előolvasás nem azonos a bétázással, megjelenés előtt lehet elolvasni az adott könyvet. Itt már kész regényt/kéziratot kap az, akit felkérnek a kiadó/szerző/író által. Előolvasás lényege, hogy milyen az adott könyv, megfogja-e az olvasót, tetszik-e a történet, izgalmas, vagy unalmas… Előolvasás során felkérhetnek arra is, hogy ajánlót készítsenek a borítóra. Szerencsés vagyok, hogy nagyon sok borítón fent van már a nevem. Hatalmas megtiszteltetés ez.

Ez egy bizalmi dolog, tehát nem mindenkit kérnek fel erre. Javaslom, hogy inkább tapasztalt, elfogult embert válasszatok az előolvasáshoz, aki ért egy kicsit ehhez. Az nem vezet sehova, ha azt van mondva, hogy tökjó. Ennél kicsit komolyabb kritika,vélemény kell illetve kellene adni.

Jó magam, nem vállalok bétázást. Inkább előolvasóként szoktam jelen lenni, illetve kérnek fel. Az elmúlt években 52 előolvasásom volt, jelenleg idén összesen 8 felkérést kaptam, ebből négy blogomon van, négy olvasásra vár.

Számomra megtisztelő, hogy ha egy szerző/író vagy kiadó gondol rám és felkér, hogy az adott könyvet olvassam el megjelenés előtt. Igyekszem mindig őszinte lenni, de eddig szerencsére nagyon kevés olyan könyvet olvastam, ami ne tetszett volna.

Szóval, az előolvasást és a bétázást nem szabad összekeverni. Fentebb megadott csoport linkeken érdemes benézni, hátha találtok nektek megfelelő embert, aki tényleg tudd is vállalni akár bétát, vagy előolvasást.

Megjelenik Octavia E. Butler: A talentumok példázata című könív július 28-án az Agave Könyvek

Octavia E. Butler:

A talentumok példázata

„Olvastam, hogy az újságírók által „az apokalipszis”– vagy még gyakrabban, még keserűbb kifejezéssel „a dögvész” – néven illetett viharos időszak 2015-től 2030-ig tartott, másfél évtizedig tartó káoszt eredményezve. Ez nem igaz. A dögvész sokkal hosszabb ideig okozott szenvedést. Jóval 2015 előtt felütötte a fejét, talán már az ezredforduló előtt. És még nem ért véget.”

Végre magyarul is elérhető lesz az egyik leghíresebb kortárs sci-fi regény, mely 1998-ban megjósolta Donald Trump elnökségét, és annak hatásait.

Megjelenés: július 28.
Fordító: Huszár András, Farkas Veronika
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal

 

Leírás

A talentumok példázata 1998-ban jelent meg és azonnal zajos sikert aratott, elnyerte többek közt a legjobb regénynek járó Hugo-díjat is. A magvető példázata című regény folytatása a Földmag-duológia zárása, melyet első publikálásakor a Los Angeles Times Margaret Atwood disztópiájával, az azóta szintén kultkönyvvé érett A szolgálólány meséjével állított párhuzamba. Butlert teljes irodalmi pályafutása során leginkább a különféle társadalmi berendezkedések érzékeny kritikája mozgatta, mely ebben a regényében tetézett: a vallási fundamentalizmus borzongató árnyoldaláról rántja le a leplet.

Mégis, kultikus státuszát leginkább a benne ábrázolt amerikai elnök, Andrew Steele Jarret alakja adja, aki valóságos keresztényellenes üldöztetést hajt végre az Egyesült Államokba, és erre építve hatalmát a következő szlogent használja: „Make America Great Again”. A kötet nem véletlenül Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampánya alatt – és így közel húsz évvel első megjelenése, és tíz évvel a szerző halálát követően – újra a bestsellerlisták élén találta magát, hisz a republikánus elnökjelölt ugyanezt a mondatot tűzte a zászlajára. A regény ugyanakkor disztópikus felhangjai okán nem csupán ebben jósolta meg a 2010-es, 2020-as éveket, és az amerikai közállapotokat. Tanulságos regény arról, milyen látnoki erővel bírt az XX. század második felének egyik legsokoldalúbb amerikai sci-fi szerzője, akinek műve huszonöt évvel az első publikálás után is aktuális és izgalmas olvasmány.

Fülszöveg

A ​magvető példázata Nebula-díjas folytatásában tovább követhetjük Lauren Olamina történetét a 2030-as évek társadalmi és gazdasági válsággal küszködő Kaliforniájában. Lauren, aki meg van győződve arról, hogy az emberiség problémáinak megoldását a csillagok gyarmatosítása jelenti, a híveivel együtt azon dolgozik, hogy megtegye az ehhez szükséges előkészületeket. De a társadalmi összeomlás és a fanatikusok feltörése következtében a teljes közössége rabszolgasorba kerül, és a lányát is elrabolják. Laurennek fel kell vennie a harcot az ellenfeleivel, hogy megteremthesse az új világrendet.

Octavia E. Butler Földmag-duológiájának befejező kötete szédületes látomás és egyben komoly figyelmeztetés a jövőnkre nézve. Az 1998-ban megjelent regény a klímaváltozás valóra vált jóslata mellett kitüntetett figyelmet kapott az USA-ban nemrég, ugyanis a történetben mellékszereplőként megjelenő amerikai elnök az “Ismét naggyá tenni Amerikát”-szlogennel népszerűsíti magát, amit aztán később Donald Trump is használt az elnökválasztási kampányához.

A szerzőről

Octavia E. Butler 1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért, és ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt.

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus. Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Mások a kötetről

„A szépirodalom egyik legkifinomultabb hangja. Butler nem vonakodik szembenézni a rasszizmussal, szexizmussal, szegénységgel és tudatlansággal, miközben bemutatja az olvasónak az emberi természet rémségeit és szépségeit is.” - The Washington Post Book World

„Nagyszerű…, provokatív..., egy olyan példabeszéd, amin érdemes elgondolkozni.” - The Plain Dealer

„Lenyűgöző... magával ragadó és végtelenül eredeti.” - Denver Post

Idézetek a kötetből

„Olvastam, hogy az újságírók által „az apokalipszis”– vagy még gyakrabban, még keserűbb kifejezéssel „a dögvész” – néven illetett viharos időszak 2015-től 2030-ig tartott, másfél évtizedig tartó káoszt eredményezve. Ez nem igaz. A dögvész sokkal hosszabb ideig okozott szenvedést. Jóval 2015 előtt felütötte a fejét, talán már az ezredforduló előtt. És még nem ért véget.”

„Ma beiktatták Jarretet. Meghallgattuk rövid, szenvedélyes beszédét. Volt itt bőven „Amerika, Amerika, Isten árassza rád kegyelmét”, meg „Isten áldja Amerikát”, meg „Egy és oszthatatlan nemzet Isten színe előtt”, honszeretet, törvény, rend, szent becsület, zászlók mindenütt, Bibliák mindenütt, zászlókat és Bibliákat lengető emberek.”

„Elmondom, mi történt. Múlt héten kedden, a nap végén éppen két Faircloth gyereket rajzoltam le, és közben egy iskolai projektjükről beszélgettem velük. A történelemóráikon akkoriban fedezték fel a második világháborút, és csatahajók, tengeralattjárók és repülőgépek modelljeit akarták elkészíteni. Beszámolókat akartak írni a nagyobb csatákról, és alaposabban utána akartak járni a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombáknak. Lenyűgözték őket a háború hangos, robbanásszerű eseményei, de fogalmuk sem volt róla, hogy milyen hatalmas témakört választottak, ahogy arról sem, hogy miért is vívták azt a háborút, a legvázlatosabb körvonalait leszámítva. Úgy döntöttem, hogy lerajzolom őket, miközben erről beszélgetünk és pontosítjuk a részleteket.”

„Az összes kisgyermekünk eltűnt. Az összes. Larkintól, a legkisebbtől kezdve a Faircloth fiúkig, a legnagyobbakig mindnek nyoma veszett. Ezt azzal magyarázták nekünk, hogy meg kellett menteniük a gyermekeinket a bűneinktől. Hogy „tisztességes keresztény házakba” kerültek. Azt mondják, soha többé nem láthatjuk őket, hacsak hátat nem fordítunk a „pogányságnak”, és be nem bizonyítjuk, hogy olyan emberekké váltunk, akikre rá lehet bízni keresztény gyermekeket.”

 

Agave Könyvek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Diana Soto - ("Nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikor történik valami, úgymond van benne egy fontos fordulópont, vagy harc, rejtély, esetleg titkok. Ezzel szemben nagyon nehezen írom le azokat a jeleneteket, amikor A pontból B-be kell eljutni, és nem oldhatom meg egy mondattal, mivel információt szeretnék átadni, vagy a szereplőimet szeretném közelebb hozni az olvasóhoz.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Diana Soto írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Kitka Bence Balatonalján c. ifjúsági könyve jelent meg, amit a Scolar Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Spanyolországban élek, vegyészként végeztem a tanulmányaimat Veszprémben, azonban most csak az írásra és az alkotásra koncentrálok. Drámákat, verseket, regényeket írok, valamint a dalszövegekben is kezdek otthon mozogni. Azt szoktam magamról mesélni, hogy van egy kiskutyám, nagyon szeretem a természetet, és a kedvenc társaságom a magány.

Kitka Bence Balatonalján c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Valójában nem igényelt rengeteg kutatómunkát, csak a balatoni mondákat kellett megtalálnom, majd onnantól kezdve teljesen a fantáziámra bíztam magam. Bence karaktere valahogy azonnal kirajzolódott előttem, így nem a tervezés eredménye. Maga az írás nagyjából egy-másfél hónapot vett igénybe, úgyhogy könnyű szülésnek nevezném. A mostani regényemmel, ami a harmadik rész, már jó pár hónapja szenvedek, de szerintem ez a szép ebben a szakmában.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Pont azt szeretem ebben a sorozatban, hogy fantázia és valóság is található benne. Mindig próbálok valós helyszíneket keresni, majd valamilyen legendával együtt már a fantáziába utazok. A második rész például az Északi-sarkkörön játszódik, ahol az egykor kihalt állatokról emlékezem meg, ugyanakkor az inuitok szokásait nagy kutatás előzte meg, tehát tökéletesen keveredik a valóság meg a fantázia.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Szerintem kiskorom óta írok. Eleinte versikéket alkottam, aztán komolyabb versek születtek belőle, amit terápiás céllal írtam meg, csak ezt akkor még nem tudtam. Majd folytattam az írást. 2016-ban jelentkeztem először pályázatokon, ahol az év legjobb drámái közé is bekerült az írásom, majd elkezdtem magamat képezni, kurzusokat végeztem, tankönyveket olvastam, gyakoroltam és gyakoroltam, míg végül a Scolar Kiadónál kötöttem ki.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igazából rengeteg zsánert kipróbáltam már, a romantikus, krimiszálas, felnőtteknek szóló, gyerekeknek szóló zsánereket is. Mégis valamiért ez a middle grade (10-14) korosztály tetszett a legjobban, bár ugye ott vannak a drámáim is, amik felnőtteknek szólnak és színházban játszódnak. Egy darabig a fiatalok könyveinél maradok, aztán biztosan kipróbálok mást is. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyszerre örülök, ugyanakkor sírok is. Általában a kézirat végleges befejezése, tehát nem a vége szó után, hanem a szerkesztő, meg mindenféle átírás után úgy érzem, hogy egy nagy ürességbe kerülök, és nehezen veszem rá magam a következő regényre. Ilyenkor legalább egy hónapig bolyongok a gondolataimban, mire végre át tudok állni a következő történetre.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Igazából a Diana Soto egy írói álnév is, meg a nevem is. Úgyhogy én kimondhatom, hogy egyszerre használok álnevet, meg a valódi nevemet. Az én magyar nevem az Tanács Diána, amit sokan Takácsnak írnak le, viszont a férjem neve Soto, amit gyorsan fel is vettem az íráshoz, bár a személyimben a Tanács szerepel.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Legelőször úgy képzeltem el, hogy a fiatal tini korosztálynak írok. Aztán inkább a felnőttek felé kacsintgattam, de akkor még nem álltam készen erre. Egy tanfolyam közben jöttem rá, hogy mennyire szeretem a 10-14 éves olvasók kalandjait, és akkor jött az ötlet, hogy nekik írjak. Ha hamarabb ráébredek erre, akkor sok évet megspóroltam volna magamnak, de legalább tudom, hogy több mindent kipróbáltam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem 2016-ban jelent meg magánkiadásban. Nagyon örültem neki, nagyon büszke voltam rá, a mai napig jó pillanatnak élem meg ezt az élményt. Ekkor már külföldön éltem, és az egy verseskötet volt, amit nyolc másik kötet követett. A magánkiadásról áttértem a szerzői kiadásra, ami szintén magánnak nevezhető, és végül bekerültem a hagyományos kiadók közé. Az új könyvem valamilyen szinten szintén elsőnek számít, hiszen ez az első regényem, és egy kicsit még ma sem tudom elhinni, hogy sikerült megalkotnom a történetet.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Én inkább azt mondanám rá, hogy is-is. Mindig szükségem van erre a lökésre, erre a belső erőre, ami megindítja a folyamatot, azonban én megtervezem a történetet. Szükségem van rá, hogy tudjam, hogy honnan, hová tart, nagyjából milyen érdekességek várhatók. (Bár írás közben a szereplőim meg szoktak döbbenteni.) Viszont amikor csak céltalanul bolyongok, abból általában egy katasztrofális kötet szokott születni. Éppen ezért inkább megtervezem, és utána a belső erőt használom, hogy folytassam az írást.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikor történik valami, úgymond van benne egy fontos fordulópont, vagy harc, rejtély, esetleg titkok. Ezzel szemben nagyon nehezen írom le azokat a jeleneteket, amikor A pontból B-be kell eljutni, és nem oldhatom meg egy mondattal, mivel információt szeretnék átadni, vagy a szereplőimet szeretném közelebb hozni az olvasóhoz. Ezek nekem egy kicsit laposabbra szoktak sikerülni, és ilyenkor a leírásokkal kell nagyon játszani.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Erre a kérdésre talán a mai napig nem tudok válaszolni. Egyszerűen elkezdek gondolkodni, kitalálom, hogy milyen életkorú szereplővel akarok dolgozni, majd jön a történet. Érdekes, hogy sokszor a történetet előbb látom, mint a szereplőket, valamiért először a cselekmény van meg, és utána kell hozzá találnom egy megfelelő szereplőt. Inspirációm pedig nem igazán van, vagy inkább nincs rá szükségem. Amikor már van 10 sorozatot megnéztem, és úgy érzem, hogy kidobtam a szabad időmet az ablakon, akkor hamar neki szoktam állni, alkotni is. Lehet ezt inspirálásnak nevezni?

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A legeslegelső és egyetlen olvasóm az édesanyám. Nem arról van szó, hogy beleszólhat, viszont nagyon adok a véleményére, mivel általában igaza szokott lenni. Ő kőkeményen megmondja, ha valami rossz, ha valami unalmas, ha valami nem tetszik neki. (Néha túl keményen is). Azonban volt már olyan, hogy az ő hatására írtam valamit át, és természetesen olyan is, amivel nem értettem egyet. Régen megpróbáltam bétákkal együtt dolgozni, de ma már csak a kiadónak mutatom meg. A szerkesztőm és a kiadó munkatársai láthatják, és csak az ő szavukra adok. De azt sem mindig.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A szüleim mindig is mellettem álltak, már akkor megígérték, hogy segítik az első könyvem kiadását, amikor még érettségi előtt álltam, és ezt be is tartották. Végig segítették ugyanúgy a magánkiadós kalandjaimat, mint a mostani hagyományos kiadós kalandomat, és nagyon büszkék rám, aminél nekem nem is kell több.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Azt üzenem nekik, hogy olvassanak, kapcsolódjanak ki, szeressék a könyveket, válasszanak olyat, amit biztosan szeretni fognak. Ha pedig olyan történetet keresnek, ami kalandos, kevesebb leírást tartalmaz és 250 oldal alatt van, akkor az én ifjúsági regényeimet is ajánlom nekik. Ezekbe reményeim szerint nem fognak beleunni, mindig történik bennük valami, és nem kell nagyon gondolkodni sem, hiszen a kalandra és a fantáziára épülnek.

És hogy mi várható tőlem? Idén fog megjelenni még a Kitka Bence második része, ami ugye az Északi-sarkkörön játszódik, majd tavasszal kézbe foghatjuk a harmadik részt is. Ha pedig minden jól megy, akkor jönnek a következők. 

Diana Soto írói oldal

Scolar Kiadó

Sokan voltak kíváncsiak a Budapest Nagyregényre a 94. Ünnepi Könyvhéten /Fotók: Pelikán János/

Egy várost nem a téglák, hanem a benne lakók történetei építenek fel.

Budapest mindannyiunké, a személyes élményeink teszik olyanná, amilyennek látjuk, szeretjük.

A Budapest Nagyregény a 94. Ünnepi Könyvhéten

Több száz ember látogatott ki az Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty térre, hogy találkozzon a Budapest Nagyregény szerzőivel.

Most először a nagyközönség előtt is bemutatkozhattak a kötet alkotói. Gáspár Máté, a Budapest Nagyregény projekt vezetője és Vincze Bence projektmenedzser 30 perces kerekasztal-beszélgetésekben mutatták be a fejezeteken dolgozó kortárs írók többségét a nagyszínpadon.

Nagy Gabriellával, Szvoren Edinával és Tóth Krisztinával indult el a Budapest Nagyregény beszélgetéssorozata péntek délelőtt, délután pedig Szabó T. Anna és Dragomán György voltak Vincze Bence beszélgetőtársai.

Szombat délelőtt Fehér Renátó, Kemény István és Simon Márton lépett a színpadra, hogy elmeséljék, milyen élmény lírikusként részt venni egy ilyen nagyszabású prózai mű megalkotásában.

Délután Mán-Várhegyi Rékát, Bartók Imrét és Vámos Miklóst faggatta Gáspár Máté arról, hogyan válhatnak a kerületekről és azok születéséről szóló fejezetek regénnyé, amelynek életképeiben és rétegeiben felvillannak Budapest elmúlt 150 évének legfontosabb állomásai.

Személyes történeteket meséltek a fővároshoz és a kerületükhöz fűződő kapcsolatukról, arról, mióta élnek itt, s aki nem ide született, mikor és hogyan vált budapesti polgárrá. A látogatók érdeklődve hallgatták, milyen élmény, írói kaland részt venni a különleges irodalmi vállalkozás alkotói folyamatában.

Vasárnap délelőtt Kiss Noémit és Németh Gábort látta vendégül Gáspár Máté a színpadon. Délután Karafiáth Orsolyával, Tompa Andreával és Kemény Zsófival beszélgetett a Nagyregény dramaturgiai szerkezetének kialakulásáról: a visszatérő szereplők, helyzetek, motívumok (ízek, színek, zenék és egyéb életmozzanatok) felkutatása hogyan inspirálja a szerzőket, a közös munkájukat koordináló dramaturgot, Tasnádi Istvánt és a szerkesztőt, Péczely Dórát abban, hogy összeöltsék a 23 szerző írói világából kibontakozó kerületi történeteket.

Pódiumbeszélgetések és a meghívott szerzők:

 

Június 9. 10:30 | Szvoren Edina, Tóth Krisztina, Nagy Gabriella

Június 9. 15:30 | Szabó T. Anna, Dragomán György

Június 10. 10:30 | Kemény István, Fehér Renátó, Simon Márton

Június 10. 16:30 | Vámos Miklós, Mán-Várhegyi Réka, Bartók Imre

Június 11. 10:30 | Kiss Noémi, Németh Gábor

Június 11. 15:30 | Karafiáth Orsolya, Tompa Andrea, Kemény Zsófi

Esemény

A Budapest Nagyregényről

 

Budapest fővárosa nagyszabású irodalmi alkotást hoz létre Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. 23 kortárs magyar író és a fővárosi kerületek közös alkotófolyamata vette kezdetét tavaly novemberben, amelynek eredményeként 2023 novemberében megjelenik a 23 fejezetből álló Budapest Nagyregény.

 

A szerzők és a kerületek

 

I. kerület: Cserna-Szabó András

II. kerület: Krusovszky Dénes

III. kerület: Vámos Miklós

IV. kerület: Tompa Andrea

V. kerület: Bartók Imre

VI. kerület: Fehér Renátó

VII. kerület: Kemény Zsófi

VIII. kerület: Szvoren Edina

IX. kerület: Simon Márton

X. kerület: Mán-Várhegyi Réka

XI. kerület: Nagy Gabriella

XII. kerület: Háy János

XIII. kerület: Németh Gábor

XIV. kerület: Tóth Krisztina

XV. kerület: Karafiáth Orsolya

XVI. kerület: Kiss Noémi

XVII. kerület: Grecsó Krisztián

XVIII. kerület: Dunajcsik Mátyás

XIX. kerület: Závada Péter

XX. kerület: Szabó T. Anna

XXI. kerület: Szécsi Noémi

XXII. kerület: Kemény István

XXIII. kerület: Dragomán György

 

Írói workshopok

 

A kerületi fejezeteinek megírására felkért 23 kortárs író a februári workshopon Tasnádi István dramaturgi iránymutatása mellett kidolgozta az alkotói folyamat játékszabályait. Márciusban elkészítették a kerületekről szóló történeteik szinopszisát.

A készülő mű szerkezetéről, az alkotási folyamat következő lépéseiről egyeztettek április 12-én a Tompa17 kávézóban egy újabb workshopon: a szövegek kapcsolódási lehetőségei és motívumkincse alapján hogyan illeszthető össze a 23 szöveg.

A Budapest Nagyregény a tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon

Egy asztalhoz ülhetett a város. Kultúrtörténeti ebéddel mutatkozott be a Budapest Nagyregény a margitszigeti Kristályban.

A Budapest Nagyregény első nyilvános eseményén, a Kultúrkombinát és a Budapest Brand közös rendezvényén a történetmesélés és

-megosztás mindannyiunk számára ismerős hangulatait, ízeket és emlékeket idézve bontogattuk művészek és városkutatók segítségével a város rétegeit.

A Margó Irodalmi Fesztiválra érkező olvasók és szerzők kedvenc találkozóhelyévé vált a Budapest Nagyregény zöld szobája, ahol beszélgettek és történeteket meséltek egymásnak a látogatók. Kezükbe vehették a budapesti helytörténeti kutatások néhány fontosabb forrását, polaroid képekkel örökíthetik meg a találkozásokat, vagy belehallgathatnak telefonon a Budapest Nagyregény szerzőinek kerületi bevezetőjébe.

Esemény

Látogass el a Budapest Nagyregény weboldalára!

Az új honlapon kalandozva nyomon követhetjük a kötet születését, megtudhatjuk, milyen kapcsolat fűzi a szerzőket a kerületükhöz, és izgalmas híreket és beszámolókat olvashatunk az alkotófolyamat lépéseiről. Belepillanthatunk a civil történetgyűjtés és a helytörténeti kutatások anyagaiba.

A Budapest Nagyregény projekt Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából a Könyvfőváros program keretében, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral együttműködésben, a Kreatív Európa Alap támogatásával és a Margó Irodalmi Fesztivál szervezőinek szakmai közreműködésével valósul meg. A kötet kiadója a Budapest Brand.

Weboldal

Facebook

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hári Tamás - ("Többé-kevésbé valóságos alapokon nyugvó, de kitalált történetek. A leírt borzalmak egytől-egyig megtörténtek, csak nem ott és nem úgy. Egy archív felvételen látott események során nem éljük át, hogy mi jár az áldozat fejében.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Hári Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Véres torkú angyalok c. novelláskönyve jelent meg, amit a Helma oldalán lehet megrendelni, e-könyvként. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Eredetileg zenész vagyok, de sok mindennel foglalkoztam az évek során. Rengeteg emberrel volt dolgom, ez nagyon jó táptalaja a karakterépítésemnek. Egyébként mostanában egy internetes szakmai folyóirat főszerkesztője vagyok és mellette mentális és önismereti tréningeket tartok online. Azért a zenélést sem hagytam abba, ma is része a mindennapjaimnak, de nem hivatásszerűen űzöm. A magánéletemben egyébként három gyerek apja vagyok és egy második boldog párkapcsolatban élek.

Véres torkú angyalok c. novellás könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nagyon sokáig több generációs családban éltem. Még volt szerencsém élőben beszélgetni holokauszt túlélőkkel, illetve olyan emberekkel, akik már aktív felnőttként élték át a II. világháborút. Ezért ez a téma időről időre felbukkan az életemben, így a kutatásaim eredményeinek nagy része hosszú évek alatt gyűlt össze és autentikus forrásokból származik. A könyv körülbelül 10 hónap alatt készült el, mert két történet írása között meg kellett várnom, míg kikerülök az előző hatása alól.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Többé-kevésbé valóságos alapokon nyugvó, de kitalált történetek. A leírt borzalmak egytől-egyig megtörténtek, csak nem ott és nem úgy. Egy archív felvételen látott események során nem éljük át, hogy mi jár az áldozat fejében. Nem tudjuk igazán átélni, hogy kiből milyen viselkedést hoz elő az életösztön. A karaktereim személyiségét egyébként több ember jellegzetes karakterjegyeiből gyúrtam össze.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Először kamaszkoromban, a húgom ballagásán a tanárok búcsúztatására elmondott verseket például egytől-egyig én írtam. Aztán hosszú szünet következett, mert másfelé sodort az élet. Ma olyan kapcsolatban élek, ahol jelen van az igazán támogató közeg. Lehetőségem van a teljes önkifejezésre, és úgy érzem, hogy a gondolataim talán másokat is edukálhatnak. Nem hagyhatjuk kihalni a mindennapokból az empátiát. Az első könyvem, a Lépcsőház, szintén egy zaklatott érzelmi helyzetben íródott, csak akkor nem a háború kavart föl, hanem az a számomra érthetetlen viselkedés, hogy miért bántják sokszor egymást ok nélkül az emberek.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A krimi és a fantasy is érdekel, de nem tudok igazán jól kitalált történetekkel dolgozni, ha az valamiért nem érint meg. Tele van a piac izzadságszagú írásokkal, de én csak azért nem írok, hogy azt kiabálhassam a világ felé, hogy „író vagyok”! Ugyanakkor nem nyugszik a kreativitásom és, ha elkap egy történet, ami tovább íródik a fejemben, akkor nem átallok leülni a számítógép elé.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Maximalista vagyok, sohasem vagyok tökéletesen elégedett. Ugyanakkor, ha kifejezésre jut az az intuitív mondanivaló, amit le akartam írni, akkor befejezettnek tekintek egy könyvet, vagy történetet. Sokan esnek abba a hibába, hogy addig javítgatják az egyébként jól sikerült írásukat, amíg túlírják az egészet. A szöveg meg kell, hogy maradjon életszagúnak, ahhoz, hogy elhiggye az olvasó és ne tegye le olvasatlanul. Amikor kész borítóval egy általam teljesnek ítélt anyag megjelenik a könyváruházakban, akkor szoktam először elégedetten mosolyogni.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem tartom ezt fontosnak, ez inkább a 80-as, 90-es években volt fontos szempont a kiadóknál. Ma már ugyanúgy lehet sikeres egy író a saját nevével és álnévvel egyaránt. Azért ez egy kényes kérdés, mert egy esetleg rosszul megválasztott álnévvel könnyen mellé is lehet nyúlni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Sosem gondolkodtam ezen előre. Az ember nekiül, és kifolynak belőle a mondatok. Még címet is utólag szoktam adni valaminek, akkor, ha már megszületett. Ha karaktere és egyénisége van, ismerem a dinamikáját, akkor lehet róla véleményt alkotni. Nem görcsölök rajta előre, hogy megfeleljek bármilyen műfaji korlátnak. Megírtam és ez lett belőle.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Pszichotikus! Egy civil ember nem is gondolná, hogy micsoda eszeveszett kupeckedés a könyvkiadás. Sok művészlelkű ember van, aki létrehoz valamit, de már nem tudja utána jól menedzselni, amikor a piacra kerül. Ez is egy szakma. Persze, amikor minden készen volt, és végre kifújhattam magam, akkor titkon azért büszke voltam egy kicsit. Aztán hamar rajtakaptam magam a „nagyképűségemen” és elhessegettem az ilyen tejben-vajban fürdető gondolatokat.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Tervezett az írás, tudatosak a módszerek, és nagyon impulzívak a történetek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs olyan, aminél az ember elégedettebben ne csettintene a nyelvével. Ez csak visszagondolva fogalmazódik meg bennem, mert amikor írok, akkor csak az adott történettel foglalkozom. Élnek a fejemben a szereplőim és néha mintha nem is én irányítanám a sorsukat. Nagyon nehéz volt megírni azokat a sztorikat, amik érzelmileg teljesen letaroltak. Remélem azért sikerült úgy megírni őket, hogy más is átélje, amiket én, hol sírva, hol mosolyogva.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Elér egy impulzus, amikhez hasonló múltbeli érzelmeket kötök és akkor alakot kezd ölteni néhány szereplő személyisége, akiket felruházok olyan tulajdonságokkal, amikkel, ha megfelelő helyzetbe írom őket, visszaadják, amit én átéltem. Talán kicsit bonyolultnak tűnik, de nálam ez egy önálló életre kelt folyamat. Aztán, mikor ez megszületett, addig lüktet és nyugtalanít, míg betűkké nem válik, vagy zenei hangokká nem alakul egy-egy érzelmekhez kötött jelenet. Megélem az egészet.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Alapvetően senki nem szólhat bele, a szabadságjogaimhoz ragaszkodom. Mégis a párom az első, akinek megmutatom, mert rendes férfiként én is lusta vagyok, és Ő javítja a kézirataimat. A tanácsok, amiket megfogadok inkább mondatszerkezeti, vagy nyelvtani jellegűek. A szóismétlések esetén szoktam elfogadni javaslatokat szinonímákra, amik jobban illenek a szövegbe. Ugyanakkor ez a mondanivaló lényegét semmilyen módon se befolyásolja. A második minőségi ellenőrzést anyám végzi, akinek szakmája, hogy szövegekkel dolgozzon, Ő alakítja a külalakját, de már egy betűn sem változtat. A teljes szöveg a nyelvtani javítások után úgy megy ki, ahogy megírtam.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon büszkék rám, és nagyon támogatnak. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy higgyek magamban eléggé a folytatáshoz.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Hogy mi várható tőlem, az nagyban függ a kiadóktól is. Telített a piac, van miből válogatni. Mindenki az emailre vár, amiben értesítik, hogy kiadják az írását. Hál Istennek nem köt határidő, hacsak tavaszra készülök el, akkor sem történik semmi. Ez garantálja az írói szabadságomat. Dolgozom egy anyagon, ami nem az eddigi zsánerben íródik, de erről babonából még nem beszélnék. De amint elkészültem vele, nagyon szívesen hírt adok róla. Az olvasóimnak pedig üzenem, hogy vegyék meg a könyveimet, talán nem bánják meg.

Helma kiadó

Hári Tamás Szerzői oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! W. L. Know - ("A regény írás is olyan, mint a fordítás. Mindig lehet egy picit jobb. És a megoldás is ugyanaz mindkettőnél: az elengedés.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a W. L. Know írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Gourmet című könyve május 16-án jelent meg a Könyv Guru oldalán. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sok mindent lehet tudni rólam, a kérdés inkább, hogy mit érdemes. Egy 32 éves szegedi srác vagyok, aki fordítóként végzett az egyetemen és szenvedélyesen szereti a történetek minden formáját. Bár van rendes foglalkozásom is, a kérdés számomra nem az volt, hogy adok-e ki könyvet, hanem az, hogy mikor. Hiszem, hogy mindenkiben van legalább egy regény, de belőlem ez már nagyon kikívánkozott. Nagyon szeretem a kreatív feladatokat, ezért is léptem be egy helyi zenekarba, a covid előtt sajnos feloszló Future Rhapsodyba, ahol dalszövegeket fordítottam. Nagyon élveztem azt is, bár be kell látnom, hogy nekem inkább a próza a műfajom, mint a líra. Szóval ha valaha lesz olyan regényem, amelyben vers betétek vannak, azokat valaki más írta. A Gourmet egyetlen egyet tartalmaz, azt még én csináltam. De az is fordítás. Azt hiszem ez minden, ami releváns lehet. Esetleg még az, hogy egy jó teával le lehet venni a lábamról.

Gourmet c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem annyira, mintha egy számomra teljesen idegen korszakban játszódott volna, de igen, sok útánajárást igényelt. Még így is azt érzem, hogy vannak olyan részletei a könyvnek, melyeket jobban kibonthattam volna. És volt, hogy terveztem egy fejezetet, de később nem használtam fel. Az is kutatómunkát igyényelt. A színek érzékelésének néztem utána jó hosszan, de végül ennek nem lett nyoma a könyvben. Ez is egy jó tanulság lehet írni vágyóknak. Van bőven olyan, amit kigondolunk, kikutatunk, megírunk, de végül nem használjuk fel. Ami meg az írás hosszát illeti, nem tudom napra pontosan, de én három évvel számolok.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Én azt vettem észre, hogy meglehetősen markánsan. Ez nem mindig tudatos, de túlnyomórészt a valóság és a fantázia között egyensúlyozik, és gyakran vannak jelenetek, ahol a szereplőknek és az olvasóknak sem egyértelmű, hogy mennyire igaz, amit látnak. A Gourmet ebből a szempontból még az egyszerűbbek közé tartozik, mert a vámpírok létezését tényként kezeli. Egy valamit elárulhatok, azt hiszem. Bár tudjuk, hogy egy szivar néha tényleg csak egy szivar, és azt is, hogy a függöny csak simán kék volt, mondjon bármit az irodalom tanár. De ha az én írásomban megjelenik egy vonat, az sosem csak egy vonat.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Harmadikos koromban kezdődött. Akkor már mindenki tudott összefüggő mondatokban írni, és akkor indult a Fogalmazás óra. Itt mindig a megadott témában kellett rövid kis meséket írni. Persze kezdők voltunk minimális olvasmányélményekkel, szóval a végeredmény is ezt tükrözte, de én hallatlanul élveztem. Messze ez volt a kedvencem az össze tanóra közül. Azt hiszem, külső szemlélő számára már akkor is világos volt, hogy én bizony regényt fogok írni.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mindenképpen. Kísérletezni inkább novellákban, hogy lássam, mi megy jól és mi nem. De a regények terén is tervezek elmozdulni jobban a fantasy irányba. Ez egy nagy lépés lesz jó sokára, amikor úgy érzem, hogy képes leszek a nulláról felépíteni egy teljesen új világot. Egy Lovecraft ihlette novellám elérhető online annak, akit érdekel.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nincs ilyen. Egy kézirat szerintem sosincs készen. Többször is a végére értem, de mindig volt olyan, amit javíthatnék. A regényírás is olyan, mint a fordítás. Mindig lehet egy picit jobb. És a megoldás is ugyanaz mindkettőnél: az elengedés. Képesnek kell lennünk azt mondani, hogy “Rendben, ez már elég jó így.” Ebben persze nagy szerepe van a tesztolvasóknak. Maga az elengedés egy keserédes pillanat. Büszke is a szerző, de furcsán magányos érzés nem írni tovább a karakterek sorsát.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Óh, dehogynem. Elvégre nem a W. L. Know az igazi nevem. De ha széles olvasó közönséget akarok szórakoztatni, akkor nem korlátozhatom azokra, akik számára kimondható a Szűcs Balázs. Maga a W. L. Know név egyébként régebbi, mint a Gourmet ötlete.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Azt hiszem, a lelkem mélyén, igen. Voltak más bölcsőhalált halt regény ötleteim, de végül csak az urban fantasynál és a vámpíroknál kötöttem ki. Ezek előtte is vonzottak, szóval van valami sorsszerű abban, hogy ilyen lett a legelső kiadott regényem.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Őszintén? Még fel se fogtam igazán. Eltelt már egy hónap is, de még mindig szürreális. Nagyon régen vártam már erre és hihetetlen, hogy tényleg sikerült. A leghosszabb és legkeményebb menet volt, amiben valaha részem volt. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Vegyes. Azt előre kiterveltem, hogy honnan hova akarok eljutni a regényben, ahogy a főbb állomásokat is. De sokat bíztam a megérzéseimre. Egyébként a könyv írása alatt nagyon sok mindenre jöttem rá a sztorival és önmagammal kapcsolatban. Volt karakter, akit rövid ideig szerepeltettem volna csak, végül az egyik kulcsfigura lett. És bár nem így terveztem, végül nem tudtam ellenállni a Kelet csábításának se. Magát a vámpírságot is sokkal több szemszögből jártam körbe, mint azt eleinte terveztem. De ezektől szerintem csak javult a könyv.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ez egy nagyon jó kérdés. Most el kell gondolkozzak. Egyébként sokszor van átfedés a kettő között. Amiket nehéz megírni, azzal sokat kell dolgoznom, de a sok csiszolás miatt végül nagyon büszke leszek rá. Ezek rendszerint a romantikusabb illetve erotikusabb jelenetek, mivel a saját magánéletem nem igazán szolgáltat felhasználható ihletet ezen a téren. Ha ez meglepetésként éri az olvasót, akkor jól végeztem a munkámat.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Természetesen van. Úgy nem lehet regényt írni, hogy “Oké, szeretnék kiadni egy regényt.” Ennél sokkal több mondanivalóra van szükség. Ha nem akarunk semmit közölni, abból csak egy halom betű lesz. És ez magára az írásra is igaz. Volt, hogy napokig nem nyúltam a kézirathoz. Nem az volt a kérdés, hogy mikor van időm írni, hanem mikor vagyok abban a tudatállapotban. Néha egy-egy esemény, érzés vagy személy csak rövid szakaszokat ihletett, de az egész művet is ihlette valami. A novellák esetében más a helyzet, mert azok nem csak terjedelemben különböznek a művektől. Egy kevésbé komplex műhöz elég egy esti séta. De valaminek kell lennie.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként azok, akiken a segítségére szükségem van. Egy írónak sokféle karaktert vagy helyzetet kell ábrázolnia, és nem mindenki elég sokoldalú hozzá, hogy erre képes legyen. Ilyenkor jönnek a rokonok és barátok, akik többet tudnak nálam, és velük elolvastatom a releváns részeket. Aztán persze jönnek a tényleges előolvasók, akiknek csak a véleményalkotás a dolga. Ezek jellemzően olyan emberek, akikben megbízok, hogy őszintén megmondják, ha valami nem tetszik nekik. Igazán hasznos véleményre csak tőlük számíthatok. Persze a lényeges dolgokon nem változtattam. Ez a történet ki akart jönni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Maga az, hogy írok, nem lepte meg őket. Ismernek már elég régóta. Sokkal jobban is, mint én saját magamat. De az, hogy sikerült és kész van és ki lett adva és kézbe vehető, az már igen. Nagyon büszkék rám és egyetértenek velem abban, hogy akár sikeres lesz a könyv akár nem, ez mindenképp egy elismerésre méltó teljesítmény.  Ettől függetlenül én örülnék a széles olvasótárbornak. Ki tudja? Talán ez veszi rá őket, hogy megírják a saját regényüket. Mindenkiben van egy könyv. Az interjú összes olvasójának. És én szeretném elolvasni azokat a könyveket.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Az idén? Hűha, ez nehéz kérdés. Dolgozok újabb regényeken, de kétlem, hogy ezekből bármi kikerülne még az idén. Nagyon kezdeti stádiumban vannak még csak. Az biztos, hogy a könyv promotálásával nem szándékozok leállni. Nagyon boldog lennék, ha egy angol fordítást bejelenthetnék, de ez elsőkönyves íróknál nem jellemző. Arra talán van esély, hogy novellát olvashassanak tőlem, de azt, hogy milyen platformon, még nem tudom. Ha lesznek konkrétumok, azt azonnal jelzem a facebookon.

Még egyszer köszönöm, hogy beszélgethettünk a könyvről! Olvasás után örömmel rendelkezésre állok egy esetleges második körre.

 W. L. Know: Gourmet írói oldala

Könyv Guru