Nemrégiben osztottam meg veletek mostanában megjelent Zara Zhavon:Shalini (A pokol vízén élni) c. könyvéből egy kis részletet. Most pedig dupla részt hozok nektek az ünnepek miatt. Ha tetszett a részlet, kérlek, ha tudsz, hagyj nyomot. Köszönöm.
Jó olvasást!
Zara Zhavon:
Shalini
(A pokol vízén élni)
Tartalom:
Egy szebb jövőért, a múltad démonjaival kell megküzdj.
Veled is megtörtént már, hogy zavaros rémálomból riadva nem tudtad hol vagy? Agyad zakatolva kergette az emlékeket, vajon hol hajtottad párnára a fejed?
Szemed megakad valamin, derengeni kezd, hogy nyaraláson vagy egy idegen apartmanban, egy barátodnál aludtál egy görbe este után, esetleg a TV zajára nyomott el az álom a kanapén.
Sára hiába keresi az ismerős tárgyakat, hiába kutat elméje legmélyebb bugyraiban, minden idegen a szobában, ahol ébredt. Barátságtalan, idegen férfiak törnek rá, és ráncigálják főnökük elé.
Miért hozták ide? Ki ez a férfi és mit akar egy átlagos sorsú lánytól? Megszabadulhat-e a luxus fogságából? Kibír-e újabb és újabb pofonokat? Ki Shalini, és hogyan nyom pecsétet Sára életére? Egy feszített tempójú, izgalmas kalandsorozat nyomán megismerhetjük egy lány kivételes akaraterejét és elszántságát. Végig kísérhetjük élete legnehezebb időszakán, és izgulhatunk, hogy elég erős legyen legyőzni a belé vert rettegést, egy rendkívüli férfi szerelméért
ENGEDÉLLYEL
***
Sírva ébredt lidérces álmaiból. Riadtan nézett körbe, kereste a bambuszbungaló megszokott, szellős falait.
– Nem álom volt – tört elő belőle megállíthatatlanul a zokogás.
Miután elfogytak a könnyei, és már képtelen volt magát tovább sajnálni, az előző nap elé dobott levesre tévedt a tekintete. Étvágya most sem volt, de keservesen korgott a gyomra. Ez az ismeretlen főzet volt az egyetlen ehetőnek tűnő dolog a jelenlegi, idegen akarat által szűkre szabott életterében. Lassan lehajolt a tálért, és gyanakodva beleszagolt. Jó illata volt. Erőt vett magán, és elkezdte szürcsölni a kihűlt zöldséglevest. Ami az előző naphoz képest mit sem változott, az az enyhe szédülés, vagy inkább émelygés volt.
Közelgő lépések zaja zökkentette ki gondolataiból. Felpattant, és megvetette a lábát az ágy kemény matracán.
A szoba egyetlen kijáratánál egy ugyanolyan öltözetű és hasonló testfelépítésű férfi állt, mint aki arcon csapta. Egy rongydarabot vágott a képébe, ez esetben a pofont előzékenyen mellőzve.
A vakságtól megriadva rántotta le arcáról a textilt, és egy szabályos rúgással fejbe küldte az előtte állót.
A pasas kissé kibillent az egyensúlyából.
A lány tekintete a résre tapadt, amit az izompacsirta böhöm teste nem takart ki az ajtóból. Egy hatalmas ugrást követően félrehúzta a fejét, hogy az imbolygó férfi keze alatt elférjen. Egy erős lökés az oldalába segített tágítani az ajtó és a behemót közötti szűk rést. Épp kilépett volna a folyosóra, amikor hosszú, fekete haját nagy erővel megrántották. Iszonyú erővel vágódott hanyatt. Rontott volna ismét az eltervezett irányba, de a fekete ruhás a nyakánál fogva hajította vissza az ágyra. Épp hogy a matracot érte, már talpon volt újra.
A túszejtő szeme összeszűkült, ahogy elöntötte egóját ért sérelmei okán a düh. Akkorát rúgott talpával az ágy szélébe, hogy annak fémváza meghajlott. A lány hanyatt esett rajta, és ismét beverte fejét a falba.
– A főnök látni akar. Nem örülne, ha előtte véresen puffadtra verném az arcod – jegyezte meg döcögős angolsággal. – Vedd fel a ruhát! – mutatott a rongydarabra. – Két perced van.
Sarkon fordult, és elhagyta a zárkát.
A lány összeszorított fogakkal feküdt a priccsen. Egy pillanatra egészen barátságosnak tűnt a szoba, majdnem biztonságosnak.
Ez meg mi a fene? – tartotta maga előtt a hosszú szabású, testhez simuló, fekete ruhát.
A földön heverő tűsarkú szandálra is elkerekedett szemmel pislogott.
Ebben nem lehet futni! – kapta fel az egyiket.
Egy hatalmas ütéssel leverte a sarkát az ágy szélén, majd a másik mellé hajította. A ruha anyagát fogaival combközépnél megkezdte, és leszakította az alját.
Miért pont a thai box edzéseken spóroltam? Komolyabban kellett volna vegyem a versenyeket – fonta össze hosszú, fekete haját.
Mire elkészült, ismét fordult a kulcs a zárban.
– Ne már! Egy harmadik? – esett kétségbe az újabb fekete ruhás láttán.
– Hallottam, hogy veled sok a baj – nézett végig a lányon, majd a darabokban lévő tűsarkún.
A fickó megrántotta a vállát.
Végre lesz remény a szökésre – biztatta remegő lábait mozdulásra.
Tiszta fehér falak keretezték a szűk folyosót, amelyről több ajtó is nyílt. A bulldogképű megragadta, és maga után rántotta.
– Ezek a hülye szűk járatok – szitkozódott, mikor egy lendületes kanyarban újra belerúgott csupasz lábujjaival a falba.
A következő folyosón természetes fény csillant. Apró melegséggel öntötte el az anyatermészet fényes ujjainak melengető simogatása, reménysugarat adva világvége hangulatának. A fájdalommal felkarján mit sem törődve próbált kipillantani a sietősen távolodó ablakokon, de a vakító napfénytől semmit nem látott.
Belökték egy ajtón. Modern stílusban berendezett hálószobában találta meg újra egyensúlyát. Szeme lassan hozzászokott a természetes fényhez.
Az nem az égbolt, hanem a tenger – hunyorgott tovább az ablak irányába.
Még mindig nem múlt el az imbolygás. Visszaemlékezett az építmény eddig bejárt folyosóira, a lecsavarozott bútorokra.
– És nem a tengerparton vagyunk – bicsaklottak meg térdei.
Arra, hogy a menekülés lehetősége elillant, görcsbe rándult a gyomra, azt hitte összeesik. Zsibbadásnak indult karja emlékeztette rá, hogy lesz, aki megtartsa remegő lába helyett. Kirántotta felkarját az enyhe szorításból. Könnyű győzelem volt, hisz az egyetlen létező kijáratban egy konditerem bajnoka állt, széles vállával elfedve a szűk ajtót, ami sehova nem vezetett.
A kanapéról ismeretlen alak állt fel. Szürke zakót viselt, amely alól kilátszott a lilás árnyalatú ing gallérja. Az elegáns frizura viselője harmadakkora volt, mint bárki, akivel eddig a hajón találkozott. A közeledő alakban felismerte azt az indiai származású férfit, akivel még a szigeten, a tengerparton sétálva szóba elegyedett.
– Megismersz? – kérdezte hibátlan angollal a tengerparti ismerős.
– Meg.
– Mondtam, hogy még viszontlátjuk egymást – húzta mosolyra a száját, miközben alaposan végigmérte a lányt.
– Meghívhatott volna inkább egy kávéra.
A férfi elmosolyodott.
– A rendőrség keresni fog! A szüleim és a munkaadóm már biztosan jelezték az eltűnésemet.
– Jelezték – nézett ki a férfi az ablakon. – Még nem zárták le az ügyedet, de azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy fizetés nélkül távoztál.
– Miért tettem volna? Munkahelyem volt ott.
– Az ilyen máról holnapra élő kalandorok esetében bármi előfordulhat.
– A szüleim nem hagyják annyiban, ha nem kapnak hírt rólam.
– Bizonyára jelentős lesz a telefonszámlájuk – nézegette patyolat tiszta körmeit.
Mereven bámulta az elegáns férfit, nem jött ki hang a torkán.
– A tengerparton már bemutatkoztam, de megteszem még egyszer, hátha akkor nem gyakoroltam rád akkora hatást, hogy megjegyezd a nevem. Hastin vagyok, ők pedig a segítőim – mutatott az ajtónállóra.
– És én miért vagyok itt?
– Te nem a kényelmemről, hanem a szórakoztatásomról fogsz gondoskodni – jött a válasz kissé kiokosító hangnemben.
Hastin bólintott, mire a gorilla sarkon fordult, és kilépett az ajtón. Az indiai végignézett a lányon, majd megindult felé.
Nem kattant a zár – rántotta fel maga mögött az ajtót, majd ezzel a lendülettel nekirohant a folyosón elébe lépő őrnek.
Lepattant az útjában tornyosuló férfi mellkasáról, és hanyatt vágódott. Erős kezek a nyakánál fogva segítették fel a földről, alsó végtagjai akadálytalanul lifegtek a levegőben. Ujjait nyújtogatva igyekezett a saját lábára állni, mert ebben a lenge testtartásban erősen fuldoklott. Ájulása pillanata előtt hangos puffanás kíséretében a földre vágódott. A padlón csúszva a szoba közepén lévő ágy lábában talált fékre. Nyakához emelte kezét, és sípolva próbált újra levegőhöz jutni.
– Mégis mire számítottál? – kérdezte Hastin kimérten, mikor áldozata hörgése a levegőért való küzdelem során kissé enyhült.
– Nem számítottam semmire – sípolta lehajtott fejjel. – Nem átgondolt terv volt – vágott ököllel a padlóba, majd talpra állt.
– És ha nem áll senki az ajtóban, hova futsz?
– Körbenézek. Talán úszom egyet a medencében vagy beülök szaunázni – izzott fel gyilkos indulatoktól a lány méregzöld szeme.
Hastin mohó vággyal a tekintetében indult legújabb vagyontárgya felé.
A lány akaratlanul is hátrálni kezdett, de egy idő után nem volt hova, falnak ütközött. Hiába próbált elhajolni, nem volt merre kitérni Hastin ajka elől. A nyakát ért kéretlen csóktól dühödt indulattal lendült térde a férfi oldalába.
Hastin eltántorodott pillanatnyi szándékától.
– Na erre nem számítottam – nyögte az oldalát fogva. – Inkább csak kapálózni szoktak, meg segítségért kiáltani – mondta olyan őrült mosollyal az arcán, hogy a lány ereiben megfagyott a vér. – Tálcán kínálva csak az ételt szeretem – egyenesedett fel most már teljesen. – Hol marad a könyörgés és rimánkodás?
Hastin a fekete hajzuhatagba mart, majd gyomorszájon vágta áldozatát. A lány nem esett össze az ütéstől, elég erős és edzett volt talpon kibírni, de figyelmét elterelte, és a második ütés az arcát érte. Elsötétült előtte minden. Reflexből még feje elé kapta a kezét, így a harmadik ütés kisebb erővel érte. Minden kínja ellenére felpattant, és odébb ugrott két lépést.
– Hát neked sosem elég a verésből? – kerekedett el a férfi arca. – Előbb vagy utóbb úgyis megtörsz, mint mindenki – sziszegte a fogai között.
Hastin az indulattól fújtatva az ajtóra nézett.
– Persze! Hívj segítséget, mert nem bírsz el egy nővel.
A férfi szemében a gyűlölet lángja lobbant. Kihúzta az övét a nadrágjából.
A lánynak csak arra maradt ideje, hogy alkarját az arca elé kapja.
– Fogsz te még félni és könyörögni! – lendült az öv csatos vége.
A lány felhasított húsa alól kicsordult a vére, és végigfolyt a karján.
– Te is megtanulod, hogy hol a helyed ezen a hajón! – csapott le újra a bőrövvel.
Próbálta minél jobban összehúzni magát, és védeni a fejét a záporozó ütésektől. A következő csapás már csak az öv súlyával érte a magzatpózba összekuporodott lányt. A hajába markoltak, és odébb rángatták. Hallotta egy fiók koppanását, majd fémes tárgy hűvöse zsibbasztotta halántékát. Próbálta volna elfordítani a fejét, és megnézni mi az, de a férfi erősen tartotta a hajánál fogva. A fülétől néhány centire halkan kattant a závárzat.
Múltját idéző boldog képek peregtek előtte filmszalagon. Testvérei egymásra homokot dobálva kergetőztek a homokos strandon, szülei vidám bohócoknak öltözve énekeltek egy szülinapi torta fölött, nagymamája rövid morgolódás után puszit nyomott sárral összekent homlokára.
Messziről, nagyon messziről egy férfi hangját hallotta. Arra lett figyelmes, hogy minden porcikája fáj, tépik a haját, és valaki ordibál a fülétől néhány centire.
– Miért nem könyörögsz az életedért? – bicsaklott meg a férfi eszelős hangja.
Várta, hogy az indiai lőjön, hogy túl legyen végre ezen az egészen, aztán azt csinálnak a testével, amit akarnak, csak előbb engedjék ki belőle. Rántott egyet a testén, hátha elsül végre az a pisztoly, hátha be tud még egy utolsó ütést vinni ennek a beteg állatnak.
– Még küzdenél? Nem vérzel még elég sebből? – tűnt el az eszelős őrület a férfi hangjából. – Úgy is megtörlek! Még téged is megtörlek. Most nem menekülsz olyan könnyen a halálba, mint legutóbb, Shalini!
A fegyver markolatával a lány arcába vágott.
Csak zajokat és fényfoszlányokat érzékelt a körülötte lévő világból. Erős karok emelték fel a földről.
– Mi legyen vele, uram? Dobjam a vízbe?
– Vidd a szobájába. Lássátok el a sebeit, és hozd fel nekem a karmolós szőkét.
Folyt.köv.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
