Interjú Madács Viktóriával, akiért érdemes figyelemmel kísérni az írónő palánta munkáját.

Köszönöm Madács Viktóriának, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Számomra megtisztelő, hogy megjelenés előtt elolvashatom mindkét könyvét. Ez alkalomból szeretnék beszélgetni az írásról, könyvekről és arról, hogy miért pont abban a műfajban kezdte el írni. Jelenleg az egyik könyvét beadta egy pályázatra. Bízom benne, hogy elnyeri a zsűri a tetszését. 

 

Mesélnél egy kicsit magadról? Mikor kezdtél el írni?
Mi késztet arra, hogy írásra add a fejed?

Ha nem baj, kicsit kavarva fogok válaszolni a három kérdésre, mert úgy lesz látható a teljes kép. Örökletesen hajlamos vagyok a depresszióra (ezt szerencsére már sikerült kezeltetnem, egy éve kigyógyultam), és sok más mentális betegségre, amik miatt mindig vágytam arra, hogy elmenekülhessek egy másik világba, ahol vagy nem érnek utol a problémáim, vagy ahol láthatom, mások hogyan tudják kezelni őket. Nagyjából 11 évvel ezelőtt (12 éves koromban) kezdtem el belemászni a regényírásba, bár eleinte csak magamat képzeltem bele már ismert történetekbe (mint Harry Potter, Gyűrűk Ura, hasonlók). Aztán 14 éves koromban eszembe jutott, hogy megpróbálok írni egy teljesen saját regényt (sajnos ő nem sikerült a legjobban, de tervezem valamikor felújítani, mert az alapját még mindig nagyon szeretem). Azóta pedig minden nap írok pár oldalt, talán 50 hosszabb, rövidebb regény ötlete van jelenleg felvázolva a jegyzeteim közt, úgyhogy el vagyok látva ötletekkel, és mindet meg szeretném valósítani egyszer. És, hogy az íráson kívül másról is meséljek kicsit: cukrászatot tanultam, főként díszítőcukrászatot, így még a szakmámban is elkísér a kreatív munka, amiben bármikor el tudok veszni.

Az egyik könyvedet elolvastam, illetve újra olvasom, kérlek, meséld el, miért épp vérfarkasokról, vámpírokról meg tündékről kezdtél el írni? Van új, amit érdemes felhasználni? Nem félsz attól, hogy klisés lesz a történet, hogy az olvasó azt fogja mondani, hogy volt már többféleképpen?

A különféle misztikumok, mitológiák mindig magukkal tudtak ragadni, mert az általam nem igazán kedvelt valóság határait feszegeti, ráadásul ezen a területen tudom a legjobban elengedni a kreativitásomat (meg a sci-fiben, de ahhoz valamiért egyáltalán nem konyítok). A kezdetektől a fantasy volt a kedvenc zsánerem, szerettem elrugaszkodni a valóságtól, de közben úgy éreztem (korábban említett első regényem miatt), hogy a középkori világ nem igazán az én területem, így a mai világba vezettem a karaktereimet, a világomat. A vámpírok, vérfarkasok, és a többi lény igazából pont azért jutottak eszembe, mert szerettem volna kicsit belenyúlni a sablonokba, megcsavarni őket, hogy valami ismerőset, mégis újat alkossak belőlük. És nemrég kiderült, hogy sikerült megtennem ezt! Az általad olvasott regény után belekezdtem egy sorozatba, amikkel az univerzumomat szerettem volna bővíteni, illetve megismertetni másokkal, hátha mire eljutok a kiadás pillanatáig, már lesznek páran, akik valahol találkoztak a nevemmel, és szeretnék elolvasni azt a regénysorozatot is, amin (jelenleg) lassan 3 éve dolgozok. Az egyik ilyen rövid történet egy újságírót követ, aki a lényeimet interjúvolja meg, érdeklődik a mindennapi életükről, különféle erőikről, képességeikről. Őt beküldtem egy kisebb versenyre, ahol a magyar Wattpad legjobbjait keresik minden hónapban, első helyezést értem el vele „Egyéb” kategóriában, és a zsűritől kapott kritikában azt írták: sikerült teljesen új oldalról megfognom a különféle mitikus lényeket, főleg a vámpírokat, ezzel pedig tudtam újdonságokat mutatni.

Mennyire nehéz egy ilyen történetet, műfajt megírni? 

Szerintem ez több dologtól függ. Annyi biztos, hogy számomra nem okozott nehézséget megírni a regény első változatát, egészen a negyedik rész feléig jutottam vele, amikor elkezdtem meglátni a hibákat és összeférhetetlenségeket az univerzumban. Onnan jött a nehezebb rész: a világalkotás. Persze a lényeket már korábban megalkottam, de különféle szabályokat kellett állítanom, nehogy elszaladjon velem a ló, aztán néhol túl aprónak tűnő kérdéseket is meg kellett válaszolnom, hogy semmilyen hiba ne csúszhasson a „gépezetbe”. Még így is rengetegszer érzem úgy újraolvasásnál, hogy egy-két helyen máshogy is megoldhattam volna ezt-azt, de ezek igazából már tényleg csak apróságok. És, hogy egy kerekebb választ adjak a kérdésre: A fantasy történeteknél a kreativitás és (nem meglepően) a fantázia kulcs, amik mellett kiemelten fontos a szabályok és határok megszabása (pl.: meddig oldhatjuk meg csak mágiával a problémákat), így nem igazán nehéznek mondanám a megírását, sokkal inkább munkaigényesnek.

Mit gondolsz manapság, érdemes könyvet írni? Mert azt veszem észre, hogy egyre többen írnak és szeretnének kiadatni a könyveket. Te, hogyan látod ezt? 

Igen, én is egyre többeket látok írni, de mellette az olvasás is egyre elterjedtebb, vagyis van kereset az írók munkájára. Bár én akkor is ugyanúgy hajlanék az írói munka felé, ha már a halál se venne könyvet a kezébe. Nem igazán vagyok jó az emberekkel való „együttélésben”, ezzel viszont sokkal könnyebben ki tudom fejezni magam, és első sorban azért írok, hogy kiadhassam magamból azt, ami a fejemben kavarog. 

Milyen érzés, amikor leülsz és írsz? Van valami inspiráció, ihlet, amiért írsz?

Ha sikerül felvennem a történetem fonalát, a főszereplőm karakterét (mert általában E/1-ben írok), akkor ki sem lehet robbantani a billentyűzet elől. Úgy érzem magam, mintha bekerülnék abba a világba, amiről éppen írok, és többször megesett már, hogy együtt sírtam, nevettem, vagy dühöngtem a karaktereimmel. A történeteim alapját legtöbb esetben az álmaimból merítem, emiatt megesik, hogy reggelente az az első dolgom, hogy megnyitom a telefonomon a jegyzettömböt, majd legépelek mindent, amíg még friss az élmény. Viszont párom is rengeteget segít nekem, ötleteket ad (történetalapokhoz és hibajavításokhoz úgyszintén), biztat, és felemel a padlóról, ha éppen egy nehezebb időszakomat élem. És persze állítása szerint örökké ő lesz a legnagyobb rajongóm.

Szoktalak látni Téged a Béta csoportban, mennyire nehéz bétázót találni, ha találsz is mennyire megbízhatóak? Volt olyan, aki nem is segített neked? Mi szükség a Bétázóra, mesélnél róla?

A béták hihetetlenül fontosak a kezdő/amatőr írók számára, mert az ő tanácsaik alapján tudunk fejlődni, javítani a regényeinken, ráadásul egy külső szemlélő előbb veszi észre a hibáinkat (mind nyelvtani, mind történeti szinten), mint mi. Bétát találni könnyű, csak egy olyan hirdetés kell hozzá, amiben minden benne van, amire számítani lehet a történetben (így nem történik meg, hogy valaki olyasmibe fut bele valaki más regényében, ami számára felkavaró lehet). *És akkor jön a nehezebb oldal…* Jó bétát már sokkal nehezebb találni, mert ugye az ilyen csoportokban teljesen ingyen, saját szabadidejükből vállalják az emberek a bétázást. Eddig rengetegen jelentkeztek a hirdetéseimre, de csak tört része írt vissza, még kevesebb segített ténylegesen, és ennél is kevesebb rágta át magát a teljes regényen. A bétázás igazából fárasztó tud lenni, így nem csodálkozok rajta, mikor valaki feladja egy idő után (bár ilyenkor jólesne legalább egy üzenet, hogy ne is várjam a további véleményt). Eddig összesen két olyan bétám volt (egyikük a fantasymat, másikuk a meleg romantikusomat kapta meg), aki tényleg végigolvasta a regényt, minden hibára rámutatott (nyelvtanilag és történetileg is), amit javítanom kell, és nekik hihetetlenül hálás vagyok, nagyon kedvesek voltak, amiért megtették ezt nekem. Mint mondtam, sokan akadtak, akik vissza sem írtak, de voltak olyanok is, akik csak meg akarták tartani a látszatot, hogy ők segítenének, aztán úgyszintén köddé váltak. Egyetlen olyan személy volt (a meleg romantikus regényemet kapta meg), akire nagyon dühös lettem, mert egyáltalán nem azt csinálta, amit a hirdetésemben kértem, kiforgatta a szavaimat, ráadásul passzív-agresszív módon rágalmazni kezdett (homofóbiával és beszűkült látókörrel vádolt), miután nem fogadtam el, hogy hat oldal alapján reflektált az egész (306 oldalas) regényre.

A másik könyved egy LMBTQ meleg romantikus regény. Ez miként jött, hogy fantasy után egy ilyen műfajban elkezdj írni? 

Mivel a fantasy sorozatom egy sokkal sötétebb és súlyosabb hangulatú történetet foglal magába, szerettem volna tartani egy kis szünetet, mielőtt beleugrok a második rész újraírásába. Bele akartam vágni egy könnyedebb hangvételű regénybe, ezért elővettem egy régebbi ötletemet, ami csak porosodott a jegyzeteim között, és nekiálltam. A karaktereim szexualitását eddig is nyitottan kezeltem, a fantasymban is akadt több nem heteró szereplő (ráadásul, hogy csigázzalak kicsit, a második rész Roland szemszögéből fog játszódni), így nem éreztem sokkal másabbnak ezt a regényt, mint a másikat. Kikapcsolódásnak a nehezebb témák alól tökéletesen jó volt, ráadásul elengedhettem a romantikus oldalamat is, hogy kivételesen csak ezen legyen a hangsúly. 

Kezdő íróként mennyire nehéz érvényesülni ebben a szakmában, vagy sok író között lenni 

Igazából én kifejezetten élvezem azt is, ha tapasztaltabbak közt lehetek, és azt is, ha hozzám hasonló kezdők között. Jelenleg is tagja vagyok egy csoportnak, akikkel folyton segítjük egymást, tanácsokat adunk a másiknak, és időnként átbeszéljük a kapott kritikákat is, hogy könnyebben megláthassuk, mit lenne érdemes megfogadni, mit érdemes figyelmen kívül hagyni. Eddig sajnos nem adatott meg, hogy úgy igazán érvényesülhessek írói téren, csak kisebb versenyeken értem el bármilyen helyezést, de merek reményeket fűzni mind a mostani pályázathoz, mind a jövőbeniekhez. 

Melyik volt számodra nehezebb? Megírni A vadászok 1. és a Miattad c. köteteket. Hiszen két különböző műfajról van szó.

Jelenleg mindenképpen a Vadászokat mondanám, mert ott magába az univerzum felépítésébe és a dolgok működésébe (mágia, lények, hasonlók) is rengeteg energiát kellett fektetnem a történet mellett. A Miattad című regénynél főként saját tapasztalataimat használtam fel a történésekhez, pár karakter személyiségét és egymással való kapcsolatát a körülöttem lévő személyekből merítettem, vagyis ott konkrétan kiadtam magamból mindent, ami a valósággal kapcsolatos, miközben igyekeztem pozitív maradni, ezzel kvázi elengedni a múltban történt nehézségeket, amik a depresszióm alatt megestek velem. Persze itt sokkal finomabban adagoltam ezeket, a dolgokat, sokszor a mellékszereplők kaptak meg ezt-azt, így könnyed tudott maradni a hangulat, de közben meg tudtam mutatni, bizonyos eseteket, miként lehet lereagálni.

A többi könyveit a wattpadon lehet elolvasni NightmareGale14 néven.

Madács Viktória írói oldala

Interjú Bihary Péterrel, akinek nemrég olvastam el Migránsok c. kötetét. ("Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.")

Köszönöm Bihary Péter, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Nemrégiben olvastam el a Migránsok c. kötetet, és úgy érzem, kötelező olvasmánnyá tenném az iskolákban. Ez a történet tükröt tart az emberek elé, mert bizony nem minden rózsaszín akkor, ha külföldön kell élnünk, dolgoznunk.

 

 

„Miért én menjek el ebből az országból? Itt a hazám. Megtanultam a Himnuszt. Harcos vagyok, majd én megmutatom. Felesküdtem erre az országra rendőrként. Az életemet is adtam volna érte, de rá kellett jönnöm, hogy ez az ország már nem az, amelyikre felesküdtem.”

(Forrás: Migránsok c. könyv.)

1.

Mesélj kicsit magadról. Mit tudhatunk meg rólad?

1973-ban születtem Komlón egy szoba-konyhás házban, ahol sem vécé, sem fürdőszoba nem volt.  A szüleim legbátrabb húzása az volt, hogy tanultak és felköltöztek Budapestre. Ez volt az ő nagy kiugrásuk, mint nekem a Migránsoknak ihletet adó emigráció. Abban a politikai és társadalmi közegben ez volt a legtöbb, amit megtehettek értünk a húgommal. Nem tudok elég hálás lenni ezért nekik. Az iskoláim elvégzése után bevonultam sorállományú határőrnek, majd a rendőrség állományába szereltem át.

A rendőrségi évek életem legjobb időszaka volt. Hasznosnak éreztem magam. A magánélet látta kárát. Háromszor nősültem, kétszer váltam. A matek nem az erősségem, de annyit leszűrtem, hogy ezt a meccset minőségre és nem mennyiségre játszák, illetve rá kellett jönnöm, hogy örök optimista vagyok. Hála az égnek megtaláltam a másik felem.

A rendőrségnél tapasztalt anyagi és technikai hiányosságok megkeserítették a mindennapjainkat. Ha panaszkodtunk, az volt a válasz központilag, hogy amennyiben nem tetszik, le lehet szerelni. Megtettem. A közvetlen parancsnokaim nagyszerű emberek voltak. Büszke vagyok arra, hogy velük szolgálhattam. Legtöbbjükkel a mai napig kapcsolatban vagyok. Éva, aki a közrendvédelmi osztályvezetőm volt, elvállalta a Migránsok próbaolvasását is. Itt is nagyon köszönöm neki. Ő igazi könyvmoly: nagyon sokat segített, csiszolt a tanácsaival. A rendőrség után egy ideig csavarogtam a világban. Éltem Detroitban, Windsorban és Torontóban. Jártam Kuvaitban, Jemenben, Szíriában és a Közel-Kelet más országaiban.  Imádtam a hangulatot, a miliőt és az illatokat.  Mikor hazaérkeztem, a Ferihegyi repülőtér fegyveres szolgálatánál helyezkedtem el. Tizennégy évig szolgáltam ott. Imádtam a repteret. Egy tanult barátom mondta mindig, hogy akit a kerozin füstje megcsapott, sohasem szabadul. Teljesen igaza volt. Imádtam ezt a munkám is. Tulajdonképpen nem is tekintettem munkának. Érdekes és felelősségteljes munkakörben dolgoztam. Őrparancsnok helyettesként, sok ember munkáját kellett hol irányítani, hol koordinálni. De minden jónak vége szakad egyszer, így ennek is.

Sok írónál olvasható, hogy már gyermekkorában írni kezdett. Elsősorban a fiókjának, majd felfedezték a tehetségét. Na, én nem ilyen vagyok. 2019-ig jelentéseken és bevásárlólistákon kívül mást nem nagyon írtam. Ellenben nagyon sokat olvastam. Igazi mindenevő voltam. Amikor még nem volt kígyós játék a mobilokon, a vécén a toalett illatosító vásárlói tájékoztatóját olvastam el ezerszer. Ha gondolod most is felmondom fejből.

2.
Honnan jött az ötlet, hogy az utazásodról, élményeidről és érzéseidről mesélj?

Nehéz kérdés.
Az első lökést az ostoba emberek üvöltve a pofámba vágott sztereotípiái adták. Amikor megkapod, hogy „bezzeg neked könnyű.” Vagy le hazaárulóznak, mert a lakcímkártyádon az áll, hogy „külföldi cím.” Alapvetően, amikor az embert ilyen és hasonló atrocitások érik a mindennapokban, főleg a social media felületein akkor ez kivált egy válaszreakciót. Volt olyan időszaka az életemnek, amikor felvettem volna a kesztyűt, de mára már lenyugodtam. Arra gondoltam, hogy meg kellene mutatni azt, ami valójában történik. Nem, amit elképzelnek, amit esetleg fröcsög a média. Az emberek többsége manipulálható és manipulálják is őket, kőkeményen, minden oldalról.

Úgy gondoltam, hogy ha megírom az utam, és megírom Esther útját, talán egy kicsit helyrebillen a mérleg. Azt gondolom, hogy ha bizonyos emberek fejében megindult a gondolkodás fárasztó, de felvilágosító folyamata, és nem ítél tudatlanul, hanem megvizsgálja a témát, körbejárja azt, már megérte.

Egy dolog viszont folyamatosan itt kattog a fejemben, amikor írok. A mentorom mondta még mielőtt az első könyvem első betűjét leütöttem volna: „A könyv fegyver. Aki ír, az tanít. Taníthatsz jóra, nevelhetsz szépre, de megvan a hatalmad ahhoz is, hogy gyűlöletet szíts. Írni felelősség. Bánj jól a fegyvereddel.” Ezúton is köszönöm Bridget Felber. 

3.
Milyen mértékben van fantázia, és mennyiben valóság az írásaidban? 

Hát erre a kérdésre, könnyű válaszolni. „A veszett kutya” című regényem nagyrésze tapasztaláson alapul. A rendőrségnél eltöltött éveim megajándékoztak megannyi történettel. Rengeteg emberi sorsot láttam. Voltak vidám dolgok, de részese voltam tragédiáknak is. A fantázia igazán abban segít, hogy ezek az egymástól többnyire független cselekmények regénnyé álljanak össze. Emészthetőnek kell lennie. Úgy érzem az írás nem csak a fantáziáról, szól. Amit én szeretnék, az az, hogy az olvasó a szememmel lássa, amit én láttam. A visszajelzések szerint valamennyire sikerült is megfelelnem a saját elvárásomnak, filmszerű élmény olvasni a könyveim. Ennél jobb visszajelzés nem is kell.

A Migránsok egyértelműen több fikciót tartalmaz. Az első részben, valós emberek valós élethelyzeteit lehet megismerni. Esther és Rashid története szintén valós alapokon nyugszik. Természetesen van benne fikció, de hogy mennyi és a történet mely részei azok, az maradjon az én titkom.

„Becsület és hűség, barátom.Becsület és hűség. Nem felejtettem el a becsületkódexünk pontjait. Chaque ancien reste mon compagnon d’arme, quelle que soit sa nationalité, sa race, religion. Je lui manifeste toujours I’étroite solidarité qui doit unir les membres d’une méme famille.

Nemzetiségére, származására, vallására való tekintet nélkül minden veterán a bajtársam marad. Mindig a legnagyobb szolidaritással leszek irántuk, mintha csak egy családhoz tartoznánk.”

(Forrás: Migránsok c. könyv.)

 4.
Meddig tartott megírnod a két történetet?

Nem tartott sokáig. „A veszett kutyánál” maga az írás gyorsan ment. Amikor a mentorom elolvasta az elküldött fejezetet, és csak annyit mondott, hogy „gyorsan töröld ki a p.csába, mert tudsz ennél jobbat is”, na az sok idő volt.  Elsőként el kellett átkoznom, majd a wudu babáját kellett megszurkálnom. Ez mind idő. Majd pár órát sajnálnom kellett magam, meg agyalni azon, hogy mi a rossebért kellett nekem ebbe belevágni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van. Dramaturgia, lassítás, gyorsítás… Sorolhatnám. A Migránsoknál már gördülékenyebben ment a dolog. Meg is szabadultam a babájától. Munka mellett így is hónapok kellettek ahhoz, hogy a két könyv a nyomdába kerülhessen.

5.
Estherről mondanál pár szót? Miért pont az ő történetét mesélted el?

Hát igen. Esther. Persze azt jó, ha tudjuk, hogy nem ez az igazi neve. Kollégák voltunk. Amikor elmesélte a történetét nagyon megragadott. Egy gyönyörű fiatal lány, aki megjárta a hadak útját. Szó szerint. Mi a kis világunkban el sem tudjuk képzelni, hogy tízen pár évesen elad a családod egy idős vagy idősebb fickónak, aki persze aznap megerőszakol.  Jó esetben tizenhárom évesen már teherbe is ejt. Azt sem hiszem, hogy bárki el tudná képzelni, hogy egy gyöngyösi vagy orosházi tömbház hatodik emeletén kivágják a csiklóját a lánygyermeküknek, mert ez az évszázados tradíció. A menekülés határokon át. Naponta tucatnyi alkalommal halljuk a rádióban, mindegy, hogy vezetsz vagy vásárolsz, hogy migránsok, támadnak, illegálisan lépik át a határt stb.

Igen. Az emberi természet már csak ilyen. Az én szüleim Budapestre „menekültek” a szegénység elől és a fejlődés felé. Én szintén kiléptem a komfortzónámból. Akkor képzeljük el azt az embert, aki az életéért fut. Nem érdeklik határok. Minél messzebb akar kerülni a pokoltól. Eshter olyan őszinte, tiszta és gyermeki volt, hogy tudtam, meg kell írnom a történetét. Egy kristály jutott róla eszembe. Nem voltak manírok, nem volt megjátszás, megfelelni vágyás. Volt benne valami ősi tisztaság, amit mi már ezer éve elveszítettünk. 

6.
A családod miként állt ahhoz, hogy könyv formájában adtad ki a történetet?

Na, ja. A családom. Adrienn, a feleségem mindenben támogatott. Valahogy együtt rezdült velem.,,A veszett kutyából” Emma történetét olvastattam el vele.  Amikor végzett nem szólt semmit. Meg kellett emésztenie. Jóval később, már a kicsik lefeküdtek, csak annyit mondott: Ez ütött. Nagyon jó. Csináld. Ettől a perctől fogva próbált tehermentesíteni, amikor írtam. A nagylányom, Kíra támogatott mindenben. Sokat nem találkozunk, mert mint minden tizenéves a szobájában él. Ha kilép onnan: akkor szeret, és támogat. Hát elérkeztünk a legnagyobb segítségeimhez. A kicsik. Aisa és Arina. Mindenben segítettek. Kaptam az íráshoz zenei aláfestést: Peppa malac, Bogyó és Babóca. Éjjel nappal. Nem engedték, hogy magával ragadjon a történet, mert az nekem biztos rossz lett volna, ezért ötpercenként jöttek, hogy éhesek, szomjasak, pisilni kell, unatkoznak. Mindent egybevetve, lehetett volna sokkal rosszabb. Írhattam volna egy börtönben is…

 7.
A két könyvedet kiknek ajánlanád?

Visszakérdezek. Te kinek ajánlanád? Én bárkinek, mert kell a pénz alkoholra, drogra és csajokra. Nem. Viccet félre. A veszett kutyát annak ajánlom, aki szereti a zsarutörténeteket. Van benne erotika így az az olvasói réteg is megtalálja a számítását, aki kedveli, ha egy szerző kendőzetlenül, cenzúrázatlanul adja át a gondolatait. A Migránsokat pedig annak, aki gondolkodó, vagy szeretne azzá válni.

8.
Várható-e a későbbiekben új kötet? Ha igen, miről szól majd?

Jelenleg „A veszett kutya” folytatása félkész. Remélem, tavaszra elő tudok állni vele. Rendőrségi történetek és némi ízelítő egy magánnyomozó hétköznapjaiból.

A másik félkész könyvem teljesen más témájú. Ennek a történetnek az alapját a válás adja. A PAS szindrómáról szól. Nem egyedül írom. Az írótársam Bridget Felber, aki, egy anya szemén keresztül mutatja meg, milyen elveszíteni egy gyermeket PAS-os szülő koránt sem áldásos tevékenységének eredményeként. Én apaként mutatom be, hogy miként idegeníti el a válás után a gondozó szülő a gyermeket a külön élő szülőtől.

Igazi darázsfészekbe nyúlunk, de nagyon kevés olyan család van, ahol, ha máshol nem, de baráti körben ne találkoztak volna a problémával. Ez a könyv nem a nemek harcáról szól. A PAS nemtelen pusztító. Talán a könyvünk segít időben felismerni, és túlélni ezt az időszakot.

A harmadik könyvem még csak vázlat. Ez a könyv egy igazi úthenger lesz. Egyelőre nem is szeretnék többet elárulni róla. 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

 Én köszönöm az interjút!

Amennyiben bárkinek kérdése lenne a könyvekkel kapcsolatban, Facebookon állok rendelkezésére.

 A könyveket itt tudjátok beszerezni NewLine Kiadó oldalán.

Beleolvasó 3.rész: C. C. Brown: Tania-Örvény a múltba ("– Köszönöm, kellemesen utaztam. Örülök, hogy itt lehetek - válaszoltam, miután a dundi hölgy megropogtatta csontjaim.")

 

Múlt héten sajnos nem tudtam megosztani C. C. Brown: Tania – Örvény a múltba c. könyvből a részletet. De ma hosszabb részletet hozok nektek. Remélem tetszeni fog nektek.A mostani részben épp arról szól, hogy miként ismerkedik Tania a leendő munkahelyével.

 
C. C. Brown:
Tania – Örvény a múltba

 Tartalom:

 Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!

 ENGEDÉLLYEL

– Köszönöm, kellemesen utaztam. Örülök, hogy itt lehetek - válaszoltam, miután a dundi hölgy megropogtatta csontjaim.
– Renata vagyok, ennek a teamnek a vezetője. Sokat leszünk majd együtt – karolt belém, aztán bekísért a nagykapun, ami az állatkertbe vezetett.   
– Szeretném az összes állatot személyesen bemutatni neked, de most erre nincs idő, inkább csak gyorsan elintézzük a formaságokat, körbevezetlek, aztán tiéd a délután! – nevetett Renata, csak úgy rázkódott az egész teste.
– Az irodában felveszem az adataid, ruha méret satöbbi, a menüt majd a napirendet is megbeszéljük, amit általában tartunk.
Közben folyamatosan, körkörösen mentünk le a sziklák között, egy kiépített úton. Fölöttünk, általam még soha nem látott madarak repkedtek. Kopasz kisember jött velünk szembe, kis talicskát tolva maga előtt, nadrágszára duplán fel volt hajtva, a legalább két számmal nagyobb bakancsot kacsázó léptekkel próbálta magán tartani.
– Á, Josè! Bemutatom Tania-t, aki nálunk fog dolgozni egy ideig.
A kisember letette a talicskát, melyben valószínűleg az állatok alól kiszedett alom volt, megtörölte kezét a nadrágszárába, majd felém nyújtotta.
– Részemről a megtiszteltetés szép hölgyem!
Mosolyogva továbbállt rakományával.
– Josè a beszerzési igazgató – magyarázta Renata, mire kikerekedett a szemem, és picit elszégyelltem magam a férfi után nézve.
Abban a hitben voltam, hogy Josè egy egyszerű segédmunkás, aki az állatok helyét takarítja.
– Igen, igen drágám – mosolygott anyáskodva Renata.
– Nem minden az, aminek látszik. Itt mindenki, mindent csinál. Nincs hierarchia a tevékenységek között. A csoportvezetők, és igazgatók is megfogják a munka keményebbik végét, ha szükséges. Remélem, ez nem jelent neked gondot?– fordult szembe velem, mikor az irodához értünk.
– Ó, dehogyis! Épp ellenkezőleg! – válaszoltam hevesen.
Az apró iroda, ahová beinvitált Renata, otthonos kis kuckónak tűnt. Kávé Illat terjengett a levegőben. Színes bögrék a polcokon, mindenki nevével ellátva, a falon rengeteg kép a pingvinekről, fókákról, a munkálatokról, amikor az objektum felépült. Mosolygó karácsonyi csoportképek, és egy kép, amelyen egy hatalmas épület állt, valószínűleg a Living Coasts helyén. Méltóságteljesen emelkedett a szikla tetején, alatta a tenger habjai fodrozódtak. Sokáig néztem, és elmerengtem, ez a fantasztikus építmény vajon miért nincs már többé? 
– Látom téged is megragadott a látvány – lépett mellém Renata a képre nézve.
– Igen, nagyon szeretem a régi épületeket.
– Ez volt a Marine Spa, 1851-ben épült, és száz évig ez a hely volt Torquay, sőt az angol Riviéra közösségi életének központja. Óriási fürdő, hatalmas bálteremmel, ahol a nyaraló előkelőségek színe, java megfordult. Cárok, grófok, hercegek, színészek, és ünnepelt színésznők látogatták e helyet. Micsoda élet volt itt.. – tekintete a messzibe révedt, mintha ő maga is részese lett volna ennek az előkelő társaságnak.
Néztem a képet, odaképzeltem a pávatollas hölgyeket, az elegáns urakat, ahogy teázgatnak, táncolnak, napfürdőznek, vagy pletykákat suttognak a szomszédjuk fülébe.
– Aztán 1971-ben lebontották egy sajnálatos, halálos baleset következményeként – ült le Renata nagyot sóhajtva.
– Mi történt? – fordultam el a képtől.
– Egy fiút beszippantott a medence leeresztő pumpája. Guy Hendersonnak hívták, alig volt tizennégy éves. A társaival érkezett. Tűvé tettek mindent, miután eltűnt, aztán csak, este találták meg, mikor leeresztették a vizet… Szomorú, nagyon szomorú eset volt. A bontást már amúgy is latolgatta a helyi önkormányzat, de ez az eset végképp pontot tett az ügy végére. Építettek a helyére egy szórakozóhelyet 1977-ben, amit Coral Island-nak neveztek el. Szép volt, de valahogy mégsem az igazi. 1997-ben lebontották azt is – Renata elmosolyodott.
– Ennyi a történet. 2003-ban nyitotta meg a Living Coasts a kapuját, és az óta folyamatosan fejlődünk. Fókák, pingvinek, halak, vidrák, madarak kerültek évről évre ide. Bővültünk, szépültünk, évről évre. Ma már interaktív játékokkal tudjuk a gyerekeknek érdekesebbé tenni az állatkertet. Így jobban megismerik az állatainkat is. Madárházunk legmagasabb pontja 19 méter. Az akvárium teljes kapacitása 1214 köbméter. Számos díjat nyertünk a bolygónk környezetvédelmének megóvására készített projektjeinkkel, ezzel is felhívva az emberek figyelmét ennek fontosságára. Tehát, térjünk a száraz tények mezejére! – kapott fel egy tollat, és egy kérdőív fölé hajolt.
Még egy pillantást vetettem a Marine Spa elsárgult fotójára, majd válaszolni kezdtem Renata kérdéseire.
Azonnal beleszerettem a környékbe. A ház, amelyben lakhattam, noha kívülről régi, ormótlan kövekkel kirakott épület volt, belülről modern, felszerelt lakást rejtett
A következő napok, hetek hihetetlen gyorsasággal teltek el. Annyi dolgom volt, annyi mindent meg kellett tanulnom az állatkert házirendjéről, hogy csak úgy kavargott a fejem. Mértem a víz hőmérsékletét, PH értékét, és a szűrők állapotát is felülvizsgáltam. Megismertem a karbantartókat, elbeszélgettem velük a medence állapotáról. Lassan mindenki tudta, ki az a barna hajú, külföldi lány, aki nap, mint nap feltűnik a fókáknál. Reggelente együtt kávéztamRenata irodájában a többiekkel, ebédidőben a közeli fish and chips büfében ettem, miközben bámészkodtam, mert mindig volt mit.
A szabadnapom hétvégére esett. Végre volt lehetőségem felfedezni a környéket. Két kollégám, Kathy, és Tom felajánlották, hogy körbevezetnek, megmutatják a látványosságokat. Végül Tom a sziklák közelébe kormányozta a kis csónakot.
– Látod, itt engedik ki az elhasznált vizet az állatoktól – mutatott egy nagy csőre.
– Régen ezen a csövön engedték le az uszoda vizét is. Vigyázni kell, mert itt a szikla alatt sok az örvény.
– Be lehet menni a szikla alá? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Mi már egyszer be is mentünk, ugye Tom? – dicsekedett Kathy.
– Be, de nem mennék be újra.
– Majdnem az életünkbe került – kuncogott Kathy, mintha valami csínytevés lett volna az életveszélyes kaland.
– De miért mentetek be, ha egyszer veszélyes?   
Őszintén szólva tudtam a választ. Hiszen húsz évesen én is rengeteg ostobaságot követtem el, és ha megkérdezték miért csináltam, csak annyit mondtam: miért is ne? És ahogy vártam, Kathy csak rántott egyet a vállán.
– Kíváncsiak voltunk mi van ott.
– Itt a kiáramló víz melegebb, mint a tenger hőmérséklete, ezért a vadon élő fókák is itt szoktak tanyázni.
– Ha még egy darabig itt várnánk, akkor biztos találkoznánk az egyikkel. De ha vadon élő fókát akarsz látni, akkor mutatok én neked – s már kanyarodott is el a sziklabarlang bejáratától.
Még visszanéztem a fekete lyuk felé, ahol a víz zölden örvénylett, egyre magasabban, ahogy a dagály közeledett.
– Nyugodtan elkötheted a csónakot is ha van időd, és kirándulni szeretnél – folytatta Tom.
– De mindig használd a mentőmellényt! – figyelmeztetett.
– Ez mind nagyon klassz, bár nem tudom, hogy merném egyedül vezetni.
– Ugyan már! – válaszolta a fiú, és kezembe nyomta a kormányrudat.
– Most te vezetsz.
Először picit megijedtem, de aztán egyre jobban élveztem az irányítást. Megtanultam beindítani a motort, a gyorsítás, lassítás is könnyen ment, mire visszaértünk.
– Azt javaslom, ha kimennél a csónakkal, azért a bokádhoz kösd az egyik madzagot, ami itt a csónak oldalán van. Ha véletlenül a vízbe borulsz, akkor a zsinór megrántásával leáll a motor, és te sem kerülsz távol tőle, vissza tudsz mászni rá.
– Nem tudom, hogy merném, de lehet, majd egyszer kipróbálom – ígértem.

 

Ha tetszett a beleolvasó, itt megvásárolhatod a könyvet.

C.C.Brown oldala

C.C. Brown írói oldala

Amazon

Libri

 

Beleolvasó: S. A. Locryn: Gyufaláng - (" Ezután Sándor becsukta a bejárati ajtót, karon fogta Tamást és a konyhába vezette.")

Ma este egy exkluzív történelmi meleg regényről hozok nektek beleolvasót. S. A. Locryn: Gyufaláng címmel, ami hamarosan a véleményem is felkerül majd a blogomra. Most egy részletet hozok nektek, bízom benne tetszeni fog. Engem meggyőzött teljesen.

S.A. Locryn:
Gyufaláng

 

Tartalom:

 Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.
1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.
Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?
Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt?

ENGEDÉLLYEL

1947.12.24

Sándor úgy döntött, eleget álltak már a hidegben, ezért intett a macskának, hogy menjen a dolgára, közben nem felejtette el megnyugtatni, hogy ha visszajönne, csak be kell kéretőznie. A macska erre puha léptekkel elügetett, és eltűnt a szomszéd lakásban. Ezután Sándor becsukta a bejárati ajtót, karon fogta Tamást és a konyhába vezette.
Azalatt a pár méter alatt, ami a szintén majdnem teljesen üres konyhától elválasztotta őket, többször meg kellett állniuk. Annyira heves rohamokban tört rá a köhögés Tamásra, hogy lihegett, és alig állt a lábán, mire Sándor végre le tudta ültetni az egyik magasabb konyhaszékre.
Tamás az asztal szélébe kapaszkodott, miközben átcsapott rajta még egy köhögéshullám, ami szinte minden tagját görcsbe rántotta. Önkéntelen mozdulattal vette el a felé nyújtott zsebkendőt, azonnal a szája elé tartotta, és felköhögött minden váladékot, ami csak fel tudott szakadni a tüdejéből. Észre sem vette, hogy mire lélegzethez jutott, Sándor már ki is vette a zsebkendőt a kezéből, és megszabadult tőle. Nem lepődött meg ezen az előzékenységen, a fronton ennél gyomorpróbálóbb dolgokat is tettek egymásért
– Szerencsére nem véres – rázta fel Sándor hangja.
Tamás nem tette szóvá a döbbenetét, amit afölött érzett, hogy Sándor megnézte a zsebkendőt. Fordított helyzetben minden kétséget kizáróan maga is ezt tette volna. Inkább csak egy szó nélkül bólintott, és még egyszer megtörölte a száját, majd a szemét is. Nem szerette, hogy könnyezik a köhögéstől.
Miután ismét látott, és a köhögési inger is nyugton hagyta végre, volt módja összerakni mindazt, amit Sándor lakásáról megtudott. Feltehetőleg majdnem minden ablaka az utcafrontra nézett, kivéve a konyhát, ahol most voltak, mert az a körgangra nyílt. Hatalmas, tágas szobák voltak a lakásban, egyértelműen túl nagy egyetlen embernek. Tamásnak több esze volt annál, hogy szóvá tegye.
A második dolog, amit észrevett, hogy szinte mindent por borít, kivéve a lakás gyakran használt részeit. Mint például a háló, vagy a konyha. El is merengett rajta, hogy Sándor tényleg ennyire nemtörődöm lett-e, mióta hazatért, hogy ennyire nem foglalkozik a saját otthonával. Mintha csak megérezte volna a gondolatait a másik, választ adott neki.
– A szemközti épület bombatalálatot kapott valamelyik utolsó bombázásban. A légnyomás miatt betörtek az utcára néző ablakok. Amikor hazajöttem süvített a szél a csupasz falak között. Sok időbe telt találni valakit, aki hajlandó volt gyorsan megcsinálni az ablakokat, és jó munkát is végzett. Meg eleinte nem is foglalkoztam vele. De így karácsony előtt mégis meg kellett terveznem, mit milyen sorrendben csináltatok meg a lakásban.
– És azt sem szereted, ha emberek vannak körülötted – tippelte meg az elbeszélés folytatását Tamás, és Sándor arcának rándulását látva biztos volt benne, hogy rátapintott az igazságra.
– Nem – rázta meg lemondóan a fejét Sándor –, nem bírok emberek közt lenni, nem bírom a zajokat, a szagokat. De honnan tudod?
– Onnan, hogy én sem bírom. – Tamás próbált biztatóan elmosolyodni, de úgy sejtette, nem sikerült. Majd egy pillanatra félre nézett, és inkább visszafordította a beszélgetés irányát. – Mikor készült el az utolsó ablakod?
Sándor ajka felfelé görbült, és Tamás már ennyiből tudta, mennyire hálás neki, hogy olyan egyszerű dolgokról beszélhetnek, mint betört ablakok megjavíttatása.
– Még nincs egy hete. Szívem szerint halasztottam volna még. Egyébként sem zavar a hideg, meg a por. A fronton ennél rosszabbat is el kellett viselnünk. De, amikor hallottam az alsó szomszédot arról panaszkodni, hogy karácsonyra hóvihar várható... mert érzi a csontjaiban... Meg a macska miatt is jobb a meleg.
Tamás elmosolyodott ennek hallatán. Majd szinte azonnal elkomorodott. Próbálta elfedni vonásai hirtelen változását, és az arcán tartani a mosolyt. De az, ahogy a tekintetéből eltűnt a fény, nem kerülte el Sándor figyelmét. Nem értette ezt a hirtelen változást, de azt sem tudta, hogyan kérdezhetne rá. Ezért inkább nekiállt előkészülni a reggelihez.
Kipakolt pár dolgot a konyhapultra, aztán kinyitotta a fridzsidert, hogy kivegye a tojást is. Egy pillanatra elmélázott a nyitott ajtó mellett, ujjai megfeszültek a fogantyún. Végzett egy gyors fejszámolást, hogy az, amit előző nap bevásárolt, meddig lesz elég. Arra jutott, hogy a két ünnep közt mindenképp kell még egyszer vásárolnia.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Book Dreams Kiadó

S. A. Locryn Szerzői oldala

Laslie Sillage: Tercier effektus ("Az igazi csattanó sajnos a végén volt és bővebb magyarázat is az egész történtekre. Amiről igazán szó lett volna, nem sokat lett említve az egész történet során. ")

 ~~~ Recenzió ~~

Szeretném megköszönni Laslie Sillage írónak, hogy elolvashattam Tercier effektus című kötetét. Elgondolkodtató volt számomra ez kötet. Eszembe jutott az, hogy mi van, ha ez megtörtént már? Vagy esetleg valóban léteznek titkos katonai laborok? Bizonyára. De ez a történet, amit olvastam igencsak sok kérdést vetett fel bennem. Nagyon kevés ilyen könyv van, amikor csak úgy záporoznak a fejembe a kérdések….

Laslie Sillage:
Tercier effektus

Tartalom:

Egy katonai fegyverkísérlet váratlanul ellenőrizetlenné válik. Szörnyű veszedelem szabadul el. Phil, matematikusnő a barátjával vacsora utáni sétára indulnak, amikor brutális támadás éri őket. A fiatal nő tehetetlenül sodródik az eseményekkel, mígnem szövetségesre talál egy elszánt rendőrtisztben. Összefognak, és közösen felveszik a küzdelmet a legyőzhetetlennek tűnő ellenféllel.

 

Véleményem
4/5

Nos.. Nem is tudom, azon meditálok, hogy 3 vagy 4 csillagot adjak erre a történetre.Az eleje nem igazán fogott meg. Valahogy túl sok volt Phil és Ben kapcsolatából. Az igazi csattanó sajnos a végén volt és bővebb magyarázat is az egész történtekre. Amiről igazán szó lett volna, nem sokat lett említve az egész történet során. Volt egy jelenet, amit sajnos nem igazán értettem. Ezt is csak a végén derült ki. Őszintén megmondom jobb lett, volna kicsit kifejteni, hogy mi is akart volna lenni. Így sokszor nem mindig értettem az egyes részeket. Sok volt a leírás, semmi konkrét cselekmény nem történt benne. Ha történt is nagyon kevés. Fontos momentumok minden a végére kerültek. Az eleje olyan volt, mintha romantikus történetet olvastam, nem pedig sci-fit.

Ami a végén volt azt kellett volna elejére tenni vagy inkább közepére kellett, volna tenni. Érdemesebb lett volna többet, hosszabbat írni. Többet tudtam meg az ellenfélről, mint magáról a projektről, alkotóiról. Miért készítették el? Miért hallgatták el a tudóst? Mi volt a céljuk vele? Vagy például az étterem utáni séta Ben és Phil esete lehetett, volna középen, és innentől lehetne bővebben írni a történetet. De ez csak az én személyes véleményem.

Én azt mondom, hogy lehetett volna többet, sokat írni részletesebben. Négyest adok, mert úgy érzem, van ebben potenciál a történetben. Még ki lehetne hozni többet. Egy bővített kiadásként, azt hiszem. Mert azért el kell ismernem, hogy igencsak fordulatos volt a történet. Mindenesetre még olvastam volna még többet erről. Mindig is érdekelt ez a téma. Rögvest találtam is egy érdekes szakterület a hangtan, vagyis az akusztika. Erről fogalmam sem volt, hogy létezik. Látszik, érződik a könyvön, hogy író széles látókörrel rendelkezik, és ezt szerette volna egybe sűrítve megírnia. Egy részt jó, másrészt ez igencsak rövid lett. Ahogy fentebb írtam többet is kilehetett volna hozni ebből. De így is nagyon érdekes volt.

Ezt a könyvet annak ajánlom, aki szereti a különleges katonai sci-fi történeteket. Ezt a könyvet fogom még újra olvasni. Mert egyszer nem elég elolvasni. 

 

A könyvet itt tudjátok megrendelni:

 Laslie Sillage webshop

Laslie Sillage Szerzői oldala

April Rose Scott: Megőrülök tőled Cameron Davis ("Akár 10-et is megadnék érte, mert nagyon jól szórakoztam rajta. Annyira vicces, humoros és kis romantikus történet volt számomra.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni April Rose Scott írónőnek, hogy lehetőséget kaptam elolvasni, Megőrülök tőled Cameron Davis c. könyvét. Hatalmas élmény volt számomra. Imádtam minden percét. Most már tudom, miért olyan sikeres odakint Amerikában a könyv. Zseniális. Jót szórakoztam. Ezek után tükőn ülve várom a folytatást.

April Rose Scott:
Megőrülök tőled Cameron Davis 

Tartalom:

Pár ​hónappal az egyetem kezdete előtt elvesztettem az egyetlen embert, akire egész életemben számíthattam… Nagyapát! Hirtelen egyedül maradtam a világban, és el kellett kezdenem a nagybetűs egyetemi életemet is, amit őszintén, egyáltalán nem így képzeltem el! Nem számítottam rá, hogy egy fatális adminisztrációs hibának köszönhetően éppen Vele kerülök egy szobába. Emlékszem, mi mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltűnjek a képből. Utólag visszagondolva viccesek voltak a trükkjei, de akkoriban sok bosszúságot okozott a próbálkozásaival. Amikor belépett az életembe, minden megváltozott. Hirtelen szerelmes és kiszámíthatatlan lettem. Annyira gyorsan történtek az események, hogy szinte követni is képtelen voltam. Sodródtam az árral és rendületlenül harcoltam a szerelmünkért, amikor nem várt problémákat gördített elénk az élet. Nem akartam feladni őt, és ő sem engem. Mindketten harcoltunk a szívünkkel az eszünk ellen, de egy napon az egyikünk belefáradt és meghozta a végső döntést. Sajnos van úgy, hogy hiába tombol a szívünk, hiába őrülünk meg a másikért, ha a sorsnak más tervei vannak velünk. Valamiért mindkettőnket próbára tett az élet már egészen kiskorunktól kezdve. Nem kímélt egyikünket sem a pofonoktól és a csalódásoktól. Lehet, csak egy eddig meg nem tanult leckét akar megtanítani nekünk, nem tudom. Jelenleg egyetlen dologban vagyok csak biztos, hogy amíg élek szeretni fogom őt és csak remélni tudom, hogy ő is így érez…

Véleményem
5/5

Akár 10-et is megadnék érte, mert nagyon jól szórakoztam rajta. Annyira vicces, humoros és kis romantikus történet volt számomra. Nem gondoltam, hogy rögtön az elején összeugranak Cameron és Jo. Ellentétek vonzzák egymást, ahogy mondani szokás, ugye?  Tetszettek a beszólások, az ugratások és az, hogy Cameron első perctől képes volt felhúzni magát.

Amikor kézhez vettem a könyvet, hogy elolvassam, teljesen magába szippantott De rég volt már, hogy egy kalap alatt olvastam ki egy könyvet és jót is, vigyorogtam közben. Mondjuk végén, Cameront nagyon meg tudtam volna ütni.  Lehetetlen döntést hozott, nem igazán értettem egyet.

A történet olvasás közben voltak kedvence karaktereim, Andersont imádtam, bírtam a humorát és az, hogy kiállt Jo mellett. Vicces volt legelején, hogy Cameron féltékeny volt, kuncogtam végig, mire kiderült még sem kellett volna. Tetszett a történet az, hogy voltak bonyodalmak, akadályokat gördített az írónő a szereplők elé. Nem is akármilyen akadályokat. Nem volt unalmas egy percre sem. Igazán izgalmas, letehetetlen kötetet kaptam.

Voltak olyan dolgok, amiken nem értettem egyet és voltak olyan döntések, ami másképpen is lehetett volna választani. Cameronnal kapcsolatban azt éreztem, hogy önbizalom hiányban szenved, nem voltak neki barátai, aki mellette álltak volna. Családja magatehetetlen és szánalmasnak találom.

Viszont hiányzott az a rész, amikor Cameron anyjáról lett volna szó. Igaz volt megemlítve, de csak ennyi, semmi több. Kíváncsi lettem volna rá. Cameron húga, aranyos, okos kislány. Remélem a következő kötetben többet fogunk megtudni Cameronról, húgáról és családjáról

A másik nagy kedvencem Charlie és Estelle, hát ez valami zseniális szülők. Irigylem Andrew-t, hogy klassz rokonai vannak  Estelle karaktere fenomenális. Imádom. Még többet kérek a következő kötetbe. Komolyan! Ki ne merje írónő, hagyni őket. Negatív karakterek is vannak persze, hisz minden történetben kell. De szerintem a következő kötetben lesznek jobban kifejtve. Ebben a kötetben Cameron és Jo egymásra találása és a szerelmükről szól.

Azt kell, hogy mondjam ez a könyv, nagyon ott van. Nekem nagyon bejött és nagyon várom, hogy mi lesz velük később. Kibékülnek? Eltávolodnak egymástól? Mi lesz a kialakult helyzettel? Vajon Cameron fel fog nőni a feladathoz? Ez és sok más kérdésem van, amire szeretnék választ kapni.

 Neked kedves olvasó! Ajánlani tudom ezt a könyvet, érdemes beszerezni, mert te is meg fogsz őrülni Cameron Davistől. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

April Rose Scott írói oldala

Publioboox Kiadó

Interjú Melinda Bald írónővel - ("Számomra nem az első szavak leírása volt különleges, inkább az a pillanat, mikor először olvasták, amit alkottam és sikere volt. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni")

Köszönöm Melinda Bald írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. A közeljövőben megjelenik élete első regénye, és úgy gondoltam, hogy szívesen bemutatnám a magazin olvasóinak Melinda Bald írónőt és a könyvét, Találj rá (mÁMOR tánc 1.) címmel. Ami, megjelenik majd a Book Dreams Kiadó gondozásában. A borítót pedig Halasi Miklós készítette, ami szerintem gyönyörű lett.

Kérlek, mesélj kicsit magadról!  Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írj?

Teljesen hétköznapi életet élek. Van egy férjem és két csodás kislányom. Pénzügyi-számviteli ügyintézőként dolgozom egy cégnél.

Már egészen fiatal koromban írtam történeteket, legfőképp a saját szórakoztatásomra, unaloműzésként, hasonló témában, mint amiben most alkotok. Aztán hosszú éveken keresztül nem foglalkoztam vele. Ettől függetlenül folyamatosan kavarogtak a fejemben a gondolatok. De valahogy mindig más dolgok kerültek előtérbe. A kimaradt éveket úgy fogom fel, hogy a tapasztalatszerzés időszaka volt, mint egy kicsit hosszúra nyúlt tanulmányút. Aztán másfél évvel ezelőtt úgy éreztem muszáj ismét tollat ragadnom. Azóta folyamatosan írok.

Családod, barátaid miként fogadták, vagy mit szóltak hozzá, hogy könyvet írtál?

A férjemen kívül senki sem tudta, mivel foglalkozom szabadidőmben. Legtöbbjüknek akkor meséltem el, mikor már elindult a könyvkiadás folyamata. De sokan még a mai napig nem tudnak róla, hogy az írás az egyik nagy szenvedélyem. Nem azért van így, mert titok lenne. Csak a környezetemben élőknek nem olyan fontos az olvasás és a könyvek szeretete, mint nekem, így nem láttam értelmét beszélni róla. Néha azért jó lenne megosztani az ötleteimet a hozzám közel állókkal, de attól függetlenül, hogy büszkék rám, nekik nem annyira érdekes. Így sokszor elég magányosnak érzem magam ebben az izgalmas időszakban.

Milyen érzés volt az első betűket lenyomni, vagy leírni akkor, amikor elkezdted a regényed, vagy történeted írását? Mennyire volt nehéz a történetet megírni, illetve, mennyire kellett igénybe venni a kutatást?

Számomra nem az első szavak leírása volt különleges, inkább az a pillanat, mikor először olvasták, amit alkottam és sikere volt. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni

Mennyire volt nehéz megírni? Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem volt nehéz. Minden egyes percét élveztem. A sok pozitív visszajelzés, amiket kaptam közben, óriási energiát adtak a folytatáshoz. Talán azért is volt könnyebb, mert nagyon sok részt a valós élet ihletett, így nem igazán volt szükség kutatómunkára sem.

Hogyan születik meg egy történeted? Mi jelent számodra ihletet, vagy inspirációt? Milyen a jó ötlet?

Bármiből tudok ihletet meríteni. Egy megélt pillanatból, egy elolvasott könyvből, egy megnézett filmből, egy beszélgetősből, egy egyszerű viccelődésből. Ilyenkor megjelenik a fejemben egy jelent, amin aztán képes vagyok napokig kattogni. Van, hogy az egész dolog megáll ezen a ponton és végül nem lesz belőle semmi. De van mikor egy ötletet nyomban egy másik követ, aztán még egy és mire észbe kapok, már körvonalazódik egy újabb könyv alaptörténete.

 Általában egy történet mennyi ideig íródik? Szerinted, mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Ez a könyvem nagyon hamar készült el. Alig egy hónap alatt. És a második rész megírásával is lassan a végéhez közeledek. Ha elkap az ihlet képes vagyok óráig írni megállás nélkül, akár éjszakába menően.

Mi kell ahhoz, hogy jó legyen? Ez egy elég nehéz kérdés. Szerintem a jó könyv az, ami magába szippant. Amin érződik, hogy szívvel-lélekkel készült.

Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?

Van néhány tüneményes hölgy, akik rám áldozzák a szabadidejüket és a véleményeikkel, meglátásaikkal nagyon sokat segítnek nekem. Aztán meg kell említenem még azt a különleges embert is, aki az olvasottsági szüzességemet vette el. Az ő véleményét a pikánsabb részeknél szoktam kikérni. És persze ott van a szerkesztőm is.

Úgy látom ez a könyv romantikus történet, mesélnél kicsit róla? Honnan jött az ötlet, hogy sorozatot írj? Miről szól tulajdonképpen?

Igen, egy romantikus történet sok-sok forró pillanattal. Vagyis inkább sok-sok forró pillanat romantikával.

A történet megszületése eléggé különleges volt. Néhány hónappal ezelőtt, még kósza gondolat sem volt ennek a könyvnek a megírása, mert éppen egy másikon dolgoztam. Aztán jött Mike Menders egyik könyve és egy pillanat alatt felülírta a terveimet. Rengeteg ötlet kavargott a fejemben az elolvasása után és megszületett néhány oldal, ami inkább csak egyszerű szórakozás volt. De a történet és a szereplők csak nem hagytak nyugodni és végül körvonalazódni kezdett egy könyv, amit úgy éreztem muszáj megírnom. Nem sorozatnak terveztem, de bármennyire is igyekeztem, valahogy mindig abba az irányba kanyarodott a történet. Végül megadtam magam a sztorinak és a szereplőknek.

Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvemről, hogy az ne legyen spoileres.

Egy könnyed erotikus-romantikus kisregény. De igyekeztem egy kis színt vinni bele, hogy ne csak egy klisékkel teli, kiszámítható történet legyen, hanem egy élvezetes olvasmány, ami tud meglepetéseket is okozni.

A történet főszereplője Liz, akit megcsal a barátja és ez eléggé megviseli. De pont a legjobbkor érkezik egy tengerparti nyereményút és egy személyre szóló idegenvezető Damien, hogy visszataláljon önmagához. A pimasz férfivel beleveti magát az éjszakába, ami sok mámoros pillanattal ajándékozza meg és talán még ettől is többel. De többet nem mesélek róla, mert az már tényleg spoiler lenne.

Van kedvenc karaktered? Nehéz volt megírni őket?

Mindkét főszereplő a kedvencem, más-más okból.

Damien egy imádnivalóan beképzelt pasi, aki a szívem csücske lett. De az igazi kedvenc azt hiszem mégis Liz. Talán mert nagyon sok van benne belőlem.

Nem volt egyszerű megírni őket, ahogy a többi szereplőt sem. Leginkább azért, mert én már tudom azt, amit az olvasó még csak nem is sejt. Folyamatosan figyelnem kellett rá, hogy nehogy idő előtt mutatkozzanak meg azok a tulajdonságok és viselkedések, amik az újabb és újabb bonyodalmakat fogják okozni.

A történeteidben mennyire keveredik a fantázia és a valóság?

Az ötleteimet a legtöbbször a való életből merítem, így a valóságon alapulnak. Bár ebben a sorozatban, azért egy csipetnyi fantasy is vegyül, de tényleg csak egy leheletnyi.

Mit gondolsz, úgy 5-10 év múlva, is írni fogsz? Vagy már lesz legalább 10 megjelent könyved?

Most úgy érzem, hogy igen. Amíg örömömet lelem benne, biztosan nem fogom abbahagyni az írást. És mivel már most legalább három-négy könyvre való ötletem van a trilógián kívül, a tíz megjelent könyv is esélyes lehet. De ki tudja, mit rejteget még a jövő.

Milyen érzés tudni, hogy hamarosan megjelenik életed első könyve? Izgulsz emiatt?

Nehéz elmagyarázni milyen érzés tudni, hogy hamarosan megjelenik egy könyv, amit én alkottam. Sokszor még mindig felfoghatatlan a számomra. Iszonyatosan izgulok és nagyon-nagyon várom már, hogy az olvasókhoz is eljusson. Kicsit olyan, mintha a harmadik gyermekem lenne.

Melinda Bald, ez írói álnév lenne? Ha nem, esetleg gondolkodtál azon, hogy más néven add ki?

Igen, ez írói álnév. Bár nem a legkreatívabb, mert csupán a nevem angol fordítása.

Milyen volt Halasi Miklóssal együtt dolgozni? Csodálatos borítója lett a könyvednek. Mindig is így képzelted el?

Imádtam Mikivel dolgozni. Hihetetlenül tehetséges és kedves embert ismerhettem meg a személyében.

Remélem még nagyon sok csodás borítót fog készíteni nekem. Mert ezért egyszerűen odáig vagyok és sokkal gyönyörűbb lett, mint amit valaha is képzeltem. Úgyhogy még egyszer köszönöm neki, hogy megvalósította az álmomat.

Később milyen történetet fogsz írni, maradni fogsz ennél a zsánernél, vagy kipróbálsz mást?

Úgy gondolom, főképp ebben a zsánerben fogok tevékenykedni, mert ebben érzem magam igazán önmagam. Azért kipróbálnám magam valami másban is. Szívesen írnék, mondjuk erotikus-thrillert, de talán még egy keményebb horrorral is megpróbálkoznék. Nemrég volt egy beszélgetésem, ami kapcsán elgondolkoztam egy LMBTQ könyv megírásán is, aminek a középpontjában nő-nő kapcsolat lenne. De ezek még nagyon távoliak. Előtte van még néhány ötletem és tervem, amiket szeretnék megvalósítani.

A könyvről bővebb infót itt találhatjátok.

Melinda Bald írói oldala