2018. augusztus 8., szerda

K. D. Niki: A sors hullámain (Beleolvasó)

K. D. Niki: A sors hullámain c. könyvből hozok most egy kis részletet belőle. Számomra nagyon tetszett az egész történet. Igaz elején kicsit szomorkásan indul, de később már jóval szórakoztatóbb és drámaibb lesz. Ajánlom nagyon nektek a könyvet.


K. D. Niki: A sors hullámain



Tartalom:

Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?




Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)


– Ann, fejezd be! – mordult rá nagyapa. – Ha mennie kell, hadd menjen!
– Köszönöm, apa, hogy megértesz! Kérlek, anya, ne haragudj rám, de nem maradhatok, reggel indulnom kell.
Amint befejeztük a vacsorát, Emily kézen fogva elvezetett a hálószobák felé. Nagymama is velünk tartott a bőröndömmel a kezében.
Három szoba volt, amiből az egyik már elő volt készítve apának és nekem. Alig vártam, hogy lefekhessek, mert nagyon fárasztó volt a több órás út idefelé.
Nagyanyám ledobta a földre a táskám és utasított, hogy feküdjek le, majd megkérte Emilyt, hogy menjen ki a szobából, aki azonnal, köszönés nélkül kilépett az ajtón. Miután kettesben maradtunk, egy ideig szótlanul állt és úgy nézett rám, mint aki mondani akar valamit, de végül mégsem szólalt meg. Morcos tekintettel hátat fordított, lekapcsolta a villanyt, és magamra hagyott.
Csak a hold világított be az ablakon mégsem a sötétségtől féltem, hanem attól, hogy együtt kell majd élnem olyan emberekkel, akiket eddig még sohasem láttam, és szemmel láthatóan neheztelnek rám valamiért.
Nem akartam itt maradni! Nem akartam, hogy apa elmenjen.
Halkan sírdogáltam, majd az ablakhoz sétáltam és kinéztem, de semmit sem láttam, csak azt, ahogy az esőcseppek végigfolytak a bepárásodott üvegen. Egy ideig még álldogáltam ott, végül a kimerültség annyira legyőzött, hogy ruhástól bújtam be az ágyba, csak a cipőmet vettem le.
Hamar elaludtam, még arra sem ébredtem fel, hogy apa bejött hozzám.
***
– Linett, mennem kell! – rázta gyengéden a vállam, mire álmosan pislogtam párat, majd amikor felfogtam, mit is mondott, azonnal felpattantam és a nyakába vetettem magam. Sírva könyörögtem, hogy ne hagyjon itt, de nem könyörült rajtam.
– Vigyél magaddal! – hajtogattam szüntelenül, de ő úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a szavaimat. Ölelte a zokogástól remegő testem és puszilgatta a hajam, de egy szót sem szólt.
– Mennem kell! – szólalt meg végül.
Felállt és elindult az ajtó felé. Utána rohantam, hátulról a lábára csimpaszkodva hasra vetettem magam, hogy megállítsam. Megfordult és lehajolt hozzám. A könnyeimtől és a gombóctól a torkomban alig tudtam beszélni.
– Ne hagyj itt, apa! – suttogtam, pedig üvölteni szerettem volna. – Veled szeretnék menni. Nekem alig volt hangom, ellenben ő kiabált.
– Ezt már megbeszéltük! Amint tudok, visszajövök érted, és magammal viszlek, addig is a nagyszüleid fognak vigyázni rád. Hagytam náluk pénzt, gondoskodni fognak rólad, amíg vissza nem térek.
A hangja egyre durvább lett. Erőteljesen leszedett a lábáról, amibe azóta is kapaszkodtam, és kilépett a szobából. Próbáltam összeszedni magam, de nem ment.
Az ablakon keresztül néztem, ahogy a kocsija mellett állt, és búcsúzkodott a szüleitől. Gondolkodás nélkül rohantam le a lépcsőn, egészen az autóig. Éppen akkor akart beülni, de megtorpant, amikor meghallotta a zokogásomat. Amint elé értem a nyakába vetettem magam és megpusziltam. Még egy próbát tettem, hátha elvisz magával, de hajthatatlan maradt. Továbbra is azt kérte, hogy legyek jó, és fogadjak szót a nagyszüleimnek, miközben ígérgette, hogy hamarosan visszajön értem. Percekkel később megölelt, megpuszilta a homlokom, majd beült az autóba és elhajtott. Még csak hátra sem nézett.
Itt hagyott! Elhagyott ő is.
Visszamentem a házba. Ugyanazt a feszültséget éreztem, amit előző nap, amikor megérkeztünk. Nem mertem megszólalni, csendesen sírdogáltam, és bámultam kifelé a nappali ablakán, pedig apának már semmi nyoma nem volt.
Megint esett. Nem szerettem az esőt, mert lehangolt és a rossz dolgokra emlékeztetett. Lassan megérintettem az ablakot, a sűrű esőfüggöny olyan volt, mint egy szürke lepel, ami mindent beborít, elmossa a szépet, a jót és csak a ború marad helyette.
– Gyere reggelizni, hercegnő! – kérte nagyanyám, de a hercegnő szócska, sokkal inkább gúnynak hangzott, mint kedvességnek.
Elindultam, majd miután végeztem, elraktam a tányéromat és a poharamat, és mentem volna vissza a szobámba, de nagymama ismét megszólalt:
– Így ne merd hagyni az étkezőt! Várd meg, amíg mindenki befejezi az evést, aztán szedd le az asztalt és mosogass el! – kiáltott rám.
Csendesen visszaültem és vártam, majd, miután minden utasításnak eleget tettem visszamehettem a szobámba. Annyira boldogtalannak és elveszettnek éreztem magam, hogy ismét rám tört a sírás. Amikor egy kicsit megkönnyebbültem elővettem a bőröndöm és bepakoltam a ruháimat a szekrénybe.
A szoba elég kicsi volt, mert a hatalmas ötrészes szekrénysor szinte az egész teret elvette. Ahogy körbenéztem elfogott a szomorúság. Semmi rózsaszín… semmi, ami legalább egy kicsit hasonlított volna a régi szobámra. A szekrényen kívül egy barna íróasztal, egy zöld fotel és az ágy volt a szobában, na meg egy éjjeli szekrény, a tetején egy csillag alakú lámpával.
Csak délben merészkedtem ki. Ebéd után elvégeztem a rám váró feladatokat, aztán kimentem az udvarra, Emilyhez.
A hátsókert felől hangos nevetés zaja ütötte meg a fülem. Nagyot nyeltem, és vegyes érzelmekkel telve indultam el a hangok irányába. Ahogy sejtettem, Emily nem volt egyedül. Azt hittem a barátnőivel játszik, de ahogy közelebb értem, láttam, hogy csak egy fiú van vele. Barna haja csapzottan lógott a szemébe, sokkal magasabbnak tűnt, mint Emily. Mindketten egy-egy biciklin ültek és üldözték egymást. Az Emilyé piros volt, a fiúé pedig kék. Én is szerettem volna egyet, mert a szomszédunkban lakó kislánynak volt, és mindig irigykedve figyeltem, ahogy a kormányon lévő kosárba belerakta a babáját, aztán egész nap körbe - körbe furikázott vele, de bármennyit könyörögtem is érte, anya nem vett nekem. Mindig azt mondogatta, hogy olyan két ballábas vagyok, amilyen apa, és még a végén kitörném a nyakam.
Halkan nézem őket, hogy ne vegyenek észre, mert nem szerettem a társaságot, de Emily felfigyelt rám. Leszállt a bicikliről és kézen fogva felém, vezette a fiút, majd egy széles mosollyal bemutatta őt. Bradnak hívták. Emily csacsogásából kiderült, hogy Brad velem egy idős, valamint, hogy a szemközti házban lakik a szüleivel.
Nem sokáig maradtam mellettük, az udvar sarkában álló fához sétáltam, melynek már messziről feltűnt a nagysága, és az, hogy színesre festett lécekkel van körbe kerítve. Ahogy közelebb értem végigsimítottam a rózsaszín és fehér léceken, majd átléptem és leültem a fa tövébe. Volt itt több fa is, de nekem ez lett a kedvencem, mert valami oknál fogva megnyugtatott, és ahhoz is eléggé hátul volt, hogy ne zavarjon senki. Régebben féltem volna egyedül maradni, de amióta megtörtént velem az a szörnyűség, attól féltem, ha valaki a közelembe jött.
Nem tudom, mennyi idő telt el, amikor egyszer csak lépteket hallottam. Lehunytam a szemem, próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, és csak reméltem, hogy nem jön ide Emily és az a fiú. Végül, amikor körülnéztem, megnyugodtam, mert senkit sem láttam.
– Hát, itt vagy? – hallottam meg egy vontatott hangot magam mögött, mire keserűen felsóhajtottam.
Forró lett az arcom és hevesen vert a szívem. Nem válaszoltam a költői kérdésre, mire elém lépett, és úgy mosolygott rám, mint aki hatalmas titkot vélt felfedezni. Rémülten csusszantam volna hátrébb, de a fa törzse nem engedett. Körbenéztem, de Emilyt sehol sem láttam, hogy szólhassak neki, vigye innen a barátját.

A könyvet itt tudod megvásárolni:


Gergely Melinda: Új életre ébredve II (Beleolvasó)

Újra hoztam nektek beleolvasót. Gergely Melinda: Új életre ébredve második kötetéből két részét.,amit sajnos hamarosan vége is lesz. Ha tetszik nektek a történet akkor meg lehet vásárolni Colorcom kiadónál.


Gergely Melinda: Új életre ébredve II.



Tartalom:

 Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.


Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)


Persze ezt Mikinek nem árulhatta volna el soha. - Amikor végre visszatértek az emlékeim, azonnal tudtam, hogy vissza kell térnem. De nem hozzád jöttem vissza, hanem a lányomhoz.
- Ezek szerint még mindig válni akarsz - jelentette ki a férfi csalódottan.
- Szerinted nincs rá okom?- kérdezte a nő bátortalanul.
- De igen, - suttogta Miki szomorúan - minden okod megvan rá. Nagyon rosszul bántam veled. Nem hibáztatlak. El sem tudom képzelni milyen szörnyű lehetett neked ez a pár hónap, és még ez is miattam... - folytatta elkeseredve, és magához húzta a feleségét átölelve őt.
   Izabella kényszeredetten viszonozta az ölelést. "Oh igen,- gondolta magában- tényleg nagyon rettenetes volt, főleg akkor, amikor azt hittem, hogy örökre elvesztettem Krisztiánt. Hát az igazán szörnyű volt."- s közben elégedett mosoly jelent meg az arcán, amit persze ügyesen elrejtett beletemetve az arcát Miki vállába, nehogy még véletlenül is észrevegye.
- Mint már mondtam,- tolta el magától a feleségét és a szemébe nézett,- nem engedem, hogy elválj.- Hangja kedves volt, mégis határozott.
- Még akkor, sem ha már nem szeretlek?- kérdezte, Izabella félénken s lesütötte a szemét. Nem értette, hogy - hogy félhet még mindig tőle.
- Hidd el, hogy újra szeretni fogsz, ezt megígérhetem. Csak még egy utolsó esélyt adj nekem, kérlek! Csak egyetlen egyet...- suttogta kétségbeesetten.
- Miki én... - kezdte tétován a nő de, a férfi félbeszakította.
- Kérlek, engedd, hogy jóvátegyem a hibáimat. Engedd meg nekem, hogy helyrehozzam azt, amit elrontottam. Soha többé nem fogsz csalódni bennem, ezt megígérem. Csak könyörögve kérlek, ne hagyj el. Nélküled nem fogom kibírni... - mondta kétségbeesetten és újra átölelte a feleségét.
   Izabella még mindig nem, mert hinni a szemének. A férje szemmel láthatóan megváltozott.
- Nem is tudom, Miki... - gyengült kissé az ellenállása Izabellának. Egy pillanatra, fontolóra vette a férje ajánlatát. - Nem hiszem, hogy lenne értelme ennek az egésznek - mondta végül.
- Ne csináld ezt velem, kedvesem. Kérlek! Csak ennyit kérek tőled! - kérte esdeklő tekintettel. - Hidd el, nem fogod megbánni. Csak egy kis időt adj, hogy bebizonyítsam mennyire, megváltoztam.
- Hidd el, hogy ez már nem számít! A múlton nem változtathatsz! Értsd, meg kérlek! Nincs értelme  erőltetni valamit, ami amúgy sem működik. Kérlek, Miki engedj el! - sóhajtotta.
- Ne kérd ezt tőlem, kedvesem. Mindent kérhetsz, csak ezt nem! Értsd meg, hogy az minden  vágyam, hogy helyrehozzam a talán, helyrehozhatatlan hibáimat. Csupán néhány hetet adj. Csak ennyit kérek az életedből. Nagyon jól tudom, hogy nem érdemlem meg. De könyörögve kérlek, legalább gondold meg! Ti vagytok a családom. Ha ti elmentek, teljesen egyedül maradok. Nem lesz senkim. Csak egy kis ideig még maradjatok velem. Nagyon kérlek, ne tagadd ezt meg tőlem! - Mivel látta, hogy ezzel nem igazán tud hatni a feleségére, elhatározta, hogy beveti az egyetlen fegyverét, ami még maradt. Az egyetlen dolgot, ami maradásra késztethette volna. Ezt viszont csak nagyon nehezen tudta kimondani. Nagy lélegzetet vett. - Ha megteszed… Ha adsz még egy esélyt, és nem sikerül bebizonyítanom, hogy megváltoztam, és nem tudsz újra megszeretned, elengedlek a lányunkkal együtt. Meg sem próbálok az utadba állni. Na, mit mondasz? Adsz ennek az idiótának még egy esélyt arra, hogy megmutassa, tud ő jó ember is lenni? - kérdezte várakozással tele.
    "Nem tagadhatod ezt meg tőle, bármit is tett."- súgta neki egy hang a fejében, de rögtön egy másik válaszolt rá:-"Már hogy tehetnéd, hisz Krisztiánt szereted. Ő álmaid lovagja. Ki tudja hihetsz-e neki." Egy igazi csata vette kezdetét így a nő fejében:- "De igen! - De nem!, De igen!- De nem!, De igen!- De nem!"- míg végül egy harmadik hang győzött: -"Elég!" Ha jobban belegondolt, pár hét igazán nem sok, ha utána szabadon elmehet a lányával együtt. Feltéve, ha Miki betartja az ígéretét. Jóval könnyebb lenne így. Döntött.
- Rendben - válaszolta végül Miki várakozással teli tekintetét látva. - Kapsz két hetet, hogy bizonyíts. De ha nem sikerül, elhagylak - jelentette ki határozottan. Nem tudta semmibe venni férje könyörgő szavait, bár jól tudta evvel csak a saját szenvedését hosszabbítja meg. Mert már most tudta, hogy végül úgy is a szívét követi majd. De így talán könnyebb dolga lesz majd a válással.

- Ez nagyszerű - örvendett a férfi. - De mit szólnál inkább egy teljes hónaphoz.
- Mi az, talán már nem bízol a férfias vonzerődben?- gúnyolódott a nő, teljesen megfeledkezve magáról. De látva mennyire megbántotta szavaival a férjét, s persze nem akarta felbosszantani, így lesütötte a szemét: - Sajnálom - mondta halkan.- Nem akartalak megsérteni. Legyen, ahogy akarod...- Közben érezte, ahogy a szíve összeszorul. Nem tudta, hogy a válasza miatt, vagy azért mert még mindig fél a férjétől.
   Miki mutató ujját lassan a felesége álla alá csúsztatta és felemelte a fejét kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen.
- Hiába is bizonygatom, hogy nem bántalak többet - mondta kedvesen,- még mindig félsz tőlem, igaz?
   Izabella nem tudott megszólalni, csak némán bólintott. A férje felsóhajtott.
- A félelmed nem fog elmúlni csak úgy egyik napról a másikra,- csóválta meg a fejét Miki kesernyés mosollyal.- Sosem gondoltam, hogy ennyire félsz tőlem... De biztos vagyok benne, hogy ennek az egy hónapnak a végére többé nem fogsz félni, sőt újra szeretni fogsz. Mindent el fogok követni ennek érdekében.
  A nő nem bírta tovább könnyek közt borult a férje karjaiba. Meghatották Miki őszinte szavai, egy percig sem kételkedett abban, hogy komolyan is gondolja azt, amit mond. Persze azt is tudta, hogy evvel csak a saját dolgát nehezíti majd meg. 
- Végre kezdesz hinni nekem,- mosolygott elégedetten Miki.- Reméltem, hogy így lesz.
   Izabella letörölve könnyeit felnézett a férjére. Nem tudott megszólalni. Nem értette, hogy - hogy hihet neki még mindig a sok csalódás után, amit neki okozott.
- Gyere, menjünk be - fogta meg a kezét Miki, és boldogan vezette vissza őt a többiekhez.
    Alig léptek be a szobába a férfi azonnal kijelentette a jó hírt:
- Mindent megbeszéltünk. Izabella itt marad.
- Legalábbis egyelőre - helyesbített a nő mosolyogva. 
    Egy percet sem tudott tovább várni azonnal ölbe kapta a kislányát, aki fel sem fogta mi is, történik körülötte, és bevitte a szobájába, hogy végre kettesben legyenek. Elvégre miatta tért vissza ennyire sietősen.
   Leültek a kislány ágyára egymással szemben. Izabella percekig csodálta az ő gyönyörű hercegnőjét, aki igencsak furcsa szemeket meresztett rá. Mígnem egyszer csak megszólalt:
- Milyen a mennyország, anyuci? Már te is angyal vagy?- kérdezte kíváncsian Debóra.- És hol vannak akkor a szárnyaid? 
- Miért kérdezed ezt tőlem kicsikém?- kérdezte meglepetten Izabella. Mindenre számított csak ilyen kérdésekre nem.
- Apuci azt mondta, hogy te már a mennyországban vagy, onnan vigyázol rám és most már te is egy vagy az angyalok közül, akik odafent élnek a felhők felett. De te nem látszol angyalnak..., még szárnyaid, sincsenek...!- értetlenkedett a kislány újból az anyja hátához kukucskálva, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg nincsenek szárnyai.
- Oh, kislányom - hatódott meg a nő a kislánya szavait hallva. Azonnal magához húzta, átölelte és megpuszilta a homlokát. - Tudod - kezdte komolyan s Debóra szemébe nézett:- csak azok lehetnek angyalok, akik befejezték hivatásukat a földön. De én még nem fejeztem be. Vissza kellett térjek hozzád, hogy felneveljelek. Nagyon hiányoztál nekem és, bár csodaszép helyen voltam, nélküled az semmit sem ér.


A könyvet itt tudod megvásárolni:

2018. augusztus 7., kedd

Ekönyvbazár Kiadó bemutatása

Fényes Niki által kerültem közelebb az Ekönyvbazár Kiadóhoz, ahol magyar szerzők könyveit adja ki e-könyvként, illetve nyomtatott formában. Lehetőségem volt néhány szerzőtől elolvasni a könyveket a kiadó oldalán. Amit szeretnék is megköszönni. Lena Sliver, Fényes Niki és Joyce Hill szerzőknek. S nagyon bízom, hogy még több szerző fogja felkeresni a kiadót, és szórakoztató köteteket fognak majd kiadni. Jelenleg is vannak igen változatos történetek, ami olvasásra várnak. Amiket olvastam a kiadó oldaláról Lena Sliver: Törékeny bársony, Fényes Niki: Széllel szemben és Feketén, fehéren, Joyce Hill: Maradj velem örökké! Hamarosan érkezni fog Marilyn Miller legújabb könyve Hozzád láncolva első kötete. Már a borító is rabul ejtett engem és alig várom, hogy elolvashassam. Aki olvasta már Marilyntől könyvet az tuti nem fog csalódni. Ami jelenleg kötetek vannak fent: Erdei Zsuzsanna: Változó idők, Bossányi Kálmán: Zárt osztály, Krnács Mercédesz – Kifestő, Szabó Kata. Szívszaggató verses kötete.

A véleményemet a könyvről , címre kantitva érhető el.

Előkészületben érkezik majd:

Fényes Niki: Feketén, fehéren 2. kötet 



Tartalom:

New Orleans utcáin a Navarro család uralkodik, szavuk maga a törvény. Bárkit eltaposnak, bárkit megtörnek.
Ölnek, ha kell megbánás nélkül, nem hajolnak meg senki előtt. Romeo Navarro egész életében megváltásra vágyott, egy nő személyében. Valaki olyanra, aki mellett elfeledheti az eltörölhetetlennek vélt bűneit.
Amikor megismeri Esta Trefolonit, úgy érzi, megtalálta a lányt, aki feloldozhatja. Elemésztő vággyal ég iránta. Még maga sem sejti, hogy ez a kapcsolat összetöri és megsemmisíti.

Marulyn Miller: Hozzád láncolva 1.kötet.
Előrendelhető




Tartalom:

Keyla táncos lány egy klubban.
Egy olyan világban él, ami szigorú szabályok szerint működik, ahol a döntéseket nem ő hozza, és ahol pénzért bármi megvehető. Mikor a remény elveszni látszik, hogy egyszer szabad lehet, belép az életébe egy férfi, és minden megváltozik. 
Daniel gazdag és nagyhatalmú ember, amit gátlástalanul ki is használ. Azonnal felfigyel Keylára, vonzza a lány bujasága és elérhetetlensége. 
Szabadságot ajánl neki, de a szabadságnak ára van! 
Szenvedélyes, és korántsem hétköznapi kapcsolat alakul ki köztük, ami kezdetben szükségen és testiségen alapul. 
De lehet-e ez egy napon több? 
Több, mint egy üzleten alapuló kapcsolat...




Tartalom:

Léna erős, független, gyermekét egyedül nevelő nő. Válása után, megfelelő életet akar biztosítani magának és lányának, hiszen a volt férje és családja folyamatos nyomás alatt tartják. Megfelelési kényszerétől azonban nehéz elszakadni, miközben a család és két munkahely között ingázik. 
Az egyik munkája átlagos, a másik csak bizonyos körökben ismert. Minden vágya, hogy ő is megismerhesse ezt a világot. Kétségek közt keresi a helyét, amikor megjelenik ő, és fájdalmas döntésre kényszerül…




Tartalom:

Ivy maga a megtestesült tisztaság, báj és kedvesség. Mindaddig, amíg Davis Dixon a visszautasítást nem tűrő üzletember egy szemtelen ajánlatot tesz a lánynak. Sarokba szorítja. Választania kell a családja és az erkölcsössége között.
Davis maga a megtestesült ridegség. Nem ismeri a szerelmet, Ivy ártatlansága mégis beférkőzik a bőre alá. Rájön, hogy a lánynak is van múltja. Vajon tudja kezelni ezt a helyzetet? Egy történet tele érzésekkel és fordulatokkal. Elég lesz csak egyikőjük szerelme ehhez a kapcsolathoz? Ki mennyi fájdalmat hajlandó elviselni a szerelemért?




Tartalom:

Deni Navarro nem ismer kegyelmet. 
Ő a város Ura, övé az utca, a szava maga a törvény. 
Öl, ha kell gyorsan és megbánás nélkül, 
bárkit eltapos, aki az útjába kerül. 
Elza Glyena McKennát a sors már sokat sújtotta. 
A félárva lány szegénységben él és az apja kegyetlensége miatt, némán. 
Az utca gyermeke, aki ismeri a túlélés szabályait, megtanulta, hogy vannak csaták, amiknek egyszerűen ki kell várni a végét…. 
De a sors kiszámíthatatlan, egymás mellé sodorja ezt a két össze nem illő embert, végzetes vonzódással büntetve egymás iránt. 
Mit tehet Elza, mikor tudja, hogy addig nem szabadulhat, 
amíg Deni el nem küldi? 
Mit adhat fel az, akinek már csak a büszkesége szikrája maradt? 
Meddig tűrheti, hogy a város urának a játékszere legyen? 
És Deni… képes túllépni azon, hogy a lány, aki iránt lobogó vággyal ég, sosem lesz elég tökéletes ahhoz, hogy az általa elképzelt társa legyen?



Tartalom:

Miként tudod meghódítani az imádott nőt, amikor olyan sérülései vannak, hogy még te magad sem tudod feldolgozni?
A válasz egyszerű.
Forgasd ki minden gondolatából, állítsd fejére a világát, mutasd meg neki, hogy nem minden az, aminek látszik.
Donnytól nem idegen a körmönfont ármány, amit igyekszik bevetni a céljai elérésének érdekében. Mindenre képes, hogy meghódítsa szerelme, Kabal szívét.


Bossányi Kálmán: Zárt osztály


Tartalom:

Amikor olvasod e sorokat, éppen a büntetésemet töltöm az egyik zárt osztályon. Tudatában voltam a következményeknek, mégis minden furcsa... Tudom mit tettem, de nem értem miért. Tudom hol vagyok, de nem akarom elhinni. Gondolataimat elmém leghátsó rejtekhelyére száműzöm... ami történt, az megtörtént. Azt hittem, normális vagyok és csak megjátszom a betegséget. Messze vagy tőlem. Két hónap, és szabad leszek. Újra együtt lehetünk, ha szeretnéd. Te kérted, írjam le, hogy miért kerültem erre a helyre.

Krnács Mercédesz – Kifestő



Tartalom:

"Kreatív művészember lévén elhatároztam, hogy a megszokottól „kicsit más” stílusban kínálom tálcán az általam kitalált, kipróbált finomságokat! Ezt a kifestőkönyvet ajánlom a jövő cseperedő nemzedékének, hogy vidáman ismerkedjen a zöldségekgyümölcsök és a színek világával!'

Szabó Kata. Szívszaggató verses kötet



Nem kell költészet szeretőnek lenni ahhoz, hogy Szabó Kata versei meghódítsák a szíved. Mindenkinek meg van a maga története, az enyém és másoké ott van közötte... /Boróka/
Kata verseit azoknak ajánlom, akik valamiért elkanyarodtak a versek világától, vagy régebben nem olvastak. Hihetetlen, mennyire személyhez szólók és lelket érintőek a versei. Én neki köszönhetem, hogy újra versimádó lettem. Köszönöm. /Abby Winter/
Imádom Kata verseit! Ajánlom mindenkinek a költészetét, mert lenyügőzőek és bearanyozzák a szürke hétköznapokat.
Felkértem, hogy írjon az esküvői meghívónkra idézetet, amely végül minden elképzelésemet túlszárnyalta. Csodás és szívhez szóló sorokat kaptam.
/Unger Zsófi/
Kata versei tele vannak érzelemmel, melyek bársonyként simogatják az ember lelkét. Amikben megragadja a pillanatot, magával sodorja az olvasót. Olyan világot varázsol körénk, ahonnan soha nem akarunk kitörni. Ez Szabó Kata! Aki verseivel színt visz a legsötétebb helyekre is, értelmet és érzelmet, a legsötétebb szívekbe is. /Marilyn Miller/

Erdei Zsuzsanna: Változó idők



Tartalom:

A történet az 1800-as években kezdődik, ahol egy tehetős család életét mutatja be a szerző. A főhősnő rossz döntést hoz a házasságát illetően, ezért tragédiák sorozata éri, nemcsak őt, hanem a leszármazottait is. A történelem ismétli önmagát: gyermek, unoka, dédunoka őseik nyomdokában járnak. Az idők változnak, de az emberi természet nem. Ahogy haladunk előre időben több generáción át, a korszakok aktuális kérdései, problémái mindannyiuk életében felbukkannak. Hogy ki hogyan éli meg és hogyan boldogul a változó időkben, arra választ talál az olvasó ebben az érdekes történetben. Amellett, hogy a szereplőkért izgulhatnak, az aktuális kor egyes epizódjait is korhűen mutatja be az író.


Ha esetleg valamelyikre kiváncsi lennél a történetre azt itt tudod megvásárolni:

Fényes Niki: Széllel szemben

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném meg köszönni Fényes Niki szerzőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam Széllel szemben c. könyvét. Igazán szórakoztató és elgondolkodtató a történet. A szerelem mennyire nem azt nézi, hogy ki milyen. A szerelem nem válogat, ha egyszer elkap, akkor elkap.


Fényes Niki: Széllel szemben



Tartalom:

 Miként tudod meghódítani az imádott nőt, amikor olyan sérülései vannak, hogy még te magad sem tudod feldolgozni?
A válasz egyszerű.
Forgasd ki minden gondolatából, állítsd fejére a világát, mutasd meg neki, hogy nem minden az, aminek látszik.
Donnytól nem idegen a körmönfont ármány, amit igyekszik bevetni a céljai elérésének érdekében. Mindenre képes, hogy meghódítsa szerelme, Kabal szívét.


Véleményem
5/5

Niki egy vicces, romantika és bohókás történettel szórakoztatott. De egyben legszomorúbb is. Mit tesz az ember a félelemmel? Az érzésekkel, amikor nem tudja kimutatni, beszélni. Ahol a törékeny lelket sárba tiporják. Ahol nincs menekvés. Vagy mégis? Teresa megismerkedik Donnyval az ügyvéddel, aki minden eszközt megragad, hogy maga mellett tudja Teresát vagyis Kabalt. Imádtam minden sorát. Nagy igazság van abban, hogy a szerelem sosem a külsőt nézi. Mert, ha a szerelem elkapja az embert onnantól nincs menekvés. Donny életében először megtudja milyen is az igazi szerelem. Ez a történet bemutatja, hogy egy férfi, aki szerelmes, miként hódítja meg a Nőt. Azt a nőt, aki azt hiszi magáról, hogy csúnya. Pedig nem külső számít a szerelemben. Ugye? Néhol akadt némi civakodás, mintha ezer éve házasok lennének, néhol pedig szomorú jelenetek is voltak. Van mondanivalója a történetnek, amit szívből ajánlanám mindenkinek. Hiszen ez a történet jól példázza, hogy Donny nem érdekelte a Teresa sebeit. Ő csak azt látta, hogy milyen szép, gyönyörű, kedves és törékeny. Donny mindig meg akarná védeni, maga mellett tudni.
 Egy szóval nagyon tetszett. Ajánlom minden romantikus lelkű olvasóimnak.

Kedvenc idézetem:

"Azért szólította a lányt Kabalnak, mert a lány varázslatos és rejtélyes volt. Kabalisztikus. "


"Te vagy minden gondolatom, minden boldog pillanatom, te vagy az egész napom, reggel az első gondolatom és este az utolsó, te vagy minden álmom. Életemben nem kívántam úgy nőt, mint téged. Hogy alig várom, hogy a karjaimban tartsalak, simogatni és csókolgatni akarok rajtad minden heget. Mert gyönyörű, mint te. Nincs az életemben semmi, amit ne adnék oda azért, hogy velem légy. A szemeid... Varázslatos vagy, titokzatos, szép és kabalisztikus."


A könyvet itt tudod megvenni:

2018. augusztus 4., szombat

Gergely Melinda: Új életre ébredve II.(Beleolvasó)

Újabb beleolvasót hoztam. Ezúttal Gergely Melinda: Új életre ébredve II. következő két részét. Hamarosan véget ér a történet. De, ha tetszett, akkor Colorcom Kiadónál megvásárolható a könyv.


Gergely Melinda: Új életre ébredve II.



Tartalom:

 Ahogy ​visszatér az emlékezete, Jázmin mindent hátrahagyva siet vissza kislányához. Semmi mást nem akar, csak elválni kegyetlen férjétől és Debórával együtt új életet kezdeni Krisztián mellett. A terve azonban már érkezésekor meghiúsul, amikor a határnál nem a barátnője, hanem a férje, Miki várja őt. Az első pillanattól kezdve fogságban érzi magát. Még mindig retteg tőle, mégis vele kell mennie, ha ismét látni szeretné a lányát. Miki szokatlan viselkedése, kedves közeledése, kétségbeesett próbálkozásai, amellyel feleségét szeretné visszaszerezni, teljesen összezavarják a lányt. Lelkében kész háború dúl. Ő Jázmin és Izabella egy személyben, mégis úgy érzi, a lénye ketté akar szakadni. Jázmin mindenáron vissza akar térni Krisztiánhoz, aki megtanította őt félelem nélkül szeretni, míg Izabella a férjével maradna, mindent félredobva, a családja érdekében. A döntés nehéz: a szívére, vagy az eszére hallgasson? Már majdnem sikerül elhatározásra jutnia, amikor Krisztián ismét felbukkan az életében, és mindent felforgat.


Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)


Izabella számtalanszor köszönhette neki a pofonokat, amiket a férjétől kapott, ártatlanul, ahogy azt is, hogy azon a bizonyos estén majdnem meghalt.
   Persze Sára épp ezt akarta elérni, amikor néhány igencsak jól sikerült fotóval, ami megörökítette a menye kis kalandját, megmutatta a fiának. Nem sejtette, hogy Mikinek amúgy sem volt valami jó napja. Így amikor megmutatta neki a képeket, ami mellé egy jó sztorit is kitalált, a férfi őrjöngve rohant haza a feleségéhez. Amikor másnap megtudta, hogy Izabellának nyoma veszett a Szamosban, ő volt a legboldogabb ember a világon, hisz végre megszabadult a vetélytársától, akivel kénytelen volt osztozni a fia szeretetén. Egyáltalán nem örült annak a hírnek miszerint él, sőt visszatér hozzájuk. Jobb szerette volna holtan látni és ezt még csak nem is titkolta.
- Miért jöttél vissza?- kérdezte szemrehányóan csípőre tett kézzel.- Egyáltalán hol a pokolban voltál mostanáig? Melyik szeretődnél kerestél vigaszt?- kérdezte maró gúnnyal miközben a fiára sandított. Kíváncsi volt, hogy reagál erre a kérdésre. Gondolt-e rá egyáltalán, hogy hol és kivel lehetett a felesége négy és fél hónapon át. 
   Miki nem mozdult, kifejezéstelen arccal állt Izabella mellett, titkon azért ezekre, a kérdésekre ő is választ várt.
   Izabella még csak meg sem sértődött anyósa vádaskodásain, sőt még felbosszantani sem sikerült neki, ugyanolyan higgadtan állt előtte, mint amikor belépett. Csak egy halvány elégedett mosoly jelent meg az arcán, ami nem Sárának, nem is a férjének sokkal inkább Krisztiánnak szólt, akinek az arcképe megjelent a lelki szemei előtt a szerető szó hallatán. De szinte azonnal le is hervadt ez a mosoly amint az eszébe jutott, hogy milyen távol van most tőle, és mennyire hiányzik neki.
- Nos, elárulná végre a méltóságos kisasszony, hogy hol járt az elmúlt hónapokban? Vagy talán titok?- kérdezte Sára megvetéssel keveredett gúnnyal a hangjában.
- Nem, nem titok - felelte nyugodtan Izabella.
- Akkor miért nem árulod végre el?!- kérdezte haragosan az anyósa.
- Mi lenne, ha először leülnénk - javasolta Miki s kedvesen átkarolta a feleségét.
- Rendben - felelte az anyja csípősen. Nem tetszett neki, ahogy a fia avval a semmirekellő feleségével bánik.
   Mindannyian leültek a kanapéra Izabella, Mikivel és a lányukkal az egyik oldalra Sára és Bianka a másikra, szemben velük, türelmetlenül várva a magyarázatát.
- Először is szeretném tisztázni, hogy nem önként mentem el. Miki nagyon jól tudja, hogy mi történt. Örülhetek, hogy egyáltalán élek - kezdte higgadtan a nő.
- Sajnálatosan - vágott közbe haragosan Sára.
- Na de anya...!- szólt rá Miki azonnal.
- Mi az fiam?!- förmedt rá a fiára .- Azok után, hogy megcsalt az lett volna a legkevesebb, hogy megfullad. Mindenkinek jobb lett volna.
- Hogy mondhatsz ilyet anya?!- pattant fel azonnal a férfi dühösen és csalódottan.
- Hagyd csak - mondta még mindig nyugodtan Izabella, majd szúrós tekintetet vetve az anyósára folytatta is: - Egy dologban igaza van, tényleg nem kellett volna, visszajöjjek és ha Debóra nincs, minden bizonnyal nem is tettem volna. De biztosíthatom, hogy nem maradok túl sokáig.
- Ezt meg, hogy érted?- kérdezte Miki kétségbeesetten, a felesége felé fordulva.
- Úgy, hogy el fogok menni, csak Debóráért jöttem - felelte határozottan, aztán ismét az anyósára nézett: - Maga mindig is gyűlölt engem és mindent elkövetett, hogy elválasszon a fiától. Hát, tessék, most megkapja, amit akar. Visszaadom a fiát, ezüst tálcán nyújtom át önnek. Ha annyira akarja a magáé, lehet. De a lányomat nem adom, ő az enyém!- mondta magabiztosan, szemrebbenés nélkül. Most először nem félt sem a férjétől, sem az anyósától. Legyen, aminek lennie kell.
   Meg sem várta a többiek reakcióját, a szavai után egyszerűen csak kiment az erkélyre. Körbenézett a nem túl szép látványt nyújtó betontömbök között. Voltak ablakaik, erkélyeik mégis mintha az emberek pici gyufás skatulyában laknának, amiket egymás hegyére hátára helyeztek volna. Beton gyufás skatulyák. És íme ő él az egyikben. Se fű, se fák, se virágok az udvarban, sőt udvar sincsen. Ez nem az ő világa. Most jobban érezte ezt, mint bármikor.
   Sára szóhoz sem tudott jutni a menye válaszát hallván. Egyszerűen csak felháborítónak találta. De igazából senki se tudta mire vélni a szavait. Azt sem árulta el, hogy hol volt, azt sem hogy kivel, vagy hogy mit csinált mostanáig, miért nem jelentkezett hamarabb, pedig ezekre, a kérdésekre várták mindannyian a válaszokat.
   Izabella viszont nem akart válaszolni csak mihamarabb eltűnni abból a világból, amely szinte fojtogatta őt. Egyszerűen nem kapott levegőt ott, a négy fal között. Egyetlen vigasza volt csupán, hogy tudta Krisztián vissza várja és úgy szereti ahogy senki más azelőtt. De ami a legfőbb, sosem emelt volna rá kezet semmi okból, mert amellett, hogy szerette tisztelte is. És a tisztelet egy olyan dolog volt, amit még nem tapasztalt egyetlen férfi részéről sem.
   Gondolataiból Miki zökkentette ki. A háta mögé lépett és megfogta a vállát. Izabella hátra nézett de nem fordult meg csak tovább bámult maga elé a semmibe.
- Miért mondtad az előbb...- kezdte a férfi tétován, de a felesége közbeszólt.
- Hogy elmegyek?- fejezte be a férje kérdését a nő.
- Igen azt - sóhajtott Miki.
- Mert ezt fogom tenni... Elmegyek... Elhagylak... - suttogta remegő hangon Izabella. Nem, mert a férje szemébe nézni, de tovább folytatta: - Nem állok többé közéd és anyád közé. Mindig is többre becsülted, mint engem. A számát sem tudom, hogy hányszor hangolt ellenem. Mindig is az orrodnál fogva vezetett. Hidd el megérdemlitek egymást. 
- Hogy mondhatsz ilyet?- kérdezte csalódottan.- Mond mi történt veled, ami így megváltoztatott?- A hangjában nyoma sem volt haragnak, Izabella nagy meglepetésére. Lassan maga felé fordította a feleségét, hogy a szemébe nézhessen, miközben felel a kérdésére. De a nő nem nézett rá lesütött szemmel halkan válaszolt, nehogy felbosszantsa a férfit, a hangjából viszont kiütött a szemrehányás, bárhogy is próbálta leplezni.
- Azaz mi történt velem, a te hibádból?! Először is bátrabb lettem és végre kimondom azt, amit mindig is gondoltam, bármennyire is féljek tőled. Másodszor, felelve a kérdésedre, felébredtem egy idegen ágyban, emlékek nélkül teljesen kiszolgáltatottan egy vadidegen férfinak, akinek a csúf, sebhelyes arca épp olyan rémisztő volt akárcsak a természete. Rettegtem tőle - magyarázta, szinte levegőt sem vett. Megpróbálta még a legkisebb gyanúját sem kelteni annak, hogy esetleg volt köztük valami.- Csak annyit tudott a múltamról, hogy a folyóban talált rám. Kihúzott a vízből, de már nem lélegeztem, ezért újjá élesztett. Megmentette az életemet, ápolt és a házába fogadott - egy pillanatra elhallgatott, mert észrevette milyen csodálattal, beszél megmentőjéről így változtatott a hangnemén. Eszébe jutottak Krisztián vádló szavai és ezt most remekül fel is használhatta:- Nem épp egy ilyen csúf megmentőre számítottam, - mondta olyan csalódottan, ahogy csak tudta - de a modora még elviselhetetlenebb volt. Mindig a tudtomra adta, hogy csak megtűr a házában és a legszívesebben, csak úgy kidobna az utcára. Ezért megkértem engedje meg, hogy cselédlányként dolgozzak nála, míg visszatér az emlékezetem. - Elhallgatott. Félt, hogy túl messzire ment a hazugságaival és hogy a férje egy szavát sem fogja elhinni. Lassan felemelte a tekintetét, hogy a szemébe nézhessen. 
  Nagy meglepetésére Miki könnybe lábadt és bűntudatos tekintetével találkozott. Tudta, hogy mindez az ő hibájából történt és láthatólag ez nagyon bántotta. Izabella még majdnem meg is sajnálta a férjét, de azért tovább folytatta:
- Az volt a legrosszabb az egészben, hogy még a saját nevemre sem emlékeztem, mintha csak egy számítógép lettem volna, aminek minden adatot töröltek a memóriájából.- Megpróbált olyan szomorúan és hitelesen előadni, ahogy csak telt tőle. Igazából egyáltalán nem is törődött a múltjával és az elveszett emlékeivel Krisztián közelében, főleg miután felfedezte a hegeket a hátán.


A könyvet itt tudod megvásárolni:

Sue Dylen szerző interjú

Nemrégiben olvastam Sue Dylen: A római szerető c. könyved. Nagyon tetszett és izgalmas volt számomra. Izgatottan várom a második befejező kötetet. De mielőtt megjelenne a könyv ezért készültem, egye interjúval veled. Köszönöm, hogy elvállaltad és válaszoltál a kérdéseimre.




1.   Mesélnél egy kicsit magadról? Hogyan jött az ötlet, hogy író legyél?

Harmincnyolc éves vagyok, a családommal Veresegyházon élünk. Van két gyermekem, egy nagylányom és egy lassan szintén kiskamasz korba lépő fiam. A férjemmel szeretjük a kihívásokat, így a családhoz tartozik még két kutya, egy macska, két tengeri malac és egy szárazföldi görög teknős is.
Soha nem volt olyan ötletem, vagy tervem, hogy író legyek. Utoljára talán általános iskolában. A magyar tanárom újságírót akart faragni belőlem, mert imádta az esszéket, amiket írtam. Marketingkommunikáció szakon végeztem a főiskolán, szóval még csak nem is bölcsész, hanem közgazdász diplomám van.
De hiszek abban, hogy az utunk mindig megtalál minket, és pontosan tudja, merre vezessen. Így az írás valahogy befurakodott az életembe. Mindig kinevetnek, amikor azt mondom, hogy A római szerető első ötven oldala a 105-ös buszon íródott telefonon, jobbára az Andrássy úton, a dugóban ücsörögve – de ez az igazság. Szóval nem terveztem, csak amióta az eszemet tudom, majd szétvetik a fejem a történetek. Egyszer az egyiket elkezdtem leírni… Kiadni végképp nem akartam, ha nincs a barátnőm, most is ”fiókban” lenne, a másik három elkészült regényemmel együtt.







2.   Jártál már Olaszországban?

Hogyne, persze! Ha létezik szerelem ember és földrajzi hely között, akkor Itália és én mély, visszavonhatatlan szerelmet érzünk egymás iránt! Rómában jártam először, majd még sokszor, mert ott vagyok igazán önmagam és teljesen gondtalan. Ma már térkép nélkül és a kezdeti hódolattal közlekedem az olasz fővárosban. De voltam már Toszkánában, Milánó vonzáskörzetét is bejártam. Nápolyban, Pompeiben. És szeptemberben teljesül az egyik legnagyobb álmom, mert Salerno-Amalfi partok-Capri túrát fogok tenni. Elárulom, ott anyagot is gyűjteni fogok a következő könyvemhez.

3. A római szerető című regényedet valós vagy kitalált események alapján jegyezted le?

Semmi sem valós a könyvben, az egész egy fikció. Kizárólag a helyszínek valósak, minimális kivétellel mind olyan, ahol én is jártam.


4.   A családod miként fogadta, hogy könyvet írsz?

Azt kell, mondjam, hogy szegények már nem nagyon lepődnek meg, ha kitalálok valami őrültséget… A gyerekeimnél még csak-csak érthető. De fogalmam sincs, hogy a férjem hogyan bírja! Az egyik percben még a bablevest kavargatom, a következőben pedig bedugott füllel könyvet írok. Ő mindig jobban hisz bennem, mint én saját magamban, bármiről is legyen szó. Én ezt fordítva biztosan nem bírnám. Pont azt szeretem benne, hogy stabil, kiszámítható és következetes. Míg én kiszámíthatatlan vagyok, örök álmodozó és nyughatatlan. Egyszóval elfogadta, támogatja és töretlenül, hisz bennem.



5.  A második kötet után tervezel új regényt? Ha igen, miről szól?

Augusztusban már a szerkesztő dolgozik A római szerető második részén, utána frissen megy is nyomdába. De készen van a harmadik regényem is, „A rosszfiú” címmel. Egy visszafogott, alaszkai kisvárosban élő tanárnőről és egy kolumbiai drogkartell vezetőjéről szól majd a könyv. Itt is a szerkesztés és a borító van még hátra. Az idei évbe sajnos már biztosan nem fog beleférni, az idő szűke miatt.


6.   Mivel tudod inspirálni magad, hogy jobb történetet írj?

Próbálok úgy élni, hogy élvezzem az életet, és ne csak túléljem. Hogy ez mennyire inspirál, vagy támogat az írásban, nem tudom. Azt hiszem a legnagyobb motiváció a visszacsatolás. Amikor az éjszaka közepén üzenetet kapok az egyik olvasómtól, mert végzett a könyvemmel, és meg akarja írni, hogy mennyire tetszett neki. Az olvasók véleménye és szimpátiája mindennél többet jelent.

7.  Van kedvenc íród, könyved?

Nem igen tudnék választani. Anyu is imádott olvasni, nekem sem volt nagyon más választásom, mint követni őt. Az a gyerek voltam, aki tényleg kiolvasta az összes kötelező olvasmányt, egyetlen kivétel az Odüsszeia volt. Talán legnagyobb hatással Az aranyember volt rám. A kis herceg is iszonyúan mellbevágott, amikor felnőttként, a gyerekeknek olvastam újra. De volt Robin Cook, Agatha Christie, Szilvási Lajos, Vavyan Fable korszakom, ilyenkor falom egy-egy író könyveit. Mostanában kortárs írós korszakom van, rengeteg zseniális könyvet olvastam a „sorstársaimtól”.

8.   A történeteidben van kedvenc jeleneted?

Nem jellemző, mindig kritikus szemmel olvasom, amit leírtam. De A római szerető teljes egészében különleges számomra, hiszen az első volt, és ez a pozíciója ugye mindig meg fog maradni. De A rosszfiúban is van sok, számomra kedves rész, a férjem szerint pedig az a legjobb, amit eddig írtam, mert ő már előolvasó volt természetesen.

9.   Melyik jelenetet volt a legnehezebb megírnod?

Több ilyen is volt. Amy elrablását (A római szeretőből) teljes egészében láttam magam előtt, az egyik legnagyobb félelmem, ahogy a legtöbb szülőnek. Remegett a kezem írás közben. A rosszfiúban meg kellett „ölnöm” az egyik számomra kedves szereplőt, őt megsirattam. Sok olyan részlet van, amelyek érzelmi zűrzavart okoztak bennem.
  
  


10.    Mit üzennél a kezdő szerzőknek?

Én? Nem hiszem, hogy ott tartok, ahol tanácsokat kellene osztogatnom. Talán tíz év múlva, pár tízezer eladott példányszám után! Hiszem, hogy aki írni szeretne, mert örömet okoz neki, esteleg a környezetének is, az írjon. Mindegy, mi lesz belőle. Számomra kizárólag az írás iránti szeretet és alázat a járható út. Önmagunkat és mindent beleadva kell végezni a munkát. Azt, hogy ez mire elég, kizárólag az olvasó döntheti el!

Még egyszer köszönöm Sue Dylen szerzőnek. 


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2018. augusztus 3., péntek

K. D. Niki: A sors hullámain (Beleolvasó)

Mai naptól kezdve egy újabb beleolvasót hoztam nektek. K. D. Niki: A sors hullámain c. kötetből pár részletet. Igyekszem heti kétszer feltenni nektek a blogra. Jó olvasást!

K. D. Niki: A sors hullámain



Tartalom:

Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?


Részlet a könyvből

(Szerző engedélyével)

1. Fejezet


Teljes csönd volt, csak az esőcseppek koppanásait hallottam néha. Csillogó tekintettel néztem ki az ablakon, bámulva az elsuhanó épületeket, és azt találgattam, vajon most hol vagyunk, és mennyit kell még utaznunk, hogy a nagyszüleim házához érjünk.
– Lassan odaérünk – szólt apa, mintha hallotta volna a gondolataimat. A szívem nagyot dobbant, ahogy az autó hirtelen lassítani kezdett. Ráharaptam a számra, mert tudtam, itt az idő. – Linett… készen állsz? – kérdezte pár perc elteltével. Bólintottam, de cseppet sem éreztem, hogy készen állok. – Megérkeztünk!
– Rendben – válaszoltam megszeppenve.
Először ő lépett ki a kissé sáros földre, majd kinyitotta nekem is az ajtót. Nagyot sóhajtottam, a jéghideg kinti levegő teljesen megtöltötte a tüdőm. Kecsesen kinyújtottam az egyik, majd a másik lábamat is. Ruhám alját felemeltem, hogy ne lógjon bele a sárba. Úgy éreztem, mintha valami hercegnő lennék, akinek mindenki várja az érkezését, pedig erről szó sem volt. Felemeltem a fejem és körbenéztem. Egy fehérre festett, egyszintes házat láttam magam előtt. A lábam a földbe gyökerezett, rémülten meredtem az épületre, mely napokig, talán hetekig az otthonom lesz.
– Ugyan kicsim, nincs mitől félned! – szólt rám apa, majd nyugtatóan megsimogatta a hajam.
Vállat vontam, majd engedelmesen követtem. Amint felért a lépcsőn megnyomta a csengőt. Hallottam bentről a mozgolódást. Biztos már vártak ránk, mert pillanatokon belül egy nagydarab, őszülő hajú férfi nyitott ajtót.
– Isten hozott, fiam! – ölelték át egymást mosolyogva, majd az idősebb férfi – a nagyapám, akit eddig még sosem láttam – mogyoróbarna szemeit le sem vette rólam.
– Jó estét! – köszöntem félénken.
– Szóval, ő az? – Érdeklődött mély hangon.
– Igen, ő a kislányom, Linett – mosolygott rám apa, miközben maga elé tolt, hogy nagyapám jobban szemügyre vehessen.
Kellemetlenül éreztem magam, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva félelem fogott el attól, ahogy végignézett rajtam.
– Gyertek beljebb! – fordult a szélesre tárt ajtó felé.
Apa maga elé engedett. Ő még kint maradt nagyapával, és a bőröndjeimmel a kezében.
Lassan lépkedtem előre a keskeny folyosón, ami a nappaliba vezetett. Odabent kellemes meleg fogadott. A helyiség régimódi és szegényes bútorokkal volt telezsúfolva, a falak fehérre voltak festve, fehér csipkés függöny fedte az ablakokat, középen csak egy roskatag faasztal állt két székkel. Amikor beljebb léptem megpillantottam egy idős hölgyet, akiről rögtön tudtam, hogy a nagyanyám. A kanapén ült és varrt, majd a zajra felnézett és találkozott a tekintetünk. Rámosolyogtam, de ő nem mosolygott, csak szúrósan pislogott. Olyan furcsán nézett rám, hogy attól féltem, valami nincs rendben az arcomon vagy a ruhámon. Összeszorult a gyomrom, ahogy közeledett felém.
– Hát, itt vagy! – Hangja rekedtes és félelmetkeltő volt.
Nem kedvelt, ezt rögtön éreztem. Érthető, megzavartam őket, teher vagyok a számukra.
– Most érkeztünk apával – válaszoltam bátortalanul, mire kimondtam, apa is megjelent a hátam mögött.
– Drága, fiam! – ugrott elé, miközben mosolyogva átölelte és puszilgatta, amitől már nem is tűnt annyira félelmetesnek. – Gyertek beljebb, készítettem vacsorát!
Elindultunk az étkező felé, és helyet foglaltunk egy ovális faasztalnál, ami körbe volt rakva hat különböző színű és formájú székkel. Nagyanyám feltálalta az ételt, majd sietve közölte, hogy szól Emilynek is. Kíváncsi voltam, ki az az Emily, de nem mertem megkérdezni. Pár perc múlva nyílott az ajtó és egy lány szalad be rajta. Az arca ki volt pirulva, világosbarna haját rózsaszín gumival a feje tetejére kötötte, de néhány tincs kiszabadult belőle és az arcára tapadt, amit mosolyogva simított ki a szeméből. Talán egy, esetleg két évvel lehetett fiatalabb nálam. Meglepődve nézett körbe, végül kék szeme rajtam állapodott meg. Én is kitartóan néztem őt, és mosolyogtam rá.
Nagyanyám nyájasan kérte, hogy üljön le, aminek azonnal eleget tett, és a mellettem lévő székre huppant, miközben megkérdezte, hogy kik vagyunk.
– Ő a fiam Cristian… anyádnak a testvére. Ő pedig – mutatott rám nagyapa – az unokatestvéred, Linett.
– Milyen nagy lett, utoljára a születésekor láttam – szólalt meg apa. – Nagyon hasonlít, Dinára – tette hozzá elgondolkodva. Az arcára fájdalom ült ki, miközben láthatóan visszaemlékezett valamire. Nem szerettem, amikor bánatosnak láttam, de akkoriban folyton tele volt a szeme szomorúsággal. – Mennyi idő is telt el... hét-nyolc év? Hány éves vagy? – szegezte a kérdést a mellettem ülő lánynak.
– Nyolc! – kiáltotta büszkén.
Jól tippeltem, tényleg két évvel voltam idősebb nála.
– Már igazi nagy lányok vagytok, ezért bízom benne, hogy jól kijöttök majd egymással, amíg Linett nálatok fog lakni – mosolygott rá apa, mire ő helyeslően bólogatott.
– És, te miért nem maradsz? – hallottam nagyanyám reszelős hangját.
– Nem tehetem – hangzott az ismerős válasz.
Nekem is mindig ezt mondta, amikor megkérdeztem, miért nem marad itt velem.
– Legalább pár napot maradj! – kérlelte indulatosan. – Már csak te vagy nekünk, fiam… – könyörgött tovább.


A könyvet itt tudjátok beszerezni: