Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Aurora P. Hill írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Serbeniai Krónikák sorozata jelent meg magánkiadásban, melyből a Csillagos ösvényen és Adelin és Ettran című kötetek készültek eddig amiket az írónő oldalán lehet megvásárolni. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Szeretném egyetlen mondatba belesűríteni ezt a választ, de nem fog menni. A kommunikáció, a beszéd és az írás az életem. Eredetileg magyar irodalom és nyelvtan szakos tanár vagyok, mellette rádió és újságírás szakon végeztem. Sajnos, nem dolgoztam egyetlen percet sem ezeken a területeken, de tény, hogy nagy hasznukat veszem. Két kisgyermek édesanyja vagyok, és jelenleg Tirolban élek a családommal.
Szeretek pozitív reakciót kiváltani az emberekből, közvetlen és barátságos vagyok. Ha időm engedné, akkor a családom és az írás mellett rajzolnék, énekelnék, kirakóznék vagy olvasnék (ez azért elég sokszor belefér). Korábban mindegyik elfoglaltság az életem része volt, de most más áll a középpontban. Szeretem a nyelveket, az állatokat, és azt hiszem, van érzékem a növényekhez is.
Mivel fantasy mindkettő, nem igazán volt szükségem kutatásokra. Apróságoknak néztem utána, mint például a hajók felépítése és a részek elnevezései. Az Adelin és Ettranban ugyanis van egy hajó, és bevallottan nem értek hozzájuk.
Az írás folyamata elég sokáig tartott. Nemrég volt 19 éves a történet, vagyis lassan két évtizede formálom magamban a cselekményt. Az első verziót, ami a Fehér szárnyak címet viseli, tollal írtam vonalas füzetekbe, majd amikor megkaptam az első laptopomat, átírtam az egészet, és 31 fejezet született az alapokból. A fejezetek egy részét felhasználtam, és így jött létre a Csillagos ösvényen. A könyvkiadás gondolatától számítva egy év kellett, hogy kiadhatónak minősítsem a szöveget. Aztán jöttek az utómunkálatok.
Az Adelin és Ettran viszont egy teljesen új kötet lett, mivel szerettem volna kibővíteni az univerzumomat, és három hónap alatt megírtam a nyers kéziratot. Az átdolgozás újabb néhány hónapig tartott, mígnem formát öltött ez a kötet is.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A két megjelent kötetben inkább a fantázia dominál. Amíg nem foglalkoztam komolyabban az írással, fogalmam sem volt róla, hogy a Csillagos ösvényen például részben urban fantasy, amiben keveredik a fantázia és a valóság. Nem nagyon, éppen csak annyira, hogy a főszereplő, Gabriela a Földön él, majd eljut egy addig ismeretlen csillagra, Serbeniára. Ennek ellenére senki nem ismerné fel a földi helyszínt, mert nem egy bizonyos helyről mintáztam. A valóság inkább Gabriela jellemében, viselkedésében és szófordulataiban vehető észre, ugyanis sokszor olyan kifejezéseket használ, amiket a Serbenián nem, és kijavítja saját magát. De eleinte szokatlan neki a csodálatos moravai öltözék is, ugyanis a Földön inkább nadrágot hordott, nem pedig szoknyát és blúzt.
Az Adelin és Ettranban szintén vannak ilyen megszólalásai, például egyik alkalommal a nagy izgalmak közepette megkívánja a kólát, amire Aslios értetlenül reagál, elvégre a Serbenián nem létezik az ital.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
16 évesen ültem le azzal a céllal, hogy írni fogok. Az első művem egy fanfiction volt, amit soha nem fogok kiadni, mert nagyon nyilvánvaló, melyik sorozatról mintáztam. Érdekes volt, hogy amint befejeztem, máris ott volt a következő történet a fejemben, amii már a sajátomnak mondhatok. A Csillagos ösvényen a harmadik volt a sorban.
Nem volt megállás. 8 kézirat született rövid idő alatt, de az iskola, az egyetem, aztán a munka, majd a család sok időmet elvette, és az írás a háttérbe szorult. Végül 2020-ban gondoltam rá ismét, és onnantól kezdve újra fellobbant bennem az írás iránti szenvedély. 2021-ben teljes gőzzel startoltam, és még mindig van olyan kéziratom, amiben érzem a potenciált.
Időközben rájöttem, hogy a novellapályázatok közül sok nekem való, ugyanis itt tényleg megpróbálhatom, mit is tudok. Egyik-másik írásom olyan jól sikerült, hogy beválasztották antológiákba is, aminek nagyon örülök. Van köztük karácsonyi témájú novella, romantikus írás és mese is.
Pillanatnyilag egy horror/weird/sci-fi
novellán dolgozom, ami rettenetesen távol áll tőlem, de úgy gondoltam, az
esélyt megadom magamnak, és meglátjuk, mi sül ki belőle. Amíg nem próbálom meg,
nem fogom tudni, hogy nekem való-e ez a műfaj.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Olyan nincs, hogy valamit befejezek. Jó, persze, eljön a pont, hogy le kell tennem a tollat, becsukni a gépet, különben még mindig az első részen ülnék. Egyrészt hihetetlenül felszabadító érzés, másrészt azonnal rámtör a kétség, hogy vajon jó lesz-e így, értelmes-e minden, van-e benne hiba, és ha igen, akkor mennyi… A Csillagos ösvényen már megjelent példányát hónapokig nem mertem kinyitni, mert attól féltem, hogy azonnal hibát találok.
Az Adelin és Ettrannal ugyanígy voltam. Mivel második kötet, nem akartam, hogy lapos töltelékrész legyen, ezért belepakoltam mindent, ami egy határon belül belefért. Utána mégis azon aggódtam, hogy nem túl unalmas-e. Azt hiszem, ez egyfajta írói agybaj.
Az írói álnevem a férjezett nevem angol tükörfordítása. Nagyon egyszerű a magyarázat. Ausztriában bonyolult a nevem, és ez mindig is zavart. Az Aurora emellett az egyik kedvenc nevem, és az volt a terv, hogy a kislányunkat így nevezzük majd el. Viszont a férjem rettenetesen raccsol (osztrák lévén), ezért szinte azonnal elvetettem az ötletet. Utána már csak egy gondolat volt, hogy mivel az írás a szenvedélyem, a Hajnalka pedig Aurora, így összehoztam a kettőt. A könyvek tulajdonképpen a gyermekeim, így elkereszteltem magam Aurorának.
Emellett nem titkolt vágyam, hogy idegen nyelven is megjelenjenek a könyveim, és egy angolul csengő névvel könnyebben boldogulok. Ez magában hordozza azt is, hogy a civil életemet elválasztom az íróitól.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen. Imádom a fantasyt. Ettől függetlenül vannak kézirataim, amik nem ilyen irányultságúak. Ha van egy történet a fejemben, akkor nem a zsáner az első, amire gondolok, csak írok.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Késett a szállítmány, ezért elég izgalmasra sikeredett. Aztán amikor megjöttek a könyvek, alig hittem el. Egész nap fülig ért a szám az örömtől, és mindenkinek büszkén mutogattam. Az osztrák szomszédok is átjöttek, és alig hitték el, hogy ez az én művem. Van már rendelésem a német fordításra is, de az még kicsit várat magára.
Azt azért elmondom, hogy rendeltem egy mintapéldányt a nyomdától, így az első hivatalos kötet korábban érkezett. Együtt nyitottuk ki a csomagot élő videóban a csoportom tagjaival, de amikor egyedül voltam a könyvemmel, elsírtam magam a boldogságtól. Egy óriási álmom vált valóra.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Mivel édesanya vagyok, a napirend fontos szerepet játszik az életemben. Ha alszanak a gyerekek, akkor írok, ezért egész nap az esti írásra készülök. Impulzív módon még nem sikerült leülnöm a gép elé. Ha elkap az ihlet, címszavakban lefirkantom egy ragasztós fecnire, és a laptopomra teszem.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Konkrét jeleneteim nincsenek, amiket kifejezetten szerettem írni. Viszont a kedvenc szereplőm Aslios, így minden olyan részt, amiben szerepel, könnyedebben írtam meg. A humorosabb jeleneteket is imádom, bár inkább a párbeszédekben élem ki magam. A karaktereim sokat beszélnek, ahogy én is. Szeretem az élet-szagú kommunikációt.
Nehéz jelenetek inkább a folytatásban lesznek. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy elbírja-e a történet ezt az irányt, de úgy vélem, hogy az olvasók megbirkóznak majd ezzel is.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Ha a Serbeniai Krónikákat vesszük, akkor már nem igazán emlékszem, mi inspirált. Egyszer csak ott volt a fejemben Gabriela alakja, és ahogy egyre többször gondoltam rá, kialakult bennem a történet alapja. Végül csak a szereplők maradtak meg a Csillagos ösvényenben, az alaptörténet túl gyerekes volt.
Inspirációként bármi jöhet: zene, képek, olvasmány… A gyerekeim képtelen szóalkotásait is szoktam használni, mert sokszor van köztük használható.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kéziratokat néhány remek béta olvashatja először. Velük együtt dolgoztam az első két kötetnél is, és nagyszerű, amit a szövegből kihoztak. Éles szeműek, logikusan gondolkoznak, és nem kímélnek. Elfogadok tőlük mindent, ami helyénvaló, mert én vak vagyok századszori olvasás után is. Amit a legjobban szeretek bennük, hogy nem a történetet szeretnék átírni, csupán finomítják a mondanivalót. Ezért nagyon hálás vagyok nekik.
Az Adelin és Ettran esetében már kétlépcsős volt a bétázás. A nyers kéziratot, majd az átírt, majdnem kész verziót is mások olvasták, amitől még jobb lett a szöveg. A visszajelzések ezt igazolják.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
A családom az egyetlen, akik tudták, hogy mit csinálok. A kezdetektől tisztában voltak vele, hogy esténként nem tanulok, hanem írok. Sosem akadályoztak, mindig mellettem álltak. Amikor a kiadás gondolatával álltam eléjük, azonnal megvolt az első három rendelésem. Végigkövették a folyamatot, de soha nem olvasták el a készülő szöveget. Ők már csak a megjelent könyveket kapták kézhez.
Az első könyvet a gyermekeimnek ajánlottam, hiszen az én álmom egy példa lesz majd számukra, hogy bármit is szeretnének, azt megtehetik, ha hisznek magukban.
A második könyvet viszont a szüleimnek és az öcsémnek ajánlottam, pontosan ezért a sziklaszilárd támogatásért, amiért nem lehetek elég hálás.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Amire nagyon készülök, az a Serbeniai Krónikák III. könyve. A kézirat már kész, de még vár rá az átdolgozás. Remélem, hogy karácsonyra megjelenik. Egy regénypályázat is tervben van az ősszel, amire egy kész kéziratot szeretnék benyújtani. Egy teljesen más témájú, nem fantasy regényről van szó, ami akár ma is megtörténhetne bárkivel. A történet 17 éve lapít a fiókomban, és talán most jön el az ő ideje. Kicsit leporolom, felvarrom a ráncait, aztán meglátjuk, hogy van-e igény ilyesmire.
Tervben van egy másik történet, amivel két regény megjelenése között tölteném ki az űrt. Ez egyfajta folytatásos iromány, amit Wattpadon, valamit az oldalamon jelentetnék meg. Nyilvános lesz, bárki olvashatja majd. A cselekmény még képlékeny, ám a nyár folyamán szeretnék belevágni.
Itt is szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondhassam: nagyon hálás vagyok az olvasóimnak a türelmükért, a támogatásukért, és a folyamatos biztatásért, ami a Serbeniai Krónikákat övezi. Óriási motiváció, amikor egy-egy kétkedő lelkes üzenetben jelzi, hogy évek alatt ez volt az első könyv, ami letehetetlen volt a számára. Már ezért megérte.
Köszönöm az interjút!
Én köszönöm!
.jpg)
