Folytatom tovább a tavaly megkezdett rovatomat, a Maradj otthon! címmel. Eddig 15 kiadó került fel a blogomra, így mai napon Agave Könyvek Kiadó kerül sorra. Igyekszem olyan könyveket válogatni, amit szívesen elolvasnék, és ajánlani tudnék nektek. Az (O) jelzés azt jelenti, hogy olvasom. Van két könyv, amint elkezdtem olvasni.
Ha tudtok, támogassátok a kiadót ebben járvány, sújtotta helyzetben. Vegyetek könyveket közvetlenül a kiadótól.
Avi Loeb:
Földönkívüli
(Egy idegen civilizáció első nyomai)
Tartalom:
A Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy a naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földön kívüli civilizáció látogatta meg.
2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett. Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.
Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.
Ben H. Winters
Gyilkosság világvége előtt
(Az utolsó nyomozó)
Tartalom:
Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk?
Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel,
mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé
ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi
drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A
visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó
Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad.
Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe
munkájukat – de nem úgy Hank Palace.
Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a
városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy
valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az
igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie
kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk?
Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha
tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva?
A krimi mellett a sci-fi felé is kitekintő Gyilkosság világvége előtt a
bűnügyi rejtély megoldását egy közelgő apokalipszis előterébe helyezi.
2012-es megjelenését követően viharos kritikai sikert aratott, és
Winters megkapta érte a műfajban legrangosabbnak számító Edgar Allan
Poe-díjat, az Amazon pedig beválogatta az év legjobb száz könyve közé.
Letűnt világok
Shannon Moss a
Haditengerészeti Nyomozóiroda egyik titkos részlegének az ügynöke, aki
már többször vett részt űrutazással vagy időutazással járó küldetéseken.
A részleg létezéséről kevesen tudnak, alapvetően két funkciót lát el. A
Mélyűr felfedezésével az expedíciók egyrészt az emberiség számára
alkalmas bolygókat keresnek. A Mélyidőben történő ugrásokkal pedig
lehetséges jövőkbe utaznak, hogy a jelenben megoldhatatlannak bizonyuló
eseteket göngyölítsenek fel. Az ugrásokkal azonban vigyázni kell:
korábbi expedíciók felfedeztek egy, az ismert világ végső pusztulásával
járó eseményt, a Terminust, ami egyre több lehetséges jövőben fordul
elő, és az időbeli bekövetkezése minden egyes ugrással közeledik a
jelenhez.
Nyugat-Pennsylvania, 1997: Shannon Mosst gyilkossághoz riasztják.
Egy SEAL-kommandós brutálisan végzett a családjával, ám tinédzser lánya
nincs az áldozatok között, és eltűntnek nyilvánítják. A gyilkos a USS
Libra nevű űrhajó legénységének tagja volt, ami azonban a korabeli
jelentések szerint sosem tért vissza a Mélyidőbe tett ugrásából. Moss
saját tapasztalatból tudja, hogy az időutazás komoly mentális traumát
okozhat, és arra gyanakszik, hogy a SEAL-kommandós láthatott valamit a
jövőben, ami kiváltotta a cselekedetét. Moss az eltűnt lány nyomába
ered, és ugrást hajt végre a Mélyidőbe. Különböző lehetséges jövőkbe
utazik, hátha talál valamit, ami segít megoldani a jelenbeli ügyet.
Nyomozása során azonban olyan információ birtokába jut a Terminusszal
kapcsolatban, ami az egész világ jövőjét megváltoztathatja.
Tom Sweterlitsch hajmeresztő elképzelésekkel játszadozik ebben a fordulatos és meghökkentő regényben, ráadásul minden ötletét olyan természetességgel tárja az olvasó elé, hogy egy pillanatra sem kételkedünk bennük. De a tudományos-fantasztikus alaphelyzet ellenére a Letűnt világok egy rendkívül emberi történet a felfoghatatlan megértéséről. Igazi mestermű, amely a popkultúra olyan remekeit idézi fel, mint a Twin Peaks, az Eredet és a True Detective – A törvény nevében.
Blake Crouch:
Véres arany
Tartalom:
1893 karácsonyán az aranybányászatról ismert Abandon városában minden férfi, nő és gyermek nyom nélkül eltűnt. A vagyontárgyaik érintetlenek maradtak, az ételeik megfagytak az üres faházakban — és ami a legfurább: a maradványaik soha nem kerültek elő. Azóta, egyes szóbeszédek szerint a területet kísértetek lakják.
2009-ben egy történelemprofesszor, az újságíró lánya és két idegenvezető az eltűnt város felkutatására indul, hogy fényt derítsenek arra, mi is történt valójában. Nem sokkal előttük egy másik expedíció már kísérletet tett erre, azonban a csapat tagjai soha nem tértek vissza. Hamarosan nekik is szembe kell nézniük a lehetetlennel: a hóviharban, legalább 30 kilométernyire elvágva a civilizációtól nincsenek egyedül, és a múlt mindennél szörnyűbb módon van jelen.
Blake Crouch e korai regényével érdemelte ki először, hogy Stephen Kinghez hasonlítsák, majd később a Wayward Pines-trilógiával betonozta be a nevét a modern thriller műfajának legnagyobbjai közé.
Szekta
Tartalom:
A Mélység és A falka James Herbert-díjas szerzőjének rémtörténete egy új-mexikói szektáról, melynek tagjait egy sötét erő tartja halálos rettegésben.
Egy fiatal nő látszólag egyszerű feladattal bíz meg három zsoldost. Meg kell találniuk az unokaöccsét, akit az apja vélhetően az akarata ellenére vitt magával Little Heavenbe, az új-mexikói hegyek között megbúvó, világtól elzárt közösségbe.
Miután a zsoldosok megérkeznek a táborba, baljós dolgokra lesznek
figyelmesek. Különös mozgolódást tapasztalnak az erdőben és a fák
tetején. A komor, Fekete Szikla néven ismert monolit sötét árnyékot vet a
helyre, a közösséget pedig hamarosan áthatja a rettegés és a
bizalmatlanság. Miközben az események az őrület felé sodródnak, a
menekülési útvonalakat egymás után vágja el valaki vagy valami. Little
Heaven mennyországból pokollá változik, és az életben maradtak
kénytelenek felvenni a harcot azzal az ismeretlen, gonosz erővel, amely
mindenkit el akar pusztítani.
Nick Cutter:
Falka
Tartalom:
A Mélység és A falka James Herbert-díjas szerzőjének rémtörténete egy új-mexikói szektáról, melynek tagjait egy sötét erő tartja halálos rettegésben.
Egy fiatal nő látszólag egyszerű feladattal bíz meg három zsoldost. Meg kell találniuk az unokaöccsét, akit az apja vélhetően az akarata ellenére vitt magával Little Heavenbe, az új-mexikói hegyek között megbúvó, világtól elzárt közösségbe.
Miután a zsoldosok megérkeznek a táborba, baljós dolgokra lesznek figyelmesek. Különös mozgolódást tapasztalnak az erdőben és a fák tetején. A komor, Fekete Szikla néven ismert monolit sötét árnyékot vet a helyre, a közösséget pedig hamarosan áthatja a rettegés és a bizalmatlanság. Miközben az események az őrület felé sodródnak, a menekülési útvonalakat egymás után vágja el valaki vagy valami. Little Heaven mennyországból pokollá változik, és az életben maradtak kénytelenek felvenni a harcot azzal az ismeretlen, gonosz erővel, amely mindenkit el akar pusztítani.
Jack Thatch gyerekkorában találkozik először Stellával, a titokzatos, nyolcéves kislánnyal, akinek sötét haja és még sötétebb szeme van, és magányosan ül egy padon a temetőben a kedvenc könyvét szorongatva. A találkozásukból megszállottság lesz: Jacknek állandóan a lány körül forognak a gondolatai, és végül egy évvel később újra megpillantja, ugyanazon a padon a temetőben, ám Stella hamarosan ismét eltűnik.
Közben az egyik sikátorban egy férfi holttestére bukkannak. Az eset meglehetősen rejtélyes: a teste mindenhol borzalmasan megégett, viszont a ruhái épségben maradtak, ami képtelenségnek tűnik. Faustino Brier nyomozó tudja, hogy nem ez a férfi volt az első áldozat, aki így halt meg, és nem is ő lesz az utolsó. Brier azt is tudja, hogy pontosan egy év múlva kell majd keresniük a következő áldozatot, hacsak nem akadnak előbb az elkövető nyomára.
Egy kisfiú, akit mindenki csak „D” alanyként ismer, egy világtól elzárt, gondosan őrzött, sötét laboratórium mélyén várakozik, cseperedik és tanul. Senkivel nem beszélhet, és nem ér hozzá senki. Borzalmas erő lakozik benne, ezért azok, akik bezárták, sohasem fogják kiengedni.
A szereplőket elképzelhetetlen szálak kötik össze egymással.
A Szíve helyén sötétség mesteri alkotás, hamisítatlan Barker. Stílusa a korai Stephen Kinget és Dean R. Koonz-t idézi. Felejthetetlen történet, ami bekúszik az ember bőre alá, és késő éjszakáig olvastatja magát.
Augustine-t, a zseniális, idős asztronómust csak a csillagok érdeklik. A tudós évek óta elszigetelt kutatóállomásokon él, és az eget tanulmányozza, hogy felderítse az univerzum létrejöttét. A mostani állomásán, egy sarkvidéki kutatóbázison viszont katasztrofális eseményről kapnak hírt, és evakuálják a dolgozókat, ám Augustine makacsul megtagadja a munkája félbehagyását. Nem sokkal a többiek távozása után felfedez egy rejtélyes gyermeket, Irist, és észreveszi, hogy a rádiófrekvenciák elnémultak. Magukra maradtak.
Ugyanebben az időben Sullivan éppen az Aether fedélzetén repül hazafelé a Jupitertől. Ő és a csapata többi tagja az első olyan űrhajósok, akik ilyen mélyen merészkedtek az űrbe, és Sully már megbékélt az áldozatokkal, amelyeket ez megkövetelt tőle: a lánya hátrahagyásával és a házassága felbomlásával. Az útjuk eddig sikeres volt, de amikor a Küldetésirányítás magyarázat nélkül elhallgat, Sullynak és társainak el kell gondolkozniuk azon, hogy hazatérnek-e valaha.
Miközben Augustine és Sully embertelen, de gyönyörű környezetben néznek szembe bizonytalan jövőjükkel, a történetük fokozatosan összefonódik, egy megrázó végkifejlet felé tartva. Lily Brooks-Dalton regénye a legfontosabb kérdéseket teszi fel kristálytiszta prózájával: mi éli túl a világvégét? Hogyan adjunk értelmet az életünknek? A kötetet a 2016-os megjelenését követően számos magazin beválogatta az év legjobbjai közé, Colson Whitehead egyenesen a kedvencének nevezte. 2020-ban George Clooney készített belőle filmet a Netflixre, ráadásul ő játssza főszerepben Augustine karakterét.