2023. január 21., szombat

Emberek, a borítók mögött! WBM Book Cover Design - ("A Kossuth Kiadó egészen meglepő módon nagy alkotói szabadságot adott. Persze kaptam instrukciókat, de egyébként rám bízták a tervezést és általában csak kisebb módosításokat kértek.")

Következő interjúm az Emberek a borítók mögött! rovatomban, egy csodálatos, tehetséges borítótervezőt mutatnék be nektek. Véletlenül bukkantam rá a Facebookon, az már csak hab volt a tortán, hogy Jud Meyrin könyveit ő készíti. A borítói egyedi és modern. Így számomra külön öröm, hogy elfogadta, hogy interjút készíthessek WBM Book Cover Design-el.
Nagyon köszönöm még egyszer a fantasztikus lehetőséget!

Egy borító, egy egész világ!

Jó olvasást kívánok!


Kérlek, mesélj arról, hogyan jött a borítókészítés ötlete és mióta foglalkozol vele?

A könyvek szeretete nálam már elég korán kezdődött. Óvodás voltam, amikor a bátyám megtanított olvasni és azóta imádok mindent, ami könyvekkel kapcsolatos. Mindig is kreatív ember voltam, sokszor érzem a sürgetést, hogy alkotnom kell, ez tesz boldoggá. Először az írás terén próbáltam ki magam, 2015-ben jelent is meg könyvem, aztán 2017-ben elvégeztem egy grafikus tanfolyamot, mert érdekelt a „másik” oldal is, hogy hogyan készülnek a borítók. Már ekkor indultam külföldi borítótervező pályázatokon, de még rengeteget kellett tanulnom, ahhoz, hogy ott tartsak, ahol ma tartok. 2019-ben egy webdesign tanfolyamot is elvégeztem, hogy tovább bővítsem a tudásom, hiszen a tanulással nem lehet leállni, így lehet fejlődni.

A neved WBM Book Cover Design.  Miért pont ezt választottad, honnan jött az ihlet?

Ez igazán egyszerű, semmi varázslat nincs mögötte: a nevem kezdőbetűiből áll, a Book Cover Design-nal pedig a tevékenységemre szerettem volna utalni.

Milyen témában szeretsz dolgozni? Van egy kedvelt irányod vagy témád, esetleg mindegy, milyen univerzumban/stílusban alkotsz? Illetve el szoktad olvasni a könyvet, amihez a borítót készíted?

Azt hiszem a fantasy áll hozzám a legközelebb, de igazából szeretek mindenféle stílusban alkotni, nem válogatok. Nem akarom magam beskatulyázni, hogy csak ilyen és ilyen borítókat készítek, szeretem a kihívásokat. Éppen ezért volt izgalmas, amikor szakácskönyv vagy éppen művészettörténeti könyv borítójának a megtervezéséhez kértek fel.

Igen, nagyon szeretem elolvasni azokat a könyveket, amikhez én készítettem borítót, bár nem mindegyiket volt lehetőségem még olvasni. Szeretem jobban megismerni a könyvet, aminek én készítettem a „ruháját”.

Kossuth Kiadó

Hobbiként gondolsz rá vagy esetleg ez munka?

Mindig is érdekelt a könyvkiadás folyamata és így, hogy én is a részese lehetek, teljes mértékben munkaként gondolok rá. Az új évben igazából még csak egyetlen szabadnapot tartottam, ennyire komolyan gondolom.

Milyen érzés volt számodra, amikor először felkértek? Hogyan élted meg azt a pillanatot, amikor a kész termék a kezedben volt?

Mivel sokáig külföldön éltem, ezért külföldi íróknak kezdtem el először borítókat készíteni, ami legtöbbször ekönyvként jelent meg. Természetesen boldog voltam, hogy az én munkám is benne van, de azért az teljesen más, amikor itthon jelenik meg egy könyv, aminek én terveztem a borítóját. A legelső itthoni munkákra az általános iskolai legjobb barátnőm kért fel, akinek két mesekönyve jelent meg és mindegyikhez én terveztem a borítót. Remek tapasztalat volt, hogy milyen valakivel közösen együtt dolgozni a borítón, hogy milyen megalkotni az elképzeléseit.

A következő nagyobb munkám aztán a FairBooks Kiadónál volt. Az a megtiszteltetés ért, hogy Jud Meyrin: Itáliai rejtélyek című e-könyv sorozatához én készíthettem el a borítókat, sőt ezután Alba Ferro első kisregényéhez, a Gyémánt szívhúrhoz is én terveztem borítót.

Egészen elképesztő, leírhatatlan érzés, amikor a kész könyvet a kezemben tarthattam vagy az ekönyveket megnyitottam és elolvastam! És ez az érzés azóta is elkap minden egyes könyvnél, aminek én készítettem a borítóját.

FairBooks Kiadó

Átlagban mennyi idő alatt van kész egy tervezés és milyen színekkel, szoktál dolgozni? Kapsz hozzá támpontot, hogy hogyan is kellene kinéznie?

Nem szoktam kapkodni, sietni, de ha elkap a gépszíj és beindul a fantáziám, akkor elég gyorsan el szoktak készülni az első tervek, amikkel aztán tovább szoktunk dolgozni. Meg szoktam kérdezni, hogy mi az elképzelés, hiszen úgy nekem is könnyebb dolgom van, ha tudom, hogy milyen irányba induljak el.

Kossuth Kiadó

A borító tematikáját ki dönti el? Mennyi beleszólásod van abba, hogy mi szerepeljen a képen? Általában együtt tudsz dolgozni az írókkal?

Eddig szerencsére sikerült mindenkivel megtalálni a közös hangot, hiszen az a célom, hogy a lehető legtökéletesebb borítók kerüljenek ki a kezeim közül. Nekem az a legfontosabb, hogy az írók elégedettek legyenek a végeredménnyel, ezért mindig szem előtt tartom az elképzelésiket, a véleményüket. Ha kell, napokon át keresem a képeket, amíg meg nem találjuk a megfelelőt, sőt van, hogy éjszaka is azon jár az agyam, hogy melyik kép vagy koncepció lenne a legjobb. Az biztos, hogy addig nem állok le, amíg nem szeret bele a szerző a borítóba. Pont a napokban számolta össze az egyik kedvenc íróm, hogy 31 tervet küldtem neki, mire meglett az igazi.

Lexie King írónő

Eddigi munkáid közül, melyik volt számodra a legkönnyebb és a legnehezebb? Van kedvenced?

Nem tudnék legkönnyebb vagy legnehezebb munkát mondani. Mindegyik borító odafigyelést igényel. Szeretek mindig egy borítóra koncentrálni, mindig csak akkor kezdek bele a következőbe, ha az előzőnek legalább az alap terve elkészült. Hogy van-e kedvencem? Mindegyik munka más és mindegyik borítót szeretem. A legutóbb Balatonyi Lilla – Világokon át című regényéhez terveztem borítót, amit nagyon élveztem készíteni. Ezen kívül pedig vannak olyanok, amiket még nem árulhatok el, mert még nem lettek leleplezve.

A kiadó mennyire szól bele a munkádba? Jobb, ha pontos instrukciókat kapsz, vagy szereted, ha rád bízzák a feladat részlettel?

A Kossuth Kiadó egészen meglepő módon nagy alkotói szabadságot adott. Persze kaptam instrukciókat, de egyébként rám bízták a tervezést és általában csak kisebb módosításokat kértek. Ez is élvezetes munkafolyamat, mert így aztán tényleg szabadjára engedhetem a fantáziámat.

Balatonyi Lilla írónő

Hogyan látod,magad mondjuk, 5 év múlva fogsz borítókat tervezni?

Mindenféleképp! Nekem ez szerelem, ez az álom munka! Remélem, hogy 5 év múlva, ha besétálok egy könyvesboltba, akkor sok-sok ismerős borító jön majd velem szembe.


Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra!

Én köszönöm!

Elérhetőségei:

 W.B.M.Book Cover Design FB oldala

2023. január 20., péntek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Steven Ricks - ("Az első könyvemet titokban írtam, senki sem tudott róla. Párom olvasta el először, de nem tudta, hogy én írtam, szerettem volna, ha elfogulatlan véleményt mond. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Steven Ricks írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Az írónak a „Hogyan nem lettünk sztárok”című kötete jelent meg, mely a LittleFox Kiadónál jegyezhető elő. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Nyíregyházán születtem, és mindig is itt éltem. Gyerekként informatikus szerettem volna lenni, Több szakmát is szereztem, és jelenleg informatikával is foglalkozom. Tizennégy éves koromban kezdtem gitározni, és bár már aktívan nem zenélek, ez azóta is fontos része az életemnek. Az első regényem, a „Hogyan nem lettünk sztárok” is egy zenekar történetét meséli el.

Soha nem terveztem, hogy író leszek, az egész egy váratlan elhatározásból indult. Egyik éjjel megálmodtam egy történetet, ami annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem leírom. Azóta az írás a legkedvesebb hobbim.

Hogyan nem lettünk sztárok? sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az első változat megírása öt hónapig tartott, utána még négy hónapig javítgattam a kéziratot, mire késznek éreztem arra, hogy megmutassam egy kiadónak. Kutatómunkát a helyszín igényelt. Miután eldőlt, hogy hol fog játszódni a történet, a lehető legjobban meg szerettem volna ismerni a várost, hogy minél élethűbben tudjam bemutatni.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történet teljes egészében a fantázia szüleménye. Kitalált történet, kitalált szereplőkkel.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2021 májusában megálmodtam ezt a történetet, és akkor döntöttem úgy, hogy leírom. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha eljutok odáig, hogy meg is jelenjen, de annyira megszerettem az írást, hogy azóta folyamatosan képzem magam, és célommá vált, hogy megosszam a műveim másokkal.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyenlőre nem, de nem zárkózom el a dologtól. Még bármit hozhat a jövő.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Először egy hatalmas megkönnyebbülés, hogy végre kész van, ezt is megcsináltam! Aztán jön a felismerés, hogy úristen vége van! Hónapokig élsz egy másik világban, aminek minden percét élvezed, és most ki kell lépned belőle. Mint, mikor hazajössz egy fantasztikus vakációról, és másnap újra be kell menned a munkahelyedre. Legszívesebben visszaszöknél, és soha nem jönnél haza, de aztán rájössz, hogy most jön a legjobb rész: meg kell osztanod másokkal, hogy ők is átélhessék.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Szerettem volna egy olyan regényt írni, ami a világ bármely pontján megállja a helyét, ehhez viszont elengedhetetlen egy „nemzetközibb” név. A kiadó is egyet értett ezzel, és az eredeti nevem is szerettem volna kicsit titokban tartani.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem én választottam zsánert, az választott engem. Én csak írtam egy történetet, amit ide kategorizáltak be.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Szerintem ez minden író egyik legemlékezetesebb napja, én biztos, hogy sosem felejtem el.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A Hogyan nem lettünk sztárok, egyik napról a másikra született meg bennem, és írás közben végig olyan volt, mintha valaki diktálta volna. Sokszor éreztem úgy, mikor elkezdtem egy fejezetet, hogy nem tudom miről szól majd a következő, de mire eljutottam odáig, már tudtam, mintha valaki súgott volna.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Olyan kedvenc, amit kiemelnék nincs. Én imádtam az egészet. Talán az utolsó fejezetet volt a legjobb írni, mert akkor már láttam a végét, és az első perctől tudtam, mi lesz az utolsó mondat, és öt hónapot vártam rá, hogy leírhassam. Elkezdeni volt nehéz, az első fejezetet legalább tízszer átírtam, de ahogy haladtam előre, úgy volt egyre könnyebb.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Hogy a következő regényem hogyan fog megszületni, azt még nem tudom. A Hogyan nem lettünk sztárok egy álomból született.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az első könyvemet titokban írtam, senki sem tudott róla. Párom olvasta el először, de nem tudta, hogy én írtam, szerettem volna, ha elfogulatlan véleményt mond. Ezt egyszer lehetett eljátszani, de ezek után is ő lesz az első aki elolvassa majd a kéziratokat, és csak utána láthatja más. Az ő véleménye a legfontosabb számomra, és az ötleteit mindig fontolóra veszem. A Hogyan nem lettünk sztárokban is sokat segített az utómunkáknál. Az ő bíztatására döntöttem úgy, hogy megmutatom másoknak is. Néhány közeli barátom olvashatta eddig, de mindenki bíztatott, hogy keressek egy kiadót.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mindenkit meglepett a hír, nemcsak a családomat, a barátaimat is. Aki még nem olvasta, az most türelmetlenül várja, hogy végre elolvashassa, akik pedig olvasták, mind bíztatnak, hogy ne hagyjam abba az írást.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várhatómég tőledaz idén?

Idén elkezdtem a második regényem írását, de a Hogyan nem lettünk sztárok kiadásának és népszerűsítésének munkálatai rengeteg időt igényelnek, így most kicsit lassabban haladok a tervezettnél, de jövő nyárig mindenképp szeretném befejezni. Aki pedig szeretne időben értesülni mindenről, az kövesse a facebook oldalam.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2023. január 15., vasárnap

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lili Ann Daniels - ("Még gimnazistakoromban, úgy huszonöt évvel ezelőtt. Rövid történeteket találtam ki, a Szerelem kötőféken első két fejezete is akkor született.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Lili Ann Daniels írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről, a Szerelem kötőféken és a Felbontatlan múlt című köteteiről, melyeket a Kalliopé Kiadó oldalán lehet megrendelni. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Forrás:Kalliopé Kiadó Facebook oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Budapesten élek a családommal, szenvedélyem az olvasás. Ha feszültséget kell levezetnem, legtöbbször táncolok, tökéletesen kikapcsol. Introvertált vagyok, ismeretlen emberekkel nehezen találom meg elsőre a közös nevezőt, emellett nyomaszt, ha két-három főnél nagyobb hallgatóság előtt kell beszélnem.

ASzerelem kötőféken illetve a Felbontatlan múlt c. kötetek sok kutatómunkát igényeltek?

Egyszerre igen és nem. Igen, mert mindkét regényem az Egyesült Államokban játszódik, ezért utána kellett járnom az adott helyre jellemző időjárásnak, növényzetnek. Ha konkrét, létező éttermeket említettem, akkor megkerestem az étlapjukat. Ugyanakkor, mivel mindkettő pár évvel ezelőtt játszódik, nem volt szükséges mélyebb kutatásra a történelmi hitelesség érdekében.

Forrás: Kalliopé Kiadó Facebook oldala

Meddig tartott az írás folyamata?

Mire odáig eljutok, hogy az első bekezdést leírom, addigra általában a fejemben már egész jól körvonalazódik a történet, néhány fontosabb jelenetet szinte filmként látok magam előtt. Így maga az írás általában 2-3 hónapig tart. Ilyenkor igyekszem napról napra folytatni a történetet, van úgy, hogy csak egy órát sikerül írni, van, amikor három óra után veszem észre, hogy mennyi idő telt el.

A történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Vannak bizonyos helyszínek, amelyek teljesen valóságosak. A karaktereim egy-egy tulajdonsága is valós emberektől származik, a többi mind a fantáziám szüleménye, ahogy például a Felbontatlan múltban megjelenő Black Deer Valley városa sem létezik.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Még gimnazistakoromban, úgy huszonöt évvel ezelőtt. Rövid történeteket találtam ki, a Szerelem kötőféken első két fejezete is akkor született. Aztán jött az érettségi, az egyetem, a felnőtt élet, elég hosszú időre elfeledkeztem az írásról, csak olvastam. Lassan tíz éve, hogy ismét elkezdtem írni, estéről estére, egyszer csak megtöltöttem egy füzetet egy történettel, aztán jött a következő. Amikor a harmadik kéziratot is befejeztem, akkor a férjem meglepett egy tanfolyamon való részvétellel. Onnantól kezdve kezdtem azt érezni, hogy most már komolyabban kellene az írással foglalkoznom, nem csak hobbiszinten, az asztalfióknak.

Forrás: Kalliopé Kiadó Facebook oldala

Más zsánerben is tervezed kipróbálni magad?

Igen, a romantika mellett a másik nagy kedvencem – olvasva is – a fantasy. Még nem tudom, mikor kerül kiadásra, de van egy urbanfantasy kéziratom.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor leütöm, hogy „vége”, akkor mindig megnyugszom, az írás folyamata alatt van bennem egy bizonyos mértékű feszültség. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez még csak a munkafolyamat eleje, hiszen, ha a szerkesztőktől visszakerül hozzám a véleményezett kézirat, azzal még mindig van pár hétnyi munka. Jeleneteket kell átírni, leíró részeket beiktatni, szinte sorról sorra átnézni a szöveget. Általában ez a munka nehezebb része, itt már sokkal tudatosabban kell figyelni a kéziratra, mint amikor először papírra vetem.

Miért ezt az írói álnevet választottad? Mi a története?

Egy történet kivételével minden, amit eddig írtam, az Egyesült Államokban vagy Angliában játszódik. Valahogy logikusnak tűnt angolszász nevet választani. Mindenképpen két keresztnevet akartam, olyan kombinációt kerestem, ami nem túl gyakori. Ebben a formában leírva a Lili Ann különleges nekem. A vezetéknév Dániel fiamnak köszönheti a létezését.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, valahogy egyértelmű volt számomra, hogy romantikus regényt írjak. Bár a romantikus és fantasy regények mellett nagy ritkán olvasok krimit is, sohasem fordult meg az a gondolat a fejemben, hogy krimiírással szeretnék foglalkozni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felejthetetlen, főleg, amikor először kézbe vehettem és belelapozhattam. Valahogy hihetetlennek tűnt, hogy létrehoztam valami maradandót. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást.

Forrás: Kalliopé Kiadó Facebook oldala

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Ez egy nehéz kérdés. Van, amikor tervezett, mert tudom, honnan indul a történet és hová szeretnék eljutni vele, de a közbenső lépéseknél hagyom, hogy a történet alakítsa magát. Vannak sarokpontok, események, amikhez ragaszkodom, de mellettük sokszor olyan párbeszédek, jelenetek is bekerülnek, melyek nem előre eltervezettek, menet közben döntök úgy, hogy érdemes beleírni a szövegbe. 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amit nehezen tudtál megírni?

Nehéz lenne egy-egy jelenetet kiemelni kedvencként, mert szinte az összes a szívemhez nőtt. De ha mégis választani kellene, akkor a Szerelem kötőfékenből két részt emelnék ki: az egyik, amikor megtalálják Éjfélt a vihar után, és Liz ellátja a ló sebeit. Ez szerintem egy fontos jelenet Liz és Gareth kapcsolatának alakulása szempontjából. A másik kedvenc a vizesluficsata a gyerekekkel, könnyed, vicces, az az érzésem támad az olvasásakor, hogy én is szívesen csatlakoznék hozzájuk. A Felbontatlan múlt számomra egyik legmulatságosabb jelenete, amikor Hope és az apja bemennek fagyizni a városba.

Nehezen birkózom meg a veszekedős jelenetekkel, a szereplők közötti konfliktusok leírásával, illetve a gyász megjelenítésével, ez főleg a Felbontatlan múltban jelentkezett.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában van egy alapgondolat, egy apró jelenet kiindulópontként. Ezen kezdek el gondolkodni, hogy mi miért történt, mi a szereplő indítéka, egyre több jelenet, karakter lép be. Talán egy példával egyszerűbb elmagyarázni: megálmodtam egy jelenetet, amiben egy fiatal lány az első együtt töltött éjszaka után elhagyja szerelmét, a sötétség leple alatt elszökik a városból. Napokig azon gondolkoztam, miért tette, miért hagyta el, hová ment, hogyan boldogult utána. Az ő karakteréből született végül Audrey Callahan, Hope édesanyja a Felbontatlan múltban.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít?Kik szólhatnak belea szöveg, a történet alakulásába?

A családom láthatja elsőként, a férjem és az édesanyám szoktak az első olvasóim lenni. Ők is szoktak apróbb észrevételeket tenni, azokat kijavítom. Ténylegesen a szerkesztőim szólhatnak bele a szövegbe, a tanácsaik, észrevételeik döntő többségét meg is szoktam fogadni, mert látom, hogy jobb lesz tőle a történet.

Forrás: Kalliopé Kiadó Facebook oldala

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az írással elég hamar megbarátkoztak, hiszen napi szinten láthatták. Amikor kiderült, hogy a Kalliopé kiadó megjelenteti az első regényemet, akkor velem együtt örültek, és azóta is támogatnak ebben.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várhatótőledés mikor? 

A kiadómmal már dolgozunk a Szerelem kötőféken folytatásán, amiben Marlene kapja a főszerepet. Úgy tervezzük, hogy Valentin-napra megjelenhessen, remélem, ez össze fog jönni.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Lili Ann Daniels írói oldala

Kalliopé Kiadó

Könyv ajánló, avagy miket ajánlok nektek - ("Smaragd Kiadó egyre jobb és szuper könyveket adnak ki. Ha tetszik ez az ajánló, jelezd felém.")

Mai posztomban két könyvet fogok nektek ajánlani, a két kötet Smaragd Kiadó gondozásában jelentek meg, illetve egyik előjegyezhető státuszban van. A két könyv, első könyves szerzők, szeretném bemutatni nektek a blogomon.

Tánczos Tamás és Elena Honoria, Honoriától már olvashattátok a Cukorfalat kisregényét, de most először jelenik meg első nagy regénye az A varázslónő címmel. Innen is köszönöm a lehetőséget, hogy elolvashatom megjelenés előtt. Tánczos Tamástól, pedig az A mérleg nyelve, mely című könyve ma jelent meg.

Tánczos Tamás:
A mérleg nyelve

Tartalom:

Négy kiközösített gyerek, akik barátra lelnek egymásban. Fred, Doug, Brian és Robbie. Kitaszítottak, mert mások és mást szeretnek, mint az átlag. Fred, amiért szeret olvasni, Doug, mert dagi, Brian, aki a táncokért rajong és Robbie, akinek tanár az anyukája. Az iskolában eltöltött napjaik többnyire a túlélésről szólnak. Kénytelenek elviselni Rob Brown terrorizálását. Egészen addig, amíg Aleister Crowley, a híres okkultista egyik személyes tárgya a kezükbe kerül, ami lehetőséget nyújt számukra, hogy bosszút álljanak. Azonban ez olyan következményekkel jár, ami nem csak a fiúk barátságát teszi próbára, hanem Salem városát is megrendíti. Egy biztos: a történet végére már senki nem lesz ugyanaz, mint az elején.


Elena Honoria:
A Varázslónő
(Előjegyezhető)

Tartalom:

A hatalom nem minden, a hatalommal játszani nem szabad.

Amikor Azoriában egy mágus olyan erőkkel játszik, ami meghaladja képességeit, nem várt folyamatokat indít el, ami nem csak az ő életére lesz hatással. Bár mindent megtesz, hogy a hibát helyrehozza, kénytelen felkeresni az emberek szerelmét őrző Varázslónőt.
A Varázslónő eleinte dühös a Mágusra, ám idővel a férfi közelsége olyan érzéseket kelt életre benne, amire nincs felkészülve, és esküjét figyelmen kívül hagyva, megszegi világuk szabályát. Ezzel végzetes hibát követ el.
A mindenség ura megbünteti őket.
Az emberi világba való száműzetés ideje alatt csak egyikük lehet tisztában azzal, honnan jöttek, kik is ők valójában, és így kell megoldást találniuk arra, hogy büntetésük alól felszabaduljanak.
Az eseményeket végig a szerelem mozgatja, még ha a szereplők sokszor ennek nincsenek is tudatában.
A regény főszereplője a legmélyebb érzelmeket éli át, és sokszor érzi úgy, hogy számára mindennek vége, nincs értelme tovább küzdenie a célért.

Ez a szívbemarkoló történet feltárja, milyen erőket mozgat meg két lélek szerelme, és mire lehetünk képesek a másikért.

A könyveket itt tudjátok beszerzeni:

Tánczos Tamás

Elena Honoria

Bekövetni

Tánczos Tamás hivatalos írói oldala

Elena írói oldala

2023. január 14., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hadházi Anita- ("Törekedtem arra, hogy korhű legyen, ugyanakkor olvasmányos, friss.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Hadházi Anita írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek az Örökölt múlt c. könyve jelent meg eddig, amit a NewLine Kiadó oldalán lehet beszerezni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Üdvözlök minden kedves olvasót! Hadházi Anita vagyok, végzettségemet tekintve magyar-német szakos tanár. Dunakeszin élek a férjemmel, egy budapesti multinál dolgozom. A munkám mellett hobbiból írok, de szeretek bringázni, túrázni, főzni és olvasni is.

Örökölt múlt   c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A kéziratot 2020-ban kezdtem el írni, kb. 8-9 hónapba telt, mire befejeztem az első verziót. Előtte és közben is bújtam a korabeli regényeket, valamint rengeteg tényirodalmat is olvastam a régenskorról. Emlékszem a covid alatt volt olyan külföldi könyvrendelés, ami meg sem érkezett, és e-könyvben kellett végül megrendelnem.

Forrás: Hadházi Anita írói oldala

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az Örökölt múlt a kétszáz évvel ezelőtti Angliába repít vissza. Törekedtem arra, hogy korhű legyen, ugyanakkor olvasmányos, friss. A kor szokásait, jellegzetességeit, történelmi eseményeit, nagy alakjait úgy szőttem a történetbe, hogy hitelessé tegyék, ne pedig agyonnyomják a cselekményt.

Az Örökölt múlt című könyved miben különbözik a többi történelmi romantikus regénytől ? Tudsz erről mesélni?

Szerettem volna ötvözni a korhűt, a klasszikust a mai olvasó számára élvezetes, friss stílussal és fordulatos, párbeszédes cselekménnyel. Törekedtem rá, hogy hitelesen ábrázoljam a kort, de a szöveg semmiképp ne legyen történelemkönyv ízű. A szereplőim megformálásánál is fontosnak tartottam, hogy hűek legyenek a korabeli életfelfogáshoz, szokásokhoz, a döntéseik pedig logikusnak hassanak az akkori mérce szerint is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A munkahelyemen 2017-ben kaptam egy kupont (munkám elismeréseként), amit külsős tréningre is felhasználhattam. Olvasni mindig is imádtam, és úgy éreztem, itt a lehetőség, miért ne próbálnám ki a kreatív írást. Így jelentkeztem a Magyar Íróképző egyik tanfolyamára.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

A történelmi romantikusok mellett a krimik nagy rajongója vagyok. Nem kizárt, hogy ebben a zsánerben is kipróbálom magam. Persze a romantikus szál itt is elmaradhatatlan lenne. Az én nyomozóm tuti beleszeretne a gyanúsítottba.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Jaj, imádom azt az érzést. Le is fotózom a képernyőt  Hiába tudom, hogy még ezerszer át kell írnom, olvasnom, akkor is megvan a varázsa. Hogy kész. A maga módján kerek, csak még át kell gyúrni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Sokat gondolkodtam álneveken, inkább nem sorolnám fel, mennyi opció volt az évek alatt. De igazán egyiket sem éreztem önazonosnak. Úgy voltam vele, az olvasók könnyebben megjegyzik a magyar neveket.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A történelmi romantikus mindig közel állt hozzám, a régenskorért töretlen a rajongásom évtizedek óta. Gimis voltam, amikor először láttam a hatrészes Büszkeség és balítéletet. Akkor még nem lehetett ledarálni a sorozatokat, hétről hétre vártam a következő részt. Azt hiszem, akkor szerettem bele a régensségbe. Szívesen olvasok a korról, úgy érzem, ebben a zsánerben otthonosan mozgok.

Forrás: Hadházi Anita írói oldala

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Tudatos és impulzív egyszerre. Ha írós időszak van, minden nap szorítok időt arra, hogy haladjak a kézirattal. Mielőtt nekikezdek, vázlatot írok, részleteset, jelenetekre lebontva, amihez nagyjából tartom is magam. A jeleneteken belül viszont teljesen az adott pillanat dönti el, mi kerül bele, és sokszor az átírásnál is szinte a semmiből jönnek odaillő mondatok, ötletek, hogyan lehetne még jobb a történet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Szeretem írni a felfokozott, érzelmileg fűtött jeleneteket, a párbeszédeket, de minden olyan részt, ahol valami nyomot, hamisnyomot, fordulatot írok. Nehéz megírni a nagyjeleneteket, amiket tudatosan kell felépíteni, átgondolni. De konkrétan nem szeretem részek nálam az írásban nincsenek.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Először csak az alapötlet van meg. Például egy fiatal, városi lány akarata ellenére vidékre költözik. Aztán telnek a hetek, és mint egy hógolyó hízik a történet. Könyvek, filmek, képek, zenék, korabeli történetek ihletnek meg leginkább.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem bele-beleolvas és véleményezi, valamint bétaolvasóknak szoktam még elküldeni a szöveget. Amíg nincs meg az első vázlat, nem szívesen mutatom meg senkinek, de miután kész vagyok a félkész szöveg első verziójával, nyitott vagyok a javaslatokra.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelenik?

Büszkék rám, ugyanakkor féltenek is. Nagyon fontos nekem a támogatásuk, főleg, hogy sok lemondással jár, ha az ember ír. Leginkább a férjem érzi a bőrén azt sok-sok órát, amit elvonulva, a gép előtt görnyedve töltök. Az írás időigényes hobbi, de törekszem rá, hogy minden fontos dologra jusson idő.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Szeretném, ha 2023 ugyanolyan aktív lenne írás szempontjából, mint az előző év. Bízom benne, hogy idén is megjelenhet könyvem. A készülő kézirat mellett pedig azon munkálkodom majd, hogy a már megjelent regényem minél több olvasóhoz eljusson.

A könyvet itt tudjátok  beszerezni:

NewLine Kiadó

Hadházi Anita írói oldala

2023. január 12., csütörtök

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ádám Adrienn - ("Cute Bunny Titkos Napló szerzőjeként ismerhettek meg a könyves világban, mely 2021 novemberében jelent meg. Könyvmoly, utazás szerelmese, spirituális, céltudatos, minimalista, ezek a kifejezések jellemeznek a leginkább.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Ádám Adrienn írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és könyvéről, Cute Bunny Titkos Naplójáról. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

29 éves, elszánt hobbi naplóírónak titulálnám magam. Cute Bunny Titkos Napló szerzőjeként ismerhettek meg a könyves világban, mely 2021 novemberében jelent meg. Könyvmoly, utazás szerelmese, spirituális, céltudatos, minimalista, ezek a kifejezések jellemeznek a leginkább. Szeretek kipróbálni új dolgokat, legyen az egy új szakma, hobbi, kaland. Nem tudok egyszerre csak egy dolgot csinálni, valamin mindig ügyködnöm kell. Egy ismerősöm úgy fogalmazott: „Nem találod a helyed” – ami, csak annyiban igaz, hogy folyton úton vagyok, 3 nap alatt 3 országban fordulok meg, több otthonom van, általában bőröndből élek. Máskülönben pedig, amikor nem vagyok a helyemen, akkor változtatok[, és sokszor szeretek a komfortzónámon kívül lenni. Az életem színes, izgalmas és nincs benne 1 perc szabadidő sem. Talán ez lennék ÉN – Ádám Adrienn.

Cute Bunny Titkos naplója sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

2016 óta foglalkozok gyerekekkel, így láttam, és magam is emlékszem, hogy a csajok mindig jegyzetelnek, titkos papírkákat írnak, naplót vezetnek, kreatív tevékenységeket folytatnak.

Ezért szerettem volna egy olyan naplót létrehozni, ami egy kicsit kiszabadítja őket a napi stresszből és a digitális világból, ahova leírhatják a gondjukat,  bajukat és nem utolsó sorban a boldogságukat.

Cute Bunny Titkos Naplója egy kreatív, szórakoztató ifjúsági napló, 7-14 éves korú lányoknak.

Napló, tehát kitöltendő belívvel lett megalkotva. Feladatok, találós kérdések, szabadidő ötletek, hasznos tájékoztatók, környezetvédelem, illemtudás és sok-sok más jellemzi még az oldalakat, melynek tartalmát a mindennapokból gyűjtöttem össze. Tehát nagyon sok kutatómunkát nem igényelt. Az írás folyamata számomra gyorsan megvan, hiszen akkor írok, amikor ötletem van. Ami viszont nagyon sok időt igényel egy naplónál, az a szerkesztés, fogalmazás, fotók, táblázatok helyes elrendezése.

Kérdésre a válasz: az ötlettől a fizikai könyvig összesen 6 hónap telt el.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2016-ban elkezdtem egy kéziratot, amit azóta ki sem nyitottam, be sem fejeztem, és tudom, hogy nem is fogok. Nagyon jól megfogalmazta egy korábbi interjúban az újságíró, hogy a  Cute Bunny Titkos Naplója egy álmatlan éjszakán született meg. Legalábbis maga a gondolat. Ezt követően másnap egész délelőtt feljegyeztem a laptopomba a gondolataimat, majd megszerkesztettem gondosan az oldalakat; laptopon és egy üres füzetbe is. Fogalmam sem volt, hogyan kell könyvet kiadni, hiszen még nem csináltam ilyet, sőt még hasonlót sem. Ekkor eszembe sem jutott más, mint a magánkiadás. Teltek a napok, amikor is kaptam egy fordító munkát, ahol egy srácnak tolmácsolnom kellett, ő ekkor munkát keresett, és random megkérdeztem tőle, hogy milyet? Abban a pillanatban megláttam a fényt az alagút végén, mivelhogy azt válaszolta: Nyomdai előkészítő vagyok. Ott, akkor tudtam, hogy őt nekem küldték. Továbbiakban is fordítottam neki, és az egész könyvemet, szerkesztést, borítót, mindenféle nyomdai előkészítést, sőt később még fotókat is barterba megoldottuk.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Van ötletem, de nagyon titokzatos vagyok, nem szeretném elárulni. Előre nem szeretek semmit elmondani, mert bármikor bármi közbejöhet, és közbe is jön, más élethelyzet, bármilyen külső, gazdasági, egyéb befolyás.

Csak annyit, hogy egy nagyon izgalmas év vár rám 2023-ban, amikor is 180 fokos fordulatot vesz az életem, és ezzel kapcsolatban tervezek egy újabb kiadványt. Emiatt már most iszonyú izgatott vagyok, és tudom, nagyon sokan szeretni fogják. Remélem, kellőképpen felkeltettem az érdeklődést!

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor a kéziratot készítem, az az alkotás rész, ekkor érzem magam a legjobban. Ahogy befejeztem a kéziratot, akkor jön az igazi munka, amit már kevésbé élvezek teljesen őszintén. A kézirat nyomdai előkészítése, nyomdákkal egyeztetés, marketing, könyvelés, stb.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Nem passzolna hozzám. Egyáltalán, miért kell az álnév?  Engem minden bizonnyal összezavar.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Én nem szerettem volna írni, egyáltalán nem volt tervben. Nagy tervező vagyok, de ha valaki megkérdezte volna mondjuk 2 évvel ezelőtt, hogy lesznek-e saját kiadványaim, biztosan nemmel válaszolok.

A zsánerem jelenleg, egyénileg találtam ki, hogy naplóíró vagyok.

Iskolás korom óta volt leckefüzetem, naptáram, hol saját magam által készített, vagy boltban vásárolt. Fixen beosztom, mikor milyen teendőim vannak. Nem vagyok halogató típus, ebben szerintem nagy segítség a naplózás. Az ötlet valahogy innen jöhetett.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Külföldön voltam, amikor a nyomdából kijött a könyv, sajnos nem én tudtam érte menni. Épp egyik munkából siettem a másikba, amikor jött a fotó a nővéremtől a frissen nyomott könyvemről, az első saját termékemről. Természetesen elérzékenyültem, iszonyú büszke voltam magamra, hiszen nem mindennapi esemény volt az életemben. Elmondhatatlan érzés. Amikor nincs kiadó mögötted, minden a te felelősséged,[ és a legnagyobb kérdés az, vajon mit fog szólni hozzá a közönség?

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Is-is! De semmiképpen sem erőltetett. Ha jön az ihlet, megy az írás, ha nem, akkor hagyom. Kizárólag ha kedvem van hozzá, hiszen mint említettem, ez egy hobbi, ahol alkothatok.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít?Kik szólhatnak bele a szöveg, a történet alakulásába?

A férjem jelen van minden egyes munkafolyamatban, biztosan unja már, semmi másról nem tudok beszélni.

Anyukámnak mutatom meg először, hogy olvassa át, mit gondol!

Mindig ezt a választ adja: -Jó, olyan Adris, olyan, mint te vagy! Nem magadnak írtad véletlenül? Egyébként teljesen egyedül készítem, nincs senkinek rálátása, mit alkotok, csak a kész eredményt látják.


A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem mindenben motivál, mellettem van, támogat!

Apukám azt mondta: -Tudod mi, a baj? - Írni kell a következőt!

A mamám: -[Amikor az újságban megláttalak, úgy kihúztam magam!

Drágák nagyon, támogatnak mindenben. Amolyan családi vállalkozás, mindenkinek megvan a maga feladata! Van, aki a könyveket szállítja, postáz, személyesen átadja, bankot intéz, stb… Jó kis csapat!

Akkor itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak nekik! Köszönöm és hálás vagyok mindenért, amit közösen létrehoztunk. És ez nem más, mint a 192 oldalas könyvek - ez a név arra utal, hogy mindkét kiadvány 192 oldal.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Cute Bunny Titkos Napló után elkészítettem a Happy Day Inspirációs Munkafüzetet, ez minden könyvvásárló számára ingyenesen letölthető.

Valamint, 2022. novemberében jelent meg második kiadványom, a MY 365 DAYS, mely egy kortól, nemtől független éves tervező.

Illetve,  készültem még egy Könyvkiadás Kurzussal elsőkönyves íróknak, amiben A-tól Z-ig átvesszük a könyvkiadás menetét.

2023-ban viszont valami teljesen mással készülök, részletek később… 

Üzenetem:

Az idő fogy, a napok telnek, hogy hogyan, te döntöd el. A te időd, a te naplód, a te 365 napod!

Ölelés: Adrienn

Köszönöm az interjút Adrienn, további sok sikert kívánok!

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

192 oldalas könyvek