2020. február 6., csütörtök

Benyák Zoltán: A nagy illúzió - "Mindenkinek el kell legalább egyszer olvasnia. Zseniális mű!"

~~~ Recenzió ~~~

Szeretnék köszönetet mondani Athenaeum Kiadónak és Benyák Zoltán írónak, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a csodálatos, mester művet A nagy illúzió c.könyvet. Ez számomra év legjobb könyve lett és nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Elképesztő egy történet és vége pedig döbbenetes. Szóhoz sem jutok. Köszönöm, köszönöm az élményt. Most már kezembe vehetem Benyák Zoltán következő regényét is.


Benyák Zoltán:
A nagy illúzió



Tartalom:

 Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa. 
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott. 
De az életének ezzel még koránt sincs vége. 
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit. 
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál. 
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.


Véleményem
5/5

Ez a mű valami iszonyat jó. Zseniális! Direkt lassan olvastam, hogy ne keljen hamar befejeznem. Nagyon elgondolkodtatott ez a történet. Tényleg ilyen lenne Odaát? Ez történne, amikor meghalunk? Nem tudtam eldönteni, hogy ez most festő agyában zajlanak ezek az események mámoros pillanatában vagy tényleg meg is halt és jó néhány fura helyzetbe keverte magát.

Voltak kedvenc részek pl cirkuszos jelent, meg amikor megtalálta Van Gogh macskát (Ilyen nevet adni.).

Teljesen magával ragadott ez a történet. Számomra ez az első könyv a szerzőtől és cseppet sem bántam. Izgatottan lapozgattam, olvasgattam, hogy tényleg megtalálja-e Lilyt. S eközben keresés közben furábbnál furább helyeken és emberekkel találkozik. Hihetetlen korokból és emberekkel találkozott a festő. Ilyen volt Dalí. Minden egyes eseménnyel egyre közelebb vitte, hogy megtalálhassa Lily-t, de volt mikor elgyengült és úgy érezte, feladta. Ilyenkor én is így éreztem magam. Nagyon bele tudtam élni magam a karakter helyzetébe.  Néha olyan nyomasztó, hervadó hangulatba kerültem olvasás közben és gondolkodtam azon, hogy amikor meghalunk mi is így fogjunk keresni a szeretteinket? Olyan élethű, fura helyet képzelt el az író és ezt bizony papírra vetette. Nem semmi egy történet. Ilyet még életemben nem olvastam.
Szívből merem ajánlani, aki szemezget Benyák Zoltán e könyvére.

Erre a könyvre nem 5 csillagot érdemelne, hanem 10 vagy 15-öt. Egyszerre érdekes, szürreális és elgondolkodtató történet volt. Több kérdésem van a halálról és odaátról, mint válaszok. Azt hiszem ennél többet nem is, kell mondanom.


Csak annyit, hogy vedd meg, olvasd el! Megéri! 


Kedvenc idézeteim:





A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2020. február 5., szerda

Új év, új könyvek NewLine Kiadónál - "Kihagyhatatlan akciók, új történetek ,és csak rád várnak."

2020-as évben igen csak izgalmas könyveknek nézzünk elébe. A NewLine Kiadónál sorra érkeznek jobbnál - jobb könyvek és bemutatkoznak új szerzők is. Az év elején többek között: Megyeri Judit, Huszár Ádám, Ella Steel, Marilyn Miller és Victoria Green könyvei jelennek meg. Az elkövetkező hetekben számos borítóleleplezés lesz a Kiadónál, nálunk is folyamatosan lesznek friss hírek a NewLine Kiadó oldaláról. Érdemes minket és a Kiadót is követni. Lejjebb pedig a megjelenési dátumokat, fülszövegeket és az új borítókat láthatjátok. Amint lesznek friss hírek, tájékoztatni foglak benneteket.
Addig is csemegézzetek az új könyvek közül.




Holttest az Ambróziában
(Rózsakői rejtélyek 1.)
Megjelenés: 2020. március 20.
Forrás: NewLine Kiadó

Tartalom:
Amikor ​azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok
Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.
Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.
Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?
Antónia eltűnt
(Gyarmaty Karolina történetei 2.)
Megjelenés: 2020. Március 20.

Forrás: NewLine Kiadó
Tartalom:
„Tekintetünk ​hosszan összekapcsolódott s tudtam, hogy ez egy olyan szerelem, amely az ember életében csak egyszer adatik meg.
1868.
Lina még mindig a rémes házasságában sínylődik, napjait átitatja a rettegés, de a lelke nem tört meg. Mindenáron el akar menekülni a férje karmai közül, és biztonságban megszülni a gyermekét, távol tőle.
Sikerülhet neki?
1872–1873.
Két év telt el a Lévay családnál történt rémes események óta. Lina nyomozóként dolgozik, és próbálja a háta mögött hagyni a múltját. Egyik nap felkeresi őt egy kisasszony, aki szerint a nagynénjét, Antóniát, tizenöt évvel korábban valaki meggyilkolta, de senki sem hisz neki. Miért nem érdekel senkit, hogy mi történt a lánnyal?
Lina beleveti magát a nyomozásba, az ügy szálai bonyolódnak, hamarosan Márton is feltűnik a színen.
Meglelhetik a hőn áhított boldogságot egymás oldalán? Linának sikerülhet kiderítenie, hogy mi is történt azon az éjszakán, amikor Antónia eltűnt?
Mindeközben szépen lassan feltárul előttünk egy kezdetektől halálra ítélt házasság történetének második éve.
Valter és Vivien III.
(Megjelenés 2020.márciuis 20.)

Forrás: NewLine Kiadó

Tartalom:
Valter és Vivien szerelme eddig minden akadályt legyőzött. 
Kimondták a boldogító igent, de vajon tényleg gondtalanul élhetnek, amíg meg nem halnak? 
Valter és Vivien közös élete folytonos harc volt a boldogságért. A köztük lévő kapocs mégsem gyengült meg, sőt erősebb lett, mint valaha. Az újabb küzdelmek azonban alapjaiban rengetik meg szerelmüket. 
Valterről megdöbbentő titkok derülnek ki, egy családi tragédiát követően pedig életük már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. 
Valter sötét érzelmei felülkerekednek, és enged a démonjainak… 
Vivien elveszíti a hitét, és már nem biztos benne, hogy képes megmenteni Valtert… 
Vajon megéri mindent feláldozni a békéért?


Amy
Megjelenés: 2020. Április. 15.

Forrás: NewLine Kiadó

Tartalom:

Amy White kamaszkorában szemtanújává válik barátnője brutális megerőszakolásának. Elmenekül, így később tudja meg, hogy az elkövetők tettüket követően meggyilkolták a lányt. Amy összeroppan. Saját világot épít maga köré, ahol nincs helye a fizikai érintkezés semmilyen formájának. Telnek az évek, s Amy egyetemre megy. Érintetlen és érinthetetlen. Ám egy napon valami váratlan történik: a lány rájön, hogy mégis képes másokkal érintkezni, s rádöbben még valamire… Megtalálja az igaz szerelmet. Súlyos árat kell fizetnie, önmagából áldoznia a beteljesülésért, de hát nem annál értékesebb valami, minél magasabb az ára? Mennyi áldozatot hajlandó hozni a lány ezért a szerelemért? Képes gyilkossá válni? Képes feláldozni a férfit, aki bármit megtenne érte? Feláldozza a saját életét? 
Egyáltalán… rajta múlik?

Az indíték
Megjelenés: 2020. Április. 15.

Forrás: NewLine Kiadó

Tartalom:
Matheo Morin, az, a férfi, aki bármire képes, hogy elérje a céljait. 
Egy napon elérkezett a pillanat, hogy pontot tegyen az ügy végére, amin évekig dolgozott. Hogy mit kapott érte cserébe? Három év letöltendőt. 
Nora Marceau házassága maga a pokol. Számára az élet a túlélésről szól. Az ehhez szükséges erőt a gyerekeiből nyeri. 
A szívét elzárva tartja, a testét tárgyként kezeli, mígnem egy napon belép az irodájába Matheo Morin. A férfi iránti vonzalma ráébreszti, hogy változtatni akar. 
Nora mindenkinek megadja a második esélyt, de talán hibát vét, amikor gondolkodás nélkül megbízik a pártfogoltjában… 
Kiismerhetünk valakit, akivel csak pár alkalommal találkoztunk? 
Felülírhatjuk a sors akaratát, ha az életünk a tét? 
De a legfontosabb kérdés, kicsoda valójában Matheo Morin?

Ismerd meg a Sors-Fordítóban elkövetett tettek indítékait.
„Féltem az ismeretlentől, de sokszor úgy éreztem, a szívem már meghozta a döntést a jövőmmel kapcsolatban.”
A királynő
Megjelenés: 202. Április. 15
Forrás: NewLine Kiadó

Tartalom:
Serena ​Salvatore vagyok, és ez az én történetem. 
Egy olyan világ részévé váltam, ahol egy szabály létezik: a hűség. Egy olyan világ részévé, amely nem ismeri a könyörületet, ahol mindennap meg kell küzdeni az életben maradásért. Félre kellett tennem az elveimet, azt, aki voltam, hogy azzá az emberré válhassak, aki ma vagyok. 
Egy maffiavezér felesége. Szerelme. Társa. Bizalmasa.

Hogy féltem-e? Igen. Hogy akartam? Az már nem számít, mert ezt az életet választottam. Egy maffiavezért. Egy férfit, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem. Már az övé vagyok. Az alvilág része vagyok. 
Én vagyok A KIRÁLYNŐ.

„Mikor megérint, világok dőlnek romba. De leginkább az én világom erősnek hitt pillérei. Olyan ez, mintha csak ekkor élnék igazán. Mintha az érintése nélkül egy haldokló test lennék, ami a sötétséget vágyja.”
Marilyn Miller újra az alvilág kegyetlenségébe taszítja az olvasóit A vezér c. könyv folytatásában, választ keresve arra, hogy egy hétköznapi nő, hogyan képes az alvilág egyik legmeghatározóbb személyévé válni.

2020. február 2., vasárnap

Megyeri Judit: Rózsakő - Kezdetek (Rózsakői rejtélyek 0, 5.) "Mini kis történet, mely felkeltette a kíváncsiágomat az első rész iránt."

NewLine Kiadónál hamarosan megjelenik Megyeri Judit: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélye 1.) c. könyve, ennek apropóján olvastam el az előzménynovellákat Rózsakő - Kezdetek
címmel, mely ingyenesen lehet letölteni ebookként a kiadó oldalán. Erről írtam egy kis rövidke véleményt az előzménykötetről.


Megyeri Judit:
Rózsakő - Kezdetek
(Rózsakői rejtélyek 0, 5.)




Tartalom:
Előzménynovellák a Rózsakői rejtélyekhez.
GÉNEK 

Ben a háta közepére se kívánja a karácsonyt, és nem a zűrös családja, meg a csicsásan feldíszített házak miatt. Hanem azért, mert a lány, akiért titkon odavan, egy fura sráccal jár. Ben mindent megtesz, hogy rájöjjön, mit rejteget a másik fiú. De vajon mit kezd majd az igazsággal?
RÉGIMÓDI SZALONCUKOR 

Flóra az egyetemen szaloncukor alá rejtett üzeneteket kap, amik egyre szenvedélyesebb idézetek Shelley-től. Vajon ki a titkos imádója? Flórát hajtja a kíváncsiság, hogy kiderítse, de nem számol a következményekkel.


Véleményem
5/5

Anyám, borogass. Judit feladta a leckét. Most, hogy várjam ki a könyv megjelenését?? Ejj... De soká lesz.
Egy kis kóstoló a hamarosan megjelenő könyvéhez, Holttest az Ambróziában címmel. Igazán érdekes lesz a két főszereplőt megismerni. Kíváncsivá tett, hogy alakul majd a sorsuk és miként találkoznak össze. Mivel ez 64 oldalnyi érdekesség van, igencsak szűkre szabta lehetőséget, hogy véleményt alkossak kedves Írónő. Nem lehetett volna plusz 60 oldalt bele csempészni?
Félő, hogy kikotyogok valamit. Pedig igazán érdekesnek indul ez a történet. Rejtélyek mindenhol vannak és arra várnak, hogy ezek kiderüljenek. Már nagyon várom, hogy teljes kötetet elolvashassam Benről és Flóráról. Hogyan fog kapcsolódni egymáshoz a történet , miként fognak találkozni.

A múlt bűnei után izgatottan vártam, hogy milyen történettel rukkol elő Megyeri Judit. Mert azt mondhatom biztosan, hogy észbontóan tehetséges és én nagyon imádom az ilyen típusú történeteket. Szóval ezzel, kis történettel kellően felcsigázott engem.

A könyveket itt tudjátok beszerezni: 


2020. január 25., szombat

J. K. Smith: Szerelem hirdetésre - "Két összetört lélek vonzalma egymás iránt.Mely a nevetés, szerelem gyógyítja meg."

Utoljára 2017-ben olvastam el J. K.Smith: Szerelem hirdetésre c. könyvét és azóta nagy kedvencem lett. Tavaly a molyon jelentkeztem egy kihívásra  ,  mely a lényege az lenne, hogy sok könyvet kell feltenni egy moly polcra, ahol havonta egyet kiválasztanak nekem. A játék neve: Választok a listádról 2020. Aki elindította a kihívást az választ minden hónapban egyet. Most pedig januári választás J. K. Smith: Szerelem hirdetésre esett. Nem gondoltam, hogy pont ezzel fogom kezdeni a 2020-as évet. Titokban reménykedtem, hogy újra fogom olvasni és végül az lett. Bővebben lentebb olvashatod, hogy változott-e a véleményem 2017 óta. 

J. K. Smith:
Szerelem hirdetésre



Tartalom:

 Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte. 
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 
Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 
A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 
Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?


Véleményem
5/5

Jesszuskám. Még mindig ugyanolyan szuper jó ez a könyv, mint anno legelőször olvastam. Egy kihívás miatt kezdtem el újra olvasni a könyvet. Kíváncsi voltam, hogy ennyi év után ugyanúgy meg tud-e nevettetni, megríkatni és izgalomba hozni. Jelentem igen. Még mindig etalon ez a könyv. A történet lényege, hogy Kori megözvegyült és, hogy újra kezdhesse az életét el kellett mennie, elutaznia. Igen ám, nem valami közeli helyett választott, hanem Amerikába utazott egy hirdetés miatt. Így ismerkedik meg Chrissel és lányával Hollyval. Igazán vicces kis aranyos történet. Imádtam olvasni. Mai napig szeretem az olyan történeteket, ahol gyerek is van benne. Mert a gyerekek bizony a legőszintébbek a világon. Sok humoros helyzet volt, de ugyanakkor drámai helyzet is kialakult, mikor felbukkant egy nem várt személy. Ha nyár lenne, akkor azt mondanám, hogy érdemes nyaralás alkalmával elcipelni ezt a szuper jó kis könyvet és kelleni fog a 100-as zsepi. Elképesztő humor van ebben, amit még ennyi év után is meg tudd nevetetni. Kikapcsolt, egy élmény volt újra olvasni. Bármennyi év is teljen el, megéri újra kézbe venni a könyvet. Továbbra is kedvencem Chris és Kori, de Andi hát, lökött egy nőszemély az egyszer biztos.
Mikor tanul meg angolul?? Szerintem sosem.  Voltak kedvenc jeleneteim, amikor Chris nem értette, mit mondanak magyarul, amikor a piros csúscsszuper csizmát húzott fel Kori, Hollyval való esti mese és a családi összejövetelek. Na meg Walker família.


Szóval, egy szó, mint száz imádás, de azt nagyon. Nem hiába kedvencem mind közül és szívből merem ajánlani mindenkinek ezt a történetet. 


A könyvet ittt tudjátok beszerezni:

2020. január 24., péntek

Amiket el szeretnék olvasni 1.rész - "Fergetes könyvek ,amiket elolvasnék."

Amiket el szeretnék olvasni idei első részében, hozok igazán érdekes könyveket, amiket később valamikor egyszer beszerzek majd. Vegyes felhozatal lesz a lista lesz, itt kérem magyar és külföldi szerzők, amikre kíváncsi vagyok. 2020-ban igen csak sok újdonság lesz és elhozom majd nektek a legklasszabb könyveket. Csak győzzétek kivárni.




Fayer Sándor:
Ördögi kör


Tartalom:

Az ​Ördögi kör katonai miliőfestése és szakmai fordulatai meggyőzhetnek minket arról, hogy Fayer Sándor története nem pusztán fikció. Ezt a regényt olyasvalaki írta, aki a közeget úgy ismeri, mint a tenyerét: benne mozog, évtizedeken keresztül erről szóltak a mindennapjai. 
Főhőse, Tamás, ez a folyton bunyókba keveredő karrierkatona mindent megtesz azért, hogy a világ ne változtathassa meg. Csakhogy Afganisztán megcsavarja az embert… egy borzalmas élmény hatására Tamás rájön, ő amerikaivá akar lenni, célja a legendás Delta Force. De persze a mondás itt is áll: „Vigyázz, mit kívánsz!” Tamást újra és újra Afganisztánba vezénylik, s immár a tengerészgyalogság színeiben, és számot kell vetnie azzal, hogy immár egyetlen tizedmásodpercre sincs biztonságban az élete. 
„Lecsupaszított, de rendkívül hatékony, olvasmányos a forma, pont amilyennek lennie kell, mert ebben a könyvben egy hasonló lendülettel megélt életről van szó. Többek közt ettől lesz az Ördögi körből az egyik legérdekesebb idén megjelent magyar regény.”


Penelope Bloom:
His Banana- Bekapnám
(Bekapnám 1.)


Tartalom:

Az ​új főnököm szereti a szabályokat, és van egy, amit senki sem mer megszegni… 
Senki sem érhet a banánjához. 
Komolyan. 
De én persze megérintettem. 
Ha jobban bele akarunk menni, valójában a számba is vettem. 
Megrágtam… és még le is nyeltem. 
Tudom… Rossz, rossz lány vagyok. 
Ezután vettem észre őt, és akár elhiszitek, akár nem, nem úgy lehet a legjobb első benyomást kelteni, ha épp a pasi banánjától fuldokolsz. 
Egy kicsit visszamegyek az időben. Mielőtt még megérintettem egy billiomos banánját, végre megkaptam az első igazi kiküldetésemet üzleti riporterként. Ez nem a megszokott, béna munka volt, mint interjút készíteni egy kukással a kedvenc útvonaláról, vagy cikket írni arról, hogy milyen nagy dolog összeszedni a kutyaszart a kertekből. 
Nem bizony. Az ilyenekből épp elég is volt. 
Ez volt a nagy kitörési lehetőségem, hogy bebizonyítsam, több vagyok, mint egy két lábon járó katasztrófa. Be kellett épülnöm a Galleon Enterprise-ba, hogy bebizonyítsam a korrupciós gyanút. 
Jöhet a James Bond-zene. 
Csak annyit kellett tennem, hogy felvetetem magam gyakornoknak, és simán lenyomom az interjút Bruce Chambersonnal. 
De fel kellett volna készülnöm rá, hogy a pasi úgy néz ki, mint akit direkt a női vágyak megtestesítésére faragtak. Viszont így is muszáj volt összehoznom. Semmi baki, semmi bénázás, semmi apró baleset. Csak kevesebb, mint egy óráig kellett összeszedettnek lennem. 
Vissza a jelenbe, a konferenciaterembe, a banánjával a számban. A banánjával, amin még a neve is rajta volt nagy, fekete betűkkel. Pár perccel, miután ezt észrevettem, bejött, és rajtakapott. Pár perccel ezután már fel is vett. 
Tudom… Nekem sem tűnt túl jó jelnek.



Penelope Bloom:
Her Cherry – Megnyalnám
(Bekapnám 2.)


Tartalom:
William: 
Hogy ​hogyan találkoztam vele? 
Hát, egy úriember sosem kérkedik. 
De szerencsére én nem vagyok az. 
Először is fizettem a cseresznyéjéért (a pitéjéért, de nem ez a lényeg). 
Aztán megfosztottam a virágaitól. 
És utána? Ott hagytam a névjegyemet, majd kisétáltam, mintha az enyém lenne a hely. 
Ja, mondhatni, hogy erős indítás volt.

Hailey: 
Hogyan találkoztam Williammel? 
Besétált a pékségbe, vett egy cseresznyés pitét, ellopott egy virágokkal teli vázát – még mindig nem tudom, mire kellhetett neki –, majd végül ott hagyta a névjegykártyáját. 
Mielőtt elmondom, mit csináltam a névjegykártyával, valamit tisztázzunk: 
William rosszabbkor be sem léphetett volna az életembe. 
A pékségem a csőd szélén állt. 
A bizarr exem nem akart békén hagyni. 
Ó, és amúgy egy 25 éves szűz voltam – igen, a tény, amit a barátaim minden adandó alkalommal az arcomba vágtak. 
Ha a szüzesség-problémámat Williammel oldottam volna meg, az olyan lett volna, mint egy kalapáccsal lecsapni egy legyet. Brutális túlzás, bár a legjobb fajta. 
De William őrülten dögös volt, ami hülye tettekre készteti a nőket. Olyan szexi volt, hogy még az én fejem is tele lett mindenféle őrültséggel. Például azzal, hogy egy légy még örülne is, ha William és a tökéletes kocka hasa csapná le. Így már legalább ketten lettünk volna így ezzel. 
Szóval felhívtam. 
Talán jobban át kellett volna gondolnom. Talán épp bele sétátok egy katasztrófába, és csak várom, hogy megtörténjen. 
Tudtam, hogy bajban vagyok, amint meghallottam a szexi, mély hangját a vonalban, ahogyan azt mondta: „Még mindig őrülten kívánom a cseresznyédet. Kiszállítást vállalsz?”


Szép Zsolt:
Kárpát Walzer


Tartalom:
Osztrák-Magyar ​Monarchia, Budapest, 1873 ősze.
Körmöczi Zsuzsanna, a nevelőnő enged egy baráti kérésnek, hogy egy rejtélyes metronómot eljuttasson Fiumébe. Távoli rokonait kísérve nekivág a veszélytelennek tűnő útnak az Adriai-tengerhez, azonban már a vasúti szerelvényen lecsap rá a földöntúli iszonyat, és a puszta életéért kénytelen küzdeni. A metronóm ingája gyorsulni kezd az elszabadult gőzvonaton, és lassan már nem is maga a tárgy, hanem a világ sorsa a tét. 
A veszélyek során nem csak ellenségekre, barátokra is lel, például egy titokzatos magyar nemesre, a Garabonciásra. A férfi ott van mindenütt, hogy pokoli keringőbe küldje a szükség szülte hétköznapi hősöket, és egy ősi rend tagjait a Kárpátok lába alatt. A könyv lapjain megelevenednek többek között a magyar hiedelemvilág lakói, a tündérek birodalma, és más földöntúli teremtmények. 
Utazunk térben és időben is, hőseink eljutnak a Monarchia jó néhány szegletébe. Látjuk a fővárost, a tengerparti ékszerdobozt, Fiumét, de érintjük Pressburgot, Pécs környékét, vagy éppen a kicsiny Duna-Varsányt. 
Az egyik oldalon a hősiesség és nemesség, a másikon a Gonosz lakozik, aki időtlenül szemlélődik, és csak azt lesi, mikor vét lépést a táncban az óvatlan nevelőnő – hogy ő aztán lecsaphasson a világra. 
A Kárpát walzer világa nem történelemórák anyagául íródott – helyette felnőtt mesét sző, és ezzel egyedülálló világot teremt. Történetének fonala sokszor metszi a valóságot, néha azzal együtt is fut, gyakran azonban messzire eltávolodik attól.

A könyv a saga első kötete, amely a hőseivel együtt táncba viszi az olvasót is.
Sierra Simone:
Gyónás
(Pap 1,5.)


Tartalom:
Mindig azt halljuk, hogy Isten megbünteti a vétkeseket. A bűnben élők azt aratják, amit vetettek. Imádsággal tisztítsuk meg a lelkünket, mondják, és fájdalommal sanyargassuk magunkat, hogy ismét bűntelenek legyünk.
De itt vagyok én. Bűnös is, vétkes is. Elkeseredetten vágyom a megtisztulásra…, bár olyan jó érzés mocskosnak lenni.
De még én sem számítottam arra, ami bekövetkezett.
Még én sem képzeltem, hogy ilyen hamar rám szakad a büntetésem.
Tyler Anselm Bellnek hívnak.
4 év telt el, mióta megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán.
Ez itt az én gyónásom.
Olvassátok, és ítéljetek felettem.
Ámen.


Sierra Simone:
Az apáca
(Pap 2.)


Tartalom:
Nem ​vagyok jó ember, és soha nem is akartam annak látszani. Nem hiszek a jóságban, nem hiszek Istenben, és nem hiszek semmilyen boldog befejezésben, amelynek nem fizettük meg előre az árát.
Megvan a saját kis szentháromságom, név szerint: pénz, szex, és a 18 éves Macallan prémium minőségű whisky, ámen.
Szóval amikor a ragyogó, briliáns Zenny Iverson megkér, hogy tanítsam meg a szexre, igent akarok mondani, nagyon is. Sajnos számos oka van, hogy nemet mondjak, olyan okok, melyeket még az olyan rosszfiúk sem hagyhatnak figyelmen kívül, mint amilyen én vagyok.
1. Ő a legjobb barátom húga
2. Túl fiatal hozzám. Sokkal, de sokkal fiatalabb.
3. Apáca, vagy legalábbis hamarosan fogadalmat tesz.
De kívánom, még ha a legjobb barátom és Isten is állnak az utamban, tanítani akarom a szexre és megérinteni őt és szeretni. Mégha tudom is, hogy ez valami még rosszabbá tesz, mint ami eddig voltam, rosszabbá, mint egy nagyon rossz ember. Bűnössé.
És éppen ezek a bűnök fognak majd megmenteni…

Daniel Kalla:
A kolostor átka


Tartalom:
1348, Genova 
A fekete halál, az emberiség legpusztítóbb pestisjárványa eléri a várost. Rafael Pasqua, a jó hírű orvos naplójában egyre szaporodnak a bejegyzések, ahogy a gyilkos kór riasztó tempóban szedi áldozatait. Rafael még nem tudja, de mire lecseng a járvány, Európa lakosságának majdnem a fele odavész. 
2019, Genova 
Az olasz kikötőváros több száz éves kolostorának helyén luxuslakópark épül. Az egyik munkást furcsa betegség támadja meg, és kiderül: tünetei megegyeznek a középkor félelmetes ragályáéval. Aztán a betegek száma fékezhetetlenül nőni kezd. Lehet köze egy XIII. századi kolostornak a rettegett fertőzés újjászületéséhez? Isten büntetése, vagy ördögi cselszövés áll a háttérben? 
Milyen titkot rejthet egy szakadozott középkori napló? Tényleg megakadályozhatja milliók halálát?


Ella Steel:
Az indíték


Tartalom:
Matheo Morin, az, a férfi, aki bármire képes, hogy elérje a céljait. 
Egy napon elérkezett a pillanat, hogy pontot tegyen az ügy végére, amin évekig dolgozott. Hogy mit kapott érte cserébe? Három év letöltendőt. 
Nora Marceau házassága maga a pokol. Számára az élet a túlélésről szól. Az ehhez szükséges erőt a gyerekeiből nyeri. 
A szívét elzárva tartja, a testét tárgyként kezeli, mígnem egy napon belép az irodájába Matheo Morin. A férfi iránti vonzalma ráébreszti, hogy változtatni akar. 
Nora mindenkinek megadja a második esélyt, de talán hibát vét, amikor gondolkodás nélkül megbízik a pártfogoltjában… 
Kiismerhetünk valakit, akivel csak pár alkalommal találkoztunk? 
Felülírhatjuk a sors akaratát, ha az életünk a tét? 
De a legfontosabb kérdés, kicsoda valójában Matheo Morin?

Ismerd meg a Sors-Fordítóban elkövetett tettek indítékait.
„Féltem az ismeretlentől, de sokszor úgy éreztem, a szívem már meghozta a döntést a jövőmmel kapcsolatban.”

Marilyn Miller:
A királynő


Tartalom:

 Serena ​Salvatore vagyok, és ez az én történetem. 
Egy olyan világ részévé váltam, ahol egy szabály létezik: a hűség. Egy olyan világ részévé, amely nem ismeri a könyörületet, ahol mindennap meg kell küzdeni az életben maradásért. Félre kellett tennem az elveimet, azt, aki voltam, hogy azzá az emberré válhassak, aki ma vagyok. 
Egy maffiavezér felesége. Szerelme. Társa. Bizalmasa.

Hogy féltem-e? Igen. Hogy akartam? Az már nem számít, mert ezt az életet választottam. Egy maffiavezért. Egy férfit, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem. Már az övé vagyok. Az alvilág része vagyok. 
Én vagyok A KIRÁLYNŐ.

„Mikor megérint, világok dőlnek romba. De leginkább az én világom erősnek hitt pillérei. Olyan ez, mintha csak ekkor élnék igazán. Mintha az érintése nélkül egy haldokló test lennék, ami a sötétséget vágyja.”
Marilyn Miller újra az alvilág kegyetlenségébe taszítja az olvasóit A vezér c. könyv folytatásában, választ keresve arra, hogy egy hétköznapi nő, hogyan képes az alvilág egyik legmeghatározóbb személyévé válni.