2019. augusztus 15., csütörtök

Csabai Márk: A magányos farkas (Egy csibész naplója 3.)

~~~ Recenzió ~~~


 Szeretném megköszönni Álomgyár Kiadónak és Csabai Márknak, hogy elolvashattam Egy csibész naplója utolsó történetét A magányos farkas c. könyvét. Hát mit is mondhatnék... Nagyon sajnálom, hogy vége tért ez a történet. Szerettem olvasni. Imádtam a humort, szarkazmus szöveget és ráadásul eléggé lökött, bolondos bandái voltak Áfinak, Cecilnek is. El sem hiszem, hogy ez igaz történet lenne, hiszen annyira képtelenségnek tartom.
Már most hiányzik ez a csipet csapat.




Csabai Márk:
A magányos farkas
(Egy csibész naplója 3.)
(Hazatérés az alvilágból)


Tartalom:

Egy ​igazi férfi életében a legnagyobb kincs a család és a szeretett nő. 
De mi van, ha egyik sincs? 
Cecil, a sokat látott gengszter úgy dönt, leszámol múltjával, és új életet kezd álmai nőjével. Cecil tervez, Isten pedig végez és egyszer s mindenkorra keresztülhúzza a számításait. A múltja nem engedi és a sors súlyos kötelezettségeket és feladatot ró rá. Egy baráti és egy becsületbeli ügy után megkapja utolsó melóját, amit ha sikerrel teljesít, új életet kezdhet. Cecil és cinkosai valósággal sodródnak a pörgős kalandsorozattal. 
Vajon az utolsónak ígérkező meló meghozza a várva várt változást? 
Az élet kegyetlen, ahol tudja, megszorongatja hősünket, aki mindezen megpróbáltatások ellenére is kitart vágyai mellett, hogy normális életet élhessen, álmai nőjével az oldalán.

Véleményem
5/5


Mindenkinek jár a második esély, ugye egyetértesz velem?

Őszintén elmondom én, nagyon sajnálom, hogy vége lett a történet. Nem is akartam elkezdeni, mert úgy éreztem, akkor nem olvashatok többet Márktól. Imádom a stílusát, a pimasz, a vicces és néha szarkazmus szövegeit.  Szeretem, ahogy a történeteit írja, s abszolút nem akar több lenni, mint ami. Egyszerű, de nagyszerű.

Annyit adott, amennyit egy könyv, történet adhat, kikapcsolódást, izgalmat, vicces perceket. A magányos farkas c. könyvben Cecilt ismerhetjük meg és csapatát...
Cecilt nem olyan fából faragtak, aki meghunyászkodna egy veszélyes feladattól. Sőt! Mintha élvezné is. De nem most. Őt is elérte az a sors, hogy végig gondolja az elcseszett életén.

A sors pedig Enzo, aki méretes nyaklevessel honorálta Cecil gondolatmenetét, miszerint igencsak bajban volt. Mást nem igen tehetett, mint megjelenjen Áfinál és hogy - hogy saját lábon távozott? Nos, kapott egy esélyt, munkát és nyakába varrták Taknyost. Áfi unokaöccsét. Taknyos, a flúgos kölyök.

Egyik percben még azon volt, hogy egy Réka nevezetű nőt elkápráztasson, másik percben már egy maffia vezérnél köt ki Cecil és vele együtt igencsak nem az eszükről híres bandáival. Fogtam a fejem, hogy milyen kalandokba keveredik Cecil és a beszólásai, amit úgy imádok. Egy cseppet sem unatkoztam, az egyszer biztos. Aki Márk könyveit olvassa, vagy szeretné elolvasni, készüljön fel, hogy nagyokat fog kuncogni egyes jeleneteken.

Taknyost nagyon imádtam. Annyira lökött és sokszor nem tudja, hogy szószerint kell csinálnia valamit  vagy csak átvitt értelemben. S sokszor sajnos szószerint cselekedett és emiatt Cecil nem mindig örült neki.

A lényeg, a lényeg, hogy jó szórakoztam rajta és kikapcsolt. Vannak kedvenc jeleneteim a történetben.
Kiknek is ajánlanám ezt a sorozatot? Akik szeretik a humort, nem vetik meg az akció jelenetek, akik imádják lökött pasikat, lehetetlen helyeket. Ez egy letehetetlen, izgalmas, könnyed kikapcsolódó regény. Nem fogod megbánni. 


Kedvenc idézeteim:






A könyvet itt tudjátok beszerezni:




2019. augusztus 10., szombat

Magnetic*R: A nagy kaland, avagy kiút a pokolban

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném, megköszöni Novum Publishing Kiadónak a lehetőséget, hogy elolvashattam Magnetic *R: A nagy kaland, avagy kiút a pokolban címmel. Igazán érdekes történetet olvashattam el, számos kérdésem is felmerült a történettel kapcsolatban. Ez a pár kérdés a Vélemény alatt meg található.



Magnetic*R:
A nagy kaland, avagy kiút a pokolban



Tartalom:

Angelnek nincs szerencséje a férfiakkal. Tulajdonképpen mióta meghozta élete sorsfordítónak vélt döntését, egész egyszerűen szerencsétlennek tartja magát a sorozatos kudarcok miatt. Számos öngyilkossági gondolat után a pozitív gondolkodás eszméjéhez és mestereihez fordul, így próbálva talpra állni az újabb és újabb balsikerek után...


Véleményem
4,5 / 5


Hogy is kezdjem el. Annyira lassan indult be, majdnem úgy volt, hogy kicsit félreteszem. De végül még sem. Másnap újra kezembe vettem és teljesen beszippantott. Egy huzamban kiolvastam. Nem gondoltam volna, hogy falni fogom a sorokat. Hiszen, amilyen lassan indult be..

Először is Angel, aki elvált a férjétől majd összejött egy Shadow fickóval, akivel szakított. Majd később egy Raven-el kavart. Kb ennyi a történet Angellel, de még sem… Korántsem…
Igazából egyik férfi sem érdemelte volna meg Angel, de különösen Shadow. A történet Angel elrablásáról szól, hogy hogyan fogja túlélni, és hogy lehetséges az, hogy egy ember eltűnése csak a hetekkel később veszik észre.

Végig faltam az oldalakat s vártam, hogy mikor találják meg és szabadítják ki. Eközben a családtagok, mint sem törődtek, hogy Angel veszélyben volt, hogy miket kellett átélnie. Őszintén meg mondom nincs kedvenc karakterem, nem igazán tudtam azonosulni egyikkel sem. John egy érzéketlen fickónak tudom be, akinek csak később ugrik be a nyomkövető, de azt is majd munka után kapcsolja be. Suzy pedig egy végtelenül önző és utálatos egy némber.
Szóval nem igazán volt kedvelhető karakter.

Raven döbbentett meg nagyon. Úgy éreztem nagyon nem aggódott Angel iránt, hiszen a munkába temetkezett, ugyanígy a szomszédok és a Angel testvére húga is. Hiszen zokszó nélkül elhitték, amit sms-be írtak nekik.


Lényegében egy igencsak érdekes történetet olvashattam. Nem egy szokványos romantikus könyvet vettem kezemben, hanem egy olyan történetet olvashattam, mely azt meséli el, hogy milyen az amikor elrabolnak. Milyen érzés fogolynak lenni, egy őrült szeszélyes elmebeteg foglya lenni. S sajnos el kell mondanom, hogy mai világban nem tudhatjuk, ki mi lakozik benne, mi fogja átbillenteni az illető emberen. Elég egy beszólás, elutasítás már borul minden. Shadow-al is ez történt. Nem tudod belenyugodni, hogy Angel már nem az övé. S ezt a lelkibeteg, elutasított ember történetét meséli el. Angel egy erős nő, aki nem tört meg sem, fizikailag sem lelkileg, nem engedte, hogy uralkodjon felette. 
Nem hiába erősen 18 karikás ez a könyv. Annak ajánlom, aki bírja gyomorral olvasni. . Annak ellenére, hogy lassan indult be s volt akit nem kedveltem még , így is  várom a szerzőtől a következő történetét, hiszen eléggé függővégesen fejezte be. 


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. augusztus 9., péntek

Szabó Tamás: Holdvíz

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Maxim Kiadónak és Szabó Tamás szerzőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam számomra az év egyik legjobb könyvét a Holdvíz címmel. Elképesztő! Zseniális! Letehetetlen. Hol az ördögben volt eddig a Szerző?  Alig jutok szóhoz. Ennyi csavart egy történetben még sosem olvastam. Mire megnyugodtam, úgy ahogy jött egy újabb pofon.  Köszönöm az élményt!


Szabó Tamás:
Holdvíz



Tartalom:

Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?
Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?


Véleményem
5/5


A történet szerint Zoltán kap egy levelet, mely közlik vele, hogy az édesapja meghalt és örökölt egy testvért. Viszont Zoltán élete teljes felfordul, és nem tudja mire vélni, hogy van egy testvére, hiszen úgy tudja, hogy egyke. E miatt a titok miatt bontakozik ki a történet Zoltán és Noémi körül.  Egy család, tele titkokkal és egy szerelem, mely szégyenként élik meg. 

Azt hittem megint egy olyan történetet fogok olvasni, ahol a főszereplő gyenge és gyáva lesz, hogy felvállalja a kapcsolatukat. Hogy nem lesz bátorsága szembe nézni milyen érzések, kavarognak testvére iránt. Ahogy olvastam a kettejükről volt egy fura érzésem, hogy ők mások. Nem éreztem azt, hogy testvéri kapcsolat lenne, hanem inkább, mint szerelmes párnak gondoltam. S pont ettől lett más a történet.
Ez merőben más volt. Te jó isten, de még hogy más. Hihetetlen, hogy mi mindent megváltoztat egy új jövevény és egy levél.

Úgy éreztem magam, mintha én is ott lettem volna mellettük. Átéreztem a szerelmüket, titkukat, bujkálásukat majd később a különválás fájdalmukat.  Ezután pedig a kalandot, a harcot az életben maradásért. Zseniális! Élethű!
Egyszerűen szavak nincsenek, hogy mennyire fordulatos, izgalmas, lehengerlő volt. Erre végképp nem számítottam, hogy ennyire magával fog ragadni.


Zoltán, az én hősöm. Mindannyiunk hőse. Zoltán a bátor, erős és kitartó. Aki küzd és harcol. Azt sem érdekli, ki mit gondol a szerelméről, kapcsolatáról. Kiáll Noémi mellett, ha ő ezt nem értékelte.  Noémit eleinte nagyon nem bírtam. Annyira magával volt elfoglalva. Sokszor úgy, éreztem, hogy direkt ilyen akaratos és önző. Aztán később sajnos olyan dolgok történtek vele, ami később megváltozott a véleményem róla. Nem mondom, hogy szívem csücske lett, de csak egy kicsit megenyhültem irányában.

Mennyi minden történt ebben a könyvben, volt itt tiltott kapcsolat, kirándulás, szakítás és rablás. Mindennek ellenére még mindig meg tudod lepni szerző az utolsó oldalakon is. Hihetetlen, hogy mi képes meg változtatni egy tárgy Zoltán és Noémi kapcsolatán.


Szívből tudom ajánlani, azoknak, akik igazán letehetetlen izgalmas könyvre vágynak. Ez egy nem mindennapi történet. Sok meglepetést tartogat ez a könyv, az olvasónak. Ezek után figyelemmel kísérem szerző munkásságát, mert szívesen olvasnék még tőle.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. augusztus 6., kedd

J. K. Smith: Csak a tested érdekel

~~~ Recenzió ~~~


Köszönöm az Álomgyár Kiadónak és J. K. Smith Írónőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a fantasztikus könyvet a Csak a tested érdekel címmel.  Teljes mértékben beszippantott és nem tudtam letenni. Smith még mindig meg tudd nevetetni, könnyeket és mosolyt csalt az arcomra. Köszönöm. Nem hiába a kedvencem.


J. K. Smith:
Csak a tested érdekel



Tartalom:

 Hidvégi ​Bora titkárnő egy nagy építési vállalatnál. Vőlegényével, Péterrel él együtt egy hazug kapcsolatban. Csak a végső lökést várja, hogy kiléphessen abból a börtönből, ahová évekkel ezelőtt bezárta magát.
Tokodi Zsolt Bora főnöke, a cég igazgatóhelyettese. Arrogáns, egoista, gazdag aranyifjú, akinek van egy titka, amiről senki sem tud…
Mindkettejüknek éppen kapóra jön a céges kiküldetés Skóciába. Zsolt szándéka, hogy egy olyan kolléganőt vigyen magával, aki cseppet sem kelti fel a figyelmét, így a titka rejtve maradhat, Borának viszont konkrét tervei vannak Zsolttal: barátnői tanácsára nőcsábász főnökével akar bosszút állni folyton hűtlen ex-vőlegényén.
Zsolt és Bora között már az úton átrendeződnek az erőviszonyok, megkezdődik a csatározás, aminek nem várt eredménye lesz.
Vajon egy váratlan baleset közelebb viszi a két embert egymáshoz, vagy minden visszatér a régi kerékvágásba? A szerelem képes átformálni a férfi személyiségében nyomot hagyó gyerekkori sérüléseket, vagy erősebbnek bizonyul Zsolt makacs védekező mechanizmusa a sérthetetlen macsó szerepének fenntartására?


Véleményem
5/5


Teringették ez a könyv… Fantasztikus. Anyám, annyit nevettem, hogy csak, na. Imádom az írónő stilusát, a könnyed és vicces romantikus történeteit. Szívesen adnék erre 10 csillagot, mert iszonyatosan jó könyv.
Bora egy imádnivaló nőszemély, de Zita… Hát ez valami észbontó nőszemély. Legnagyobb karakter a történetben, ahogy fapofával beszél az kész tanulmány. S még ő kérdezi, hogy mi van. Hihetetlen ez a nőszemély. Bogi sem egy piskóta. Igazi pletykás. Szóval a kedvenceim. Ha nekem ilyen barátnőim lennének, főleg Zita … Nagyom felmennék a plafonra tőlük.

Zsolt! Egy kicsit hangyányit nem bogaras véletlenül?  De a dolgai ellenére, kedvelem. Dögös és imádnivaló, mint mindig. Annak ellenére, hogy későbbiekben picit bunkó volt Borával. De ezt a balesete számlájára írom. Viszont érdekes volt olvasni, hogy milyen fóbiája van neki. El nem tudom képzelni, hogy lehet így élni. Történet előre haladtával úgy érzem, kezd felhagyni a fóbiájával részben Borának köszönhető.

Az Írónőtől nem az első kötetét olvastam már, és bízom benne, hogy nem az utolsó lesz. Nagyon szeretem a történeteit olvasni. Annyira könnyed, humoros, hogy élmény elolvasni. Szerencsére, hogy nem mentem, sehova míg ezt a könyvet olvastam, mert akkor bolondnak néztek volna engem.

Jókat kacagtam Bora testvére beszólásain, bírom a srácot,aranyos. Szülei is kedvesek, elragadóak, viszont Zsolt szüleiről nem mondanám.

Szerintem érdemes lenne az írónőnek olyan irányvonalat vennie a pasik terén, hogy ne legyenek tökéletesek. Vagyis legyen defektjük, gondjuk…
Pont ilyen pasira vagyok kíváncsi , mint ez az ember Zsolt. Érdekes volt olvasni lapról, lapra, hogy mennyire meg tudd változni egy nő kedvéért. Ugyanez vonatkozik Borára is. Hihetetlenül sokat változott. Kivirult rendesen. S persze jó lett volna tudni, hogy mit szól ehhez Péter… Az az ember egy idióta.. És pont.

Számomra ez a könyv igazi életvidám, szórakoztató perceket adott. Volt minden, amitől igazán kikapcsolódhat az ember lánya.
Így aztán most várhatok a következő vigyori adagomra. Kiváncsi vagyok milyen történettel fog előrukkolni J. K. Smith.

Szóval ajánlom azoknak, akik már olvasták J. K. Smith könyveit, abszolútde nem fognak csalódni benne. Akik nem olvasták, akkor ajánlom nagyon. Viszont tessenek vigyázni, ha tömegközlekedésen vannak, kész életveszély olvasni. (Mosolygok magamban.)


A könyvet itt tudjátok beszerezni


2019. augusztus 5., hétfő

Marilyn Miller: A vezér

~~~ Recenzió ~~~

Marilyn Millertől újabb könyvét sikerült elolvasnom A vezér címmel. Köszönöm Marilyn, hogy lehetőséget kaptam, hogy elolvashassam. Ez a könyv egy igazi dögös, veszélyes férfiról és egy bátor merész nőről szól a történet, aki nem ismer félelmet. S e kettőjük kapcsolatáról mesél nekünk Marilyn. A könyv Gyémántfelhő Kiadó gondozásában jelent meg.


Marilyn Miller:
A vezér



Tartalom.:


Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg magának a gyengeséget. Mert Ő nem más, mint a VEZÉR. Megismerkedik egy titokzatos vörös hajú nővel, és minden megváltozik… 

A találkozás vajon véletlenszerű? 
Serena Wayans súlyos terhet cipel és csak egy célja van. A VEZÉR bizalmába férkőzni. Elcsábítani. Serena vajon tényleg az, akinek mondja magát? Mi történik, ha a feléled a vágy, és a titkokra fény derül? Létezhet-e szerelem abban a világban, ahol brutalitás és hazugság uralkodik?

Véleményem
5/5

Már maga a szó, hogy Vezér félelmetessé tette a karaktert. Egy olyan férfi, aki nem ismer sem istent ,sem embert az kegyetlen. Nem ismeri a szeretetet, a szerelmet, a bizalmat csak a fájdalmat és a keserűséget ismeri.

De aztán egy nap belépett az életében egy nő. Egy nő, aki az életét nem kímélve ott állt a Vezér előtt.. Bátor és vakmerő, aki képes az életét feláldozni, hogy mentse a testvérét. Nem érdekelte, hogy egy veszélyes férfival fog találkozni, aki nem képes a szeretetre és a szerelemre, vagyis semmi érzelemre. Kivéve talán a gyűlölet, ami mardossa a lelkét.

Ez a történet kegyetlen, véres és fájdalmas, ahol nincs helye a kételkedésnek. Minden perc, cselekedett az életekbe kerülhet. Különösen Serenának. Hiszen életével, mint sem törődve, ment elcsábítani Alexander Salvatore-t a Vezért. Csak hogy egy valamivel nem számolt az érzéseivel, a szerelemmel. Hogy végül ő maga kerül a csapdában.

Olvasás közben gondolkodtam azon, hogy mennyire szeretheti a testvérét, Serena, ha ezt bevállalta. Egy veszélyes dolgot, hogy mentse a testvérét. Nem tudom én lennék-e ennyire bátor. Minden esetre Serena , számomra kedvenc karakterem. Aki erős, bátor és merész.
Alexander pedig végre meg ismeri milyen a tüzes szenvedély, a vágyódás és, hogy milyen szeretve lenni. Nem csak a gyűlölet van, hanem szeretet is a világon
Emellett történet előre haladtával, sajnos titok kiderült. Volt egy jelenet, ami nekem nem tetszett az a bizonyos kínzás. Hiába nem haragudott Serena, helyében jó sokáig lettem volna mérges. Eléggé félelmetes volt az egész. Sejthető volt, hogy Serena nem fogja megúszni egy kis enyje-benyje dologgal. Hihetetlen volt, hogy Alexander milyen gyorsan váltott át szerelmes férfiból egy veszélyes gátlástalan fickóvá. Bele is borzongtam.

Magába szippantott ez a történet és egyre többet és többet akartam ebből. Marilyn újabb szuper történetet adott ki kezeiből. Nem csodálkozom most már, hiszen egy tehetséges Írónő, akinek ez a 4-ig könyve, amit kezembe tarthattam. Egy igazi maffiás történetet kaptam és igazából ez a 4-ig maffiás könyv, amit olvastam és egyre szimpatikusabb ez a történet. S szívesen olvasnék még több Marilyn könyvet. Nem tudom megunni, imádom a stílusát.

Szóval azoknak ajánlanám, akik szeretik a maffiás történeteket, akik nem rettenek meg a durva és erotikus jelenetektől. Számomra igazán kikapcsolódást nyújtott, tetszett és sajnos, sajnáltam, hogy vége lett. Szívesen olvasgattam volna még.


Talán egy picit elfért volna még a végében, mondjuk 5 év múlva részt. Marilyn, nem tervezel egy kis mini novellát írni? 


Kedvenc idézeteim:





A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. augusztus 4., vasárnap

Marilyn Miller: Hozzád tartozva (Hozzád 2.)

~~~ Recenzió ~~~

Mint mindig most is nagyon köszönöm Marilyn Miller írónőnek, hogy lehetőséget adott arra, hogy elolvashassam Hozzád tartozva (Hozzád 2.) c. könyvét. A könyv Gyémántfelhő Kiadó gondozásában jelent meg. A könyvet idén a Könyvfeszten kaptam kézhez és mostanra érkeztem el hozzá, hogy felcsapjam a könyvet. Szinte egy nap alatt olvastam ki. Marilyntől olvastam már pár könyvet, de messze ez a legjobb sorozat számomra. Daniel a kedvenc könyves pasim. 
Bővebben lentebb olvashatod a véleményemet.


Marilyn Miller:
Hozzád tartozva
(Hozzád 2.)


Tartalom:

Egyszerű üzletnek indult az egész.
Egy viszonynak, ami nem szól másról, csak testiségről. Azonban Keyla és Daniel kapcsolata kezd megváltozni, a vágyat egyre inkább felülírja a szükség. A szükség, egymás iránt. Keyla érzései mélyebbé válnak, és már nem a szabadság a legfontosabb számára. Daniel lassan kezd megnyílni, mert nem tud lemondani Keyláról. Lassan kibontakozó kapcsolatukat azonban próbára teszik a felszínre kerülő titkok. Elszabadulnak a múlt démonai, amik elől már nem menekülhetnek. Biztonságosnak hitt életük összeomlik, és eljön a nap, amikor végleg szembe kell nézniük a múltjukkal.
Vajon hogy ér véget a történet? Kiszabadulhat-e Keyla abból a sötét világból, aminek a rabja volt? Fel lehet építeni egy életet szenvedésre és társadalmi különbségekre?


Véleményem:
5/5


Végre oda jutottam, hogy kiolvashassam befejező könyvet a  Hozzád tartozva.
Cigigyilkos visszatért és ismerkedik a salátával. Nem vicc, ez komoly. Van is benne egy ilyen rész. 

Itt van ni: 


Na, jó komolyra fordítva szót. 
Marilyn, ez a két részes kötet, kedvencem lett. S meg merem kockáztatni, hogy szerintem ez a sorozat lett a legjobb, mind közül. Nagyon imádtam olvasni. Danielt főleg, ha még nem olvastátok, akkor pótoljátok.  Most már nem csak Keyla, de Daniel múltja is kiderült. Mit is mondhatnék. Igazán bunkó módon viselkedett régebben, de azt gondolom, hogy mindenkinek kijár egy második esély. Hiszen az élet oly rövid, oly gyorsan elszalad.. Nem éri meg önsajnálatban dagonyázni. Várható volt, hogy Keyla múltja nem tűnik el nyomtalanul, viszont jó pont, hogy Daniel nem hagyta magára. Sőt! Mellette volt végig és képes volt életét kockáztatni. Ez az igazi Férfi! Szeretett nőért bármit. 

A szerelmükért meg kellett harcolniuk, vért kellett mindkettőjüknek izzadni. Nem eresztett el a múlt. Keyla és Daniel sokat szenvedtek és harcoltak, hogy végre együtt lehessenek. Izgultam végig, hogy miként fog alakulni. Ritkán van, hogy egy könyv ennyire szívemben zártam. Ez a sorozat pedig nagyon ott van. Piszkosul sajnáltam, hogy vége lett. Még azért olvastam volna. 

Szeretem az olyan könyveket, ami nem csak szórakoztat, de bizony tudd pluszt adni. Marilyn pedig mindig minden egyes könyvével meg tudja ugrani a szintet. Letehetetlen, lélegzetelállító és elgondolkodtató.  Ez a könyv nagyszerű befejezése a történetnek Daniel és Keyla útjai végre egymást keresztezik a végén. 

Mindkettőjüket szerettem, de legfőképpen Victort. Talpig becsületes és képes volt lemondani fia javára, hogy boldog lehessen, hogy újra kezdhesse az életét Keyla mellett. 

Szívből tudom ajánlani ezt a sorozatot, aki szereti a romantikát, küzdelmet, izgalmat és a humort is. Na és persze sok - sok gondolatot, amit az írónő elszórt a könyvében.



Kedvenc idézetek:






A könyvet itt tudjátok beszerezni: 




2019. augusztus 3., szombat

Utazókönyv: Jud Meyrin: A múlt bűnei

Ezúttal utazókönyvként került hozzám ez a fantasztikus könyv. Jud Meyrin: A múlt bűnei címmel. Nagyon köszönöm Írónőnek a lehetőséget, hogy elolvashattam. A könyvet ezen a linken Utazókönyv találhatod, ha szeretnéd utazókönyvként elolvasni a történetet.


Jud Meyrin:
A múlt bűnei



Tartalom:

Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott. 
James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő. 
Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar. 
Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel? 
Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?



Véleményem:
5/5

Utazókönyvként került hozzám ez a fantasztikus történet. Röpke 4,5 óra alatt olvastam ki.
Szerelem, krimi, titkok és izgalom várt rám ez a kötet. Alig tudtam letenni, mert tudni akartam én is az igazságot, ahogy Fanny és Alexander. S még az utolsó oldalakon is tartogatott meglepetést a szerző. Nem semmi egy könyv. Ráadásul, akire tippeltem volna, sajnos nem jött be. Hihetetlenül jól meg csavarta a dolgokat az írónő. Semmiben sem voltam biztos. De abban igen, hogy ez a könyv etalon, kedvencem, imádom. S ez a második olyan utazóskönyv, amit a polcomon szeretném látni, és legfőképpen követni fogom Írónő munkáját. Ez a történet a facebook oldalon láttam belőle néhány részletet, és amikor meg tudtam, hogy utazókönyvre lehet jelentkezni, rögvest jelentkeztem is. Én lettem az első, aki kapta és elolvasta. 

Fanny és Alexander már 10 évvel ezelőtt is ismerték egymást, de igazából egy gyilkossági ügy miatt találkoztak. Később kiderült, hogy az áldozat ismerte Fannyt és innen indult el az ügy, igazság és a rejtély felgöngyölítése, ami érinti őket és a kialakuló kapcsolatukat.
Rég olvastam ilyen jó romantikus/krimi könyvet. Szinte már el is, felejtettem milyen is egy izgalmas történet.

Szinte az első perctől megfogott és el sem eresztett, addig ültem, amíg ki nem olvastam. Ahogy olvastam, Alexanderről máris konkrét elképzelésem volt ki játszhatná el a szerepét. Emlékeztemk a Hetedik c. filmre abban szerepelt Brad Pitt. Nah, rá gondoltam. S miért is hoztam fel a szerepet? Mert annyira filmszerűen hatott rám ez a könyv, hogy akaratlanul is azt gondoltam, hogy érdemes lenne megfilmesíteni. (Gondolom én, személyes véleményem.)
Az volt a legjobb az egészben, hogy eredetileg a kertészre tippeltem volna, de utána kiderült, hogy ártatlan. Aztán kezdtem el kapiskálni kik is, állhatnak az ügy mögött. Sorra dőltek meg a tippjeim, végén már tényleg nem tudtam, ki lehet a hunyó. S pont ettől lett idegfeszítő ez a történet. Tele van fordulatokkal, csavarokkal, titkokkal,és mennyi titok lappang itt.

Meg volt kellően a  romantika és a krimi szál benne. Mindkettő pont, annyi volt, amennyi kellett egy történethez. Nem mondom, hogy nem pofoztam volna fel Alexandert…. Hiszen akár , hányszor Fanny közeledett ő elfutott. Nagyon vártam mikor esik le végre, hogy ők ketten összetartoznak. Szóval mindkét részben meg volt az izgalom. Ki a gyilkos, milyen titkokat tudd és összejön-e a kedvenc párosom Alexander és Fanny.


Ha egy nagyon jó romantikus/krimit szeretnél olvasni, akkor szívből ajánlom neked A múlt bűneit. Garantáltan nem fogod tudni letenni. 


A könyvet itt tudod megvásárolni: