Kiadómustra rovatában Gold Book Könyvkiadót fogok bemutatni
nektek. Mivel jó magam is nagyon szeretem a történelmi regényeket, ezért most
ezeket fogom a blogomban mutatni nektek. A kiadó 1994-ben jött létre családi
vállalkozásként, ami napig is működik. Számos sok izgalmas köteteket lehet
kapni a Gold Book Könyvkiadó oldalán. De én most jelenleg a Magyar Szerzők
által kiadott műveket mutatnám be. Ahogy a bemutatkozás során olvasható 2008-ig
igen csak kevés magyar szerzőtől jelentettek műveket. 2008-ban Bán Mór: Hunyadi –sorozatának első
kötete már meghatározóbbá vált, a Történelmi
regények megjelentetése és ez által több magyar szerző tollából sikeresebbnél sikeresebb történelmi regények
születettek. Íme néhány kötet, amely magyar szerzők tollából íródtak izgalmas történelmi
regényeket. Néhány könyvet tudok bemutatni a kiadó oldalán többet is tudtok
találni, ahol meg is lehet vásárolni őket.
Bán Mór:
A Hajnalcsillag fénye
(Hunyadi 1.)
(A kötet tíz részes)
Tartalom:
Bán Mór nem kisebb célt
tűzött ki maga elé nagyszabású történelmi regénysorozatával, mint hogy színes,
mozgalmas tablóba foglalja a Hunyadiak dicsőségben és tragédiákban egyaránt
bővelkedő korszakát. Az utolsó keresztes hadjárat véres bukásának idején került
a világtörténelem színpadára a Hunyadi család. A havasalföldi kun kenézek
leszármazottai vérrokonuk, Vlad fejedelem rettenetes bosszúja elől menekülnek
Erdélybe, ahol Zsigmond magyar király szolgálatába álltak. A valós történelmi
tényeken alapuló, kalandos sorozat első kötete hamisítatlan történelmi
olvasmány: romantikus, végig feszültséggel teli. Igazi nagyregény, amilyet a
magyar történelem ezen alig ismert korszakáról talán még soha nem olvashattunk.
Cseke Lajos:
Csiglemező
(Kárpátok farkasai 1.)
(A kötet két részes)
Tartalom:
Valamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti
vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas
termetű, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a
harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az időnként rájuk törő haramiák
elől, harcba is szállnak mellette.
Egy alkalommal
azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány
kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszerű öltözetű katonák elől. A
vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok.
A fiú, akinek
elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között.
Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor
ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseiből megismert
arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít
népére.
S ha ez nem lenne
elég, a székelyek vezetői egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról
érkező rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereső leszármazottaival, az Álmos
és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük
megsegítésére…
Csikász Lajos:
Ezüst sávok, arany liliomok
(Anjou lobogók alatt 1.)
(A kötet négy részes, egy novellát tartalmaz és egy nulladik kötetet)
Tartalom:
1301 januárjában meghalt III. András király, és halálával véget ért
az Árpád-házi királyok uralma a Magyar Királyságban. Az ország életét ekkor már
a tatárjárást követően megerősödött kiskirályok küzdelmei határozzák meg: az új
trónkövetelőknek a Csák, Aba, Kán, Borsa, … Folytatás ›› Kőszegi nemzetségek
támogatását kell elnyerniük ahhoz, hogy sikerrel szállhassanak harcba a
koronáért.
A déli országrészben
V. István király dédunokája, az ekkor még csak tizenhárom esztendős Anjou
Károly Róbert pártja erősödik meg, északon pedig a szinte vele egykorú III.
Vencel cseh és lengyel trónörökös támogatói. A kölcsönösen el nem ismert
koronázásokat kölcsönös kiátkozások és fel-fellángoló összecsapások követik.
Ezekben a viharos
időkben veszíti el családját az ifjú Ócsárd nembeli Imre. Miután apja évtizedes
ellensége feldúlja a falujukat, a cseperedő legény rabszolga-kereskedők kezére
kerül, és az erdélyi sóbányákban köt ki. Azonban fürge észjárásának,
vakmerőségének és karja erejének köszönhetően hamarosan kiszabadul, és a
rabságban szerzett társaival bejárja az egész országot, míg csak új urat nem
talál Károly Róbert szolgálatában, és új otthont a kunok között.
Csikász Lajos:
Az utolsó oroszlánkölykök
(Rákóczi 1.)
(A kötet két részes)
Tartalom:
Ezerhatszázhatvanöt.
II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halála után
özvegye, Báthory Zsófia Erdély és a királyi Magyarország két legnagyobb
famíliájának egyesítésére törekedve megszervezi fia, I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi
Ilona, Zrínyi Péter horvát bán leánya házasságát. E frigyből születik meg a
későbbi II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország fejedelme, az 1703-tól
1711-ig tartó szabadságharc vezére.
Talán sorsszerű,
hogy a szabadságharc vezérének a szülei az egyik legnagyobb Habsburg-ellenes
magyar nemesi összeesküvés, a Wesselényi-összeesküvés éveiben kötöttek
házasságot, sőt Zrínyi Ilona a szervezkedés első vezetőjének, Zrínyi Miklós
horvát bánnak az unokahúga volt.
Cs. Szabó Sándor:
Koppány
Tartalom:
Magyarország, 973
Koppány, a
hétmagyarok nagyurának unokaöccse és leendő utódja mindössze tizenegy éves,
amikor a megkeresztelkedését követő napon apját, Tar Szöréndet, a nagyúr
bátyját egy kisebb csetepatéban megölik. Koppány szinte gyerekként lép atyja
örökébe: Somogy ura lesz, és az öreg táltos, Turda, illetve fiatal hadnagya,
Ravasz támogatásával sajátítja el mindazt, amit egy árpád törzsbéli vezérnek
tudnia kell háborúról és békéről, emberekről és szellemekről egyaránt.
Tíz évvel később már
hadat vezet Gyevicsa nagyúr parancsára Mölk ellen, majd apja és a nagyúr
öccsének, Bélának a halála után rá hárul Béla fiának, a kis Vászolynak, a majd
utána következő nagyúrnak nevelése is. Miközben Koppány férfivá érik, egyre
több változás történik a magyar törzsek országában: a nyugati gyepűt német
telepesek özönlik el, Gyevicsa nagyúr udvarában egyre több a latin pap és német
lovag, fia, Vajk, bajor feleséget vesz maga mellé. Változik a világ, és nem
mindenki szerint jobbra: sokan panaszkodnak, hogy „Gyevicsa nagyúr kemény a
népeivel és lágy az idegenekkel”.
És végül eljön a
nap, amelyen a nagyúr megesketi a törzsek vezéreit, hogy az ősi szokással
szembefordulva halála után nem a legidősebb árpádfit, Koppányt, hanem saját
fiát, Vajkot választják majd a hétmagyarok nagyurának…
Bónizs Róbert:
Ördögi erő
(Toldi 1.)
(A kötet két részes)
Tartalom:
Bónizs Róbert A kőfaragó és a Szent László íja című kötetek után az eddig általa
feldolgozott korszak két legendás történelmi szereplőjének, Nagy Lajos
királynak és Toldi Miklósnak életét dolgozza fel új sorozatában.
Az első kötet
gyerekkorától, 1330-tól Nagy Lajos első nápolyi hadjáratáig, 1348-ig követi
nyomon Toldi Miklós és a trónörökös, illetve később ifjú uralkodó életének
eseményeit. Toldi menekülni kénytelen szülőházából, de egy véletlen folytán
felkelti Károly Róbert király és Lajos herceg figyelmét, és az utóbbi apródjává
válva a királyi udvarba kerül. A herceg mellett részt vesz az uralkodó
hadjárataiban, újra és újra kitüntetve magát vitézségével.
A pusztán erős
ifjúból igazi lovaggá érő Toldi és az ígéretes, de atyja árnyékából még
előtörni nem tudó Anjou Nagy Lajos között konfliktusoktól sem mentes, mégis
bizalmi kapcsolat alakul ki, amit azonban nem mindenki néz jó szemmel, és
amikor a király ellenségei szövetkeznek Toldi ellenségeivel, súlyos
megpróbáltatások várnak barátságukra…
Pusztai Andrea:
A sárkányölő
(Bizánc 1.)
(A kötet három részes)
Tartalom:
Kr. u. 958. A
fénykorát élő Bizánci Birodalom kora katonai nagyhatalma, flottája és híres
nehézlovassága révén vasmarokkal tartja kézben a Földközi-tenger és a
Fekete-tenger medencéjét. A Nagy Konstantin által alapított főváros és a
császári udvar
azonban a kül- és belpolitikai, párt- és családi viszályok, intrikák melegágya:
igazi kígyóverem.
Kagan, a Tarján
törzs vezére a magyarok törzsszövetségének követe a császári udvarban. Feladata
kettős: egyrészt igyekeznie kell a kalandozó törzsek augsburgi gyászos veresége
után új határvédelmi szerződést kötni Bizánccal, másrészt szemmel kell tartania
az udvarban nevelkedő Gyevel herceget, Taksony fejedelem fiát.
Kratérosz
sztratégosz, az egyik legelismertebb bizánci hadvezér egyetlen, féltett lánya, Anasztázia
egy nap elszökik erőszakos udvarlója elől otthonából, azzal a feltett
szándékkal, hogy apja akarata ellenére benevez a versenyre, melynek résztvevői
közül Rómanosz herceg, VII. Kónsztantinosz császár fia, a trónörökös feleséget
választ magának. A keresésére indulók elöli menekülés közben azonban
megsebesül, és ájultan esik össze egy előkelő hun házának kapuja előtt…
Niképhorosz Phókasz
apjával és fivérével a syrakuzai kalózok ellen vezetett hadjáratból igyekszik
haza, hogy régi szövetségesükkel, Kratérosszal karöltve felülkerekedjenek
politikai ellenlábasaik, a Dukaszok és Komnénoszok fölött.
A könyveket itt tudjátok
beszerezni