Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Péntek Tünde - ("A Hóesésben találkoztunkban is akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is, hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy esetleg elgondolkodhatnék rajta. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Péntek Tünde írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónő az Álomgyár Kiadó szerzője, eddig három romantikus regénye látott napvilágot. A könyvei a Csak még egy perc, a Bárhová mennél és a nemrég megjelent Hóesésben találkoztunk.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

 

Talán azzal kezdeném, hogy tényleg Péntek Tünde vagyok, a saját nevemen írom a könyveimet. Valamiért ez a kérdés gyakran megtalál, hogy miért nem választottam egy szerzői álnevet magamnak, de az az igazság, hogy bennem ez egy pillanatig sem merült fel. Az írás mindig is az életem része volt, így íróként is szeretnék megmaradni ugyanannak a Péntek Tündének, aki egyébként is vagyok. És hogy kicsit magamról is meséljek, nagyon introvertált vagyok, szeretek olvasni, számomra a legjobb feltöltődés az utazás, és hiszek mindenek felett a sorsszerűségben. Ami azt illeti meglehetősen romantikus alkat vagyok.

 

Eddig három romantikus könyved jelent meg, sok kutatómunkát igényelt? 

Ami mindhárom regényemben közös vonás, hogy a főszereplő/főszereplők elutaznak valahová és a számukra idegen helyszínen történik velük valamilyen sorsfordító esemény – nyilván egy nagy szerelem. A történeteimben az adott város vagy ország is fontos szerepet játszik, tulajdonképpen mindig előbb megvan a helyszín, mint a cselekmény. Csak olyan helyekről írok, ahol én is jártam már, viszont a regényeim egyfajta útikalauzok is, és alaposan utána olvasok én is a legfontosabb tudnivalóknak, érdekességeknek, szokásoknak, látnivalóknak. Ez igényli a kutatómunkát, és még azelőtt megejtem, hogy a történetet összeraknám hozzá. Az csak ezek után jön, vagyis valahogy közben alakul ki, hogy mi is illene az adott helyhez. A gyönyörű Prágához például egy nagyívű szerelem, Írországhoz sok könny és szenvedés árán megszülető boldogság, Izlandhoz pedig egy különleges párost képzeltem el.

Meddig tartott az írás folyamata?

A Bárhová mennélen összesen egy teljes évet dolgoztam, számomra az az a történet, amire a legbüszkébb vagyok, amibe a legtöbbet beletettem magamból, az érzéseimből és pontosan olyan lett, amilyen könyveket én is szeretek olvasni. Lehet rajta nevetni, sírni, drukkolni a szerelmeseknek, kicsit magunkra ismerni, tanulni a főhősök hibájából és ad valami olyasmit, ami a könyv utolsó oldala után is az olvasóval marad. Szóval a Bárhová mennélben nagyon sok munkám volt, a Csak még egy perc és a Hóesésben találkoztunk viszont nagyjából 6-6 hónap alatt született meg. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

 

A Bárhová mennélben sokat merítettem önmagamból, az életem apró mozaikjai felfedezhetők benne, de a regény alapvetően fikció. A Csak még egy percben a főhősnőt ugyanolyan természettel és világnézettel ruháztam fel, ami nekem is van, úgyhogy azért abban is megbújok a sorok mögött valamennyire, habár a történetünk nyilvánvalóan más. A Hóesésben találkoztunk teljes mértékben fikció, és nagyon szerettem írni, mert nem kellett olyan mélyen magamba néznem hozzá, csak egyszerűen élveztem, hogy szárnyalni engedhettem a fantáziámat.

 Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már általános iskolás koromban nagyon szerettem fogalmazásokat írni, ez megmaradt később is, és az egyetemen a kommunikáció szakon belül újságírásra specializálódtam, ezt a pályát képzeltem el magamnak. Az elképzelés szép volt, de a valóságban rájöttem, hogy nem könnyű újságíróként elhelyezkedni, és ha mélyen magamba nézek, nem is vagyok az a tipikus újságíró személyiség, akit ha kidobnak az ajtón, visszajön az ablakon. Szóval évekig blogot írtam, ahol mindenféle kulturális témáról jelentek meg bejegyzéseim (filmekről, könyvekről, színházról, utazási élményekről). Egy idő után elkezdett foglalkoztatni a gondolat, vajon tudnék-e regényt írni, és végül a COVID alatt jutott arra időm, hogy kipróbáljam magam, menne-e nekem ilyesmi. Így kezdődött…

A regények mellett idén elkezdtem még novellákat is írni. Az első novellám címe Álmomban előbb szerettelek és egy felkavaró álomról szól, amelyből egy felismerés születik meg, és egy szerelem szökken szárba.  Ez a Mágikus szerelem című antológiában olvasható. A második novellám, a Kürtőskalács csupán pár hete látott napvilágot az Irodalmi Rádió téli kötetében, és a karácsonyi előtti utolsó munkanapról mesél, aminek a végén a gőzölgő kürtőskalács felett egy régóta vágyott csók is elcsattan. Ezzel a történetemmel harmadik helyezést értem el, ez volt életem első írói elismerése – úgyhogy ebben a műfajban is szeretnék még alkotni.

 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

 

Érdekes, hogy többen ajánlgatták nekem, hogy írjak krimit. A Hóesésben találkoztunkban is akad egy krimiszál, amit kifejezetten szeretnek az olvasóim, és mondják is, hogy szívesen fogadnának tőlem egy teljes egészében ilyen történetet, úgyhogy esetleg elgondolkodhatnék rajta. Viszont nekem inkább az a nagy vágyam, hogy írjak egy történelmi időkben játszódó romantikus regényt. Úgy gondolom, az előbb meglesz, mint a krimi.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

 

Nagyon nehéz. Ürességet érzek, hogy ki kell lépnem abból a világból, amiben annyi álmatlan éjszakát töltöttem és nem könnyű elengedni a történetet sem, hogy tényleg itt a vége, nem nyúlok már többet hozzá. Mindig szomorú vagyok, amikor elküldöm a kéziratot a kiadónak, majd kicsit megkönnyebbülök, miután az utolsó kérdést is tisztázzuk a szerkesztőmmel, aztán mire megszületik belőle a fizikai példány és végre a kezembe foghatom, már tényleg őszintén örülni tudok, hogy megcsináltam, egy álomból tényleg valóság lett.

 

Három könyved jelent meg, milyen érzés? Továbbra is romantikus könyveket írsz?

 

A Csak még egy perc megjelenésekor hihetetlen volt, hogy író lettem. A harmadik könyvnél már elhiszem, hogy tényleg az vagyok. Persze most is ugyanúgy imádom olvasni a visszajelzéseket a regényeimről, nagyon izgat, kinek mi tetszik bennük vagy éppen mi nem. És hát amikor először veszem kezembe a frissen megjelent könyvem, az még a harmadik alkalommal is leírhatatlan érzés. Csak most már az is foglalkoztat, hogyan tovább, mit lehet még kihozni ebből a dologból, hogyan tartsam meg az olvasóimat és miként juttassam el a történeteimet még többekhez. Úgy gondolom, a romantika minden szempontból az én utam, alapvetően szeretnék megmaradni ennél a műfajnál, legfeljebb csak kicsit kikacsintanék, vagy kísérleteznék valami mással is egyszer.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív? 

Mivel van egy hétköznapi foglalkozásom és az írással csak a szabadidőmben tudok foglalkozni, amiből egyébként nincs túl sok, így muszáj rendszert vinnem bele. Azt meg kell terveznem, mikor van időm írni és van a fejemben egy elképzelés is, hogy mit szeretnék írni, miről fog szólni a történet, adott nap meddig kellene eljutnom. Viszont hajlamos vagyok arra, hogy magával ragadjon a flow, és akkor történik meg, hogy hajnalig ébren vagyok és valami teljesen más születik meg, mint amit eredetileg kigondoltam. De szerintem ez így teljesen rendben is van.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindegyik regényemből van kedvenc jelenetem. A Csak még egy percben arra a fejezetre vagyok a legbüszkébb, amelyben a férfi főhős, Dominique nagymamája meséli el a titkát – és nagyon kedvelem azt a részt is utána, amikor ez az alfahím karakter ennek hatására elsírja magát. Elég katartikus lett szerintem. Úgy gondolom, aki olvasta a könyvem, pontosan tudja is, miről beszélek, annyira meghatározó volt benne ez a rész.

A Bárhová mennél utószavában is említettem, hogy akadt benne több olyan fejezet, amelyet nehezen tudtam megírni. A történet azzal indul, hogy a főszereplőmnek, Katie-nek van egy borzasztóan rossz munkahelye, ami felőrli az életét és kilátástalannak érzi a helyzetét. Én is voltam hozzá hasonló szituációban és fájó sebeket tépett fel, amikor erről írtam. Viszont, hogy a kedvenc jelenetemről is szót ejtsek, nagyon szeretem például azt a részt, amikor a hurrikán estéjén Conor bekopog Katie-hez.

A Hóesésben találkoztunkban már írás közben is nagyon jól szórakoztam Dr. Erik fejezetein, és akárhányszor olvasom, mindig nagyon jókat derülök azon a jeleneten, amikor a kórházban először találkozik Lilyvel és megvizsgálja őt a balesete után.

 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

 

A legnagyobb inspirációt számomra az utazási élményeim adják. Szoktam az adott helyszínen készült fényképeimet is nézegetni, amikor írok róla. És mindig az lesz a vége, hogy mire befejezem a történetet, ég bennem a vágy, hogy újra meglátogassam azt a bizonyos várost vagy országot. Prágával szerencsém volt, mert nincs túl messze, de Írországba és Izlandra még nem mentem vissza – de egyszer jó lenne. Egyébként az olvasóim is mondják mindegyik regényemnél, hogy kedvet kaptak élőben is megnézni a helyszíneket, úgyhogy őket is inspirálja, ami engem is inspirált.

 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

 

Elég határozott vagyok a saját alkotásaimmal kapcsolatban, úgyhogy beleszólni legfeljebb a szerkesztőm szólhat a történet alakulásába, mert neki ez is a dolga. De ugye ő is csak akkor, mikor az elkészült kéziratot már megkapta, az alkotói folyamatban valójában senki nincs jelen rajtam kívül. Viszont van egy kialakult előolvasói csapatom, akiknél megköröztetem az írásaimat és meghallgatom, mik a benyomásaik. Nagyon hasznos észrevételeik szoktak lenni, szoktam ezek alapján javítgatni az írásomat.

 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Természetesen nagyon büszkék rám. Már a legelső kéziratom is megmutattam nekik, amikor még szó sem volt róla, hogy valaha könyv lesz belőle – csak afféle hobbi volt. Szóval az nem volt meglepetés, hogy írogatok, mindig támogattak ebben és nagyon toleránsak a mai napig az írói elvonulásaimmal. Azt is együtt ünnepeltük meg, mikor kiderült, hogy a Csak még egy percből tényleg regény lesz. Emlékszem rá, mennyire meghitt pillanat volt, mikor otthon a konyhában összehívtam a családot és elmondtam nekik, hogy kaptam egy e-mailt az Álomgyártól…

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén? 

 

Azt üzenem nekik, hogy egy kis türelmet kérek, mert most annyira beütött nálam az év végi hajrá, hogy nem tudok úgy haladni az írással, ahogy eredetileg terveztem. De jövőre mindenképpen szeretnék egy új regénnyel jelentkezni, ne aggódjanak.  Idén kezdtem el ugye novellákkal is foglalkozni, úgyhogy jövőre ezen a fronton is tervezek újdonsággal előrukkolni.

Péntek Tünde írói oldala

Álomgyár Kiadó

Papp-Für János: Fogyásom igaz története – Megjelenik december 18-án!

 Papp-Für János

Fogyásom igaz története

 

Megjelenik december 18-án!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024

 

Szerkesztette: Balogh Endre

Borító: Szabó Imola Julianna

 

A kötetről

 

A TikTokon 71 millió megtekintésnél, 2 millió lájknál és 138.000 követőnél járó Papp-Für János fogyása igaz történetét meséli el, amely számos embert inspirált diétára úgy, hogy közben ízletes és laktató menüket állíthattak össze maguknak.

 

A kötet a 21 napos súlycsökkentő próbához nyújt segítséget és javasol recepteket az olvasónak. A magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú étrendet kínáló ketogén diéta követői e kötet segítségével maguk is jegyzetelhetik és ellenőrizhetik testsúlyuk alakulását, és nem utolsósorban ínycsiklandó fogásokat készíthetnek könnyen hozzáférhető alapanyagokból.

 

 

Papp-Für János

„A főzés a konyha művészete. Alkotóművészet. Ezért rajongok érte. Önmagában egy paradicsom, egy fej hagyma vagy egy brokkoli önmagáért fontos, egy paradicsom paradicsom akar lenni, a hagyma pedig hagyma. Azt jelenti, amit jelent, érthető, felismerhető és önazonos. Így van ez a vers megírásával vagy egy zenei mű megkomponálásával is. A szék az egy szék, a függöny az függöny, egy tehervagon is tehervagon. Nem akarnak mások lenni, nem is tudnak önmaguktól. Jó verset írni és jó zenét szerezni végtelenül egyszerű. A megfelelő szavakat, zenei hangjegyeket a megfelelő sorrendben, időben kell összeilleszteni. Egy szabály van, mégpedig a harmónia.

 

A harmónia egy összhang, kötőanyag a különálló elemek között, ami egységes egésszé válik, önálló, és önmagában megálló kész produktumot hoz létre. És itt jön az alkotás folyamata. Az a fajta teremtés, ami az összességet figyeli és arra koncentrál, hogy működőképes legyen az eredmény. No, így van ez a főzésnél is. A megfelelő alapanyagok megfelelő sorrendben és időben való összeillesztése.”

 

 

Ajánlások

 

 „Amikor megismertem, fiatal költő volt, nagy testtel. Most nagy költő, fiatal testtel.”

(Bezerédi Zoltán)

 

„Nem tudja, hogy kell taxival közlekedni a fővárosban, imádja a rózsaszín pulcsikat, és a kameraállvány cipelése is kihívás számára. De imádom a lelkét, megkönnyezem a csodás verseit, és mióta a barátom, a főztjét is!”

(Vogyerák Anikó)

 

„Néhány évtizede zavar a súlyfelesleg. Ezen belül legjobban a sajátom. Hol felszedek, hol leadok, de tartósan soha nem sikerült megszabadulnom a kilóktól. A legjobban az zavar, amikor cinikus megjegyzést tesznek a pocakomra, játékosan paskolgatva azt. De nem tudok ellenállni az éjszakai eszegetés bűnbeesésének, a nyári fagylaltozás véget nem érő hedonista procedúrájának. Az olasz tiramisumezők legelésének. A palacsintafák folyamatos rázogatásának. Ami a sportolást illeti, Sir Winston Churchill filozófiájának hódolok. No sport! Ezért aztán emelem kalapomat olyan embertársaim előtt, akik komoly akaraterővel rendelkeznek, és képesek életmódot változtatni. Ilyen Papp-Für János, aki nemcsak kiváló költő, de az életben maradás titkaival kapcsolatban is útmutatást adhat nekünk. Olvassák és szeressék, egészen biztosan hasznukra fog válni.”

(Gerendás Péter)

 

Részletek a kötetből

 

Előzmények és a döntés

 

Adott egy 35 éves, 195 cm magas, 90 kilós, sportos, egészséges, kiváló erőnléti állapotban lévő, erős testalkatú, fitt, fiatal férfi. Hét év elteltével adott egy 42 éves 195 cm magas, 135 kilós, elhízott, kettes típusú cukorbeteg, szívritmus-szabályozó gyógyszereken élő, magas vérnyomású, erőtlen, a cipőjét bekötni alig tudó, levegőért kapkodó középkorú férfi. Mi a különbség azonkívül, hogy eltelt 7 év? Szinte semmi. Csupán 40 kg. Csakhogy ez a 40 kg plusz. Minden más emiatt van.

Kezdjük az elején. Mivel foglalkozom, mit dolgozom, mi a szakmám? Ez később még fontos lesz. Író-költő-zenész vagyok. Ez nem volt mindig így, szinte egész életemben fizikai munkát végeztem. Állandó hajnali ébredés, cipekedés egész álló nap késő estig. Évekig dolgoztam egy ital-nagykereskedésben mint rakodó és sofőr, voltam állateledel-nagykereskedésben raktáros, rakodó, sofőr, targoncás, voltam segédmunkás kőműves és szobafestő mellett kocsmáros, napszámos kint a földeken a határban, és egy kis ideig dolgoztam a szakmámban is, klasszikus gitárt és művészettörténetet tanítottam egy általános iskolában. Soha nem voltak súlyproblémáim, sőt inkább sovány voltam egész életemben, de elhízott és túlsúlyos soha. De akkor mi történt az elmúlt 7 évben, hogy ennyire elhagytam magam és leépültem?

Elmesélem.

Mindig szerettem a hasam, és a mai napig szeretek jókat enni, ráadásul nagyon édesszájú is vagyok. És nem ám natúr csirkemellet, hártyázott karajt és keserű csokit szeretek enni, hanem zsíros sülteket, szaftos pörkölteket, tésztás ételeket és kenyeret kenyérrel, palacsintát, süteményeket, nutellát, akár este 10 után is simán és sokat. De szerintem mindenki tudja, miről beszélek. Nem is volt ez gond, amíg fiatal voltam, és hajnaltól estig ment a fizikai meló. A gond ott kezdődött, amikor a tényleges szakmámban kezdtem el dolgozni, jött a zenélés, elkezdődött az írói, költői pályám, az ülőmunka. Persze a gyomrom a régi maradt, és az étkezési szokásaim sem változtak. No, hát itt kezdődik minden.

 

Ez a nap más, mint a többi

 

Aztán eljött az a bizonyos nap. A felismerés és szembesülés, a tanácstalanság és a kétségbeesés napja.

Kora reggel, a szokásos ébredés, készülődés. Leülök az előszoba lépcsőjére, hogy a lábam beletuszkoljam a cipőbe. Szuszogva, a levegőt kipréselve magamból, nagy nehezen bekötöm a cipőmet. Irány a bolt, az elmaradhatatlan aldis kenyérlángos és pekándiós párna, legalább két töltött fánk, dupla kávé sok cukorral, egy nagy pohár kóla. Így indul a reggel. A gyerekek már iskolában, óvodában, megyek az irodába, pályázatokat írok, elszámolásokat csinálok, szerkesztem az új könyvemet, könyvbemutatókra, fellépésekre készülök. Mozgás semmi. Telik a nap. Jön az ebéd, vele minden, ami csak belefér. Pörkölt főtt tésztával, somlói, fél liter kóla, újra kávé. Délután még egy kis rágcsálnivaló, munka az irodában, összeszedem a gyerekeket, belefér egy kis játszótér, aztán irány haza. Minden nap, hét éven keresztül ugyanígy.

Az a nap több dolog miatt is különleges volt. Az egyik, hogy ekkor vettem észre először magamon, hogy hamar kifulladok. A gyerekekkel voltam a játszótéren. Néhány perc elteltével azt mondtam nekik, hogy inkább homokozzanak, hintázzanak együtt, mert le kellett ülnöm egy padra, annyira fájt a derekam. Nem bírtam velük a tempót. Ők persze nem értették, miért kérem őket erre, inkább szaladgálni, fogócskázni szerettek volna. Életemben először vettem észre a csalódottságot a szemükben.

És ez az a nap, amikor először láttam magamat én is kívülről. Láttam, hogy a többi apuka milyen kitartóan játszik, szalad a gyereke után. Nem ülnek nagy hassal, nem lihegnek lógó tokával egy padon. Nem úgy néznek ki, mint én. Irigy voltam rájuk, és közben szégyelltem magamat. Ekkor jöttem rá, hogy ez így nem mehet tovább.

Próbáltam minden erőmet összeszedni, de nem ment. Már kevés az akarat. Ez már nem az a szint, amikor eldönthetem, hogy mit akarok, hogyan akarom és meddig akarom. A testem fizikailag alkalmatlanná vált a kitartó, gyors mozgásra. Egyetlen akadály tornyosult előttem: a saját testem. Szörnyen éreztem magam. Persze mondanom sem kell, összeszedtem a gyerekeket, és irány haza.

Este vacsora. Ami csak belefér, bundás kenyér, melegszendvics, egy kis csoki, még egy kis laptop előtti munka, már az ágyban, a tévé bekapcsolva, olvasgatok is. Tíz óra körül két szelet zsíros kenyér, majd a feleségem még süt nekem vagy öt nutellás palacsintát. Aztán egy gyors zuhanyzás és az újabb felismerés, valami ugyancsak ezen a napon fordult elő velem először. Megtörölközöm, és megállok a tükör előtt. Jól végignézek magamon, végigpásztázom a teljes alakomat. Ez az első nap, amikor nem tetszik, amit látok. Őszintén szólva ennél is rosszabb a helyzet: nem akarok hinni a szememnek. Hová lettem, hová tűntem, mi történt velem, miért nézek így ki? Mi ez? Kié ez a test?

Ez a nap más, mint a többi. Indulok lefeküdni. Szédülök, nem érzem jól magam, dobog a szívem, mint a gyorsvonat. Le vagyok főve, ráz a hideg. Nem vagyok jól, nehezen alszom el. 

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

Keresztes Zoltán: underdogimages Megjelent, könyvbemutató december 13-án a FUGÁ-ban 19.00-tól.

 Keresztes Zoltán

underdogimages

 Megjelent!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024

A kötetet Czakó Zsolt tervezte.

Könyvbemutató a FUGÁ-ban december 13-án, 19 órától

(6) keresztes zoltán underdogimages // Könyvbemutató | Facebook

keresztes zoltán underdogimages könyvéről a fotográfussal, Czakó Zsolt grafikussal és Láng Orsolya költővel Zalka Imre beszélget.

Zongorázik Radnóti Róza.

A kötetről

„…mentális fegyelemre kényszeríti magát… végül nyugalmat hozó tevékenységet talál. keresztes zoltán számára menedék a fotográfia.” (Muladi Brigitta)

keresztes zoltán (1963, Pécs) neve kezdőbetűit a legkisebb gyermeke elvesztésekor cserélte kisbetűkre, az „underdogimages” művésznevet is ekkor vette fel. Az albumban publikált fotográfiák lefelé irányítják a tekintetet, a „lent” határozza meg a nézőpontot és a hangulatot. A képek ugyanakkor olyan tükröződéseket is megmutatnak, amelyek sejtetik, hogy az alul kibomló vizuális világok magukba foglalják a „fent” lehetőségét.

A fotók mellett szereplő számok jelölik a napok számát, amelyek keresztes zoltán lányának elvesztése óta elteltek.

Exkluzív tematikus anyag, amely egy különleges világ bebarangolására invitálja a fotók szerelmeseit.

A kötetben egyedi, kivehető képeslapot is találunk keresztes zoltán egyik fotográfiájával:

A kötet bevezetője Láng Orsolya verse:

ÁLLJON ITT FELEJTÉSÜL

Keresztes Zoltánnak

 

Tudta, mintegy vigasztalásul, hogy az egész nem játszik.

Nyomokban a tartalom.

Csak töredékekkel mehet valamire.

Valahová, esetleg.

Valamerre, talán.

Ahova néz, ott lát.

Erre a kis időre még berendezkedik.

Habzik az ég, oszlopok abbamaradnak.

Kilép, átlép.

Összevon.

Összevonás, kivonás – fejben.

Osztódik, sokszorozódik – lélekben.

Ütközik.

Szerves törmelékbe.

A magány szervetlen szemcséi.

A közeg forgácsai.

A járdán

medált kerekít a folyékony ásvány.

Zárvány a szilárdult anyagban.

Mikroveduták.

Megtört tekintet,

feszített víztükör.

A létezés anyaghibái.

Kiválasztódás.

Aszfaltról lesepert fénymorzsák.

Kívül kerülni a beláthatón.

Folytatódni a sejthetőben.

Talapzatok és födémek.

Minden, ami nem én.

Gyűrűző önillúzió.

Otthon, ahol egy

könyökhajlat és egy lépcsőforduló

egyazon elven működik.

Penetrált vízfelszín.

Elképzelte, mielőtt meglátta volna.

A valóságba vetett hit.

Ilyen volt, ilyen lett.

Mikor kikelt és szárba szökkent, termést hozott.

Rágógumicsillag az aszfalt boltozatán.

Csikkek csóvái.

Ismétlődő ívek, ikerszögletek.

A szemizom memóriája.

Lenyomatok, beletörődések.

A felszámolódás torlaszai.

Elfekvő falak.

Egyszeri és megismételhetetlen buborék.

A csalódás optikaivá transzformálása.

Csak egy oszlop.

Csak egy tócsa.

Csak egy áthidaló elem.

Víz árnyéka, levegő fénye.

Illesztések, illesztékek.

A flaszter pórusain kiütköző nedv.

Gyöngyöző fatalizmus.

A vég felől a kezdet.

Átnyúlni egy másik dimenzióba.

Takarón túli nyújtózkodás.

Csak ami van,

annak van képe.

Nincs itt semmi látnivaló.

De van.

 

Kép a kötetből

Keresztes Zoltán

 

1986 és 1992 között a pécsi Dunántúli Napló Fotórovatának munkatársa, ezzel egyidőben, egyetemi tanulmányai mellett a pécsi egyetemek közös diáklapjának, az Universitasnak a fotósa. Fényképezett helyi reklámújságoknak, tévének, kérészéletű helyi periodikáknak, mint A Helyzet és a Pécsi Tér, országos napi- és hetilapoknak (Népszabadság, Tükör, etc.). 1986-ban tagja lett a pécsi Mecsek Fotóklubnak, négy évvel később (1990) a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, amelynek rövid ideig Szűcs Tibor és Kovács Melinda mellett vezetőségi tagja is volt. Mindkét szervezettel számos kiállításon szerepelt az ország és a világ különböző pontjain (Budapest, Debrecen, Pécs, Belgrád, Zágráb, Ljubljana, Pozsony, Turku, Prága, Berlin, Velence, Kyoto, Helsinki, Sao Paolo stb.).

A szerző portréját Keresztes Vilmos készítette.

 

Első egyéni kiállítását Pécsett, a Művészetek házában rendezték meg 1991-ben. Időközben pszichiáter lett. Fényképeiből egyéni kiállítás hosszabb szünet után az Óvóhelyen, Budapesten volt 2019-ben. Ezt követően 2020 márciusában a Pécsi Galériában, illetve 2020-tól évente a Fugában, Budapesten, két alkalommal Fischer Iván Lakásszínházában (FILC), 2022-ben a Kis Présházban, csoportos kiállításon Pécsett az Instart csoporttal, illetve más művészekkel 2022-ben a Vízivárosi galériában vett részt, valamint a Nemzeti Szalonon 2022-ben, és a MFSz közös kiállításán (Magyar Fotográfia 2024, Pécs).

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Szalay Miklós: A művészet eltérítése – avagy értekezés a designról

 Szalay Miklós: A művészet eltérítése

– avagy értekezés a designról

Megjelent!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024

Szerkesztette: L. Varga Péter

Borítóterv: Koronczi Endre

Fülszöveg

Van, aki a designt élvezettel fogyasztja, és van, aki gyakorlati szabályrendszernek tekinti, ami a tervezői mindennapjainak része. Van, aki a design által felkínált fogalmi játékteret népesíti be izgalmas megfigyelésekkel. Ez a könyv leginkább ez utóbbi: a szerző szándékosan váltogatja a rendszeralkotó filozófiai gondolatokat konkrét tárgyak elemzésével és technológiai megállapításokkal, a kicsiből következtetve a nagyra, és fordítva.

Mit és miért tekintünk művészetnek? Miért jó újra és újra átdolgozni fontos műalkotásokat? Miért lehet jó is a propaganda, és van-e a designnak önálló esztétikája? A jelen értekezések többnyire banális tárgyakból, sablonos és egyszerű kérdésföltevésekből építkeznek, hogy aztán összetettebb elméleti konstrukciókat hozzanak létre. A következtetések megértése sokszor komolyabb elszántságot igényel, a mintegy 170 képi illusztráció és az okostelefonnal kényelmesen használható linkek azonban segítik e komplex problémahalmaz megértését.

A kötetben olvasható hét esszé igyekszik ellenpontja lenni a mindig pozitív szemléletű, nagyszerű termékeket és tervezőket promotáló kiadványoknak, és őszinte társadalom- és designkritikát is megfogalmaz.

A mozgalmi, önkényuralmi, birodalmi, propagandisztikus és posztmodern aspektusok nem épp a szép tárgyak egyszerű dicséretéhez passzoló témák, de épp emiatt, ilyen hálátlan fogalmi környezetben derülhet ki számunkra a design igazi értéke és feladata: a jó dolgokra nehéz helyzetben is számíthatunk.

 

A szerzőről

Szalay Miklós (1972, Budapest) grafikus, egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika Tanszékén.

Szalay Miklós weboldal

Részlet a kötetből

Másképp ítéljük szépnek a természetet, a művészetet és a designt. A természet emberi beavatkozás nélkül, önmagában is szép, sőt minél kevésbé nyilvánvaló az ember keze nyoma, annál szebbnek tűnik fel. A művészetet a mindentől független, zabolátlan, szabadjára engedett emberi kreativitás, a folyamatosan megújuló és egyre finomodó, érzékszervekre és érzelmekre ható technikai tudás teszi elragadóvá. Van olyan designelméleti megközelítés, ami szerint szerint a formák a célszerűségük szerint mondhatók szépnek, a megtervezett tárgyak szépségét első körben a funkció beteljesítése adja. Emberként nem pusztán szemléljük e formákat, hanem általuk bevonódunk bizonyos folyamatokba, velük kiegészülve válunk valami mássá, vagyis nemcsak nézünk, érzünk, hanem részt veszünk és átalakulunk. A designerek ezáltal másik oldalát mutatják be a szépségeknek, mint a képzőművészek. Egy formatervezett terméket ráadásul nemcsak önmagában vizsgálhatunk, sőt többre jutunk, ha összehasonlítjuk azonos funkciójú termékekkel: így érthetjük csak meg, mi is az, amit szépnek, érdekesnek tartunk benne.

Ha a designvariációkból rendszert szeretnénk létrehozni, először szűkítsük a design fogalmát magára a formatervezésre, azaz a megtervezett tárgyakra és termékekre. Ezután még három fogalom pontosítása szükséges: a kollekcióé, a sorozaté és a modellé. A kollekció a hasonlóság által szerveződik, vagyis a gyűjteményt a gyűjtők ízlése (pl. iparművészeti múzeumok), a tárgyak funkciójának hasonlósága (pl. székkiállítás), esetleg a márka általi hasonlóság (pl. Mercedes Museum) szempontja határozhatja meg. A sorozat a kollekció részhalmaza, azaz a gyűjtemény szűkítése, mely szerveződhet például egy formai motívum, egy funkció, egy megmunkálási módszer, egy gyártócsoport vagy tervezőcsoport köré. A modell pedig maga a megalkotandó „ideális” tárgy, a termék „példaképe”.

Amikor Baudrillard a tárgysorozat fogalmát vizsgálta, modell/sorozat fogalompárban gondolkodott. A modell és a kollekció fogalmával most nem érdemes foglalkozni, ezek a hálás és figyelemre méltó tematikák mindenképp nagy terjedelmet érdemelnek (hiszen még a töltőtollakról is lehet 280 oldalas könyvet írni), hanem a tárgysorozatok típusait helyezzük vizsgálódásaink középpontjába. A sorozat egy adott tárgytípus valamilyen szempont szerint rendezett kiadásainak, változatainak sora, mi pedig pontosan ezekre a szempontokra vagyunk kíváncsiak.

Ha tehát egy múzeumban székeket gyűjtenek, az egy kollekció. Ha ezeknek a székeknek van olyan történelmi alaptípusa, pl. XV. Lajos-korabeli darabok, amiket egy-egy korszak legjobbjai készítettek, az a modell. Ha sorozatgyártott széket látunk, az a típus. Az ilyen gyártmány a termék. Ha a szék készítésének technológiája, típusa szerint, vagy márka szerint osztályozunk székeket, az így keletkezett tárgyegyüttes a sorozat.

A márkák a 19. századi kapitalista szemléletmód felváltásával újfajta szabályok szerint kezdtek el működni. A modernista szemléletmód általánossá válása hozta el a 20. századra a márkák aranykorát, amikortól a designt termékeken, a termékeket pedig márkákon keresztül szemléljük, fogyasztjuk vagy használjuk. Így voltaképp egyszerre igaz, hogy a formatervezők készítik el a tárgyegyütteseket, és az, hogy ezeket a sorozatokat márkákhoz kötjük, sőt, az is, hogy mindez jól meghatározott marketingstratégiák szerint történik. A marketing színre lépése megváltoztatta a formaszemléletünket, amikor történeteket és érzelmeket kezdett hozzárendelni az egyes termékekhez. Társadalmi rendszerek jelölőivé tette a formákat, melyek viselkedési sémák, határok, vágyak hordozóivá váltak. A designnak ugyanis a hasznosságon túlmutató szépségforrása lehet a márkaértéke vagy a reprezentációs ereje is.

A design használói emiatt már nem a tervezés szempontjain szoktak töprengeni, és nem is a design játékos, felelős vagy másféle attitűdjein, hanem azon, ahogyan ők maguk átalakulnak a megtervezett tárgyak használata közben. Amivé pedig átalakulnak, azt a példaképek és a gyártók által alkotott vásárlói perszónák is befolyásolják, melyekben önmagukra ismernek. Bár a vásárlói perszóna kitalált személy, a vásárló pedig önmaga marad a termék használatakor, de ha sokan, sokszor, generációkon keresztül alakulnak át ilyen hatások által, bizonyos társadalmi változásokat e tárgyakon keresztül is lekövethetünk.

A design kibontakozása a modernizmus korszakával párhuzamos, és az az alapállása, hogy a dolgok állandóan fejlődnek, javulnak. A modernizmus találmánya, hogy „a kevesebb több”, és ezzel együtt vált általánossá, hogy társadalmi közmegegyezéssel, a tudomány nevében győzi le a tervező és a tudós az emberiség nehézségeit. A designerek, kutatók félisteni szerepének részben vége, részben – más megoldás híján – máig az újabb és jobb termékektől várjuk a szebb jövőt.

Megvásárolható a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

FairBooks Kiadó könyvbemutató november 30-a. (Fantasztikus esemény.")

Könyvbemutatón jártam november 30-án Pesten, FairBooks Kiadó eseményére, mely Jud Meyrin, Büksi Zsuzsanna, Tira Nael és Hajnal Kitti könyveit mutatták be. Számomra mindig nagy élményt jelentett elmenni egy ilyen eseményre. Sajnos idén ez az utolsó is. Mivel nem olyan könnyű elindulni 80km-ről. Ilyen messze lakok Budapesttől. 

Jud Meyrin és Büksi Zsuzsanna köteteik bemutatása kezdődött, felkonferálta Tira Nael. 

Nagyon jó hangulatban telt el az esemény. Könyvekről beszélgettek, kérdések özöne és persze a jelenlévők is kérdezhettek is. Nekem lett volna kérdésem, de mivel eléggé introvertált vagyok, nehezen tudok mindenki előtt feltenni a kérdést. Így inkább csendben maradtam és figyeltem. 

Aztán később pontban 16.00-kor elkezdődött Hajnal Kitti és Tira Nael könyvbemutatója, beszélgetést, aki kezdeményezte Jud Meyrin. Nagyon jó volt hallgatni, figyelni. Csak sajnos nem tudtam végig ott maradni. Itt is volt beszélgetés, kérdések kötetekből felolvasás is. A jelenlévők sokat, sokfélét kérdezgettek.  

Hajnal Kitti: Kötelék és Tira Nael: Igézet című könyveiket mutatták, méltatták. Ezeket a könyveket befogom majd szerezni. 

Összességében egy fantasztikus könyv eseményen voltam. Szeretek eljárni, bár ne lenne messze. A könyvbemutató Bookta Kávézóban lett megtartva, ahol én finom cappuccinót kértem.  

Remélem jövőre is elfogok jutni több könyves bemutatóra majd. Nagyon élveztem a találkozást, beszélgetéseket, és a közös fotózásokat is. Jud Meyrinnel és Büksi Zsuzsannával készült közös képek. Hajnal Kittivel és Tira Nailel nem tudtam, mert el kellett mennem a bemutató végéről. De remélem legközelebb lesz lehetőségem.

Jud Meyrin

Büksi Zsuzsanna

Jud Meyrin: Szökevény hableány és Büksi Zsuzsanna: Kék rózsa
Bookta Kávézó

Az esemény után elsétáltam édesapámmal Parlament felé, mert nem láttam sosem esti kivilágítva a Parlamentet. Számomra nagy élmény volt ott lenni, bár nem sokáig, de készítettem egy kis fotót. Méltó lezárása volt a tegnapi napnak.