Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az Bartal Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az író Lámpavas-trilógiájának első két kötete az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában jelent meg.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
A Lámpavas- trilógia első két kötetének megírása sok kutatómunkát igényelt? Ha kutatásokat végez egy-egy regényéhez, hol néz utána az információknak?
Egy történelmi regény megírása szerteágazó és alapos kutatást igényel, legalábbis annak a szerzőnek, aki fontosnak tartja a hitelességet. Én ezek közé a szerzők közé sorolom magam, így sok időt töltöttem a történelmi és gazdasági háttér felkutatásával. Szerencsére a mai világban az interneten szinte minden ehhez szükséges adat, tanulmány, cikk és kép megtalálható, hiszen komplett könyvtárak és múzeumok költöztek a világhálóra, ami töméntelen mennyiségű forrásanyagot jelent.
Meddig tartott az írás folyamata?
Az első regény megírása évekig tartott, mert nem szisztematikusan dolgoztam, hanem amikor éppen volt időm, vagy amikor volt ahhoz erőm, hogy hajnalig fennmaradjak, és írjak. A második könyv megalkotása már rövidebb időt ölelt fel: több kisebb szabadságot vettem ki, amit kizárólag írással töltöttem. Néhány hónap alatt el is készültem a második résszel, de a pandémia miatt egy évvel eltoltam a második kötet megjelenését.
Mikor kezdett el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Tíz éves koromban egy vasárnap délután leültem apám Erika írógépéhez, s elkezdtem ontani magamból a különböző műfajú írásokat: verseket, gondolatokat, rövid történeteket, drámákat is. Először utánoztam másokat, majd a gimnázium végére találtam meg a saját hangomat. Az egyetem és a jogi karrier azonban háttérbe szorította az írást az életemben, ami nem jelenti azt, hogy semmit sem alkottam, de rendszertelenül és véletlenszerűen írtam, elsősorban verseket, mert ahhoz rövidebb idő is elég. Negyven éves koromban döntöttem el, hogy kiadom a fiatalkoromban született írásaim egy részét, ez volt a Porcelánmosoly című kötet.
Eredetileg jogász volt és Jogi alaplap főszerkesztője. Ilyen tapasztalatokkal milyen érzés volt könyvet írni? Ráadásul trilógiát?
Az első kötetem főként verseket és néhány rövidebb prózai alkotást tartalmazott. A regényírás gondolata mindig is foglalkoztatott, de nem volt meg bennem ehhez a kellő elszánás és főleg kitartás. Mivel a történelem a hobbim, az első kötet után történelmi témájú novellákat terveztem csokorba szedni. Az első néhány kis történet 1848-as történelmi eseményekhez kapcsolódott, mintegy véletlenszerűen. Egyszerre úgy éreztem, hogy ha lenne egy kerettörténetem, akkor abba beilleszthetőek lennének ezek a novellák. És itt vettem nagy hasznát a jogi végzettségemnek és az onnan hozott rendszerezettségnek: kemény munkával összehoztam egy logikusan felépített rendszert, vagyis egy detektívregényt, csak meg kellett hozzá találnom a megfelelő „esetet”. Mire az első regényt befejeztem, már tudtam, hogy folytatni fogom, mert megszerettem a főbb szereplőket, s az ő sorsuk alakulását meg akartam mutatni az olvasóknak, egy másik történet keretében.
Hogyan talált rá az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítványra?
Baráti kapcsolat révén találtunk egymásra. Én voltam az első projektjük.
Történeteiben mennyire van jelen fantázia és valóság? Úgy értesültem, hogy a regénye igaz történet alapján íródott. Ez már a valós személyek neveiből is látszik. Mégis kíváncsi lennék rá, hogy hány százalékban alkotja fikció ezeket, a történeteket, és mekkora részét alkotja a valóság.
A krimisorozat első részénél szabadabban bántam a tényekkel, mert két egymástól független bűnesetet gyúrtam egybe, és időben néhány évtizeddel korábbra, a szabadságharc idejébe helyeztem át a történtet. Ettől eltekintve a mellékszereplők valós személyek, s kalandos történeteik is igazak. A második rész esetében sokkal inkább törekedtem a történelmi hűségre: a történet maga a legapróbb részletekig valós magból táplálkozik, s csak annyiban nyúltam hozzá az igaz történethez, amennyit a dramaturgia megkívánt. Azt még tudni kell, hogy a visszatérő főszereplők, Herczen Vilmos nyomozó és segédje, Pités poroszló képzelt személyek, de az általuk folytatott nyomozás minden elemében megvalósult, és hitelesen dokumentált.
Honnan jött az ötlet, hogy a történelmi zsánert összefonja a krimivel a könyveiben? Mindig is ebben a zsánerben szeretett volna írni? Más zsánerben tervezi kipróbálni magát?
A valóságot feldolgozó detektívtörténet, azaz a dokukrimi műfaja olvasóként és filmnézőként is az egyik kedvencem, a történelem pedig a fő érdeklődési köröm, így „adta magát” ez a párosítás. Ráadásul ezzel a zsánerrel még nincs telítve a piac. Más műfajok is érdekelnek: a sci-fi, a romantikus regény… ki tudja, mit hoz a jövő.
Hogyan született meg ez a történet, miért pont 1848-as történelmi időszakot öleli fel a könyv? Miért éppen ez a korszak áll a legközelebb a szívéhez?
Az az érdekes, hogy a magyar történelemből sosem a reformkor vagy a szabadságharc időszaka volt a kedvencem, hanem inkább a dualizmus kora. Azon belül a Mikszáth által is megörökített pártcsatározások ragadták meg a fantáziámat. Talán nem árulok el nagy titkot, de ez utóbbi a második kötetben is visszaköszön. Az 1848-as forradalom és szabadságharc fő eseményeit már sokszor feldolgozták, nehéz azokról újat mondani – már ami a nagy eseményeket illeti, így én a történelmet alulnézetből kívántam megjeleníteni: a Lámpavas és pillangó című első kötet a kisembereket és az ő egyszerű történeteiket mutatja meg. Másként fogalmazva a regényben nem az szerepel, hogy Kossuth beszédet mond és hallgatóságát elragadják a szavai, hanem a jelenet ott kezdődik, hogy Kossuth kimegy a teremből, az imént még lelkesen tapsoló mozgalmár azon morfondírozik, hol veszi meg a marhaszügyet, amit megígért a feleségének. A második részben kiemelt szerepet kap a bűneset áldozata, Teleki László gróf, aki korának egyik legnépszerűbb politikusa volt, és aki nem félt szembe fordulni a Habsburg-ház önkényes hatalomgyakorlásával. Halála azóta is a magyar történelem egyik legnagyobb rejtélye. Ahhoz hasonló homály övezi, mint Szent Imre herceg vagy Zrínyi Miklós halálát.
Melyik az a történelmi időszak, amiről nem írna? Mi ennek az oka?
Őskori történetet nem szívesen írnék, az a téma hidegen hagy. Nem dolgoznék ugyanis olyan karakterekkel, akiket az ösztönök vezérelnek, ráadásul egy ingerszegény környezetben. De az ókortól kezdve minden jelentősebb kultúrában látok annyi fantáziát, hogy egy regény színhelyéül szolgáljon. A magyar történelem pedig különösen közel áll a szívemhez: a középkor, a Rákóczi-szabadságharc, a két világháború közötti időszak és az 1956-os forradalom is hálás témát jelentene.
Milyen érzés befejezni egy kéziratot?
Nehéz kérdés, mert a kézirat csak akkor van készen, amikor a nyomdába kerül. Én sokszor újraolvasom a fejezeteket, és átírom őket, még az utolsó utáni pillanatban is. De persze ennek a folyamatnak érthető okokból valahol véget kell vetni. A kézirat lezárása ezért csak félig jelent elégedettséget, mert ott motoszkál az emberben, hátha valami hiba, elírás maradt a szövegben.
Karakterek megírása mekkora kihívást jelentett? Valakiről formázta őket vagy teljesen kitalált szereplők?
A karakterek fele részben valós történelmi figurák, az esetükben megnézem a róluk készült korabeli festményt vagy fényképet, és ezek alapján mintázom meg őket, minél valószerűbben. Vizuális típus vagyok, így a fiktív karakterek esetében megjelenik a lelki szemeim előtt egy kép róluk, és azt próbálom megfogni, szavakba önteni. Pités segédrendőr esetében például Paudits Béla egykori színész képe ugrott be, róla mintáztam a figurát.
Sorozatgyilkosok. Miért pont ők? Mi vonzza Önt ebben a témában?
A sorozatgyilkosok története valamiért sok embert vonz: a róluk szóló történetek könyvben és filmben is igen népszerűek, gondoljunk Hasfelmetsző Jackre vagy Hannibal Lecterre. Az embereket szerintem egyszerre izgatja és egyben taszítja, undorítja a többszörös gyilkosok személyisége. Olyan dolgot akarunk tanulmányozni, amiről mélyen tudjuk, hogy soha nem érthetjük meg, annyira logikátlan és antihumánus más emberek életét kioltani, ráadásul nem kényszerből, mint a katonák esetében, hanem önként vállaltan, élvezetből.
Nem gondolkodott még azon, hogy írói álnevet használjon?
A történelmi dokukrimi műfajában nincs semmi olyan, amit ne vállalhatnék fel saját nevemmel. Egyelőre nem gondolkodtam ezen.
Milyen érzés volt, amikor az első könyve megjelent?
Régi vágyam vált valóra az első regényem megjelenésével, sok munkám volt benne, sokszor dolgoztam át, így azt hiszem, érthető a büszkeségem. Az, hogy már a folytatás is megjelent, csak hab a tortán.
2019-ben indította útjára a regényfolyamot, aminek eddig két része jelent meg. Hány részesre tervezi ezt a sorozatot?
A Lámpavas-sorozatot eleve trilógiának terveztem, tehát a harmadik könyv mindenképpen elkészül. Vannak más terveim, más zsánerben is kipróbálnám magam, így a harmadik etap után egy időre valószínűleg félreteszem a Herczen Vilmos nyomozó személye köré épülő történeteket. De nem zárom ki, hogy Herczen Vilmos káplár egyszer visszatér a jövőben, és tovább bővül az ő univerzuma. Bőven van még híres bűneset a XIX. századból, ami megoldásra vár.
Tervezett és tudatos folyamat számára az írás, vagy impulzív?
A versírás mindenképpen impulzív folyamat. A könyvírás azonban nagyon nem az, sőt véleményem szerint nem is lehet az. Egy krimi esetében végképp nem, hiszen itt a logikának és az érthetőségnek kiemelt szerepe van. A Lámpavas-sorozat nem természetfeletti krimik gyűjteménye, ahol a harmadik fejezet után egy manó vagy egy korabeli Superman-jelmezbe öltözött figura egyfajta isteni beavatkozásként minden logikát felrúgva megváltoztatja a történet folyását.
Mi a célja ezzel a könyvvel? Szeretné bemutatni a múltunk egy bizonyos részét és ezzel is tanítani valamit, vagy csak szórakoztatni szeretné az olvasóit?
A Lámpavas-trilógia első részénél törekedtem arra, hogy a történelmi korból, annak szokásaiból minél többet jelenítsek meg. Azt hiszem, ezt sikerült megvalósítanom, így a második részben már sokkal jobban koncentráltam magára a történetre, hiszen azt gondoltam, hogy aki olvasta az előzményt, az már képben van a történelmi háttért illetően.
A műveiben vannak kedvenc jelenetei? Vagy vannak olyanok, amiket nehezen tudott megírni?
Minden írónak vannak kedvenc szereplői és kedvenc jelenetei, akár beismeri, akár nem. Mégsem szeretném elmondani, hogy nekem melyik az, mert sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy az olvasók élvezzék a regényt, és felfedezzenek maguknak kedvenc részeket. Olvasóimmal beszélgetve egyébként mindenkit más fog meg a regényben, és azt hiszem, ez jó dolog.
Hogyan születik meg egy-egy történet? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúl?
A dokukrimi sajátja, hogy igaz történeteket dolgozunk fel. Rengeteget kutattam és kutatok olyan történetek után, amelyek kerettörténetként vagy mellékszálként beépíthetőek egy regénybe. Interneten vagy a szóban forgó korról készült kiadványokban kiváló ötleteket lehet találni.
Kik láthatják először a kéziratát? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Első olvasóm mindig anyukám, aki gyerekkoromtól fogva támogatta írói törekvéseimet. Utána egyik barátom következik, akinek meglátásaiban tökéletesen megbízom. Utána kerül a szöveg a szerkesztőhöz.
A családja miként fogadta a hírt, hogy könyvet ír, sőt meg is jelent?
Először is nagy köszönet a családomnak, mert a könyveim születéséből ők leginkább azt látják, hogy főállás mellett a szabadidőmben foglalkozom az írással, gyakran a velük tölthető idő terhére. Ez nem lehet számukra egyszerű. Ettől függetlenül természetesen büszkék rám és a műveimre.
Mit üzen az olvasóinak, mikor várható a következő kötete?
Sok projekt van a tarsolyomban, de mindegyik olyan stádiumban van, hogy nem szívesen beszélek róla. A Lámpavas-sorozat olvasóinak pedig azt üzenem, hogy ha megszerették a főszereplőket: a jóképű nyomozót, Herczen Vilmost, az együgyű segédrendőrt, Pitést vagy az emberkerülő kórboncnokot, Arányi professzort, akkor két éven belül bizonyosan találkozni fognak az új történettel, a sorozat harmadik részével. Addig is, népszerű színészek tolmácsolásában akár hangoskönyv formájában élvezhetik az eddigi részeket: a Lámpavas és pillangó című kötet a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Vári Attila tolmácsolásában hallható, a második rész, a Lámpavas és a mindent látó szem felolvasása pedig előkészületben van.
A könyveket itt szerezhetőek be:
Lámpavas és a mindent látó szem (2. kötet):
e-könyv és hangoskönyv hamarosan
Lámpavas és pillangó (1. kötet):
Libri (e-könyv)
Voiz (Hangoskönyv)
