Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Gina Fodor - ("Korábban meséket írtam, jelent is meg mesém a Nők Lapjában, aztán később a mesekönyv, A királykisasszony fogyókúrája, ami megjelent magyarul is és németül is, ez utóbbi a Frankfurti könyvvásáron lett bemutatva.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Gina Fodor írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek eddig 10 könyve jelent meg:A királykisasszony fogyókúrája (mesekönyv), Caffé Napoletano,Homoktánc, A tenger csókja, Volnánk csak sirályok, Tóparti rapszódia, Ha a kagylók beszélni tudnának, Kék az ég és zöld a fű, továbbá G.F.Severa írói névvel A labirintus. Jelent meg egy olasz szakácskönyv is, Italia sütve főzve címmel. Továbbá számos antológiában szerepelnek novellái.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Eredeti nevem Fodor Gyöngyi. Nagybajomban nőttem fel és ott éltem fiatal felnőtt koromig, majd egy időszakot Nyíregyházán töltöttem, aztán visszatértem Somogy megyébe, Kaposvárra, ahol húsz évig éltem és dolgoztam. Két felnőttkorú gyerekem van, mindketten Magyarországon élnek, a lányom Budapesten, a fiam egy kis somogyi faluban.  Informatikus könyvtáros diplomám van.  2008-ban „kivándoroltam” Olaszországba, azóta is itt élek, és ezért lettem belőlem Gina, mert az olaszok nem tudják kiejteni a Gyöngyit és átkereszteltek- Van, aki Ginának hív, van, aki Gio-nak (mint Joe).

A romantikus regényeket ezen a néven írom (Gina Fodor),  a meséket és a novellákat az eredeti nevemmel (Fodor Gyöngyi), de a legutolsóként kiadott regényemet G.F.Severa írói névvel írtam, mert teljesen más jellegű, és azt akartam, hogy elkülönüljenek. A G.F. lenne az utalás, hogy Gina Fodor, a Severa pedig szigorút jelent, de városunk egyik részét is így hívják. Regényeimet az Ágenda Kiadó (Debrecen) adta ki, ők kerestek meg email-ben, miután a Caffè Napoletano egy részletét olvasták egy irodalmi portálon, ahová felraktam.  

A könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

A romantikus regények esetén a helyszíneket személyesen ismerem (Nápoly, Róma, Egyiptom, tengerparti város, ahol élek, a Bolsena-tó Lazióban, a tengeri kirándulóhajók, a luxuskemping), kivéve a Ha a kagylók beszélni tudnának c. regényben. New Orleans-ban nem jártam, és a Mississippin sem hajóztam a Karib-tenger irányába. Ezeket utazási prospektusokból és internetes oldalakról szedtem össze, és elolvastam az Egyedül egy szigeten c. 2 részes írást is, mert a regényem főhőseit az ékszer tolvajok lebukástól való félelmükben elviszik egy kicsi lakatlan szigetre és sorsukra hagyják.

 A Volnánk csak sirályok c. regény esetén, mely A tenger csókja folytatás. Itt is voltak kutatások a kómából való visszatérésről, amnéziáról, hiszen a két összefüggő kötet egyik főszereplője a második kötetben három év kóma után tér vissza. Vagy ugyancsak ebben, miként tudják meg a várakozók a reptéren, ha lezuhan egy repülő, melyen a hozzátartozójuk is utazott, milyen segítséget kapnak, mit kell csinálniuk stb... könyveket, filmeket néztem ezzel kapcsolatosan.

A labirintus esetén több könyvet is elolvastam: rovarevő növényekről, génmanipulációról, a Fülöp-szigetekről, annak őslakosairól, aztán a főszereplőt el is kellett utaztatnom oda Milanoból, megnézni a repülőutat, honnan hová, hol kell átszállni, mennyi ideig tart a repülőút, aztán Manilából hogyan tovább. Ez hetekig eltartott, mire minden adatot összeszedtem, de általában 4-6 hónap alatt készül el a kézirat. Azt nem mondom, hogy az ötlet megszületésétől, mert van, hogy az ötlet már le van írva, de közben éppen máson dolgozom még. Bár olyan is volt, hogy egyiket még be sem fejeztem, már kezdtem a másikat, és amit később kezdtem, az lett előbb kész.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első (Caffé Napoletano) 75 %-ban igaz, saját életből, 25 % kitaláció, hozzágondolás.  A második (Homoktánc) teljesen valósághű. A többi romantikus regény esetén a történet kitaláció, de néhány személyiségjegy akár pozitív akár negatív visszaköszön a múltból, vagy a jelenből, meg hát a helyszín, foglalkozások, hiszen pl. A tenger csókjában Éva magyar, aki a részeges férje elől szinte elmenekül és Olaszországban kezd új életet, először, csinál mindent, amit egy kivándorló csinál, többnyire a diplomák nem számítanak, bébiszitter, bejárónő, idősgondozó, szálloda stb. Beilleszkedés egy soktagú olasz családba. Több külföldi lányt, nőt ismertem meg az elmúlt években, sok történetet hallottam. A labirintus kitaláció, történt valami érdekes dolog velem, egy virágvásáron bedugtam az ujjamat az egyik rovarevő növénybe, és pont az érzékelő membránját érintettem meg, és rám csukódott. Persze nem történt semmi, hiszen nem volt még tíz centis se a növény csapdája... Arra gondoltam, milyen jó, hogy nem egyméteres volt...  Aztán nem sokkal később a génmanipulációról olvastam, hogy mi mindent megvalósítanak vele (pl. hatalmas méret, fagytűrő mediterrán gyümölcsök, disznóbőr átalakítása olyanná, mint a finom juhnappa, hogy még több táskát, cipőt lehessen készíteni és ilyesmi...) és a fantáziám állítólag hatalmas, ami azonnal be is indult, s egy-kettőre megszületett a regény témája.  

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Korábban meséket írtam, jelent is meg mesém a Nők Lapjában, aztán később a mesekönyv, A királykisasszony fogyókúrája, ami megjelent magyarul is és németül is, ez utóbbi a Frankfurti könyvvásáron lett bemutatva.  Aztán jött pár rövidke novella, de a regényírás tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy leírtam, miért és hogyan indultam neki a nagyvilágnak, mi történt velem, hogyan találtam munkát Olaszországban, hogyan illeszkedtem be, hány pofont kaptam ezen az úton, aztán végül könyv lett belőle, ami évekig a fiókban hevert, kétszer is átírtam, ide-oda elküldtem, mire sikerült. A folytatása már gyorsabban ment. Jegyzeteim ahhoz is megvoltak, csak össze kellett hozni.  Ekkor már igazi szenvedélyem lett az írás. Ha jött valami ötlet, azonnal leírtam, nehogy elfelejtsem, aztán később kidolgoztam, bár lehet, csak egy novella, vagy egy mese lett belőle, de nem hagytam kárba veszni a gondolatot.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Mint már mondtam, többnyire romantikus regényeket írtam eddig, bár A tóparti rapszódia nem csak romantika, vannak benne erotikus oldalak is, és krimi is, aztán a Ha a kagylók beszélni tudnának már romantikus kriminek is beillik, A labirintus pedig kicsit horrorisztikus, utópisztikus is (bár akár igaz is lehetne).  Novellák esetében viszont írtam már romantikusat, sci-fit, horrort, krimit, fantasy-t is, és időnként egy-egy mese is megszületik, és hamarosan egy többszerzős mesekönyvben is benne lesz egy mesém.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon jó érzés azt mondani, hogy igen, ez az, ennyi, kész. Talán furán hangzik, de volt olyan, hogy utána hiányoztak a szereplők, sokat gondoltam rájuk, hozzám nőttek.  

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

A bemutatkozásban már elmondtam, miért lett Fodor Gyöngyiből Gina Fodor. Lehettem volna valami jól hangzó olaszos nevű író is, hiszen többnyire Olaszország a helyszín (kivéve Ha a kagylók beszélni tudnának, A labirintus), de igy a Gina olaszos, a Fodor meg magyaros.  A G.F.Severa írói név választásról is már tettem említést .

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hatalmas érzés volt. Sírtam és nevettem a boldogságtól.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Az első kettőnél nem volt különösebb vázlat, nem voltak kidolgozva szereplők, csupán események voltak leírva egy füzetbe. A tenger csókja esetén már némi vázlat volt, főleg a szereplőkről. Aztán elvégeztem Olaszországban egy kezdő írói kurzust, majd kicsit később online egy magyar írói tanfolyamot is. Onnantól tudatosan tervezem a regényeimet.  Komoly vázlatot készítek, kezdés, befejezés, honnan hová akarok eljutni, köztes események (bár ezek sokat szoktak változni menet közben), szereplők hogy néznek ki, milyen tulajdonságaik vannak, jellemvonásaik, miként fognak változni akár pozitív akár negatív irányba, felírom, ha valaminek utána kell nézni pl. hogyan, lehet eljutni Milánóból Manilába repülővel...

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A tóparti rapszódiában imádtam a helyszínről írni, hiszen az életben is nagyon szeretem, és előtte gyakran gondoltam, írok majd egy regényt, ami itt játszódik, de maga a téma csak később született meg, szintén ott járva.  Ugyancsak ebben a regényben nagyon megkedveltem Elisát, a főszereplőt, minden hibájával. Nem volt szimpatikus Marco, a szívdöglesztő, nagyszájú és önző rendőr, aki azonnal bevetette magát a város új lakójának meghódítására, viszont Mancini hadnagy, a főnöke, épp az ellenkezője, csendes, nyugodt, a szabadidejében alagsori füstös kis bárban szaxofonozó férfi, aki szerelmes Elisába, de nem igazán mer lépni, s mire végül megteszi, áthelyezik... De nem akartam, hogy Marco győzzön, és bizony sokat törtem a fejemet, mi legyen, hogyan érjen véget a történet.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Van, hogy elég egy mondat, ami beindítja a fantáziámat, vagy látni valamit. Mint A labirntus esetén. De akár a Kék az ég és zöld a fű is ilyen villámötlet volt. Elmentünk megnézni egy luxuskempinget, hatalmas, jól felszerelt sátrak, gyönyörű vidék. De nekem ez akkor is csak sátor, és kemping.  Én, ha nyaralni megyek, legalább abban az egy hét-tíz napban kényelmet akarok, nem pedig főzőcskézni a sátorban, mert ez csak annyiban tér el a valóságtól, hogy nem a saját ágyamban alszom.  Tehát arra gondoltam, hogy egyik szereplőm lehetne ilyen, de fordítva, legyen a férfi az, aki kiakad ettől a kempinges dologtól... Viccesre véve a figurát, komikus helyzetekkel. Persze ebben a regényben más, komolyabb szál is van, Romina, a főszereplő vérszerinti anyját keresési, és keserű tapasztalatok árán jut előre. Igazán kedveltem ezt a történetet is, jókat nevetgéltem, volt, hogy elsírtam magamat a fájdalomtól, mintha én érezném...

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nem igazán szól bele senki.  A teljes kéziratot csak a kiadó olvashatja el. Egy-egy résznél volt, hogy a barátnőmmel elolvastattam, érthető-e, vagy néhány ismerősömet kérdeztem, melyik című könyvet venné le előbb a polcról, hogy elolvassa az ismertetőjét... 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Vegyesen, tehát kaptam pozitív és negatív visszajelzést is. Sajnos az apám már nem érhette meg az első publikációmat, mert ő úgymond kissé bolond embereknek tartotta az írókat, költőket, egyéb művészlelkeket, és azt szokta mondani, hogy foglalkozzak inkább valami más normális dologgal. Arra gondolok, hogy már biztosan megbékélt „odafent” a helyzettel, és büszke a lánya sikereire.   Mára már  a párom is megszokta, hogy amikor írok, megszűnik számomra a külvilág,  süket és vak vagyok, vagy hogy éjszaka kellős közepén felkelek és átvonulok a másik szobába a számítógéphez, mert akkor jön rám az írhatnék.  Eleinte volt, hogy nem főztem vacsorát, de a boltba is elfelejtettem elmenni, közben meg már bezárt. Ő meg szegény egész nap szolgálatban, esőben, kánikulában, helyszínelt egy balesetnél, agyilag és fizikailag hullaként jön haza, néha azt sem vettem észre, hogy megjött... Szóval ezek az időszakok elmúltak, hála a covidnak, már nem járok be Rómába dolgozni, több időm van mindenre, szervezettebben mennek a dolgok. Több napra vásárolok, és több dolgot is főzök, amit le lehet fagyasztani, nem érhet meglepetés.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Remélhetőleg december elején egy szívmelengető téli regény, Hóvihar karácsonykor a tervezett címe, és egy hegyi fogadóban játszódik az olasz Alpokban.  Hamarosan megjelenik egy újabb olasz szakácskönyv, az Italia sütve főzve  második része, közkívánatra!  A nyáron fog megjelenni egy antológia, melyben egy novellával szerepelek én is. Ugyancsak a nyárra van ütemezve a mesekönyv megjelenése is, melyben benne lesz egy mesém.

De már G.F.Severa  következő története is megszületett, ami egy krimi lesz, vagy inkább thriller. Amint befejezem a téli regényt, ennek fogok nekiállni.

Gina Fodor Írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Surovec Róbert - ("Ahhoz, hogy hitelesen tudjam visszaadni a 19. századi Kassa hangulatát, számos korabeli könyvet, fényképet, újságcikket és térképet kellett áttanulmányoznom.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Surovec Róbert írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak A halál anatómiája c. könyve jelent meg idén, mely magánkiadásban vált elérhetővé és Surovec Róbert weboldal weboldalon lehet megrendelni.

Íme, az interjú fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Felvidéki magyar vagyok, egy Kassához közeli községben lakom, Tornán, amely egykoron Magyarország legkisebb vármegyéjének a székhelye volt. Gépészmérnöki diplomám van, viszont néhány éve a pedagóguspályát választottam. Emellett a helyi társadalmi életben is aktívan részt veszek, igyekszem a lehető legtöbbet megtenni a szlovákiai magyar kultúra ápolásáért, terjesztéséért. Helytörténettel is foglalkozom, mert szerintem fontos visszahozni a jelenbe a múltban elfeledett dolgokat, és a jövő nemzedékre hagyni azokat; mindenkinek meg kellene fogadnia gróf Széchényi István szavait: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”. Az utazás szintén a szenvedélyeim közé tartozik, ennek köszönhetően tágul az ember látóköre, ráadásul inspirációt is gyűjthetünk általa; Mozart is megmondta: „Utazások nélkül, legalább is, ha az ember művész vagy tudós, csupán csekély értelmű teremtmények lennénk”. Végül szeretek festeni is (leginkább tájképeket viszek vászonra), túrázni, múzeumokat látogatni és természetesen olvasni. Sokoldalú ember vagyok, így megtörténhet, hogy a felsorolt kedvenc időtöltéseim közül esetleg kihagytam valamit.    

A halál anatómiája című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A regényem misztikus történelmi krimi, amely Kassán játszódik 1896-ban, amikor hazánkban a magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelének ezeréves évfordulóját ünnepelték. Ahhoz, hogy hitelesen tudjam visszaadni a 19. századi Kassa hangulatát, számos korabeli könyvet, fényképet, újságcikket és térképet kellett áttanulmányoznom. Ezekből aztán megismerkedtem az akkori utcanevekkel, társadalmi élettel, divattal, stb. Sőt, olyan apró részletekre is ügyeltem, mint Kassa korabeli időjárása, amit a regényemben hitelesen írok le. Aztán természetesen el kellett látogatnom a kassai városi levéltárba, ahol betekintést nyertem az akkori rendőrkapitányság jegyzőkönyveibe és szolgálati jelentéseibe, melyekből aztán megtudtam, milyen volt a rendőrök egyenruhája, hány osztályból állt a kapitányság, milyen módszereket alkalmaztak a nyomozásnál, stb. A regényen 2014-ben kezdtem el dolgozni, majd 2019-ben fejeztem be. Azért tartott öt évig, mert egyidejűleg folyt a szükséges kutatómunka is. És hát valljuk be: az első könyv megírása a legnehezebb, az veszi igénybe a legtöbb időt, a következőkkel már gyorsabban halad az író (és ezt most tapasztalatból írom).      

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mivel a regény egy valós városban játszódik a 19. század végén, számos valós helyszínleírással és történelmi ténnyel fűszereztem meg a történetemet, mely azonban teljes mértékben kitalált. A könyvem utolsó lapjain lévő szerzői megjegyzésben elválasztom a tényeket a fikciótól, így az olvasó megtudja, mi alapszik az valóságon és mi volt kizárólag az én agyszüleményem. Például a regényem egyik fejezetében rövid időre egy hírneves személy is feltűnik, mégpedig Jászai Mari személyében, aki 1896 januárjában Kassára látogatott, ahol egy hét leforgása alatt összesen négy színdarabban lépett fel. Mivel a főhősnőm is színésznő, ezért Jászai Marit egy fejezet erejéig be tudtam építeni a történetbe, és így létrejött a fantázia és valóság ötvözete.       

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már gyermekkorom óta különféle történeteket vetettem papírra. Később a nagymamámtól egy klasszikus írógépet is kaptam, így azon pötyögtettem naphosszat. Már akkor is krimikkel próbálkoztam, de leginkább csak magamnak írtam, kedvtelésből – senkinek sem adtam oda elolvasni azokat. Viszont mindig is író szerettem volna lenni, most pedig egy régi álmom vált valóra.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre nem. A halál anatómiája ugyanis egy trilógia első része, ezért a két következő könyvem is történelmi krimi lesz. Igaz, kalandregény írásának gondolatával is játszadozom (van is néhány ötletem), de egyelőre ez még a jövő zenéje. Az olvasók jelenleg A halál anatómiájának folytatását várják. A következő könyvem befejezése is már hamarosan a végéhez közeledik, mindössze két fejezet megírása van hátra, és ha minden a tervek szerint halad, jövőre meg is jelenik.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Azt éreztem, amit általában akkor érzünk, ha befejezünk valamit, elvégezzük a munkánkat -  örömöt elégedettséggel vegyítve. Bár tudtam, a neheze még hátra van, hiszen a hibákat ki kell javítani, a kéziratot ki kell adni, majd terjeszteni azt. Ez egy új tapasztalat volt a számomra, én pedig szeretem magamat kipróbálni minden téren, hogy jobban megismerhessem az erényeimet és hátrányaimat; egy régi közmondás ugyanis úgy tartja, hogy a békés tenger nem nevel ügyes hajósokat.  

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs írói álnevem, a sajátomat használom. Igaz, egyszer egy ismerősöm felvetette ezt a lehetőséget, de én elvetettem azt. Nem szívesen bújnék álnév mögé, no persze ez mindenkinek a személyes döntése.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Valójában igen. Már gyermekkorom óta szerettem a krimiket, leginkább Agatha Christie regényeit olvastam előszeretettel. Ugyanakkor rajongtam a misztikus történetekért is, ráadásul a történelem sem áll távol tőlem. Ezért úgy döntöttem, összekapcsolom a három műfajt, s így létrejött a misztikus elemekkel megfűszerezett történelmi krimi – A halál anatómiája. És a regény sikeressége alapján úgy gondolom, hogy nekem mindenképpen e zsáner felé kellett eveznem.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon izgatott lettem, amikor először a kezembe fogtam a művemet, valóságos eufória lett úrrá rajtam. Két nap múlva azonban különös bizonytalanság kerített a hatalmába. Feltettem magamban ugyanis a kérdést, vajon jó öltet volt-e kiadni és nem hamarkodtam-e el a dolgot. Szinte kétségbe voltam esve a gondolattól, hogy mit szólnak majd az olvasók. A regényem mégiscsak magánkiadásban jelent meg, gyakorlatilag az én vállamon nyugodott minden felelősség. Igaz, a kéziratot elég sokan elolvasták, véleményezték, majd ezek a személyek biztattak, hogy márpedig ezt ki kell adni. Ennek ellenére sem bíztam magamban. Csak azután nyugodtam meg, miután a megjelent könyvet egyre többen elolvasták és sorra érkeztek a pozitív visszajelzések. Most már én is úgy látom, hogy jó ötlet volt kiadni. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Csak akkor tudok írni, ha elkap az ihlet, és persze akkor, amikor az időm engedi. Ez évszaktól is függ: leginkább ősszel és télen írok, nagy ritkán tavasszal; nyáron nem igazán tudom magamat hosszabb időre a számítógép elé ültetni. Impulzív módon még nem sikerült tehát írnom, noha szeretem a spontán dolgokat. Amikor valami eszembe jut, azonnal lejegyzem a mobiltelefonomba, majd később (amikor időm van rá) a számítógépben lévő kéziratba is átírom. 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Természetesen vannak kedvenc jeleneteim, leginkább az akciójeleneteket szeretem; persze azokat talán a legnehezebb megírni, azért is hagyom őket többnyire a végére (és jó, ha az írásuknál a szerző kissé harcias kedvében van).

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Agatha Christie regényei inspiráltak leginkább, mindig is ő volt az egyik nagy kedvencem. Viszont én mindig is egy kicsit eltérőt, újat szerettem volna alkotni: egy olyan rejtélyes bűnügy köré akartam fonni a sztorit, amelynek a főhősök természetfölötti vonásokat tulajdonítanak. A regényemben leírt történet már nagyon régóta a fejemben volt, de úgy nyolc esztendeje szántam rá magamat, hogy papírra vessem azt. A kérdéses a helyszín volt, amelyikbe a történetet beépítem. Én úgy vélem, egy író írjon arról, amit ismer. És mivel Kassán végeztem a középiskolai és egyetemi tanulmányaimat – ebből kifolyólag a szívemhez nőtt a város –, úgy döntöttem, ebben a felvidéki városban fog játszódni a sztori. A második dolog, amin eltöprengtem, a kor volt, amelyikbe a történetet helyezem. A döntés a 19. századra esett, mégpedig 1896-ra, mivel nagyon sok adatom volt ebből az évből, ráadásul Magyarországon ekkor tartották a millenniumi ünnepségeket. Kassa a 19. század végén szabad királyi városként élénk társadalmi élettel bírt, már akkor is virágzott az ipar, tehát sok lehetőséget nyújtott úgy az ott élőknek, mint ahogyan az oda érkezőknek is.       

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőként az édesanyám olvasta el, majd őt néhány kolléganőm, illetve ismerősöm követte (a nevük a könyv végén lévő köszönetnyilvánításban szerepel). Hálás vagyok nekik, mert figyelmeztettek a hibákra, amelyeket természetesen kijavítottam – mondhatni csiszolták a csiszolatlan gyémántot. A történetet nem kifogásolták, így azon semmit sem változtattam, de ha mégis megtették volna, meghallgattam volna a tanácsukat, mégiscsak az olvasóközönséget képviselték.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Csak nagyon kevesen tudtak róla, hogy könyvet írok; ezek a személyek mindvégig bátorítottak, hogy adjam ki a kéziratot. A többiek (családtagok, barátok, kollégák, ismerősök) természetesen meglepődtek, de nagyon pozitívan fogadták, mindenki el akarta olvasni.

Érdekességképp megemlítem, hogy a szülőközségemben vezetőségi tagja vagyok a Csemadok alapszervezetének, amely a szlovákiai magyar kultúra ápolásával foglalkozik; számos rendezvényt szervezünk a megemlékezésektől kezdve a különféle előadásokon át a honismereti kirándulásokig. A civilszervezetünk mellett ráadásul egy színjátszó csoport is működik Vár-lak névvel (mivel a községem fölött Torna várának romjai magasodnak) - ennek szintén a tagja vagyok. Visszatérve a Csemadokhoz: a kultúrtársaim annyira lelkesek voltak, amikor megjelent az első könyvem, hogy azonnal könyvbemutatót szerveztek nekem, hogy a szülőközségemben mutassam be elsőként. A szemükben öröm, büszkeség csillogott, amiért egy írót is maguk között tudhatnak. Viszont a tornai Csemadok tagjainak is nagy szerepük volt abban, hogy a könyv napvilágot látott, mivel minden téren rengeteget fejlődtem azóta, hogy közéjük tartozom.    

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Mivel A halál anatómiája még csak 2022 májusában jelent meg, idén kizárólag a köztudatba való bejuttatásával fogok foglalkozni. A könyvbemutatókon közvetlenebb kapcsolatba szeretnék kerülni az olvasókkal, elbeszélgetni velük a regény megírását megelőző kutatásról, Kassa történelméről.

Közben természetesen a második regény befejezésén fogok dolgozni, hogy jövőre megjelenhessen, mert az olvasók már most igénylik. Már említettem, hogy A halál anatómiája egy tervezett trilógia első részét képezi, és bár lezártam benne a bűnügyet, mégis hagytam egy nyitott ajtót a folytatásnak. Az szintén Kassán fog játszódni, 1896 májusában, amikor a városban a millenniumi ünnepségek zajlottak, így még több történelmi tény lesz benne.

Addig is azt üzenem az olvasóknak, hogy aki szereti a történelmi krimiket, akkor A halál anatómiája a megfelelő választás. Kellemes olvasást kívánok hozzá!  

Surovec Róbert weboldal

 Surovec Róbert Hivatalos Irói oldala

 Surovec Róbert instagram oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Suifa írónő - ("Az első és legfontosabb célom az égi világ és az égi szolgálók életének a bemutatása.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Suifa írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek eddig három kötete jelent meg Angyalnak születtem, Az őrangyalok apokalipszise és az utolsó, A Fényhozó című kötetek, melyek magánkiadásban jelentek meg, az írónő Suifa webshop oldalán lehet beszerezni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Az életem nagy részét építészként és külkereskedőként töltöttem, de mindig érdeklődtem a művészetek iránt, így nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb megpróbálok kiteljesedni valamelyik művészeti ágban.

Angyalnak születtem, Az őrangyalok apokalipszise és A Fényhozó c. kötetek sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata? Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2019-ben még csak az angyalokkal és a mennyországgal foglalkoztam, mert nagyon érdekelt a téma. Kiterjedt kutatásokat végeztem, majd egy évig tanulmányoztam a világ vallásait, filozófiáit, különböző mitológiákat és legendákat. Beleástam magam a gnosztikus irodalomba (gnoszticizmus vallási-filozófiai irányzatok összefoglalóneve) , olvastam az apokrif iratokat (a Bibliába be nem került vallási szövegeket jelenti), foglalkoztam angelológiával és démonológiával is. Tudni akartam az igazságot, hogy csupán az elme játékáról van szó, vagy valóban létezik az égi világ és az embereket megrontó sötét erők. Végül arra a felismerésre jutottam, hogy igaz, ami fellelhető a világ egymástól eltérő kultúráiban, s amiről a különböző nézetek és tanok szólnak. Lehet, hogy másképp nevezik őket, de az egyetlen, a legfőbb hatalom, a mennyek világa és az angyalok, valamint a gonosz erők mindegyikben megtalálhatók. Számomra egyértelmű bizonyítást nyert, hogy ez a tudás egyetemes. Ezt követően döntöttem úgy, hogy írok arról, amit megismertem. Nem akartam állást foglalni egyik nézet vagy hit mellett sem, így ezeket az ismereteket ötvözve írtam meg a regényeimet.

Az első kötet megírása pár hónap volt, aztán sokáig nézegettem, javítgattam, végül 2021 májusában jelent meg az Angyalnak születtem. A következő rész, Az őrangyalok apokalipszise karácsonyra került az olvasókhoz, és most augusztusban jelenik meg a harmadik kötet, A Fényhozó.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A könyveim mennyei és démoni szereplői, azok feladatai főként az angyaltudományokból, a démontudományokból és az apokrif iratokból származnak, kivéve a három frissen született angyal főszereplőt, és néhány mellékszereplőt. Az égi és démoni karakterek kinézete jórészt történeti források alapján született, bár igen kevés hiteles leírás létezik róluk, a jellemvonásokat nagyrészt az írói fantázia alkotta. A fontosabb földi szereplőket pedig létező személyekről mintáztam, remélem, soha nem jut a tudomásukra.  A Mennyország felépítése a különböző hitvilágok alapján állt össze, még a megjelenő színek, anyagok, fények, illatok is, a részletek már a fantázia alkotásai, bár sok olvasóm szerint egyfajta „csatornázás” eredményei, mert nagyon sok mindenben visszaigazolásokat nyertek.   

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Még nem gondolkodtam rajta, bár kisebb kihívásokban már részt vettem. Közönségdíjas lett egy írásom, ahol egy kedvenc karakterünk nevében kellett levelet írni a szeretetről Valentin napra, én a rókát választottam A kishercegből. Ezen kívül írtam már novellát is a jövőből, amiben üzenetet kellett visszaküldeni a jelenbe.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon fáradt vagyok, mert egyszerűen nem tudok leállni közben, amíg úgy nem érzem, hogy jó. Utána, amíg a szerkesztés és a korrektúra folyik, még nézegetem, hogy a tördelés és a nyomda előtt javítsak rajta, ha valami kiderül, aztán ha megjelenik, két-három hét elteltével már hiányzik az írás.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Az egyértelmű volt, hogy az egyik főszereplő, az őrangyal nevében születik sok fejezet, ezért lett az ő neve az írói álnevem. Ő egyes szám első személyben mesél a könyvekben, így kerül a lehető legközelebb az olvasóhoz.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tudom, mert nem terveztem írói pályát. A téma adta a fantasy zsánert, de nagyon jól érzem magam benne.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Csodálatos, amikor az olvasókhoz került, és rettenetesen izgultam, amíg meg nem jöttek az első vélemények. Nagyon szerették, azóta is miattuk írok, folyton követelik a folytatásokat.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Azt hiszem, ha ebbe a mókuskerékbe bekerül valaki, nehéz leállni. Az első három kötet – bár külön-külön is megállja a helyét – egyetlen szempontból összefügg, ezért az a vonal lezárásra került. Sajnos nem mondhatok ennél többet, mert ahhoz mindhárom részt el kell olvasni. Az ötletek persze továbbra is jönnek, mert a Mennyországban mindig történik valami, s mivel a történetekben a jelenkor legfontosabb problémái, valamint a tudományok is megjelennek, valószínűleg születnek még újabb regények.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Az egyik kedvenc jelenetem az első részben van, amikor Suifa alig egy nappal a születése után már le is kerül a Földre, mert kijelölték számára a felügyelete alá tartozó lelket. A szülés közepébe csöppen, és pánikrohamot kap.  Nagyon nehéz megírni azokat a jeleneteket, ahol erőszakot, gyilkolást kell ábrázolni, de mivel a gonosz is földi világ része, kénytelen vagyok hitelesen leírni. Ezeket mindig megszenvedem, mert alapvetően kikerülném, de nem tehetem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az első és legfontosabb célom az égi világ és az égi szolgálók életének a bemutatása. Ezen felül aktuális földi dolgok, összefüggések felismerése ihleti őket.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem a legfőbb társam és kritikusom, igen sok párbeszédet harcolt már ki, hogy megszakítsam a mondandómat, mert hajlamos vagyok az ismertetésekre, leírásokra, bemutatásokra, koncentrálni. Emiatt aztán Jókainak hív, ami sokszor helyre rakja az elképzeléseimet. Rajta kívül a szerkesztőm látja először a kéziratokat, az ő véleménye nagyon sokat számít, ha ő nem válik a rajongójává a regényeimnek, soha nem jutottak volna az olvasók kezébe, de ő azt mondta, „ezt nem szabad veszni, hagyni”. A történet alakulásába senki nem szól bele, készen kapják.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Édesanyám, aki azóta már nincs velünk, nagyon büszke volt, számára szinte természetesnek tűnt, bár a megjelenést már nem érte meg. Azt mondta, mindig tudta, hogy mi van bennem. Sokan csodálkoztak, a férjemet pedig szintén büszkeség tölti el, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Legfőképp annak örülök, hogy elmondhatom másoknak, mi van odafent, és kik veszik körül az embereket idelent. Remélem, hozzájárulok ahhoz, hogy megértsék az emberi élet célját, a Földön zajló eseményeket, folyamatokat. Ami a következő könyvemet illeti, van egy igen nagyszabású elképzelésem a témáról, amit szeretnék nagyon jól megírni, ezért azt nem tudom garantálni, hogy elkészülök vele az idén, de igyekszem.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Suifa Könyvek Facebook oldala

Suifa Webshop

Megjelent! Mark Greaney: A szürke ember című könyv Agave Kiadónál - ("Regénysiker és filmsiker")

Mark Greaney: A Szürke Ember

(The Gray Man)

Megjelent! 

Agave Könyvek Kiadó

 Fordította: Tamás Gábor

A többszörös New York Times bestsellerszerző, Mark Greaney új könyve a nyár egyik legizgalmasabb története.

A Netflix a fennállása óta az eddigi legnagyobb költségvetésű produkcióját készítette belőle.A főszerepekben Ryan Goslingot, Chris Evanst, Ana de Armast és Billy Bob Thorntont láthatjuk, a filmet a Russo-testvérek rendezték.

Fergeteges, letehetetlen thriller, tökéletes nyári kikapcsolódás!

Greaney számos folytatást írt A Szürke Emberhez, kiadónk karácsonyra készül a következő kötettel.

A szerzőt sokan Tom Clancy szellemi örökösének tartják, akivel több Jack Ryan-regényt alkotott közösen, hogy később, Clancy halála után egyedül folytassa a sorozatot.

Külön érdekesség a magyar olvasóknak:A Szürke Ember több izgalmas jelenete Budapesten játszódik.

Filmpremier július 22-én!

A film előzetese:

Ajánlások

„Kemény, pergő ritmusú és rendíthetetlen történet – pontosan olyan, amilyennek egy thrillernek lennie kell.”

Lee Child

„A mesterien felépített cselekmény és a jelenetek közötti gyors vágások egy profi hollywoodi akciófilm dramaturgiáját idézik, ami igazolja, miért pont ebből a könyvből készítette el a Netflix az eddigi legnagyobb költségvetésű produkcióját Ryan Gosling főszereplésével."

Providence Journal

„A 15 legjobb könyv egyike, amelyet érdemes elolvasni a társadalmi elszigeteltségünk korában.”

New York Post

A regényről és a szerzőről

Courtland Gentry jó ember, ugyanakkor még jobb gyilkos.

Az árnyak között csak úgy ismerik: a Szürke Ember. A fedett műveletek világában legendás státusszal bír, ugyanis mindig csendben, sokszor a lehetetlent végrehajtva végzi el egyik munkáját a másik után, majd válik teljesen köddé. A célpontjainak nincs esélyük menekülni előle.

Csakhogy akadnak még Gentrynél is veszedelmesebb és halálosabb erők, amiket még több pénz és hatalom mozgat. És amikor Gentryt elárulja a kormánya és korábbi munkatársai, mozgásba lendülnek ezek az erők. Az ő szemükben a Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni.

A Közel-Keleten és egész Európán átívelő élet-halál harc veszi kezdetét, melynek során Gentrynek bizonyítania kell, hogy nem veszti el hidegvérét akkor sem, ha a megélhetése helyett ezúttal az életben maradásért kell ölnie.

Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. Sokan Tom Clancy szellemi örökösének tartják, akivel több Jack Ryan-regényt írt közösen, majd Clancy halála után egyedül folytatta a sorozatot.

A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje: a rendezői székben a Russo-fivérek ülnek, míg a főszerepekben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton láthatóak.

Mark Greaney

Részlet a kötetből

„Court zuhanó vérnyomása következtében megszédült, lába megingott, és elhomályosult a tekintete. Agya mintha számítógép módjára újraindult volna, és amikor kitisztult, észrevette, hogy maga mellé engedte az MP5-jét. Gyorsan a lófarkas, fejhallgatós férfira szegezte, aki a számítógépes asztal mellett állt, és egyetlen izma sem rezdült, csak a feje fölé emelt keze remegett. Gentry megértette, hogy néhány másodpercig akár egy tollpihe is ledönthette volna a lábáról, és örült neki, hogy a szakember túl ijedt volt ahhoz, hogy ilyesmivel próbálkozzon.

– Ki vagy te? – kérdezte.

– Csak… csak egy technikus, uram. Csak a kommunikációs rendszereket és az ilyesmiket kezelem. Nekem semmi elszámolni valóm nincs magával.

– Legalább nem próbáltad meg elhitetni velem, hogy te vagy a komornyik.

– Tessék?

Court átvágott a helyiségen, közben fegyverét a folyosó felőli ajtóra

szegezte, illetve távolabb rúgta a SteyrtRiegel testétől. A technikus asztalán megtalálta a minősített személyügyi aktákat.

– Ez minden?

– Amennyire én tudom, igen, uram.

– Nincsenek biztonsági mentések, másolatok?

– Nem hiszem.

Court felnyalábolta a papírokat, és belehajította a kandallóba, majd

utasította a technikust, hogy gyújtsa meg a paksamétát.

Amint meggyulladtak, megfordította a technikust, és visszalökte a

székére, szembe a technikai felszereléseivel.

– Te vagy, aki tartja a kapcsolatot azokkal, akik vadásznak rám?

– Ó, nem, uram! Én nem, én csak üzemeltetem az elekt…

– Akkor valószínűleg nincs is szükségem rád, igaz?

A technikus gyorsan bólogatni kezdett és egy pillanat alatt hangnemet váltott.

– Igen, uram! Én vagyok a felelős a kommunikációért, illetve a kormányzati operátorok és a flaszterművészek tevékenységének összehangolásáért.

– Helyes. Hívd mindegyiket és mondd meg nekik, hogy most ugrottam ki az ablakon és a hátsó kerten keresztül menekülök éppen.

– Azonnal, uram. – A technikus keze rettenetesen remegve billentette

át rádiója paneljén a kapcsolókat, hogy valamennyi csatornát egyszerre hívja.

– Minden egységnek, itt a technikus. A célszemély elhagyta a kastélyt.

Gyalogosan, észak felé halad a kerten keresztül.

– Jól van. Most vedd le az övedet!

Az angol gyorsan követte az utasításokat, és a Szürke Ember felé

nyújtotta az övét.

– Harapj rá jó erősen!

– Tessék?

– Csináld!

A technikus tágra nyílt szemmel a szájába vette a szíjat.

– Erősen harapod? – kérdezte Gentry.

A technikus bólintott.

– Jól van.

Azzal Court fegyverének tusával halántékon ütötte. A technikus kiborult

a székéből, de esés közben elkapta, és arccal előre, az előtte álló

asztalra fektette, majd kilőtt egy egész tárat az asztalon álló rádiókba és számítógépekbe.

Újra megszédült, de összeszedte magát, és tárat cserélt a fegyverében.

Ellenőrizte a kandallóban égő dokumentumokat, és elégedetten

állapította meg, hogy küldetésének ezt a részét sikeresen teljesítette, majd fegyverét maga előtt tartva kilépett a második emeleti folyosóra.”

Kedvezménnyel megvásárolható a kiadó webáruházában!

Agave Könyvek Kiadó

A szerző korábbi kötetei az Agave Kiadónál:

Mark Greaney  

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pataki Krisztina és Pataki Eszter - ("Ahogy megtanultunk írni, szinte azonnal megszülettek az első rövidebb meséink, történetek, de abban az időben inkább a képregényrajzolásban utaztunk, amikhez szintén kitaláltunk különböző sztorikat.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban rendhagyó módon ezúttal Pataki Krisztina és Pataki Eszter írónőkkel beszélgettem. A két fiatal hölgy egy ikerpár, akik közösen írták meg az 512 méter című könyvüket. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadták a felkérésemet. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, meséljetek magatokról, mit lehet tudni rólatok?

Pataki Eszti és Pataki Kriszti vagyunk, Zala megyében élünk. Idegenforgalmat tanultunk az utazás szeretete miatt, ám sosem helyezkedtünk el ezen a területen. Szenvedélyünk az írás, emellett van még sok hobbink is, például az olvasás, kirándulás, erdőjárás, tánc és a videojátékok. Fanatikus Gyűrűk Ura és macskafanok vagyunk, de természetesen minden állatot nagyon szeretünk, aminek nincs több lába, mint négy.

A könyvetek sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Már nem emlékszünk rá pontosan, mennyi ideig tartott az írás folyamata, de valahol három és hat hónap között mozog az intervallum, mert általában ennyi időbe telik egy-egy regényünk megírása. Ez egy egyszerű kis történet, nem igényelt sok kutatómunkát, egyedül az úszás témakörébe ástuk bele magunkat valamennyire, mivel a főszereplőnk, Gergő úszó. Egyébként sajnos írásainknál a kutatómunkát jobban hanyagoljuk, mint kellene, csak a minimális mértékben nézünk utána ennek-annak, és tisztában vagyunk vele, ezen a jövőben változtatnunk kell, hisz nem szeretnénk, hogy ez a hanyagsága hitelesség rovására menjen.

A történetben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?

Történeteink általában realisták, bár érdekesség, hogy helyszíneket sosem szeretünk pontosan megnevezni, mivel számunkra ezek nem lényeges információk. E helyett inkább a karakterekre, azok lelkivilágára és a történésekre koncentrálunk. Az 512 méterben például a nevek magyarok, de sem város, sem ország nincs benne megnevezve, viszont a tónak, mint központi helyszínnek fantázianeve van, amit az egyik kedvenc videojátékunk ihletett.

Mikor kezdtetek el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A tipikus szöveggel kezdjük, hogy már a gyerekkorunkat is áthatotta az alkotás iránti vágy. Ahogy megtanultunk írni, szinte azonnal megszülettek az első rövidebb meséink, történetek, de abban az időben inkább a képregényrajzolásban utaztunk, amikhez szintén kitaláltunk különböző sztorikat. Első „komolyabb” művünk egy Gyűrűk Ura paródia volt, amit tizenkét éves korunk óta írtunk sok-sok éven át egy bazi vastag füzetbe. Olyan végeláthatatlan lett a cselekmény, hogy legalább tíz további füzetet megtöltött. Akkor már új karakterek is vegyültek a régiekhez, akkori kedvencünkből, a Naruto című animéből. Elképzelhetitek, Gandalf és Sasuke milyen röhejes párost alkothatott, vagy milyen lehetett, amikor Boromir csatlakozott az Akatsuki szervezetéhez. Ezt a paródiát egyébként egy ránk jellemző, nagyon elborult humorral írtuk meg, a mai napig jót röhögünk saját hülyeségeinken, de mivel nem akarjuk, hogy valaha csalódjanak bennünk az emberek, jobb, ha ezeket a füzetkéket örökre megtartjuk magunknak (vagy elégetjük). Középiskolásként barátnőinknek szerkesztettük a házi készítésű BJKE magazint, ahol kiélhettük újságírói hajlamainkat. Voltak saját, kitalált cikkíróink is, akik hónapról hónapra feleltek a saját rovataikért. 2014 óta kezdtünk komolyabban foglalkozni az írással. Először jöttek a novellák, majd pár évvel később a regények. Akkor még külön írtunk, 2018 óta dolgozunk együtt, mivel rájöttünk, hogy mint az élet minden más területén, ebben is egy hullámhosszon vagyunk. Ketten sokkal rövidebb folyamat egy-egy regény megírása, ezen kívül másban vagyunk erősek, szóval remekül kiegészítjük egymást.

Más zsánerben is tervezitek kipróbálni magatokat?

Az ifjúsági irodalomban mozgunk otthonosan, a jövőben is szeretnénk ezen a vonalon maradni. Persze eljátszottunk már a gondolattal, hogy egyszer kipróbálnánk magunkat new adult vagy a fantasy zsánerben, de hogy lesz-e belőle valami, az kétséges.

Milyen érzés volt számotokra, amikor befejeztétek a kéziratot?

Ez a regény kétszer született meg. Először nagyjából négy évvel ezelőtt, másodszor pedig néhány hete. Hiába nyertünk anno pályázatot a kézirattal, írástechnikailag még nagyon kezdetleges verzióban leledzett, a megírásától számított idő alatt rengeteget fejlődtünk, szóval a teljes szöveget frissítenünk kellett a jelenlegi legjobb tudásunk szerint. Na meg a szerkesztés előtti és utáni állapotokat összehasonlítva is ég és föld a különbség. Hogy mit éreztünk, amikor végre elkészült a kézirat? Leginkább megkönnyebbülést. Olyan sokat foglalkoztunk a javítással, hogy kb. belebetegedtünk, mire elkészült, örültünk, hogy végre megszabadulhatunk tőle és az útjára ereszthetjük, mi pedig szabadidőnkben végre visszatérhetünk az olvasásfüggőségünkhöz.

Miért pont ez az írói álnevetek? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtatok még ezen?

Nincs írói álnevünk, és ezt kicsit bánjuk is, hiszen úgy érezzük, egy regény túl sokat mesél, túl sokat árul el az írójáról/íróiról, és ez a kitárulkozás introvertált emberek lévén kicsit félelmetes. Talán jó lett volna elbújni egy írói álnév mögé. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mivel ketten írtuk a regényt, senki sem tudja, melyik részt éppen ki írta.

Mindig is ebben a zsánerben szerettetek volna írni?

Sosem határoztuk meg, hogy milyen zsánerben akarunk írni, de mivel a YA, ifjúsági stílus jön nekünk ösztönösen, nem erőltetünk magunkra mást.

Milyen érzés volt, amikor az első könyvetek megjelent?

Hihetetlen érzés, még nem nagyon sikerült feldolgoznunk. Múlt héten fogtuk először a kezünkben a regényt, amikor megláttuk, azt gondoltuk, hogy pontosan ilyent szerettünk volna, amikor anno a könyvkiadás mellett döntöttünk. A borítótól elkezdve a betűtípuson át a papírminőségig minden olyan lett, mint ahogy azt előzetesen megálmodtuk. Az öröm és a büszkeség mellett van bennünk egy jó adag félelem is, hiszen ilyen szintű lelki kitárulkozásunk még sosem volt, és persze félünk a kritikáktól is, izgatottan várjuk az első véleményeket. Sok kétely van bennünk, amik folyamatosan a fejünkben pörögnek, de igyekszünk, hogy ne gyűrjön le minket az aggodalom. Remek önismereti utazásként is felfoghatjuk a megjelenést, hiszen rengeteg olyan érzésünk kerül előtérbe, amelyekkel dolgoznunk kell még a jövőben.

Fotó: Pataki lányok írói oldala

Természetes vagy tudatos folyamat számotokra az írás vagy impulzív?

Nekünk az írásban nincs semmi tudatosság. Nagyon nagy vonalakban megvan a fejünkben, hogy miről fog szólni az adott regény, és ennyi. Amikor leülünk a Word elé, fogalmunk sincs miről fogunk írni, csak hagyjuk, hogy vigyen minket a flow. Szeretünk élethű karaktereket alkotni, akiknek a bőrébe annyira bele tudunk helyezkedni, hogy tulajdonképpen ők írják meg a sztorit helyettünk. Persze annak, hogy nem tervezzük meg előre a fejezeteket, meg a sztorit is spontánul alakítjuk, megvannak a hátrányai, például, hogy a végén sok lesz a logikai hiba, amiket sokszor nagyon nehéz kijavítani, és kb. elátkozzuk magunkat, hogyan nem tűnhettek ezek fel nekünk írás közben. A dolgot még az is nehezíti, hogy mivel együtt írunk, sokszor nem emlékszünk rá vissza, hogy a másikunk mit írt korábban, és egymásnak ütköző egyéni elképzelések is benne maradnak a történetben. „Eszti, basszus, de jó, hogy észrevettem! Nem úgy volt, hogy Frédi apja kőműves? Akkor ide miért az van írva, hogy jogász? Elvégezte az egyetemet egy hónap alatt? Te, ez a karakter meg nem utazott el Indiába az előző fejezetben? Akkor mégis hogyan teázgathat itt a főszereplővel beszélgetve??”

A köteteitekben vannak kedvenc jeleneteitek? Vagy volt olyan, amit nehezen tudtatok megírni?

Minden regényünkben akad egy-egy fejezet, jelenet, ami közelebb áll a szívünkhöz, amire különösen büszkék vagyunk, és persze olyan is, ami nem tetszik annyira, biztos ez más íróknál is így van. Igen, többször is előfordult már, hogy nehezen ment egy-egy jelenetnek a megírása, nem éreztünk elég erőt hozzá magunkban, vagy ránk tört a teljesítménykényszer, hogy ennek most nagyon jónak kell lennie, ezért leblokkoltunk. Ilyenkor próbáljuk egymásnak átpasszolni a feladatot, de szerencsére eddig mindig megoldottuk valahogy a helyzetet, és átlendültünk a nehézségeken.

Hogyan születik meg egy-egy történetetek? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúltok?

Az egész világ egy nagy inspiráció számunkra, ha kreatív időszakunkban vagyunk, akármi képes megihletni minket. Van, hogy egy helyszín, és aköré találunk ki valami cselekményt, van, hogy a karakterek vannak meg a fejünkben először. Olyan is előfordult már, hogy valós személyt kopiztunk le az ismertségi körünkből, csak megváltoztattuk a nevét, hogy ne ismerjen magára.(Minden hasonlóság csak a véletlen műve!) De a legfőbb ihletforrás, azok maguk az érzések, amiket szeretnénk kiírni magunkból. Az írás nekünk terápiás tevékenység, emellett nagyszerű szorongásoldó is.

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, a történet alakulásába?

A szerkesztőnkön kívül még nagyon kevesen olvasták a regényt, akik között ott van a barátnőnk, aki magyar szakon végzett, és maga is ír. Például őt sokat zaklattuk tanácsokért, és rengeteget segített nekünk, érzelmi támogatást nyújtott. És természetesen a szerkesztőnk, Tarja Kauppinen az, akinek a véleményére nagyon sokat adunk. És nemcsak azért, mert a szerkesztőnk, hanem mert brutál jó, végtelen szókinccsel és nagyon király stílussal rendelkező írónak találjuk.

A családotok miként fogadta a hírt, hogy könyvet írtok, sőt meg is jelent?

A család mindig is kicsit szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy írunk, mivel azt vallják, hogy sajnos nagyon kevesen olvasnak könyveket manapság, és túl sok időt fektetünk bele abba, amire nincs igény. Erre mi azt szoktuk mondani nekik, hogy igenis, nagy igény van a könyvekre, meg hogy a miénket bizony olvasni fogják, majd meglátják. Persze ettől függetlenül ők is nagyon lelkesek, és örülnek a megjelenésnek. Főleg a bátyánk, aki már azt tervezi, hogy híres írók leszünk. Azért mi nem álmodunk ilyen nagyot. Egyelőre örülni fogunk, ha elfogynak a nyomtatott példányok, na meg annak, ha akárcsak egy embernek is örömet tudunk szerezni a regénnyel.

Mit üzentek az olvasóitoknak, mi várható még tőletek az idén?

Az év második felében a C&H projects gondozásában meg fog jelenni egy antológia, amiben újra szerepelni fog egy novellánk. És persze szeretnénk megjelentetni a további három közös regényünket is, de ezek csak távolabbi célok. Azt üzenjük az olvasóiknak, hogy köszi, hogy az olvasóink vagytok, és reméljük tetszeni fog nektek az 512 méter. Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, boldogan fogadunk tőletek kritikákat a Facebook oldalunkon (Pataki lányok) vagy az Instagramon (Patakiikrek), és persze a Molyon is. De a negatívat csak lightosan adagoljátok, a kevesebb néha több elvet szem előtt tartva.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Pataki lányok írói oldala

Talentum House Kiadó

Moly:

Pataki Krisztina

Pataki Eszter

Instagram

Patakiikrek

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Koncz Mars János - ("Biztosan vannak inspirációk, ám ezek nem a tudatosság szintjén működnek. Valahogy csak úgy „jönnek” az ötletek. De sokat olvasok, mint mondtam, érdekelnek az emberi ténykedések mozgatórugói, indokai.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Koncz Mars János írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Buborékember címmel jelent meg könyve, mely Marsbook kiadó gondozásában. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is köszöntöm az olvasókat! Az első – nyomtatásban megjelenő – könyvem kapcsán már elmeséltem több felületen, hogy mindig is szerettem írogatni, de a legtöbb amatőr íróhoz hasonlóan csak a fióknak írtam. Mivel vállalkozóként dolgoztam, sajnos nem sok időm maradt ezen „hobbimra”, illetve képezni sem tudtam magam. Aztán a COVID idején minden a feje tetejére állt: Mivel éppen előtte szüntettem meg a vállalkozásomat, így hirtelen időmilliomossá váltam, és úgy gondoltam, hogy értelmesen kellene kitöltenem a hirtelen jött „szabadságot”. Előszedtem tehát néhány régi jegyzetet, ötletet, és komolyabban nekiláttam az írásnak.

Buborékember c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A „Buborékember” úgy született, hogy belecsöppentem egy élethelyzetbe, amelyből akaratlanul sikerült botrányt kavarnom. Ezen patália részletei megtalálhatók a kiadóm weboldalán, a nevem alatt vezetett blogokban. A téma tehát adott volt, ráadásul akaratomon kívül módomban állt tanulmányozni az internetes csalások gazdag tárházát. Ugyanez ügy kapcsán találkoztam (életem során sokadjára már) a nárcisztikus pszichopaták jellegzetes válfajával, és kicsit utána olvasva a dolog pszichológiai hátterének, érdemesnek tartottam a témát arra, hogy megírjam. A kutatómunkát elsősorban a pszichológiai részletek tanulmányozása tette ki, egyébként  egész gyorsan összeállt a fejemben. A könyv megírása végül nagyjából 3-4 hónapot vett igénybe.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

„A valósággal való bármely hasonlóság a véletlen műve. A történetben szereplő alakok kitalált figurák, a helyzetek, helyszínek, párbeszédek és levelezések megírásához a szerző a valóságból csak ihletet merített.” Ezt muszáj előrebocsátanom! Egyébként, ahogy utaltam a könyv írását megelőző botrányra, azt kell mondjam, hogy fele-fele arányban tippelem a fantázia és a valóság arányát.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Fiatal korom óta szerettem írni, de sajnos korábban egyszerűen nem volt rá időm. Mindig érdekeltek az emberek, a tetteik mozgatórugói. Izgatott, hogy annyi féle igazság létezik, ahányféle ember, így ha hajlandók vagyunk „beleölni” az időnket és megismerni egyes cselekedetek indítékát, akkor újra és újra újabb világok nyílnak meg előttünk. A történeteimben – már amelyek terjedelmükben erre lehetőséget adnak – próbálom alaposan körbejárni és megmutatni a cselekményeket és a hozzájuk köthető motivációkat, személyes okokat. Ez engem rendkívül tud szórakoztatni, és remélem, hogy az olvasóimnak is tetszik majd.

Fotó: Koncz Mars János szerzői oldala

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Bár az első nyomtatott könyvem egyféle pszichokrimi, az igazi zsáner, amelyben otthon érzem magam, az a sci-fi. Jobbára ilyen jellegű írásokat is publikáltam eddig. Vicces tehát, hogy a „Buborékember” egy sokkal realistább terepen mozgó történet. Itt nem engedhettem annyira szabadjára a fantáziámat, mivel a történetben szereplő visszaélések, internetes csalások leleplezése nagyon is valóságos alapot adtak, amelyeket sajnáltam volna „felhígítani”. Ettől függetlenül a történetbe szőttem pusztán kitalált szálakat is (például a bombagyártó alakja). A későbbiekben szeretnék újra sci-fi-ket írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor leírom az utolsó mondatot, úgy érzem, hogy „hurrá, kiadtam magamból”. Bár általában gyorsan haladok a konkrét kézirattal, így is rengeteg átvirrasztott éjszaka állt egy-egy hosszabb írás mögött. Ám ez csak a kezdet. Ezután jön az, amit a legtöbb író gyűlöl: az újra és újra átolvasás, javítás, húzás. Amikor ezzel megvan az ember, akkor illik szerkeszteni és ez talán a legnehezebb, bár én jelenleg egy olyan furcsa helyzetben vagyok, hogy 1-2 nap elteltével képes vagyok a saját leírt szövegeimet teljesen idegenként, kívülállóként olvasni, így, hogy úgy mondjam „szenvtelenül” alakítani. Ez jó is és rossz is egyben. A lényeg, hogy amire nyomdakész állapotba kerül egy könyv, a legtöbben már gyűlölik saját szövegüket. Ezzel egy-egy pillanatra voltam már én is így, de aztán szerencsére mindig elmúlik ez a meghasonlott állapot!

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs igazi írói álnevem. Mivel alapból meglehetősen megosztó személyiség vagyok, így hozzászoktam már ahhoz, hogy van, aki kedvel, van, aki utál. Abból tehát nem csinálok problémát, hogy a ténykedéseimhez – adott esetben az íráshoz – „mit szól a falu”. Ha valami merőben eltérő zsánerben való írásra adnám a fejem, akkor bizonyára használnék álnevet, de jelenleg ennek nem látom a jelentőségét. Az igazi nevem Koncz János, a közbeékelt „Mars” név onnan jött, hogy mindenki ezen a becenéven szólít már több évtizede (még a családom, a kedvesem is). Így együtt, hogy „Koncz Mars János” talán eléggé egyedi ahhoz, hogy ne keverjenek össze senkivel. De pusztán ennyi van a dolog mögött, nem több. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Mint mondtam, a sci-fi az igazi zsáner, amelyben otthon érzem magam. Itt viszont muszáj volt egy lényegesen realistább eszközhöz és stílushoz nyúlnom. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?  

Jó és izgalmas. Mivel mindent mi magunk készítettünk rajta, egy kicsit olyan volt, mint amikor az ember éjszaka ugrik be egy kivilágítatlan úszómedencébe: csak remélni tudjuk, hogy a gondnok nem eresztette le a vizet időközben! Szerencsére minden rendben volt, és mindenki nagyon segítőkészen állt a dologhoz. Sok-sok jó ismerősre tettem szert, amíg készült a könyvem, és bár sok rosszat hallottam az írói-kiadói világról, amikor elindultam, számomra inkább kellemes csalódásként maradt meg az egész. Leszámítva persze a „Buborékember” ötletéül szolgáló gárdát, személyeket.

Fotó: Koncz Mars János szerzői oldala

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

A „Buborékembert” leszámítva eddig jobbára impulzív folyamat volt az írás számomra. Sajnos mostanában úgy alakult az életem, hogy muszáj tervezetten, és tudatosan vázlatokat építenem, majd ezek alapján írnom. Ez azonban nem feltétlenül rossz, inkább szokatlan.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Általában nincs gondom a jelenetek megfogalmazásával, mivel a mindennapi életben is meglehetősen képszerűen gondolkodom. Gyorsan asszociálok és könnyen építek fel analógiákat, amely képesség nagyon hasznos tud lenni írás közben. Persze azért néha nekem is több alkalommal neki kell futnom ugyanannak a résznek, ha visszaolvasva úgy érzem, hogy nem „szól akkorát”, mint amekkorának szeretném.

Kedvenc jelenetem? Van persze. Szinte minden írásomban. A „Buborékember” esetében ez azon részeknél található, ahol a nyomozást végző hölgy, Ilona átlát a csaló mesterkedésein. Ezt a valóságban is szeretem átélni, amikor én vagyok a „főhős”. Olyan ez, mint amikor rájövünk a bűvész trükkjére.                

Egyébként pedig a humoros részeket kedvelem. A most készülő „Humán kvartett” című könyvben van egy rész, amikor a kissé együgyű drogdíler, Amaury speciális képességet kaphat az idegenektől, és ezt meglehetősen furcsán értelmezi. Nos, annál a résznél, amikor a katonai akciót koordináló főtiszt szembesül a dologgal én magam is nagyon vigyorogtam, de előolvasóim hangosan „felnyerítettek”.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Biztosan vannak inspirációk, ám ezek nem a tudatosság szintjén működnek. Valahogy csak úgy „jönnek” az ötletek. De sokat olvasok, mint mondtam, érdekelnek az emberi ténykedések mozgatórugói, indokai. Tehát akár a szűkebb vagy tágabb környezetem eseményei is inspirálhatnak anélkül, hogy tudnék róla.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A kedvesem, aki az első számú kritikusom és szerkesztőm, illetve az egyik jó barátom, Zsolt, aki a legtöbb írásomat olvasta. A pszichológusomnak nem merem megmutatni az írásaimat!

…viccet félretéve, ők ketten szokták előolvasni a történeteket. Mindkettőjüktől elfogadom a kritikai észrevételeket, bár a szövegbe komolyan nem szoktak beleszólni, csak jelzik, ha valami „sántít”, ha logikátlan vagy egyszerűen rossz.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Meglepődtek. „Jé, te tudsz írni ilyeneket?” Nagyjából így. De azóta nekem úgy tűnik, hogy nagyon büszkék rám.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ezzel mindig óvatos vagyok, mert meglehetősen impulzív személyiségként gyorsan döntök és gyorsan élek! Az eredeti elgondolásunk az volt, hogy a „Buborékember” kiadását követően befejezem a „Paranoidia” című, meglehetősen sötét tónusú sci-fi regényemet, majd év végéig egy főként Kolumbiában játszódó, önéletrajzi ihletésű kalandregényemet, ám picit változott a menetrend: Hosszas huzavona után ugyanis úgy tűnik, hogy meg tudom jelentetni az „Humán kvartett” című, négy kisregényt tartalmazó sci-fi-met, amelyet az élet (és az exkiadóm) korábban „Humán kvartett” munka címmel sikeresen elgáncsolt többször is. Most ennek a végső szakaszánál tartunk, tehát sejtésem szerint a következő könyvemet „Humán kvartett” címmel vehetik majd kezükbe az olvasók.

Koncz Mars János Szerzői oldala

MarsBooks Kiadó