2020. augusztus 24., hétfő

NewLine Kiadó szeptemberi megjelenései - ("Mindig megtudd lepni a kiadó, de még jobban a borítókészítő munkája.")

NewLine Kiadó sem pihen szeptemberben, hiszen újabb szuper könyvek érkeznek 15-én. Előjegyezhetőek már most a könyvek, én kinéztem párat, amit szívesen elolvasnék. Ti melyiket választanátok? Mindent vagy csak egyiket, másikat? Egyre jobb és érdekes történetek jelennek meg a kiadónál. Szinte alig telik el olyan hónap, hogy ne mutatnának új írókat. Mi csak örülhetünk ennek, nem?
Íme néhány könyv, ami jövő hónapban fog megjelenni.



Chris Land:
Lélekvesztő 1.



Tartalom:
Christina Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

Szilágyi-Kiszler Adrienn:
A Napfény hangja



Tartalom
Audrey Rose Parker mindig is úgy gondolta, hogy képes különbséget tenni jó és rossz között. Bár a gimnázium első éveiben sokszor részt vett barátai csínytevéseiben, mégis inkább a józan gondolkodású diákok közé sorolta magát, mintsem a lázadók közé. Viszont évekkel később, amikor követi zenész barátait a napfényes Los Angelesbe, rá kell jönnie, hogy a döntéseink nem csak feketék vagy fehérek. Újonnan épített kapcsolatai megannyi lehetőséggel kecsegtetnek, azonban ugyanannyi veszélyt is rejtenek magukban.
Mi képes arra, hogy elmossa a lány által eddig olyan élesnek hitt határokat, bátor és őrült cselekedetek között? 
Ha az új munkája, valamint Los Angeles nyüzsgő és botrányos életvitele nem lenne elég változás az életében, az eddig elérhetetlennek hitt hírességek közelében idővel saját kárán azt is meg kell tanulnia, hogy a napfény hangja nem feltétlenül olyan édes...

Selena B. Lowell:
Vérzivatar
(Örök idők 1.)



Tartalom
Te mit tennél a szerelemért?
Meddig mennél el a szerelemért?


Áronnak nincsenek barátai. Semmi sem fontos neki szülein, és a motorozáson kívül.
Márk, Áron életének sötét foltja. Mindent elér, amit akar. Az sem zavarja, ha vér tapad a kezéhez.
Emma a megszokott egyetemisták életét éli: haverok, buli
Egy véletlen során világaik keresztezik egymást, amely tele van titkokkal, fájdalommal, szerelemmel és szenvedéllyel.
Mindhármukban egy valami közös: a VÉRZIVATAR, amely testüket áztatta.
Az Örök Idők egy olyan romantikus – fantasy könyvsorozat, amely hasonló, de mégsem egyforma történeteket foglal magába, mitikus lényekkel ötvözve.

A történetek központi kérdése:
Vajon a szerelem legyőzhet minden rosszat?

„Ő volt a megfontoltság tipikus mintaképe. Én meg a meggondolatlanság lidérces árnya. Márk pedig a fenyegető veszedelem.”


Jud Meyrin:
A Loweni boszorkányhajsza
(Felföldi rejtélyek 1.)



Tartalom:
Egy ​kotnyeles újságírónő 
Egy kemény nyomozó 
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos 

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki. 

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt. 

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük. 

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl? 
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély? 
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?


Naomi Lawrence:
Vilma világgá megy



Tartalom
Vilma ​egy többé- kevésbé felvilágosult, idős hölgy, aki megelégeli, hogy 87 éves, ráncos, görbe és ráadásul kezd teljesen elhatalmasodni rajta a demencia- ezért elhatározza, hogy elegánsan kiszáll az élet nevű mókuskerékből, amíg még teheti. Titokban szökést tervez, amelyről naplót vezet- és ami egyáltalán nem alakul úgy, ahogy azt elképzelte. Közbe jön egy esküvő, egy macska, egy elveszett holttest és egy csomó almás pite. Ennek ellenére ő elszántan igyekszik csupa életveszélyes dolgot elkövetni, hátha valamelyik hatásos lesz- azonban kiderül, hogy ezek közben egészen jól szórakozik. Hosszú idő óta először. És miután a távoli Venezuelában rablótámadásba és kábítószer- kereskedelembe keveredik, a dolgok nem várt fordulatot vesznek. 
Vilma szökése egy olyan kaland, amelyben az élet napos és árnyékos oldalaiba is bepillanthatunk, néha könnyes, néha vidám kulisszatitkokat kilesve- és a végén talán még azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az élet minden látszat ellenére igenis szép lehet- még 80 felett is.

Ella Steel és Marilyn Miller:
Üldözöttek



Tartalom
Alessandra szabadságra és önállóságra vágyik, nem alvilági életre. Alexander Salvatore egyetlen lányaként ez azonban szinte lehetetlen. Mikor feladná a reményt, hogy kitörhet, történik valami. Esélyt kap, hogy szabad lehessen. A szabadságnak viszont mindig ára van… 
Noah úgy éli az életét, ahogy ő akarja. Jay Davis fiaként felelősségteljes, céltudatos, és persze, hogy ő az egyetem szívtiprója. Mindent megkap, amire vágyik, és amiért nem fél keményen megdolgozni. 
Két külön világ. Szabadság és bezártság. Két fiatal, akik az ellentétek ellenére egymásba szeretnek. Egy szerelem, ami nem csak tiltott, hanem egyenesen életveszélyes. 
Mit teszel, ha a világ, ami elől menekülsz, végül rád talál? 
Üldözötté válsz…

Suzanne Wolf:
Bilincs mögött



Tartalom

Gabriella Cooper frissen végzett kriminálpszichológus, aki gyerekkora óta szerelmes legjobb barátnője bátyjába, Lucas Fosterba. Lucas viszont minden egyes alkalommal és minden lehetséges módon tudtára adja, hogy csak a húgának tekinti. Egy látszólag meggondolatlan lépés miatt Gaby életveszélyes fenyegetést kap egy veszélyes bűnözőtől, aki több bankot is felrobbantott és kirabolt a városban. Ebben a feszült helyzetben Lucas sem tudja tovább titkolni érzéseit a lány iránt. Vajon Gabynak sikerül kilépnie a ráragasztott szerepből és bilincsbe tudja verni Lucas szívét, hogy magához láncolja? Meddig tudja tagadni egy férfi az érzéseit? Ebben a kötetben a mögött sorozat első kötetéből a „Jelvény mögött” című regényben már megismert Gaby és Lucas történetét követhetjük nyomon. Vidám párbeszédek, akció, intrika és feszültség egy kis romantikával fűszerezve az írónő legújabb regényében.

A könyveket itt tudjátok előjegyezni:

2020. augusztus 23., vasárnap

Kedvenc idézeteim: Holly Miller: Álmomban már szerettelek

Pár hete megjelenés előtt elolvashattam Álomgyár Kiadó egyik legsikeresebb könyvét, Holly Miller: Álmomban már szerettelek címmel. Ebből a kötetből csomó idézetet választottam és ebből felteszek ide nektek a blogomra. Imádtam olvasni és tényleg nyár egyik legjobb könyve lett számomra. Kíváncsian várom írónő következő regényére.
Többit az instámon lehet megnézni.


Holly Miller: 
Álmomban már szerettelek 


Tartalom:
Mernél szeretni, ha tudnád, hogy mi lesz a kapcsolat vége? 
Joel fél a jövőtől. Gyerekkora óta kísértik a szeretteit megjelenítő álmok: látomások arról, hogy mi fog történni, legyen az jó vagy rossz. 
Az álmok megelőzésének egyetlen módja, hogy a szeretett lénytől távol tartja magát. Megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes. 
Callie képtelen elengedni a múltat. Amióta a legjobb barátnője meghalt, elveszettnek érzi magát. Tudja, hogy sokkal ösztönösebben, sokkal felszabadultabban kellene élnie. Csak azt nem tudja, hogyan találjon vissza régi énjéhez, amely mert nagyot álmodni. 
Joelnek és Callie-nek egyaránt megvan rá az oka, hogy megtanuljanak a mában élni. És noha nem kifejezetten keresik egymást, találkozásuk pillanatától mindketten érzik, hogy hatalmas fordulat következett be az életükben. 
Aztán egy éjjel Joel Callie-vel álmodik, és az álomban megjelenik legnagyobb félelme. 
Ekkor mindketten döntéshelyzetbe kerülnek: együtt maradnak-e annak ellenére, hogy tudják, mi lesz a sorsuk? És ha egyikük napjai menthetetlenül végesek, létezik-e olyan élet a számára, mint ami járna is neki? 
Képesek befolyásolni az életük alakulását, vagy ami meg van írva számukra, azon nem lehet változtatni? 
A két főszereplő, Joel és Callie által elmesélt Álmomban már szerettelek Holly Miller magával ragadó és felejthetetlen, romantikus debütregénye a szeretethez szükséges bátorságról, kiváltképp akkor, amikor úgy gondoljuk, hogy tudjuk, mi lesz a szerelem vége.


Kedvenc idézeteim:













 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. augusztus 22., szombat

Abby Jimenez: Barátnak tartalak - ("Mit is mondhatnék engem megvett teljesen. Szórakoztatott és egyben komoly témát feszegetett az írónő.")

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam Abby Jimenez: Barátnak tartalak c. könyvét. Már a borító és a tartalom megfogott. De miután elolvastam, kedvencem is lett. Minden bizonnyal nem ez lesz az első kötetem az írónőtől. Szívesen olvasnék még tőle.
Abby Jimenez:
Barátnak tartalak



Tartalom:
„Pimasz ​humor, szívfacsaró küzdelem és leplezetlen erotika… Jimeneznek a kisujjában van a romantikus vígjátékok teljes eszköztára.” – Publishers Weekly
Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét. 
Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. 
A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd. 
Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el. 


Véleményem
5/5

Mit is mondhatnék engem megvett teljesen. Szórakoztatott és egyben komoly témát feszegetett az írónő. Elképzelni sem tudtam volna, hogy egy vicces, humoros téma mellett mennyire megfér egymás mellett a komoly téma. S szerintem jól tette az írónő, így olvashatóbb, könnyed laza kis történet kerekedett ki.  Észre sem lehetett venni, hogy az írónő direkt csempészte bele.
Hihetetlen milyen vicces helyzetekbe keveredett Kristen, Josh-al. De szerettem ezeket, a jeleneteket olvasni. Lopott percek, csókok és ölelések. Mintha a világ nem is tudna róluk, pedig de. Aztán ott volt az a tündéri kis kutya, Kaszkadőr Mike. Na meg a ruhái…

Aztán, ahogy haladt a történet úgy jött a hidegzuhany és teljesen más fordulatot vett a sztori.
Teljesen meg tudtam érteni mit érzett Kristen. Nagyon átéreztem a helyzetét.  Nem könnyű együtt élni a tudattal, ráadásul el is engedni Josh-t még nehezebb volt. Drukkoltam nagyon, hogy végén összejöjjenek. Annyira megérdemelték volna a boldogságot mindketten.

Kedvencem Brandon és Sloan voltak. Shawnt nagyon utáltam kissé ripacsnak találom, folyton mindenhez meg volt a véleménye, szava.
Írónő egy kis csavart tett a történetbe, ezt igazán nem vártam volna. Pont így… Ami Brandonnal történt, ezt igazán nem kellett volna. Nem mondom, hogy nem voltam mérges.

Egy szó, mint száz, imádtam. Nagyon tetszett. Elképesztő humora van az írónőnek és igencsak komoly témáról ír. Tanít, elgondolkodtat és megmutatja, hogy a szerelem bármit legyőzz, ha igazán akarunk.  


Szívből ajánlom minden romantikus lelkű olvasóimnak. Cseppet sem fogják megbánni. Csodálatos történet, amiért érdemes elolvasni.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. augusztus 21., péntek

Beleolvasó: Petróczki Kitti: Lujzi élete - ("Február 10-én Áron elhívott vacsorázni. Kivételesen nem a zenekarral voltunk, hanem egy másik baráti társasággal.")

Eljött hát az utolsó részlet a Petróczki Kitti: Lujzi élete c. kötetéből. Bízom benne, hogy elnyerte mindenkinek a tetszését és megvette a könyvet. Engem biztosan, és el is olvasom, vagyis olvasom is a könyvet. A kötet a Book Dreams Kiadó gondozásában jelent meg, és ott lehet megvásárolni.

Petróczki Kitti:
Lujzi élete



Tartalom: 
Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért! 

Hidd el van hova tovább! 
Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból. 
Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe! 
„ A régi szép idők most vannak ” 
Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!



ENGEDÉLLYEL





A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. augusztus 20., csütörtök

Kedvenc idézeteim: Fróna Zsófia: A fegyverforgató - Fegyverek Háza

Mai bejegyzésem a kedvenc idézeteimet hozom el nektek, tegnap volt Fróna Zsófia: A fegyverforgató - Fegyverek Háza c. kötetéből beleolvasó, most idézeteket hozom nektek. Sajnos nem mindent tudom feltenni, ezért ha kíváncsiak vagytok, gyertek az instámra. Igyekszem feltenni a kedvenceimet nektek.

Fróna Zsófia:
A fegyverforgató – Fegyverek Háza


Tartalom:

Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná


Kedvenc idézetek:





















A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2020. augusztus 19., szerda

Beleolvasó: Fróna Zsófia: Fegyverforgató - Fegyverek Háza - ("Megaira a teraszajtóra pillantott. A nyitott tolóajtóban egy magas, vékony lány állt karba tett kézzel. Felnyírt hollófekete hajába belekapott a szél.")

Szerdai nappal nem is mással kezdhetném, mint a kedvenc könyvemből hozok részletet, Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza c. kötetéből. Előző héten dupla résszel érkeztem, ma pedig egy kis rövidke részt hozok nektek.

Fróna Zsófia:
A fegyverforgató – Fegyverek Háza


Tartalom:
Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…
A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?
A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná


ENGEDÉLLYEL

Megaira a teraszajtóra pillantott.  A nyitott tolóajtóban egy magas, vékony lány állt karba tett kézzel. Felnyírt hollófekete hajába belekapott a szél.  Szvetlána tekintete éles volt és hideg, amit sötét sminkje csak fokozott. Megaira tízéves volt, Sarah kilenc, amikor Nancy magához vette a zárkózott tinédzsert. Szvetlána tizenöt évesen épp annyira mogorva volt, mint most, meg sem próbált beilleszkedni a családba – amibe egy idő után mind belefáradtak. Megaira feszültté vált, ahogy ott ült és meredten bámulta a nővérét. Utálta az ilyen pillanatokat. – Valamelyikőtök igazán elvonszolhatta volna a seggét a boltba. Nem tűnt fel, hogy nincs itthon semmi? – csattant fel Szvetlána, aztán morgott valamit oroszul és bemasírozott a házba.  Megaira másnap találkozott Tonyval. A fiú a legjobb barátja volt, és mióta befejezték az iskolát, most jelentkezett először: meghívta Megairát, kísérje el az edzésre Tony már évek óta eljárt a város szélén található lőtérre. Állítása szerint ifjúsági versenyeken is részt vett, de Megairát egyikre sem hívta meg, sőt korábban azt sem engedte, hogy elkísérje őt a lőtérre, pedig Megaira szívesen vele tartott volna. A lány tudott a fiú hobbijáról, időről időre szóba került köztük, de amikor a téma komolyabbra fordult volna, Tony mindig más irányba terelte a szót. Megaira lelkesen igyekezett a piactérre, ami nem volt messze a városközponttól. Tízre beszélték meg a találkát, de ő már háromnegyedre odaért. Nem szeretett késni. Nyugodtabb volt, ha neki kellett várnia és nem rá vártak. Hétfőn nem volt piac. A vasasztalok ridegen és pucéran pihentek a napsütésben. Megaira a sarki kioszknál vett egy kávét, és a piac bejáratánál állt meg a papírpohárral a kezében. A szél minduntalan az arcába fújta hosszú gesztenyebarna haját, így amint megitta a kávét, összefogta zabolátlan tincseit. Tonynak még semmi nyoma nem volt. A lánnyal ellentétben Tonyt sosem zavarta, ha késett, amiből egyenesen következett, hogy gyakorlatilag soha sehova nem érkezett meg időben.  – Félórája várok – jegyezte meg Megaira, amikor a fiú végre mellétoppant.

A könyvet itt tudjátok beszerezni.


2020. augusztus 18., kedd

Hajnal Kitti: Hinta - ("Ez egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Egyszerre nevettem és lettem szomorú.")

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Szivárványálom Kiadónak és Hajnal Kittinek, hogy elolvashattam a Hinta c. kötetét. Azt hiszem mondanom, sem kell, hogy mennyire rajongója vagyok az írónak. Ahogy a Falak c. könyvét imádtam, úgy a Hinta kötetet is. Nagyon köszönöm, hogy újabb LMBTQ regényt olvashattam el. A kis hazánkban nagyon szükség van ilyen történetekre is.


Hajnal Kitti:
Hinta


Tartalom:
„Olyan, mintha hintán ülnénk, ingázunk, mindig változik a viszonyunk.” Hányszor szerethetünk igazán? Megölheti-e a szívet egy feldolgozhatatlannak hitt veszteség? 
Patrik lassan két éve temette el Imit. A gyászon szülei és barátai igyekeznek átsegíteni, az ő kedvükért létezik, igyekszik túlélni a hétköznapokat. A tomboló ürességet azonban egyre inkább kezdi kitölteni Márk. A jelenléte, a mosolya, minden, ami csak ő, lassanként új jelentést kap Patrik szemében. Tíz év barátság után változik a kép, úgy tűnik, egy viszonzatlan szerelem irányába…


Véleményem
5/5

Ez egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Egyszerre nevettem és lettem szomorú. Nagyon át tudtam érezni Patrik érzéseit, gondolatait. Hiszen egy régi barátságot nem mer kockáztatni, amit meg is értek. A barátság sokkal hosszabb életű, mint a szerelem. Már akinek nagyon sikerül a dolog. 


Miután a Falak c. kötetét olvastam kedvenc párosom Márk és Patrik volt. Kettőjük közt dőltek a poénok és már akkor tudtam, hogy lesz köztük valami. De nem, mertem belegondolni sem. Hiába éreztem, hogy adta magát dolog, de tudtam, hogy van más is emögött. Patrik gyászolt és nem biztos akarna egy újabb kapcsolatot. 

Sajnos eléggé marhák voltak mindketten, hihetetlen mennyire nem bíztak egymás érzéseiben, miközben rég mindenki tudod róla. Annyira elbeszéltek, elmentek egymás mellett…. 

Kitti, az írónő valami elképesztő érzelmi skáláját hozta felszínre mind bennem, mind a könyvben. Tetszett, ahogy megírta milyen a kezdő lépés, amikor a gyász után fellángol újra a szerelem, és miken kell keresztül menni, hogy elfogadja, illetve rájöjjön mit is, éreznek valójában. Lépésről – lépésre alakultak ki az érzések és lettek egyértelmű mindenki számára. Csak, hát pont a főszereplőinknek nem volt világos, vagyis az egyiknek. 

Reménykedtem, hogy majd csak megjön az eszük. Nagyon izgultam, vártam a végét. 

Ami még tetszett, hogy újra olvashattam a barátai társaságot és fura volt, hogy nem Levi és Áron van központban. Igazából teljesen elhomályosított, Patrik és Márk kettősük. Másra nem tudtam oda figyelni, nem is érdekelt mást csak ők ketten. Nagyon tetszett, hogy nem csak poénok miatt láthatóak (Falak c. kötetre értettem.)

Szilárdról is lehetne külön álló kötet? Nem lenne rossz. Szerintem. Illetve a csajokról is lehetne írni valami jó kis történetet. Így nem kellene teljesen elszakadni Levitől és Árontól illetve Patriktól és Márktól. 

Amikor elolvastam kettőjükről a Falak kötetében, akkor tudtam, hogy róluk többet kell tudnom. Nagyon vártam, hogy kezembe lehessen a Hinta és elmerüljek benne. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom várni egy könyvet. Főleg egy lmbtq regényt. Kitti zseniális írónőnek tartom. Ezekután még több könyvet akarok olvasni tőle. Tőle jöhet bármi. Nem is kérdés, hogy beszerzem a következő kötetet. Mert engem a Falakkal és Hintával lenyűgözött,sőt rajongója lettem. 

Szívből ajánlom nektek ezt a könyvet. Érdemes elolvasni. Olvassátok el Kitti eddig megjelent könyvét is a Falakat, mert megéri. Én nagyon szerettem mindkettőt olvasni

A könyvet itt tudjátok beszerezni: