Egy regény, ami letarolta a könyvpiacot – V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete ("Megjelenik augusztus 31-én!")

„Tökéletes egyensúly a sötétség és a fény, a mítosz és a valóság között.”

Alix E. Harrow

„Dacos, örömteli lázadás az idő, a sors és maga a halál ellen.”

Peng Shepherd

V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
(The Invisible Life of Addie LaRue)

Egy élet, amire senki nem fog emlékezni.
Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

V. E. Schwab tavaly ősszel megjelent regénye letarolta az amerikai piacot, több mint 200.000 példányos eladásával az elmúlt évek egyik legnagyobb fantasy sikere lett, ráadásul a mai napig megtalálható az ország nemzeti listájának legjobb húszas mezőnyében.

Több kritikus szerint ő napjaink legjobb fantasy szerzője, tehetségét Neil Gaimanéhez hasonlítják, aki ugyancsak rendkívüli elismeréssel beszélt erről a könyvről.

A filmkészítési jogok már a nemzetközi megjelenés előtt elkeltek.

Megjelenik augusztus 31-én!

Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Ballai Mária

Fülszöveg

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredésében fausti alkut köt egy titokzatos szellemalakkal, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. A férfi megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa a titokzatos kísértet, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének. 

 

 

Blörbök

“Addie LaRue arra kárhoztatott, hogy mindenki elfelejtse, ennek ellenére ellenállhatatlanul felejthetetlen karakter, és története a valószerűtlen halhatatlanság legélvezetesebb meséje.”
Neil Gaiman

„Az Addie LaRue láthatatlan élete egy olyan könyv, ami tökéletes egyensúlyt teremt a sötétség és a fény, a mítosz és a valóság között. Ironikus, de felejthetetlen.”
Alix E. Harrow

„Victoria Schwab egy évszázadokon átívelő, szédítő, kaleidoszkópszerű kalandra csábít minket, amely tele van szeretettel, veszteséggel, művészettel és háborúval – közben ezernyi apró, varázslatos pillanattal kápráztatja el az érzékszerveinket. Az Addie LaRue láthatatlan élete éppúgy a hatása alá vonja az olvasókat, mint a hősnőt a fausti alkuja. A regényben gyorsan követik egymást a fordulatok, és hol összetörik az olvasó szívét, hol örömmámorban úsztatják az igazán remek és elvetemült fondorlatok miatt.”
Naomi Novik

„Annyira elmerültem benne, hogy teljesen megfeledkeztem a való világról.”
Jodie Picoult

„Az Addie LaRue láthatatlan élete egy olyan könyv, amilyenbe csak egyszer fut bele az ember élete során... Dacos, örömteli lázadás az idő, a sors és maga a halál ellen – hatásosan emlékeztet arra, hogy a szerelem az egyetlen, ami elég varázserővel rendelkezik ahhoz, hogy mindent legyőzzön.”
Peng Shepherd

 
„Az Addie LaRue láthatatlan élete Schwab egyik korábbi regényéhez sem hasonlít – nagyszabású, mégis bensőséges, elsöprő erejű, de nem terjengős... Ha Addie bizonyít valamit, az az, hogy a tetteink és kapcsolataink hatása sokkal nagyobb és hosszabb életű annál, mint gondolnánk. Az Addie arcán szétszóródó hét szeplőhöz hasonlóan mi is létrehozzuk a saját csillagképünket, és én a mostani sötét időszakot fényesebbnek éltem meg amiatt, hogy az enyémben Addie is szerepelt.”
Slate

„Schwab csodás stílusban boncolgatja, milyen annak, aki olyan sokáig volt egyedül, hogy halálra rémül, amikor végül társra talál... Addie egy önálló és magával ragadó szereplő, akinek minden nehézség ellenére sikerül nyomot hagynia a világban.”
USA Today

„Schwab története szívet melengető és magával ragadó. A múltban játszódó részek azt a benyomást keltik, mintha gyertyafénynél olvasnánk őket... A könyv nem más, mint egy utalás arra, hogy a nőket kitörölték a feljegyzett történelemből. Ez az utalás azonban olyan finom, hogy szinte fel sem tűnik. Addie LaRue egy metafora, egy nő, aki szó szerint azért küzd, hogy észrevegyék, miközben éli a saját életét. Végig szurkoltam neki.”
New York Times Book Review

„Az utóbbi idők egyik legösztönzőbb, legellenállhatatlanabb és legelbűvölőbb regénye.”
Washington Post

„A szépirodalmi fikció eszköztára nem különül el lényegesen a többi fikcióétól, és V. E. Schwab új könyve, az Addie LaRue láthatatlan élete nemcsak a műfajában lenyűgöző könyv, hanem egy lenyűgöző könyv és kész... pompás, magával ragadó történet... Schwab gondos, ambiciózus és igényes író, aki sem a szereplőit, sem az olvasóit nem ereszti a markából... Ez a könyv nem keveri a műfajokat, nem haladja meg őket, hanem egyszerűen lényegtelenné teszi a létezésüket.”
Chicago Review of Books

„Egy életmű csúcsa... Átható, lírai próza, erkölcsi szempontból összetett, elbűvölő szereplők, egyedi mágia teljesen újszerű köntösben. Minden bizonnyal örök kedvenc lesz... Meghazudtolja a műfajokat, keveri a romantikát a történelemmel, a fantasyt a borzalmakkal ez a különböző korokon átívelő történet. Egy fiatal (és valójában nagyon idős) nőről szól, aki hol felülmúlja a halandókat, hol alulmarad velük szemben... romantikus, nagyra törő, kihívóan és határozottan reményteli történet. Egyszerre nagyszabású és bensőséges, olvasása közben felmerül a kérdés, hogy mi a művészet... Schwab a műfaj egyik legtehetségesebb írója... A könyv őszintén szólva bravúros és ámulatba ejtő.”
Tor.com 

 

V. E. Schwab

 

Részlet a kötetből 

És Henry most már tudja, hogy túl sokat ivott.
Próbált eljutni arra a pontra, ahol már nem érez semmit, de úgy gondolja, továbbment a kelleténél, és egy rosszabb helyre tévedt. Forog vele a világ, és ez az érzés már rég nem kellemes. Talál pár tablettát a hátsó sebében, még a testvére, Muriel adta neki a legutóbbi találkozásuk alkalmával. Azt mondta róluk, hogy kis, rózsaszín esernyők. Henry lenyeli őket, miközben a csepergés felhőszakadássá fajul.
Csöpög a víz a hajából, kis erekben folyik végig a szemüvegén, és átáztatja az ingét.
Nem érdekli.
Talán az eső majd tisztára mossa.
Talán elmossa őt magát is.
Elér a házig, ahol lakik, egy darabig ácsorog a járdán, bámulja a tetőt és az eget. Valahogy ráveszi magát arra, hogy felmenjen a kapuig vezető hat lépcsőfokon, majd az azt követő huszonnégyen, bár tudja, a lakásában egy olyan múlt várja, amely nem tartogat neki jövőt. Ezért a lépcső tetején leroskad, hátradől, majd feltápászkodik. Egyszer csak a tetőn találja magát. Nem emlékszik, hogy került oda. Azon tűnődik, hány lépést kellene megtennie a széléig. Erőt vesz magán, megszakítja ezt a gondolatmenetet, a szeméhez nyomja a tenyerét, és azt mondja magának, hogy ez csak egy vihar.
Be kell deszkáznia az ablakokat, és ki kell várnia a végét.
Ez csak egy vihar.
Ez csak egy vihar.
Csak egy…
Nem tudja, mikor jelenik meg mellette a férfi.
Az egyik pillanatban még egyedül van, a másikban már nem.
Kattan egyet egy gyújtó, majd Henry látótere szélén megjelenik egy kis, táncoló láng. Aztán megszólal egy hang. Egy másodpercig olyan, mintha mindenhonnan áradna felé, aztán pontosan maga mellől hallja.
– Pokoli este.
Egy kérdés kérdőjel nélkül.
Henry oldalra pillant, és egy férfit pillant meg, aki elegáns, szénfekete öltönyt visel a kigombolt, fekete ballonkabátja alatt. Egy rémes pillanatig azt hiszi, a bátyja, David az. Aki azért jött, hogy emlékeztesse arra, mennyi mindenben csalódást okozott.
Az idegennek ugyanolyan fekete haja és kiugró állkapcsa van, mint a testvérének, de David nem dohányzik, soha életében nem keresné fel Brooklynnak ezt a részét, és korántsem ilyen jóképű. Minél tovább bámulja Henry az ismeretlent, annál kevesebb hasonlóságot fedez fel – és annál inkább tudatosodik benne, hogy a férfi nem lesz vizes.
Holott még most is zuhog az eső, és egyre jobban átáztatja a fiú gyapjúkabátját és pamutingét, hideg kezeket tapasztva a bőréhez. Az elegáns öltönyt viselő idegen semmilyen erőfeszítést nem tesz arra, hogy megóvja a gyújtó kis lángját vagy a cigarettát az esőtől. Szív egy nagy slukkot, és felfelé biccenti a fejét, mintha már várta volna az esőt.
Nem érik testét az esőcseppek.
Mindenhová potyognak körülötte, de ő száraz marad.
Henrynek arra gondol, hogy talán szellem. Vagy varázslat. Vagy ami a legvalószínűbb: hallucináció.
– Mit szeretnél? – kérdezi az idegen, miközben még mindig az eget bámulja.
Henry ösztönösen összerezzen, de a férfi hangja nem dühös, csak kíváncsi, érdeklődő. Feje lassan lefelé billen, majd Henryre néz. A fiú még soha nem látott olyan zöld szempárt. Olyan fényes, hogy csillog a sötétben.
– Most, ebben a pillanatban – pontosít az idegen. – Mit szeretnél?
– Boldog akarok lenni – felel Henry.
– Ah – sóhajt fel az idegen, miközben füst kúszik ki az ajkai közül –, azt senki nem adhatja meg neked!
Te nem.
Henrynek fogalma sincs arról, ki ez a férfi, vagy egyáltalán valóságos-e, de még az alkohol és a kábítószer ködén keresztül is világosan látja, hogy össze kellene végre szednie magát és be kellene mennie a házba. De nem tudja rávenni a lábát arra, hogy megmozduljon, túlságosan ránehezedik a világ, és most előtörnek, áradnak belőle a szavak.
– Nem tudom, mit akarnak tőlem – panaszolja. – Nem tudom, milyennek kellene lennem. Azt mondják, legyek önmagam, de nem gondolják komolyan, és én ebbe belefáradtam… – mondja elbicsakló hangon. – Belefáradtam abba, hogy csalódást okozok. Hogy olyan… nem arról van szó, hogy egyedül vagyok. Azzal nincs bajom. De ez… – Ujjaival az inge elejét markolássza. – Ez fáj.
Egy kéz emelkedik felfelé az álla alatt.
– Nézz rám, Henry! – mondja az idegen, akinek be sem mutatkozott.
Henry felpillant, a ragyogó szempárba néz. Lát benne gomolyogni valamit, mintha füst lenne. Az idegen gyönyörű, de vonásai egy farkast idéznek. Mohó és átható a tekintete, smaragdja rávetül a fiúra.
– Tökéletes vagy – duruzsolja a férfi, és hüvelykujjával végigsimítja Henry arcát.
Hangja olyan, mint a selyem, és Henry elolvad tőle, elolvad az érintésről, már-már az egyensúlyát is elveszti, amikor a férfi keze eltávolodik tőle.
– A fájdalom szép is tud lenni – mondja az idegen füstfellegeket eregetve. – Átalakító, teremtő erővel bír.
– De én nem akarok fájdalmat érezni – siránkozik Henry rekedt hangon. – Azt akarom, hogy…
– Azt akarod, hogy szeressenek.
Erre egy halk, üres hang felel, félig köhögve, félig zokogva.
– Igen.
– Akkor hagyd, hogy szeressenek!
– Úgy beszélsz, mintha az olyan egyszerű lenne.
– Az is. Ha hajlandó vagy megfizetni az árát.
Henryből fuldokló nevetés tör fel.
– Nem a megfizethető szerelemre vágyom.
Az idegen arcán átvillan egy sötét mosoly.
– Én meg nem a pénzről beszélek.
– Hanem?
Az idegen kinyújtja a kezét, és Henry szegycsontjára teszi.
– Az egyetlen olyan dologról, amit minden ember adni tud.
Henry egy pillanatig azt hiszi, az idegen a szívét akarja, még ha az össze is van törve – aztán megvilágosodik. Egy könyvesboltban dolgozik, sok hőskölteménnyel, allegóriával és mitológiai történettel találkozott már. Sőt, az élete első kétharmadát szent iratok tanulmányozásával töltötte, serdülőkorában rendszeresen olvasott Blake-et, Miltont és Goethét. De sok idő telt el azóta, hogy bármelyiket is többnek tartotta volna a mesénél.
– Ki vagy te? – kérdezi.
– Én vagyok az, aki ha gyújtóst lát, tüzet gyújt vele. Aki gondozásba veszi az emberi képességeket.
Henry az idegenre mered, akinek továbbra is száraz maradt a ruhája. Ördögi szépséget fedez fel az ismerős arcban, és hirtelen kígyószerűnek látja a szemét. Tudja, mivel áll szemben: egy éber álommal. Korábban is tapasztalt már hasonlót egy-két alkalommal, amikor kíméletlenül begyógyszerezte magát.
– Nem hiszek az ördögben – jelenti ki. – És nem hiszek a lélekben sem.
Az idegen a nyakát nyújtogatja.
– Akkor nincs mit vesztened.
Ekkor visszaárad a fiúba az a csontig hatoló bánat, amelyet az idegen társasága pár percig csillapított. Mintha még nagyobb nyomás nehezedne a berepedezett üvegre. Henry kicsit meginog, de az idegen elkapja.
A fiú nem emlékszik arra, mikor került elé a férfi, de most szemtől szemben állnak egymással. És amikor az ördög újra megszólal, új mélységet kap a hangja, egyenletes melegség árad belőle, és a fiúnak olyan benyomása támad, mintha egy takarót terítenének a vállára. Hagyja, hogy elmerüljön ebben az érzésben.
– Azt akarod, hogy szeressenek – mondja az idegen –, hogy mindenki szeressen. Azt akarod, hogy mindenkinek elég legyél. Én meg tudom ezt adni neked. És cserébe csak egy olyan dolgot kérek, ami nem is fog hiányozni. – A férfi kinyújtja a kezét. – Nos, Henry? Mit mondasz?
És a fiú kételkedik abban, hogy ebből bármi is valóságos lenne.
Ezért nem számít neki.
Vagy az is lehet, hogy az esőben álló férfinak igaza van.
Egyszerűen már nincs mit veszítenie.
Végül könnyen rászánja magát.
Olyan könnyen, mintha lelépne a szakadék széléről.
És lezuhanna.
Henry megfogja a férfi kezét. Az idegen megszorítja, elég erősen ahhoz, hogy felszakítsa a vágásokat a tenyerén. De a fiú végre már nem érzi a fájdalmat. Nem érez semmit sem. A sötétség elmosolyodik, és kimond három szót.
– Áll az alku.
 

Előjegyezhető extra kedvezményekkel!

Agave Könyvek Kiadó

 

Octavia E. Butler: A magvető példázata - ("Megjelenik augusztus 31-én!")

 Híres posztapokaliptikus regény a reményről és az erőszakról – egy díjnyertes szerző tollából. Az 1984-hez és A szolgálólány meséjéhez hasonló remekmű.

John Green, New York Times

Octavia E. Butler: A magvető példázata

(Parable of the Sower)

Megjelenik augusztus 31-én!

Agave Könyvek Kiadó 

Octavia E. Butler regényei Margaret Atwood könyveihez hasonlóan az utóbbi években modern klasszikusokká váltak, csak míg Atwood A szolgálólány meséjével a nők elnyomására hívta fel a figyelmet, addig Butler az idegengyűlölettel és a klímaváltozással foglalkozott.

A magvető példázatával kezdődő kétkötetes, Földmag című duológiája igazi látnoki könyv: a második részben az USA megválaszt magának egy szélsőséges, radikális elnököt, aki a „Make America Great Again" jelmondattal kampányol.

A magvető példázata tavaly, 27 évvel a megjelenését követően New York Times Bestseller lett.
Butler minden(!) művének elkeltek a megfilmesítési jogai.

Érdemes megnézni a szerző életművéről készült TED-videót (magyar felirattal).

Fordította: Huszár András

Fülszöveg

2024-et írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.

Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.

Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart, és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabb. A magvető példázata számtalan írót inspirált, és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.

  

 

Blörbök

„Butler a sci-fi úttörője, a műfaj egyik legkiemelkedőbb szerzője."
– Entertainment Weekly

"Megdöbbentő történet. Ijesztő látomás a szomorú jövőről, amelyet az emberek tudatlanságának, rasszizmusámak és kapzsiságának köszönhetünk, és kísérteties párhuzamba állítható a jelenlegi utunkkal. A főhőse a túlérzékeny tinédzser, Lauren, akinek bátorsága és esze végtelen inspirációs forrás. "
– Bolha, Wall Street Journal

„Megragadó történet a túlélésről, és megrendítő beszámoló arról, hogyan tudunk fejlődni egy széteső világban."
– New York Times Book Review

„Octavia Butler a Maya Angelou, James Baldwin és Toni Morrison alkotta szerzői liga nélkülözhetetlen tagja. A sci-fi és a szépirodalom nagymestere, regényei megismertetik az olvasót az emberi faj lehetőségeivel és veszélyeivel, miközben leckéket kapunk a törzsiség, a faji kérdések, a társadalmi nemek és szexualitás problémáiról.”
– O, The Oprah Magazine

„Az afrofuturizmus és a szélesebb értelemben vett sci-fi műfajának fundamentuma. Egy olyan világban játszódik, amely mindössze tíz év múlva bekövetkezik, amelyben a víz ugyanolyan értékes anyag, mint az olaj, a kábítószerfüggőség rombolja a közösségeket, és politikai vezetője a „Make America Great” szlogen égisze alatt építi ki politikai hatalmát. "
– Buzzfeed

„Pofátlanul előrelátó és bölcs könyv. Érdemes elolvasni azoknak, akik egy jobb világ felépítésére törekszenek, miközben ez a járvány továbbra is leleplezi, mennyire tarthatatlan, mennyire romlottan egyenlőtlen az amerikai életmód, és mindig is az volt."
– Yaa Gyasi, New York Times

„Butler – akár egy világítótorony, amely a megértés szigetéről magasodik fölénk a tengerből. Fogalmam sem volt, hogyan juthatok el oda, de tudtam, hogy életmentő számomra. Egyfajta ellenállás. Butler és az olyan írók, mint Ursula Le Guin, Toni Morrison és Margaret Atwood a műfaj alapelveit használták fel, hogy felfedjék a jelen igazságtalanságait és bemutassák az evolúciónkat."
– Brit Marling, New York Times

„Butler szokatlan melegséggel, érzékenységgel, őszinteséggel és megértéssel meséli el történetét; noha a sci-fi olvasók felismerik benne a jövőbeli Földet, Lauren Olamina és elképzelései olyanok, mint egy fa a csemeték között."
– Publishers Weekly

Octavia E. Butler 

1947. június 22-én született a kaliforniai Pasadenában szegény fekete szülők gyerekeként. Az apja cipőfényesítő volt, az anyja pedig szobalányként és takarítónőként dolgozott, akit Octavia gyerekként sokszor elkísért. Ekkor szembesült először az elnyomás jelenségével, ami később több regényének is meghatározó elemévé vált. A tudományos fantasztikummal fiatalon találkozott a helyi könyvtárban, ahova sokszor azért menekült, mert nem tudott beilleszkedni a többi gyerek közé.

Az 1960-as évek végén egy kisebbségi íróknak szervezett workshopon az írása lenyűgözte az egyik tanárt, Harlan Ellisont, akinek bátorítására Butler beiratkozott a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopba. Ott találkozott Samuel R. Delanyvel, akivel később nagyon jó barátokká váltak. Butler a workshop elvégzése után el tudta adni az első novelláit (a legelsőnek a jogait maga Ellison vette meg), és egyre több időt szentelt az írásnak. Sikerét jól illusztrálja, hogy az első, Patternist című sorozatát követően 1978-tól csak az írásból élt.

Butlernek 2006. február 24-én bekövetkezett haláláig több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, a történeteit számos magazin és antológia közölte. 1984-ben legjobb novella, 1985-ben pedig legjobb kisregény kategóriában is kitüntették a Hugo-díjjal, ezen kívül kétszer kapott Nebula-, egyszer Locus-díjat. A műveinek központi témái a társadalmi berendezkedések kritikája, az emberi test fejlesztése génmanipulációval, különféle mutációkkal és az idegenekkel való kapcsolatfelvétel által, valamint az afrofuturizmus.

Leghíresebb regényei a Hajnallal kezdődő Xenogenezis-trilógia, illetve a Kindred és a Földmag-duológia.

Részlet a kötetből

 

Amit megérintetek,
azt megváltoztatjátok.
Amit megváltoztattok,
az megváltoztat titeket.
Nincs más igazság,
csak a változás.
Isten: a változás.

Tegnap éjjel megint jött a visszatérő álmom. Végül is, számíthattam volna rá, hiszen a vívódás hozza elő – olyankor szoktam ezt álmodni, amikor a saját horgomra akadva vergődöm, és úgy teszek, mintha nem történne semmi szokatlan. Amikor apám lánya próbálok lenni. Ma van a születésnapunk: én a tizenötöt töltöm be, apám az ötvenötöt. Holnap igyekszem majd a kedvére tenni; nemcsak neki, hanem a közösségnek és Istennek is. Előző éjjel tehát arra emlékeztetett az álmom, hogy mindez hazugság. Azt hiszem, muszáj lesz írnom az álmomról, a szóban forgó hazugság ugyanis rettenetesen zavar.
Repülni tanulok, felemelkedem a levegőbe. Senki nem tanít rá, magamtól, apránként sajátítom el a repülés képességét, álomról álomra veszem a leckéket. Nem valami burkolt kép, cserébe makacsul vissza-visszatér. Sok leckén túl vagyok már, egyre jobban megy a repülés. Egyre magabiztosabb vagyok, de azért még mindig félek. Nem tudom igazán irányítani magam.
Előredőlök az ajtó felé. Úgy néz ki, mint ami a folyosóra nyílik a szobámból. Mintha messze lenne, mégis arrafelé hajolok. Megfeszülök, és merev tagjaimmal elengedem a kapaszkodót, ami eddig megakadályozta, hogy felemelkedjem vagy elessem. A levegőnek nyomakodok, felfelé török; nem emelkedem, de nem is zuhanok lefelé. Egyszer csak megmozdulok, mintha a rettegés és öröm határán feljebb siklanék, fel a pár méterrel a padló felett lebegő légrétegre.
A nyitott ajtó irányába úszom. Hűvös, sápadt fény árad be a szobába. Hirtelen jobbra csúszok; még egy kicsit. Látom, hogy célt fogok téveszteni, és a falba csapódni, de nem tudok megállni vagy megfordulni. Elsodródom az ajtótól, és a hűvös ragyogást másféle fényár váltja fel.
Ég a szemközti fal. Lángok lobbantak fel a semmiből, elemésztik a falat, felém kúsznak, nyújtóznak. A tűz rohamosan terjed. Belesodródok. Felcsapnak körülöttem a lángok. Kapálózva, vergődve próbálok visszaúszni a biztonságba, markolom a levegőt, a tüzet, rúgkapálok, meggyulladok! Sötétség.
Néha félig kiránt az álomból, amikor elborítanak a lángok. Nem egy jó érzés. Ha teljesen felébredek, nem tudok visszaaludni. Próbálom, de sosem szokott sikerülni.
Ezúttal félálomban maradok. Fokozatosan átcsúszom az álom második felébe – a hétköznapi, valóságos részébe, ami ténylegesen megtörtént velem évekkel ezelőtt, kiskoromban, bár akkor nem tűnt fontosnak.
Sötétség.
Fény dereng fel.
Csillagok.
Rám vetül hűs, halovány, hunyorgó fényük.
– Gyerekkoromban nem láthattunk ilyen sok csillagot – meséli a mostohaanyám. Spanyolul beszél, az anyanyelvén. Mozdulatlanul áll, és eltörpül a Tejút széles sávját szemlélve. Sötétedés után kimentünk leszedni a kimosott ruhákat a szárítókötélről. Napközben szokás szerint rekkenő hőség volt, kiélvezzük a kora esti lehűlést. A Hold nem sütött ki, mégis tisztán látunk a sötétben: csillagok borítják az égboltot.
A városnegyed fala tömören, komoran magasodik a közelben. Kuporgó állatnak tűnik, aki talán ugrásra készül – fenyegetőbb, semhogy védelmet nyújtana. Ám mostohaanyám ott áll mellettem, és ő nem fél. A közelébe húzódom. Hétéves vagyok.
Felnézek a csillagokra, a sűrű, sötét égre.
– Miért nem láttátok a csillagokat? – tudakolom. – Mindenki látja őket. – Én is spanyolul szólok hozzá, ahogy tanította. Így valamiért meghittebb a beszélgetés.
– A városi fények miatt – feleli. – Lámpák, fejlődés, növekedés. Csupa olyasmi, amikkel már nincs erőnk foglalkozni ilyen hőségben és szegénységben. – Szünetet tart. – Amikor annyi idős voltam, mint te, anyám azt mondta, hogy a csillagok… már az a kevés, amit láttunk… ablakot nyitnak a mennyországba. Isten azon keresztül tart szemmel minket. Majdnem egy évig hittem neki. – Mostohaanyám átnyújt egy nyalábot a kisöcsém pelenkáiból. Átveszem, visszasétálok a házhoz, ahol mostohaanyám a nagy fonott ruháskosarat hagyta, és a többi ruhadarab tetejére stószolom a pelenkákat. A kosár megtelt. Hátrafordulok, és látva, hogy mostohaanyám nem engem figyel, hátrahanyatlok a ropogós, tiszta ruhák puha halmára. Egy pillanat erejéig zuhanás közben mintha lebegnék.
Háton fekve nézem a csillagokat. Megkeresek egy-két csillagképet, és megnevezem a részeit. Apám édesanyjának csillagászati könyvéből tanultam meg a neveiket.
Hirtelen üstökös fénycsóvája hasít át nyugat felé az égbolton. Utánabámulok, drukkolok, hátha megpillanthatok még egyet. Aztán mostohaanyám szólít, és visszasétálok mellé.
– Most is égnek lámpák a városban – mondom neki. – Mégsem rejtik el a csillagokat.
– Messze nincs belőlük annyi, mint régen – csóválja a fejét. – A mai fiataloknak fogalmuk sincs, hogy annak idején… nem is olyan régen… mennyire ki voltak világítva a városok.
– Én jobban örülök a csillagoknak – jegyzem meg.
– A csillagok nem kerülnek pénzbe. – Mostohaanyám vállat von. – A magam részéről szeretném inkább visszakapni a városi fényeket, amint csak lehet. Dehát, a csillagokat megengedhetjük magunknak.

 

Előrendelhető extra kedvezményekkel! 

Agave Könyvek Kiadó

R.Kelényi Angelika: Halálos Hollywood (Caroline Wood 3.) ("Egy igazán könnyed kis olvasmány, de azt meg kell jegyezzem ne várjon senki nagy csodát. Kikapcsol, szórakoztat és pont. Se többet, se kevesebbet. Unalmasnak cseppet sem mondanám. ")

 ~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, és R. Kelényi Angelikának, hogy elolvashattam Caroline Wood következő kalandos történetét a Halálos Hollywood című könyvét. Lehet még fokozni az izgalmakat? Nah, majd meglátjuk. Mindenesetre ez a kötet is nagyon ott van.

 R.Kelényi Angelika:
Halálos Hollywod
(Caroline Wood 3.)

 

 Tartalom:

A ​híres brit színésznő titokzatos fenyegető üzeneteket kap egy idegentől, aki látszólag mindent tud róla; mikor, hol, kivel, mit csinál. Emily Montgomery már fényes nappal sincs biztonságban, ezért felfogadja Beverly Hills legvonzóbb magánnyomozóját… de hogy a fényűző partikról se maradjon le a zaklató miatt, szüksége van egy „barátnőre”, akinek egyéni a stílusa, rajong a celebekért és jártas a harcművészetekben. Caroline Woodra esik a választása, aki valójában azért utazik a sztárok városába, hogy világraszóló cikket írjon a lapba Hollywood hírességeinek viselt dolgairól.
Caro első feladata nem éppen testhezálló, de hogy a veszélyesen sármos új főnökét lenyűgözze, a lány még arra is hajlandó, hogy karateedzésre járjon, kihallgassa a celebek féltve őrzött titkait, és tűsarkúban is képes legyen mosolyogni három órán át.

Véleményem
5/5

Ez igen!
Nem semmi...
Nem gondoltam, hogy felülmúlja-e az előzőeket, de tévedtem. Viszont van még két kötet hátra. Ki tudja milyen lesz számomra a fogadtatása. De azt el kell, hogy mondjam, mindenegyes részeknél tudd újat mutatni, ki tudd kapcsolni, szórakoztat. Egyáltalán nem laposodik el. Igazi mese a sztárságról, a Hollywood-ról, a csillogásról... Vagy még sem? Mi zajlanak a színfalak mögött? Mi történik, milyen rögös utak szegélyezik a sztársághoz? Ezt deríti fel Caroline a maga szokásos módján. Voltak benne vicces, részek. Főleg az Oscar papagáj, aranyos kis állat. Maritát eleinte nem kedveltem, de nagyon vicces asszony. Hiszen egy szóra megtanította papagájt, ezzel is bosszantva a tulajdonost.
Wilson vagyis Bill, hát érdekes egy ember, olyan érzésem volt, mintha az írónő körbe járta volna Hollywood-ot, hogy tudja, mi folyik ott valójában. Valljuk be őszintén ott semmi sem igaz, látványosnak látványos minden, de még sem az. Csak az tudja, aki ott él benne.
Jó kis történet lett a végére, egészen ledöbbentem, mert nem erre számítottam. Duval számomra hatalmas kérdőjel. Nem igazán ismerem ki, egyik percben akar valamit, másikban visszakozik. Nem tudom mi lesz vele, vagy Caro-val.Igazából Wilsonnal tudnám elképzelni….
Egy igazán könnyed kis olvasmány, de azt meg kell jegyezzem ne várjon senki nagy csodát. Kikapcsol, szórakoztat és pont. Se többet, se kevesebbet. Unalmasnak cseppet sem mondanám.
Érdekes fejlemény lesz a majd következő kötetekben. Kíváncsian várom Caro mikor lesz végre boldog, szerelmes. Tovább folytatom a Caro kalandjait ezúttal Rejtélyes Rió-val. Már alig várm, hogy miféle kalandokba fog keveredni. Egyébként kajás dolgokat hiányoltam. Lenne egy javaslatom, mi lenne, ha készülne külön kis recept könyv Caro gasztró ételeiről. Nem is lenne rossz ötlet.


Mindenesetre szívből ajánlom, aki szereti a romantikus, kalandregényeket, akit nem zavar, hogy főhősnőnk továbbra sem lesz boldog, ellenben sikeresen megírja a cikkeit és őrült kalandokba keveredik. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó

R.Kelényi Angelika írói oldala

Könyvhétre érkezik Szaszkó Gabriella következő regénye az Engedj el Glens Falls 1.) legújabb sorozata.-("Szaszkó Gabriella írónő újabb kötettel lepte meg az olvasóit. Mely kapcsolódik Pennington srácokhoz, de ezúttal szülei az édesapjukról szólni a történet.")

Szaszkó Gabriella írónő újabb kötettel lepte meg az olvasóit. Mely kapcsolódik Pennington srácokhoz, de ezúttal szülei, az édesapjukról fog szólni a történet. Visszarepíti az írónő, az olvasót a családi gyökerekhez, miért, hogyan történt, ami történt a fivérekkel. A történet címe Engedj el (Glens Falls 1.), édesapjuk James Pennington történetét ismerhetjük meg.

Szaszkó Gabriella:
Engedj el
( Glens Falls 1.) 

 

Tartalom:

James ​Penningtonnak két kamaszfiát és önmagát is a felszínen kell tartania bántalmazó, alkoholista felesége mellett. James mindent megpróbál megtenni, hogy kikerüljön felesége karmai közül, és megvédje a fiait. Az őrület közepén úgy határoz, hogy naplóban rögzíti a múltat, elmeséli, hogyan is került számító felesége csapdájába. Visszarepül az időben a hetvenes évek New York Cityjébe, ahol az egyetemisták felhőtlen életét élve csak az apja általi elvárásokkal kell megküzdenie. Azonban egy bulizós este során megismerkedik egy gyönyörű tizenhét éves lánnyal, és az egyéjszakás kaland örökre összeköti a sorsukat. Maggie hamarosan visszatér James életébe, és közli, hogy gyereket vár. James úgy dönt, hogy felelősséget vállal, és miután apja kitagadja, az északi Glens Fallsba költözik, és teljesen új életet kezd tinédzser feleségével, ezzel örökre szakítva gazdag városi életével. Azzal csak később szembesül, hogy Maggie súlyos pszichés gondokkal küzd. Vajon Jamesnek hogyan sikerül az őrület közepette felnevelnie fiait, miközben a felesége egyre inkább csúszik le a lejtőn?

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Szaszkó Gabriella írói oldala

Maxim Kiadó

Ruby Saw: Dempsey (Sorsok 1.) - (....ez volt számomra első olvasmányom az írónőtől, de nem is az utolsó szerintem. Tetszett ez a történet, sok bölcsességekkel íródva, amit őszintén megmondva imádok.")

Pár napja úgy döntöttem, hogy Ruby Saw novelláit elolvasom, hiszen eddig még nem olvastam tőle semmit. Igazából a legelső kötete van meg tőle, a Pillangó sorozat könyv. Sajnos nem olvastam még el. Így gondoltam a Sorsok novellás sorozattal indítom az írónő munkásságának a megismerését. Sorsok első részét Dempsey-vel kezdtem el. Róla írok egy kis rövid véleményt, hogy mit gondolok e rövid történetről.

 Ruby Saw
Dempsey
(Sorsok 1.)

Tartalom.:

Az Inferno-t megbuktató és a sad bear-i rezervátumban nyomozó Dempsey Lynch története.
"Amikor édesanyám meghalt, az olyan volt, mintha ezernyi darabra hasadt volna a szívem. Miatta lettem az, aki ma is vagyok, miatta harcolok a bűn ellen. És minden egyes lecsukott bántalmazó szeméttel úgy érzem, visszakapok egy darabot a szívemből.„

 

Véleményem

5/5

Ahogy fentebb írtam, ez volt számomra első olvasmányom az írónőtől, de nem is az utolsó szerintem. Tetszett ez a történet, sok bölcsességekkel íródva, amit őszintén megmondva imádok. Szeretem az ilyen történeteket, ahol ilyen bölcsességek vannak. Bár úgy érzem előbb a magát a regényt kellett, volna elolvasnom, hogy megértsem Dempsey-t. Amit majd valamikor beszerzem azt is.

Mindenesetre nekem ez a kis történet meggyőzött, hogy érdemes Ruby könyveit elolvasnom. Sok idézetet tudtam kimazsolázgatni, amiben egyet is tudtam érteni. Gördülékeny volt számomra, noha pár oldalas volt, másnapra fejeztem be. Szerettem volna kicsit elnyújtani. Ezekután kétség sem fér, kell az írónő további kötetei. Köszönöm az írónőnek, hogy elolvashattam, így hamarosan folytatom tovább a sorozatot Alex-el.

 

Kedvenc idézet 

 A többi idézeteket itt megtalálhatjátok :

Magyar Szerzők Könyvei Blog instagram oldalon

 

  A könyvet itt tudod beszerezni:

Ruby Saw írói oldala

Book Dreams webshop

Ellyne: Üdv, újra itthon! - (" Elképesztően jól ír, mi sem bizonyítja ez a történet. Könnyed, nyári kis olvasmány akár vonaton, buszon is kiolvashatod. Igencsak, rövid gyorsan ki lehet olvasni. Letehetetlen, beszippantott, gördülékeny kis olvasmány.")

Szeretném megköszönni Ellyne írónőnek, hogy júliusi csomagot megkaphattam. Ebből a csomagból Üdv, újra itthon! című történetét olvastam el, erről írtam egy kis rövid véleményt. A csomagban még kettő kis történet van, mely hamarosan írni fogok majd róla. A két történet pedig Az én csajom és Logikátlan logika címmel. Ha érdekelnek Ellyne könyvei, akkor a bejegyzés alatt találhatod a csoport linkjét. 

Ellyne:
Üdv, újra itthon!


Tartalom:

Max azóta bele van esve haverjának húgába, amióta először meglátta. Talán könnyű helyzete lesz, mivel Olivia hamarosan a lakótársa lesz...

Véleményem
5/5 

Ellyne-től rég olvastam már könyvet, de most a júniusi csomagként kaptam három könyvet. Üdv, újra itthon! könyvet olvastam el. Imádtam. De szeretnék egy dolgot megjegyezni, Ellyne iszonyat tehetséges. Elképesztően jól ír, mi sem bizonyítja ez a történet. Könnyed, nyári kis olvasmány akár vonaton, buszon is kiolvashatod. Igencsak, rövid gyorsan ki lehet olvasni. Letehetetlen, beszippantott, gördülékeny kis olvasmány. Nagyon kíváncsi voltam mi lesz kettejükkel Max-el és Liv-vel. Tetszett, ahogy csipkelődtek, piszkálták egymást. Beceneveik aranyosak voltak. Ami még jobban az tetszik benne, hogy nincs túltolva egyes jelenetek, nincs túl magyarázva, leírva. Pont annyi, amennyi kell egy történethez, és ettől válik könnyedebbé az olvasás. Mivel igencsak rövidke történet, így rövidebb véleményt írok. Egyébként Max haverjai őrültek. Viccesek, aranyosak… Viszont érdekelne Ryan, Adam és Ethan története, illetve Isaac-re is. Bár Isaac meleg, de hátha egyszer kerekít egy klassz történetet neki. Ahhoz képest, hogy 40-44 oldalas lett, milyen lett volna, ha 200-300 oldalasat ír. Mert ezzel a picike történettel megfogott. Így folytatom is tovább az olvasást, hamarosan hozom a következőt. Szívből merem ajánlani Ellyne könyveit. Te is nagy rajongó leszel majd, ha elolvasod. 

Az ekönyvet itt tudod beszerezni:

Ellyne's books(Hun) csoport

Ellyne írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a meseírókat! Kemendy Júlia Csenge - ("Gyerekeknek írni hatalmas felelősség, hiszen a gyerekkori élmények nagyon meghatározók a későbbi életünkben is. Egy könyv nagyon sok mindent eldönthet, nagyon sok mindent megváltoztathat egy életben.")

Úgy gondoltam, hogy külön rovatban kellene foglalkozunk a meseírókkal, mely az Ismerjük meg közelebbről a meseírókat!, címet viselné. Noha ritkán olvasok meséket, úgy gondolom, meg kell, mutatnom nektek, bizony  a meseírók csodás történeteket alkotnak. Ezért született meg újonnan a rovat. Igyekszem ezáltal minden meseírót megszólaltatni. Ezúttal Kemendy Júlia Csengét kérdezgettem, akinek Az Anyacsalogató Hadművelet című mesekönyve jelent meg a Napkút Kiadónál. Fogadjátok sok szeretettel! 

 

1.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Teljes nevem Nagy-Kemendy Júlia Csenge, de mivel a leánykori nevem is éppen elég hosszú, így azt használom az irodalmi publikációimban. 27 éves vagyok, Pápán élek a férjemmel és két kutyánkkal. Munka mellett végeztem el a tanítóképzőt, 2019-ben vettem át a diplomámat, de végül nem kezdtem el tanítani.

Nagyon szeretem és nagyra becsülöm a gyerekeket, mindenképp közel szerettem volna maradni hozzájuk valamilyen szinten, azt hiszem, ezért fordultam a gyermek- és ifjúsági irodalom felé. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a gyermekirodalommal kapcsolatos nézeteimet, azt mondanám: a gyerekeket nem szabad hülyének nézni. Fontosnak tartom az őszinteséget, koruknak megfelelő szinten természetesen, éppen ezért az írásaimban nem mindig minden rózsaszín – ám a happy endről nem mondok le. Amikor gyerekeknek írok, igyekszem visszaemlékezni a saját gyerekkoromra, és arra, hogy milyen volt kicsinek lenni, milyen volt, amikor a felnőttek nem vettek komolyan, amikor azt vártam, hogy végre „nagy” legyek – úgy gondolom, ezeket a dolgokat sokan elfelejtik, pedig nem lenne szabad.
Az írás mellett vezetek egy könyves blogot – bár elég ritkák a bejegyzések, mert sajnos kevés rá az időm –, kritikákat írok az ambroozia.hu-ra, illetve 2020-ban kezdtem el szerkesztőként is dolgozni.

Csak néhány írásom jelent meg eddig, az első egy fantasy-rögtönzés volt, ami a moly.hu tagjainak harmadik antológiájában, a Csillaglesben jelent meg, Borókakömény címmel.

A második egy mese, ami A sötétség, aki félt a gyerekektől címet viseli. Ezt a mesét a Könyvmolyképző Kiadó pályázatára írtam 2019-ben, és nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy bekerül a Kalandra fel! című olvasókönyvbe, ami végül 2019 decemberében jelent meg.

Idén márciusban a SZIFonline közölte a Samu bácsi csillaga című mesémet, ami nagyon közel áll a szívemhez, már csak azért is, mert a regényemhez hasonlóan ez is közös projektünk volt a sógornőmmel.

Április végén jelent meg az első meseregényem, Az Anyacsalogató Hadművelet a Napkút Kiadó gondozásában.

2.

Milyen érzés gyermekeknek meséket írni? Te magad is olvasol meséket?

Egy kicsit olyan érzés, mint építeni valamit, ami majd csak 10-20 év múlva válik láthatóvá – ebben hasonlít a tanításra. Gyerekeknek írni hatalmas felelősség, hiszen a gyerekkori élmények nagyon meghatározók a későbbi életünkben is. Egy könyv nagyon sok mindent eldönthet, nagyon sok mindent megváltoztathat egy életben.

Nagyon szeretek meséket, meseregényeket, ifjúsági regényeket olvasni. Szerintem nem kell gyereknek lenni ahhoz, hogy szórakoztassák az embert, számomra mindig egy időutazás, egy kellemes kikapcsolódás ezeket olvasni. Mivel még nincs gyermekem, így magamnak szoktam gyerekkönyveket venni, kölcsönözni a könyvtárból. A polcomon viszont csak azok maradhatnak, amiket majd később örömmel olvasnék fel a gyerekeimnek, vagy adnám a kezükbe.

3.

Gyerekkorodban volt kedvenced?

Óvodás koromban Chászárné Simon Alice feldolgozásában A kis kunyhó, illetve Vázsonyi Endrétől a Rémusz bácsi meséi, de sokszor volt esti mese Bálint Ágnes Labdarózsája is. Kicsit későbbi, kisiskolás kori (és a mai napig) kedvencem F. H. Burnettől A titkos kert.

4.

A meséidhez vannak saját illusztrált képek, ha nincsenek, akkor milyen együtt dolgozni egy illusztrátorral? Saját illusztrált képek megalkotására mi inspirál? Mesélnél kicsit bővebben?

Soha nem volt különösebben jó a kézügyességem, úgyhogy meg sem fordult a fejemben, hogy saját illusztrációkkal próbálkozzak. Eddig egy rövidebb (pár oldalas) mesém jelent meg nyomtatásban, a Könyvmolyképző Kiadó olvasókönyvében, ezt Szimonidesz Hajnalka illusztrálta. Érdekes élmény volt, mert csak akkor találkoztam az illusztrációkkal, mikor először a kezemben fogtam a könyvet – nagyon izgalmas volt találgatni, hogy vajon az illusztrátor mit fog megragadni a szövegből.

Az Anyacsalogató Hadműveletet a sógornőm, Nagy Bettina illusztrálta. Amikor 2019 nyarán megírtam a regényt, kettőnk szórakoztatására kezdte elkészíteni hozzá a képeket, és csak ábrándoztunk arról, hogy valaha valódi könyv lesz belőle. Éppen ezért nagyon örültem, hogy a kiadó „csomagban” vállalt miket. A képek különlegessége, hogy kollázstechnikával készültek, Betti különböző textúrákból vágta őket össze, az első próbálkozásokkor még kézzel, később számítógéppel.

Együtt dolgozni könnyű volt, hiszen régóta ismerjük egymást. Leginkább az ő elképzeléseire hagyatkoztam, és úgy gondolom, ez elég jó döntés volt, tökéletesen eltalálta a hangulatot és a karaktereket is.

5.

Mennyi ideig tart egy mesetörténetet megírni?

Szerintem erre nincs  általános recept, nagyon sok mindentől függ. Nyilván egy rövid mesét hamarabb megír az ember, mint egy meseregényt. Az Anyacsalogató Hadműveletet körülbelül két hét alatt írtam meg, de ezután még hosszú hónapokig dolgoztam rajta, sok emberrel elolvastattam, rengeteg hasznos tanácsot és segítséget kaptam a kézirat fejlesztéséhez.

6.

Mit gondolsz, a meseíróknak mennyire nehéz a helyzetük?

Csak annyira, mint mindenki másnak. :) Egy meseíró is ugyanolyan író, mint a többiek, én nem gondolom, hogy a célközönség kora, vagy akár a zsáner határozná meg azt, hogy mennyire nehéz egy író helyzete. Leginkább a tehetségen és a rátermettségen múlik – egy kicsit pofátlannak kell lenni, különben nehéz érvényesülni az irodalom bármely területén. Talán annyiban nehezített terep a meseíróké, hogy a gyerekkönyvekhez általában illusztráció is tartozik, ami extra költséget jelent, hiszen az illusztrátornak is jár honorárium, és a nyomda is drágább, ha a képek színesek. Emiatt ismeretlen, elsőkönyves íróként nehezebb kiadót találni, hiszen nagyobb anyagi kockázatot jelentünk. Illetve kisebb a célközönségünk, mint például egy YA szerzőnek, hiszen „nyílt titok”, hogy ezeket a könyveket a kamaszoktól az egészen idősekig sokan olvassák, míg a mesék célközönsége nyilván ennél kötöttebb.

7.

Miért éppen a Napkút kiadónál jelent meg a mesekönyved? Milyen velük a közös munka? Hogyan viszonyulnak a mesezsánerhez?

Több kiadót is felkerestem, volt, ahonnan választ sem kaptam, máshol pozitív választ kaptam ugyan, de nem fértem bele az éves tervbe, ráadásul jött a covid is. Végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően keveredtem a Napkút Kiadóhoz, ugyanis egy alkotótáborban megismerkedtem a szerkesztőjükkel, de körülbelül az utolsó napig le sem esett, hogy ő hol dolgozik. (Egyébként pont a tábor után akartam hozzájuk beküldeni a kéziratot. Véletlen?) Szóval a tábor után beküldtem a kéziratot, ami pozitív elbírálásban részesült.

Nagyon szeretek a kiadóval dolgozni, mert mindenki barátságos és segítőkész, jókat beszélgetünk, és az ezredik kérdésem/kérésem után sem küldenek el melegebb éghajlatra. Különösen szuper, hogy fontos nekik, mik az én elképzeléseim a saját könyvemről, így Az Anyacsalogató Hadművelet végül pontosan olyan lett, amilyenre megálmodtuk Bettivel.

A Napkút Kiadó mesekönyv részlege még egészen gyerekcipőben jár, de szerintem nagyon pozitívan viszonyulnak hozzá, ennek köszönhetően szép lassan bővül is a kínálat.

8.

A gyerekeknek hogy tetszik a mese, amit írsz? Milyen visszajelzéseket kaptál a szülőktől, ill. gyerekektől a történeteidre?

Mivel csak három hónapja jelent meg Az Anyacsalogató Hadművelet, viszonylag kevés visszajelzést kaptam róla eddig, de ezek nagy része szerencsére pozitív. Volt egy tesztolvasóm, aki azt mondta, nem olvasná fel a gyerekének, mert az a vége, ami. Én ennek ellenére nem változtattam a befejezésen, mert úgy gondolom, sokféle happy end létezik. Illetve nem hiszek abban, hogy jót tesz a gyerekeknek, ha elrejtjük előlük a világ, az élet valódi természetét. A könyv befejezéséről most nem írnék bővebben, nem akarom lelőni a poént, de nem annyira tragikus szerintem, hogy ne lehetne felolvasni egy érzelmileg megfelelő érettségi szinten álló gyereknek. Mindezt azért osztom meg itt, mert nem csak pozitív vélemény létezik, erre is fel kell készülni.

Mielőtt kiadót kerestem volna a könyvnek, megmutattam néhány negyedikesnek, akik nagyon pozitív véleményeket írtak róla, illetve olvasta és feldolgozta egy harmadikos drámacsoport is, akiktől szintén szép szavakat, és nagyon hasznos kérdéseket is kaptam. Mikor a tanítójuk felhívott, hogy elmondja a véleményét, az egy nagyon meghatározó és megható pillanat volt az életemben.

Felkerestem több bloggert, valamint utazókönyvet is indítottam belőle, és eddig csupa szépet-jót kaptam, amiért nagyon hálás vagyok.

De eddig a kedvenc visszajelzésemet Lillától kaptam, aki nyolcéves, könyves facebook oldalt vezet Lilla Könyvkuckója néven, és céljául tűzte ki az olvasás népszerűsítését a gyerekek körében – szerintem ez hatalmas dolog, úgyhogy fel is kerestem, hogy megkérdezzem, lenne-e kedve elolvasni a könyvemet. Nagyon ügyesen meg is küzdött a pdf formátummal (persze megkapta a „rendes” könyvet is, miután kijött a nyomdából), és szuper véleményt írt, alig bírok betelni vele.

9.

Milyen további mesekönyvek megjelenése várható tőled a jövőben? Jelenleg dolgozol valamin?

Két rövid mesém várható a jövőben, az egyik a Kalandra fel! második részében lesz olvasható, ami 2020 karácsonyára volt ugyan tervezve, de a covid miatt sajnos el kellett tolni. Ez a mese a Miért tekeredik a kakaós csiga? címet kapta, a megjelenés időpontjáról egyelőre nincs információm.

A másik mesét felkérésre írtam egy antológiába, ami a nők szülés után munkába való visszaállásával, a láthatatlan munkával és a generációk közti különbségekkel foglalkozik, ez remélhetőleg a közeljövőben megjelenik. Ez a mese A polip címet viseli, és azt mutatja be, sokszor mennyire nehéz egy anyának a munka és a gyereknevelés mellett még a háztartás vezetésében is helytállni.

Az Anyacsalogató Hadművelet egy háromrészesre tervezett sorozat első kötete, így a folytatásokra – ha lesz rá érdeklődés – mindenképp lehet számítani. A második rész már elkészült, a harmadikból is van néhány fejezet. Egyébként most új vizekre eveztem, és egy young adult történettel próbálkozom, amit két kiadónak küldtem be, jelenleg várakozó állásponton vagyok. Úgyhogy nagyon szurkolok, hogy az egyik kiadó meglássa benne a fantáziát, illetve a folytatásán dolgozom…de leginkább csak szurkolok.

10.

Zárásképpen, mit üzennél a jelenlegi/jövőbeli olvasóidnak?

A felnőtteknek azt, hogy próbáljanak meg emlékezni arra, milyen volt gyereknek lenni, és higgyék el, hogy a gyerekek többre képesek, mint azt a felnőttek gondolnák. A gyerekeknek pedig azt, hogy soha ne felejtsék el a varázslatot. 

 

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Napkút Kiadó

Kemendy Júlia Csenge szerzői oldala