2019. június 8., szombat

R.Kelényi Angelika: Mennyei bűnök (Riva nővérek 1.)

~~~ Recenzió ~~~


Szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadónak és R. Kelényi Angelikának, hogy elolvashattam Mennyei bűnök 1. (Riva nővérek.) c. könyvet. Izgatottan vágtam neki az olvasásnak, hiszen a szerző nem ismeretlen számomra. Az előző könyvét olvastam az Ártatlan sorozatot és már akkor nagyon tetszett a stílusa, ahogy elmeséli a történetet. Így biztosra vehettem, hogy nem hagyom ki a következő könyvét sem. S milyen jól tettem. Szóval még egyszer köszönöm nagy élmény volt számomra!




R. Kelényi Angelika
Mennyei bűnök 
(Riva nővérek 1.)



Tartalom:
Kegyetlen titkok és szenvedélyes szerelem a 19. századi Rómában
1858-ban, Rómában egy német hercegnő, Katharina, mocskos titkokról próbálja lerántani a leplet, de számtalan akadályba ütközik. 
Marco Fiore, a megkeseredett, hitehagyott, ópiumfügg
ő egyházi nyomozó kapja a 
lehet
őséget, hogy felgöngyölítse a Sant'Ambrogio zárdában folyó kegyetlen, parázna 
játékokat. A b
űnösök mind magas rangú egyházi személyek, akik saját és egymás érdekeit akár gyilkosságok árán is képesek megvédeni. A szálak a kolostor rendfőnöke, Maria Luisa nővér kezében futnak össze, akit senki nem mer megvádolni. 
Marco igyekszik rájönni a titok nyitjára, de tudja, egyedül kevés ehhez a feladathoz. Egy véletlen folytán találkozik a gyönyör
ű, de szorult helyzetben lévő Blancával, és ráveszi, hogy segítsen neki a nyomozásban. A lány jelentkezik a zárdába, hogy bizonyítékot szerezzen Maria Luisa nő
vér pokoli tevékenységére. 
A történetet valós események ihlették.


Véleményem
5 /5

R. Kelényi Angelika ismét nagyot alkotott. Elképesztő történetet mesél el, mely megtörtént eseményt dolgozz fel. Hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet egy zárdában.
De kanyarodjunk elejére, a három nővérre Blanca,Nella és Leona... cseppet sem irigylem a sorsukat.
Mindig is szerettem olvasni olyan történeteket, ahol igaz, valós története van...
Titkokkal, fordulatokkal bővelkedő regény. Ha olvastad és szeretted az Ártatlan sorozatot, akkor ezt a könyvet egyenesen imádni fogod.
Az eleje picit lassan indult be... De ahogy haladt a történet úgy bontakozott ki számomra a mocskos dolgok a zárdában.  Egy kicsit sötétebb hangvételű történet, mint amihez szoktam, viszont nagyon izgalmas és rejtélyes események tarkítják az egész kötet.

Marco Fiora a kedvencem, de nagyon bírom szerzetes barátját Giorgio-t. Vicces, de komoly is tudd lenni. Blanca viszont egy erős, független nő, akit szörnyű csapás érte, Fiore magához veszi, és munkát ajánl fel neki. Csak, hogy azzal nem számolt, hogy milyen érzelmeket vált ki Blanca iránt. Nem hiába vártam, hogy megjelenjen a második rész, mert ez igazából bevezető a következő kötethez. Egy szeletke titokzatos történetnek, ami Sant ’ Ambrogia zárdában zajlik és annak pedig rendfőnöknő körüli históriának.  Angelika megint szuper történetet mesélt el, kíváncsian várom a második részt mik fognak még kiderülni. S mi lesz a testvérekkel, Fiore-val? Hamarosan érkezem a második résszel is. És, hogy kiknek ajánlanám? Azoknak, akik olvastak már Angelikától könyvet. Akik oda vannak az Ártatlan sorozatért. Nekik ajánlom és mind azoknak, akik szeretik történelmi romantikus történeket, ahol titokzatosság és rejtély van benne. 

Kedvenc idézetek:





A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2019. június 5., szerda

Álomgyár Kiadó 2020-as megjelenései!

Friss híreket hozok nektek az Álomgyár háza tájáról. Ugyanis én már 2020-as magyar szerző könyveit nézegettem a molyon, hogy mely könyvek jelennek majd meg. Igaz ideit még nem volt szerencsém elkezdeni illetve fogok csak lassan. Igyekszem mindegyiket elolvasni és meg írni nektek a véleményemet róluk. Jelenleg R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 1-2 részét olvasom és hamarosan érkezem a véleményemmel. Addig is szemezgessük a 2020-as megjelenések között. Viszont akad köztük 2019-es megjelenés is köztük, azok az első részként kiadott könyvekre vonatkozik, mivel két kötet jelenik meg, így az első részt is betettem.




Nemrégiben futottam bele, hogy Borsa Brown legújabb könyve jelenik meg hamarosan Sapho címmel. Saphot a Maffia trilógiából ismerhetjük meg. A kötet két részes és 2020-ban jelenik meg.

Borsa Brown:
Sapho - Első rész


Tartalom:

Vágy és bosszú a bűn kapujában.
Umberto Sapho a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának oszlopos tagja. Apja halálával megörökli a bűntől csöpögő birodalmat. Próbál hű maradni a régi Don értékeihez, de olyan kalamajkába keveredik, amiből talán sosem tud majd kimászni.
Lia Dortella a taorminai kapitányság csinos, ám felettébb kusza magánélettel megáldott nyomozónője. A szicíliai maffia tönkretette az egész életét, egy cél vezérli: bosszút állni mindenért.
Ám a céljai egyszer csak bilinccsé válnak…
Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown:
Sapho – Második rész


Tartalom:
Szerelem és megtorlás a bűn kapujában.
Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza.
Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni.
Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!”
Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.


Anne L. Green szerzőnek is lesz könyvei mely, 2019 –ben és 2020-ban fog megjelenni a következő két kötete: Heather vonzásában (Bűnös viszony 1.) illetve Joyce csapdájában (Bűnös viszony 2.)

Anne L. Green:
Heather vonzásában
(Bűnös viszony 1.)
(2019)


Tartalom:

William Keyes a chicagói rendőrség egyik legelismertebb rendőrnyomozója. Munkája tele van izgalommal, veszéllyel, rejtélyekkel és észjátékkal. Minden ügyében az igazságot kutatja. Mindemellett menyasszonyával, Joyce-szal lázasan készülnek közelgő esküvőjükre. 


Tökéletesnek látszó életét azonban egy szövevényes gyilkossági eset és egy kellemetlen jogi procedúra kavarja fel. Az ügyben eljáró tüzes és leleményes Heather Reese ügyvédnőt egyszerre találja kibírhatatlannak és vonzónak. Minden akarata ellenére lassan kialakul köztük a kölcsönös vonzalom. A Heather iránt táplált érzelmei észrevétlenül befolyásolhatóvá és sebezhetővé teszik őt. Will idővel mindenben elbizonytalanodik, amiben addig hitt: Joyce-ban, a hivatásában, de legfőképpen önmagában. 



Anne L. Green:
Joyce csapdájában 
(Bűnös viszony 2.)
(2020)


Tartalom:

William élete kész káosz. Őrlődik a Joyce iránti elkötelezettség és a Heather iránti forró szenvedély, a lelkiismerete és a szíve között. Túlfűtött kapcsolata Heatherrel közelgő esküvője miatt halálra van ítélve, és ha ez nem lenne elég, egy sorozatgyilkos is a nyomukban lohol. A férfi magánéletének védelme a távolságtartást, az életükért folyó harc viszont az egymásba kapaszkodást diktálja. William nem látja a kiutat, csapdába került. Az esze helyett az érzelmei irányítják, de igazán csak akkor omlik össze minden, amikor a múltjának egy rejtett darabja a leleplezés küszöbén áll. Kénytelen lesz súlyos áldozatot hozni annak érdekében, hogy a titkát megőrizhesse, és ezzel megóvhassa önmagát és a szeretteit. 




R. Kelényi Angelika a Mennyei bűnökkel még nem teljesen zárta le a történetet, hiszen a három nővér a következő regényében folytatódik a történetük Lánynevelde 1. része 2019-ben illetve Lánynevelde 2. 2020-ban fog megjelenni.

R. Kelényi Angelika:
Lánynevelde 1.
(Riva nővérek)
(2019)


Tartalom:
Szerelmi ​titkok és bűntények – Róma, 1865
Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után… 


Katharina hercegnő támogatásával Blanca, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre reménytelen sorsú gyerekeknek és fiatal nőknek. 
A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz. A bentlakásos intézetben a tanulók kiváló oktatásban részesülnek, de nem csak tudományt, művészeteket és finom modort tanítanak nekik… 
Marco Fiore, barátja, Valentini atya unszolására magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A gazdag férfi hírhedt szoknyavadász, de a felesége szerint soha nem hagyná el szó nélkül. Az asszony biztos benne, hogy meghalt vagy elrabolták. 
A nyomok egy mulatóba vezetnek, melynek titkos termeiben rejtélyes szeánszokat tartanak. 
Ugyanebben az időben Christina egy vérző, félholtra vert fiatal nőt talál az iskolája kapujában, aki védelmet kér tőle… 
A Sorores lányai segítenek neki, de vajon megérdemli-e a támogatásukat? 
És van-e köze az eltűnt férfi, és a meggyötört lány esetének egymáshoz? 
Marco és Christina újra együtt nyomoz, és nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze… 



R.Kelényi Angelika:
Lánynevelde 2.
(Riva Nővérek )
(2020.)



Tartalom:


Christina ​húgai, Nella és Leona is megváltoztak az évek során. Nella huszonkét éves felnőtt nő lett, és komoly munkát kap a Sorores Lányneveldében, de öt év elteltével is magát hibáztatja a nővére pokoljárásáért. Ezért magára vállal egy veszélyes feladatot, amikor kiderül, hogy az eltűnt férj, signore Costello és a véresre vert lány, Carmela ügye összefügghet. Szívén viseli a bántalmazott nő sorsát, saját múltbéli fájdalmait látja rajta, ezért jelentkezik a mulatóba szórakoztató hölgynek, ahol Carmela is szolgált… 


Christina félti ugyan, de beleegyezik húga vállalkozásába, hisz Nella tökéletesen alkalmas erre a szerepre, ráadásul az eltelt öt évben megtanulta, hogyan használja a szépségét és az eszét. 
A titokzatos mulatóban eleinte könnyedén veszi az akadályokat, és hamar a tulajdonos és úri körének kedvencévé válik. Csakhogy a szerelem és a múltja utoléri, ezzel nem csak az éltét, hanem a feladatát, mi több, Christinát is veszélybe sodorja… 
Christina és Marco mindent megtesz, hogy kiderítse, hová tűnt Costello, és egyre több furcsa, rejtélyes dologra jönnek rá. A szálak ijesztő irányba futnak, az ésszerűség határán túlra… 
Közös nyomozásuk során egymás iránti érzelmeik is komoly próbát állnak ki, kemény harcot vívnak azért, hogy ne csak Nellát, hanem szerelmüket is megmentsék. 
Képes lesz-e Nella felülemelkedni múltbéli sérelmein és hidegvérrel véghezvinni a feladatát? 
Lehetséges-e belelátni egy beteg elmébe, és megtalálni a megoldást egy valójában egyszerűnek induló bűnügyre? 


A könyveket itt tudjátok előrendelni:

2019. június 3., hétfő

Elias Petterssen : Azinkvizitor.hu

Szeretném megköszönni Elias Petterssen szerzőnek, hogy lehetőséget adott elolvasni a nem mindennapi krimit Azinkvizitor.hu c  könyvét, mely egy izgalmakkal és fordulatokkal bővelkedő , letehetetlen történetet kaptam kézhez. Újabb szerző vált számomra kedvencemmé, mert ez a könyv mindent visz. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni, hogy izgalmas lesz főszereplővel, együtt nyomozgatok.
De bővebben lentebb olvashatod, mit gondolok a történetről.


Elias Petterssen:
Azinkvizitor.hu



Tartalom:

Norbert Elias, a bergeni (Norvégia) rendőrség öntörvényű nyomozója – életében először – Magyarországra látogat, egyik unokatestvére, Illés Petra meghívására. Norbert apja még 1956-ban hagyta el Magyarországot, Norvégiában évekkel később családot alapított. Norbert a Facebook-on ismerkedett meg Petrával és a megérkezése után úgy érzi, mintha követnék őt, Petra nem jelentkezik, és Magyarországon éppen egy brutális sorozatgyilkos vadászik női áldozatokra, akiket az ország különböző pontjain találnak meg. Norbertben feléled a gyanú és elkezdi keresni unokatestvérét egy olyan országban, amit csak apja régi elbeszéléseiből és az internetről ismer, miközben a különös események láncolata veszi kezdetét és egy régebbi bűntény nyomai is kezdenek körvonalazódni. A könyvben egy népszerű politikai rendszer legsötétebb, eddig ismeretlen oldala jelenik meg...



Véleményem
5/5

Nem tudok megszólalni. Nehezen találom meg a szavaimat e könyv elolvasása utána.
Eleinte nehezen indult be, de később már alig tudtam letenni. Egyszerre volt izgalmas és félelmetes ez a történet. Olyan érzésem volt, mintha puzzle darabkákat szórtak a fejemhez… Izgalmas volt, hogy magam is részese lehetettem a történetnek, hogy Norbert helyébe képzelhettem magam. Norberttel együtt mentem azon az úton, hogy megtudjuk, hogy valójában mi történhetett Petrával, Norbert unokatestvére. Hiszen, ezért jött Magyarországra, hogy megismerhesse apai ágon a rokonait. Csak, hogy nem számolt azzal, ami itt történik az orra előtt. Sorozatgyilkos garázdálkodik és a családi titok, pedig egyre jobban kiderülnek Nortbert számára.
Egyre több titok derül ki és egyre veszélyesebb vizeken, evez Norbert.

Végre nem egy szájba rágós krimit kaptam, hanem egy izgalmakkal teli fordulatokkal bontakozó történetet olvashattam.
Ahogy haladt a történet úgy bontakozik ki a rejtély ki is, lehet az Inkvizítor. Szerző egyik csavart a másik után tett bele a könyvében. A történet vége felé hiába derült ki a sorozatgyilkos kilétére, még mindig voltak kérdéseim, vagyis inkább hasonlóan Norbertnek voltak kérdései.  
Sokszor az volt az érzésem, hogy némely történetnek, eseménynek van valóság alapja. Lehet, hogy tévedek… Ki tudja… Minden esetre ez a könyv számomra idei év legjobb krimije volt. S kíváncsian várom a folytatást, hiszen olyan befejezetlennek éreztem a történetet. Korántsincs még vége szerintem.


Szívből ajánlom azoknak, akik szeretik a skandináv krimiket.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Egy kis beleolvasó is van a honlapon:

2019. június 1., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Tomor Anita

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatot kissé elhanyagoltam mostanság,de újra visszatér és igyekszem minél több szerzővel interjút készíteni. Most pedig fogadjátok sok szeretettel Aranykönyv díjra jelölt Tomor Anitát. Tomor Anitának számos nagy sikerű könyvei jelentek már meg az elmúlt években.

Helló újra, kedves exem! vagy a Nyolc éjszaka, illetve sorozatként induló könyvei az Álmodtam már róla (Álmodtam már rólad 1.) és Még mindig rólad álmodom (Álmodtam már rólad 2.) és hamarosan júniusban megjelenik a harmadik része, Most már együtt álmodunk címmel, amit nagyon várok. Emellett egy nagyon érdekes történetet írt Anita a Sugar Daddy címmel, tavaly nyáron jelent meg.


Köszönöm Anita, hogy elfogadtad a felkérést. További sok sikert és sok – sok könyv megjelenését kívánok!


Tomor Anita

1. Mesélj magadról kicsit? Mit lehet tudni rólad?

Két gyönyörű gyerkőc anyukája vagyok, és van egy csodálatos férjem. Most már talán tényleg kimondhatom, hogy író vagyok, mégpedig többszörös bestselleríró. Sokáig nem mertem ezt kimondani, de talán hat megírt regény után, most már tényleg nyugodt szívvel mondhatom ezt ki. Romantikus regényeket írok felnőtteknek, mindemellett vannak gyerekeknek szóló mesekönyveim és ovisoknak készült foglalkoztató füzeteim is. Óbudán élek a családommal. Imádok utazni, olyan országokat, tájakat felfedezni, ahol még nem jártam.

Az eddig megjelent könyvei

2. Miért pont Tomor Anita az írói neved? (Ha esetleg írói álnév lenne?)

Ez nem csupán írói név, ez a saját nevem. Ezen a néven születtem. Annak idején rengetegen mondták nekem, hogy válasszak valamilyen külföldi írói álnevet, mert az emberek előbb szavaznak bizalmat egy külföldi bestseller szerzőnek, mint egy magyarnak, de valahogy úgy voltam vele, ez vagyok én, ha jók a regényeim, úgyis olvasni fogják őket, teljesen mindegy, hogy hívnak engem.


(Kovács Ági)

3. Hogyan kezdted el az írói pályát?

Magyar-történelem szakos tanárként végeztem az egyetemen. Mindig is imádtam a könyveket. Rengeteg időt töltöttem gyerekkoromban, könyvtárakban, ha csak tehettem, olvastam. Az egyetemen a sok tanulás, a zh-k, a szigorlatok mellett kevés időm maradt arra, hogy olyan könyveket is olvassak, amelyek úgy igazán elvarázsolnak és kikapcsolnak. Az államvizsga utáni elhatároztuk a barátnőmmel, hogy az első utunk az első könyvesboltba vezet, és csak romantikus könyveket fogunk azon a nyáron olvasni. Olyannyira beleszerettem ezekbe, a történetekbe, hogy egy nap azt vettem észre, hogy a gép előtt ülök és a saját történetemet, írom. Valahogy úgy éreztem, elfogytak a jó könyvek, és egyszerűen, muszáj írnom magamnak egy olyan regényt, amit én magam sem tudok letenni, amire akkor és ott a lelkemnek szüksége volt, így született meg az első regényem, az Álmodtam már rólad. Azóta pedig, ha csak tehetem, folyton írok.

4. Írásod célja..

Nem feltétlenül mondanám azt, hogy szándékos célja lenne az írásomnak. Egyszerűen csak kikívánkoznak belőlem ezek a történetek. Szinte filmszerűen látom magam előtt őket. Előbb csak az alapötlet, egy apró foszlány jut eszembe, aztán pillanatok alatt történetté válik a sztori, amint továbbgondolom. Imádok együtt gondolkodni a szereplőimmel, imádom, hogy írás közben képzeletben messzi tájakon, hatalmas metropoliszokban járhatok, ott, ahol már korábban fizikailag is jártam, amelyek annyira megfogtak, hogy ihletet adtak egy-egy regényhez. Kicsit olyan ez nekem, mintha otthon az íróasztalnál ülve is folyton utaznék. Én láthatom először a főszereplők közti kezdeti fellángolást, majd a civakodásukat, az első csókjukat; minden kis apró komiszságot, üzenetváltást személyesen felügyelhetek, és ezt szerfelett élvezem. Rettentő nagy felelősség is egyben az írás, hiszen a főhősök minden egyes cselekedetéről és lépéséről én döntök. Rajtam múlik, hogy összejönnek-e, vagy hogy épp összevesznek, hogy együttmaradnak-e vagy szakítanak, hogy aztán újra kibékülhessenek. Az írás szerintem a legizgalmasabb munka a világon.

5. Családod miként fogadta el, hogy ezen a pályán indultál el?

A gyermekeim beleszülettek ebbe, szerintem ők még igazán fel sem fogják ezt, csak annyit látnak, hogy anya sokszor ír, van, hogy éjszakákon át pislákol a lámpa fénye a dolgozószobában. Az író-olvasó találkozókat és a dedikálásokat viszont nagyon élvezik. Hiába van, hogy sokat kell várniuk rám, mindig mondják, hogy inkább eljönnek velem, mert addig is út közben együtt vagyunk. A párom pedig szerintem irtó büszke rám. Ő is bölcsészként végzett ugyanazon az egyetemen, ahol én. Ő is imádja a könyveket. A legjobb érzés a világon, hogy elmondhatom, hogy az első, aki el szokta olvasni a regényeimet az ő és persze a legjobb barátnőm.

6. Tervezel-e új könyvet kiadni, ha igen mesélsz róla?

Június végén jelenik majd meg a következő regényem, Most már együtt álmodunk címmel. Ez könyvem az első regényem, az Álmodtam már rólad és a Még mindig rólad, álmodom folytatása lesz. Novemberben pedig egy merőben új történetet hozok majd Irány Hollywood! címmel.


2019.június vége

2019.November

7. Vannak-e további terveid?

Rengeteg ötlet van a fejemben, alig várom, hogy mind megvalósíthassam. Szeretnék még sokat utazni és jobbnál jobb regényeket hozni az olvasóknak. Remélem, minden regényemmel tudok egy pici örömet csempészni mindenki életébe.


A könyeket itt tudjátok beszerezni:



2019. május 30., csütörtök

Kedvenc idézetek: Evelyn N.:Frostwork – Jégvirág (Ördögi titkok - Devilish Secrets 1.)

Néhány nappal ezelőtt előolvasáson vettem részt és ki mazsolázgattam nekem tetsző idézeteket a könyvből. Evelyn N.:Frostwork – Jégvirág (Ördögi titkok - Devilish Secrets 1.) címmel jelent meg pár napja. Írtam is, róla véleményt itt olvashatod is. Most pedig hozok pár idézetet ebből a könyvből.

Evelyn N.:Frostwork – Jégvirág 
(Ördögi titkok - Devilish Secrets 1.) 



















A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2019. május 25., szombat

Evelyn N.:Frostwork – Jégvirág (Ördögi titkok – Devilish Secrets 1.)

Szeretném, megköszöni Evelyn N.:Frostwork – Jégvirág (Ördögi titkok – Devilish Secrets 1.) címmel, hogy lehetőséged adott elolvasni, ami nemrég jelent meg ebookban. A könyvet MagyarSzerzők Könyvei Magazin keresztül kaptam meg. Ami számomra megtisztelő, hogy felkért olvassam el és írjak róla véleményt. Nem volt nehéz tekintve, hogy igencsak rövidke volt. Sajnos… Bővebben lentebb olvashatod a véleményemet.


Evelyn N.
Frostwork – Jégvirág
(Ördögi titkok – Devilish Secrets 1.)


Tartalom:

Elissa tűkön ülve várta, hogy végre nagykorú legyen és elhagyhassa otthonát. Miután édesanyja meghalt, apja kifordult önmagából és minden dühét a lányán vezette le. Elissa nagynénjéhez menekül, aki a lány védelmének érdekében magához is veszi őt. Új környezetbe kerül, új embereket ismer meg, és ott van az a titokzatos idegen is, aki mindenáron ki akarja ismerni a lányt… Családban maradt titkok, emberek, akikről azt gondoltad, hogy ismered őket, és valami megmagyarázhatatlan veszély kísér utadon… Talán Elissa életében végig mozgatta valaki a szálakat?

Véleményem
4,5 / 5

Nos hol is kezdjem.
Túl rövid és túl sok minden történt ebben a könyvben, ami elvárható lenne 186 oldalon.  Lehetett volna még nyújtani az eseménysort. Lehetett volna többet írni a karakterekről és a mellékszereplőkről. Én mondjuk, szeretem, ha kicsit lassan csordogál az egész. Legyen min rágódnom.
Alapjában véve egy igazán szórakoztató, haladós, romantikus történetet kaptam. Tetszett a történet és két kedvenc karakterem is van Amanda és Matt. Mondjuk, lehetne nekik is egy külön történetük. Bírnám is... Vannak ám fordulatok, igazán érdekes részek. Elissat és Jasont bírtam is… Jason öcsikéjéről is lehetett volna többet írni. Negatív karakterről meg feláll tőle a hátamon a szőr. Valahogy nem igazán értem és tudom elképzelni, hogy valaki ennyi gyűlölet legyen a másik iránt.
Maga a történet, cselekmény rendben van kellően izgalmas és fordulatosak. Sőt! Azt kell, hogy mondjam, igazán élveztem. Ezek után is simán olvasnék még tőle könyveket, mert olyan zsánerben ír, ami egyik kedvencem és jó pont, mert sorozat lesz ebből.

Szóval szívből ajánlom nektek a könyvet, kicsi hibák ellenére igazán szórakoztató, kikapcsolódást nyújt mindenkinek. 

Kedven idézetek



A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2019. május 23., csütörtök

Csernovszki – Nagy Alexandra: Lina múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.)

Szeretném, megköszöni Csernovszki – Nagy Alexandrának a lehetőséget, hogy elolvashattam ezt a csodás történetet Lina múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.) címmel. Molyon olvastam, a felhívást s jelentkeztem is rá. Először azt hittem lecsúsztam róla. Nem is én lennék, ha lekések valamiről…
Végül kézhez kaptam a könyvet, amit azóta kedvencemmé avattam. Egy nem mindennapi történet, ami tele van rejtélyekkel is izgalommal. Bővebben lentebb olvashatod, mit gondolok a könyvről.


Csernovszki – Nagy Alexandra
Lina múltja
(Gyarmaty Karolina történetei 1.)


Tartalom:

 „Tél vége felé döbbenetes dolog borzolta a kedélyeket ebben az álmos kis városkában. Olyan, amiről a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet ezen a helyen! A viharoknak és esőzéseknek köszönhetően a víz kimosott egy női holttestet a földből, nem messze a Lévay család otthonától. A ház népe összeszaladt, rég lehetett már ekkora izgalom a környéken.”


Véleményem
5/5

Nagyon szeretem a történelmi romantikus könyveket különösen az 1800-as 1900-as évek közötti időket. S ami a legjobban szeretem még, hogy egy kis nyomozás is van benne. Ezt különösen nagyon szeretem. S ebben aztán minden volt, hogy jó történetet kaphassam. Izgalom, rejtély, titkok, és krimi fűzte össze az egész eseménysort. Még most is befejezés után itt kattog fejemben Márton és Lina története, hogy vajon mi lesz velük. Hogyan folytatódik tovább a történetük? Illetve mi történhetett Gyulával? Mik derülhetnek még ki Lévay családról, vagy Lina múltjában? Imádtam Linát, hogy annyira makacs és önfejű. Amit nem is csodálkozom, amiket átélt, és amiket fog még átélni később. Csodálom és becsülöm, hogy nem törte meg az élet, hanem emelt fővel igyekszik élni. Tetszettek azok a részek is, amikor voltak a visszaemlékezések, ami sajnos nem mindig jók. Így egy kicsit többet tudhatunk Lináról.  Mártonról valahogy nem sokat tudnék mit mondani… Néha olyan, mint az időjárás. Egyik percben mérges Linára, másik percben meg majd megvesz az aggodalomtól. Mégis ők lettek a kedvenceim. Olyan aranyosak.
Viszont kissé morcoska vagyok, mert általában mindig kiszúrom a naagy gonosz karaktert. Hát nem! Pofára is estem… Mert abszolút nem így gondoltam vagyis, nem pont ő rá gondoltam. Hihetetlen!! De egy szó, mint száz nagy élmény volt olvasni. Imádtam. Még Édesanyám is olvasta, és alig tudtam leállítani, hogy ne mesélje el mi volt benne! Pedig aztán nem szokott mesélni, amiről olvas. Első könyves szerzőként gratulálni tudok e remek műhöz. Várom nagyon a folytatást. Lennének kérdéseim, de sajnos nagyon spoileres a kérdéseim, így biztosan ellőném a poént…

Akkor nekem csak egy kérdésem van csupán. Mikor is lesz a folytatás? Mert szinte üvölt a folytatásért!!

Szívből ajánlom azoknak, akik szeretik a történelmi, romantikus történeteket és cseppet sem zavar, ha gyilkosságokkal, tiktokkal és rejtélyekkel találják szembe magukat olvasás közben.



A könyvet itt tudjátok beszerezni: