2021. február 13., szombat

Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) - ("A fiú zavara végre enyhült, s ő is visszamosolygott. Bár Nash-nek sosem volt igazán testvére, Oliver mégis olyan volt neki, mintha a kisöccse lett volna ...")

Hétvége, akkor beleolvasó jön, Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) c. kötetéből hozom az újabb részletet. Hogy tetszett az előző rész? Kíváncsi vagytok, mi történhetnek a szereplőkkel?


Claire Robins:
Sorsok tükre

(Vystera Árnyai)



Tartalom:

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.



ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ


- Tudom, Oliver.
A fiú zavara végre enyhült, s ő is visszamosolygott. Bár Nash-nek sosem volt igazán testvére, Oliver mégis olyan volt neki, mintha a kisöccse lett volna – s vele együtt a kis csapatuk minden tagjának. Mégsem becsülték le soha a tudását, teljesen egyenrangú volt velük mindenben.
- Nem véletlen az sem, hogy te vagy itt velem. – kacsintott rá Nash – Mi a terved?
Oliver végre egészen összeszedte magát, s kimászott a tető szélére. Meglehetősen közel voltak a célpontjuk villájához, innen egészen ráláttak. Nash követte, s figyelt minden apró részletre.
- Nos, szerencsére az illető olyannyira a mulatságaira költheti minden pénzét, hogy a villa tervezésénél nem erőltette meg magát. Klasszikus stílusban épült, amivel minden városban találkoztunk már. Fényűző, díszes udvar, középen hatalmas hall, nyilván itt folynak a találkozók is; két oldalsó szárny, és egy külön épület a rabszolgáknak. A kéményekből ítélve a keleti szárny a cselédeké, a nyugati az úré és a vendégeké. Minden bizonnyal az a hatalmas, kertre néző erkély tartozik Moneth szobájához.
- Pf… Ezek a fennhéjázó nemesek mind egyformák. – forgatta a szemét Nash, de aztán ismét Olivernek szentelte a figyelmét.
- A legegyszerűbben ott az erkélynél tudsz bejutni.
- Én és az egyszerűség? – vigyorgott féloldalasan a lány, Oliver csak sóhajtott egyet.
- Kérlek, ne akard túlcifrázni. Így sem lesz egyszerű, mert meg kell várnod, hogy egyedül legyen, az pedig meglehet, hogy csak reggel lesz, mikor elküldi a kurtizánokat.
- Remek. Szóval még hallgatózhatok is. Másra sem vágytam. – sóhajtott Nash, Oliver pedig elmosolyodott.
Ismerte már. Nash olyan volt, akár a tűz, képtelen volt nyugton megmaradni, ha tehette volna, mindig pörgött volna. Nem tudott tétlenül várakozni küldetés közben sem, ha csak tehette, mindent gyorsan és hatékonyan elintézett. Igazából irigyelte a lendületéért, mindig is csodálta miatta.
- Megpróbálhatsz korábban is bejutni, de akkor is ki kell várnod, hogy egyedül legyen. Nem…
- Tudom, nem láthatnak meg. Kár, hogy a kis nemesünk ennyire szereti a fényűző mulatságokat.
- Még mindig kiadhatod magad kurtizánnak. – vigyorodott el Oliver, de már csak heccelte a lányt.
- Nem leszek kurtizán! – nevetett Nash, s összeborzolta Oliver haját, de aztán felrántotta a csuklyáját, s elindult lefelé a tetőről.
Kezdett sötétedni. Oliver követte a példáját, majd utána ugrott.* Késő éjszakára járt, s a villában a mulatság a tetőfokára hágott. Nash émelygett, ahogy megérezte a mindenféle élvezeti szerek illatát, ezúttal a szája elé is kendőt kötött, hogy kevésbé érezhesse. Nem lenne szerencsés, ha ő is elbódulna. Moneth erkélye alatt, az árnyékban rejtőzve vártak Oliverrel. Idáig gyerekjáték volt bejutni, a villát védő őrök java is csatlakozott a szórakozáshoz. Az egész birtok harsogott a zenétől és a mulatozó emberek kacajaitól és kiáltozásaitól. Több órája nem lankadt a hangulat, Nash-nek pedig kezdett elege lenni a várakozásból.
- Nem várok itt tovább, bemegyek, megkeresem Moneth-et. – súgta oda Olivernek, s a fiú beleegyezőleg bólintott. Nash összeszedte magát, s a fal kiszögelléseit és egy futónövény indáit használva felmászott az erkélyre. Első szabály: sose hagyd, hogy bármilyen futónövény telepedjen meg a faladon, futott át az agyán, s magában kuncogott. Milyen felelőtlen ez a Raymond Moneth… Így megkönnyíteni a dolgát… Amint felért, a falhoz lapult, s hallgatózni kezdett. Úgy tűnt, még nem jutott el a szobákig a mulatozás, az emeletről ugyanis semmilyen hangot nem hallott. Helyes. Lesz lehetősége körülnézni. Mielőtt elindult volna, utoljára leellenőrizte a felszereléseit: a két alkarvédőjén a csatokat, s az alájuk rejtett parányi pengéket, az övtáskáiban a mérgeket, kötszert és füstbombákat, a derekára erősített ikertőröket, a combjára szíjazott keskeny tőrt, s a csizmájába rejtett kést. Megmozgatta a kezeit, hogy a vére egyenletesen áramoljon, s kisimította az arcából a haját, ami kibomlott a szoros fonatokból.

 Folyt.köv.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó

 

2021. február 12., péntek

Újraolvastam Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.) c.könyvét - ("Olyan érzésem volt, mintha ezer éve olvastam volna utoljára, és semmit sem változott az érzésem a történet iránt. Sőt, még jobban élveztem az olvasását, hogy újra olvastam. ")

Napokban elkezdtem újra olvasni Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.)  c. könyvét, és most is ugyanúgy szeretem, mint először. Izgalmas, rejtélyekkel teli titkok, bontakozik a történet. Annak ellenére, hogy másodszor olvasom, egy percet sem unatkoztam. Sőt! Még jobban élveztem az olvasását.

 

 Csernovszki-Nagy Alexandra:
Lina múltja

(Gyarmaty Karolina történetei 1.)



Tartalom:

„Tél vége felé döbbenetes dolog borzolta a kedélyeket ebben az álmos kis városkában. Olyan, amiről a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet ezen a helyen! A viharoknak és esőzéseknek köszönhetően a víz kimosott egy női holttestet a földből, nem messze a Lévay család otthonától. A ház népe összeszaladt, rég lehetett már ekkora izgalom a környéken.”

Véleményem
5/5

Olyan érzésem volt, mintha ezer éve olvastam volna utoljára, és semmit sem változott az érzésem a történet iránt. Sőt, még jobban élveztem az olvasását, hogy újra olvastam. Továbbra is tetszett Lina és Márton csipkelődéseik, ahogy Márton próbálta védeni. Azaz elemi ösztön, ami hajt Lina felé.
Ahhoz képest milyen vékony a könyv, sok minden belefért.

Ami az első olvasatra nem jutott eszembe azaz, hogy méltó utódja lehet Ambrózy báró története után. Ki gondolta volna, hogy Ambrózy után lesz egy olyan történelmi romantikus sorozat, amit kedvencnek jelölhetem.
Szóval érdemes elkezdeni, folytatni Antónia eltűnt című könyvvel, és bízva bízni, hogy Írónő nem áll le a sorozattal. Mert kell! Imádom! Olvasni akarok!

„Nem elég önnek két gyilkosság és egy eltűnt hulla, még egy évtizedekkel ezelőtti haláleset után is nyomozni akar? Alszik ön egyáltalán?”


Van benne izgalom, titok, csipetnyi humor és nem utolsó sorban megismerhetjük Lina múltjának fájdalmas történetét, mely ott fogja megtalálni a jelen titkát, a múltjában. Az eseményeket, történeteket két cselekmény szál követi egymás mellett. Megismerhetjük szertelen naiv Linát és jelen tele lelki fájdalommal bíró Linát. Bemutatja Mimi-t, Gyulát, a férjet, Ottót a „barátot”…

Jelenben, játszódó történetben szimpatikusnak véltem Krisztinát és Jankát. A történet végére igazi nagy csattanó várható.
Linát eleinte nagyon naivnak gondoltam. Fiatal, butuskának tartottam, de sajnos később ezért a naivitásért keményen meg is fizet érte. Márton, igazi talpig férfi. Emlékeztet is az egyik kedvenc angol színészre, Stuart Martinra. Magas, sötét hajú és szakállas. Modorosan és néha-néha egy kis viccet is elsüt Lina jelenlétében.

Sok-sok meglepetés tartogat ez a történet. Nem gondoltam volna, hogy a újraolvasást jobban élveztem, mint először. Izgalmas volt újra olvasnom. Sajnos nem sok mindenre emlékeztem a történetre, ami nem baj, mert így még jobb olvasni.
Ezután Lina múltja után elkezdem olvasni Antónia eltűntet, mert tudni, szeretni mi lesz Linával és Mártonnal. Miért így ért véget a kapcsolatuk? Lesz-e folytatása? Oly sok mindenre nem kaptuk választ, talán a következő kötetben mindenképpen megkapom.

Szívből ajánlom azoknak, akik kedvelik történelmi romantikus könyveket. Azt hiszem joggal mondhatnám, szívesen látnám ezt a történetet tv-be is .

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Csernovszki-Nagy Alexandra írói oldala

2021. február 10., szerda

2021-ben is tartsatok velem, és NewLine Kiadóval, hiszen számos izgalmas megjelenéseket fogok hozni.

 2021-es februári megjelenések a NewLine Kiadónál. A  NewLine Kiadó idén is jobbnál, jobb könyveket fog hozni, és ahogy tavaly is, idén is felrakom a megjelenéseket. Érdemes figyelemmel kísérni a blogomat, újdonságokat fogok hozni nektek. 


 Fróna Zsófia:
Démonok között

Megjelent (ebook)

Tartalom:

A Fegyverek Házában lezárult az első tanév, Megaira azonban nem lélegezhet fel. Sötét fellegek gyülekeznek a fegyverforgatók feje fölött, a gonosz beférkőzött közéjük és újabb áldozatokat szed. Ezt már a Legfelső Tanács sem nézheti tétlenül, és Megaira legnagyobb meglepetésére az ő segítségét kérik a nyomozáshoz. Minden jel arra mutat, hogy az elkövetőnek köze van Edwarhoz. Megairának fel kell nőnie a feladathoz, és harcossá kell válnia, ha szembe akar szállni a véreskezű gyilkossal. Ehhez szüksége van a tőrére, Setan Koberre is, de megbízhat a fegyverében, aki sötét titkokat őriz? A lánynak olyan döntéseket kell meghoznia, melyek következtében démonok közt találja magát. Vajon ezek a lények tényleg olyanok, mint a fegyverforgatók történeteiben? Megaira az életét kockáztatva kerül közelebb a válaszhoz, miközben a tanév végéhez közeledve újabb, nem várt események kavarják fel életét és teszik kérdésessé vizsgái sikerességét. Ha elbukik, már nem csupán az ő sorsa kerül veszélybe…


Lena Silver:
Procelán fájdalom

Megjelent (ebook)


 Forrás: NewLine Kiadó

Tartalom:

 Éva egyszerű, naiv lány bonyolult és zord családi háttérrel. Élete eddigi első tengerparti nyaralására készül, ami egyben nyári munka is számára, de az általa ,,ismert” zordság most a szerelem érzését mocskolja be. Mit képes megtenni az ember azért, akit szeret? Mit képes megbocsátani az ember annak, akit szeret? Meg tudunk-e változni a másikért úgy, hogy az minket szolgáljon igazán, ne mást? Mikor válunk igazán felnőtté ebben az életben? Amikor felelősséget tudunk vállalni a másikért...


Chris Land :
Lélekvesztő II.

Febr.12

Tartalom

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével. Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait. Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak? A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel meg kell küzdeniük, akár az életük árán is. Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész… Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

 Maddie Grand:
Gyöngyöm

Febr.12

 

Tartalom:

 Belegondoltál valaha abba, hogy mit tennél, ha a legnagyobb boldogságban veszítenéd el azt, akit a legjobban szeretsz? Ha az életed olyannyira üres és fájdalommal teli lenne, hogy nem is akarnád már élni? Vagy mit tennél, ha éppen akkor szakítanának el az élettől, amikor az a legnagyobb kincset tartogatja a számodra? Te tovább tudnál lépni? Pearl, Zack és Angie. Egy férfi, két nő és egy halálos baleset. Három ember élete fonódik össze, három kilátástalannak tűnő élethelyzetben. Vajon ők hogyan döntenek? Képesek megtalálni a megoldást, vagy csak sodródnak az árral? Megadják magukat a sorsnak, vagy küzdenek? Az életért. A boldogságért. Ez a történet azoknak szól, akik vágynak érezni az élet édes perceit, de ha kell, a kínjait is. Azoknak, akik nem félnek érezni, hogy élnek, és akik mernek hinni. Ha hiszel a szerelemben, hinned kell a csodában is!

Darvas Petra:
Ikrek mágiája

(Hópelyhek májusában 1.)
Febr.12



Tartalom:

 Gary szerint a lány, aki az előbb pattant ki a szomszédos ágyból, legalább annyira nem illik ebbe a középkori környezetbe, mint ő. Aggasztó a helyszín: szokatlan időjárás, furcsa növények, titkolózó, szorongó emberek. Ráadásul ott van velük egy néma, csuklyás fickó, na meg az a barátságtalan fiú is. Aztán újabb lány érkezik a világukból, akinek már sokkal jobban tetszik Navatlon városa és a királyi kastély. Végül nincs más választásuk, elindulnak az erdei úton egy elátkozott várban nyugvó mágikus kőért, a gloxánért. Annak varázsereje az egyetlen, mely megvédheti a népet a gyilkos tűzmágustól, őket pedig hazajuttathatja. Vagy nem.

 

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

2021. február 9., kedd

Beleolvasó Hajnal Kitti: Homokszemek c. kötetéből - ("Emlékezett a boldogságra, amikor először a kezében tarthatta a fiát. Pici, törékeny rongybabaként simult a karjába, a hangja gyenge nyöszörgés volt csupán, mégis mintha akkor kapott volna értelmet az egész létezés.")

 Köszönöm Hajnal Kitti írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy nemrég megjelent könyvéből, a Homokszemekből hozzak nektek részletet. Bízom benne nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem.

Kíváncsi vagyok ere a kötetre, hogy hogyan viszonyul a szülő arra, hogy gyermeke bevallja a másságát. Noha nem olvastam még, de véleményem szerint hiánypótló ez a kötet.

Hajnal Kitti:
Homokszemek

 
Tartalom.

A kötet két kisregényt tartalmaz, mindkettő komoly, társadalmilag fontos témát érint.

Homokszemek:
Judit szereti a gyerekeit. Különösen az idősebb fia, Boti áll hozzá nagyon közel, éppen ezért éri villámcsapásként, amikor a fiú bevallja neki, hogy meleg. Judit reakciója szakadékot váj közéjük, amivel egyikük sem tud mit kezdeni. Vajon elveszítik egymást? Judit képes lesz megbirkózni a démonaival, és Boti ki tudja várni?

Virágszirmok:
Jácint élete maga a pokol, bár erről senki sem sejt semmit. Ő és a húga, Lili apjuk terrorjában élnek, amiből nem látnak kiutat. Jácint azonban megismer egy férfit, aki úgy tűnik, értelmet adhat az életének…




ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ


1.

A tükörképe fáradtan bámult vissza rá. Ma különösen zavarták a sötét karikák a szeme alatt. Nem is kifejezetten a jelenlétük, inkább az ok, ami miatt napok óta alig bírt aludni. Nem akart gondolkodni rajta, ezért kapaszkodott az összes apróságba, ami csak az eszébe ötlött, ettől viszont annyira túlcsordult, hogy ráhajnalodott, mire egyáltalán képes volt álomba merülni. Nem mintha ott nyugalomra talált volna…
– Mennyit vágjak belőle? A szokásos elég?
– Igen, az jó lesz. A szokásos jó.
Évek óta ugyanahhoz a fodrászhoz járt. Utált változtatni, az élete minden területén szerette, ha a rendes kerékvágásban haladtak a dolgok. Így volt ez mindig: tervezett, megvalósította, és bár akadtak ugyan apróbb eltérések, kis zökkenők, általában minden úgy jött össze, ahogy ő szerette volna.
– Gondolom, a szín is maradhat.
Ez a kijelentés megmosolyogtatta. Bólintott, figyelte a mozdulatot a tükörben.
– Maradhat.
– Ma nagyon szótlan vagy – jegyezte meg Kata. Judit feljebb emelte a tekintetét, a nő arcát nézte.
Alig pár évvel volt fiatalabb nála, mégis úgy érezte, neki sokkal jobb lapokat osztott az élet. A semmiből támadt benne a düh, rászorított a szék karfájára, hogy ne törjön ki belőle. Sírni akart, szétverni valamit, kiabálni, és remélni, hátha az egész csak egy gonosz vicc. Ennyire nem mehetett félre az élete… Figyelte az olló útját, egy pillanatra eljátszott a lehetőséggel, hogy hirtelen megmozdul. Vajon mi történne, ha megvágná? Legalább végre másra lenne mérges, nem magára. Biztosan az ő hibája. Valamit rosszul csinált, ezért alakult így. Túlságosan hosszúra hagyta a gyeplőt, emiatt nem vette észre időben, hogy rossz irányba fordultak a dolgok. Talán nem kellett volna annyira engedékenynek lennie. Ha nem minden rá hárul, ha erősebb szerepet ad a férjének a gyerekeknél…
– Csak álmos vagyok – válaszolta. Az arcára költöző mosoly azonban annyira nem tűnt őszintének, hogy legszívesebben elfordult volna, nehogy látnia kelljen. Ehelyett inkább behunyta egy pillanatra a szemét. Emlékezett a boldogságra, amikor először a kezében tarthatta a fiát. Pici, törékeny rongybabaként simult a karjába, a hangja gyenge nyöszörgés volt csupán, mégis mintha akkor kapott volna értelmet az egész létezés. Ez az érzés aztán minden egyes sóhajjal és öleléssel erősebb lett, beléitta magát, akkor sem tompult, miután megszületett a második és harmadik gyermeke. Talán nem töltött vele elég időt, ezért…
Hányingere támadt. Mélyen beszívta a levegőt, a vegyszerek szaga azonban csak rontott a helyzeten.
– Kaphatok egy pohár vizet? – kérdezte. A hangja minden határozottságot nélkülözött, annyira elhalkult, hogy legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Vajon mit gondolnak most róla, amiért ilyen gyenge?
– Rosszul vagy? Judit hallotta az olló és a fésű koppanását a szekrényen, a távolodó lépteket, a vízadagoló zúgását. Hálásan fogadta el a felé nyújtott poharat.
– Köszönöm.
– Jobb?
Őszinte érdeklődést fedezett fel a másik nő arcán, mégis majdnem felnevetett kínjában. Hogyan lehetne jól? Mióta kiderült ez az egész, semmi sincs rendben.
– Igen, köszönöm.
– Eléggé beállt a levegő. Kinyitom egy kicsit az ajtót, hátha felfrissülsz.
A nyári forróság beömlött a helyiségbe, magával hozva a forgalom zaját, mégis volt ebben a zsongásban valami, amitől jobb lett. Judit újra felpillantott a tükörképére. Tizenhat hosszú év. A lelkét kitette a fiáért, és ezzel hálálta meg. Kirántotta alóla a talajt, felforgatott benne mindent. Azt hitte, ismeri őt, amikor viszont elé állt, és bevallotta…
Judit keze ökölbe szorult, a tenyerében újra ott lüktetett a zsibbadás. Neki is fájt az a pofon. Sosem érzett még ilyen erős dühöt, csalódottságot és félelmet egyszerre. Korábban is szaladt már meg a keze, de ennyire sosem akarta bántani a saját gyerekét. Most viszont mintha egy idegen állt volna előtte, ijedten, könnyes szemekkel…
– Nagyon nem nézel ki jól.
– Semmi bajom – vágta rá meglehetősen nyersen. Észrevette a meglepetést Kata arcán, csak épp nem érdekelte. Túl sok más dologgal kellett most foglalkoznia, muszáj volt rendbe hoznia az életüket. Egy jó pszichológus talán rádöbbentené a fiát, hogy ez csak valami furcsa lázadás. Igen, nem lehet más. Őt akarja bosszantani vele.
– Jól van. Figyelemfelhívás. Mire Judit kilépett a szalonból, már biztos volt benne, hogy meg tudják oldani. A fia idővel ki fogja verni a fejéből ezt a butaságot. Mert az ő gyereke nem lehet olyan…


Percek óta állt a húspultnál, csigalassúnak találta a kiszolgálást. Legszívesebben otthagyta volna a sort, de a férjének az egyik kedvencét ígérte, és nem akart csalódást okozni. A szokásos hentese hétfőnként zárva tartott, így nem maradt túl sok lehetősége, pedig utált ilyesmit a hipermarketben venni. Hol volt annak az íze a piacihoz képest!
Türelmetlenül dobolt a lábával. Az előtte álló nő megrovóan nézett felé, a ritmikusan padlóhoz csapódó körömcipőt figyelte, Judit azonban tüntetőleg elfordult. Szinte várta, hogy beszóljon neki valamit, de ez nem történt meg, az idegen békésebb természetűnek bizonyult ennél. Pedig legalább akadt volna valaki, akin levezetheti a feszültséget.
Marta a torkát a gyomorsav. A stressz tehetett róla, a folyamatos idegesség. Néha komolyan úgy érezte, a családja, a körülmények összeesküdtek ellene. Annyira igyekezett, ez mintha mégsem tűnt volna fel senkinek. Mindent egyben tartott, mindenre volt gondja, hálát mégsem kapott érte. Pedig nem várt sokat, csak egy-egy apró gesztust, jelzést arra, hogy jól csinálja, hogy van értelme. Most éppen úgy gondolta, semminek sincs. A gyereket akarta hibáztatni, a tinédzserkori lázadást okolni, miközben folyamatosan azon járt az esze, mivel terelhetné vissza a helyes útra. Megint az egész estéje azzal telt, hogy pszichológiai cikkeket bújt az interneten, de nem lett okosabb. Mindenhol elfogadásról és támogatásról írtak, dühében végül kikapcsolta az átkozott gépet. Bele kellene törődnie ebbe a lehetetlen helyzetbe? Nonszensz.
Bedobta a szatyrokat a csomagtartóba, és beült az autóba. A klíma hetek óta vacakolt, de nem jutott el a szervizbe, mindig valami más dolga akadt. Az összegyűlt hőség hirtelen zuhant rá, ki kellett szállnia, mély lélegzetet vennie, hogy ne legyen rosszul. Percekig álldogált, a tűző napsütésben figyelte a mellette parkoló kocsi hiányos festékét. A múlt héten a férje meghúzta az Audit, és vele veszekedett, amiért problémát csinált belőle. Persze úgy könnyű, ha nem neki kell beosztani a pénzt…
Pedig nem panaszkodhatott. Átlagon felül éltek, szép, igényesen berendezett házban, távol a büdös belső kerületektől, és nem jelentett komoly anyagi megterhelést mindezt fenntartani. Mégsem tudott leengedni, minden kiadást alaposan meggondolt, tervezett, számolt. Hol nyaralásra kellett félretenni, hol a gyerekek taníttatására.
Elkapta a kísértés. Az összes holmiját fel kellett túrnia tűzért, végül az autó szivargyújtója mentette meg. A kocsi oldala forró volt, ahogy nekidőlt, égette a bőrét, de nem érdekelte. Mélyet tüdőzött a cigarettából, lehunyta a szemét, lassan fújta ki a füstöt. Eddig jól ment a leszokás, pár napja azonban kénytelen volt ismét vásárolni magának egy dobozzal, bár sértette a büszkeségét a kudarc.
Megkísérelte sorra venni, mennyi dolga van még a nap végéig, de az összesítésbe is beleszédült. Az órájára nézett, és egy utolsó slukk után türelmetlenül taposott a csikkre, majd beült az autóba. Nem sokat csökkent odabent a hőfok, mégis elfordította a kulcsot, és hazafelé indult. Az első piros lámpánál jutott eszébe bekapcsolni a zenét, addig teljesen a gondolataiba mélyedt.
Még nem vett ajándékot a tizennyolcadik évfordulójukra, pedig napok óta tervezte. Persze a férje úgyis megint elfelejti, mint az elmúlt három évben mindig. Amióta eltávolodtak egymástól…
Judit biztosra vette, hogy a férfinak van valakije. Megszaporodtak a késések, a túlórák, míg a kedveskedő becézések, az éjszakába nyúló beszélgetések elkoptak. A hiányuk sajgott, ő mégsem tett semmit, mert rettegett attól, hogy szóba hozza. Mi van, ha igaz a gyanúja? Nem bírná elviselni a bizonyosságot…
Megkönnyebbült, amikor végre leparkolt a garázsban. Korán ért haza, a gyerekek még valószínűleg úton vannak, a férje pedig csak vacsorára esik be. Judit kivételesen vágyott egy kis magányra. A légkondi kellemesen lehűtötte, fáradtan dobta le a szatyrokat az ebédlőben, és engedélyezett magának pár perc pihenést az egyik fotelben. Megint feltörte a lábát a cipő, de ezen már nem is bosszankodott, csak lerúgta a lábbelit. A gyerekeire mindig rászólt, hogy ne hagyják szanaszét a dolgaikat, de ő most csak hátrahajtotta a fejét, és behunyta a szemét. Jólesett a csend.
Pár perccel később sóhajtva ült fel. Legszívesebben órákig heverészett volna még, mert az idejét sem tudta, mikor lustálkodott igazán utoljára. Mindig hajtották a feladatok, és bár többnyire kapaszkodott is beléjük, néha terhesnek találta őket. Mégis ment tovább, csinált mindent a rendszer szerint, és kifejezetten idegesítette, ha valami nem a szokott mederben haladt.
Felvette a cipőjét a földről, majd az előszobában a tartóra tette. Élvezte, ahogy a padló hűvösen simul a talpa alá, miközben a konyhába vitte a csomagokat, és gyakorlott mozdulatokkal pakolászott. Mindennek megvolt a maga helye, szinte már fejben tematizálva vett ki mindent, hogy minél kevesebb mozdulattal kerüljenek a helyükre a dolgok. Kinyitotta a konyhaablakot, mert bár ment a klíma, egy kis szellőztetés sosem árt.
Pont végzett, amikor nevetés ütötte meg a fülét. Automatikusan a hang irányába fordította a fejét, aztán megdermedt. Kellett néhány szívdobbanásnyi idő, mire magához tért annyira, hogy az ablak takarásába húzódjon. Szánalmasnak érezte a gondolatot, hogy leskelődik, de nem bírta megállni.
Odakint a fia beszélgetett valakivel. Miközben magyarázott, az ajkán ábrándos mosoly játszott, majd ismét nevetett, szőke tincsei az arcába hulltak, ahogy enyhén megrázta a fejét. A másik fiú szemmel láthatóan idősebb volt nála, nem sokkal, talán két-három évvel, Juditot viszont zavarta a különbség. Ami viszont ennél is jobban bosszantotta, az a távolság hiánya. Annyira közel álltak egymáshoz, centik választották csak el őket, Judit pedig rémülten figyelte, ahogy a fia magához húzza az idegent, és lassan megcsókolja.
Sokkosan kapta a szája elé a kezét, de a tekintetét nem bírta elszakítani a jelenettől. Annyiféle érzelem cikázott át rajta, amitől szinte levegőt sem kapott, a legerősebb mégis a düh volt. Képes odakint az utcán…


Pedig senki sem látott rá a házra, ezt ő is tudta. Sejtette, hogy ezért húzódtak az ablak alá, ennek ellenére legszívesebben rájuk szólt volna, azonban egy hangot sem bírt kipréselni magából.
– Biztos nem jössz be?
Juditnak összeszorult a torka, a választól viszont végtelen megkönnyebbülés cikázott át rajta.
– Inkább nem.
– Csak egy kicsit. Senki sincs itthon, kettesben lehetnénk…
A másik fiú befelé pillantott, Judit önuralma pedig felmondta a szolgálatot. Határozott mozdulattal bezárta az ablakot, és bár nem kerülte el a figyelmét, hogy a fiatalok a mozgásra ijedten szétrebbennek, túlságosan mérges volt, hogy tovább foglalkozzon velük. A nappaliba sietett, a táskájából ismét előkereste a cigarettát, és kiment a kertbe. Elmarta a gyújtót a párkányról, majd ingerült mozdulattal rágyújtott.
– Azt hittem, leszoktál.
– Én is – válaszolta oda sem nézve. Attól tartott, megint legyűri annyira az indulat, hogy valami megbocsáthatatlant mond vagy tesz. Talán, ha úgy csinál, mintha semmi sem történt volna…
– Hamar hazaértél.
Neheztelve fordult a hang irányába. A fia tétován álldogált a küszöbön, mielőtt nekidőlt volna az ajtókeretnek.
– Csukd be! – mordult rá Judit. – Megy a klíma.
– A konyhában nem érdekelt, hogy nyitva az ablak – felelte Boti dacosan, Judit pedig legszívesebben kiabált volna vele, amiért még azt is meghiúsítja, hogy ne kelljen ezen gondolkodnia. Sőt, az orra alá dörgöli…
– Gondolom, nem az osztálytársad volt – szólalt meg fojtott hangon, mire a fiú megrázta a fejét. – Remek. Miért kellett itt enyelegned vele?
Boti összepréselte a száját, a keze ökölbe szorult, és Judit tudta, hogy megint veszekedni fognak. A fia tökéletesen az ő természetét örökölte: ha a higgadtságát bármi áttörte, robbant.
– Ha ennyire zavar, máskor ne nézd! – sziszegte a fiú. – Akár haragszol, akár nem, én akkor is a fiúkat szeretem. Törődj bele! – vágta hozzá, mielőtt rácsapta az ajtót, olyan erővel, hogy Judit attól tartott, betörik az üveg.
– Boti! – kiabált utána felháborodva, de a fia ügyet sem vetett rá.
Judit egyik lábáról a másikra váltott. Az átforrósodott talaj égette a talpát, és bár sajnálta, hogy elfelejtett papucsot venni, nem volt kedve visszamenni érte. Inkább a felénél elnyomta a szálat, és besietett a házba.
A hirtelen hőmérsékletváltozás kicsit kijózanította. Az emelet felé pillantott, de nem érzett erőt magában ahhoz, hogy a fia után menjen. Ehelyett visszasétált a konyhába, gépiesen készítette elő a húst. A pillantása újra és újra az ablak felé rebbent, szinte látta maga előtt az iménti jelenetet. Boti tekintetét, ahogy arra a másik fiúra néz, a vágyakozást, amikor magához húzta… Judit sóhajtva támaszkodott a pultra. Túlcsordultak benne az érzések, hitetlenkedve nyúlt a szeméhez, amint az első könnycsepp végiggördült az arcán. Évek óta nem sírt, most mégsem bírt megálljt parancsolni. Lezuhant a mögötte lévő székre, és zokogott.

 

Ha kíváncsi vagy a továbbiakban,  itt tudod beszerezni:

Hajnal Kitti írói oldala 

Szívárványálom Könyvek





Beleolvasó Chris Land: Lélekvesztő I.részéből 2.rész - ("Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen.")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből újabb részletet hozok nektek, hogy tetszett az előző rész? Kíváncsiak vagytok a következőre? Én már a második részét várom nagyon, ha tetszett nektek a részletek, a bejegyzés alatt találhatjátok a linket, ahol megvehetitek a könyvet. Szívből merem ajánlani nektek. 

 


 

Chris Land: Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével. 
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait. 
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak? 
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is. 
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész… 
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Összegörnyedt, lehunyta egy másodpercre a szemét, visszatartotta a lélegzetét, aztán kiegyenesedve felnézett. - Lehet, hogy egy kissé rozzant vagyok, de azért még szuperálok.
- Meddig? Jól van, csak így tovább és már boncolhatlak is, úgyhogy rögvest kezdd a kúrát. Hófehérkét is pátyolgatnod kell… - A núbiai összerezzent, ahogy beljebb léptem.
- Nem kell, kitűnően viselem a magányt, azt az izét meg nyomd le a torkán, még ha agyalágyult is lesz tőle – tanácsoltam, és a tekintetem végigsiklott a szobán, végül megállapodott az ablakon, így tapasztalhattam, hogy időközben besötétedett.
Amint megcsörrent a telefon, amit Lahoud felvett, s régészem bevette a bogyóját, a táskám felé matattam, de Gamal hangja is elhalt, s úgy vágta vissza a kagylót, hogy csak úgy zörgött a készülék. - Rögtön fölrobbanok, pokolgép van a szobában.
Mihelyt a dermedt csendben a két férfi körülpásztázott, megérdeklődtem: - Mikor robban?
- Másfél perc - jelentette be a múmiaboncoló.
- És megvárjuk? - kezdett bennem munkálkodni az aggodalom.
Raman kimért léptekkel elindult az ablakhoz, hogy gyanúsan kikémleljen. - Meg kéne.
- Jó, ti csak maradjatok, ha nincs jobb dolgotok - nyögte a toxikológus, odarohant az ajtóhoz, föltépte és pánikszerűen menekült.
- Ne menj, Lahoud… Te meg gyere - ragadott meg, hogy magával vonszoljon lefelé a lépcsőn, közben a társára kiáltott, így Gamal bevárt minket a portánál, a férfi pedig közölhette az észrevételét: - Legyen eszed, ez csapda, és mielőtt kimennél, alaposan nézz körül, ha már sikerült elérniük, hogy lecsaljanak bennünket.
A núbiai kirontott az ajtón és csípőre tett kézzel megállt, ezalatt az archeológus kiráncigált a sötétbe. A múmiaboncoló intett, nekünk jobbra mutogatott, s tudatta, hogy ő balra megy. - Hatan vannak, akhi, rád jut három, a többit vállalom - hadarta, majd piszok gyorsan eltűnt.
- Szófogadó - leheltem.
- Csak imponálni akar. Vissza kell menned, ott biztonságban leszel, én meg…
Mivel ordítás szakította meg a mondatot, hátranéztünk. A recepciónál két hadonászó arab csapott zajt, s amint az egyikük felénk iramodott, Raman is megindított. Az utcán alig voltak emberek, inkább bérkocsik tekeregtek, bár egy-egy lézengő alak akadt a túloldalon, de sietve továbbigyekeztek, csak egy megtermett nő állt meg, aki várta a fejleményeket.
Lélekszakadva rohantunk, majd az archeológus a kereszteződés után megtorpanva hátrált, követtem a pillantását. Árva, elhagyatott, ló nélküli konflis állt az útszélen, körülötte üres volt a tér. A férfi azonnal megpördült, közben jókorát taszítva rajtam beterelt a jobboldali útszakaszra. - Nyomás! Siess! - kiáltotta, de a hangja eltompult, ahogy a konflis megemelkedett, világosság töltötte be az eget a közelben, s hirtelen fülsiketítő robbanás rázta meg az utcát. Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen. Mielőtt elült a zaj fölsegített, körülkémlelt, s a kietlen utcán felhangzó lábdobogás arra késztette, hogy elmarja a karom és bevágódjon velem az elágazásba, de alig értük el a következő fordulót bekanyarodva belekapaszkodott a kerítésbe, előredőlt, majd a kezével rátámaszkodott a combjára. Felemelte a fejét, egyenesen a szemembe mélyedt, s mihelyt levegőhöz jutott, tanácsokat osztogatott: - Rohanj tovább! Indulj már!
- És te?
- Nálad a tekercs - mondta vészjóslóan, erre megszorítottam a táskám és tanácstalanul a sötét sikátort fürkésztem. Kísérteties hangjától megborzongtam, végül lenéztem a görnyedező régészre. - Félsz? - kérdezte alig hallhatóan, ugyanolyan halkan és idegesítően higgadtan, mintha ingerelve biztatna, mialatt közeledő arab szavak hallatszottak.
- És te ennyire odavagy? - vágtam vissza némi éllel, aztán odasétáltam hozzá, s míg kiegyenesedett, közöltem: - Nem szabadulsz tőlem, utálok futni, a fogyókúrát is másképp…
Még be se fejeztem a mondatot, amikor elképesztő gyorsasággal elmarkolta a karom és kegyetlenül meglökött. Miután szédítő sebességgel megismerkedtem a betonnal, gyilkos szemeket vetettem rá, ugyanakkor Raman is védte magát, mert elsöprő erővel érkezett a támadás. Egy alak vágódott neki oldalról, s a lendület olyan nagy volt, hogy mindkettőjüket lesodorta a lábáról. 

 

Ha tetszett a részlet itt tudjátok beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó 

2021. február 7., vasárnap

Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) - ("Az egyik magasabb ház tetején ücsörögve kémlelték a várost. A feladatuk egyszerű volt: felkutatni és megölni egy bizonyos Raymond Moneth nevű nemesembert, aki újonnan rabszolgatartással foglalkozott ")

Claire Robins: Sorsok tükre c. kötetéből újabb részletet hozok el nektek. Hogy tetszett az előző rész? Vártátok a folytatást? El is hoztam nektek a beleolvasó 2.részét, ha tetszett hagyjatok nyomot. 


Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera Árnyai)  


Tartalom

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

ENGEDÉLLYEL

BELEOLVASÓ

 

Hivatalosan Illindria királyságához tartoztak, azonban már régóta különálló területként tekintett rájuk mindenki. Aki egyszer oda betette a lábát, sosem tért vissza, az ott élő lények senkit nem tűrtek meg maguk között. Manók és apró tündérek éltek erre, de ez volt az otthona a kentauroknak is, s az a legenda járta, hogy a rengeteg mélyén az erdő istenét őrzik és védelmezik. Erre délen a Rempath választotta el Kordrint a lakott területektől, s a pengeéles sziklák már önmagukban elvették a kíváncsiskodók kedvét a vadon felderítésétől, s ha ez nem lett volna elég, a hegyek között tanyázó kísértetek a maradékot is elijesztették. Természetesen így is akadtak, akik ennek ellenére nekivágtak az ösvényeknek, ám a kevésbé bátrak inkább a hosszabb utat választották, s tettek északra egy többhetes kitérőt, hogy biztonságosabban meg tudják közelíteni Kordrin határait. Legalábbis ők azt hitték, hogy az biztonságos…
Egy időben Nash is eljátszott a gondolattal, hogy megkeresi a kentaurokat, most azonban hálás volt, hogy csupán a Rempath lábáig kellett menniük. Pontosabban az ott elterülő városba, Surean-ba kellett eljutniuk. Aprócska város volt ez, Illindria legdélebbi pontján. Az itteni helytartó megengedhette magának, hogy király módjára kastélyban éljen, melyet évezredekkel ezelőtt még a törpök építették, ám a háború után aki megmaradt közülük, elmenkült innen, s helyüket emberek vették át. A roppant kastély a sziklafalba mélyesztve állt két éles lejtő között, előtte a völgyet betöltve terült el a város. Lakói bányászattal keresték a kenyerüket, ennek köszönhetően alig akadtak itt koldusok, a bányában ugyanis mindig mindenkinek volt munka. Talán épp ezért volt lehetséges, hogy itt az Árnyaknak sem volt állandó központja, csupán néhány őrszemük élt a városban egy apró házikóban. Nem zargatták őket, mert ők sem ártották bele magukat semmibe. Arra az esetre a Hiúz külön embereket küldött. Ezúttal Nash-t és Olivert.
Az egyik magasabb ház tetején ücsörögve kémlelték a várost. A feladatuk egyszerű volt: felkutatni és megölni egy bizonyos Raymond Moneth nevű nemesembert, aki újonnan rabszolgatartással foglalkozott – habár ez már több évszázada tiltott volt, épp elég embert fizetett le, hogy zavartalanul űzhesse. Nash-nek a gyomra is felfordult a gondolattól. Minél hamarabb ki kellett iktatniuk, mielőtt még több nemest behúzna az üzletbe. Őrszemeiknek hála, már tudták, melyik házat kell keresniük. Megtudták azt is, hogy a drága Moneth úr meglehetősen kedveli a partikat, ahová számos más előkelőséget is meg szokott hívni, s előszeretettel mulatja át velük az éjszakát – és nem veti meg az élvezeti szereket és az orgiákat sem.
Legalább egy patkánnyal kevesebb lesz, gondolta Nash, mikor megkapták a feladatot.
- Szóval megint be kell osonnom egy nemes villájába, ráadásul egy parti kellős közepén, úgy, hogy lehetőleg senki ne vegyen észre. – szólalt meg Nash, majd sóhajtott egy nagyot.
- Továbbra is ott van az a lehetőség, hogy kurtizánnak adod ki magad, és úgy férkőzöl a közelébe. – vonta meg a vállát Oliver, s Nash-t a hideg is kirázta.
- Nem, erről nem is akarok hallani többet. Nem fogok kurtizánt játszani. – csattant fel, még a gyomra is felfordult a gondolattól, s ahogy Oliver elképzelte a jelenetet, egészen fülig pirult.
A jó vizuális képességeknek is megvoltak a hátrányai. Halkan krákogott egyet, s zavartan megigazította a csuklóján az alkarvédője szíját.
- Nos… Igazából nem véletlen, hogy téged küldtek. Megvannak a… khm… képességeid, te lopózol a Hiúz után a legjobban a csapatban. – felelte, érezte, hogy el fog tartani egy darabig, míg kiűzi a fejéből a képet.
Nash hátrafordult, ahogy meghallotta a fiú zavart hangját, de amint meglátta a pírt az arcán, felkuncogott. Képtelen lett volna haragudni rá a felvetés miatt. Oliver újra megköszörülte a torkát, s komolyabbra vette a szót.
- De komolyan, Nash… Meg se kottyan neked egy ilyen villa. És én is ott leszek a kertben, hogy azonnal tudj jelezni, ha bármi gond történik.
Nash elmosolyodott, s a fiú vállára tette a kezét.

Folyt.Köv.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó

 

2021. február 6., szombat

Beleolvasó: Farkas Bíborka: Druidaösvény ( Az istenek arakata 1.) - (Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom. ")

Mai napon egy új beleolvasót hozok nektek, Farkas Bíborka: Druidaösvény ( Az istenek akarata 1.) című kötetéből.

 


Farkas Bíborka:
Druidaösvény

(Az istenek akarata 1.)


Tartalom:

Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.

ENGEDÉLLYEL
BELEOLASÓ

 

A szöveg (részlet a Köpönyeg és vér című fejezetből):

 

– Azt kérdezed, tiszteletreméltó látó, hogyan élünk, a rómaiakkal a nyakunkon? – A Fák Népének klánfőnöke utálkozva köpött a porba. – Megmondom én neked! Cudarul, uram, cudarul! Láthatod, hiszen csak kását tudunk elétek tenni. Húst nem is láttunk Imbolc óta! Nem mintha ne lett volna szaporulat birkákból és sertésekből, csak éppen minden évben a rómaiaknak neveljük a nyájat! Amint elválasztjuk őket az anyjuktól, ezek már jönnek is az erődből és elviszik őket, adóba. Lughnasadh-kor meg a termést gyűjtik be, csak mutatóba hagynak nekünk valamit. Ilyen nyomorban még sosem voltunk! Gürcölünk, mint az igavonó barmok, de hiába...
– Miért nem próbáljátok meg elrejteni előlük? – kérdeztem. Fel nem tudtam fogni azt a tehetetlenséget, amivel a római provinciában élők viselik a sorsukat.
– Egyszer megpróbáltuk. Megtalálták.
– És mi történt?
A főnök arca elsötétedett.
– Megölték a gyermekeinket. Engem úgy megkorbácsoltak, hogy majdnem belehaltam. Megborzongtam, és nem kérdeztem többet. Inkább ettem tovább a híg kását, amit vacsorára kaptunk. Az egész napos gyaloglás után sajgott a talpam, de a sebem már nem éreztem többé. A helyén csak egy sötét folt árulkodott a kutyaharapásról.
– Mi lett a harcosaitokkal? – tette fel a kérdést Connor, és ivott a feléje nyújtott kupából.
– Már rég nincsenek harcosaink, be kellett lépniük a hadseregbe, és elvitték őket valahová a tengeren túlra. Azóta se hallottunk róluk. Keserves ez az élet, uram, hidd el, keserves és reménytelen…
Később, miután elláttuk a betegeket, én pedig énekeltem a tűz mellett, ledőltünk pihenni a gyűlésházban. A Mester elmélázva nézett a füsttől megfeketedett tető felé, és azt dünnyögte:
– Ezt kellett volna hallania Sötét Hollónak és a Bikaerejűnek! Előbb-utóbb ilyen sors vár rájuk is, ha nem látják be, ki az igazi ellenség...
Oda sem figyelve bólogattam. Túl nyugtalan voltam ahhoz, hogy másra tudjak gondolni, mint a holnapi napra. A Fák Népének faluján túl már Lucius Gratianus földjei terülnek el. A Mester úgy számolta, hogy másnap délutánra elérjük az udvarházat. Bár volt tervünk a bejutásra, a hideg futkosott a hátamon már a puszta gondolatától is. Tudtam, sok múlik rajtam, hiszen én leszek a csalétek, amivel tőrbe csaljuk Gratianus egyiptomi rabszolgafelügyelőjét, a kígyószemű Anicetost.
– Te reszketsz! – fordult hozzám a Mester. – Mi bánt?
– Félek, hogy nem leszek elég ügyes holnap... – ráztam meg a fejemet.
– Dehogynem. Az Istenek segítenek, a Vadak Ura és Avu Úrnő mellettünk állnak! Rád különösen odafigyelnek.
– Én nem is bennük kételkedem, hanem magamban.
– De hát Cygfa szekerén is jól alakítottad a rabszolgát! Holnap sem lesz másként. A többit meg csak bízd rám!
– És mi lesz, ha erőszakkal meg akar hágni az a szörnyeteg? – szepegtem, és most már az undortól is remegtem.

 Folyt.köv.

Ha tetszett ez a kis részlet a könyvet, itt tudod megrendelni:

 Pergamen Libro Kiadó