Köszönöm Sylvia River írónőnek, hogy elvállalta az újabb
interjúfelkérésemet. Ezúttal arról beszélgetünk, hogy „Hogyan készül a könyv, történet?”. Sajnos többeknek fogalmuk nincs,
hogy az íráson kívül mi mindent kell tenni ahhoz, hogy az olvasók kezébe kerülhessen
az adott könyv. Az írónőnek jelenleg a Reményhajsza
4. része jelent meg nemrégiben és én abban a szerencsés helyzetben vagyok,
hogy el is olvashatom. A könyvéről, munkásságáról és annak fogadtatásáról
fogunk beszélgetni.
1. Hogyan születik meg egy történet? Van esetleg ihlet, ötlet vagy
inspiráció?
Ihletnek, ötletnek és
inspirációnak is kell lennie ahhoz, hogy megszülessen egy sztori. Nálam sosem
tudatos, nincs olyan, hogy „erről írnék”. El kell varázsolnia az ötletnek olyan
szinten, hogy gyakorlatilag kényszerként működjön.
Az ihlet meglehetősen csalfa
tünemény, ha kevés van, az is baj, ha sok, az sem jó. Ha a távollétével tüntet,
hiába bámulom a képernyőt, ha túlzásba viszi, akkor, muszáj (lenne) írni, de
arra nem mindig van mód.
Inspirálni tud egy kép is akár,
de sokkal inkább a zene az, amely sokat segít nekem írás közben. Elringat a
megfelelő hangulatba, és máris lehet gépelni – amennyiben a csalfa ihlet is úgy
akarja.
2. Az írást
megelőzi-e kutatómunka, és ha igen, mennyiben folyik bele a munkába? Mennyire
lesz hiteles az adott sztori? Illetve kell-e annak lennie?
Nem feltétlenül előzi meg,
viszont sűrűn előfordul, hogy menet közben vagyok kénytelen utánanézni bizonyos
dolgoknak, hiszen arra kanyarodott a történet. Mivel csak azért van vázlatom,
hogy legyen mitől eltérnem, előre teljesen felesleges kutatnom.
Szórakoztató műfajban írok, a cél
a szórakoztatás. Nem gondolom, hogy egy ilyen műfajú könyv minden betűjének
valósághűnek kellene lennie. Közel lehet tenni a valósághoz, de közben kell engedni,
szárnyalni a képzeletet is, hiszen ez a mix teszi izgalmassá, pörgőssé,
fordulatossá a történetet. A fő irányvonalam a kaland-krimi-akció, de azt
gondolom, hogy nem feltétlenül találnék minden tekintetben hiteles forrást még
akkor sem, ha ma már jóval egyszerűbb az információszerzés, mint néhány
évtizeddel ezelőtt.
3. Műfajonként mennyire nehéz egy regényt megírni? (Pl. romantika,
thriller vagy ifjúsági irodalom)
Minden szerzőnek megvan a maga
kedvenc műfaja, értelemszerűen abban ír könnyedén és egyben a legjobban.
Emellett az első kérdés nagy hármasának függvénye, hogy mi és hogyan születik
meg. Ötlet – ihlet – inspiráció. Kalandozom a műfajok között, kísérletezem én
is, amelynek végeredménye az olvasós privát csoportomban tesztelhető.
4. Általában egy történet mennyi ideig íródik? Mi kell ahhoz, hogy jó
legyen?
Maga a történet hamar
megszületik, ha kedvező a bolygók együttállása és az uralkodó széljárás is... De a poént félretéve, ez leginkább attól függ, hogy az adott sztorit hol hagyom
abba, az mennyire összetett. Olvasni is a sokszálas, sokszereplős történeteket
szeretem, és ilyeneket is írok. Nem szeretem, ha olvasóként untatnak, ezért
szerzőként is törekszem arra, mindig kellőképpen izgalomba tartsam az olvasót,
lehetőleg minél többször meglepjem, méghozzá úgy, hogy közben a könyv belső
logikája ne sérüljön. Nekem a jó könyv fokmérője az, hogy mennyire ragaszt oda
az oldalak elé. Az a célom, hogy én is olyanokat adjak ki a kezemből,
amelyeknek „ragasztósak” a lapjai. Hogy sikerült-e? Vannak fanatikáim,
függőim, akiknek már a nevem is elég, mert eddig bármit eléjük raktam,
szerették, befalták. Szeretném, ha egyre többen lennének!
5. Kik láthatják először a kéziratot? Kik olvassák elsőként, illetve
kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg alakulásába?
Mostanáig csak a könyvsorozatom –
Reményhajsza – kötetei kerültek kiadásra. Fontos szempont volt, hogy az új(abb)
könyveket olyanok tesztolvassák, akik ismerik az egész történetet. Az
előolvasóknak az a feladatuk, hogy szóljanak, ha az adott karakter kialakult
jellemébe nem fér bele, amit megírtam neki, vagy magában a történetben van
égbekiáltó logikai bukfenc. Az írókollégák között is vannak, akiknek adok a
véleményére, tőlük is sok segítséget kaptam a végső forma csiszolgatásához.
Elsőként – legalábbis Kendersonék esetében – a barátnőm olvassa az új
fejezetet, hiszen ő az, aki a leghangosabban, legerőszakosabban követeli a
folytatást.
6. Tervezel-e új könyvet kiadni? Ha igen, mesélnél róla?
Tervezek. Jelen helyzetben a
mikorra sajnos nincs válaszom, de igen, írok. (Már amikor az itt már több ízben
citált ihlet megengedi.) A recept a szokásos, rengeteg kaland, megspékelve egy
kis romantikával. Ez sem „trendi, divatos” történet, hiszen a XIX. század
amerikai őslakosai a főszereplők. Vérbeli indián történet, vértestvérekkel,
harcokkal, bosszúval, árulással, skalpokkal, kínzócölöppel, némi
boszorkánysággal és nem utolsósorban: szerelemmel. Mindez átitatva a természet
tiszteletével-szeretetével is. A főbb szereplőim apacsok, komancsok, sziúk,
huronok és persze az ellenpólus, a fehérek. De hát én az indiánokkal vagyok és
ez jócskán tetten érhető a sztoriban.
A történet érdekessége, a
születése: megláttam egy képet és arra pörgött rá a fantáziám.
7. Jelenleg hol kaphatóak most az eddig megjelent köteteid?
Az első két kötet az UndergroundKiadónál is kapható, de egyszerűbb engem megkeresni, hiszen a harmadik és a
negyedik kötet csak rajtam keresztül szerezhető be.
Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok az Írónőnek!
