Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Németh Ervin írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak több mint húsz könyve jelent meg eddig, amiket az AngolSuli Könyvkiadó Kft.oldalán lehet megrendelni.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Makón élek, jelenleg iskolai angoltanárként dolgozom, mellette magántanulókat is oktatok. Életemben meghatározó tényező volt, hogy egy amerikai magánegyetemen szerezhettem bölcsész végzettséget, melyen belül angol nyelv- és irodalom, hittudományok és üzleti szakokon hallgattam kurzusokat, tehát igen tág világképet ismerhettem meg. Az internet jóvoltából rengeteg olyan ingyenes kurzust végeztem, ami az érdeklődési körömhöz, illetve a fent leírt szakterületeimhez tartozik. Saját nyelviskolát vezettem közel két évtizeden át, és a tanításhoz szükséges anyagok gyűjtése és írása közben merült fel, hogy nyelvkönyveket állítsak össze. Nem gondoltam azonnal saját könyvkiadó alapítására, azonban amikor megtudtam, milyen méltánytalanul bánnak a szerzőkkel – még velem is, aki nyelvkönyvet lektorált az egyik kiadónak –, mégis belevágtam. Kezdetben csak a saját könyveimet adtam ki, melyek közül az egyik, Unofficial English, a maga kategóriájában az akkori, fénykorát élő, Alexandra láncnál második helyig jutott a bestseller listán, rövid idő alatt bő kétezres fogyással.
A nyelvkönyvek mellett három verseskötetet jegyzek, illetve egy kínai tanmesékből modernizált átiratokat tartalmazó zsebkönyvet A Mester címmel. A közelmúltban két teljesen eltérő műfajú regényem jelent meg: Te meg Én címmel egy pszicho-thriller, illetve A lehetetlen címmel egy science-fiction.
A könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?
Maga az írás körülbelül egy hónapot vett igénybe mindkettőnél, azonban nagyon sok év tanulási folyamata testesül meg bennük, szinte már megszámlálhatatlan számú pszichológia kurzus, könyvek és előadások tanulmányozása. Még az írás közben is elvégeztem egy rövid tanfolyamot, ami segített jobban megérteni és remélhetőleg megértetni, mi zajlik le egy szado-mazo együttlét során, illetve rávilágít, milyen könnyen és miért okozhat függőséget, ami akár kóros személyiségűvé változtathat egy embert hosszabb távon. Fáj, amikor a felszínes benyomás hatására félreértik és „sima” pornográfiának minősítik, miközben a normális szexualitás határán lévő kapcsolatok lelki mechanizmusait és az abnormalitásba átváltás fenyegetéseit tárja fel rendkívül alaposan. Amikor az első reakciókból efféle vélemények is eljutottak hozzám, beszereztem igazi pornográf könyveket, és megnyugvással láttam, hogy az enyém tényleg nem az, illetve pornónak rendkívül gyenge lenne. Minden egyes ábrázolás fontos eleme a személyiség változásának, nem öncélú, könnyű kielégülést ajánló. Mivel a terület számomra nagyon felületesen volt ismert, rengeteg kutatást kellett elvégeznem – láttam angol televíziós sorozatot a tárgyban, megnéztem jeleneteket az általam normál esetben soha nem nézett internetes csatornákon. A könyvbemutatón a beszélgetőpartnerem nagyon szépen helyretette ezt a felszínes reakciót, azonban még az ismert és elismert újságíró, író, költő Bakos András is pornográfiának nevezte a recenziójában.
A szexualitás megjelenik A lehetetlen könyvben is, mert az ott leírt tétlen világban már semmi nem marad, csak az internet és a távszex a házaik magányába zárkózó embereknek. Egyetlen alkalom volt, amikor kénytelen voltam némi részletességet bevinni, általában csak utalásokat teszek: Éva sokszor a szex segítségével nyugtatja meg Ádámot, akit a hirtelen kibontakozó új világ mérhetetlen idegességgel tölt el. Olykor motiválni kell, hogy tegyen meg valamit, így ismét és ismét szükség van rá. Ilyen értelemben itt sem öncélú a testiség megjelenése. Azonban a jelentős különbség, hogy ebben a könyvben döntő többségében nincs szükség apró részletekre. A Te meg Én esetében viszont igen. És még valami: az elképzelt jövőbeli világ átlagemberének szokatlan szexualitásához kénytelen voltam internetes kameralányok és fiúk szobáit látogatnom, hogy megtudjam, miként megy ez egyelőre kezdetleges formában már a mai világban is, amiből a kikövetkeztetett jövőbeli világ kifejlődik talán nem is olyan soká. Tehát kellett információt gyűjtenem olyan területekről is, amelyeket írás közben fedeztem fel én is. De zömmel a múltbeli tapasztalatokat használtam fel mindkét könyvnél. Jelentős volt még A lehetetlen esetében a gazdag olvasmányanyagom a science-fiction zsánerben. Tudatosan építettem be áthallásokat klasszikus művekhez, és ezt a kritikai lektorom nagyon jól meglátta, esetenként – amikor rosszul emlékeztem – javíttatta.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A fantázia és valóság többnyire olyan mértékben fonódik össze, hogy néha talán már én sem tudom, mi fikció, és mi tény. Persze amikor egyes szám első személyben írok, nem szabad azt hinni, hogy az teljesen én vagyok. A Te meg Én esetében, amikor már elkészült a könyv, sok apró részletet tudatosan átalakítottam, hogy az engem jobban ismerők minél inkább rám ismerjenek. Ugyanakkor mindenkit meg szeretnék nyugtatni, sem mániákus szexfüggő, sem tébolyodott sorozatgyilkos nem vagyok. Dolgozom egy olyan könyvön, Rabszolgaság munkacímmel, amelyben én magam is érintett vagyok: a tíz történet közül az egyik velem esett meg pár éve. Több fejezetben hivatalos ügyészi vádiratok vezetik fel a fantáziám által megalkotott vagy kiszínezett történeteket. A lehetetlen esetében fizikusok és a mesterséges intelligencia kutatói előadásai és írásai jelenthetnek valami kapcsolatot a jelen valósággal, de az a könyv többnyire mégis fantázia.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Közel negyven éve kezdtem el írni jobb-rosszabb verseket. Néhányuk hajszál híján az ÉS-be is bejutott, csak elég nehéz eset voltam és akkor még nem engedtem a szerkesztői változtatásokat, aminek következtében mégsem léphettem a „hivatalos” professzionális írói pályára, amit talán nem is bánok. Egy időben sok írásomat hozták le nemzetközi rádióállomások, párszor telefonon is bekapcsolódtam műsorokba.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Amennyiben az élet úgy szeretné, akkor természetesen állok elébe más zsánereknek is. Közel két éve darabban van egy fantasy könyvem, ami angolul fog megjelenni, mert érdemesnek tartom a jóval nagyobb felvevőpiacot jelentő és sokkal tisztességesebb üzleti hátteret nyújtó angol területeket megcélozni vele. A közelmúltban megjelent két regényemet is fordítom, de azok eredendően magyarul keletkeztek. A fantasy könyv és egy szintén darabban levő, régen elkezdett science-fiction viszont angolul íródik első körben. Jelenleg nem érzem úgy, hogy bármely zsáner ki akarna sajátítani, bár tény, hogy a science-fiction áll talán legközelebb hozzám a regény műfajai közül.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
A kézirat befejezése, mint gondolom szinte mindenkinél, kettős érzéssel tölt el: örülök, hogy megcsináltam – olykor el sem hiszem, hogy én ilyesmire képes voltam/vagyok – és egyfajta kiégettséget is érzek. Elég jól leírt pszichológiai ciklus ez. El kell telnie egy hosszabb-rövidebb időszaknak, amíg ismét fel tudok töltődni, és képes vagyok ismét írni. Nemcsak a regényeknél éreztem ezt így, hanem a nyelvkönyveknél is. Mivel az írás nem a kenyérkereső munkám, tulajdonképp nem zavarnak az üres időszakok.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Eddig két írói álnevet használtam. A Mester esetében egy kínai hangzású nevet szerettem volna, mivel a címlapon is egy jellegzetes Maozubbonyos idős kínai férfi látható. Mindenképp szerettem volna elkülöníteni a nyelvkönyvíráshoz fenntartott saját nevemtől. Mivel van azonos nevű szakíró, a megkülönböztethetőséghez a belső címeknél vagy a kolofon oldalon egy ideje már használom a doktori címemet, de azt a borítókon – ellentétben pár kissé túlzottan hiú kollégámmal – mellőzöm. A lehetetlen esetében tisztelegni szerettem volna a műfaj egyik óriásának, aki egyik örökös kedvencem is, így az egyik főszereplő keresztnevéhez az ő családnevét tettem: Adam J. Clarke.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nem hiszem, hogy lenne kedvenc írói zsánerem, bár a szívemhez legközelebb a nyelvkönyvírás áll. A regényeknél valahonnan jön egy ötlet és az kíván valamilyen formát, illetve zsánert. A döntést tehát nem én hozom, hanem a téma maga, ami random talál rám.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Az első igazi könyv előtt jó néhány irkafűzött füzetem készült el. Egy helyi sokszorosító mai szemmel elég primitív módszerekkel csinálta meg azokat, de a nyelviskolának fontosak voltak. Nem igazán éreztem sokkal többnek, mintha magam fénymásoltam volna és tűztem volna össze az oldalakat. Az első igazi nyomdában készült, színes borítójú, ISBN-nel ellátott angol tesztkönyv tehát nem hozott olyan elsöprő érzést, mint amiről sok elsőkötetes írót hallottam áradozni. Egyfajta sikerélmény volt, de mire megkaptam, már rég dolgoztam azon az átfogó kurzuskönyvön, ami számomra a mai napig a csúcsot jelenti. Ott apait-anyait beleadtunk: végig színes, cérnafűzött (a saját példányomat 2008 óta használom és még nem esett szét), a borítón UV lakkozással. A Te meg Én, mint első igazi regény egyfajta különös örömmel töltött el, mivel bizonyítékul szolgált arra, hogy nem csupán nyelvoktató könyveket tudok alkotni, amikről úgy gondolom, hogy szinte bármelyik komolyabb nyelvoktató képes, hanem valami egészen mást is.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Mindkettő. Az egyetemen – a szakom miatt – kötelező volt több íráskurzust is felvenni, így képes vagyok tudatosan átgondolni a munka szükséges menetét, a folyamatokat és azok megvalósításának mikéntjét, jóllehet nálam minden fejben történik, szinte soha nem jegyzetelek, nem írok vázlatot. Fontos, hogy lássam a történet ívét, így mielőtt az első sort leírnám, már tudom a végét. A Te meg Én esetében például a befejezést írtam meg elsőnek, majd kettévágtam, és a tartalmi részt ezek közé írtam. A lehetetlen esetében nem előre írtam meg a végét, de pontosan tudtam, hogy mi lesz az – remélhetőleg kellően kiszámíthatatlan, ha tetszik, meghökkentő. Ugyanakkor borzasztóan fegyelmezetlen író vagyok. Nem tudok leülni és „parancsszóra” írni. Valaminek be kell kattanni a fejemben, és akkor képes vagyok akár megszállott módjára is írni. A Te meg Én esetében párszor elakadtam, és csak egy-egy véletlen eset hozott áttörést a holtpontnál. Ilyen volt például az, amikor nem sikerült rájönnöm, miként lehetne a két főszereplőt végre összehoznom. Kérdezgettem ismerősöket és tanítványokat, de nem tudtak segíteni. Ekkor szemtanúja lettem egy jelenetnek, ahol egy autó nem adta meg az elsőbbséget és karambolozott egy másikkal az ablakom előtt. Abban a pillanatban tudtam, miként oldom meg a helyzetet, és onnan már zökkenőmentesen haladt a történet a végkifejletig. Ha nincs ez a leblokkolás, szűk három hét alatt elkészülhetett volna, így körülbelül egy hónapig tartott.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Természetesen vannak kedvenc jeleneteim, azonban annyira sok jelenet áll közel hozzám, hogy tisztességtelen lenne bármelyiket kiragadni. Olyan értelemben volt nehéz megírni némelyiket, hogy nem állt rendelkezésemre a megfelelő ismeret. Ilyenkor megkerestem szakembereket. Szerencsére, amikor valaki már harminc éve tanít idegen nyelvet, elég sok ismerősöm akad, aki tud segíteni. Például a fenti karambolnál egy személyes emlékem volt, amikor pár éve az M5-ön egy kamion, amit épp előztem, a szalagkorlátnak nyomott. Nem mentem gyorsan, nem lett személyi sérülésem, csak az autó kapott néhány horpadást és a visszapillantó tükre tört le. Tehát a szituáció adott volt, de nekem olyan sérülések kellettek, amikkel nem tartják kórházban, de két hét ágynyugalomra szorul. Ebben segített egy nagyon nagy tudású egyetemi tanár orvos ismerősöm. Egy másik jelenetnél rendőrnyomozó segítségét kértem, és kiderült, hogy amit én elképzeltem, az nem működik. A fejezetet teljesen újra kellett írnom a javaslatai szerint, amíg szakmailag kifogástalannak találta a megadott paraméterek szerinti helyzetre. Úgy gondolom, az olvasómat meg kell annyival tisztelnem, hogy nem írok le hülyeségeket!
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Kissé közhelyes, de az ötlet az utcán hever, vagy legalábbis megjelenik az általam megtapasztalhatókban. A lehetetlenben adok valamilyen magyarázatfélét az ihlet forrására, de nem szeretném lelőni a poént. Számomra fontos az, hogy egy olyan közegben legyek, ami ösztönöz és energiával tölt fel. A lehetetlen például egy novellának indult, de a József Attila Kör tagjai egyöntetűen azt mondták róla, hogy az nem novella, hanem egy könyv szinopszisa. Ódzkodtam a könyvírás gondolatától, de két hét múlva mégis belekezdtem. Talán segített az is, hogy a kört vezető Bene Zoltán Áramszünet című könyvét akkoriban mutatták be a könyvtárban, és úgy gondoltam, az én akkor még egyetlen A4 oldalas történetem tudományosan megalapozottabb. Pechjére fizikusokat kérdezett, én meg mérnöknek is tanultam egy időben, és másként látom. Gyakorló mérnök ismerősömnél rákérdeztem és ő is nekem adott igazat. Jóllehet olyan stílusban és nyelvi gazdagsággal írta meg, amit én aligha érek el valaha is, de nekem az alapgondolat labilisnak tűnt, valamint a története ideje túlságosan közeli. Mutatni akartam egy más megoldást, amit egy mérnök sem tudna helyteleníteni. Nem véletlen, hogy Bene minden habozás nélkül elvállalta az előszó megírását és pár tanácsot is adott. Bár műfajában azonos a két mű, teljesen más jövőbeli disztópikus világokat rajzolunk fel.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Ez változó. A Te meg Én esetében elég nagy számú béta olvasóm volt. Fontosnak éreztem, hogy feltárjuk, vannak-e benne logikai vagy tartalmi problémák. Azt követően a szerkesztő nézte át és végezte el a korrektúrázást, és tett pár észrevételt ott, ahol a tartalom megkívánta a változtatást. Alapvetően konszenzus volt köztünk abban, hogy a szereplőnek nem kell túl szépen használnia a magyar nyelvet, hanem lehetnek angolosabb szerkezetek, mivel angoltanár, mint jómagam és zömmel az idegen nyelvben él. A szokásos hibáim ezesetben tehát épp a könyv előnyévé váltak, megkönnyítve a szerkesztői és korrektori munkát is. A lehetetlen esetében egy science-fiction rajongó ismerősöm vállalta a kritikai olvasást – fel is fedezett több pontatlanságot. Ő egyben mérnöki szemmel is véleményezhette. Itt sokkal szigorúbb szerkesztőm volt, aki néhol olyan mértékben nyúlt a stílushoz, hogy olykor már alig ismertem rá. De ez is a dolga egy jó szerkesztőnek, így boldog vagyok a változtatások miatt. Volt persze pár olyan, amikor übereltem: ki akart húzatni egy jelenetet, ami a városi Makovecz Imre által tervezett könyvtárt és a Hagymatikum fürdőt mutatja be, de én fontosnak tartottam, hisz – amint már mondtam – a könyvtárnak és az ott működő irodalmi körnek kulcsfontosságú szerepe volt a két könyv keletkezésében.
Elszomorít, amikor helyesírási, stilisztikai, logikai és tördelési hibáktól hemzsegő könyvet látok – ami sajnos egyre gyakoribb jelenség. Az írónak írni kell, a korrektornak, szerkesztőnek, lektornak kigyomlálni a hibákat. Számomra különösen fontos tehát, hogy városunkban működik egy prominens író által vezetett kör, ami energiával tölt fel, illetve, amikor megmutatok nekik részleteket, nagyban tudnak segíteni. A nyers kritika igen jó motiváció esetemben, hisz tudom, csak segíteni akarnak vele.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nem minden családtagom fogadta kitörő örömmel, amikor az első „igazi” könyvem elkészült. Akkorra már végérvényesen tönkrement a házasságom, így alighanem csak az utolsó szalmaszál lett a váláshoz... A Te meg Én alighanem sokkolta gyermekeimet: nem túl lelkesen fogadták, hogy finoman fogalmazzak. Mivel ők beleszülettek abba, hogy apa ír – ha „csupán” nyelvkönyveket is –, számukra a világ legtermészetesebb dolga. Talán a példám segített nagyobbik lányomnak a szakírói pályán való induláshoz: jelenleg a Figaro magazin társ-főszerkesztője, számos publikált zenekritikát jegyez; sőt, korábban országos kritikaíró versenyt is nyert.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Az olvasóimnak elsősorban azt üzenem, hogy bátran küldjenek visszajelzéseket, ugyanis író és olvasó csak egymással való szimbiózisban létezhet. Szükségünk van egymásra, de ahhoz, hogy az olvasó igényeit megismerjük, nekünk íróknak nagyon fontosak a pontos visszajelzések – pozitív és negatív vélemények egyaránt. Persze nem elég azt mondani, hogy valami jó vagy rossz, hanem a vélemény okát is illik kifejteni.
Évvégéhez közeledünk, így az idén már csak egy fordításkötetem jelenhet meg nyomtatásban Bádog Böske címmel: megkaptam az engedélyt arra, hogy magyarra fordíthassam a makói születésű Galamb Józseffel 1952-ben készült interjúsorozatot. Ő volt Henry Ford főmérnöke, a legendás T-modell főkonstruktőre, így nagyon fontos információkat kaphatunk az autógyártás hőskoráról. A kéziratot már visszakaptam a szerkesztőtől, így rövid időn belül nyomdakész lehet. Eredetileg december elején, halála évfordulóján, szerettem volna bemutatni, de már csak februárban, születése 141. évfordulója apropóján fogjuk tudni ezt megtenni, ezért nem sietek a végső lezárással. Szintén elkészülhet a Te meg Én és A lehetetlen könyvek angol fordítása e-könyvekben, illetve készül A lehetetlen hangoskönyv változata is, amiből az első rész már elérhető. Több nyelvkönyvem is darabban van, illetve némelyik megért az újragondolásra, átírásra: a közelmúltban három könyvet kellett hivatalosan kivonni a forgalomból, mert elfogytak és újabb változatlan utánnyomás célszerűtlen. Halad az idő, változnak a nyelvvizsgák, így a felkészítő anyagoknak is követni kell a jelenlegi irányzatokat. Sajnos a tankönyvek monopolizálásával egyre kevésbé éri meg ezen a piacon lenni egy olyan kis könyvkiadónak, mint az enyém, így nagyon komolyan át kell gondolni, mit és mikor jelentetek meg...
