2018. január 17., szerda

Emy Dust könyvei érkeztek ma

Mai nap folyamán Emy Dust szerzőtől érkezett két könyv. Amit nagyon köszönöm! Hamarosan neki is fogok majd állni, olvasni. Hisz részleteket olvastam Emy Szerzői csoportjában, ahol ti is beléphetek majd. Bátran ajánlom nektek a könyveket. 
Igazi vérbeli romantikát, drámát és izgalmat tartalmaz a történet. Tele szenvedéllyel, szerelemmel és küzdelemmel. Emy nagyon tehetséges írónő. Fantasztikusan tudja megírni a történeteit. 

Szóval, íme a könyvek. 

2018. január 15., hétfő

Amiket el szeretnék olvasni 8.rész

Amiket el szeretnék olvasni 8.rész

Most épp Leiner Laura könyveire esett a választásom. Sokáig gondolkodtam merjem-e feltenni, mert hát tiniknek szól Szent Johanna Gimi, Brexi sorozat és Iskolák versenye könyvek.  Viszont sosem voltam válogatós. Szívesen elolvasok, ha érdekes és vicces egy könyv vagy netán van mondani valója. 





Szent Johanna Gimi 1-8



Tartalom:

Egy sorozat a való életről 
Egy sorozat, amely itt és most játszódik 
Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások 
A történet rólad is szól!

Bexi Sorozat 1-6



Tartalom:

Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Késtélt. 
Azóta ő Bexi, aki immár a második lemezén dolgozik, a dal ugyanis óriási sláger lett és országos hírnevet hozott számára. 
Körte, a tetoválóművészből avanzsált menedzser épp egy tévés fellépést szervezett le a Pop/Rock sztár leszek! döntőjébe, ahol Beki a legesélyesebb versenyző duettpartnere lesz. 
Nagy Márk nemcsak az énekhangjával, hanem külsejével is belopta magát a női nézők szívébe, de Bekivel már nehezebb dolga lesz…

Iskolák versenye 1.




Tartalom:

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. 
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.
Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része.


Bábel




Tartalom:

Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot Chili Peppers. 
Zsófinak ez lesz élete első fesztiválja, amelyen barátaival, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával együtt vesznek részt. Ez pedig azt is jelenti, hogy többnapos, ismeretlen olaszok utáni hajtóvadászat, az orvosi sátorban töltött hosszú órák és a VIP-szekcióba való kétségbeesett bejutási kísérletek is várnak rájuk. A folyamatos bulizás, sátorozás, a koncertek és a legelképesztőbb közös élmények felejthetetlenné teszik ezt a hét napot, sőt, talán az egész nyarat. 



Akkor szakítsunk



Tartalom:

Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát. 
Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival. 
A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást…


A könyveket itt tudjátok megvenni:

2018. január 14., vasárnap

Katie Françoise: Halálos ​vonzódás (Bosszú 2. )

Katie Françoise:
Halálos ​vonzódás (Bosszú 2. )



A második részt is sikerült kiolvasnom. S azt kell, hogy mondjam nagyon jó lett. 
Köszönöm Katie Françoise Szerzőnek, hogy lehetőséget adott az olvasásra. Nagyon élveztem, tetszett a könyv. Igaz a mondás szerelem erőssé teszi az embert és mindent képes legyőzni. Csak hinni és bízni kell.  A könyv Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg s Álomgyár könyvesboltjában meg is vásárolható mindkét kötet. Jelenleg szerzőnek további két kötete is megjelent.:Utolsó. Esély. és Egy igaz szerelem története címmel.





Katie Françoise:
Halálos ​vonzódás (Bosszú 2. )



Tartalom:

Mire ​képes egy nő a szerelméért? 
Jessica gyönyörű, de kibírhatatlan természetű, elkényeztetett fiatal nő, aki gazdag apja jóvoltából burokban nevelkedett. Amikor az apja vállalatánál kezd el dolgozni, megismerkedik az új alkalmazottal, a jóképű Lukassal, aki a sofőrje lesz. Jessica viselkedése eleinte taszítja a fiút, de aztán mégis beleszeret a lányba. 
Szerelmüknek rengeteg akadályt kell legyőznie: kiderül, hogy Lukas valójában nem is Lukas, és a lány apja sem az, akinek egész életében hitte. Ahogy egyre több titokról hull le a lepel, úgy bonyolódik Jessica élete is. Megismeri Lucas titkait, mégsem tud lemondani róla, és ez a végzete felé sodorja a törékeny lányt. Jessica feláldozza magát a szerelemért, és nagyon súlyos árat fizet érte. Vajon megéri? 
Katie Francoise erotikában és izgalmakban bővelkedő regénye Jessica szemszögéből mutatja be az olvasóknak, hogy a nő mire képes a férfi szerelméért. Választ kapunk arra is, hogy a titkok meddig maradhatnak titkok, és megbocsáthatóak-e egyáltalán. 


Véleményem: 
5/5


Most már mindent értek. Sok kérdésemre meg is kaptam a választ. De még, hogy.. 
A második rész sokkal jobb lett. Jessica döntései, és a következményei második kötetben derül ki.  Második részben meg tudhatjuk a történet legnagyobb titkát ki Nathan apja, testvére és eközben az is kiderül, hogy az anyja életben van.  Meg tudhatjuk Jessica, hogy viselte meg Daniel őrült viselkedéseit. Nathan iránt érzett szerelme olyan erős, hogy mintsem változott az eltelt időkben. Megértjük majd a döntéseit, amit az első részben hozott, hogy megvédje Nathant. Az egész történet arról szólt, hogy Jessica feláldozta magát érte.  Életével játszott, de Nathan-ért mindent bevállalt. Annyira sajnálom, hogy rövid ideig voltak boldogok. Az utolsó oldalakat már nem jó szívvel olvastam, mert tudtam mi lesz. Pityeregtem is, rajta s olyan ürességet éreztem. Hiába tudtam, hogy mi lesz a vége… Jessica szemszögén végig követhetjük a fájdalmas lépéseit, és a boldog perceit. 
Nagyon köszönöm a szerzőnek a lehetőséget. Szerintem egy 3-ig rész jó lenne, mert akad még lezáratlan szálak. Mindenképp olvasnék még Katie Françoise szerzőtől. Mert annyira jó, annyira magával ragad a történet. 

Bátran ajánlom nektek a könyvet!



Kedvenc jelenet, idézett:



"-Bocsáss meg nekem,kérlek, bocsáss meg, bocsáss meg, bocsáss meg! - könyörgött.
- Mit kell megbocsátanom? - kérdeztem. 
Amit féltékenységből a fejedhez vágtam! Miért nem mondtad el nekem az igazat? - értetlenkedett még mindig.
- Mert nem tehettem.
- Miért?
- Mert féltem, hogy őrültséget csinálsz! Féltettelek téged! Én pedig nem tudok nélküled élni!
- Végtelenül szeretlek, Jessica! Egyszerűen bolondulok érted! Bármit megtennék érted! - szorította a kezemken egyet, hogy ezzel a nyomatékot adjon a szavának.
- Látod? Hát ezért nem mondhattam el.
- Szeretlek! Annyira szeretlek! - ölelt magához.
- Én is, szerelmem - csókoltam meg szenvedélyesen."


A könyvet itt tudod megvenni: 

2018. január 12., péntek

Recenziós példány érkezett ma

Mai nap folyamán Colorcom Kiadó  recenziós könyveket kaptam. Amit szeretnék is megköszönni. Íme a könyvek, amiket kaptam.

Katie Françoise: A Harag ébredése ( Bosszú 1. )

Katie Françoise: A Harag ébredése ( Bosszú 1.)

Szeretnék megköszönni a Szerzőnek, hogy felajánlotta a könyveit. Nagyon megtisztelő számomra, hogy elolvashattam. S mostanra sikerült neki állnom ki olvasni az egyiket s cseppet sem bántam meg. A könyv Álomgyár kiadó gondozásában jelent meg. Szerző Katie Franciose, aki Franciaországban él és további 2 könyve van s nemrég jelent meg a Halálos vonzódás ( Bosszú 2. ).


Katie Françoise
A harag ébredése (Bosszú 1. ) 




Tartalom:

Vajon létezik olyan szerelem, ami felülírja a bosszúvágyat is? 
Nathan korán árvaságra jutott. Az anyja elhagyta, az apját pedig megölték, amiért bosszút esküszik még kisgyerekként. Felnőve a CIA munkatársa lesz, és beépített ügynökként megkapja élete legfontosabb megbízatását: egy családnál kezd dolgozni sofőrként, ahol a családfő a maffia tagja, és mint később kiderül, Nathan apjának halálához is köze van. Egyenesnek tűnik az út a bosszúja kivitelezésében, egyetlen problémát Jessica felbukkanása jelenti, Nathan esküdt ellenségének elviselhetetlen természetű, de őrjítően vonzó lánya. 
Nathannak és Jessicának rengeteg akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy együtt lehessenek, a sors mégis elválasztja őket egymástól. 
Minden titkukra fény derül, Nathan elveszíti élete értelmét, a szerelmét és a hitét is. Van innen visszaút?



Vélemény:
5/5

Idén olvasási kihívást készítettem, mely 12 hónap 12 db könyv lesz. Így januári kihívásom Katie Francoise: Harag ébredése c. könyvét választottam. A második részének is hamarosan befejezésre vár.

Hajnalban végeztem, és most se igazán tudok szóhoz jutni. Valami hihetetlenül gyorsan befaltam a könyvet. Gyors, izgalmas, pergős történet. Alig tudtam letenni. Voltak benne csavarok. Nathan gyerekkorában édesapját letartóztatják, majd később meghalt a börtönben. Felnőttként CIA szolgálatában áll, ahol kap egy megbízást a Cégtől. S innentől kezdődik az igazán vérre menő, veszélyes, romantikus történet. Nathan megismerkedik ellenség lányával, akiben később beleszeret. Bonyolódik a történet rendesen. Sorjában derülnek ki a családi titkok, ahol minden szál főszereplőnkhez köthető Igazán krimiben illő feszültséggel illő történetet tart fenn az olvasó elé a szerző.
Ha kicsit is jobban belemélyed az olvasó a könyvben, megtalálja a kérdésekre a választ. Hiszen minden ott van. Csak olvasni kel a sorok közt. Számomra igazán szórakoztató, kikapcsolódást nyújtott. Nathan egy igazi romantikus lelkű férfi s egyben bátor, aki nem fél kiállni ellenséggel szemben. Bosszú helyett átvett egy olyan érzés, amit sohasem gondolta, hogy valaha is része lesz. Már nem a bosszú érdekli, ha nem a szerelem. Jessica iránt érzett szerelme. 

Kedvenc jelenet, ídézet:

Jessica

"Szerelemből bármire képes az ember. Szerelemből titkolózunk,hazudunk,akár még gyilkolunk is. Elviselünk bármit a szeretett félért"

Nathan

"Most pedig itt állok, az ellenségem házában,összetört szívvel, egyedül. Az élet furcsa fintora, hogy bosszúért jöttem, és szerelmet kaptam."


A könyvet itt tudod megvenni:

2018. január 11., csütörtök

Könyvajánló


Könyvajánló


Lakatos Levente: Szigor sorozat



Mai nap igazi meglepetésben volt részem. Lakatos Levente szerzőtől kaptam Recenziós példányként Szigor  1-3 részét. Nagyon meglepődtem, mert azt hittem az első részét fogja elküldeni. Szóval nagy volt a csodálkozás. Igazi kis meglepetés volt benne pár csoki és te. S egy dedikált könyvjelző. Amit nagyon fogok vigyázni rá. 

Így szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy elolvashatom. Leghamarabb jövő héten el is kezdem. Izgatottan várom, hogy Igor és Liza történetét elolvashassam.  

Íme a Szigor sorozat:



Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre
1.rész




Tartalom:

A ​népszerű e-könyv sorozat alapján
Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi?
Szentesy Igor vagy ahogy a barátai hívják, Szigor keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtói, de a női combok is sorban kitárulnak. Ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot.
Liza és Szigor őrült vágyaktól hajtva félelmetes játszmába kezd, de vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán? Mennyit érnek a titkok? Te képes lennél gyilkolni értük?


Lakatos Levente: A pillangók ébredése
2 .rész



Tartalom:


Liza ​szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt.
Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik.
A kormánypárt új szóvivője, Szentesy Igor veszélyesen mélyre merül a politikai hazugságok feneketlen tengerében. A férfi, a válófélben lévő elnök jobbkezeként számtalan külföldi útra hivatalos, ami éppen kapóra jön a számára: idegen nők ágyában hajszolt élvezetekkel vesz elégtételt darabokra tört szívéért.
A politikai érdekek által szétválasztott páros útjai egy görögországi este keresztezik egymást. A kettejük között fellángoló szenvedély újabb fájdalmat szít vagy ezúttal kegyelmet gyakorol felettük a sors?

Lakatos Levente: A hatalom szabályai
3.rész


Tartalom:

Egyszer minden történet véget ér. 
Egyszer minden titokra fény derül. 
Egyszer minden szerelem elmúlik?

Liza és Igor boldogságáért magyar olvasók ezrei szurkolnak. A Szigor-trilógia zárókötetében végre kiderül, hogy az imádott páros jövője eggyé forr vagy a politikai csatározások veszteségeként örökre búcsút kell inteniük egymásnak. Ami biztos: eljött az ideje annak, hogy végre mindketten megtanulják a hatalom szabályait.


Lakatos Levente háromszoros Aranykönyv - díjas, népszerű e-book alapján papírra vetett sorozat. És sok más egyébb siker könyvei : Szeress jobban!, Bomlás párat említsem. 


A könyveket itt tudjátok megvenni, ha kiváncsiak vagytok Igor és Liza történetére:

Csabai Márk.: Határtalanok

~~~ Recenzió ~~~


Szeretném megköszönni Álomgyár Kiadónak és szerzőnek Csabai Márknak a lehetőséget, hogy elolvashattam a könyvet. Nagyon tetszett, s valóban nem lehet kiszállni. Ahogy Csabának, úgy nekem sem volt esélyem kilépnem. Fogva tartott s egészen az utolsó oldalakig kitartott.