2017. december 27., szerda

Dr. Cserjési Petra: Halott barátnők

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Álomgyár Kiadónak és Dr.Cserjési Petrának a lehetőséget, hogy elolvashattam e szenzációs könyvet. Nagyon élveztem és izgalmas volt. Szívesen olvasnék. Köszönöm. Aki még nem olvasta el, ne hagyjátok ki. Érdemes megvenni. 


2017. december 26., kedd

Amiket el szeretnék olvasni 7-ig rész

Megint elhozom nektek én melyik könyvet szeretnék elolvasni. Ezeket már következő év 2018-ra vonatkoznak.




Sylvia River: Reményhajsza 
( 1-3)



Tartalom:


John ​Kenderson rockzenész felfigyel az énekesnőként szárnyait próbálgató Bonnie-ra, majd úgy dönt, lehetőséget ad neki arra, hogy bizonyítson. Meghívja együttesébe, a Bermudába vendégszerepelni, és a lány rövid időn belül bebizonyítja, valóban tehetséges. A duett-lemez elkészítésének munkálatai közben Bonnie és John időt szakít a romantikus érzelmi szálak szövögetésére is, amelynek folyományaként hamarosan összeházasodnak. Az új taggal kibővült együttes turnézni indul a lemezzel, ám a koncertsorozat végén a házaspár sorsa tragikus fordulatot vesz. 
A kialakult helyzetből adódóan igen úgy tűnik, hogy esély sincs már a boldogságra, marad a remény, vagy csak annak hajszolása. 
Az apróbb félreértéseket követik a nagyobb horderejű hazugságok, amelyeket – szinte törvényszerűen – a véletlenek azért erősen megtámogatnak. 
A küzdelem megkezdődik, szavakkal, tettekkel és bizony néha fegyverrel is. 
Az oldalak fogytával együtt a problémák is megoldódni látszanak, bár ezt csak azért teszik, hogy létrehozzák az új bonyodalmat a történet következő kötete számára…

A könyvet itt tudod megvenni:




Szaszkó Gabriella: Maradj velem


Tartalom:


David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. 
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz… 
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? 
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?

A könyvet itt tudod megvenni:



Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám


Tartalom:

Amy ​Forester élete nem könnyű; úgy tűnik, senki sem érti meg tetteinek mozgatórugóit. Amy a híres íróval, David Penningtonnal él párkapcsolatban. A férfi nem olyan régen publikálta gyerekkori memoárját, amiből ország-világ számára kiderül, hogy Amy korábban az író bátyjával, Chrisszel járt jegyben. David testvére öngyilkosságát követően határozza el, hogy megosztja mindenkivel gyermekkora borzalmait, alkoholista édesanyjuk bántalmazásait és zűrös kapcsolatát Amyvel. 
Amy a rágalmazások után dönt úgy, hogy megírja a saját történetét, és elmélyed a múlt eseményeiben. Emlékeit a Pennington fiúkról egészen a megismerkedésüktől kezdi, majd elmeséli Chrisszel való kapcsolatát, és azt, hogy milyen is volt egy súlyosan önbántalmazó fiú és drogfüggő testvére mellett élni. Bár az írás ad némi megkönnyebbülést neki, de a visszaemlékezés és Chris halálának közelgő évfordulója feltépi a fájó sebeket. Vajon sikerül majd Amynek a felszín felett tartania Davidet? Túlélheti szerelmük a próbatételt? Egyáltalán lehetséges egy elvesztett személy árnyékában felépíteni egy párkapcsolatot?


A könyvet itt tudod megvenni:



Mira Sabo: Amikor elszabadulnak az indulatok


Tartalom:
Mira Sabo legújabb bestsellerében újabb mélységek és magasságok tárulnak fel az okos és gyönyörű Szófia, és a gátlástalanul hatalommániás, vad és féktelen, mégis izgató milliárdos, Tamássy Áron történetéből.
A Tamássy fivérek börtönben, Szófia a sikerei csúcsán, de a szerencse forgandó, és a küzdelem örök.
Pusztító szenvedélyek formálják nemcsak Szófia, de a Tamássy család sorsát is, és lassan kiderül, hogy semmi és senki nem az, aminek elsőre látszik.
Vajon megtalálja Szofi azt a boldogságot, melyért oly kitartóan küzd? És vajon a Tamássy család minden tagja révbe érhet a végén, vagy van, akinek buknia kell?

A könyvet itt tudod megvenni:


Krencz Nóra: A hordozó 


Tartalom:

Te mit tennél, ha minden,ami az életedet jelentette,minden, amit a magadénak tudtál, egyik pillanatról a másikra megsemmisülne, s ebben a szorult helyzetben belebotlanál valaki felfoghatatlanul különlegesbe, aki új értelmet adhat az életednek? Újra felépítenéd a régit, vagy követnéd őt az ismeretlenbe? Belevágnál olyasmibe, amit nem értesz?
Fabyent nem rettenti el a természetfeletti…

A könyvet itt tudod megvenni:

Krencz Nóra: A hófehér másvilág


Tartalom:

Te mit tennél, ha minden, amit az életedről tudtál, egy csapásra megkérdőjeleződne, és ebben a bizonytalan helyzetben még a számodra legkedvesebb személy is ellened fordulna? 
Beletörődnél, vagy szembeszállnál érte, ….akár vele is?

18 évvel az első rész eseményei után, a küzdelem folytatódik. 
Az ellenség nem nyugszik bele a vereségbe. 
Fabyen és Shina leánya, Autumn nem menekülhet a sorsa elől….


A könyvet itt tudod megvenni:



Andrew Lucas McIlroy: Árnyból az angyal



Tartalom:

„Lásd ​meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…” 
Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.

Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.
Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.
Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?
A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek. 
Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.

Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…

A könyvet itt tudod megvenni:

Top 10-es lista 3.rész

Újra jöttem Top 10-es lista 3-ig részével . Legközelebb 2018-as évre hozom. Jó szemezgetés.


Melyik a kedvencem könyvem?

1. Újrajátszás


A könyvet itt tudod megrendelni:


2. Hayden Moore: Csendkirály


A könyvet itt tudod megrendelni:



3. Carrie Cooper:  Lili Green sorozat


A könyvet itt tudod megvenni:

4. Julia Lewis Thomson: Többek sorozat


A könyvet itt tudod megvenni:


5. On Sai: Calderon sorozat


A könyvet itt tudod megrendelni:


6. Rácz - Stefán Tibor: Túl szép


A könyvet itt tudod megvenni:

7. Ella Steel: Sors - döntő


A könyvet itt tudod megrendelni:

8. Anne L. Green: Remény hajnala


A könyvet itt tudod megvenni:


9. Anne L. Green:  Törékeny vonzalom


A könyvet itt tudod megvenni:

10. Anne L.  Green: Eltitkolt múlt


A könyvet itt tudod megvenni:

2017. december 25., hétfő

Az utolsó részletel Renáta W. Müller: Testvér 1.részéből

Renáta W. Müller : Testvér 1.részéből hoztam utolsó néhány részletet. Bízom benne, hogy kedvetek kaptok a könyv megvásárláshoz.

Renáta W. Müller: Testvér 1.
( Szerző engedélyével )



2017. december 24., vasárnap

Boldog karácsonyt!

Boldog karácsonyt, mindenkinek!

Szeretnék ezúton is mindenkinek meg köszönni, hogy mellettem voltatok az elmúlt hónapokban. Szeptemberbe mikor elindítottam a könyves blogot, álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz. Nagyszerű hónapokat tudok magam mögött. Hiszen rengeteg sikeres és tehetséges Szerzőket ismerhettem meg. Nem tudok elég hálás lenni mindenkinek, aki bizalmat szavazott. 
Köszönöm Álomgyár Kiadónak és Szerzőinek a recenziós könyvekért.
Köszönöm azoknak a szerzőknek, akik magánkiadásként kaphattam recenziós könyveket illetve vásárolhattam tőlük.
Köszönöm a lehetőséget az olyan szerzőknek, akiknél, megvásárolhattam a könyveiket.

És legfőképpen nektek olvasóknak köszönöm, hogy velem tartotok. Napról – napra olvastok tőlem véleményeket és egyéb más postokat. Nélkületek, nem menne. 

Kívánom mindenkinek kellemes ünnepet. Tartsatok velem 2018-ban is, hiszen már előre le van foglalva első pár hónap. Még idén hozni fogok pár véleményt majd, lehet a többi át, csúszik januárra.


Köszönöm mindenkinek! 

Íme az eddigi beszerzett könyveim.  Jövőre is bízom benne, hogy sok ilyen gyönyörűség lesz majd következő karácsony fa alatt.


























P.C.Harris: Újrajátszás

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni P. C. Harrisnek és Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam ezt a csodálatos könyvet. Nagyon izgalmas és fordulatos regényt tarthattam a kezembe. Izgatottan vártam, hogy elolvashassam. Köszönöm még egyszer!


2017. december 22., péntek

Hayden Moore : Csendkirály

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném meg köszönni Hayden Moore-nak a lehetőséget,hogy elolvashattam a könyvet. Számomra ez a könyv többet jelentett. Imádtam nagyon. Imádom Alexet és Jamiet. 



Hayden Moore: Csendkirály



Tartalom:

Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket. 
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet. 
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is. 
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság. 
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért. 
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak. 
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet. 
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?


Vélemény 
5/5

Valami elképesztő ez a könyv. Egy siket fiú és egy halló srác között szövődik a történet. Számomra sokkal többet adott ez a könyv puszta szórakozásnál, kikapcsolódásnál. Soha jobbkor nem jöhetett volna.
Először is elnézést kérek, hogy sokáig tartott elolvasnom. Sajnos egy csúnya vírusos, megfázás betegséget kaptam el. 


Lassan, de biztosan kiolvastam a könyvet. Nagyon köszönöm Hayden Moore -nak a lehetőséget, hogy elolvashattam. Egyszerűen fantasztikus. Némely részletnél pityeregtem, aztán elgondolkodtam, amit Alex mondott. Nagyon a szívemből szólt a történet, mondatok, amiket én is mondhattam volna. Hisz tudjátok én hallássérült, vagyok azon belül nagyothalló. Készüléket hordok, hogy hallhassam a világot. Így teljes mértékben Jamie helyzetébe tudtam képzelni magam. Annyira gyönyörűen írta még Szerző a szerelmüket. Minden betűjében érezni, hogy szívből írta.
Bátran ajánlom minden korosztálynak. Hisz olyan gondolatok vannak benne, ami jó magam is elhiszem, hogy nem az a fontos, hogy siket vagy nagyothalló az ember. Hanem az, hogy belül milyen, maga az ember. Mit adott nekem ez a könyv?
Újra éreztem azt, hogy lehetek én is több, jobb és elfogadóbb. Ez a történet megmutatta milyen egy hallónak kapcsolatot teremtenie egy siket emberrel. A szerelem mennyire meg tudja változtatni az embert. Nagyon élveztem a könyv olvasását.

Hayden, kérlek, ne hagyd abba. Ez a könyv idei év legjobb könyve. Számomra ez a történet Jamie és Alex legjobb,legklasszabb, legszuperebb. Sorolhatnám napestig, de nem fogom. Lényeg, hogy nagyszerűt alkottál. Tudnék sok - sok ídézetet, kedvenc jelenetet meg írni, de nem tehetem. Annyit mondok , hogy vegyétek meg. Mert megéri elolvasni. 


Kedvenc jelenet,ídézet:



"Alex teljesen ledöbbent. Az egésznek nem volt semmi értelme. A fiú előbb megsértődött, majd tébolyodottan elrohant, későnn megcsókolta, most pedig már harap is érte? Mintha Dzsungel George elevenedett volna meg, vagy  valaki, aki farkasok között nevelkedett."

"Alex pedig tátott szájjal figyelte.Mintha varázslat történt vola, a fiú arca is egészenn megváltozott. Ellágyultak a vonásai, a szeme sarkában redőkbe gyűrődött a bőr, és felfelé húzódó ajkai között előtűntek szabályos, hófehér metszőfogai is. Alg pár másodperc telt el, Alexnek még alig volt ideje, hogy Jamie minden apró részletét leltárba vegye, mert valaki máris rájuk kopogott."

"Neki, mint hallónak , korábban fel sem tűnt, hogy hangok nélkül milyen elképesztően nehéz lehet megoldani a legegyszerűbb dolgokat is. Bele sem gondolt, ha kivonja a nagy egészből a hallást, és ha nem számolhat a fülekkel, akkor a világ vajon milyen lehet? Ami neki természetes volt, egy szíréna, egy telefoncsörgés, egy halk mormogás, vagy épp egy szexi sóhaj, mindez Jamie számára nem létezett."


"Cak képzeld el! Teljes a csend! Nincs reccsenő parketta, se baljós zene. Nincsenek idegesítő hanghatások, és hiába operálnának hirtelen eléd ugró dolgokkal, azokat se látod úgy, mert a képernyő aljára koncetrálsz, hogy láthasd a feliratot, és követhesd az eseményeket. Szóval technikailag minden horror egy végtelen , agyatlan néma rohanás. Csak nevetséges arckifejezések tengere"


"- Nem, az a baromság, hogy egy héten két napot töltünk együtt, mert dolgozom, te pedig iskolába jársz, és itt van közöttünk ez a hatalmas város... Az a baromság, hogy te estéket töltesz kétségek között, és elég pár nap, hogy újra valami alaptalan bizonytalanságba ringasd magad. Az a baromság, hogy azt hiszed, nem érdemelsz meg, miközben te vagy az egyik legjobb dolog, ami kamaszkoorom óta történt velem! Miattad akarok állandóságot az életembe. Sőt! Téged akarlak állandóságnak! Az a baromság, hogy most is úgy nézel rám, olyan hihetetlenül, mintha kínaiul beszélnék, pedig elég egyértelműen kimondtam többféleképpen is, hogy szeretlek!"



A könyvet itt tudod megvenni: