Interjú K. M. Holmes írónővel - ("Kedvenc karakterem? Tyűha! Mindegyik az lett :) Mindegyiket másért szerettem írni. ")

Köszönöm K. M. Holmes írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Írónőtől a Tiéd a főszerep c. könyvét olvastam el, már akkor tudtam, hogy nagyot fog robbantani. Hiszen egy érzéki, szenvedélyes történetet alkotott, mely szinte folytatásért kiáltott.Nemrég, a napokban jelent meg a Miénk a pillanat c. könyve, Nathan és Helena történetét meséli el. Ebből kifolyólag az írónőről, könyveiről és a karaktereiről fogunk beszélgetni.Tartsatok velünk!

(Forrás: K. M. Holmes írói oldala.)

1.

Kérlek, mesélj kicsit magadról! Honnan jött az ötlet, hogy írj?

Először is, köszönöm a megkeresést, és nagyon örülök, hogy tetszett az első könyvem. Mit mondhatnék magamról? Talán beszélhetnék a szenvedélyemről, amely nem csak az írás, hanem a könyvolvasás is. Mert tényleg érzelmekkel bírok velük kapcsolatosan. Mindegyik elolvasott könyvemhez gyengéd szálak fűznek, és mindegyik tovább él bennem. Ezért is mondom, hogy engem az olvasás tanított meg írni, de természetesen nem állok meg ezen a ponton, nemsokára kezdek egy írói tanfolyamot, amit már nagyon várok! Az „ötlet”, hogy írjak, nem jött, hanem velem született. Gyerekkorom óta alkotok, és nagyon szerencsésnek gondolom magam, hogy bizonyos részeim kibontakozhatnak az írás által.

2

Mennyire volt nehéz elindulni, és kiadót keresni? Hogyan találtál az Álomgyár Kiadóra? Milyen érzés velük dolgozni?

Nem mondom nehéznek, az élet ebben elkényeztetett. Persze ez nem egy olyan dolog, ami csak az ember ölébe hullik, mert rengeteg munka előzte meg, de az első kézirat, amit elküldtem az Álomgyár kiadónak - megjelent. Hiába próbálnám meg szavakba önteni, úgyse tudnám megfogalmazni azt az érzést, ami bennem volt, amikor felhívtak és közölték, hogy a kézirat kiadásra alkalmasnak bizonyult. Kizárólag bennük gondolkoztam, nem fordultam más kiadóhoz, valamiért azt éreztem, hogy ennek a csapatnak a része akarok lenni. Fiatalok, energikusak, lelkesek és annyira kedvesek! No, meg kicsikét dilisek, de ezt csak halkan súgom...

3.

Az élő bejelentkezés alatt hallottam, három kötet tervezel, és volt, aki megkérdezte, hogy Amy is kap-e külön történetet. Tudnál erről mesélni?

Igen, jelenleg három (romantikus-erotikus) történet vár megírásra, vagyis már csak nagyjából kettő és fél. Azért nem több a számuk, mert egyszerűen nem engedem meg az agyamnak a további történetek kitalálását, mert néha a való életben is jelen kell lennem. :) Amy-nek nem tervezek külön történetet, de nagyon jó érzés, hogy a mellékszereplőkhöz is így ragaszkodtok! A Tiéd a főszerep után Nathan története tervezett volt, Damian pedig némi nyomás hatására indult el, de addig nem kezdtem bele a történet a megírásába, míg nem éreztem, hogy kellő izgalommal és lendülettel meg tudom tenni. Ám már nyakig benne vagyok, és alig várom, hogy ti is megtudjátok, milyen az élete Camie után.

(Forrás: K. M. Holmes írói oldala.)

4.

Van kedvenc karaktered? Melyiket volt legnehezebb megírni?

Kedvenc karakterem? Tyűha! Mindegyik az lett :) Mindegyiket másért szerettem írni. A legnehezebb talán Damian volt, a jófiúkkal gondban vagyok :) Persze még nem bontakozott ki teljesen, szóval az Enyém a végszó c. könyvben majd kiderül, hogy milyen is valójában...

5.

Hogy érzed magad? Milyen érzés volt számodra, hogy ilyen nagy rajongó tábora van neked és könyvednek? Számítottál ekkora nagy sikerre?

Az izgalom minden nap a maximumon pörgette a szívem, nagyon vártam az első reakciókra. Nem sokan mernek egy első könyves szerzőnek bizalmat adni. Pedig valahol minden írónak el kell kezdeni... Aztán jöttek az újabb és újabb pozitív véleményezések, és szépen, lassan kialakult körém egy szeretetgyűrű. Egy bázis. És most ezzel a csoportomban lévő emberekre utaltam, akik egész egyszerűen velem lélegeznek és izgulnak, vagy ha kell, drukkolnak és biztatnak. Csodálatos érzés, amikor létrehozol valamit, és elismerik a munkád. Az pedig még felemelőbb, ha tudatják is az emberrel!

6.

Mesélj kicsit az írásról. Van inspiráció, múzsád, amitől jobban tudsz írni? Esetleg hallgatsz zenét, ha igen, mit?

Engem minden inspirál. Lehet az egy jó film, egy könyv, zene, vagy egy jelenet, amit meglátok az utcán. Vagy egyszerűen egy érzés, amit keltenek bennem ezek a dolgok. Nagyon szeretek olvasni, amit már mondtam is, legfőképp azért, hogy ihletet szerezzek. Nem úgy, hogy ugyanazt megírjam, amit olvasok, mert látod, hogy egyébként sem alkalmazok elcsépelt, tipikus és sablonos jeleneteket, de valahogy olyan hatással van rám egy jó regény, hogy rögtön megjön a kedvem az íráshoz. Gondolatokat ébreszt bennem,és ez az igazi inspiráció számomra. Zenében mindenevő vagyok. Hangulat kérdése, hogy éppen milyen stílusút hallgatok.

7.

Melyik párost volt könnyebb megalkotnod? Miguel & Camie vagy Nathan & Helena párosát?

A Tiéd a főszerep kapcsán, amikor a történetet kitaláltam még az volt a fejemben, hogy Damian-Camie. Miguel csak mellékszerepet kapott volna, de valahogy az ő kettősük teljesen átformálta a regényt. Én magam szerettem meg őket annyira, hogy kidobjam a terveimet, és átgondoljam a sztorit. Nathan-Helena kettőse pedig a szívem csücske lett, szerintem remek páros lettek, őket is nagyon szerettem írni, és talán könnyebb is volt.

8.

A borítók nagyon szépek, nekem különösen a második tetszik jobban. Milyen együtt dolgozni Ádámmal? Mennyire könnyű összehozni egy borítót? 

Ádám egy varázsló. Tényleg. Képzeleteket valósít meg, és mindezt nagyon ízléses, és igényes módon teszi. Az egész koncepció, miszerint legyen dupla borító az ő ötlete volt. A borítón szereplő személyek képei viszont az én kutatómunkám eredményei. De Németh Renátát sem hagynám ki a dicséretből, mert az ő munkája is nagyban hozzájárult, hogy a könyv ilyen szép legyen.

9.

Családod, barátaid miként fogadták, hogy írásra adtad a fejed?

Senkinek nem volt ellenvetése. :) Mindenki örömmel fogadta, bíztattak, és velem izgultak!

10.

Mi jön most? Lesz új történet, könyv a közeljövőben? Mik a terveid?

Jelenleg az Enyém a végszó megírásán dolgozom, aztán jöhet a többi. Bízom benne, hogy sok olvasóm lesz, és egyre szélesebb körben, fogják olvasni a regényeimet, mert szeretnék egy fordulatos, történetekkel teli világba kalauzolni mindenkit!

A könyveket itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó
Líra
Bookline
 

Beleolvasó: C. C.Brown: Tania – Utazás a múltba ("Halk suttogás, ajtócsukódás. Meleg kéz az arcomon, levendula illat, puha takaró a testemen, klórszag, halk beszélgetés a fejem fölött.")

Ma újabb beleolvasót hozok nektek. Most épp C. C.Brown: Tania – Utazás a múltba címmel. A következő részlet 3. fejezet jön, melynek címe: Egy másik világ – Két hónappal később. Tania itt már egy másik világban él, ahol mások szokások és az emberek, emiatt néha vicces helyzetekbe keveredik

 
C.C.Brown:
Tania - Örvény a múltba

Tartalom:

Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!

 

ENGEDÉLLYEL

  3. Egy más világ

Két hónappal később

Halk suttogás, ajtócsukódás. Meleg kéz az arcomon, levendula illat, puha takaró a testemen, klórszag, halk beszélgetés a fejem fölött.
– A közelben nem észleltek vészjelzést egy hajóról sem, madame… – mondta egy füstös, férfihang.
– Living Coasts. Ez van a mentőruházaton, doktor. Kérem, lesz olyan szíves, és utánanéz a kikötőben, tudnak-e ilyen nevű hajóról?
– Ahogy óhajtja, Lady Thinder, de szabadjon megjegyeznem, inkább betegházba kellene szállítanunk a hölgyet. Még nem derült ki, hogy teljesen egészséges, és akár a pestist is hordozhatja.
– Ne nevettesse ki magát, doktor Marlow! Ön azonnal észrevenné ennek jeleit.
– Ön hízeleg, Lady Thinder.
– A hölgy kifáradt, majdnem megfulladt, midőn a személyzet észrevette a vízben, és kihúzták. Pihenésre van szüksége. S jól figyeljen barátom, erről egyelőre egy szót sem ejthet senkinek! Bízhatom a diszkréciójában?
– Feltétlen híve vagyok, őlédiségednek! Titoktartásomban bízhat.Ajtócsukódás. Halk csengettyű, ajtónyitódás.
– Oui madame! – mondta franciásan raccsoló, fiatal hang.
– Francise, – szól ugyanaz a kellemes, kifinomult női hang – kérem, küldje Johnt, a kocsim álljon elő. Átszállítjuk a hölgyet a nyári lakba.
– Oui madame!
Ajtócsukódás, levendula illat.
– Kedvesem, hogy van? – keze újra a homlokomon.
Tehát nem fulladtam meg, vagy csak majdnem, és most valamilyen súlyos agykárosodás szövődményeként hallucinálok. Ezek a hangok, ez a furcsa beszédstílus. Amiért értem csak azért van, mert az egyetemen picit jobban belemélyedtem a tizenkilencedik századi írók műveibe, és apám régi könyveit olvasgattam. Annyira mégsem súlyos az agykárosodásom, hogy most ezen gondolkodom. Kinyitom a szemem.
Gyertyákkal megvilágított, tágas helyiség, inkább barlang, mint ház. Visszhangzik minden szavam, ahogy a fölém hajoló, szépen ívelt szemöldökű, hatvanas évei végén járó nőnek válaszolok.
– ol… hol vagyok? – a filmekben is mindig ezt kérdezik.
– A Marine fürdőszalonban, kedvesem.
A nő most feláll, egy oroszlánlábú, nehéz asztalhoz lép, amely tán arra hivatott, hogy a közepén lévő ezüstcsengő még apróbbnak, és finomabbnak tűnjön. Két ujjal felemeli, és finoman megrázza a csengőt. Most távolabbról is meg tudom nézni őt: Egy ódivatú, vörös bársony ruhában áll, az asztalnál. Kosztümös filmekben láttam hasonlót eddig. A ruha nem dekoltált, inkább visszafogottan elegáns a hófehér, gallérszerű felsőrésszel. Nyakán – már ami látszik belőle – fehér gyöngyöket visel. Vékony, ívelt orra nemesi formát ad az arcának, amely hófehér, és makulátlan. Elmehetne egy L’oreal hatvan felettieknek reklámban is. De mit is gondolok itt össze – vissza! Fogalmam sincs, hogy csöppentem egy filmforgatás közepébe! Felemelkedek, de a fejembe nyilall a fájdalom, így visszahanyatlom a párnámra, ami olyan, mintha ezer tollpihébe süppedne a fejem. A bóbitás, fekete ruhás szobalány újból belép, két libériás inassal.
– Csakhogy végre megérkeztek. Kérem, óvatosan emeljék fel Madame Zarát, és ültessék a kocsimba.
– De én nem vagyok… – próbálok ellenkezni.
– Csitt barátném, most ne szóljon, majd később a teánál beszélgetünk – fordul most felém a nő.
– De hölgyem, izé...
– Szólítson Georgia-nak, ahogy a barátaim szólítanak.
Ez már túl sok volt, az agyam majd széthasadt úgy dolgozott a folyamatos fordításon, mivel annyira választékosan beszélt Georgia, hogy agykapacitásom nagy részét ez foglalta le, és nem a gondolkodás a kérdések, és válaszok értelmén.
A két inas megemel párnástul, mindenestül, és mint a gólya viszi a fiát játékban, elkezdenek felfelé vinni egy lépcsőn. Végül egy ívelt, színes üvegekkel kirakott ajtón keresztül, kijutunk a szabadba. Mélyet szippantok a friss, kissé csípős levegőből, s ettől megszédülök. Azt gondolom, álmodom. Lehet, hogy kórházban fekszem, és kómában vagyok. Az oxigénhiánytól kómába kerülhet az ember, és ez az egész csak a képzeletemben történik.
A két lovas konflis nagyon is igazinak tűnik, a Beacon Cove széles, macskaköves útján. A gyönyörű, fényes, fekete lovak orrlyukaiból párafelhő száll fel, patáik türelmetlenül.

 

Ha tetszett a beleolvasó, itt megvásárolhatod a könyvet.

C.C.Brown oldala

C.C. Brown írói oldala

Amazon

Libri

 

 

Beleolvasó: S.A.Locryn: Gyufaláng - (" Nem akart spórolni azzal, amit előző nap vett. Tamásnak rendes ételre volt szüksége. Annak ellenére is, hogy Sándor tökéletesen jól emlékezett rá, hogy min voltak kénytelenek és képesek túlélni a háború alatt, a legjobbat akarta adni Tamásnak, amit szegényesen feltöltött konyhája csak lehetővé tett. ")

S.A. Locryn: Gyufaláng c. könyvéből újabb részletet hozok nektek. Tudom kissé el vagyok maradva, de igyekszem hozni a részleteket nektek. Folytatom a múltkori elkezdett részlettel. Tamás és Sándor ebben a részben, konyhában van és arról beszélgetni ki a jó házigazda. Tartsatok velem és olvassátok el.

S.A.Locryn:
Gyufaláng 

Tartalom:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

  ENGEDÉLLYEL

 

Nem akart spórolni azzal, amit előző nap vett. Tamásnak rendes ételre volt szüksége. Annak ellenére is, hogy Sándor tökéletesen jól emlékezett rá, hogy min voltak kénytelenek és képesek túlélni a háború alatt, a legjobbat akarta adni Tamásnak, amit szegényesen feltöltött konyhája csak lehetővé tett. Ahogy elhatározásra jutott, épp becsukta volna a fridzsider ajtaját, mikor Tamás váratlan megszólalása magára vonta a figyelmét.
– Van pénzem – jelentette ki. – Nem kell neked eltartanod.
– Persze, hogy van – vont vállat Sándor, és iszonyatosan szégyellte magát, amiért a barátja azt volt kénytelen feltételezni, hogy rajta akar spórolni.
– Komolyan mondtam – erősködött Tamás –, mindent meg tudok fizetni, amit rám áldozol...
– Nem áldozat – vágott a szavába Sándor, majd lesütött szemmel félre fordult –, sajnálom, hogy nem vagyok jobb házigazda ennél.
– Neked sincs sok. Nem várhatom el...
– Nem! – Sándor hirtelen felé fordult, arcán a tiszt kifejezésével, aki régen volt. Nem tűrt ellentmondást. – Nem nyitok erről vitát. Kettőnk közül én vagyok az, akinek nem kell számolgatnia, hogy jön ki. Engem általában csak nem érdekel...
– Rendben – bólintott, mintha a fogát húznák.
Sándor mielőtt becsukta volna a hűtőszekrény ajtaját, megpróbált még egy bátorító mosolyt villantani Tamásra. Remélte, hogy sikerült, sosem volt erőssége a mosolygás. A fronton különösen nem, és azóta is inkább meghagyta másoknak.
Nekiállt tojást sütni. Először szalonnát darabolt egy serpenyőbe, majd hagymát vágott mellé, mikor sercegni kezdett a kisült zsír. Kevergette, várta, hogy kellőképpen üvegesre süljenek. Aztán a tojásokat is a serpenyőbe törte, míg azok sültek, egy kopott kannában vizet készített teának. Úgy gondolta, Tamásnak mindenképp jót tesz majd. Szerencsére a konyhában még valamennyi mézet is talált. Kávéból viszont teljesen kifogyott, és előző nap eszébe sem jutott, hogy vegyen.
Tamás minden mozdulatát figyelte, de nem szólt semmit. Éppen eléggé lefoglalta a csontjait is összerázó köhögés. Sándor ilyenkor óvatosan minden alkalommal hátrapillantott a válla felett. Próbálta megnyugtatni magát, hogy csak az aggodalom miatt érzi úgy, hogy a köhögés egyre rosszabb, és Tamás lélegzetvétele egyre sípolóbb.
Reggeli alatt nem nagyon beszéltek. Sándor szája szélén halvány mosollyal figyelte, ahogy Tamás minden érzékét leköti a reggeli. Azok odaadásával tépte a kenyeret, forgatta a szájában a falatokat, akik napok, sőt hetek óta nem jutottak rendes ételhez. Meglátszott rajta a hosszas koplalás. Nemcsak a soványságán, hanem azon is, hogy nem bírt sokat enni. Az elé tett ételnek talán csak a felével végzett, mikor eltolta maga elől a tányért.
– Később megeszem – mondta Sándornak szabadkozva.
– Rendben. – Sándor elcsomagolta a maradékot, és olyan helyre tette, ahol a loncsos macska véletlenül sem érheti el. Majd térült fordult, és egy jó nagy bögre mézes teát tett le Tamás elé.
– Ugye nem kukoricacsuhé tea? – szagolta meg gyanakodva az aranysárga italt.
– Az sajnos nem maradt a frontról – vigyorgott ironikusan Sándor. – Hársfa és citromfű. A piacon áruló füves nénjétől kaptam a keveréket, miután megtudta, hogy a fronton voltam.
– Hihetetlen, hogy vannak még olyanok, akik adnak abból, amijük van.
Sándornak nem kellett külön szóvá tennie, hogy nem lenne az otthonában olyan luxuscikk, mint a hársfavirág tea, ha az öregasszony nem szánja meg jóindulatúan. Pedig ő csak kukoricacsuhét szeretett volna a saját megfázására. Azt, amivel a fronton is gyógyították magukat. De a nénje csak kinevette, a kezébe nyomta a teát, és egy fillért sem fogadott el.
Tamás sem öntötte szavakba, hogy ő maga nem nagyon találkozott emberi kedvességgel, mióta hazatért a saját háborújából. Sándor értette abból az iménti egy mondatból. Átfutott az agyán, hogy talán szégyellnie kellene magát, hiszen ha nem Tamásról lenne szó, ő maga sem tartozna az adakozók közé. Éppen emiatt döbbentette meg most visszatekintve az öregasszony jó szándéka.
Tamás válla megremegett, és Sándor látta rajta, hogy próbálja visszanyelni az ismét feltörni készülő köhögést. Fogása lazult a bögrén, nehogy a köhögés rengései miatt kilöttyenjen a tea.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S.A. Locryn írói oldala

Petróczki Kitti: Lujzi élete ("Őszintén megmondom az elején nem tetszett. Sőt! Már úgy volt, hogy fogom, és félre teszem, majd később olvasom. De nem tudtam félretenni. Mindig húzott hozzá, hogy olvassam. Most, ahogy befejeztem az olvasást, baromira hiányzik.")

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Petróczki Kitti írónőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam Lujzi élete c.könyvét.Nagyon érdekes volt elolvasnom. Eleinte nehezen kezdtem el, de aztán, ahogy vége lett, nagyon sajnáltam. Most eléggé hiányzik Lujzi és az ő történetei, gondolatai és érzései. Kissé üresnek érzem magam.

  Petróczki Kitti:
Lujzi élete

 Tartalom:

Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért! 
Hidd el van hova tovább! 
Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból. 
Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe! 
„ A régi szép idők most vannak ” 
Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!

Véleményem
5/5

Őszintén megmondom az elején nem tetszett. Sőt! Már úgy volt, hogy fogom, és félre teszem, majd később olvasom. De nem tudtam félretenni.

Mindig húzott hozzá, hogy olvassam. Most, ahogy befejeztem az olvasást, baromira hiányzik. Hiányzik a történetei, a spirituális megközelítései az egyes dolgokhoz. Világi nézetei, gondolatai... Ahogy a családjához viszonyul és a családja a Lujzihoz. Nehezen tudom elengedni. Nem tudom, létezik ilyen, hogy egy történet ennyire foglyul ejtsen?

Később úgy éreztem magam, mintha én lennék pszichiáter és Lujzi a betegem. Mintha nekem mesélné el az életét, döntéseit. Volt egy pont a történetbe, amikor legszívesebben leálltam volna vitázni, de úgy érzem nem érdemes. Hiszen ez az ő érzései, gondolatai a húgával kapcsolatban. Nagyon sok helyen magamra ismertem, mintha rólam mintázták volna. Kitti nem egy olyan történetet akart megírni, hogy megmondja a tutit. Hanem olyat, amiben beleáshatunk, megtaláljunk magunk érzéseit, gondolatait Lujzin keresztül.

Viszont te olvasó, ha elkezded olvasni, bizton állítom, hogy te is megtalálod a kedvedre való gondolatokat a kötetben. Ahogy befejeztem az olvasást, úgy éreztem, hogy nem így kellett volna véget érnie, vagyis úgy értem, hogy túl hamar lett vége a történetnek.  Egyszer csak azt vettem észre, hogy hoppá, ennyi volt nincs tovább. Pedig, hogy oda voltam még az elején. És, lám már ott tartok, hogy sajnálom, hogy véget ért. Még másnap is forgattam a kezembe a könyvet, várva, hátha lesz tovább. Ilyet eddig még sosem fordult elő velem.

Kitti nagyszerű történetet írt. Olyan fontos üzenetet, értéket képviselt ez a történet, hogy bármikor kézbe lehet venni a könyvet. Írt a szeretetről, szerelemről, csalódásokról, családról, irigységről, féltékenységről, árulásról, barátságokról és szerelemekről. Ezt a kötetet minden 16 éve feletti olvasóimnak ajánlom. Remélem Kitti folytatni, fogja az írást és fog még kiadni köteteket. Én ezek után mindenképp figyelni fogom a munkásságát, mert tényleg érdemes követni őt.

Még valamit hozzá tennék QR kód ötlet szuper. Nem tudom ki találta ki, de alkalmaznám minden egyes könyvben. Mondjuk én, még nem jöttem rá, hogy kell kikódolni, de azon vagyok, hogy rájöjjek.

És most elkezdem olvasni Alfonz történetét, mert nincs megállás. Kíváncsi vagyok Alfonz történetére, életére. Róla is hamarosan megírom a véleményemet. Addig tartsatok velem.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Petróczki Kitti Hivatalos írói oldala

S. A. Locryn: Gyufaláng - ("Írónőnek olyan történetet sikerült írnia, hogy még később is ezen rágódjak, ami nagy ritkán fordul elő velem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire a szívembe fogom zárni Tamást és Sándort.")

Szeretném megköszönni S. A. Locryn írónőnek azt, hogy lehetőséget kaptam elolvasni a számomra legszebb történelmi romantikus történetet, a Gyufaláng című kötetét. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog Tamás és Sándor. Később biztosan újra fogom majd olvasni. Mert ez a történet holtbiztos, hogy nem egyszeri olvasós

S. A. Locryn:
Gyufaláng

 

Tartalom

 Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

 Véleményem
5/5

 Nemrég fejeztem be a könyvet, de még mindig a hatása alatt vagyok. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mi lehet Sándorral és Tamással. Mariannal, Karcsival és Bencével. Vajon mi történhetett velük?

Írónőnek olyan történetet sikerült írnia, hogy még később is ezen rágódjak, ami nagy ritkán fordul elő velem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire a szívembe fogom zárni Tamást és Sándort. Élethűen mesélte el a történetüket, mintha maga is ott lenne, vagyis nem, hanem valaki elmesélte, és ő pedig megírta.

Ez akár a valóságban is megtörténhetett volna. Egy olyan időben, korszakban, ahol az ilyen szerelemért halál járt volna. De ők ketten dacoltak mindennel. Hiszen a szerelem a legerősebb a világon.

Mindent legyőz, világokat dönt romba. El sem tudom képzelni, milyen lehetett az élet a háborúban, és utána az életbe visszarázódni. Nem merek belegondolni sem. Ez a történet iszonyatosan lelkivilágomba tört. Féltettem őket, hogy ne legyen semmi bajuk.

Ez a történet a szerelemről, szabadságról és az életben maradásról szólt. Egy olyan világban, ahol ezért meglincselik, megölik az embert. Ez a történet rávilágít arra, hogy történjen bármi, a sors vagy az univerzum mindig kitalál valamit. Összehozza, akiket össze kell hozni.

És ami még tetszett az - az, hogy S. A. Locryn olyan dolgot tett, amit eddig soha egy író nem tett volna. Olyan apróságot csempészett bele a történetbe, hogy szinte fel sem fogtam, mennyire fontos szál lehetett a cselekmény sodrásában.

Az egész történetben Tamással tudtam azonosulni. Az ő szemével, érzéseivel bepillanthattam az álarca mögé. Átéreztem, miken mehetett keresztül, és miket kellett megtennie még, hogy elérje a számára kijelölt boldogságot. Flashbackek, vagyis a visszaemlékezések nagyon ott vannak, így értelmet nyertek, hogy mikor, hogyan találkoztak a szereplők, és elképzelhetjük, milyen lehetett frontvonalon harcolni. Néha úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna, hallani véltem a sipító hangokat.

Izgultam, vártam, mi lesz a vége. Hogy vajon beteljesül végre a szerelmük, a kapcsolatuk? Mi lesz ezután? Forogtak az agyamban a kérdések. Sokszor félre kellett tennem, mert volt olyan jelenet, amit nem bírtam olvasni. Ilyen volt Sándor kínzása, Tamás elvesztett családjának titka, a bántalmazások és sok minden más.

Ezért is tartott számomra sokáig kiolvasni a könyvet. S. A. Locryn méltán lehet büszke. Fantasztikus történetet írt. Zseniális! Ezek után kíváncsian várom, mivel fog előrukkolni. 

Ha rajtam múlna, 100 csillagot adnék. Semmi kivetni való hibát nem találtam. Egyszerűen fantasztikus. Ezt mindenkinek el kell olvasnia.

Szívből ajánlom nektek ezt a nem mindennapi történetet.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

S.A. Locryn írói oldala

Book Dreams Kiadó 

 

Interjú Madács Viktóriával, akiért érdemes figyelemmel kísérni az írónő palánta munkáját.

Köszönöm Madács Viktóriának, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Számomra megtisztelő, hogy megjelenés előtt elolvashatom mindkét könyvét. Ez alkalomból szeretnék beszélgetni az írásról, könyvekről és arról, hogy miért pont abban a műfajban kezdte el írni. Jelenleg az egyik könyvét beadta egy pályázatra. Bízom benne, hogy elnyeri a zsűri a tetszését. 

 

Mesélnél egy kicsit magadról? Mikor kezdtél el írni?
Mi késztet arra, hogy írásra add a fejed?

Ha nem baj, kicsit kavarva fogok válaszolni a három kérdésre, mert úgy lesz látható a teljes kép. Örökletesen hajlamos vagyok a depresszióra (ezt szerencsére már sikerült kezeltetnem, egy éve kigyógyultam), és sok más mentális betegségre, amik miatt mindig vágytam arra, hogy elmenekülhessek egy másik világba, ahol vagy nem érnek utol a problémáim, vagy ahol láthatom, mások hogyan tudják kezelni őket. Nagyjából 11 évvel ezelőtt (12 éves koromban) kezdtem el belemászni a regényírásba, bár eleinte csak magamat képzeltem bele már ismert történetekbe (mint Harry Potter, Gyűrűk Ura, hasonlók). Aztán 14 éves koromban eszembe jutott, hogy megpróbálok írni egy teljesen saját regényt (sajnos ő nem sikerült a legjobban, de tervezem valamikor felújítani, mert az alapját még mindig nagyon szeretem). Azóta pedig minden nap írok pár oldalt, talán 50 hosszabb, rövidebb regény ötlete van jelenleg felvázolva a jegyzeteim közt, úgyhogy el vagyok látva ötletekkel, és mindet meg szeretném valósítani egyszer. És, hogy az íráson kívül másról is meséljek kicsit: cukrászatot tanultam, főként díszítőcukrászatot, így még a szakmámban is elkísér a kreatív munka, amiben bármikor el tudok veszni.

Az egyik könyvedet elolvastam, illetve újra olvasom, kérlek, meséld el, miért épp vérfarkasokról, vámpírokról meg tündékről kezdtél el írni? Van új, amit érdemes felhasználni? Nem félsz attól, hogy klisés lesz a történet, hogy az olvasó azt fogja mondani, hogy volt már többféleképpen?

A különféle misztikumok, mitológiák mindig magukkal tudtak ragadni, mert az általam nem igazán kedvelt valóság határait feszegeti, ráadásul ezen a területen tudom a legjobban elengedni a kreativitásomat (meg a sci-fiben, de ahhoz valamiért egyáltalán nem konyítok). A kezdetektől a fantasy volt a kedvenc zsánerem, szerettem elrugaszkodni a valóságtól, de közben úgy éreztem (korábban említett első regényem miatt), hogy a középkori világ nem igazán az én területem, így a mai világba vezettem a karaktereimet, a világomat. A vámpírok, vérfarkasok, és a többi lény igazából pont azért jutottak eszembe, mert szerettem volna kicsit belenyúlni a sablonokba, megcsavarni őket, hogy valami ismerőset, mégis újat alkossak belőlük. És nemrég kiderült, hogy sikerült megtennem ezt! Az általad olvasott regény után belekezdtem egy sorozatba, amikkel az univerzumomat szerettem volna bővíteni, illetve megismertetni másokkal, hátha mire eljutok a kiadás pillanatáig, már lesznek páran, akik valahol találkoztak a nevemmel, és szeretnék elolvasni azt a regénysorozatot is, amin (jelenleg) lassan 3 éve dolgozok. Az egyik ilyen rövid történet egy újságírót követ, aki a lényeimet interjúvolja meg, érdeklődik a mindennapi életükről, különféle erőikről, képességeikről. Őt beküldtem egy kisebb versenyre, ahol a magyar Wattpad legjobbjait keresik minden hónapban, első helyezést értem el vele „Egyéb” kategóriában, és a zsűritől kapott kritikában azt írták: sikerült teljesen új oldalról megfognom a különféle mitikus lényeket, főleg a vámpírokat, ezzel pedig tudtam újdonságokat mutatni.

Mennyire nehéz egy ilyen történetet, műfajt megírni? 

Szerintem ez több dologtól függ. Annyi biztos, hogy számomra nem okozott nehézséget megírni a regény első változatát, egészen a negyedik rész feléig jutottam vele, amikor elkezdtem meglátni a hibákat és összeférhetetlenségeket az univerzumban. Onnan jött a nehezebb rész: a világalkotás. Persze a lényeket már korábban megalkottam, de különféle szabályokat kellett állítanom, nehogy elszaladjon velem a ló, aztán néhol túl aprónak tűnő kérdéseket is meg kellett válaszolnom, hogy semmilyen hiba ne csúszhasson a „gépezetbe”. Még így is rengetegszer érzem úgy újraolvasásnál, hogy egy-két helyen máshogy is megoldhattam volna ezt-azt, de ezek igazából már tényleg csak apróságok. És, hogy egy kerekebb választ adjak a kérdésre: A fantasy történeteknél a kreativitás és (nem meglepően) a fantázia kulcs, amik mellett kiemelten fontos a szabályok és határok megszabása (pl.: meddig oldhatjuk meg csak mágiával a problémákat), így nem igazán nehéznek mondanám a megírását, sokkal inkább munkaigényesnek.

Mit gondolsz manapság, érdemes könyvet írni? Mert azt veszem észre, hogy egyre többen írnak és szeretnének kiadatni a könyveket. Te, hogyan látod ezt? 

Igen, én is egyre többeket látok írni, de mellette az olvasás is egyre elterjedtebb, vagyis van kereset az írók munkájára. Bár én akkor is ugyanúgy hajlanék az írói munka felé, ha már a halál se venne könyvet a kezébe. Nem igazán vagyok jó az emberekkel való „együttélésben”, ezzel viszont sokkal könnyebben ki tudom fejezni magam, és első sorban azért írok, hogy kiadhassam magamból azt, ami a fejemben kavarog. 

Milyen érzés, amikor leülsz és írsz? Van valami inspiráció, ihlet, amiért írsz?

Ha sikerül felvennem a történetem fonalát, a főszereplőm karakterét (mert általában E/1-ben írok), akkor ki sem lehet robbantani a billentyűzet elől. Úgy érzem magam, mintha bekerülnék abba a világba, amiről éppen írok, és többször megesett már, hogy együtt sírtam, nevettem, vagy dühöngtem a karaktereimmel. A történeteim alapját legtöbb esetben az álmaimból merítem, emiatt megesik, hogy reggelente az az első dolgom, hogy megnyitom a telefonomon a jegyzettömböt, majd legépelek mindent, amíg még friss az élmény. Viszont párom is rengeteget segít nekem, ötleteket ad (történetalapokhoz és hibajavításokhoz úgyszintén), biztat, és felemel a padlóról, ha éppen egy nehezebb időszakomat élem. És persze állítása szerint örökké ő lesz a legnagyobb rajongóm.

Szoktalak látni Téged a Béta csoportban, mennyire nehéz bétázót találni, ha találsz is mennyire megbízhatóak? Volt olyan, aki nem is segített neked? Mi szükség a Bétázóra, mesélnél róla?

A béták hihetetlenül fontosak a kezdő/amatőr írók számára, mert az ő tanácsaik alapján tudunk fejlődni, javítani a regényeinken, ráadásul egy külső szemlélő előbb veszi észre a hibáinkat (mind nyelvtani, mind történeti szinten), mint mi. Bétát találni könnyű, csak egy olyan hirdetés kell hozzá, amiben minden benne van, amire számítani lehet a történetben (így nem történik meg, hogy valaki olyasmibe fut bele valaki más regényében, ami számára felkavaró lehet). *És akkor jön a nehezebb oldal…* Jó bétát már sokkal nehezebb találni, mert ugye az ilyen csoportokban teljesen ingyen, saját szabadidejükből vállalják az emberek a bétázást. Eddig rengetegen jelentkeztek a hirdetéseimre, de csak tört része írt vissza, még kevesebb segített ténylegesen, és ennél is kevesebb rágta át magát a teljes regényen. A bétázás igazából fárasztó tud lenni, így nem csodálkozok rajta, mikor valaki feladja egy idő után (bár ilyenkor jólesne legalább egy üzenet, hogy ne is várjam a további véleményt). Eddig összesen két olyan bétám volt (egyikük a fantasymat, másikuk a meleg romantikusomat kapta meg), aki tényleg végigolvasta a regényt, minden hibára rámutatott (nyelvtanilag és történetileg is), amit javítanom kell, és nekik hihetetlenül hálás vagyok, nagyon kedvesek voltak, amiért megtették ezt nekem. Mint mondtam, sokan akadtak, akik vissza sem írtak, de voltak olyanok is, akik csak meg akarták tartani a látszatot, hogy ők segítenének, aztán úgyszintén köddé váltak. Egyetlen olyan személy volt (a meleg romantikus regényemet kapta meg), akire nagyon dühös lettem, mert egyáltalán nem azt csinálta, amit a hirdetésemben kértem, kiforgatta a szavaimat, ráadásul passzív-agresszív módon rágalmazni kezdett (homofóbiával és beszűkült látókörrel vádolt), miután nem fogadtam el, hogy hat oldal alapján reflektált az egész (306 oldalas) regényre.

A másik könyved egy LMBTQ meleg romantikus regény. Ez miként jött, hogy fantasy után egy ilyen műfajban elkezdj írni? 

Mivel a fantasy sorozatom egy sokkal sötétebb és súlyosabb hangulatú történetet foglal magába, szerettem volna tartani egy kis szünetet, mielőtt beleugrok a második rész újraírásába. Bele akartam vágni egy könnyedebb hangvételű regénybe, ezért elővettem egy régebbi ötletemet, ami csak porosodott a jegyzeteim között, és nekiálltam. A karaktereim szexualitását eddig is nyitottan kezeltem, a fantasymban is akadt több nem heteró szereplő (ráadásul, hogy csigázzalak kicsit, a második rész Roland szemszögéből fog játszódni), így nem éreztem sokkal másabbnak ezt a regényt, mint a másikat. Kikapcsolódásnak a nehezebb témák alól tökéletesen jó volt, ráadásul elengedhettem a romantikus oldalamat is, hogy kivételesen csak ezen legyen a hangsúly. 

Kezdő íróként mennyire nehéz érvényesülni ebben a szakmában, vagy sok író között lenni 

Igazából én kifejezetten élvezem azt is, ha tapasztaltabbak közt lehetek, és azt is, ha hozzám hasonló kezdők között. Jelenleg is tagja vagyok egy csoportnak, akikkel folyton segítjük egymást, tanácsokat adunk a másiknak, és időnként átbeszéljük a kapott kritikákat is, hogy könnyebben megláthassuk, mit lenne érdemes megfogadni, mit érdemes figyelmen kívül hagyni. Eddig sajnos nem adatott meg, hogy úgy igazán érvényesülhessek írói téren, csak kisebb versenyeken értem el bármilyen helyezést, de merek reményeket fűzni mind a mostani pályázathoz, mind a jövőbeniekhez. 

Melyik volt számodra nehezebb? Megírni A vadászok 1. és a Miattad c. köteteket. Hiszen két különböző műfajról van szó.

Jelenleg mindenképpen a Vadászokat mondanám, mert ott magába az univerzum felépítésébe és a dolgok működésébe (mágia, lények, hasonlók) is rengeteg energiát kellett fektetnem a történet mellett. A Miattad című regénynél főként saját tapasztalataimat használtam fel a történésekhez, pár karakter személyiségét és egymással való kapcsolatát a körülöttem lévő személyekből merítettem, vagyis ott konkrétan kiadtam magamból mindent, ami a valósággal kapcsolatos, miközben igyekeztem pozitív maradni, ezzel kvázi elengedni a múltban történt nehézségeket, amik a depresszióm alatt megestek velem. Persze itt sokkal finomabban adagoltam ezeket, a dolgokat, sokszor a mellékszereplők kaptak meg ezt-azt, így könnyed tudott maradni a hangulat, de közben meg tudtam mutatni, bizonyos eseteket, miként lehet lereagálni.

A többi könyveit a wattpadon lehet elolvasni NightmareGale14 néven.

Madács Viktória írói oldala

Interjú Bihary Péterrel, akinek nemrég olvastam el Migránsok c. kötetét. ("Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.")

Köszönöm Bihary Péter, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Nemrégiben olvastam el a Migránsok c. kötetet, és úgy érzem, kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban. Ez a történet tükröt tart az emberek elé, mert bizony nem minden rózsaszín akkor, ha külföldön kell élnünk, dolgoznunk.

 

 

„Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.”

(Forrás: Migránsok c. könyv.)

1.

Mesélj kicsit magadról. Mit tudhatunk meg rólad?

1973-ban születtem Komlón egy szoba-konyhás házban, ahol sem vécé, sem fürdőszoba nem volt.  A szüleim legbátrabb húzása az volt, hogy tanultak és felköltöztek Budapestre. Ez volt az ő nagy kiugrásuk, mint nekem a Migránsoknak ihletet adó emigráció. Abban a politikai és társadalmi közegben ez volt a legtöbb, amit megtehettek értünk a húgommal. Nem tudok elég hálás lenni ezért nekik. Az iskoláim elvégzése után bevonultam sorállományú határőrnek, majd a rendőrség állományába szereltem át.

A rendőrségi évek életem legjobb időszaka volt. Hasznosnak éreztem magam. A magánélet látta kárát. Háromszor nősültem, kétszer váltam. A matek nem az erősségem, de annyit leszűrtem, hogy ezt a meccset minőségre és nem mennyiségre játszák, illetve rá kellett jönnöm, hogy örök optimista vagyok. Hála az égnek megtaláltam a másik felem.

A rendőrségnél tapasztalt anyagi és technikai hiányosságok megkeserítették a mindennapjainkat. Ha panaszkodtunk, az volt a válasz központilag, hogy amennyiben nem tetszik, le lehet szerelni. Megtettem. A közvetlen parancsnokaim nagyszerű emberek voltak. Büszke vagyok arra, hogy velük szolgálhattam. Legtöbbjükkel a mai napig kapcsolatban vagyok. Éva, aki a közrendvédelmi osztályvezetőm volt, elvállalta a Migránsok próbaolvasását is. Itt is nagyon köszönöm neki. Ő igazi könyvmoly: nagyon sokat segített, csiszolt a tanácsaival. A rendőrség után egy ideig csavarogtam a világban. Éltem Detroitban, Windsorban és Torontóban. Jártam Kuvaitban, Jemenben, Szíriában és a Közel-Kelet más országaiban.  Imádtam a hangulatot, a miliőt és az illatokat.  Mikor hazaérkeztem, a Ferihegyi repülőtér fegyveres szolgálatánál helyezkedtem el. Tizennégy évig szolgáltam ott. Imádtam a repteret. Egy tanult barátom mondta mindig, hogy akit a kerozin füstje megcsapott, sohasem szabadul. Teljesen igaza volt. Imádtam ezt a munkám is. Tulajdonképpen nem is tekintettem munkának. Érdekes és felelősségteljes munkakörben dolgoztam. Őrparancsnok helyettesként, sok ember munkáját kellett hol irányítani, hol koordinálni. De minden jónak vége szakad egyszer, így ennek is.

Sok írónál olvasható, hogy már gyermekkorában írni kezdett. Elsősorban a fiókjának, majd felfedezték a tehetségét. Na, én nem ilyen vagyok. 2019-ig jelentéseken és bevásárlólistákon kívül mást nem nagyon írtam. Ellenben nagyon sokat olvastam. Igazi mindenevő voltam. Amikor még nem volt kígyós játék a mobilokon, a vécén a toalett illatosító vásárlói tájékoztatóját olvastam el ezerszer. Ha gondolod most is felmondom fejből.

2.
Honnan jött az ötlet, hogy az utazásodról, élményeidről és érzéseidről mesélj?

Nehéz kérdés.
Az első lökést az ostoba emberek üvöltve a pofámba vágott sztereotípiái adták. Amikor megkapod, hogy „bezzeg neked könnyű.” Vagy le hazaárulóznak, mert a lakcímkártyádon az áll, hogy „külföldi cím.” Alapvetően, amikor az embert ilyen és hasonló atrocitások érik a mindennapokban, főleg a social media felületein akkor ez kivált egy válaszreakciót. Volt olyan időszaka az életemnek, amikor felvettem volna a kesztyűt, de mára már lenyugodtam. Arra gondoltam, hogy meg kellene mutatni azt, ami valójában történik. Nem, amit elképzelnek, amit esetleg fröcsög a média. Az emberek többsége manipulálható és manipulálják is őket, kőkeményen, minden oldalról.

Úgy gondoltam, hogy ha megírom az utam, és megírom Esther útját, talán egy kicsit helyrebillen a mérleg. Azt gondolom, hogy ha bizonyos emberek fejében megindult a gondolkodás fárasztó, de felvilágosító folyamata, és nem ítél tudatlanul, hanem megvizsgálja a témát, körbejárja azt, már megérte.

Egy dolog viszont folyamatosan itt kattog a fejemben, amikor írok. A mentorom mondta még mielőtt az első könyvem első betűjét leütöttem volna: „A könyv fegyver. Aki ír, az tanít. Taníthatsz jóra, nevelhetsz szépre, de megvan a hatalmad ahhoz is, hogy gyűlöletet szíts. Írni felelősség. Bánj jól a fegyvereddel.” Ezúton is köszönöm Bridget Felber. 

3.
Milyen mértékben van fantázia, és mennyiben valóság az írásaidban? 

Hát erre a kérdésre, könnyű válaszolni. „A veszett kutya” című regényem nagyrésze tapasztaláson alapul. A rendőrségnél eltöltött éveim megajándékoztak megannyi történettel. Rengeteg emberi sorsot láttam. Voltak vidám dolgok, de részese voltam tragédiáknak is. A fantázia igazán abban segít, hogy ezek az egymástól többnyire független cselekmények regénnyé álljanak össze. Emészthetőnek kell lennie. Úgy érzem az írás nem csak a fantáziáról, szól. Amit én szeretnék, az az, hogy az olvasó a szememmel lássa, amit én láttam. A visszajelzések szerint valamennyire sikerült is megfelelnem a saját elvárásomnak, filmszerű élmény olvasni a könyveim. Ennél jobb visszajelzés nem is kell.

A Migránsok egyértelműen több fikciót tartalmaz. Az első részben, valós emberek valós élethelyzeteit lehet megismerni. Esther és Rashid története szintén valós alapokon nyugszik. Természetesen van benne fikció, de hogy mennyi és a történet mely részei azok, az maradjon az én titkom.

„Becsület és hűség, barátom.Becsület és hűség. Nem felejtettem el a becsületkódexünk pontjait. Chaque ancien reste mon compagnon d’arme, quelle que soit sa nationalité, sa race, religion. Je lui manifeste toujours I’étroite solidarité qui doit unir les membres d’une méme famille.

Nemzetiségére, származására, vallására való tekintet nélkül minden veterán a bajtársam marad. Mindig a legnagyobb szolidaritással leszek irántuk, mintha csak egy családhoz tartoznánk.”

(Forrás: Migránsok c. könyv.)

 4.
Meddig tartott megírnod a két történetet?

Nem tartott sokáig. „A veszett kutyánál” maga az írás gyorsan ment. Amikor a mentorom elolvasta az elküldött fejezetet, és csak annyit mondott, hogy „gyorsan töröld ki a p.csába, mert tudsz ennél jobbat is”, na az sok idő volt.  Elsőként el kellett átkoznom, majd a wudu babáját kellett megszurkálnom. Ez mind idő. Majd pár órát sajnálnom kellett magam, meg agyalni azon, hogy mi a rossebért kellett nekem ebbe belevágni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van. Dramaturgia, lassítás, gyorsítás… Sorolhatnám. A Migránsoknál már gördülékenyebben ment a dolog. Meg is szabadultam a babájától. Munka mellett így is hónapok kellettek ahhoz, hogy a két könyv a nyomdába kerülhessen.

5.
Estherről mondanál pár szót? Miért pont az ő történetét mesélted el?

Hát igen. Esther. Persze azt jó, ha tudjuk, hogy nem ez az igazi neve. Kollégák voltunk. Amikor elmesélte a történetét nagyon megragadott. Egy gyönyörű fiatal lány, aki megjárta a hadak útját. Szó szerint. Mi a kis világunkban el sem tudjuk képzelni, hogy tízen pár évesen elad a családod egy idős vagy idősebb fickónak, aki persze aznap megerőszakol.  Jó esetben tizenhárom évesen már teherbe is ejt. Azt sem hiszem, hogy bárki el tudná képzelni, hogy egy gyöngyösi vagy orosházi tömbház hatodik emeletén kivágják a csiklóját a lánygyermeküknek, mert ez az évszázados tradíció. A menekülés határokon át. Naponta tucatnyi alkalommal halljuk a rádióban, mindegy, hogy vezetsz vagy vásárolsz, hogy migránsok, támadnak, illegálisan lépik át a határt stb.

Igen. Az emberi természet már csak ilyen. Az én szüleim Budapestre „menekültek” a szegénység elől és a fejlődés felé. Én szintén kiléptem a komfortzónámból. Akkor képzeljük el azt az embert, aki az életéért fut. Nem érdeklik határok. Minél messzebb akar kerülni a pokoltól. Eshter olyan őszinte, tiszta és gyermeki volt, hogy tudtam, meg kell írnom a történetét. Egy kristály jutott róla eszembe. Nem voltak manírok, nem volt megjátszás, megfelelni vágyás. Volt benne valami ősi tisztaság, amit mi már ezer éve elveszítettünk. 

6.
A családod miként állt ahhoz, hogy könyv formájában adtad ki a történetet?

Na, ja. A családom. Adrienn, a feleségem mindenben támogatott. Valahogy együtt rezdült velem.,,A veszett kutyából” Emma történetét olvastattam el vele.  Amikor végzett nem szólt semmit. Meg kellett emésztenie. Jóval később, már a kicsik lefeküdtek, csak annyit mondott: Ez ütött. Nagyon jó. Csináld. Ettől a perctől fogva próbált tehermentesíteni, amikor írtam. A nagylányom, Kíra támogatott mindenben. Sokat nem találkozunk, mert mint minden tizenéves a szobájában él. Ha kilép onnan: akkor szeret, és támogat. Hát elérkeztünk a legnagyobb segítségeimhez. A kicsik. Aisa és Arina. Mindenben segítettek. Kaptam az íráshoz zenei aláfestést: Peppa malac, Bogyó és Babóca. Éjjel nappal. Nem engedték, hogy magával ragadjon a történet, mert az nekem biztos rossz lett volna, ezért ötpercenként jöttek, hogy éhesek, szomjasak, pisilni kell, unatkoznak. Mindent egybevetve, lehetett volna sokkal rosszabb. Írhattam volna egy börtönben is…

 7.
A két könyvedet kiknek ajánlanád?

Visszakérdezek. Te kinek ajánlanád? Én bárkinek, mert kell a pénz alkoholra, drogra és csajokra. Nem. Viccet félre. A veszett kutyát annak ajánlom, aki szereti a zsarutörténeteket. Van benne erotika így az az olvasói réteg is megtalálja a számítását, aki kedveli, ha egy szerző kendőzetlenül, cenzúrázatlanul adja át a gondolatait. A Migránsokat pedig annak, aki gondolkodó, vagy szeretne azzá válni.

8.
Várható-e a későbbiekben új kötet? Ha igen, miről szól majd?

Jelenleg „A veszett kutya” folytatása félkész. Remélem, tavaszra elő tudok állni vele. Rendőrségi történetek és némi ízelítő egy magánnyomozó hétköznapjaiból.

A másik félkész könyvem teljesen más témájú. Ennek a történetnek az alapját a válás adja. A PAS szindrómáról szól. Nem egyedül írom. Az írótársam Bridget Felber, aki, egy anya szemén keresztül mutatja meg, milyen elveszíteni egy gyermeket PAS-os szülő koránt sem áldásos tevékenységének eredményeként. Én apaként mutatom be, hogy miként idegeníti el a válás után a gondozó szülő a gyermeket a külön élő szülőtől.

Igazi darázsfészekbe nyúlunk, de nagyon kevés olyan család van, ahol, ha máshol nem, de baráti körben ne találkoztak volna a problémával. Ez a könyv nem a nemek harcáról szól. A PAS nemtelen pusztító. Talán a könyvünk segít időben felismerni, és túlélni ezt az időszakot.

A harmadik könyvem még csak vázlat. Ez a könyv egy igazi úthenger lesz. Egyelőre nem is szeretnék többet elárulni róla. 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

 Én köszönöm az interjút!

Amennyiben bárkinek kérdése lenne a könyvekkel kapcsolatban, Facebookon állok rendelkezésére.

 A könyveket itt tudjátok beszerezni NewLine Kiadó oldalán.