2019. december 14., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Thomas Jake Larson

Újra itt az Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovata, ezúttal Thomas Jake Larson írót kérdezgettem,akinek nemrég jelent meg Agorafóbia c. könyve és volt szerencsém elolvasni is. Amit szívből tudok ajánlani, minden horror kedvelőnek. Köszönöm Thomas Jake Larson írónak, hogy elfogadta a felkérésemet és mesélt magáról, terveiről és a könyvéről.



1. Kérlek, mesélj kicsit magadról!

A végzettségem természettudományi, a munkám közigazgatás, a hobbim (vagy inkább az álmom) az írás. Persze van nekem is polgári nevem, magánéletem, macskám, de Thomas Jake Larsonként még az árnyékban vagyok, mint ahogyan ez a fotómon is látszik, de egyszer majd biztosan kijövök a sötétből.

2. Hogyan kezdted el az írói pályát?

Még mielőtt belemerültem a horrorba, és fel nem vettem ezt a nevet, valaki más voltam, aki rövid szépirodalmi prózákat és verseket írt, persze mindezt egyetem és munka mellett tettem, mint ahogyan teszem ma is. Hogy pontosan hogyan és mikor kezdődött azt nem tudom, de egyszer azon kaptam magam, hogy írok. Ezek a szösszenetek már megjelentek, elsősorban erdélyi lapokban találni belőlük, de magyarországi folyóiratokban is fellelhetőek.

3. Hogyan születik meg egy történet? Van esetleg ihlet, ötlet vagy inspiráció?

Valamikor két évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy belevágok valami nagyobb lélegzetvételű írásba, sőt azután még egybe, majd még egybe. Egyik napról a másikra a fejemben már készen álltak a sztorik, csak arra vártak, hogy leírjam. Szeretem a horrorfilmeket, éppúgy a regényeket, na nem kifejezetten a vérengzést, inkább a csavart, a nagy robbanást, ami megadja a mű végén a kegyelemdöfést, vagy a padlóba döngöl. El sem tudnám képzelni, hogy az én könyveim ne így érjenek véget.

4. Az írást megelőzi-e a kutatómunka, ha igen mennyiben folyik bele a munkába? 

Mindenképpen szükséges, főleg ha valós környezetben játszódik. Szerencsére a közismert internetes térkép utcanézete sokat segít a helyszín megismerésében, és persze az sem árt, ha egy adott épülettípust alaposan felmérünk, ha más nem, képeken, amire szintén nagy segítség a net.

5. Mennyire lesz hiteles az adott sztori? Illetve kell-e annak lennie?

Egy sztorinak, ha valós környezetben játszódik, vagyis nem erősen fantasy, mindenképpen hitelesnek kell lennie, legalábbis az időt, a helyszínt, az aktualitást illetően. Nyilván egy horrorban szellemek, gonosz űrkutyák vagy dinoszauruszok jelenhetnek meg, és ha egy velociraptor harapja le a szereplők fejét, legalább az állat viselkedése és biológiája legyen hiteles, ha más nem is. Mindenki hibázhat, egy hosszabb írásban előfordulhatnak benézett jelenetek, és persze nem vagyunk a világ összes dolgának szakértői, ezért nincs kizárva, hogy rossz helyen nézünk utána ennek-annak.


6. Általában egy történet mennyi ideig íródik? Mi kell ahhoz, hogy jó legyen?

Nem vagyok profi, nincs még rutinom egy hosszú regény megírásához, ezért nekem egy szamárvezetőre is szükségem van. Ez lényegében a kitalált történet rövid, tömör változata a főbb eseményekre összepontosítva. Emellett a szereplőket is leírom, és egy vázlatrajzot készítek a helyszínről, jelen esetben a kastélyról. Csak ezután kezdődik el az írás. Egyszer majd biztosan gyorsabb leszek, de az Agorafóbiának egy év kellett. Azt pedig, hogy jó lett-e az olvasók döntik el.

7. Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A másik énem írásait elsőként édesapám látta, aki sajnos már nincs közöttünk. Párom, barátaim, a horrort pedig elsősorban munkatársaim olvasták. Egyszerű emberek pont, mint az olvasók többsége, nem kritikusok, se nem írók, se nem tanárok. Egyébként, aki olvassa, bárki beleszólhat, hiszen az a lényeg, hogy a végeredmény jó legyen, és több ember véleményén alapuljon.

8. Család, barátok hogyan fogadták, hogy könyved jelent meg?

Természetesen örültek neki, legalábbis azok, akik tudják, hogy az Agorafóbia az én könyvem. Mert nem sokan tudják ki az a Thomas Jake Larson, csak egy szűk kör. Se a munkahelyemen, se a baráti társaságomban, se máshol azon kevesek közül, akiknek elárultam, nem tudják, hogy én ő vagyok. Párom inkább a szépirodalmi, lírai írásaimat szereti, ő nem olvas horrort.

9. Van kedvenc jeleneted a könyvben?

Az utolsó két fejezet. De erről nem beszélnék bővebben, nehogy spoiler legyen.

10. Volt olyan rész, amit nehezen írtál meg?

Amikor elkészültem a regénnyel, még eléggé összecsapott volt. Ha valahol elakadtam, ott egy tömör mondattal lezártam a fejezetet és továbbléptem. Mire a végére értem, és jött az átolvasás, addigra már megszületett a megoldás a problémás részekre.

11. A történet szereplőit kikről mintáztad, vagy a fantáziád szüleménye?

Az Agorafóbiában minden szereplő kitalált, először összeraktam egy hitelesnek tűnő nevet, amihez kitaláltam a karakter. Persze előfordult, hogy mikor az adott szereplő feltűnt a regényben, már egészen máshogy nézett ki, mint ahogyan a vázlatban leírtam. Néha egy új ötlet ledönti a régit. A másik énem prózai írásaiban vannak valós személyek, bár ezeket próbálom úgy megformálni, hogy ne lehessen rájuk ismerni. Na, ez nem mindig sikerül.

12. Vannak-e további terveid, ha igen melyek azok?

Kezdetben nem a terv szerint alakultak a dolgok, egy kicsi figyelmetlenség miatt meghiúsult a nyomtatott változat, így csak e-bookban jelent meg. Sokat hezitáltam, hogy mi legyen, folytassam-e, vagy ne. Végül néhány olyan ember, akiket ennek a könyvnek a létezése miatt ismerhettem meg, megerősített abban, hogy nem szabad mindjárt az elején feladni. Jelenleg ott tartunk, hogy ismét neki kezdtünk a nyomtatott könyvnek. Talán az év végére, de legkésőbb januárra biztosan lehet belőle rendelni/vásárolni.

13. Várható majd tőled következő könyv?

Igen. Van egy terv, amit szeretnék megvalósítani, bár ez azon is múlik, hogy találok-e olvasókat, mert ugye ők a legfontosabban ebben a körforgásban, nekik készülnek a történetek. Jönnek még könyvek, és ezáltal szeretnék még valakit bemutatni, ő Masha Kubiak az Agorafóbia borítóképének készítője, egy varsói babatervező és fotóművész. Az ő munkáival képzelem el a következő 3-4 könyvemet. Valószínűleg nem sokan hinnék, de az Agorafóbia borítóján látható kísérteties női alak egy játék baba.



A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Hamarosan nyomtatott formában is elérhető lesz a könyv.



2019. december 12., csütörtök

Illyana Sanara: Álommester

Szeretném megköszönni NewLine Kiadónak és Illyana Sanara írónőnek, hogy lehetőséget adott elolvasni Álommester c. könyvet. Sajnos bármennyire is tetszett a borító, nem vagyok maradéktalanul, elégedtet. Ha azt mondom, hogy Vadmacskák c. könyvet szerettem, akkor biztosan kitaláljátok mi gondom, ezzel a könyvel.

Illyana Sanara:
Álommester



Tartalom:

 A ​valóságot az álomtól vajon mi alapján különböztetjük meg? Ki dönti el, hogy nappal álmodjuk életünket, vagy álmainkban éljük igazi életünket? Priya, Margery, Kathy és Lina négy európai nő, akiket vérségi kötelék ugyan nem fűz egymáshoz, a sors mégis úgy sodorja életüket, hogy laza családot alkotnak. Mindannyiuknak megvannak a maguk különleges személyiségjegyei, különcségei, amit a többiek ugyan tolerálnak, ám a külvilág elől jobban teszik, ha titkolják. A végzet, sors – vagy valami egészen más? – Szöulba, Dél-Korea fővárosába veti őket, ahol megismerkednek és összebarátkoznak egy helyi táncos-énekes csoporttal, amely különböző korú fiúkból áll. Ahogy a különös, kultúrákon, emberöltőkön, majd a valóság határain is átívelő barátság kibontakozik és elmélyül a történet szereplői között, úgy kerülnek egy döbbenetes, megrázó múltbéli tragédia részletei a felszínre. De vajon mi köze lehet a huszonegyedik században élőknek a több száz évvel azelőtt lezajlott eseményekhez? Ki mozgatja a szálakat, amelyek miközben kibomlanak, mint a mindenséget behálózó színes erővonalak, a szereplőket nem evilági képességekkel ruházva fel szövik egybe mindannyiukat? Álom vagy valóság – ezt eldönteni már az olvasó privilégiuma…

Véleményem
3/5

Most fogom a fejem, és azon gondolkodom mit is írhatnék. Vagy 5-ször kezdtem folytatni az olvasást, de mégis mindig félre tettem és mást olvastam. Szintén ezt a könyvet se tudom folytatni… Az előző könyve sokkal jobb volt az írónőnek Vadmacskák története és nekem kedvencem.
De ez?? Mi történt? Nem értem.
A múlt idézős részek tetszettek, azok jobb volt. De a jelenkori történetek... A fiúk neveit abszolút nem tudtam megjegyezni. Bajban voltam, mert nem tudtam igazán melyik fiú és melyik lány. Ez a könyv sem fogott meg teljesen. Pedig szeretem a fantasy történetet, de a könyv feléig se nagyon történt semmi.  Sajnos részemről egy erős 3-ast adok erre a történetre. A múltba való visszatekintések tetszett nagyon, az ilyeneket nagyon szeretem. Azokat a részeket jól lehet követni, viszont a napjainkban játszódó történeteket nem igazán. Sokszor megzavart, hogy ki kinek a barátja vagy barátnője stb. Nem igazán tudtam beleélni magam, nem fogott meg a történet, ezért is tudtam könnyen letenni. Hát most részemről igencsak rövid kis véleményt fogok írni. Mert erre nem igazán tudok mit mondani, sajnálom. Lehet, vannak, akiknek tetszik s ez pont jó. Minden esetre köszönöm a lehetőséget! Talán egyszer,újraolvasom és esetleg jobb véleményt tudok írni.
Viszont, neked kedves olvasó Te adj esélyt ennek a könyvnek. Én adtam. Szóval, olvasd el. Hátha pont neked kedvenced lesz.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. december 8., vasárnap

Khiara Thorraxa – Bob Taylor:Új remény kezdete ( GalacticRealtions 1. )

Utazókönyvként kaptam kézhez ezt a könyvet Khiara Thorraxa – Bob Taylor. Új remény kezdete (GalacticRealtions 1.) címmel, a könyv NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Nemrégiben a második kötet is megjelent  Willar Shottax: Khillaria címmel.

Khiara Thorraxa – Bob Taylor:
Új remény kezdete
( GalacticRealtions 1. )


Tartalom:

Nem ​érdemes egy galaktikus felderítőűrhajó parancsnoki konzolján udvarolni, mert lehet, hogy a következő pillanatban egy idegen bolygó sivatagi viharában lesz kénytelen kényszer-leszállni mindaz, ami a hajóból marad. Ebből pedig ugye egyéb kalamajkák adódhatnak – mint harc a helyi nomád bennszülöttek lázadó csoportjával, zendülés a legénység körében, meghökkentő és viharos – ez esetben szó szerint – kapcsolatfelvétel a planéta fejlettebb technológiával bíró lakosainak képviselőivel… Akik megdöbbentően hasonlítanak az emberi fajra, egy-két apró anomáliától eltekintve, mint pl. a zöld színű bőr, vagy a hat ujj…

De hát mit számít ez a pirinyó különbség, ha lángra lobban a szerelem; ha az ember egy idegen bolygó idegen városának idegen bárjában egy rockbanda sikeres tagjává, illetve Kitchie Goldsmith esetében helyi botránycelebbé – vagy fata morganává, nézőpont kérdése – avanzsálhat mindössze néhány nap alatt? Káosz a köbön, de vajon hová vezet mindez?

Mondanám, hogy egy példaértékű galaktikus szövetség kialakulásához számos civilizáció részvételével, de úgysem hinné el senki…

  
Véleményem
3,5 / 5

Háááát.... Ez... Inkább nem mondok semmit!
Sajnálom, de ezt amennyire vártam annyira nem tetszett. Nem tetszett a főszereplő, történet s úgy az egész sem. Irritáló volt a pasas,annyira gyerekesnek tartom a sok becézést... Inkább kevesebb, ha lehetne. Na meg aztán a földönkívüli nő, rögvest szerelmes lesz a földi emberben? Ez valahogy nem életszerű.  Jó tudom, ne vegyem komolyan az egészet. Ráadásul a pasas próbált volna beszélni a másik nőről,akkor elhajtotta aztán másnap a nő akart erre a pasi hajtotta el. Nem igazán tudtam beleélni magam, nem kötött le. Hozzá tegyem mellette, elolvastam azóta pár könyvet, és nem igazán tudtam visszatérni, folytatni.
Amikor olvastam, hogy utazókönyvként lehet hozzá jutni, jelentkeztem is rá. Mert szeretem a galaxisos történeteket, mind könyvben, mind filmsorozatként is. Nem is tudom, mit gondoljak. Nagyon ritkán fordul elő, hogy ennyire ne fogjon meg egy történet, de még olyan nem volt, hogy félbe is hagytam volna. De ez is eljött, sajnos. Egyszer talán beszerzem mindkét kötet és újra elolvasom. Lehet, hogy csak az volt a baj, hogy nem megfelelő időben, hangulatban olvastam el a könyvet, s így nem tudtam kellően megélni a történetet. Mindenesetre én adok még második esélyt ennek a könyvnek, viszont tovább kell küldenem utazókönyvként a következő páromnak.
Most egyelőre 3,5 csillagot tudok adni. De mindenképp beszerzem mindkét könyvet. Szeretném újra olvasni.



A könyveket itt tudjátok beszerezni:

2019. december 2., hétfő

Borítóleleplezés: Tiszlavicz Mária: Mellékhatás – BuKo történetek 2.

Tiszlavicz Mária második regénye 2017-ben jelent meg Duplacsavar címmel. Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő, mert most érkezik meg folytatása, Mellékhatás – BuKo történetek 2. címmel. Felix és Viktor a rendíthetetlen nyomozópáros újra akcióba lendül, én mindenképpen be fogom szerezni a könyvet. Nagyon megörültem az írónő felkérésének, hogy Magyar Szerzők Könyvei Blog oldalon újabb borítót leplezhetek le. Már itt is van a második része, amit mindenképp beszerzem majd. A könyv címe pedig MellékhatásBuKo történetek 2. rész.
Szívből gratulálok és nagyon köszönöm a lehetőséget Tiszlavicz Máriának. A borító pedig gyönyörű, nagyon tetszik. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz az első rész mellé tenni. Nekem legalábbis nagyon tetszik, menő lett.


Tiszlavicz Mária:
Mellékhatás –
BuKo történetek 2.


Fülszöveg:

Azt mondták, csodaszer.
Azt mondták, javítja az életminőséget.
De azt nem mondták, hogy halálos lehet.

Viktor Martinek nyomozó a magánélete elől a munkába menekül. Informátora tippjét követve egy veszélyes összeesküvésre bukkan, ám mielőtt megoszthatná felfedezését a társával, Felixszel, balesetet szenved. A Fehér-tónál tér magához, és csak egy névre emlékszik: Tom. Erején felül kell teljesítenie, ha a kusza emléktöredékeit rendszerezni akarja.
Viktor eltűnése után Felix veszi kézbe a nyomozást, de alig akad valami, amin elindulhat. Kutatását segítik a Viktor életét megszínesítő – vagy éppen megkeserítő – nők.
Egyre több szövevényes titokra bukkan, és csakhamar a gyógyszeripar sötét oldalával találja szemben magát. Ahhoz, hogy megoldja az ügyet és Viktort épségben tudja, hét évet vissza kell lépnie az időben – amikor a társa kezdő nyomozóként először találkozott a nemezisével.
Vannak sérelmek, amelyek lassan mérgezik meg a lelket. A két nyomozó vajon idejében megtalálja a választ arra, mi vezette Viktort a Fehér-tóhoz? A visszaszámlálás megkezdődött…

A szerzőről:


Irodalom-, művészet- és zenekedvelő családban nőttem fel. Amint megtanultam olvasni, anyukám kezéből kivettem egy Agatha Christie könyvet, ő meg hagyta, hogy elolvassam – így kezdődött számomra a rejtélyek, kalandok és regények szeretete. Akkor úgy hittem, írni könnyű, nekem is menni fog. De beláttam, hogy amit könnyű olvasni, valóban nehéz megírni. Azóta folyamatosan gyakorlok, fejlesztem magam írástechnika terén, és falom a könyveket. Kedvenceim a krimi, a humoros és a romantikus regények, én is főleg ilyen történeteket írok.
Idáig két regényem jelent meg nyomtatásban, a romantikus Őrangyalom, valamint a Duplacsavar c. akciókrimi, melynek folytatása a Mellékhatás. Novelláim online felületen és nyomtatott formában is olvashatóak, például a Könyvmolyképző Kiadó Meghitt pillanatok c. antológiájában. Idén karácsonykor jelenik meg, szintén a KMK gondozásában, A legvagányabb olvasókönyvem c. kötet, melyben egy mesét olvashattok tőlem egy királyfiról, egy sárkányról és egy pöttyös labdáról.

A Mellékhatás c. könyv megjelenik magánkiadásban, várható időpontja: 
2019.december.13.



Idézetek a könyvből:

„Francnak vettem meg neki azt a mobilt! – gondolta Viktor Martinek hadnagy, miközben ránézett a szélvédőre tűzött sárga juharlevélre. Feltámadt a szél, tucatnyi levelet sodort magával, teleszórta a járdát és a parkoló autókat. Viktor lesöpört párat a Citroën motorháztetejéről, majd felvette azt az egyet, amit egy gondos kéz betett az ablaktörlő lapátja alá. Fekete filccel apró, nyelvet öltő emotikont rajzoltak rá.”

„ Ez lenne a Fehér-tó?
Nyarat idéző, virágos házak álltak körülötte, a víz sötéten hullámzott, hegyek vigyázták a csendet. A távoli vízpart felett ködfátyol kavargott, békák és madarak kórusára lidércek táncoltak.”

„ Az utca távoli pontján, mely épphogy belefért a kép felső sarkába, egy alak állt meg egy lámpaoszlop mellett.
– Ez Viktor – jelentette ki Felix. Olyan biztos volt benne, mint a saját nevében. Az elmosódott alak mozdulatai, ahogy lángot csiholt az öngyújtóból, majd a szájához emelte a kezét, összetéveszthetetlen volt.”

„…ahogy Nora haladt a történettel, úgy felhősödött el Kramer parancsnok arca. Eleinte még kevergette az elé helyezett kávét, de egy idő után a kanál megállt a levegőben, majd apró darabokra tördelte a csészealjra helyezett kockacukrokat. Mikor Nora a mondandója végére ért, Kramer letette a kanalat, összefűzte az ujjait, és hatalmas sóhaj után ennyit kérdezett:
– Mondd csak, édes egyetlen kislányom, te eszednél vagy?”

„– Nem kéne cigizned, kicsi lány – mondta Viktor, amint elvette a felkínált szálat.
– Majd ha te leszoksz, visszatérünk rá, vénember – vágta rá Rotte, miközben meggyújtotta a saját cigarettáját.”

„– Ez sem fáj? – nézett fel rá Irene, és Tom elkapta a kárörvendés apró szikráját. Szóval, ha így akar játszani a nő, ő benne van.
– Nem fájt, amíg maga meg nem nyomkodta – közölte, majd panaszos hangon hozzátette: – Minden betegét így kineveti?
– Csak akik büszkeségük miatt magas lóról esnek pofára! Ó, nem büszke, hanem fafejű! Maga nagyobb tuskó, mint amiket itt hasogat!
        Mióta szerette volna ezt a poént elsütni?”

„– Emma két év elteltével már csak kétoldali támasztékkal tudott járni – magyarázott tovább Irene. – Ez már középsúlyos állapot a sclerosis multiplexes betegek esetében. Csak egyetlen lépés választotta el a tolószéktől, ami teljesen kiszámíthatatlan, hogy bekövetkezik-e, és ha igen, mikor. A kezelőorvosa pont ezért vetette be Emmát a fingolimod vizsgálati programba. Emma még fiatal volt, megérdemelte, hogy jó élete legyen.
– Jó élete? Az ég szerelmére, ez a kísérlet gyilkosság!”

A sclerosis multiplexről:

A betegség a központi idegrendszert támadja, oka egyelőre ismeretlen, ezért csak tüneti terápia létezik. Nevéből adódóan az agy, illetve a gerincvelő bármely pontján felbukkanhat, így a tünetei nagy változatosságot mutatnak. Az érintett területeken ún. demyelinizációs folyamat zajlik, mely annyit tesz, hogy az idegrostok elvesztik a természetes szigetelésüket, ezáltal károsodik az ingerületvezetés, az idegrostok által beidegzett terület működése romlik (pl. a páciens merevnek, érzi a lábait, nem bírja rendesen hajlítani a térdét; látótérkiesés vagy teljes vakság is bekövetkezhet; érzelmi zavarok jöhetnek létre). Akut fázisban a tünetek fellángolnak, de nagy dózisú szteroidterápiára mérséklődnek vagy akár teljesen meg is szűnnek. Azért, hogy a páciensnek ne legyenek ilyen fellángolásai, alkalmazzák a fenntartó, tüneti terápiát. A betegség kialakulásának egyik feltételezett oka, hogy a szervezet saját maga ellen fordul, ezért az immunrendszer működését visszaszorító kezelést kap a páciens. Több ilyen gyógyszer létezik, egyik a történetben is felbukkanó fingolimod, forgalomba hozatali nevén Gilenya®.


Oldalak:







2019. november 29., péntek

K.D.Niki: Szerelmem a tanárom

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném meg köszönni K. D. Niki írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam bővített-javított kiadású könyvét a Szerelmem a tanárom címmel. A könyvet már egyszer régebben elolvastam és akkor is nagy hatással volt rám. Igazán szórakoztató kis romantikus mese.


K. D. Niki:
Szerelmem a tanárom
(Bővített,javított kiadás)
  


Tartalom

Két éves koromtól Londonban éltem. Tizenöt év után, amikor a bátyámmal visszaköltöztünk Budapestre, nem tudtam, mire számíthatok a jövőmet illetően, de nem is kifejezetten érdekelt. Egészen addig, amíg nem találkoztam a szomszédomban élő, Herczeg Kristóffal! 
Attól a perctől kezdve megváltozott minden… Őrülten egymásba szerettünk. 
Viszont, az élet ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert kiderült, hogy ősi ellenségben állnak a családjaink, ráadásul az is kiderült, hogy a „Szerelmem a tanárom…” 
De, ekkor már késő volt, mert elkövettem életem legnagyobb hibáját… Beleszerettem egy olyan férfiba, aki csak bántani, és bosszút állni akart rajtam… 
Vajon túléli a szerelmük az akadályokat, vagy marad a tanár- diák viszony, ami egyenlő a felemésztő érzések kavalkádjával?


Véleményem
5/5

Mint ahogy fentebb írtam nem először olvastam ezt a könyvet. Még régebben kaptam kézhez az eredeti könyvet. Ahogy akkor is, most is nagyon tetszett a történet. Voltak benne csavarok, képtelen jelenet, Dolli érdekes megnyilvánulásai és Krisz ökör döntései. Nem mondom, hogy mindig egyetértettem a főszereplők döntéseivel és cselekedeteivel. Másodszor elolvasva is azt gondolom érdemes elolvasni nektek, mert kikapcsolódást tudd nyújtani. Izgalmas és egyben könnyed, laza kis olvasmány. Nem olyan nehéz, nyakatekert történettel lett megspékelve. Ha nyáron olvastam volna, azt mondanám, hogy igazi nyári romantikus történet. Egy percre sem lehet unatkozni. Kis hibák ellenére én imádtam olvasni. Tetszett az a rész is amikor Niki és Lóri összejön. Mondjuk, lehetne külön történetük, azt nagyon élvezném. Fejben el is képzeltem, hogy miként alakulnának s Dolliék kis, részben lennének jelen. Vagy épp Dolli tesója és Erika közötti kapcsolatot is szívesen venném. Lenne itt még potenciál, történet, amit érdemes lenne ki aknáznia az Írónőnek. Kicsit nehéz dolgom van, mert félek, hogy olyat fogok írni, ami spoiler lenne. Viszont annyit megírhatom, hogy van egy kedvenc jelenet a történetben. Amikor Dolli rátalál egy cikkre és elküldi Krisznek, azon elsírtam magam. Mind az írás miatt és amiatt is, hogy Krisz érzett. Annyira magával ragadt. Imádtam azt rész. Meg amikor Dolli kórházba került és összetört, az annyira szíven ütött.Szóval nagyon ott van ez a történet és szívből ajánlom.

Ha egy kis könnyed laza romantikus könyvre vágysz, akkor ajánlom neked ezt a történetet. Nem kell nagyon véresen komolyan venni. Szórakozz, kapcsolódj ki.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. november 16., szombat

Thomas Jake Larson: Agorafóbia

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Thomas Jake Larson Írónak, hogy elolvashattam az Agorafóbia c. könyvet. Azt kell, hogy mondjam nem mindennapi horror könyv. Igazából ez az első számomra olyan horror könyv, amire azt mondhatom, hogy jesszuskám. Bizony, jesszuskám. Lentebb olvashatod bővebben a véleményemet.


Thomas Jake Larson:
Agorafóbia



Tartalom:

Senki sem tudja ki az a Mr. Williams, mégis mindenki elfogadja a meghívását. Médiumok, jósok és szellemvadászok érkeznek a vidéki skót kastélyba, de a három napos idilli és svédasztalos pihenés kísértethajszába fordul. A vár kapui bezárulnak, az emberek a falak fogságába esnek elszakadva a külvilágtól, végül kezdetét veszi a brutális mészárlás. Bár semmi közük egymáshoz, és a világ más-más részeiről érkeztek, mégis van egy közös pont az életükben, ami a kastélyhoz köti őket. Egyikük Dr. Robert Newman antropológus – aki kísértetjárta helyekre látogat el, és próbálja bebizonyítani, hogy szellemek nem léteznek – igyekszik minden lehetséges módon magyarázatot találni a jelenésekre. De a házban ragadt bolyongó lelkeket nem lehet se megfékezni, se elűzni. Egy megdöbbentő titkot őriznek, ami nem hagyhatja el az öreg falakat.

Véleményem:
4, 5 / 5

Nos, hogy őszinte legyek... Elején nagyon lassan indult be. Nehezen folytattam az olvasást, többször le kellett tennem, de mindig visszatértem hozzá. Egészen az utolsó néhány oldalakon indult be igazán az egész. Végére derül ki, hogy miért is zárták be őket, te jó isten, ledöbbentem a végén. Erre aztán végképp nem számítottam.

Elég későn indult be a történet, mert ahogy olvasgattam és olyan érzésem volt, mintha a Fűrész és a Végállomás c. filmek lettek volna egybe gyúrva ebben a történetben.
Nem lehetett sejteni ki a gyilkos, ki volt az a titokzatos férfi, aki meghívta őket. Őrületesen jó volt csak, hát döcögősen indult. Ezért nem tudok megadni igazán az 5 csillagot, pedig megérdemelné. Egyre izgalmasabb volt és egyre érdekesebb a vége felé a sztori. Sorba hullottak az emberek és különféle haláluk volt.  Hiszen olyan filmszerűen hatott ez a történet és tudjátok mit, nagyon is el tudnám képzelni filmként.
S épp emiatt jutott eszembe, hogy egy igazi horror filmként mennyire jönne be. Szerintem vállalható lehetne. Dr. Newman -t Liam Neesont képzeltem el. Valahogy ő zseniális alakítást tudna nyújtani.

Nehezen tudok most úgy írni a véleményt, hogy ne legyen spoiler. Talán annyit mondhatok, hogy a szellemes téma jobban tetszett. Igazából nem is kellett volna túl bonyolítani az egészet.Eléggé beteg és kemény horror lett  végére. Sok minden kiderül az olvasás alatt és nem tudom, mit mondjak. Komolyan, ilyet kitalálni. Köszönöm Thomas az élményt!
Thomas! Annyit kérnék, hogy írj! Ezen a vonalon érdemes lenne folytatni. 

Mindenesetre én elolvastam, tetszett szívből tudom ajánlani azoknak, akik nagyon szeretik a véres horror történeteket.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2019. november 11., hétfő

Borító mustra Könyvmolyképző Kiadó háza tájékán

Most összegyűjtöm azokat a borítókat, ami az elmúlt napokban jelentek meg. Így arra gondoltam, hogy egybe összeszedem nektek, nekem van pár kedvenc borítóm. Nagyon tetszik mindegyik borító, mindegyik egyedi és szépek.Bízom benne, hogy egyszer el is olvashatom majd ezeket a csodaszépséges könyveket.




On Sai: Áruhában
(Vágymágusok 1.)



Lehet barátság férfi és nő között?
Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat. 
Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi. 
Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját. 
Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik? 
De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat? 
Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra. 
Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre, miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást.
„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”

Róbert Katalin: Keresd az igazit
(Lélekfény 1.)


Az ​utunkat tilalmak szegélyezik.
Egy távoli sziget elzártan élő népét különleges ajándékkal áldották meg az égiek: a tírek a Napésholdtól kapott társjegynek köszönhetően
mindenki számára megtalálhatják az igazit.
Milo mindig társra vágyott, de nem kaphatja meg.
Rá más sors vár. Amikor a mesterét szörnyű vádakkal perbe fogják, elindul kideríteni az igazságot. Olyan titkokat fedez fel, melyek az egész nép életét megrengethetik.
Deniel álruhában érkezett a tírek szigetére, titkos küldetést teljesít, és válaszokat akar, de ehhez találnia kell egy olvasót.
Amint megpillantja Milót, az élete egy csapásra megváltozik.
Vajon Milo az, aki megadhatja neki a válaszokat?
Elina mindig tudta, hogy a tökéletes társa csak Kellán lehet, noha társjegyük alapján tilos házasodniuk.
Aztán az olvasók döntése nyomán mindkettőjüknek el kell hagynia az otthonát, hogy valaki mással éljék le az életüket.
De Elina nem képes kitépni a szívéből Kellánt. Miért vonzódik annyira a fiúhoz, ha ez a vágy bűnös? Lehet, hogy ezúttal az olvasók tévedtek?
Hogyan ismerhető fel a lelki társunk?
Tiltott vágy, titok és izgalom egy ragyogóan eredeti fantasy regényben.
Ismerj meg a világot, ahol léteznek valódi kötödések, ahol a szerelem nem kérdés, hanem bizonyosság!
Harcolj a szerelemért!
(Ellenőrízetlen)

Rácz-Stefán Tibor: Pokolba a jó pasikkal


A ​világ végére is követnéd azt, akit szeretsz?
Hunor igazi álmodozó. Egyetemre készülés helyett inkább szakácsnak tanulna, és a saját útját járná, ha túlféltő anyja és bátyja végre elengednék.
Viszont másra is vágyik: bátyja legjobb barátjára, a pokolian jóképű Gergőre, akibe már évek óta szerelmes.
Gergő kedves, vicces és figyelmes is, az a típusú srác, akivel minden tökéletes lehetne, ha nem vágyódna el annyira Magyarországról…
Ahogy beköszönt a forró nyár és az érzelmek is túlhevülnek, Hunor döntéshelyzetbe kerül:
Menjen, vagy maradjon?
Budapesten tartaná a családja és a főnöke, a morcos, de segítőkész Michelin-díjas séf, akitől sokat tanulhat.
London mellett is szólnak érvek, ezek közül a legerősebb a szerelem és az új kalandok ígérete.
Bármikor újrakezdheted az életed?

Bálint Erika: Nap csókja


Meddig ​tűröd, hogy nem szeretnek?
Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.
Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?
Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.
Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?
Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?
Egy nő útja önmagához, nem csak nőknek.
A legfájdalmasabb felismerések egyike, amikor rájössz, nem egy másik ember áldozata vagy, hanem a saját magadé.

Istók Anna: Semmiért egészen




Tudsz szívből szeretni?
Nándi és Flóra az egyetemen találkozik, ahol a jóképű fiú eltekeri a gépészkarra járó lány fejét. Senki sem jósol nekik nagy jövőt, de ők egymásba szeretnek és összeházasodnak.
A felszínen minden ideális. De vajon milyen sérelmek, hazugságok rejlenek a látszólag tökéletes kapcsolat mélyén? Mi lesz, ha egy nap az egyensúly felborul?
Valaki hibázik.
Valaki titkot rejteget.
Valakit megcsalnak.
Valaki pedig nekiáll, hogy igazságot szolgáltasson.
Vajon ki lehet a titokzatos szerető, aki eléri, hogy Nándi szép lassan feladjon mindent: családot, lakást, munkát, karriert?
Vajon meddig éri meg bosszút állni, és mikortól kell megbocsátani?
Mindenki hibázik.
Te is.
Nézz csak tükörbe, azt hiszed, tökéletes vagy?

On Sai:
Artúr
(Szivárgó Sötétség 3.)


Javában dúl a háború. A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?
Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat. Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja,
miért jelentek meg az entitások?
Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely másik számára felfoghatatlan. Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.
Az emberiség vesztésre áll.
Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.
Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.
És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…

Eszes Rita:
Perkák
(Illangók 2.)


Az ​illangók kicsinálnak!
Mark és Patrick megjárták Pokolsárt. Vagy mégsem?
Fél év eltelt a kaland óta, és semmilyen bizonyíték nincs az illangók létezésére. Most azonban dühös garabonciások támadnak a fiúkra, és felbukkan Firtos is, aki szerint csak a másik világban lehetnek biztonságban.
Csakhogy amikor megérkeznek, egyáltalán nem azt találják, amire számítottak.
Patrick Tartodot akarja, bármi áron, de ő mintha újra az emberek ellen fordult volna.
Vajon létezhet mindent elsöprő szerelem?
Át lehet hidalni ezeréves ellentéteket és akár világokat is? Mekkora árat kell fizetni azért, ha valaki szembe megy minden szabállyal?
Mark keményen küzdött, hogy elfelejtse a Macskarévben történteket. Most rájön, becsapták, és a feladata még korántsem ért véget… Ha a tét hatalmas, megteheti, hogy közben magára is gondol? Mi lenne a jobb, ha Firtos megmaradna eszményi álomképnek, vagy ha kiderülne, ő is lehet gyarló és esendő?
Kitört a háború és az illangók földjén semmi sem az, aminek látszik.
Döntsd el, mi számít igazán, és harcolj érte!

A könyveket itt tudjátok beszerezni: