Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem
Gréger Csaba írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig két kötete jelent meg
Halhatatlanok-Világleírás és
Halhatatlanok (Történetek egy távoli világból) novellás kötet, melyet magánkiadásban jelentetett meg,
Halhatatlanok világa oldalán lehet beszerezni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy bemutatkozhatok az
oldal olvasói számára! Magamról röviden: mint ahogy olvasható a bevezetőben
elsőkönyves írónak számítok, de ezt olyan trükkös megoldással igyekeztem
áthidalni, hogy rögtön két könyvet jelentettem meg, így igazából rögtön magam
mögött is hagytam ezt a titulust. A végzettségem és a szakmám tekintetében
látszólag semmilyen közöm nincs az íráshoz, informatikai területen dolgozok
vezető beosztásban egy multinacionális cégnél. Azonban már gyerekkorom óta
foglalkoztat az írás és az alkotás gondolata, számos történetet történetem
készült a „fióknak”. Ennek ellenére sokáig nem is merült fel bennem, hogy
komolyabban írni kezdjek, tavaly azonban egy hosszabb kórházban töltött időszak
alatt megfogadtam magamnak, hogy belevágok. Akkor és ott született meg a
„Halhatatlanok” világának gondolata, ami aztán fokozatosan nőtt egyre nagyobbá
és komplexebbé, és ennek a folyamatnak a vége az lett, hogy egyszerre jelent
meg egy regény hosszúságú, tíz különböző történetet tartalmazó novelláskötet,
és az ezek helyszínéül szolgáló fantáziavilágot bemutató Világleírás.
Halhatatlanok-Világleirás c. kötet sok
kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Kezdetben a világ ötlete
született meg. Már gyerekként is szerettem a mitológiai történeteket, elsősorban
a görög és a germán mítoszok fogtak meg. Leginkább az tetszett bennük, hogy a
történetek hősei – bár legtöbbször isteni származásúak, egy szélesebb panteon
tagjai, vagy azok leszármazottjai – mennyire közel álltak a halandó, emberi
világhoz. Hús-vér szereplők voltak, hibákkal, gyarlóságokkal és nem utolsó
sorban saját célokkal, amiknek elérésére törekedtek. Azt gondolom, hogy egy mai
modern történet is akkor kerül igazán közel az olvasó szívéhez, ha együtt tud
izgulni, sírni a karakterekkel, akik származásuktól függetlenül igenis
esendőek, és nem hiba nélküliek. Mivel már egészen fiatal koromban megfertőzött
a fantasy szeretete is – ami ilyen-olyan formában végigkísérte az egész
életemet -, amikor eszembe jutott egy olyan történet, amiben az égi lények
elbuktak az egykoron nekik hódoló halandók előtt, szinte adta magát az ötlet,
hogy ezt egy új fantasy világ formájában meséljem el. A klasszikus fantasy
történetek szinte kivétel nélkül bátran nyúltak az ókori/középkori
mondakörökhöz, így azt gondoltam, az én világomban sem lesz stílusidegen az
erős mitológiai felhang. Amint alaposan átgondoltam ennek az új
fantáziavilágnak az alapvető kereteit és szabályait, nekiálltam az írásnak.
Először stílszerűen a teremtéstörténettel kezdtem, majd az egyes korok
kifejtésével folytattam, és csak ezek után mélyültem el az egyes népek és
birodalmak, a világ „jelenkori” történetének leírásában. A Világleírás pedig
egyre csak nőtt és gazdagodott, de ezt nem bántam. Bevallom, engem mindig az
olyan fantasztikus történetek nyűgöztek le igazán, amiben a történet mögött
érezhetően ott vannak a miért-ek, és van benne mélység, nem pedig csak egymásra
szórt ötletek összessége. Az ilyen felületesebb fantasy-k nem a kedvenceim,
ellenben ha valamiben érződik a világteremtésbe beleölt sok-sok óra munka, és
emiatt az egész egy koherens egészet képez, azzal sokkal jobban tudok
azonosulni. Nem állítom, hogy az én világom bármilyen szempontból is akár csak
megközelíti a nagy elődök munkáit – gondoljunk csak J. R. R. Tolkien-re, aki
saját nyelveket alkotott a világa lakóinak –, de mindenképpen ezen az úton
szerettem volna elindulni. És bőven van még ötletem a további kifejtésre is…
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Mivel fantasy történetekről van szó, ezért nyilván nehéz is lenne azt
állítani, hogy igazán sok köze van a valósághoz, ám mégis volt bennem egy
törekvés arra vonatkozóan, hogy a szereplők cselekedete és a világ működése a
maga fantasztikus mivoltában is kellően realisztikus legyen. Egy példával
érzékeltetve, hogy mire is gondolok: mint minden nagy fantasy-ben, nálam is
léteznek egymással szemben álló, és a másikkal századok óta viaskodó felek, ám
bármennyire is csábító a jó és gonosz örök harcaként felvázolni ezt az
ellentétet, én igyekeztem ezt elkerülni, bármennyire is tudom, hogy ez minden
jó klasszikus mese alapja. A „Halhatatlanok” világában senki sem egyértelműen
jó, vagy rossz, mindenki a saját kultúrája, saját történelme és saját érdekei
szerint cselekszik, ami persze sok esetben óhatatlanul is szembe állítja a
feleket egymással, de igyekeztem elkerülni, hogy igazságot tegyek köztük. Nálam
az első két novellában a könyv címében is szereplő „halhatatlanok” először csak
említés, vagy mellékszereplő formájában tűnnek fel, és csak a harmadik novella
mutatja be először az ő szemszögükből a történetet. Én végig két egymással
egyenlő erősségű és fontosságú oldalt igyekeztem felvázolni, hogy az olvasó
dönthesse el, neki melyik szemlélet, melyik filozófia a szimpatikusabb. Az első
visszajelzések alapján talán kimondható, hogy sikerrel jártam.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Ahogy említettem korábban, már gyerekként megfertőzött a fantasy, így
nagyon fiatalon, alig tíz évesen elkezdtem saját történeteken gondolkozni. Ha
az első és legnagyobb hatást kellene említeni, ami elindított ezen az úton, akkor
Tolkien munkáit semmiképpen sem hagyhatom ki. Még kisiskolás gyerekként
olvastam a Hobbitot, majd kísérletet tettem a Gyűrűk Urával is, amibe először
ugyan beletört a bicskám – ami nem csoda hiszen egy 1000 oldalnál is hosszabb
történetről volt szó-, de maga a világ teljesen elvarázsolt, kívülről tudtam
minden hely és szereplő nevét. Aztán a fantasy szeretete később is elkísért,
bár a gimnázium utáni években jóval kevesebbet olvastam hasonló műveket.
Igazából két-három éve kezdtem el újra „falni” a fantasy könyveket, igyekeztem
bepótolni a korábban elmaradt írásokat, amik alapműnek számítanak a műfajban,
és minden kétséget kizárólag ezek is nagy hatással voltak arra, hogy végül
belevágtam komolyabban az írásba. Maga az alkotás élménye hajtott végig, az,
hogyha tetszik is a végeredmény másoknak, már csak a hab a tortán.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Egyelőre nem tervezem, hogy elhagyom a fantasy műfaját, egyrészt azért,
mert csak most fogtam bele komolyabban az írásba, másrészt pedig úgy gondolom
és érzem, hogy rengeteg lehetőség rejlik még a „Halhatatlanok” világában, amit
vétek lenne nem kiaknázni. Azonban érdemes megemlíteni, hogy az a remek a
fantasy történetekben, hogy nem korlátoz le igazán egy zsánerre, inkább egy
keretet ad az íráshoz, de a stílust nyugodtan és sikeresen váltogathatja benne
az író. Az én első tíz novellám sem mind ugyanabban a stílusban íródott, van
ami a klasszikus kalandregények hangulatát, míg más történet a titkokat rejtő
krimik, vagy akár a horror irányába mennek el. Kifejezetten élveztem ezt a
kísérletezést, ám a következő kiadványnál megfogadtam, hogy igyekszem egy nagy,
összefüggő történetet írni, így meglátjuk mennyire fér majd bele abba is ez a
stíluskavalkád.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Mindenképpen adott egyfajta megnyugvást, és sikerélményt, amikor a kész
kéziratot a kezemben tudhattam. Emellett bevallom kicsit fel is lélegeztem,
ugyanis a kiadott változat már a történetek sokadik átírt változata, minden
szerkesztésnél találtam benne olyan részleteket, mondatokat, amivel nem voltam
elégedett, így folyton újra és újra nekiestem az átírásnak. Maximalista vagyok
– ez azt gondolom a kiadványok képi világán is látszik–, és nem szerettem volna
olyan terméket kiadni a kezemből, amivel nem vagyok megelégedve.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem
gondolkodtál még ezen?
Nincs írói álnevem, a születési nevem szerepel a kiadványokon. Habár a
fantasy műfajon belül kifejezetten gyakori, hogy írói álnéven kerülnek a
könyvek kiadásra, de én ezt mindig furcsának éreztem, annak ellenére, hogy
ezeket a könyveket olvasva nőttem fel. Valószínűleg, ha fiatalabb lennék, én is
választottam volna magamnak valami hangzatos írói nevet, de ma már úgy érzem,
hogy büszkébb vagyok amiatt, hogy a saját nevem szerepel a könyveken, és jó
alig várom, hogy megmutathassam majd a gyerekeimnek, hogy „nézd, ezt apa írta…”
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Azt gondolom, hogy igen. Számomra a fantasztikus irodalom – és egyébként
a többi művészeti ág is – egyfajta kiszakadás a mindennapok stresszéből és
hajtásából, amiből három gyermekes apukaként, és a versenyszférában vezető
beosztásban dolgozó személyként nekem is jut bőven. Viszont amikor a
„Halhatatlanok” kiadványokon dolgoztam, valami teljesen mást alkothattam,
valamit, ami szintén én vagyok, csak másképpen. Sokáig tartottam tőle, hogy mit
gondolna a környezetem, ha fantasy történetekkel rukkolnék elő, de őszinte
leszek, ma már cseppet sem érdekel, hogyha mások emiatt furcsán néznek rám.
Hozzáteszem nagyon pozitívan csalódtam, rendkívül támogatóan viszonyult a
család, a barátok és az ismerősök ehhez az új „hóbortomhoz”. Sőt, ha mondhatom,
inkább „menő” dolog ez ma már, ami 20-25 éve szinte elképzelhetetlen lett
volna.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Egészen különleges. Tudni kell a
kiadványokról, hogy mindent magam terveztem és találtam ki, és bár kiváló
szakemberek és művészek voltak a segítségemre, akik a designért és a
grafikákért feleltek, az ötletek 99%-a tőlem származik. Nyilván sokkal nagyobb
munka az, mint ha egy kiadó az ember hóna alá nyúl, és leveszi a terhek
jelentős részét az emberről, de a kreatív mozgástér nyilvánvalóan
magánkiadásban a legnagyobb. Összességében büszke vagyok a végeredményre, és
szerencsére a visszajelzések is többnyire pozitívak, így most úgy gondolom
megérte ez a rengeteg beleölt munka.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Is-is. Általában a történet vázát
és a szereplőket találom ki előre, illetve felskiccelem a cselekmény főbb
vonalait. Azonban a részletek, a tényleges cselekmény sokszor az írás közben
alakul, folyamatosan jönnek új és új ötletek, amiket aztán papírra is vetek.
Alapvetően tervező típusú embernek tartom magam, így elképzelhetetlen számomra,
hogy mindenféle előzetes elgondolás nélkül üljek le írni, de kifejezetten
élvezem, amikor magával ragad a „flow”, és elvisz új irányokba.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket
nehezen tudtál megírni?
Szinte minden novellában van kedvenc jelenetem. Szeretem az erős képeket,
ám igyekszem nem túl gyakran alkalmazni azokat. Akkor szeretem ezeket
alkalmazni, ha valamire kifejezetten szeretném felhívni az olvasó figyelmét,
vagy valami nagyon erős érzést akarok közvetíteni. A „Halhatatlanok” novellákat
úgy írtam meg, hogy minden történet végén legyen valami csavar, egy nem várt
esemény, vagy akár valami megdöbbentő fordulat formájában. Azt szerettem volna,
ha az olvasó a történet végén megáll egy kicsit, és elgondolkozik az
olvasottakon. Ennek megfelelően azokat az írásokat szeretem, ahol úgy érzem,
hogy ez a legjobban sikerült. A személyes kedvencem egyébként furcsa módon a
novelláskötetet lezáró, alig néhány oldalas Epilógus, ami úgy érzem remekül
keretbe foglalja az egész könyvet.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet,
amihez nyúlsz?
Én általában a szereplőkből indulok ki. Ha megvannak a fő karakterek, az
ő jellemvonásaik és a motivációjuk tiszta, akkor sokkal könnyebben tudom
megszülni köréjük a történetet. Általában teljesen véletlenszerűen jön az
ihlet, ilyenkor gyorsan felírom magamnak ezeket a telefonomba, hogy ne
felejtsem el, majd amikor időm engedi, elkezdem tovább gondolni ezeket a kezdeti
ötleteket. Természetesen rengeteg impulzus hat rám, filmek, filmsorozatok és
könyvek, amiket olvasok, de igyekszem odafigyelni arra, hogy ezek megmaradjanak
inspirációként, és sose lehessen másolással vádolni. Természetesen ma már
nagyon nehéz igazán eredeti, új ötleteket kitalálni ebben a műfajban, de azt
gondolom, hogy egy egyedi hangulat, atmoszféra megteremtése sokat segít abban,
hogy egy-egy korábban már „látott” ötlet új életre keljen az ember keze alatt.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Bevallom nagyon szűk volt ez a
kör. A mostani kiadványokat igyekeztem annyira a magaménak tartani, amennyire
csak tudtam, ugyanis nem szerettem volna, ha az eredeti koncepciótól akár
jobbító szándékú javaslat is eltántorított volna. A jövőben már sokkal
nyitottabban fogom kezelni a közönség bevonását, már csak azért is, mert amit
szerettem volna eredetileg, már kiírtam magamból, így magam is sokkal
nyitottabbá váltam további vélemények meghallására. Ennek ellenére volt egy
személy, akinek sokat köszönhetek – és akinek a könyvet is ajánlottam –, ő a magyar fantasy irodalom egyik
kiemelkedő alakja, és nagyon hálás vagyok, hogy rengeteg tanáccsal és
konstruktív kritikával látott el az írás során, és bár tudom, hogy ő nem így
gondolja, de igazából erősen az ő érdeme is, hogy a kitalált világ olyan lett,
amilyen.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Eléggé meglepődtek, hiszen a feleségemen kívül senki sem tudta, hogy
könyvet írok, egészen addig, amíg el nem készült. Így aztán még nagyobb volt a
meglepetés és az öröm, hiszen nem is egy, de két kész kiadványt kaptak a
kezükbe! Azt gondolom, hogy alapvetően büszkék, legalábbis remélem, hogy már felocsúdtak
annyira az első sokkból. (Május végén
jelentek meg a kiadványok). A
gyermekeim sajnos még kicsik ahhoz, hogy ezt értékelni tudják, bár azt azért
tudják, hogy apa írt egy könyvet. Remélem később ők is büszkén olvassák majd.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Először is szeretnék bíztatni
mindenkit, hogy adjon egy esélyt a „Halhatatlanok”nak,
amennyiben szereti a fantasy-t. Kiemelkedően fontos számomra, hogy minél
többekhez eljusson a könyv, és egyáltalán nem önös érdekből. A könyvek
megjelenésével egyidőben elstartolt ugyanis a Facebook oldalunk is, ahol mint a Magyar Közösségi Fantasy hirdetjük a terméket. És ezt valóban így
is gondolom, egy olyan fantasy világot szerettem volna kitalálni, ami nem csak
az enyém, hanem mindenkié, aki érez magában kedvet és bátorságot ahhoz, hogy ő
maga is hozzátegyen kicsit a „Halhatatlanok” történetéhez. A középtávú céljaim
között szerepel egy következő novelláskötet megjelentetése, amiben reményeim
szerint már nem – csak – a saját írásaim lesznek olvashatóak, de az első olyan
„közösségből jövő” történetek is, amik ebben a világban játszódnak. Ennek
érdekében néhány hete el is indítottuk az első „Halhatatlanok”
novellapályázatot, ahol olyan fiatal írók, vagy az írásra affinitást érző
személyek történeteit várjuk, amik ebben a fantáziavilágban játszódnak. Ahhoz,
hogy segítsük ebben a közösséget, minden jelentkező számára ingyenesen
elküldjük mind az első novelláskötet, mind a Világleírás digitális változatát,
hogy mindenki korlátok nélkül megismerkedhessen Nouros eddigi történetével!
Azonban ennél még többet ígérünk: a legjobb pályaművek íróit meglepjük majd egy
személyre szabott festménnyel, melyet a magyar fantasy illusztrátorok egyik
kiválósága készít majd el neki(k) kifejezetten az ő történetei(k) alapján. Azt
gondolom, hogy ez egy igazán különleges lehetőség, reményeim szerint minél
többen jelentkeznek majd! Az első írás és kép már meg is született, és nekem szerintem
legalább akkora boldogság volt látni a végeredményt, mint a történet írójának!
Alig várom, hogy mások is csatlakozzanak, és együtt írjuk tovább ennek a
„távoli világnak a történetét”!
Facebook oldal
Facebook csoport
Instagram
Youtube
2.jpeg)
3.jpeg)
4.jpeg)
6.jpeg)
65.jpeg)
8.jpeg)
.jpg)
.jpg)
