Beleolvasó: Claire Robins-Sorsok tükre (Vystera Árnyai 1.) - ("Már épp elégedetten visszazárta volna a ládát, mikor valami halvány, derengő fényt vélt előtörni az arany közül. Egy apró, vészjelző hang megszólalt a fejében, de képtelen volt hallgatni rá, a kíváncsisága erősebb volt, s elkezdte feltúrni az aranyat. ")

De rég hoztam nektek Claire Robins írónőtől részletet, pedig van még jócskán belőle. Sajnos kicsit el lettem havazva, de pótolom nektek. Az előző részletet hozom, megszámozva, hogy eltudjátok olvasni, illetve ha újra olvasni szeretnétek. Most az 5.részét hozom el a Sorsok tükre (Vystera Árnyai 1.) c. könyvből.

Korábbi részletek itt találhatóak:

1.rész

2.rész

3.rész

4.rész

Claire Robins
Sorsok tükre
(Vystera Árnyai 1.)

Tartalom: 

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

 ENGEDÉLLYEL

RÉSZLET

Készen állt, érezte a tagjaiban a kellemes bizsergést, a bevetés előtti izgalmat. Bármennyire is szörnyűnek tűnhetett egy hasonló gyilkosság, élvezte ezt az életet. Életeket vett el – de tudta, hogy a nagyobb jó érdekében cselekszik, s ezzel az egyetlen tettével számos más életet megmentett. Mélyen beszívta a kellemesen hűs éjszakai levegőt, majd elővette a tolvajkulcsát, hogy kinyithassa az erkélyajtót.

A szoba fényűző volt. Falait trófeák és állatok lenyúzott prémjei borították, közéjük egy-egy aranyozott keretű festmény és díszes kandeláberek ékelődtek. Az erkély melletti fal előtt kapott helyet a terebélyes, baldachinos, bársony takaróval és selyem párnákkal ékesített ágy. Legalább négyen kényelmesen elfértek rajta. Az ágy egyik oldalán egy szekrény foglalt helyet, rajta már előre odakészítettek egy öblös boroskancsót, mellette több borospohárral, s valamiféle szárított növényt, amiről Nash nem akarta tudni, hogy micsoda. Másik oldalt egy méretes ládikó, rajta súlyos lakattal, a sarokban pedig paravánnal elválasztva a mosakodóhely. Az ággyal szemben gardóbszekrény és néhány polc sorakozott, melyek telis-tele voltak érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal. Volt ott csiszolt drágakő a helyi bányából, aranyszobrok, szelencék, némelyek jól felismerhetően elf és törp származásúak voltak. De helyet kapott mellettük néhány kőből készült ereklye is, talizmánok, súlyos pecsétekkel ellátott tekercsek, még egy kristálygömb is. Nash felhorkantott. Micsoda babonás illető lehet ez a Moneth…

Óvatosan körülnézett, hogy talál-e valahol valamiféle rejtett csapdát, esetleg titkos ajtót, de semmi hasonlót nem lelt, csupán a mértéktelen fényűzést. A fejében elraktározott mindent, amit csak tudott, majd csendben az ajtóhoz lépett, s kiosont a folyosóra. Teljesen üres volt. Sehol egy őr vagy cseléd, s úgy tűnt, hogy a vendégek közül sem vette még igénybe senki a szobákat. Amilyen halkan csak tudott, a falhoz lapulva a folyosó vége felé lopakodott. Nem, az egyik szobát mégiscsak használták már. A szemét forgatta a kiszűrődő, félre nem érthető hangok hallatán, s tovább haladt. A folyosó balra kanyarodott, itt csupán a jobb oldalról nyíltak szobák, balra ablakok sorakoztak, ahonnan egyenesen az udvarra lehetett látni. Az ablakokat súlyos függönyök keretezték, előttük széles párkányokat alakítottak ki, ahonnan kényelmesen lehetett kémlelni az udvari történéseket. Nash most épp ezt tette. Kihasználta a hatalmas, egészen a padlóig leérő függönyöket, s az egyik ablak sarkában elhelyezkedett úgy, hogy akkor se vehessék észre, ha valaki mégis erre járna a folyosókon.

Az udvar mostanra jobban hasonlított egy kéjbarlanghoz. Fél- és teljesen meztelen emberek vonaglottak és vedeltek, literszámra folyt a bor és egyéb más szeszek. Akadt ott étel is rengeteg, ami csak szem-szájnak ingere volt. Számos heverőt és padot kihozattak az épületből, hogy az előkelőségek kényelmesen mulatozhassanak a szabad levegőn is. Nash biztos volt benne, hogy ha több időt töltött volna a városban ahhoz, hogy többet megtudjon a főnemesekről, most számos igencsak fontos személyt felismert volna. S ahogy jobban végigpásztázta az embereket, megtalálta köztük, akit keresett.

Könnyen megismerhető volt hullámos, élénkvörös hajáról, hegyes kecskeszakálláról és a mellkasán lévő méretes tetoválásról. Azt mondják, valami jelentése van azoknak a kusza vonalaknak, de inkább úgy tűnt, viselője egy igencsak kellemetlen heget próbál meg takarni vele. És cseppet sem szégyelli mutogatni, minthogy jelenleg is félmeztelenül ücsörgött az egyik heverőn. Körülötte lengén öltözött vagy teljesen ruhátlan nők sürögtek-forogtak, szőlővel és egyéb egzotikus gyümölcsökkel etették, simogatták, ahol csak érték. Láthatóan tetszett a férfinek… Nash elnyomott egy felmordulást, s unottan, fejét az ablakkeretnek döntve figyelte az eseményeket.

Már kezdett elgémberedni a lába, mikor Moneth végre feláll a heverőről, s Nash felkapta a fejét. A férfi még egyszer rávigyorgott a mulatótársaira, némelyikkel váltott még néhány szót, majd egy feltűnően szemrevaló, félmeztelen kurtizán társaságában elindult befelé az épületbe. Nash felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Arra számított, hogy kisebb orgiát fog rendezni a szobában, de így sem rossz, sőt. Összeszedte magát, s lemászott az ablakból, kissé átmozgatta elgémberedett tagjait, s visszaindult a szobába. Csendben elhelyezkedett a paraván mögött, majd elővette a combjához rögzített kecses tőrt. Szerette ezt a darabot, szinte olyan vékony volt, akár egy hajtű, s olyan apró vágásokat és szúrásokat lehetett vele ejteni, melyeket az áldozat meg sem érzett. Főleg ha bódító szerek hatása alatt állt… Belemártotta a tőr hegyét az egyik, táskájában lévő idegméregbe, s várt. A türelem sosem volt az erénye, de nem volt hiábavaló a több éves kiképzés. Hamarosan meg is hallotta a közeledő párocska hangjait, s megfeszült, akár az ugrásra kész ragadozó.

Nyílt az ajtó, s belépett rajta Moneth, s szorosan hozzásimulva a nő is. Nash várt, míg becsukták az ajtót, majd hirtelen előbújt, alig észrevehető mozdulattal megszúrta a nő combját, s vissza is húzódott a paraván mögé. Alig egy pillanat volt az egész. Moneth és a nő is meglehetősen ittas volt már, dülöngélve jutottak el az ágyig, ám a férfi képtelen volt tovább megtartani az egyensúlyát, azonnal hátra is vetette magát, s húzta a partnerét is. Pillanatok alatt lekerült róluk a maradék ruha is, s a nő hangosan nyögdécselve vonaglani kezdett a férfin. Nash csak a fejét fogta, és még ez tartotta magát ügyes kurtizánnak…

Szerencsére nem kellett sokáig hallgatnia, a méreg a felhevült véráramba kerülve hamar hatni kezdett, s a nő lassanként elvesztette az uralmát a teste fölött. Moneth annyira részeg és tompa volt, hogy ebből semmit nem vett észre, ugyanúgy csókolta, fogdosta és hágta tovább a partnerét, mintha mi sem történt volna. Nash előbújt a paraván mögül, s közelebb sétált az ágyhoz. Ahogy odaért, előhúzta az övéből az egyik tőrét, feltérdelt, s a magatehetetlen nőt egy egyszerű mozdulattal lefordította a férfiről a földre. Moneth erre már felkapta a fejét, s ahogy meglátta maga fölött az orgyilkost, rémülten hátrálni kezdett. Nash lehúzta az arcáról a kendőt, s szélesen, ördögien elvigyorodott, akár egy ragadozó, s amint észrevette, hogy a másik kiáltani készül, a szája elé emelte az ujját, csendre intve őt. A férfi tekintetében halálfélelem csillant, kezét védekezően maga elé tartotta, ám mielőtt akár egy hangot is képes lett volna kiadni, penge villant, s a torkából meleg vér bugyogott elő. Némán tátogott, kezeivel mintha még próbált volna az élet utolsó fonalaiba kapaszkodni, majd hátrabicsaklott a feje, s élettelenül az ágyra hullott.

Nash arcában megrándult egy izom, ám aztán teljesen közömbösen nézett végig az áldozatán. Tiszta munka volt. Ha valaha is érzett bármiféle viszolygást a gyilkolástól, az mostanra teljesen kiveszett belőle. Nem lett szívtelen, ó, korántsem lett az. Csupán az könnyítette meg a dolgát, amit eddig látott a világban; a számtalan sanyarú sorsú embert, és amit ők elszenvedtek az ilyen Moneth-féle senkiktől. Ezek már rég halottak voltak, csak még nem tudtak róla. Akkor haltak meg, mikor náluk alacsonyabb származásúakat kínoztak. Egyetlen pillanatra sem sajnálta őket. Megtörölte a tőrét a takaróban, gondosan visszarakta a helyére, majd lemászott az ágyról. A nőre sandított, aki azóta is magatehetetlenül feküdt a földön. A méreg hatása még eltartott egy jó darabig, így volt még egy kis ideje.

Képtelen volt egyszerűen csak elmenni, mint aki jól végezte a dolgát. Feltúrta Moneth holmiját, bár a felfordulásban nem volt egyszerű, de megtalálta végül, amit keresett. Az övére csatolva, az ágyban hevert egy kisebb kulcscsomó. Leoldotta, majd végigpróbálgatta a kulcsokat az ágy melletti láda lakatján. Végül az egyik elfordult a zárban, s a lakat nagy kattanással kinyílt. Felnyitotta a láda tetejét, s hamisan elvigyorodott. Épp, ahogy sejtette, tele volt arannyal, drágakövekkel, tömött erszényekkel, és mindenféle csecsebecsékkel. Nem habozott, máris fogott fél tucat erszényt, s egyenként az övére kötötte őket.

Már épp elégedetten visszazárta volna a ládát, mikor valami halvány, derengő fényt vélt előtörni az arany közül. Egy apró, vészjelző hang megszólalt a fejében, de képtelen volt hallgatni rá, a kíváncsisága erősebb volt, s elkezdte feltúrni az aranyat. Mégsem képzelődött, valóban fény szűrődött ki közülük, egy alig ökölnyi, faragott márványszoborból áradt. A hasán valamiféle pecsét volt, az bocsátotta ki magából a fényt, pulzált, szinte mintha élt volna. Nash a homlokát ráncolta, kivette a szobrot, ám ahogy közelebb emelte az arcához, hogy jobban megnézhesse, megcsípte az ujját, mintha apró villámütés érte volna. Meglepődött a furcsa érzéstől, ijedtében kiejtette a szobrot a kezéből, s ahogy az földet ért, megrepedt.

 

A könyvet itt tudjátok elérni:

Claire Robins írói oldala

Underground Kiadó

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve-("– Mégis, hogy képzeli? Mit képzel magáról ez a felfuvalkodott, hatalommániás királynő? – Nyugodj meg! – csitította őt tovább Ibis. – Az udvari népek ilyenek, hiszen te is tudod! – Sokáig éltem palotában, de ott akkor sem voltak ilyen basáskodó, öntelt személyek, akik úgy hiszik magukról, hogy mindenhez joguk van!")

Aurora Lewis Turner: A hatalom köve című könyvéből újabb részletet hozok nektek. Remélem a múltkori tetszett, és hagytok nyomott a bejegyzésem alatt.

 

Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Ja, és Bogumil! Tarts velük! Ezzel talán csillapíthatod haragom – fordult a királynő a katona felé, miközben villámok cikáztak tekintetében. – Ha épen és egészségesen visszahozzátok a lányomat, akkor megbocsátok, és életed mellett megtarthatod munkádat.

– Értettem, felség – hajolt meg megkönnyebbülten a férfi. A nő ismét megfordult, hogy férje oldalán elhagyja a termet, de aztán Serena dühtől és ijedtségtől fűszerezett hangja törte meg a csendet:

– Felség! – Erre odafordult felé a királynő. Serena a kezét nyújtotta az amfiszbéna fogai után. – Visszakaphatom?

– Majd, ha én is visszakapom a lányomat.

– Ez... – kapta fel a vizet Serena, de Ibis fehér, kecses ujjai a vállán csendesítették haragját.

– Nyugodj meg! Ahogy mondták, a hercegnő itt lesz a közelben, hamar elhozzuk őt! – Serena csak a még mindig haragvó pillantásával válaszolt, de nem indult el a fehér márványlépcsőn kitépni a királynő kezéből a relikviáját. Az uralkodók már nem is igazán foglalkoztak a kis csoporttal, lassan elhagyták a termet.

 

Ibis kivezette a trónteremből a dühöngő Serenát, őket követte némán, egymás mellett lépdelve Noah és Bogumil. Amint kiértek a fellegvár előtt elterülő, élénkzöld gyeppel borított kis kertbe, a fehér hajú nőből kitörtek ezek a szavak:

– Mégis, hogy képzeli? Mit képzel magáról ez a felfuvalkodott, hatalommániás királynő?

– Nyugodj meg! – csitította őt tovább Ibis. – Az udvari népek ilyenek, hiszen te is tudod!

– Sokáig éltem palotában, de ott akkor sem voltak ilyen basáskodó, öntelt személyek, akik úgy hiszik magukról, hogy mindenhez joguk van!

– Hagyd rá, hiszen most vesztette el egyszem gyermekét! – sóhajtotta Ibis, miközben csitító kezét még mindig barátján tartotta. – Igazuk van, könnyű meló ez! Induljunk el most, és meglásd, hamar meglesz a hercegnő, te pedig hamar visszakapod a medálodat!

– Rendben! – rántotta el vállát Ibis nyugtató kezei alól, majd tekintetével végigvándorolt az ottaniakon, mire jéghideg pillantása megállt Bogumilon.

– Akkor is egy szörnyeteg a királynőd! – végül sóhajtott egy nagyot, és megkérte:

– Mutasd az utat! Merre mentetek? – gondolt a katona hercegnővel tett rövidke találkájára. Végül aztán a rögtönzött társaság megindult a fehér márványból kirakott ösvényen, mely egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett a fellegvárból. A kis kertet tűző nap érte, hiszen csupán annak szélén állt őrt egy-egy hűs árnyékot adó fa. A társaság a márvány utat követve ereszkedett egyre a város szívébe, hogy aztán megkeressék a nagy vaskaput, majd azon átjutva ők is elhagyják Altairt.

 

◊◊◊

 

Olivia szívének üteme felgyorsult, a térdei remegtek, mikor a fának dőlve végül felegyenesedett, hogy farkasszemet nézzen a ködfátyolt késként áthasító, kék pillantással. A következő minutumban egy izgatott kuvikolás hangja törte át az este lehulló leplének anyagát. A lány elkapta a tekintetét, és meglátott egy közeli fán üldögélő baglyot. Jobban mondva nem is az állat volt az, amit látott, hanem egy sárga szempár, mely szintén kíváncsian méregette őt. De a következő pillanatban Olivia ismét a kék szempár fogságába esett, melyhez hasonló pillantást még soha nem látott. Olyan volt, mintha a szempár egyrészt az ő arcát firtatta volna, másrészt mintha álomföldön járt volna. Egy hosszú másodpercre elidőzött még a furcsa tekinteten, majd megijedt, hiszen édesanyjától elégszer hallott meséket haramiákról és útonállókról, ezért ösztönösen sarkon fordult és futásnak eredt.

A hercegnő alig látott valamit a köddel borított, sötétlő erdőben, azt sem tudta igazán, hogy merre indult, csupán érezte a sürgetést és a kék szempárt, mely követte őt. Nem juthatott messzire, hiszen az erdő alja egyenetlen volt, onnan gyökerek álltak ki, melyek nehezítették a továbbjutást. A lány megbotlott egy ilyen gyökérben, majd elhasalt. Éppen csak észlelte az ütődést, amikor azt is megérezte, hogy valami a lábára tekeredett, és húzni kezdte őt maga felé. Ösztönösen a hátára fordult, de aztán ismét azt a kék pillantást látta, ami nem is olyan rég figyelni kezdte őt. Ismét idegesítő vijjogás hangzott fel, mely az egyik közeli fáról szólt, amin Olivia tisztán látta azt a fürkésző, sárga szempárt, mely egy bagolyhoz tartozott. A kék szempár gazdája Oliviát a lábainál fogva húzta ki a köd takarásából egy olyan részre, ahol gyér volt az erdő lombkoronája, így azon átszűrődhetett a fogyó hold fénye.

– Nézzük meg, Sebastian, hogy mit fogtunk ma! – felelte a kék szemű alak, akinek szavait a bagoly izgatott huhogása követte. Olivia észre sem vette, és pillanatok alatt egy fához kötözve találta magát.

– Nézzük csak! – mondta a mély férfihang, amint végzett a lány lekötözésével. – Jól karbantartott fehérnép, a közeli Altairból jöhetett. Te mit gondolsz? – fordult a fán nyugodtan ücsörgő bagoly felé.

– Te most komolyan a bagolyhoz beszélsz? – kérdezte a lány hüledezve, miközben felbomlott a köd, és megláthatta teljes egészében az előtte álló férfit. Egy pillanatra el is akadt a szava, hiszen az egy szép szál legény volt magas testalkattal, széles vállal. A Hold fényében megcsillant annak fehér bőre, fekete haja a vállára omlott, miközben kék tekintete mintha a semmit fürkészné... Olivia ismét látta rajta, hogy az nem e világi földeken járt. A férfi arcát nem fedte semmilyen szőrzet, így egyértelműen látszottak azon markáns, jóképű  vonásai, férfias álla, határozott arcéle, és az az izzó, kék szeme. A lány mégsem ezzel lett elfoglalva, hiszen látta, ahogy a férfi elmosolyodott, és ennyit mondott:

– Ő nem csak egy bagoly, ő Sebastian!

– Így már mindjárt érthetőbb – fújta ki tüdejéből a zaklatott levegőt a lány ironizálva.

– Itt most az a kérdés, hogy te ki vagy, és miért nem látlak igazán – lépett egyet közel a lányhoz, lehajolt hozzá, hogy a szemébe nézzen. Ez a mozdulat talán túl közelire is sikerült. Olivia először nem viszonozta a pillantást, helyette ennyit szólt:

– Talán a köd miatt lehet, hogy nem látsz igazán.

– Nem, ez nem a köd! – csóválta a fejét a férfi, miközben Olivia felszegte a fejét, hogy a férfi tekintetébe nézhessen. Ekkor valóban elakadt a szava, hiszen annak szeme kékjében egyszerre látta a mindent és a semmit. A szikrázó, kék tekintetből vad hullámok csaptak ki, melyek egészen a lány lelkéig hatoltak. Olivia ekkor értett meg valamit, aminek önkéntelenül is hangot adott:

– Te vak vagy?

– Vak? – kérdezte a férfi, miközben elmosolyodott, ezért még a ködön keresztül is látszódtak gyöngyház fogai. Felegyenesedett, miközben bőrből készült nadrágja és fekete inge, mely fölött egy fekete bőrmellényt viselt, szintén láthatóvá vált a lány számára. Ellépett a foglyától, majd macskákat megszégyenítő ügyességgel lépdelt át a kiálló gyökerek között az egyik közeli fához, hogy annak támaszkodjon. Olivia egy pillanatra elszégyellte magát, amiért azt feltételezte, hogy a férfi vak volt, aminek hangot is adott. De az ismét rávetette kék tekintetét, és a hercegnő szívébe újra bizonytalanság férkőzött.

– Nem – csóválta a fejét újra a férfi. – Nem vagyok vak... Általában jól látom az embereket és a körülöttem lévő tárgyakat, sőt, nemcsak azokat látom, hanem azok múltját és jövőjét is.

– Látod a jövőt? – kérdezte Olivia egyre kevésbé értve a körülötte zajló dolgokat. – Az meg hogy lehet?

– Úgy, hogy... – kezdte volna a férfi, de aztán a fán ücsörgő bagoly izgatott károgásba kezdett, a nyakát nyújtogatta, majd a szárnyát is összeverte. A kék szemű férfi erre ismét a bagolyhoz fordult, és ennyit mondott:

– Ugyan már, Sebastian! Ez csak egy gyerek! Úgysem éri fel ésszel, amit mondanék neki! – Olivia ekkor sértődöttségében majdnem ráförmedt, de a férfi rá se hederítve folytatta:

– Azt viszont nem értem, hogy én miért nem látom őt, ha minden mást igen.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) -("– Megváltoztál – immár elismerő tekintettel mérte végig a lányt ezzel cseppet sem rejtve el éhes gondolatait, mire így folytatta: – Felnőttél. – Jó tanítóm volt – érezte Auróra, hogy elpirult az arca. Nem sokáig tarthatott a zavara, hiszen Sam köszörülte meg a torkát, és kísérelte meg csitítani a vitázó feleket. – Ne veszekedjetek ezen! Ha bárki jó erre a feladatra, bevállalom én. ")

 Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) című könyvéből újabb részletet hoztam nektek. Remélem a múltkori tetszett, és hagytok nyomott a bejegyzésem alatt..

Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolyó
(Bolygókeringő 2.)

Tartalom:

Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

 

 

ENGEDÉLLYEL

Részlet

– Igazán nem szükséges – dünnyögte az orra alatt Sam, de a pultos már rég eltűnt, hogy elkészítse az italokat. Hamarosan a whiskyt Lloyd, a whisky-kólát pedig Auróra elé tette. A napernyős italt pedig Laurához helyezte, mire a lány egy feltűnő mozdulattal tolta azt át Samnek, aki láthatóan zavarba jött ettől. Auróra szigorú tekintetet vetett Lloydra, aki ennek ellenére jól mulatott a helyzeten, majd kifizette az italokat. Már-már azon gondolkozott, hogyan szedje ki a pultosból az információt, amiért tulajdonképpen jöttek, amikor a pult mögül nyíló személyzeti ajtó mögül egy jellegzetes férfialak tűnt fel. Sárga öltönyt viselt, fehér inget, az ujjain pedig aranygyűrűk sorakoztak, miközben a nyakában szintén aranyló nyakláncok lógtak. A férfi kopasz fején egy kalap helyezkedett el, kezében sétapálca, apró bajusza kiemelte annak sápadt bőrét és termetes alakját. A férfi azért ment oda, hogy magával vigye az előző este termelt profitot, így a pultossal kezdett beszélgetésbe, miközben Lloyd akaratlanul is elmosolyodott, ugyanis ő maga is tudta, hogy épp jókor érkeztek.
– Szia Jango – köszönt rá mély hangján az öltönyös férfire, aki ezzel leemelte vöröses árnyalatú napszemüvegét a szeméről, így tekintete Lloydra irányult. Egy pillanatig meghűlt a vér az ereiben, majd egy furcsa mosolyt erőltetett az arcára, miközben igyekezett szívélyes lenni.
– Lloyd… barátom! Már ezer éve! Mi szél hozott ide téged?
– A segítséged kellene – kortyolt bele az italába a férfi, miközben Auróra és annak barátai is tágra nyílt szemekkel bámulták a jövevényt, aki előhúzott egy bárszéket a pult másik oldalán, majd letelepedett rá. Egyértelműen látszott, hogy nem tudta önmaga sokáig megtartani hájas testét, ezért szükségesnek tűnt minél hamarabb leülnie valahová.
– Sajnálom, de ez alkalommal nemet kell mondanom. Akármikor is találkozunk, Lloyd, annak sosincs jó vége. Vagy rám lőnek, vagy megfenyegetnek, vagy elvesztem a pénzemet. Úgyhogy tudod, hogy merre van a kijárat. – Ebben a pillanatban a pultos egy köteg pénzt adott át a férfinek, aki elfogadta azt, majd ugyanazzal a lendülettel vette elő vaskos tárcáját, hogy abba helyezze bele a nyereséget.
– Régi cimborák vagyunk már mi ketten – ivott még egy kortyot Lloyd. – Ezért tudnod kell, hogy csupán udvariasságból kértelek meg mintegy esélyt adva neked arra, hogy magadtól állj kötélnek, és ne kelljen szétvernem az egész kaszinót ahhoz, hogy elérjem, amit akarok.
– Te meg az udvariasság! – hahotázott a férfi színpadiasan, mire tekintete Aurórára tévedt, aztán a lányt végigmérve jegyezte meg:
– Hallottam a pletykákat, miszerint mostanság igencsak érdekes társasággal utazgatsz.
– Valójában nekem kellene a segítsége – vette át a szót Auróra azt remélve, hogy a férfi ettől majd kötélnek áll. – Meg kellene találnom valakit, egy olyan személyt, akinek szintén vannak különleges képességei.
– Olvastam a könyvét, érdekes szemszögből mutatja be a magunkfajtát – mosolygott Jango, majd előretartotta vastag kezét, amit a lány nem tudott mire vélni. Mégis lassan kinyújtotta a férfi felé a saját kezét, aki azt egy teátrális mozdulattal megragadva csókolta meg a kézfejét. – Örülök, hogy megismerhetem, Auróra. A rajongója vagyok!
– Akkor segítesz? – kérdezte egyre türelmetlenebbül Lloyd, miközben kimondottan nem tetszett neki, hogy a férfi Auróra kezét csókolgatta.
– Sajnálom, barátom – csóválta a férfi a fejét tettetett bánkódással, majd elengedte a lány kezét. Erre beleszagolt a saját pénztárcájába.
– A fenyegetés nálam nem használ. Egyedüli dolog, amire hallgatok, az a pénz. Időközben ugyanis üzletember lettem.
– Nem vagy te más, mint egy nyomorult kis… – kezdte Lloyd elveszteni a fejét, de Auróra közbevágott, hogy útitársát csillapítva megkérdezze:
– Mennyi az ára?
– Ötezer – felelte szemrebbenés nélkül a férfi, mire egyből észrevette, hogy lehorgadt Auróra mosolya, mivel még álmukban sem rendelkeztek ennyi pénzzel. – Sajnálom – zárta rövidre a vitát Jango. 

 

– Nemcsak üzletember vagyok, hanem showman is. Ma hölgyválasz van, a félrészeg hölgyek, koszorúslányok és menyasszonyok pedig várják már, hogy felkonferáljam nekik azt, amiért jöttek. Talán valaki más majd segít rajtatok. – Ezzel lekászálódott a bárszékről, hogy otthagyja a szótlan társaságot. De még azelőtt váltott néhány szót a pultossal, hogy végleg távozott volna. Auróra a barátai felé fordult, hogy megkérdezze tőlük:
– Mi az a hölgyválasz?
– Az egy idióta szokás – itta ki a poharat Lloyd, hogy aztán a vörös hajú lány kíváncsi tekintetébe ütközzön pillantása. Ezért aztán felsóhajtott, és folytatni kényszerült a megkezdett gondolatsort:
– Azok, akiket odakint láttál, akik éppen lánybúcsún vannak, idejönnek, hogy aztán végignézzék, méregessék azokat a férfiakat, akik fél pucéran végigvonulnak előttük a színpadon. Végül licitálnak rájuk. A férfinak azzal a hölgytársasággal kell töltenie az estét, amelyik a legtöbbet ígéri érte, ezzel azt kell tennie, amit azok csak kívánnak tőle.
– Mégis, mennyi pénzről van szó? – kérdezte Laura, mire Lloyd megvonta a vállát, és egy pillanat töprengés után kijelentette:
– Ez változó. Attól függ, hogy mennyire tetszik a hölgyeknek az illető férfi.
– Ez egy testhezálló feladat lenne számodra – húzta fel Auróra kihívóan a szemöldökét, majd belekortyolt az italába. Lloyd határozottan rázta meg a fejét.
– Az biztos, hogy én ilyesmiben soha nem vennék részt.
– Nekünk pénz kell – vonta meg a vállát Laura, miközben tekintete összefutott barátnője pillantásával –, ez pedig egy elég könnyű pénzkereseti módszernek tűnik.
– Szó sem lehet róla! – ellenkezett Lloyd, miközben rendelt magának még egy whiskyt.
– Miért nem? – kérdezte ismét Auróra mosolyogva, csillogó szemmel. – A könyvem alapján annyit azért tudok rólad, hogy mindig is szeretted a hölgytársaságot. Most pedig alkalmad nyílna ezzel a javunkat szolgálni.
– Nem fogok végigmenni egy kifutón, miközben részeg banyák bámulnak engem, és licitálnak rám – ellenkezett Lloyd. – Ilyen mélyre azért soha nem süllyednék.
– Pedig azt hittem, hogy azért van kockás hasad, hogy azt több hölgynek is megmutasd! – erősködött Auróra kihívó tekintetét a férfire vetve. Lloyd viszont nem bizonytalanodott el:
– Valóban. Csakhogy szeretném én magam eldönteni, hogy kik azok a hölgyek, akik láthatnak engem. Ez egy húspiac, aminek eszem ágában sincs a részévé válni.
– Persze fordítva működhet, igaz? – húzta ki magát Auróra makacsul, miközben teljesen elveszett Lloyd zöld tekintetében. – Az persze nem zavar, hogy magad is tárgyiasítod a nőket, és úgy kezeled őket, mintha csupán üresfejű babák lennének, akiknek más sem számít, minthogy téged ugráljanak körül!
– Én senkit nem kényszerítettem semmire! – jelentette ki egy kisfiús mosollyal az arcán Lloyd, mire Auróra továbbra sem hagyva magát, ismét a férfi tekintetébe döfte barna pillantását, és ezzel megnyerte a csatát.
– Na persze! – Ezzel mindkettőjüknek eszükbe jutott az Antarktiszon megesett kirándulás, ami előtt Lloyd éppen azért csókolta meg Aurórát, hogy elkábítsa őt, és ezzel megmentse az életét. A lány ugyanis inkább feláldozta volna magát, minthogy másokban kárt tegyen. Egy hosszú pillanatig Lloyd tekintete fogságba esett Auróra sokatmondó pillantásától. Ezzel végignézett a vörös hajú lányon, a felszegett fején, a határozott arckifejezésén, a büszke tekintetén, mire az ő arcát is egy rossz fiús mosoly töltötte meg, amikor így szólt hozzá:
– Megváltoztál – immár elismerő tekintettel mérte végig a lányt ezzel cseppet sem rejtve el éhes gondolatait, mire így folytatta:
– Felnőttél.
– Jó tanítóm volt – érezte Auróra, hogy elpirult az arca. Nem sokáig tarthatott a zavara, hiszen Sam köszörülte meg a torkát, és kísérelte meg csitítani a vitázó feleket.
– Ne veszekedjetek ezen! Ha bárki jó erre a feladatra, bevállalom én.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Megjelent Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub (The Thursday Murder Club) - ("- Ha nem lenne lelkész, most rögtön leütném magát. - Köréjük sereglik a tömeg, mintha egy verekedést néznének egy kocsma parkolójában. - Takarodjon a földemről, különben kidobatom! ")

“Izgalmas, megható, hangosan röhögős.”
– Mark Billingham

Richard Osman:
A csütörtöki nyomozóklub
(The Thursday Murder Club)

2020 egyik legnagyobb krimi szenzációja!
Több mint 1 millió eladott példány Angliában!
Steven Spielberg vette meg a filmjogokat!

Az Agave webshop listavezetője!
3. a Libri, 7. a Bookline előjegyzési listáján

Megjelent!

Agave Könyvek Kiadó

Fordította: Orosz Anna

Fülszöveg

Négy valószínűtlen barát.
Egy kegyetlen gyilkosság.
Isten hozott a csütörtöki nyomozóklubban!
Egy békés nyugdíjasotthonban négy barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkossági ügyekről beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a faluban, a nyomozóklub tagjai hirtelen egy aktív nyomozás közepébe cseppennek. S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már közel járnak a nyolcvanhoz, van pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít. Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, osszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

 

Blörbök

“Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!”
A. J. Finn

“Elképesztően bájos és nagyon okos. Pont ilyennek képzelünk el egy regényt Richard Osmantól.”
Sarah Pinborough

 

“Gyilkossági rejtély Agatha Christie nyomdokain.”
Araminta Hall

 

“Izgalmas, megható, hangosan röhögős.”
Mark Billingham

“Okos cselekmény, nagyszerű csattanók és kivételes humor!”
Fiona Barton

“Bámulatos rejtély.”
Caroline Kepnes

“Okos, könyörületes, szívélyes, megindító és NAGYON vicces. Milliószor is megnevettetett.”
Marian Keyes

“Ördögien eszes, borzasztó vicces és szórakoztató. Menthetetlenül beleszerettem.”
Shari Lapena

“A titkok és rejtélyek rajongói imádni fogják.”
Harlan Coben

“Vicces, okos és tagadhatatlanul brit.”
Adam Kay

“Robert Galbraith és Tom Sharpe találkozása.”
Philippa Perry

“Kiemelkedő regény. Végig nevettem rajta.”
Belinda Bauer

“Tömör gyönyör… Imádtam minden oldalát.”
Jane Fallon

 

Richard Osman

Brit televíziós producer és műsorvezető. A csütörtöki nyomozóklub az első és tagadhatatlanul az eddigi legjobb regénye.

 

Részlet a kötetből

„Ian nyugodtan, szinte már derűsen száll ki a rendőrautóból.
A rendőrök beszéltek vele, hogy kibékítsék. Majd holnap visszajön. A sírok úgysem mennek sehova. Talán hiba volt ilyen korán idehozatni a markológépeket. De akkor is vagány húzás volt, szóval ezt a hibát érdemes volt elkövetni. A markolókkal üzent, márpedig üzenni fontos, bármi is legyen az üzenet.
Nem bánja, hogy a lakók szembeszálltak vele, úgyis hamar ráunnak a dologra. Majd kitalál valami mást, amin felhúzhatják magukat. Mi lenne, ha kirúgná az egyik pincért, akit kedvelnek, vagy kitiltaná az unokákat az uszodából egészségügyi és biztonsági okokra hivatkozva? Akkor aztán senkit sem fog érdekelni a nyavalyás temető. Igazából nevetnie kell, de tényleg, úgyhogy így is tesz.
Ebben a pillanatban azonban észreveszi Matthew Mackie atyát. Úgy ácsorog ott a reverendájában meg a kis fehér papi gallérjában, mintha övé lenne a hely. Ezt az arcátlanságot!
Ez a föld Iané, az isten szerelmére! Ian tulajdona! A férfi a barikádhoz nyargal, és másodpercek múlva Mackie atya képébe dugja a mutatóujját.
- Ha nem lenne lelkész, most rögtön leütném magát. - Köréjük sereglik a tömeg, mintha egy verekedést néznének egy kocsma parkolójában. - Takarodjon a földemről, különben kidobatom!
Ian meglöki Mackie vállát, aki a mozdulattól hátratántorodik. Hogy megőrizze az egyensúlyát, belekapaszkodik Ian pólójába, de mind a ketten kibillennek és a földre esnek. Donna az elszörnyedt Karen Playfairrel együtt felsegíti Iant és a papot. Néhány lakó, köztük Joyce, Ron és Bernard lefogja Ian Venthamet, miközben páran a szemközti oldalon védőfalat állnak Mackie atya köré, aki döbbenten mered maga elé a földön. Tisztára, mint az óvodában, de Mackie ezzel együtt megviseltnek tűnik.
- Nyugodjon le, Mr. Ventham! Nyugodjon le! - üvölti Donna.
- Tartóztassák le! Birtokháborító! ‒ ordítja Ian, akit elrángat az útról egy csapat elszánt hetvenes és nyolcvanas vénember, sőt még egy kilencvenes is, aki egyetlen nappal maradt le arról, hogy a második világháborúban behívják katonának, és ezt azóta is bánja. Joyce a csetepaté kellős közepén találja magát. Milyen kemény legény lehetett annak idején Ron, Bernard, John és Ibrahim! És milyen gyengének tűntek most. Volt bennük valamennyi spiritusz, de igazság szerint egyedül Chris Hudsonnek sikerült lefognia Venthamet. Azért jó volt egy kis tesztoszteron, amíg tartott.
- Én egy szent helyet védelmezek. Békésen és törvényesen - mondja Mackie atya.
Donna felsegíti Mackie-t, és leporolja bő reverendáját, mely alatt egy törékeny öregember lakozik.
Chris kirántja Ian Venthamet a köré gyűlt tömegből. Az adrenalin végigszáguld Ventham szervezetén, amit Chris vagy ezerszer látott már éjszakánként a városok utcáin botorkáló részegeknél. Pólójára feszülő izmain kidudorodnak az erek, ami árulkodó jele annak, hogy szteroidot használ.
- Menjen haza, Mr. Ventham, mielőtt letartóztatom - utasítja a férfit Chris Hudson.
- Egy ujjal se értem hozzá - ellenkezik Ian Ventham.
Chris halkan beszél, nem akarja, hogy mások is hallják, amit mond.
- Láttam, hogy az atya kibillent az egyensúlyából, Mr. Ventham, de csak az után, hogy maga hozzáért, még ha nem is erővel. Szóval, ha le akarnám tartóztatni magát, megtehetném. És a detektívösztönöm azt súgja, hogy lesz itt egy-két tanú, akire számíthatok a bíróságon. Szóval, ha nem szeretné, hogy vádat emeljenek maga ellen egy pap inzultálása miatt, ami nem festene túl jól a prospektusaiban, akkor szálljon be szépen az autójába, és lépjen olajra. Megértette? Ian Ventham bólint, de csak a látszat kedvéért, mert fejben már egészen máshol jár, más körül forognak a gondolatai. Végül lassan és bánatosan megrázza a fejét, és ezt mondja
Chris Hudsonnek:
- Itt valami nem stimmel. Valami készül.
- Hát, bármi is készül, az holnap is készülni fog - válaszolja erre Chris. - Úgyhogy menjen szépen haza, nyugodjon le, és szedje rendbe magát. Viselkedjen férfi módjára, és törődjön bele, hogy vereséget szenvedett.
Ian sarkon fordul, és elindul a kocsija felé. Vereség? Na persze. Elhalad a tréler mellett, kétszer megdöngeti a taxi ajtaját, és odaint a kijárat felé.
Lassan bandukol az autó felé, elgondolkodva. Hol van Bogdan? Bogdan jó gyerek. Lengyel. Le kéne burkoltatnia vele a medencéjét. Á, túlságosan lusta, ezek mind azok. Majd beszél Tony Currannel. Tony tudni fogja, mi legyen. De mi van Tonyval, elveszítette a mobilját? Valami nem stimmel vele.
Ian odaér a Range Roverhez. Kerékbilincset raktak rá. Az apja dührohamot fog kapni, Ian csak most vette kölcsön tőle. Busszal kell hazamennie, és az apja ott fogja várni az állomáson. Ian halálra rémül, és elerednek a könnyei. Ne sírj, Ian, apa meg fogja érteni. Ian nem akar hazamenni.
A zsebében kotorászik, aprópénzt keresve, aztán megtántorodik és előrebukik. Kinyújtja a kezét, hogy megkapaszkodjon valamiben, de csak a levegőt markolja, semmi mást. Mire Ian Ventham a földre zuhan, már halott.”

 

Megvásárolható extra kedvezményekkel!

Agave Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - ("Felnéztem a metrón, s összecsaptam a kiolvasott kötetet. - Fene ebbe a Chris Land-könyvbe, úgy lekötött, hogy túljöttem a megállón - dohogtam -, már rég le kellett volna szállnom, most mehetek vissza, vagy talán mégse? ")

Chris Land: Lélekvesztő I. című könyvéből hozok nektek beleolvasót. Ezúttal az első fejezetből fogok hozni. Nekem nagy kedvenc ez a könyv, szívből, bátran merem ajánlani nektek. Érdemes mindkettőt beszerezni NewLine Kiadónál.

 Chris Land:
Lélekvesztő I.

Tartalom:

 Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

 

ENGEDÉLLYEL

~~~ Részlet ~~~

 

Chris Land: LÉLEKVESZTŐ

(Webster sorozat 1.)

 

„Minden, ami a föld felszínén és felszíne alatt van, szakadatlanul átalakul, mivel a Föld él, és lelke van.”

Paulo Coelho

 

Sven bevágódott a járatba, zuhanása következtében éktelen robajjal beomlott alatta az imént még épen álló padlózat, majd nekicsapódott a talajnak. A levegő benne rekedt, ahogy hanyatt esett és érezte, amint vakolatdarabok, apró kövek hullanak rá, aztán a tüdeje engedett, vett egy mély lélegzetet, de több okból is megbánta; egyrészt olyan érzése támadt a tüdejébe nyilalló fájdalomtól, mintha tüzes vasat forgatnának a mellében, másrészt pedig, mert homokszemcsék özönlötték el a légcsövét, ahogy beszívta a körülötte terjengő port. Kínjában oldalra fordult, köhögve fulladozott és öklendezett, mivel már napok óta nem evett, így csak vérrel kevert nyála csorgott a kövekre. Iszonyúan szédült, szinte forgott körülötte az egész világ. Ez már a vég, futott át az agyán. Tudta, hogy meg fog halni, mielőtt kiérne a félelmekkel és áporodott bűzzel teli alagútból, addig erőnek erejével küzdött ellene, hogy feladja, noha azt is sejtette, hogy lejárt az ideje. Megpróbálta kímélni törött bordáit, így továbbfordult ép oldalán, és semmi pénzért el nem engedte volna a lámpát, amit csonka ujjaival szorongatott. Azt viszont észlelte, hogy a másik kezéből már akkor kiesett az a színarany háromezer éves kancsó, amikor átszakadt vele együtt a vékony padló, de nem bánta. Lassan kinyitotta a szemét, a por már leülepedett, sötétség fogadta, melyet csak egy halvány sárga fénycsóva szelt ketté, bár az is alig világított. Rettegett, és minden ízében remegett ettől a helytől.
- Gyerünk, Sven - biztatta rekedten önmagát. - Ki fogsz jutni, ki kell jutnod innen! - Hangját elnyelték a falak, s egy pillanatra elhalt a lámpa fénye is, majd újra éledt. Felnevetett volna, de a torkát feltóduló vér öntötte el, így ismét köhögni kezdett. Jobbjával óvatosan a falhoz húzódott, megkísérelt felülni, nyirkos keze azonban megcsúszva visszahanyatlott. Izzadtságban fürdött, cafatokban lógó inge hidegen tapadt felhorzsolt testére, újra nekiveselkedett, ám az ellenkező, a könnyebb irányba fordította a fejét, s alig hitt hunyorgó szemének. A járat vége felől vékony csíkban fény áradt be, amiben megcsillantak a homokszemek.
- Megvan a kijárat - ordította volna, bár a hangja hörgésszerű motyogásnak hallatszott a kietlen térben. Maradék erejét összeszedve a könyökére támaszkodott, s maga alá húzta a lábait. Érezte, amint törött bordája beljebb nyomakodik a felsőtestében, a menekülés útja láttán mégse nagyon törődött vele, közben észre sem vette, hogy megmaradt ujjai közt a lámpából végleg kialudt a fény. Nem fogtok kicseszni velem, erőltetett mosolyt összeégett, torz arcára, amelyet pár napja még csodáltak a nők, akik azóta már szörnyű halált haltak.
Nehézkesen feltápászkodott, s tántorogva a falnak támaszkodva megállt. Felfigyelt a színarany, ékkövekkel kirakott kancsóra, amin egy csodálatos lány épp áldozatot mutatott be az isteneknek, és felpillantott a résre, ahonnan beáramlott a meleg. Mióta vonzotta már a napsütés enyhe sugara, talán idejét se tudta volna megállapítani. Az érdes falat tapogatva elindult a fény felé: nem merte elszakítani a pillantását róla, mert félt, hogy csak a szeme káprázik, és az egész valóság szétfoszlik. Oly rég vágyott már a sivatagban tomboló nyár forró leheletére, de ezen a helyen csak árnyak uralkodtak, és mély sötétség. Kínlódva tette meg a lépéseit, aztán megbotlott valamiben, s mielőtt lenézhetett volna, mi is az, arccal a földre bukott. Hiába kapta védekezően maga elé a karjait, épp az ókori kancsóra esett a felsőtestével, amely arra késztette a törött bordát, hogy átfúródva a belső részeken elérje a szívet. Sven utolsó, fájdalmakkal teli nyögését visszaverték a falak, aztán végleg elhaltak a neszek a hegy belsejében, hogy titkaikat mindörökre megőrizzék a végtelen csendben, vagy talán mégse? 

Felnéztem a metrón, s összecsaptam a kiolvasott kötetet. - Fene ebbe a Chris Land-könyvbe, úgy lekötött, hogy túljöttem a megállón - dohogtam -, már rég le kellett volna szállnom, most mehetek vissza, vagy talán mégse?
Ott kódorogtam az utcán munka nélkül, orrom a földet verte, ahogy leszegett fejjel tócsákat kerülgetve csatangoltam az esős időben. Eszméletlenek az emberek, gondoltam; az egyik azt hiszi, hogy amiért kiszolgálóként alkalmazhat, már kiszolgálom teljes mértékben őt is; a másik, hogy aktakukac vagyok, és én leszek a könyvmoly; a harmadik, rázzam magam egész éjjel egy bárban, egy szál semmiben, hát mi vagyok én?
Mivel ennyire lefoglaltak a gondjaim, nem figyeltem az úton sártengerré képződött pocsolyára, csak akkor tudatosult bennem, amikor egy autó telibe kapott, így átkozódva söpörtem le a kabátom, közben nekimentem egy alaknak, akinek szétnyílt a táskája, és az összes irata a kátyúban landolt, csupán hellyel-közzel kapkodtam utánuk. - Elnézést, nem akartam.
- Gyorsan, gyorsan, szét ne ázzanak - hadarta.
- Már nem - adtam oda neki az itatóst, ő kikapta a kezemből, belevágta a táskába, és besietett az első lépcsőházba. Egy kulcscsomó maradt nálam, utánaslattyogtam, kinéztem hova megy be, aztán becsöngettem, s amikor ajtót nyitott, belefogtam: - Bocsánat, én…
- Jöjjön beljebb! Ha tudná, hogy mennyire vártam - hagyott a küszöbön. A szíves invitálásra beléptem, letettem a kulcsait, majd belöktem az ajtót, s rájöttem, hogy könnyelműen viselkedtem, erre megfordultam, de utánam szólt: - Épp az utolsó pillanatban érkezett, maga aztán jól elázott, nem akarja levetni azt a kabátot?
Csalódásomnak hangot adva közöltem: - Nem vetkőzöm, mennem kell, állást keresek...
- Ne tegye, hiszen elhozta a bizonyítványait, így tájékozódtam önről, s miután remek ajánlásokat kaptam a munkájáról, mint egyiptológus kollégát, üdvözlöm a köreinkben.
Megzavart gyors észjárása. Mit akar? Egyiptológus? Állás? Állás - fogtam fel, visszafordultam, és elég bambán nézhettem rá, mert magyarázkodott: - Elnézését kérem emiatt, tudja, az összes munkatársunkat leinformáljuk. Nálunk ez természetes, de ne ácsorogjunk itt, jöjjön beljebb az irodába, ott kényelmesebb körülmények közt is megtárgyalhatjuk a feladatát. Adja a kabátját - rángatta le rólam a vizes göncöt, és felakasztotta a fogasra.
- Mit csinál? Azt hiszem, valami tévedés lehet a dologban, egy apró félreértés…
- Nézze, ön egy hete állás felől érdeklődött nálunk, s minthogy én házon kívül tartózkodtam, Nancy, a titkárnőm fogadta, aki igen bizakodóan nyilatkozott magáról. Mivel a bizonyítványáról másolatot készített, leinformáltam önt, s mondhatom, hogy kitűnő ajánlásokat kaptam, sőt, a jelentkezők közül magát találtam a legalkalmasabbnak a feladat megoldására, most pedig nem akarom, hogy - mint leendő munkatársam - megfázzon.
Amíg beszélgetett, szemrevételeztem: Elegáns öltöny, barna haj, megnyerő szemek, melyekből csak úgy sugárzott az értelem. Ötven körülinek saccoltam őszülő halántéka miatt, ezért hamarjában összekapkodtam magam: - Így megbízik ebben a Nancyben?
- Persze, hiszen a feleségem. Kérem, bocsásson meg, személyesen még nem találkoztunk, Doug Dykens a nevem, és köszöntöm önt… - Lelkesedését a csengő zavarta meg, így az ajtóra nézett, majd rám. - Pardon, de csöngettek, maga csak foglaljon helyet, rögtön jövök.
Amint kitette a lábát, megcsörrent a telefon, erre kisegítve őt felvettem a kagylót. - Üdv, itt Christina W. Montgomery, sajnálattal közlöm, hogy ma nem állok munkába, mert az egyiptológián kívül a latin végzettségemnek megfelelő állást találtam, minden jót - szakadt meg a vonal.
Míg letettem a hallgatót a helyére és magam a székre, Dykens is bejött, leült az íróasztala mögé, és megtörte a csöndet: - Egy komoly ügyről lenne szó... Nos, én annak idején, mint tudja, régész voltam, mostanság viszont elköteleztem magam a múzeumoknak, így olyan régiségeket kutatok fel, amelyek valaha eltűntek, vagy illetéktelen személyekhez kerültek.

  

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) - ("– Te, töki, van neked valamilyen különleges képességed? – nézett Samre, mire a lányok között lassan elhalt a beszélgetés. Sam megrántotta a vállát, elhúzta a száját, és megjegyezte: – Egészen jól tudok rajzolni, meg a fizikához is konyítok egy kicsit. A tanár urat még az egyetemről ismerem, mivel bejártam az órájára. ")

Tegnap kikerült Aurora Lewis Turner egyik kötete az A hatalom köve címmel, ma pedig A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) könyvéből hozok  részletet. Minden hétvégén fogom hozni írónő mindkét könyvéből részletet. Remélem tetszeni fog nektek, és támogatjátok vásárlással.

  Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolygó
(Bolygókeringő 2.)

Tartalom:

 Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

ENGEDÉLLYEL

---Részlet---

Auróra a menedék felsőbb szintjein kialakított parkolóban találkozott a barátaival, ahol szebbnél szebb, praktikusabbnál praktikusabb autók sorakoztak. Azon kapta magát, hogy a többieket nézte, ugyanis ők is ott álltak körülötte. A legtöbben hasonló ruhát viseltek, mint amilyet ő hordott, egyedül Lloyd állt ott kényelmes farmerben, ingben, bakancsban, egy cigarettával az ajkai között. Annak tekintete akaratlanul is Aurórára tévedt, aki Laurával és Sammel kezdeményezett beszélgetést. Ahogy végignézett a csapaton, tudta, hogy nem lesz elájulva rögtönzött útitársaitól, hiszen a vörös hajú lánynak jelenleg nem volt használható ereje, annak barátjáról pedig semmit sem tudott. Egy lépéssel közelebb került a társasághoz, hogy aztán megkérdezze az éppen hallgatásba merülő, sápadt fiút.
– Te, töki, van neked valamilyen különleges képességed? – nézett Samre, mire a lányok között lassan elhalt a beszélgetés. Sam megrántotta a vállát, elhúzta a száját, és megjegyezte:
– Egészen jól tudok rajzolni, meg a fizikához is konyítok egy kicsit. A tanár urat még az egyetemről ismerem, mivel bejártam az órájára. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy gondolkozzon még egy kicsit, hátha eszébe jut valami használható, de Lloyd elhúzta a száját, hiszen egyáltalán nem nyűgözte le őt a srác.
– Mégis, ezzel a sok szarsággal, hogyan lennél képes megvédeni Aurórát? – A vörös hajú lányt furcsa érzés töltötte el. A múltját még mindig úgy szemlélte, mintha az egy érdekes könyv lapjaihoz tartozna. Azt viszont ennek ellenére is tudta, hogy ez lehetett az első alkalom, amikor az ő jelenlétében is az igazi nevén szólította őt a férfi. Egy pillanatig nem is találta a szavakat, elvesztette a fonalat, így majdnem lemaradt arról, hogy Sam előrelépett, és magabiztosan kijelentette:
– Úgy, hogy én soha nem hagyom őt magára. Jól tudja, hogy mindig számíthat rám. Másrészről pedig elég jól vezetek – tett egy lépést a mellettük álló autó felé, hogy ezzel megragadja az ajtón lévő kilincset, és egy mozdulattal tágra nyissa azt. – Így önként ajánlom fel a vezetői tudományomat.
– Erről ne is álmodj! – fogta meg vehemensen a srác vállát Lloyd, hogy ezzel visszatartsa őt attól, hogy beüljön a vezetőülésbe. – Én vagyok a főnök, tehát én vezetek. Talán majd egyszer… ha felnősz a feladathoz, töki – préselte ki a szavakat magából a vezetőjük, miközben érezte, hogy egyre jobban kitöltötte a belsejét a szokásos dühe. Sam viszont megrántotta a vállát, és nem törődve a goromba szavakkal visszavágott:
– Nem gond. Akkor hátraülök Aurórához.
– Azt lesheted! – folytatta Lloyd, mire a két lányhoz fordult, és kiosztotta nekik a helyüket:
– Hé, kölyök! – szólt újra így a vörös hajú lányhoz, aki kissé mérgesen fordult feléje. – Te mellém ülhetsz az anyósülésre – majd Laurára vetette pillantását –, te, szöszi, pedig hátraülsz ezzel a macskajancsival – biccentett rá sem nézve Samre, aki már-már nekiállt volna vitatkozni vele a megszólítás miatt, mire Laura kinyitotta a hátsó ülést elzáró ajtót, és így szólt a mellette álló fiúhoz:
– Jobb, ha bele sem kezdesz! – ezzel Sam becsukta a száját, majd beszállt az autóba. Auróra kelletlenül telepedett le az anyósülésre, így történt az, hogy Lloyd mellett foglalt helyet, aki, amint mindenki beült, elfordította az autóban a kulcsot beindítva ezzel a jármű motorját.

Némán hagyták el az otthonukként szolgáló menedéket, hogy ezzel az Amerika bolygó fővárosának forgatagában találják magukat. Az alkony vörös fényei befestették a várost, ahol már lassacskán kigyulladtak az utakat szegélyező lámpák fényei, mire egyre nagyobb reklámok és feliratok kezdték szegélyezni az autópályákat. Ahelyett, hogy elhagyták volna a belvárost, inkább annak közepe felé igyekeztek. Auróra látta már a centrumot, ezért az ott lévő turistalátványosságok kevésbé tudták felkelteni az érdeklődését, csakhogy észrevette, hogy azokat is elhagyva másféle épületek emelkedtek mellettük.
– Hová megyünk? – csúszott ki belőle önkéntelenül a kérdés, miközben a bulinegyed kellős közepén találták magukat.
– Ez a Soho – válaszolta neki szűkszavúan Lloyd. – Jango barátunk tudtommal itt vert tanyát.
A szavait bizonyítva azonnal fényreklámokkal kivilágított kaszinók jelentek meg a társaság szeme előtt. Némelyik úgy nézett ki, mintha egy azték templom lenne, másokat víz vett körül, jobban mondva egy üvegbura, amelyben tengeri állatok úszkáltak. Megint mások pedig tornyokként magasodtak az égbe egészen addig, amíg szinte elvesztek a felhők között. Lloyd fel sem nézett az útról, ugyanis őt cseppet sem vonzotta a látvány. A többiek mind az ablakon csüngve nézték az elsötétülő várost, amely immár magára vette neonfény kabátját, így villódzó világításba burkolódzott.
Hamarosan feltűnt előttük egy épület, amelyen egy óriási, világító felirat volt látható, amin egy koktélos pohárban ülő nő foglalt helyet, alatta pedig egy folyamatosan villogó Vegas Baby felirat helyezkedett el. Az a hely annak ellenére ki sem tűnt a többi közül, hogy egy monumentális épületnek lehetett mondható, aminek parkolójában több drága autó és limuzin is ácsorgott. Azokból pedig egymás után léptek ki utasaik, főként ittas hölgyek, hogy aztán a kaszinó felé induljanak.
– Mi folyik itt? – kérdezte Auróra, mire Laura adott neki felvilágosítást a történtekről, miközben mind elhagyták az autót.
– Közeledik a nyár, ez az esküvők szezonja. Ilyenkor sokan kaszinókba mennek lánybúcsúra.
– Életem utolsó szabad napját nem akarnám azzal tölteni, hogy elverek egy csomó pénzt – közölte meghökkenten a vörös hajú lány, mire Lloyd vette át a szót.
– Annál azért többről van itt szó. Különböző műsorokat szoktak rendezni nekik, miközben azokon a csajok bandákba verődve vesznek részt, majd a sárga földig lerészegednek. – Zöld tekintetét az épületen végigjártatva sóhajtott fel.
– Jango barátunkat is itt találjuk.
– Ez az ő kaszinója? – kérdezte Auróra, mire látta, hogy Lloyd bólintott egyet, aztán a bejárat felé indult. A társaság többi tagja szó nélkül követte a férfit, aki egy tágas terembe vezette őket, amelyben rulettasztalok, nyerőgépek és egyéb, pénzköltésre alkalmas berendezések sorakoztak. Lloyd magabiztosan nézett körül, mire kiszúrt magának egy bárpultot, így annak irányába indult.
– Nem inni jöttünk, Lloyd! – állította meg őt eléje állva Auróra, mire az elmosolyodott, a lány felé fordult, és mintegy az okításukra közölte:
– Jegyezzétek meg, ha kerestek valakit, és tudni akarjátok, hogy pontosan hol találhatjátok őt, akkor a legjobb megoldás a pultost faggatni. – A többiek egy emberként vonták meg a vállukat, mire követni kezdték a magas férfit. Az késként szelte át a tömeget, hogy aztán ráhuppanjon a pultnál lévő egyik bárszékre, majd rendeljen magának egy italt. Amikor a társaság többi tagja is odaért, megkérdezte tőlük:
– Ti isztok valamit?
– Kösz, nem – utasította vissza az italt a szőke lány, mire Sam is megszólalt:
– Én egy alkoholmentes koktélt kérnék.
– Tényleg? – vetette rá szokásos, élcelődő tekintetét Lloyd, majd egy rossz fiús mosollyal arcán folytatta:
– Ez aztán a férfias választás!
– Én whisky-kólát kérek, jég nem kell bele – ült le mellé a bárpulthoz Auróra, miközben a barátai is szorítottak maguknak helyet mellettük. Viszont Lloyd érdeklődő tekintete a vörös hajú lányon ragadt. Amint a pultos odafordult hozzájuk, pillantása elszakadt Auróra barna tekintetétől, és leadta a rendelésüket:
– Egy pohár whisky, egy whisky-kóla jég nélkül és egy alkoholmentes koktél lesz. – A pultos bólintott egyet azt jelezvén, hogy felvette a rendelést. Lloyd továbbra is vicces kedvében találta magát, így még utánaszólt a mixernek:
– A koktélba kérnék egy kis színes napernyőt is, tudja, olyat, amilyet a csajok italába szoktak tenni! 

Folyt.köv..

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő!")

Mai napra egy új beleolvasót hozok nektek, ezúton is köszönöm Aurora Lewis Turner írónőnek, hogy blogomon megoszthatom veletek a pár napja megjelent A hatalom köve című könyvéből részletet. Igyekszem hozni a részleteket a blogomra, de ha megtetszett nektek a részlet, a bejegyzés alatt találhatjátok az írónő és a kiadó elérhetőségét.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

 ENGEDÉLLYEL

--- Részlet---

A fellegvár szikrázott a déli napsütéstől. Fehér tornyai magasztosan meredeztek az ég felé. Belül kellemesen hűvös idő fogadta a három katonát. Elöl ment Bogumil, jobbról az egyik, balról a másik társa fogta őt közre a célból, hogy még véletlenül se tévesszék őt szem elől. A három katona a kötelességének teljes tudatában lépdelt végig a vörös szőnyegen, az egykori uralkodók szobrai előtt, amelyek magasztosan álltak a jövevényeknek tisztelegve.

A három katona viszont nem volt ott egyedül, hiszen tőlük nem sokkal lemaradva lépdelt a három idegen. Elöl ment a fekete hajú Ibis, akivel tulajdonképpen Bogumil az üzletet kötötte. Őt követte egymás mellett ballagva a fehér hajú, bájos arcú Serena, valamint Noah, akinek egy akkora hátizsák feszült a hátára, mely majdnem nagyobb volt nála. A jövevények, bár igyekeztek nem mutatni az érzéseiket, elámultak a trónterem láttán. Érdeklődő pillantásaikat végigvezették a fehér márványfalakon, a régi királyok szobrain, a rózsaablakokon, melyeken áttörő fény szivárványszínt festett a padlózatra. Végül a pillantásuk a három trónra vetült, mely a terem végében helyezkedett el tekintélyt parancsolóan. Akkor a trónusok üresen álltak várva az uralkodókra.

          Hamarosan elcsendesedett a márványkövön visszhangzó katonai csizmák csattogása, majd síri csend telepedett az egész teremre. Egy darabig illedelmesen várták az uralkodók jöttét, aztán a Noah kezén lévő időmérő eszközt kezdte pásztázni a tekintetük. Még mielőtt zúgolódás hangja támadt volna, kinyílt a trónterem ajtaja, és megjelent ott a király és királynő két katona kíséretében. A katonák megálltak a trónusok egyik s másik oldalán, miközben az uralkodópár némán elhelyezkedett a trónusok közül kettőn. A harmadik trón üresen maradt, azt a hagyomány szerint mindig a trónörökös foglalhatta el egészen apró korától kezdve. De most a trónörökös a váron s a városon kívül, messze járt.

          Bogumil előrelépett, letérdelt a két, a márványteremben is jelentős méretekkel bíró trónus előtt, és a tekintetét lesütve ennyit mondott:

– Teljesítettem az ígéretemet. Elhoztam azokat, akiket említettem.

– Ezek lennének a te híres nyomkövetőid? – húzta fel a királynő hangsúlyos, aranyszőke szemöldökét, majd kételkedéssel átitatott hangon így folytatta:

– Egy volansi – nézett rá a fehér hajú nőre, akinek keze ettől látványosan az övére csúszott. Hirtelen hiányozni kezdtek neki a fegyverei, amiket a fellegvár bejárata előtt kellett hagynia. Zavarta őt a nő kijelentése, szinte már érezte, hogy viszketett a tenyere. De aztán ujjait belebújtatta az öve és a nadrágja közé, majd úgy várta, hogy a királynő pillantása átvándoroljon Noah-ra. –, egy fornaxi, és te – nézett végül a fekete hajú nőre, aki hideg, kék szemeit állhatatosan a királynőn tartotta. – Te, akiről nem tudom, hogy ki vagy. Mi a neved, idegen?

– Ibis vagyok – húzta ki magát a fekete hajú nő, de nem hajolt meg a királynő előtt. Az látszólag nem is vette zokon ezt, ehelyett a pillantása visszavándorolt Bogumilra, és így fűzte tovább a szavait:

– Azt várod tőlem, hogy ezt a fontos küldetést idegenekre bízzam? Ők más országok szülöttei, nem Norma vére csörgedezik az ereikben. Nem bízom bennük.

– Engedje meg, hogy megjegyezzem, királynőm – vette át a szót Bogumil továbbra is meghajtott térddel –, igaz, hogy nem e földről valók, de megbízható emberek. Vincent pedig a legjobb!

– Vincent? – kérdezte a királynő ismét átvonultatva fagyos tekintetét a jelenlévőkön.

– És hol van ő?

– Épp a városba tart – vette át a szót Serena, aki viszonozta a királynő fagyos pillantását. – És tényleg nincs nála jobb! De miben is kellene a szakértelme?

– Az államtitok – folytatta az uralkodónő fölényeskedően, de aztán a király közbeszólt:

– Ne játszadozz már velük, Mildred! Inkább essünk túl ezen az egészen! – könyökölt a király trónja karfáján látványosan unva a neje vallatását.

 

– Addig nem, amíg meg nem tudom, hogy valóban érdemesek-e a feladatra. Azt mondják, hogy Vincent a legjobb, de messziről jött ember azt mond, amit akar...

– Hát, jó! – lépett egyet előre Serena, aki fehér felsője alól előhúzott egy medált, amelyen két méretes metszőfog lógott. Az egyik fekete színű volt, akárcsak a legsötétebb éjszaka, míg a másik olyan fehér, mint a tej. A nő előrébb lépett, hogy aztán levegye a nyakából a láncot, melyre a fogak voltak erősítve, és felmutatva azokat ennyit mondott:

– Vincent ölte meg a lynxi amfiszbénát, a sárkányszerű lényt, melynek a farkán is van feje. A fehér fog ehhez a fejhez tartozott, míg a fekete ahhoz a fejhez, ami a törzséből nőtt ki. Vincent a legjobb – szórt szikrákat Serena kék tekintete ellentmondást nem tűrve. Nem szerette, ha bárki is megkérdőjelezte Vincent szakértelmét. Az uralkodónő közelebb parancsolta őt magához, majd a kezét nyújtotta a medálért. A fehér hajú nő láthatóan nem szívesen adta a királynő kezébe az ékszert, amit oly féltve őrzött, de aztán felsóhajtott, és mégis átadta neki azt. A király ebben a pillanatban mutatta először jelét az érdeklődésnek, hiszen ilyet nem sokszor láthatott még ő sem. Miközben mindkét uralkodó tekintete elveszett a talizmánban, Noah hangja hatolt a fellegvár levegőjébe visszhangot verve:

– Ha megengedik... – lépett oda a fogat tartó kezek gazdáihoz, hogy a táskája oldalsó zsebéből kivegyen egy átlátszó, henger alakú tárgyat, majd azt előbb a saját szeme elé emelve ennyit mondjon:

– Látszik, hogy ez eredeti. Igencsak érdekes jelenséget mutatnak az amfiszbéna fogai a mikroszkóp alatt. Figyeljék meg, ahogy a fehér színű fog részecskéi felnagyítva fekete, gyémántszerű molekulákból állnak, míg a fekete fog részecskéi fehérnek tűnnek! – ezzel odanyomta az uralkodók orra alá a kerek, nagyításra használatos eszközt. A király látszólag elámult a látottakon, miközben a királynő ajkai is résnyire nyíltak. Ez az apró mozdulat jelezte azt, hogy őt is megdöbbentette az, amit a nagyító alatt látott. De aztán tekintetét hamarosan visszatérítette Serenához, aki a kezét nyújtotta a nyakláncáért.

– Érdekes – zárta a tenyerébe a fogakat a királynő, de annak látható része kilógott az ujjai közül. Serena egy lépést előrébb tett a nyaklánc irányába, de aztán Ibis nyugtató érintése csöndesítette őt. A királynő visszalépdelt a trónusához, leült, majd tekintetét Higgins királyra vetette. A király tudta, hogy a nő az ő véleményét kérdezi, ezért bólintott egyet. Ettől a királynő megköszörülte a torkát, és ennyit mondott:

– Esküdjetek meg, hogy senkinek nem beszéltek arról, amit én most mondani fogok, ugyanis ez a hír államtitkokként kezelendő! – A társaság tagjai egymásra néztek, majd bólintottak egyet. – Esküdjetek Vincent életére, hiszen úgy látom, hogy mindegyikőtöknek fontos az a férfi, aki megölte a lynxi amfiszbénát – vájta bele mélykék tekintetét Serena hideg pillantásába. – Hallani akarom!

– Esküszöm – lépett előre Ibis, majd a többiekre nézett, végül az ő hangjukat is érthetően visszhangozta a terem.

– Rendben – bólintott egyet a királynő. – A lányom, Olivia hercegnő eltűnt. Ma hajnalban üresen találtam az ágyát. Ez a jómadár – mutatott Bogumilra – nyitotta ki a kapukat, hogy aztán útjára engedje őt. Onnantól kezdve, hogy távozott a városból, nem tudunk róla semmit. Hozzátok vissza őt ide, hozzánk! Nem valószínű, hogy messzire jutott, hiszen nem aludt az éjszaka. Muszáj neki megpihennie. Olivia csupán egy gyermek, aki még soha nem járt e városon kívül. Nem ismeri a kinti világ veszélyeit, úgyhogy óvatosan bánjatok vele!

– És mit kapunk cserébe? – kérdezte Ibis, akinek haja feketén csillogott a rózsaablakon átszökő, nyári napsütésben.

– Természetesen nem maradunk hálátlanok – állt fel a király és királynő mintegy befejezve a megbeszélést. Miközben elfordultak, hogy elhagyják a termet, ennyit vetett még oda foghegyről a királynő:

 

Folyt köv...

 A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala