Megint hoztam egy újabb részletet Gergely Melinda: Új életre
ébredve c. könyv második kötetéből. Kíváncsian várom mi lesz ebből. Hamarosan beszerzem
majd. Remélem nektek is tetszettek a részletek. Jó olvasást kívánok nektek!
Gergely Melinda: Új életre ébredve II.
Tartalom:
Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)
- Gyere kedvesem - szólt a férje miközben kinyitotta az ajtót, és a kezét nyújtotta neki.
Izabella kénytelen kelletlen elfogadta a segítségét. "Micsoda udvariasság, ha!"- tombolt magában. Még sohasem volt hozzá ilyen kedves. Ez nagyon meglepte őt de, mindeközben dühítette is. Mi történhetett a távollétében, ami ennyire megváltoztatta őt? Vagy talán csak megjátssza magát? Ha igen, akkor igen csak jó színész. De mi lehet az oka rá? Egymást kergették a gondolatok a fejében. Nem talált magyarázatot a viselkedésére.
- Debóra már türelmetlenül vár - hallotta ismét a férje hangját.
Elmosolyodott és követte a férfit, aki még mindig szorosan fogta a kezét, mintha csak attól félne, ha elengedi, talán megszökik. Mindig is ennyire féltette és vigyázott rá. Ezért érezte börtönben magát mellette. Soha semmit nem tehetett az engedélye nélkül.
A panelház bejáratánál megálltak. Nehéz, szürke vasajtó, ami csak nehezen nyílt miután mágneskártyával kikattintották a zárat. A börtöne bejárata, gondolta a nő.
Beszálltak a liftbe. Izabella szótlanul várta, hogy végre kiszállhassanak. Utálta a lifteket. Most viszont ahogy újra végignézett a férjén, már nagyon is értette, hogy Vilmos miért rémíthette meg annyira. Szembetűnő volt a hasonlóság a két férfi között. Nem csak a testalkatuk, a magasságuk, de még a hajuk és a szemük színe is ugyan olyan. Az arcuk viszont egyáltalán nem hasonlít. Persze ez akkor neki aligha számított. Nem csoda, ha annyira félt tőle. Erre viszont még csak emlékezni sem akart. Inkább más irányba terelte a gondolatait.
Már alig várta a viszontlátást a kislányával. De mit fog majd mondani neki? Biztosan kíváncsi lesz, hogy hol volt ennyi ideig és bár Miki nem kérdezősködött, biztosra vette, hogy meg kell magyaráznia mindent. Habár nem akart belemerülni a részletekbe.
A lift végre megállt a harmadik emeleten és ők kiszálltak. Szemben volt a lakásuk. Nagy barna vasajtója volt, mint az összes többinek.
- Kész vagy?- kérdezte Miki kedvesen az ajtó előtt.
- Igen - felelte tétován s mély levegőt vett.
Miki lassan kitárta az ajtót. Bianka és Debóra már nagyon várták őket, és ahogy meghallották az ajtó nyílását rohantak is eléjük.
Debóra a hatéves kislány épp olyan volt amilyenre emlékezett. Gyönyörű. Vállig érő egyenes szőke haja csak úgy lobogott, ahogy szaladt felé. A sötétkék szeme felragyogott a boldogságtól, ahogy meglátta az édesanyját. Térdig érő hosszú ujjú, rózsa mintás, fehér kis ruhát viselt, persze jégerrel, mert már egyáltalán nem volt olyan meleg. Egyenesen az anyja nyakába ugrott és erősen átölelte őt.
- Kislányom...! Kislányom...! Az én kicsi kislányom...!- ismételgette könnybe lábadt szemekkel a nő.
- Hol voltál ilyen sokáig anyuci?- kérdezte kíváncsian Debóra.
- Messze, nagyon messze - suttogta könnyeivel küszködve. - Egy másik életben.
- Az a fő, hogy most itt vagy velünk - szólalt meg Miki megértően.
- Izabella!- hatódott meg Bianka kedves öleléssel üdvözölve őt. - Annyira hiányoztál!- suttogta miközben neki is eleredtek a könnyei.
"Izabella... Izabella...!"- ismételte el újra és újra a saját nevét gondolatban. "Az én nevem Jázmin! Hogy fogom ezek után megszokni a régi életemet?"- tette fel magának a kérdést kétségbeesetten.
- Gyertek már be!- hallatszott egy házsártos női hang a nappaliból.- Csak nem akartok egész estig ott állni! Ideje szemügyre vegyem a szökevényt.
Hát persze! Ki lehetett volna más, mint Sára, az anyósa. Gondolhatta volna, hogy őt sem hagyják ki a "jó hírből" miszerint él. Biztos volt benne, hogy nem jó szándék vezérelte a látogatását. Mindig is tudta, hogy Miki bizonyára tőle örökölte az elviselhetetlen természetét. Mindig neki volt igaza és soha nem tűrt semmilyen ellentmondást. Úgyhogy a kérése mindig, mindenki számára azonnali parancs volt.
Mindannyian besétáltak hát a nappaliba. Épp olyan volt amilyenre emlékezett: tágas és otthonos. Bár az egész lakás kicsinek tűnt most neki Krisztián villája mellett. A bejárattól keskeny kis folyosón haladtak át. Az első ajtó a konyhára nyílt, a második a fürdőszobára, a harmadik pedig az ő hálószobájuk, ami nem volt túl nagy de nekik épp megfelelt. A negyedik ajtó a bejárattal szemben a nappali volt. Oda léptek be.
Jobb oldalt az ablakon hófehér selyem függöny lengedezett, az erkély ajtórésnyire nyitva állt beengedve a friss levegőt. Az egész szobát beragyogta a napfény. Az erkély beton párkánya, mint mindig tele volt, virágcserepekben, színes virágokban pompázó, szobanövényekkel. Az ajtó bal oldalán, az ablakkal szemben két csokoládészínű, bőrfotel állt előtte kis üvegasztal rajta három kávéscsésze és egy dohányzó néhány elnyomott cigarettacsikkel. Mellette a sarokban egy könnyező pálma állt óriási levelekkel. Néha látni lehetett, ahogy kicsi vízcseppek gördülnek végig a levelein akár egy-egy apró könnycsepp. Imádta ezt a növényt. Úgy gondolta, hogy azért sír, mert osztozik a bánatában. Amellett volt az ajtó, ami Debóra szobájába vezetett. Onnan egy cseresznye színű bútor húzódott végig a falon, épp a bejárattal szemben, egész az ablakig. Középen a két egyajtós szekrény között egy üvegajtós vitrin fölött volt a tévé, annak a két oldalán pedig egy-egy akvárium díszelgett, amikben színesebbnél színesebb halak úszkáltak. Miki kedvencei. Felettük könyvespolcok roskadoztak tele regényekkel és verseskötetekkel. Vele szemben, épp az ajtó mellett volt a csokoládé színű kanapé ahol Sára már türelmetlenül várta a tékozló menyét, aki minden bizonnyal a szeretője társaságát élvezte mostanáig.
Izabella emelt fővel lépett be a bordó virágmintás szőnyegre, ami a szoba közepén terült el. Ahogy meglátta eszébe jutott milyen szeretettel vásárolta ezt egy vásár alkalmával. De most nem csak ez tűnt teljesen idegennek neki, hanem az egész lakás, sőt az egész eddigi élete is, beleértve a családot is amiben semmi keresnivalója nem volt. Egyedül a kislánya iránti szeretet keltette benne azt az érzést, miszerint otthon van, semmi más.
Az anyósa azon nyomban fel is állt és elé lépett. A szeméből csak úgy sütött a gyűlölet és a megvetés, ahogy végignézett rajta.
Izabella szemrebbenés nélkül állta a tekintetét, amikor a szemébe nézett. Hasonlított a lányára azt a huszonhat évnyi korkülönbséget eltekintve, persze a természetük egész más volt. Szőkésbarna haja kontyba fogva állt a fejetetején, ami csak még szigorúbb külsőt kölcsönzött neki, barna, mogorva, szemei pedig még inkább kihangsúlyozták jellemét, nem beszélve rezdületlen arcáról, ami tiszteletet parancsolt. Nem hiába volt évekig tanárnő. Biztosan rettegtek is tőle a diákjai. Az idő láthatóan nem sokat fogott rajta, bár az arcán már mélyültek a ráncok, amiket már a legdrágább arckrém sem tüntethetett volna el, az alakján viszont nem látszott semmi. Ahogy ott állt a sötétkék kosztümjében, csinosnak és elegánsnak festett, akár egy harminc év körüli nő.
Bianka csak külsőleg hasonlított az édesanyjára, de a jellemük teljesen különbözött. Míg az anyja konzervatív nő volt, ő modern. A kosztümök helyett ő a kihívó ruhákat részesítette előnyben. De nem csak emiatt nem egyeztek meg soha, az életszemléletük is egész más volt. Sára mindig önmagát részesítette előnyben, hajlamos volt elfeledni, hogy a világon mások is élnek rajta kívül, ezen kívül szeretett mindig a figyelem középpontjában állni és imádta, hogy az emberek körülrajongják. Bianka viszont a kihívó öltözködése ellenére, ami igencsak megbotránkoztatta a világot, és amit kifejezetten az anyja bosszantására talált ki, nagyon melegszívű és igencsak segítőkész volt. Egyetlen dolgot örökölt az anyjától méghozzá a harciasságát. Soha nem adta fel, és ha kellett mindenkivel kész volt szembeszállni, hogy bebizonyítsa az igazát.
Az anyósa már az első perctől nem nézte jó szemmel Izabellát és nem csak a rosszhírű családja miatt, hanem mert elvette tőle az ő drága, egyetlen kicsi fiát, aki mindig szó nélkül teljesítette minden kívánságát. Egyszerűen nem tudta elfogadni azt a tényt miszerint ezen túl a feleségéhez fog tartozni és nem pedig hozzá. Ezért pokollá tette az életét a fiatalasszonynak, akit a vetélytársának tekintett. Jól ismerte a fia gyenge pontját, tudta mennyire féltékeny ezért csak még inkább szította a már amúgy is lángoló tüzet.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
