Kedvenc idézetek: R.Kelényi Angelika: Halálos Hollywood (Caroline Wood 3.) - ( Egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb írónő, akit ismerhetek.)

Következő Kedvenc idézetek rovatában pedig R. Kelényi Angelika: Halálos Hollywood c. könyvből hoztam idézeteket. Nem hiába, kedvencem lett, hiszen igazán szórakoztató egyéniség ez a Caroline Wood. A sorozat harmadik részével találkozhat az olvasó, de hamarosan hozom a negyediket, a Rejtélyes Riót, hiszen itt is tudtam válogatni jó néhány idézetet.

R. Kelényi Angelika:
Halálos Hollywood
(Caroline Wood 3.)

Tartalom:

A ​híres brit színésznő titokzatos fenyegető üzeneteket kap egy idegentől, aki látszólag mindent tud róla; mikor, hol, kivel, mit csinál. Emily Montgomery már fényes nappal sincs biztonságban, ezért felfogadja Beverly Hills legvonzóbb magánnyomozóját… de hogy a fényűző partikról se maradjon le a zaklató miatt, szüksége van egy „barátnőre”, akinek egyéni a stílusa, rajong a celebekért és jártas a harcművészetekben. Caroline Woodra esik a választása, aki valójában azért utazik a sztárok városába, hogy világraszóló cikket írjon a lapba Hollywood hírességeinek viselt dolgairól.
Caro első feladata nem éppen testhezálló, de hogy a veszélyesen sármos új főnökét lenyűgözze, a lány még arra is hajlandó, hogy karateedzésre járjon, kihallgassa a celebek féltve őrzött titkait, és tűsarkúban is képes legyen mosolyogni három órán át.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

 

Kedvenc idézetek

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó

R.Kelényi Angelika írói oldala

Kedvenc Idézetek: Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni ( Barátnak tartalak 3.) - ("Egyik legszebb történet, amit olvashattam Abby Jimeneztől.)

Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni című könyvéből, hozok nektek kedvenc idézetet. A könyv Barátnak tartalak 3. részéhez kapcsolódik, a könyvet az Álomgyár Kiadó gondozásában jelent meg. Számomra ez az egyik kedvenc könyvem lett a három közül.

Szívből merem ajánlani nektek ezt a kötet, jó olvasást az idézetekhez.

 

Abby Jimenez:
Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
(Barátnak tartalak 3.)

 

Tartalom:

Vanessa a saját szabályai szerint éli az életét – mindig csak az adott nap számít, és abból ki kell hozni a lehető legtöbbet. Nem akar elpazarolni egy pillanatot sem és nem szeretne lemaradni egy élményről sem, mivel nem tudja, hogy vajon őt is érinti-e ugyanaz a végzetes genetikai betegség, mint az anyját. Egyébként is, rengeteg tennivalója van, épp a világot utazza körbe, hogy megmutassa a több millió YouTube-követőjének, hogyan élvezzék ki életük minden pillanatát.
De miután a féltestvére hirtelen Vanessára hagyja a kiskorú lányát, ő pedig kénytelen otthon maradni, hogy beláthatatlan ideig pótanyuka legyen, hirtelen már nem érzi magát formában.
Legnagyobb meglepetésére épp a szomszédban lakó, hihetetlenül dögös ügyvéd, Adrian Copeland ajánlja fel a segítségét. Elvégre alig ismeri. De ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Vanessa rájön, hogy az ő gondtalan életmódja és Adrian kiszámíthatósághoz való ragaszkodása hosszú távon nem fér össze. Csakhogy Vanessa tudja legjobban, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy féljen a legnagyobb kockázattól…
Egy briliáns és szívbe markoló romantikus komédia az Amazon és USA Today bestsellerszerző Abby Jimenez tollából.

 

 Kedvenc idézetek 

A könyvet itt tudod beszerezni:

Álomgyár Kiadó

R.Kelényi Angelika: Rejtélyes Rió (Caroline Wood 4.) - (Angéla továbbra is részletességgel, szórakoztatóan meséli el a történetet. Könnyed nyári olvasmány, ahogy az előző részek itt is rém izgalmas és szórakoztató. ")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni az Álomgyár Kiadónak és R. Kelényi Angelikának, hogy elolvashattam Rejtélyes Rió című könyvét, Caroline Wood negyedik részét. Ahogy eddig is megszokhatunk újabb kalandba keveredik a kedvenc főhősnőnk. Hát nem is ő lenne, ha nem keveredne bele mindenben avagy nem ütné bele az orrát.

R.Kelényi Angelika:
Rejtélyes Rió
(Caroline Wood 4.)

 

Tartalom:

Caroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…
Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.

 

Véleményem
5/5 

 

Újabb történet, újabb kaland Caroline-nal, ezúttal Rióba kell utaznia, hogy kiderítsen ezt azt egy szekta féle vezérről. Ami nem kis könnyű feladat. Angéla továbbra is részletességgel, szórakoztatóan meséli el a történetet. Könnyed nyári olvasmány, ahogy az előző részek itt is rém izgalmas és szórakoztató. Nem kevés dolgot csempészet be az írónő a történet írásában mint szerelmi drámát Caroline életébe. Nem igazán volt kedvenc karakterem. Duval-t nem igazán tudom helyre tenni. Olyan hangulat-változékony ember. Egyszerre hűvös és érzékeny. Külön kiemelném a könyvben, hogy tetszett, ahogy bemutatta Riót, embereket és a hitvallásukat. Érdekes volt ezekről olvasni, nem is hallottam még erről a Macumba vallásról, így biztosan utána is fogok nézni. 

Nem semmi kalandokba fog keveredni Caroline ebben a történetben. Ahogy eddig is most sem volt unalmas a történet, de amit Duval kitalált Caroline-nak, na az nem volt semmi. Volt már  minden testőr, gasztroblogger( Ami igaz is...) De ez... Mindent visz. Meztelen jóga..Ezt se hallottam még. Viszont jó poén volt.

Kíváncsian vetettem bele magam az olvasásban, hogy mire megy ki az egész. Mitől változnak meg az emberek és Caroline miket fog találni majd. Miféle rejtélyeket old majd meg..

A történet vége igen érdekes lett, úgy érzem ennek a kapcsolatnak koránt sincs vége. Caro, ahogy szokott megint elmenekült. Bízom benne, hogy a következő regényben minden kérdésemre megkapom a választ. Mindenesetre nagyon tetszett ez a kötet. Hamarosan megkezdem a Szédítő Balaton című kötetet, és arról is hozok majd véleményt. 

Ha szereted a könnyed, izgalmas, romantikus történetet olvasni, akkor szívből ajánlom neked Caroline Wood sorozatot. Amellett, hogy könnyed olvasmány, a borító csodálatosan néz ki. Igazi nyári hangulatot kölcsönöz.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Álomgyár Kiadó

R. Kelényi Angelika írói oldala

Könyvbemutató holnap Szeptember 22-én a Magvető Cafében délután 17.00-kor a Bartal Tamás Lámpavas trilógia..

A XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam,

a Lámpavas-trilógia második kötete.

 

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem

Megjelent az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában!

E-könyvben is kapható.

Libri

Illusztráció: Téjlor

Könyvbemutató

Szeptember 22., szerda 18 óra, Magvető Café.

(Budapest VII. Dohány u. 13.)

A szerzővel Oláh Andrea rádiós újságíró beszélget.

A bemutatón közreműködik Fodor Annamária színművész

 

1861.

Magyarország az osztrák elnyomástól szenved.
Teleki Lászlót, az ország legnépszerűbb politikusát a régóta várt országgyűlési vita reggelén vérbe fagyva találják rokonai, akik egyben pártjának vezetői.
Gyilkosság vagy öngyilkosság?
A korrupt rendőrfőnök egy nap alatt lezárja a nyomozást, de vajon mit leplez?
Mi köze Deák Ferencnek, a haza bölcsének a halálesethez?
Hány embernek kell meghalnia, hogy a rejtély végre megoldódjon? 

Eddig soha nem publikált és hiteles leírását kapjuk azon híres magyar szabadkőműves páholy veszélyes rituáléinak, amelyhez maga Kossuth Lajos is csatlakozott. Belekóstolunk egy szentként tisztelt apáca által irányított zárda érzelmektől túlfűtött, ellentmondásos világába.
A könyv lapjain megelevenedik az első fotó születése, amelyet rendőrségi helyszíni szemlén készítettek. Sőt, a fénykép azonnal 3D-ben készült, ami a kontinensen is úttörőnek bizonyult.

Összeesküvés, külföldi ügynökök, császári önkény.
Titokban működő testvériség, embert próbáló szertartások, fegyvercsempészés.
Szexuális visszaélés, emberölés, csalás és megvesztegetés.
Harc a szabadságért, küzdelem az igaz szerelemért. 

A népszerű történelmi krimi-trilógia második része.
Teljes egészében igaz történet.

Fülszöveg

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete, melynek története az első kötettől teljesen független, és teljes egészében igaz történet. A kötetet gazdag illusztráció díszíti, mely a képregények világát idézi.

A gyilkos utáni hajszát az ismert szereplők vezetik: Herczen Vilmos nyomozó és együgyű segédje, Pités, valamint Arányi professzor, a híres kórboncnok és halottbalzsamozó. A hivatalosságok azonban, élükön Thaisz Elek pesti rendőrfőkapitánnyal hamar le akarják zárni az ügyet. Steffi és barátja, Lipi immár harmincas éveikbe léptek, de még mindig megdobogtatják az asszonynép szívét. Forradalmi céljaik érdekében a magyar szabadkőművesek titkos és veszélyes világát derítik fel. A kötet először mutatja be a testvériség különös és veszélyes szertartásait. Mylitta, a csábítóan szép polgárlány elmerül egy apácazárda külvilágtól elzárt, ám cseppet sem ájtatos életében, ahol a magát szentnek képzelő apátnő, Mária Lujza dönt élet és halál kérdésében. Megismerjük az egykor népszerű államférfi, Teleki László gróf életét és halálának körülményeit.

 

 

A trilógia első kötete

 

 

Bartal Tamás első kötete egy történelmi krimi, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc forgatagában mutatja be egy kettős gyilkosság elkövetője utáni hajsza jeleneteit. A nyomozás eseményei mellett egy szerelmi szál is kibontakozik a történetben. Az író törekedett a történelmi hűségre, az események legtöbbje (valamivel később) megtörtént a valóságban. A történelmi detektívregény műfajában ez a történet egy izgalmas nyomozás, amely a szabadságharc eseményeinek háttere előtt zajlik.

Libri 

Részlet a regényből

Egyszerre határozott kopogás után Arányi Lajos professzor lépett a szobába. A nyomozó figyelmét az érkező kötötte le. Sietve üdvözölték egymást.
– Sikerült megszerezned a helyszínen készült képeket? – tért a tárgyra a kórboncnok, a jámbor nyomozóhoz intézve szavait.
– Nem volt könnyű, de itt vannak – ütögette meg a fotókat nem leplezett elégedettséggel Herczen. – Délután vissza kell csempésznem Lexi bácsi irodájába.
– Akkor vizsgáljuk meg gyorsan! – indítványozta a doktor.
Arányi az idáig cipelt bőröndből kiemelt egy fura szerkezetet. Barna hosszúkás doboz volt, amelyet Herczen íróasztalára állított. A tetején két fénykép egymás melletti elhelyezésére szolgáló táblától mintegy 5 hüvelyknyire egy kukkert erősítettek, amelyen két nagy felbontású lencse helyezkedett el.
– Ez egy sztereonéző – magyarázta az orvos. – Mayer, a fotográfus mindkét beállításról két-két felvételt készített, mindegyik kissé más szögből ábrázolja a helyszínt. Ha ezeket a fotográfiákat egymásra vetítjük, térben jelennek meg előttünk.
Azzal elvette a káplártól a hanyatt fekvő grófot ábrázoló képpárt, s a tartóba helyezte azokat, szépen egymás mellé. Szemeit a kukkerre helyezte. Egyik szemével az egyik lencsén, a másik szemével a másik lencsén át nézett.
– Ühüm. Látom. Ühüm – ismételgette, miközben hosszú percekig tanulmányozta a fotókat.
Eltávolodott a sztereoszkóptól. Szinte gépiesen sorolta a látottakat:
– Teleki gróf holtteste a padlón hever, tökéletesen kinyújtva. Jobb keze mutató és hüvelykujja a nadrágszíj alá vannak szorítva, bal keze pedig a szívet érő lövés fölé borul. Zsebei kifordítva.
Herczen odament, valóban három dimenzióban volt megfigyelhető a gróf holtteste a szobájában. Bár egy szék sok mindent kitakart, a lábak és a kezek helyzete jól kivehető volt. A nadrágzsebek valóban ki lettek fordítva.
– Hmm, ezt eddig meg sem figyeltem. És a helyszínen sem tűnt fel – mormogta a derék nyomozó.
– Ez mindegy is. Menjünk tovább! – sürgette a doktor. – A holttest elrendezéséből arra lehetne következtetni, hogy bal kézzel lőtte agyon magát.
A káplár közbevágott:
– Várj csak! Az inas azt vallotta, hogy a gróf jobbkezes volt.
A kórboncnok a szakállát vakargatta.
– Az már önmagában érdekes, miért lövi magát agyon egy jobbkezes férfi a suta kezével. Ami ennél is furcsább, hogy ha úgy történt, ahogy a jegyzőkönyvben rögzítettétek, azaz a grófot a halált okozó lövés álló helyzetben, arccal az ágy és az éjjeliszekrény által képzett szeglet felé fordulva érte, ami után egyenesen hanyatt esett, akkor az eséstől sérülésnek kellett volna keletkezni a testen, elsősorban a fejen.
– Mit akarsz ezzel sugallni? – kérdezte Herczen.
– A helyszínen készült jegyzőkönyvbe az került, hogy: „sértésnek, erőszaknak vagy ellenszegülésnek semmi nyoma” – magyarázta Arányi. – Szerét ejtettem a boncolási protokollum tanulmányozásának: valóban nem volt a földre eséstől keletkezett sérülésnek nyoma a testen és a fejen.
A rendíthetetlen inspektor elfordította a fejét, s úgy mondta:
– Ez felettébb gyanús.
– Több mint gyanús – replikázott az orvos.
– Tévedhetett-e az eljáró kórboncnok? – tudakolta szakszerűen a nyomozó.
– Kizárt dolog – válaszolta határozottan Arányi. – Jó ismerősöm, azonkívül megbízható szakember. Nem hagyott volna ki fontos részleteket.
Felemelte bal keze mutatóujját, majd járkálni kezdett. Így folytatta:
– Gondoljuk át, mi történt volna akkor, ha a grófot nem álltában éri a lövés, hanem az ágyon ülve, könyökét a lábán megtámasztva húzta volna meg a ravaszt.
Leült a padra, próbálta eljátszani a történetet, úgy magyarázott:
– Ebben az esetben azonban nem a földre esett volna, hanem az ágyra, s így a lövés után neki kellett volna a padlóra feküdnie, ráadásul tökéletesen kinyújtott állapotban. A lövésnek továbbá valamiféle sebet kellett volna ejtenie a ravaszt meghúzó ujjon. Ennek sincs semmi nyoma.
Megint az arcszőrzetét simogatta. Maga elé mondta, töprengve:
– És miként kerülhetett a bal kéz a seb fölé? Ha a lövés a testet hátralökte, a karnak oldalt kellett volna a földre zuhannia.
Herczen csak figyelt szép csendben, nehogy megzavarja Arányit, aki teljesen magába fordulva vezette tovább gondolatmenetét. A doktor elővett néhány jegyzetet, elmerült bennük, aztán egy mekegésnek ható "aha" kiáltás kíséretében folytatta. Valójában az ő szájából ez az "aha" inkább úgy hangzott, hogy "eheee".
– A boncolás során megállapítást nyert, hogy a grófot baloldalról és fentről lefelé érte a lövés. A lövedék a mellkas 5. és 6. bordája között hatolt a testbe, átfúrta a bal szívkamrát, az alatta levő rekeszizmot és a gyomor felső görbületét, majd az első ágyékcsigolya mellett állt meg. Ebből arra következtetek, hogy a lövés 40-45 fokos szögből érte a grófot.
A nyomozó úgy érezte, most már kérdezhet:
– Lehetett-e ez ő maga?
A doktor azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeit.
– Kevés rá az esély. Mivel a lövés balról érte és a nadrágszíj alá szorított jobb kezét nem használhatta, bal kezét vállmagasságba kellett volna emelnie és mellkasára merőlegesen céloznia. Ez fizikailag képtelenség. Másik megoldás, ha nem mutatóujját, hanem hüvelykujját tette a ravaszra és a markolatot kifelé tartotta. Ez azonban olyan bizonytalan tartás, hogy alig lett volna rá esélye, hogy eltalálja a szívét. És még van valami…
Szándékosan hagyott időt Herczennek a közbevetésre.
– Mi az? – kérdezte a másik.
Arányi szünetet tartott, mielőtt bevitte volna a kegyelemdöfést:
– Nem volt lőpornyom sem a bal, sem a jobb kezén.
A kórboncnok száraznak tetsző stílusa dacára kiváló színész volt. Értett a feszültség fokozásához és az időzítéshez is.
A káplár csak hümmögött.
– Ez igaz, erre akkor én is felfigyeltem.
Ujjával megütögette a homlokát, majd így folytatta:
– Eszembe jutott valami. A fegyverszakértővel Lexi bácsi rögtönzött egy bizonyítási kísérletet, miszerint a pamlag és az asztal között két ember nem fért volna el, ha a támadó vízszintesen tartja a pisztolyt. Ezzel zárták ki a gyilkosság gyanúját. Amennyiben azonban lefelé tartotta a gyilkos a fegyvert, máris volt elég helyük.
– Ezt jól kiókumláltad, barátom – dicsérte az orvos. – Ha álltak, akkor a gyilkosnak egy fejjel magasabbnak kellett lennie, hogy úgy tarthassa a pisztolyt.
Arányi a fejét csóválta.
– Nem, nem, véleményem szerint Teleki ült, amikor elsült a fegyver.
– Ez ésszerűen hangzik – hagyta rá Herczen. – Jut eszembe, a széken találtunk vért.
– Akkor valószínűleg ott érhette a halál – vonta le a következtetést a doktor.
Herczen elgondolkodva cirógatta barkóját.
– Egyéb megállapítások? – kérdezte végül a kórboncnokot.
– A gyomorban volt emésztetlen ételmaradék. A tanúvallomások szerint bizonyosan 11 óra előtt vacsorázott. Erre utal, hogy ezen a másik képen nem látok tányért és evőeszközöket az asztalon. Figyelembe véve, hogy a táplálék a gyomorból 3-5 óra alatt távozik, a halál éjfél és hajnali 3 között következett be.
Az inspektor hosszasan bólogatott.
– Mik a szakértői végkövetkeztetéseid? – kérdezte.
Arányi összefoglalta az eddig elhangzottakat:
– A holttestet bizonyosan elmozdították az eredeti helyzetéből. Ezen kívül az a forgatókönyv a legvalószínűbb, hogy a grófot a lövés ülő helyzetben érte, a karosszékben pihenve, felülről mintegy 45 fokos szögben, egy ismeretlen kéz által.
Herczen szeme felcsillant. Diadalmasan mondta:
– Tehát gyilkosság volt. Homocidium!

A szerzőről

Bartal Tamás 1973-ban született. Eredeti végzettsége szerint jogász, több tudományos és közéleti cikk szerzője. A Jogi alaplap főszerkesztője. Több, az agresszív közlekedési morál elleni kampány szervezője és arca. Hobbija a tenisz, amatőr játékos. Gyermekkora óta ír. Több kisebb publikációt követően a verseket és rövid prózai alkotásokat tartalmazó Porcelánmosoly című kötete 2014-ben jelent meg. 2019-ben látott napvilágot az 1800-as évek derekán játszódó detektívregény-sorozat, a Lámpavas-trilógia bevezető darabja, a Lámpavas és pillangó című történelmi krimi.

Bartal Tamás szerzői Facebook oldala

Borítóleleplezés: Shhh! C&H Projects első novellagyűjteménye - ("A kötetben hazai szerzők romantikus írásait mutatjuk be, amik között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, az igazit, ami titkaival együtt válik még csábítóbbá.")

Pár nappal ezelőtt kaptam felkérést M. Z. Chapelle írónőtől, hogy lenne-e kedvem borítóleleplezéshez, mely bemutatja Shhh! a C&H Projects első novellagyűjteményét.  Így igent mondtam, hogy blogomon megjelenhessen az új borító a novelláskötetről. Előrendeléshez hamarosan hozom a linket is. Addig is lent a bejegyzés alatt találhatjátok a csoport fb oldal linkjét. Kövessétek be bátran!

Fogadjátok szeretettel a gyönyörű szép borítót.

Sssh! Itt bizony a titkoké a főszerep! A C&H Projects első novellagyűjteményében olvashattok fantasztikumba bújtatott varázslatos találkozásokról, szenvedélybe oltott újrakezdésekről, vagy épp bérházak liftjei előtt elsuttogott ígéretekről. A kötetben hazai szerzők romantikus írásait mutatjuk be, amik között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, az igazit, ami titkaival együtt válik még csábítóbbá.

Hamarosan előrendelhető a C&H Projects romantikus antológiája!

Részlet a novelláskötetből:

 

 Pataki Eszter, Pataki Krisztina

Hóvarázs

 Amikor három óra alvás után hajnalban belenézek a tükörbe, fájdalmasan veszem tudomásul, a magam mögött hagyott szenvedős-stresszelős éjszaka nem múlt el nyomtalanul. Vérágas, táskás szem, holtsápadt bőr, szénabála haj. És ha jól látom, azok ott pattanások? Csodás!
Nem sok időm van a kinézetem miatt siránkozni, negyed órát adok magamnak arra, hogy fésű és smink segítségével javítsak a megjelenésemen. A gyomrom görcsben. Egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy néhány óra múlva ötösre vizsgázzak, így önbizalomhiányomat kinézetem feltuningolásával próbálom ellensúlyozni.
Persze a nagy sietségben minden balul sül el. Félrecsúszik a tusvonal, a szemöldökömet túl vastagra húzom, a szempillaspirál keféje pedig valamiért a szememben köt ki, összemázolva ezzel az alsó szempillasor alatti területet. A fenébe! Egyáltalán miért csinálom ezt? Mit várok ettől az egésztől?
Ahj, legalább ne ez lenne az utolsó vizsgaidőpont, akkor nem paráznék ennyire, de így? Ha most elbukok, kuka a félévemnek. Hát, ezt jól megcsináltam, mondhatom…
A villámgyors készülődést letudva, útra készen lépek ki a lépcsőházból. Az utcák kihaltak, még nincs senki, aki rácsodálkozhatna a szűz hóra. Persze, hisz ilyenkor csak az van ébren, akinek muszáj, és akinek muszáj, annak sem ideje, sem ereje ámuldozni a szakadó pelyheken, mert rég elmúlt már karácsony, a hó pedig ilyenkor csak kellemetlenség, nyűg, a közelgő tavasz illúziójának megcsúfolása. Latyak és sár, beázott cipő, hideg kéz, mély álom.
Már tíz perccel a megbeszélt időpont előtt a szakadó hóesésben várom az autót a buszmegállóban. Fázom, jobbra-balra lépkedek, hogy felmelegedjek. Kiáramló leheletem szürkén gomolyog előttem.
Mivel eddig máson sem járt az eszem, mint a közelgő bukásomon, csak most tudatosul bennem, tulajdonképpen ez lesz az első alkalom, hogy egy idegennel vitetem fel magam Pestre. Kicsit parázom attól, mi vár rám.
Totál szét vagyok zuhanva, és nagyon remélem, a jövendőbeli sofőröm nem arra számít, hogy teljes lelki nyugalomban végigbájcsevegem az utat. Viszont az is gáz lenne, ha csak csendben ülnénk, és a tücsökciripelős, kínos jelenetet megelőzendő, benyomná a rádiót. Na, és mi van akkor, ha egy idióta lesz? Gábor azt mondta, megbízható a srác. Hát persze, mivel a haverja, de vajon ez a vezetői képességeire is vonatkozik? Havazik, csúszósak az utak, nem igazán szeretném a szétroncsolódott autóba szorulva várni a mentők kiérkezését.
Mielőtt további rémképek pörögnének le a fejemben, észreveszem, hogy egy autó lassít, majd megáll előttem.

∞

Január tizenkettedike, hétfő. Hajnali öt óra, szakadó hóesés. Jobb időt keresve sem találhattam volna a világgá menésre. Hát igen, már megint felmondtam. Egy évnél tovább sehol sem bírom. Egyszerűen nem viselem jól a kötöttségeket. A megnyúzott szabadidőm, mint sarokba szorított farkas vicsorít, hogy adjak teret neki, a testem-lelkem pedig visszaköveteli azokat az elvesztegetett másodperceket, amiket nem rá fordítottam.
Így élek én. Egy év munka, egy év szabadság. Egy év kemény takarékoskodás, ahol még az ételt is lespórolom a kajámról, majd egy év zene, hobbi, utazgatás.
Azt mondják, lopom a napot, ám szerintem minden perc, amit az ember önmagára fordít, az nem elpocsékolt idő, hanem lehetőség. Nem kell megváltanod a világot, néha hagyd, hogy a világ váltson meg téged. A társadalom peremvidékén, a csavargók és álmodozók birodalmában pedig közelebb nem is lehetnél a megváltáshoz.
Azt mondják, pénz vagy idő. Én az időt választom. Nincsenek nagy igényeim. Míg más egész életében a családi házra gyűjt, nekem elég a kert végi fészer is. Nem azt mondom, hogy nincsenek álmaim, még mindig keresem a nagy-nagy ötletet, amellyel örökre kivonhatom magam a társadalmi kötöttségek mókuskerekéből, mindössze annyi, hogy azt vallom, a boldogság nem az anyagi javaktól függ.
Efféléken agyalok, miközben az üres városon autózom keresztül az autópálya irányába. Nem sietek sehová. Az útviszonyok sem éppen a legjobbak, na meg kőbe vésett úti célom sincs. Szakad a hó, jár az ablaktörlő, szól a rádió – valami kellemes népzene–, minden faja.
A külvárosban elhaladok a sokemeletes panelházak sora mellett, melyek ablakaiban már néhány helyen ég a lámpa. A buszmegállóban egy lány áll egymaga. Bizonytalanul tekintget jobbra-balra, vár valakit. Tetszik a füles sapka alól kilógó hosszú, szőke haja, a vékony, alacsony termete, na meg az ártatlanságot tükröző, elesett arca, szóval, mint aki mindig készen áll egy kalandra, úgy döntök, megkérdezem, mi az ábra.
Lassítok, megállok mellette, majd lehúzom az anyósülés felőli ablakot. Meg akarnám szólítani, de mielőtt bármit mondhatnék, közelebb jön, csizmája ropog a friss hóban, behajol az ablakon, és bemutatkozik.
– Szia! Emma vagyok, te pedig Hunor, aki Pestre visz ma, igaz? – kérdezi tétován.
Nagy kék szeme olyannyira rabul ejt, hogy egy pillanatra köpni-nyelni nem tudok, de aztán hamar összekapom magam, hisz a lány választ vár tőlem, nem pedig halképpel való előremeredést.
Azt hiszi, én vagyok Hunor, aki ma Pestre viszi. És a fenébe is az egésszel, egyszer élünk. Miért ne lehetnék én Hunor?

A csoport fb oldala:

C&H Projects

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Bartal Tamás a Lámpavas-trilógia szerzője - ("A sorozatgyilkosok története valamiért sok embert vonz: a róluk szóló történetek könyvben és filmben is igen népszerűek, gondoljunk Hasfelmetsző Jackre vagy Hannibal Lecterre.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az Bartal Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az író Lámpavas-trilógiájának első két kötete az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány gondozásában jelent meg.

 Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

A Lámpavas- trilógia első két kötetének megírása sok kutatómunkát igényelt? Ha kutatásokat végez egy-egy regényéhez, hol néz utána az információknak?

Egy történelmi regény megírása szerteágazó és alapos kutatást igényel, legalábbis annak a szerzőnek, aki fontosnak tartja a hitelességet. Én ezek közé a szerzők közé sorolom magam, így sok időt töltöttem a történelmi és gazdasági háttér felkutatásával. Szerencsére a mai világban az interneten szinte minden ehhez szükséges adat, tanulmány, cikk és kép megtalálható, hiszen komplett könyvtárak és múzeumok költöztek a világhálóra, ami töméntelen mennyiségű forrásanyagot jelent.

 Meddig tartott az írás folyamata?

Az első regény megírása évekig tartott, mert nem szisztematikusan dolgoztam, hanem amikor éppen volt időm, vagy amikor volt ahhoz erőm, hogy hajnalig fennmaradjak, és írjak. A második könyv megalkotása már rövidebb időt ölelt fel: több kisebb szabadságot vettem ki, amit kizárólag írással töltöttem. Néhány hónap alatt el is készültem a második résszel, de a pandémia miatt egy évvel eltoltam a második kötet megjelenését.

 Mikor kezdett el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tíz éves koromban egy vasárnap délután leültem apám Erika írógépéhez, s elkezdtem ontani magamból a különböző műfajú írásokat: verseket, gondolatokat, rövid történeteket, drámákat is. Először utánoztam másokat, majd a gimnázium végére találtam meg a saját hangomat. Az egyetem és a jogi karrier azonban háttérbe szorította az írást az életemben, ami nem jelenti azt, hogy semmit sem alkottam, de rendszertelenül és véletlenszerűen írtam, elsősorban verseket, mert ahhoz rövidebb idő is elég.  Negyven éves koromban döntöttem el, hogy kiadom a fiatalkoromban született írásaim egy részét, ez volt a Porcelánmosoly című kötet.

 Eredetileg jogász volt és Jogi alaplap főszerkesztője. Ilyen tapasztalatokkal milyen érzés volt könyvet írni? Ráadásul trilógiát?

Az első kötetem főként verseket és néhány rövidebb prózai alkotást tartalmazott. A regényírás gondolata mindig is foglalkoztatott, de nem volt meg bennem ehhez a kellő elszánás és főleg kitartás. Mivel a történelem a hobbim, az első kötet után történelmi témájú novellákat terveztem csokorba szedni. Az első néhány kis történet 1848-as történelmi eseményekhez kapcsolódott, mintegy véletlenszerűen. Egyszerre úgy éreztem, hogy ha lenne egy kerettörténetem, akkor abba beilleszthetőek lennének ezek a novellák. És itt vettem nagy hasznát a jogi végzettségemnek és az onnan hozott rendszerezettségnek: kemény munkával összehoztam egy logikusan felépített rendszert, vagyis egy detektívregényt, csak meg kellett hozzá találnom a megfelelő „esetet”. Mire az első regényt befejeztem, már tudtam, hogy folytatni fogom, mert megszerettem a főbb szereplőket, s az ő sorsuk alakulását meg akartam mutatni az olvasóknak, egy másik történet keretében.

 Hogyan talált rá az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítványra?

 Baráti kapcsolat révén találtunk egymásra. Én voltam az első projektjük.

 Történeteiben mennyire van jelen fantázia és valóság? Úgy értesültem, hogy a regénye igaz történet alapján íródott. Ez már a valós személyek neveiből is látszik. Mégis kíváncsi lennék rá, hogy hány százalékban alkotja fikció ezeket, a történeteket, és mekkora részét alkotja a valóság.

A krimisorozat első részénél szabadabban bántam a tényekkel, mert két egymástól független bűnesetet gyúrtam egybe, és időben néhány évtizeddel korábbra, a szabadságharc idejébe helyeztem át a történtet. Ettől eltekintve a mellékszereplők valós személyek, s kalandos történeteik is igazak. A második rész esetében sokkal inkább törekedtem a történelmi hűségre: a történet maga a legapróbb részletekig valós magból táplálkozik, s csak annyiban nyúltam hozzá az igaz történethez, amennyit a dramaturgia megkívánt. Azt még tudni kell, hogy a visszatérő főszereplők, Herczen Vilmos nyomozó és segédje, Pités poroszló képzelt személyek, de az általuk folytatott nyomozás minden elemében megvalósult, és hitelesen dokumentált.

 Honnan jött az ötlet, hogy a történelmi zsánert összefonja a krimivel a könyveiben? Mindig is ebben a zsánerben szeretett volna írni? Más zsánerben tervezi kipróbálni magát?

A valóságot feldolgozó detektívtörténet, azaz a dokukrimi műfaja olvasóként és filmnézőként is az egyik kedvencem, a történelem pedig a fő érdeklődési köröm, így „adta magát” ez a párosítás. Ráadásul ezzel a zsánerrel még nincs telítve a piac. Más műfajok is érdekelnek: a sci-fi, a romantikus regény… ki tudja, mit hoz a jövő.

 Hogyan született meg ez a történet, miért pont 1848-as történelmi időszakot öleli fel a könyv? Miért éppen ez a korszak áll a legközelebb a szívéhez?

Az az érdekes, hogy a magyar történelemből sosem a reformkor vagy a szabadságharc időszaka volt a kedvencem, hanem inkább a dualizmus kora. Azon belül a Mikszáth által is megörökített pártcsatározások ragadták meg a fantáziámat. Talán nem árulok el nagy titkot, de ez utóbbi a második kötetben is visszaköszön. Az 1848-as forradalom és szabadságharc fő eseményeit már sokszor feldolgozták, nehéz azokról újat mondani – már ami a nagy eseményeket illeti, így én a történelmet alulnézetből kívántam megjeleníteni: a Lámpavas és pillangó című első kötet a kisembereket és az ő egyszerű történeteiket mutatja meg. Másként fogalmazva a regényben nem az szerepel, hogy Kossuth beszédet mond és hallgatóságát elragadják a szavai, hanem a jelenet ott kezdődik, hogy Kossuth kimegy a teremből, az imént még lelkesen tapsoló mozgalmár azon morfondírozik, hol veszi meg a marhaszügyet, amit megígért a feleségének. A második részben kiemelt szerepet kap a bűneset áldozata, Teleki László gróf, aki korának egyik legnépszerűbb politikusa volt, és aki nem félt szembe fordulni a Habsburg-ház önkényes hatalomgyakorlásával. Halála azóta is a magyar történelem egyik legnagyobb rejtélye. Ahhoz hasonló homály övezi, mint Szent Imre herceg vagy Zrínyi Miklós halálát.

 Melyik az a történelmi időszak, amiről nem írna? Mi ennek az oka?

Őskori történetet nem szívesen írnék, az a téma hidegen hagy. Nem dolgoznék ugyanis olyan karakterekkel, akiket az ösztönök vezérelnek, ráadásul egy ingerszegény környezetben. De az ókortól kezdve minden jelentősebb kultúrában látok annyi fantáziát, hogy egy regény színhelyéül szolgáljon. A magyar történelem pedig különösen közel áll a szívemhez: a középkor, a Rákóczi-szabadságharc, a két világháború közötti időszak és az 1956-os forradalom is hálás témát jelentene.

Milyen érzés befejezni egy kéziratot?

Nehéz kérdés, mert a kézirat csak akkor van készen, amikor a nyomdába kerül. Én sokszor újraolvasom a fejezeteket, és átírom őket, még az utolsó utáni pillanatban is. De persze ennek a folyamatnak érthető okokból valahol véget kell vetni. A kézirat lezárása ezért csak félig jelent elégedettséget, mert ott motoszkál az emberben, hátha valami hiba, elírás maradt a szövegben.

 Karakterek megírása mekkora kihívást jelentett? Valakiről formázta őket vagy teljesen kitalált szereplők?

A karakterek fele részben valós történelmi figurák, az esetükben megnézem a róluk készült korabeli festményt vagy fényképet, és ezek alapján mintázom meg őket, minél valószerűbben. Vizuális típus vagyok, így a fiktív karakterek esetében megjelenik a lelki szemeim előtt egy kép róluk, és azt próbálom megfogni, szavakba önteni. Pités segédrendőr esetében például Paudits Béla egykori színész képe ugrott be, róla mintáztam a figurát. 

 Sorozatgyilkosok. Miért pont ők? Mi vonzza Önt ebben a témában?

A sorozatgyilkosok története valamiért sok embert vonz: a róluk szóló történetek könyvben és filmben is igen népszerűek, gondoljunk Hasfelmetsző Jackre vagy Hannibal Lecterre. Az embereket szerintem egyszerre izgatja és egyben taszítja, undorítja a többszörös gyilkosok személyisége. Olyan dolgot akarunk tanulmányozni, amiről mélyen tudjuk, hogy soha nem érthetjük meg, annyira logikátlan és antihumánus más emberek életét kioltani, ráadásul nem kényszerből, mint a katonák esetében, hanem önként vállaltan, élvezetből.

Nem gondolkodott még azon, hogy írói álnevet használjon?

A történelmi dokukrimi műfajában nincs semmi olyan, amit ne vállalhatnék fel saját nevemmel. Egyelőre nem gondolkodtam ezen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyve megjelent?

Régi vágyam vált valóra az első regényem megjelenésével, sok munkám volt benne, sokszor dolgoztam át, így azt hiszem, érthető a büszkeségem. Az, hogy már a folytatás is megjelent, csak hab a tortán.

  2019-ben indította útjára a regényfolyamot, aminek eddig két része jelent meg. Hány részesre tervezi ezt a sorozatot?

A Lámpavas-sorozatot eleve trilógiának terveztem, tehát a harmadik könyv mindenképpen elkészül. Vannak más terveim, más zsánerben is kipróbálnám magam, így a harmadik etap után egy időre valószínűleg félreteszem a Herczen Vilmos nyomozó személye köré épülő történeteket. De nem zárom ki, hogy Herczen Vilmos káplár egyszer visszatér a jövőben, és tovább bővül az ő univerzuma. Bőven van még híres bűneset a XIX. századból, ami megoldásra vár.

Tervezett és tudatos folyamat számára az írás, vagy impulzív?

A versírás mindenképpen impulzív folyamat. A könyvírás azonban nagyon nem az, sőt véleményem szerint nem is lehet az. Egy krimi esetében végképp nem, hiszen itt a logikának és az érthetőségnek kiemelt szerepe van. A Lámpavas-sorozat nem természetfeletti krimik gyűjteménye, ahol a harmadik fejezet után egy manó vagy egy korabeli Superman-jelmezbe öltözött figura egyfajta isteni beavatkozásként minden logikát felrúgva megváltoztatja a történet folyását.

Mi a célja ezzel a könyvvel? Szeretné bemutatni a múltunk egy bizonyos részét és ezzel is tanítani valamit, vagy csak szórakoztatni szeretné az olvasóit?

A Lámpavas-trilógia első részénél törekedtem arra, hogy a történelmi korból, annak szokásaiból minél többet jelenítsek meg. Azt hiszem, ezt sikerült megvalósítanom, így a második részben már sokkal jobban koncentráltam magára a történetre, hiszen azt gondoltam, hogy aki olvasta az előzményt, az már képben van a történelmi háttért illetően.

A műveiben vannak kedvenc jelenetei? Vagy vannak olyanok, amiket nehezen tudott megírni?

Minden írónak vannak kedvenc szereplői és kedvenc jelenetei, akár beismeri, akár nem. Mégsem szeretném elmondani, hogy nekem melyik az, mert sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy az olvasók élvezzék a regényt, és felfedezzenek maguknak kedvenc részeket. Olvasóimmal beszélgetve egyébként mindenkit más fog meg a regényben, és azt hiszem, ez jó dolog.

Hogyan születik meg egy-egy történet? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúl?

A dokukrimi sajátja, hogy igaz történeteket dolgozunk fel. Rengeteget kutattam és kutatok olyan történetek után, amelyek kerettörténetként vagy mellékszálként beépíthetőek egy regénybe. Interneten vagy a szóban forgó korról készült kiadványokban kiváló ötleteket lehet találni.

Kik láthatják először a kéziratát? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Első olvasóm mindig anyukám, aki gyerekkoromtól fogva támogatta írói törekvéseimet. Utána egyik barátom következik, akinek meglátásaiban tökéletesen megbízom. Utána kerül a szöveg a szerkesztőhöz.

A családja miként fogadta a hírt, hogy könyvet ír, sőt meg is jelent?

Először is nagy köszönet a családomnak, mert a könyveim születéséből ők leginkább azt látják, hogy főállás mellett a szabadidőmben foglalkozom az írással, gyakran a velük tölthető idő terhére. Ez nem lehet számukra egyszerű. Ettől függetlenül természetesen büszkék rám és a műveimre. 

Mit üzen az olvasóinak, mikor várható a következő kötete?

Sok projekt van a tarsolyomban, de mindegyik olyan stádiumban van, hogy nem szívesen beszélek róla. A Lámpavas-sorozat olvasóinak pedig azt üzenem, hogy ha megszerették a főszereplőket: a jóképű nyomozót, Herczen Vilmost, az együgyű segédrendőrt, Pitést vagy az emberkerülő kórboncnokot, Arányi professzort, akkor két éven belül bizonyosan találkozni fognak az új történettel, a sorozat harmadik részével. Addig is, népszerű színészek tolmácsolásában akár hangoskönyv formájában élvezhetik az eddigi részeket: a Lámpavas és pillangó című kötet a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Vári Attila tolmácsolásában hallható, a második rész, a Lámpavas és a mindent látó szem felolvasása pedig előkészületben van.

 A könyveket itt szerezhetőek be:

Bartal Könyv

Lámpavas és a mindent látó szem (2. kötet):

Libri

e-könyv és hangoskönyv hamarosan

Lámpavas és pillangó (1. kötet):

Libri

Libri (e-könyv)

Voiz (Hangoskönyv)

Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni - ("Magával ragadott a humorra, vicces története, egyúttal szívszorító, nagyon szomorú. Vége felé már pityeregtem, törölgettem a könnyeim.")

Nemrég vásároltam meg  Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni (Barátnak tartalak 3.) című könyvet. Azonnal ki is olvastam, pedig csak bele akartam olvasni, hogy milyen, miről szólhat. Hát magával ragadt a történet.

 Abby Jimenez:
Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
(Barátnak tartalak 3.)

Tartalom:

 Vanessa a saját szabályai szerint éli az életét – mindig csak az adott nap számít, és abból ki kell hozni a lehető legtöbbet. Nem akar elpazarolni egy pillanatot sem és nem szeretne lemaradni egy élményről sem, mivel nem tudja, hogy vajon őt is érinti-e ugyanaz a végzetes genetikai betegség, mint az anyját. Egyébként is, rengeteg tennivalója van, épp a világot utazza körbe, hogy megmutassa a több millió YouTube-követőjének, hogyan élvezzék ki életük minden pillanatát. De miután a féltestvére hirtelen Vanessára hagyja a kiskorú lányát, ő pedig kénytelen otthon maradni, hogy beláthatatlan ideig pótanyuka legyen, hirtelen már nem érzi magát formában.

Legnagyobb meglepetésére épp a szomszédban lakó, hihetetlenül dögös ügyvéd, Adrian Copeland ajánlja fel a segítségét. Elvégre alig ismeri. De ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Vanessa rájön, hogy az ő gondtalan életmódja és Adrian kiszámíthatósághoz való ragaszkodása hosszú távon nem fér össze. Csakhogy Vanessa tudja legjobban, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy féljen a legnagyobb kockázattól...

Véleményem
5/5

Amikor megvettem, én csak bele akartam olvasni a könyvben, de beszippantott ez a történet. Magával ragadott a humorra, vicces története, egyúttal szívszorító, nagyon szomorú. Vége felé már pityeregtem, törölgettem a könnyeim. Elképzelni se tudtam, hogy lehet úgy élni, hogy fejünk felett ott lóg a rettenetes halálos kór.

"Mindig kell,  hogy legyen egy kaland, ami rád vár. Ha várhatsz valami, az egyenlő boldogság."

Vanessa egy hős! Minden szempontból. Imádtam, ahogy élte az életét, próbálta jót kihoznia minden rosszból. Majd megismerkedett szomszédjával Adrian-nel. Innentől kezdve kedvenc párosom lettek számomra, na meg a picur Grace. Velük örültem, szomorkodtam, lettem boldog. Kész érzelmi hullámvasút volt... 

"Még ha nincs is pénzed vagy időd és rossz az idő, akkor is élhetsz izgalmas életet, ha megpróbálod."

Nehéz megírnom úgy a véleményemet, hogy ne kotyogjak el belőle. Tetszett az egész történet, hogy voltak vicces pillanatok, aztán szomorú részek. Kedvenc karakterem Drake. El tudnék képzelni egy külön történetet... Ahogy haladt a történet úgy lett világosabb, hogy mindketten odáig vannak, de még sem mernek lépni egymás felé. Drukkoltam, hogy végre kapjanak már össze magukat. Bolond is látja, hogy mi zajlik kettőjük közt. 

Abby Jimenez most sem fukarkodott szívfájdalmas témához nyúlni, hiszen az előző két részében is valós személyről mintázta a karaktert. Itt is hasonlóan egy kitalált karakter köré építette a történetet a halálos kórra felhívva a figyelmet. Ami számomra nagyon jó, hiszen áltaka megismerhetjük a betegséget, azzal járó következményekkel.

"Bátor ember vagy, hogy ezt bevállalod, Adrian Copeland. Bátrabb, mint a nagyátlag."

Rég volt már,hogy ennyire megfogjon egy történet, Abby-től pedig már eleve nagyon vártam. Hiszen nem az első kötet számomra. Az első kettőt is imádtam olvasni, ráadásul visszatértek a kedvenc karaktereim az előző kötetekből. Bízom benne, hogy lesz még tovább, hanem is ezzel a történettel, de biztosan újat fog írni. Mindenképpen várom Abby Jimeneztől következő regényét. Minden sorát imádom. Kedvencem!

Ajánlom szívből nektek. Érdemes beszerezni, elolvasni szem nem marad szárazon. A vége, ahogy Adrian twitteren kereste Vanessát az egyszerűen zseniális. Végre legyőzte a fóbiát.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Álomgyár Kiadó