Pierce Brown:
Fényhozó I-II.
„A nap 4,6 milliárd éve dühöng. Én tizenhatot töltöttem ezzel.”
Öt év után eposzi történettel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata
.jpg)
Leírás
2022. július 22-én történt San Diegóban, a ComicCon rendezvény keretén belül, hogy Pierce Brown bejelentette, készül a Vörös lázadás-sorozat hatodik, vagyis a második trilógia harmadik kötete. A hír komoly visszhangot váltott ki a spekulatív irodalmat kedvelők körében, hisz a széria korábbi műveinek jelentőségét olyan lapok, mint a Kirkus Review, vagy a Publishers Weekly, egyenesen Orson Scott Card Végjátékához, vagy Az éhezők viadalához hasonlították, ami annak maradandóságot illeti.
És valóban: bár akadtak meglepő sci-fi sikerek a 2010-es években is (Andy Weir vagy Ernest Cline) Brown gyönyörű prózával megírt, monumentális története regényről-regényre, évről-évre fejlődött, és hozta ugyanazt a magas minőséget, amitől hamar a műfaj rajongóinak kultikus kedvence vált belőle, ami óriási diadalmenet, tekintve, hogy az első kötetre több, mint száz visszautasítás érkezett, köztük 32 ügynöktől, miközben Brown a szülei garázsa feletti kis szobában csiszolta a kéziratot Seattle külvárosában.
Mikor 2018-ban Brown itt járt Magyarországon, az SFmag egy interjúban megkérdezte tőle, mi okozhatta a széria kimagasló sikerét. A szerző így válaszolt: „Vegyíti az ismerőst az újjal, és elkeni a zsánerhatárokat. Nem science fiction, hanem science fantasy, sok tekintetben mitologikus. Például az, ahogy Darrow meséli a történetet nagyon drámai, szinte már operára hajaz. Közben pedig olyan témákat érint, mint a terrorizmus, az elnyomó kormány, a propaganda, a manipuláció, a romantika abban az értelemben, hogy mit vagy hajlandó feláldozni a szerelemért, mi fontosabb a szerelemnél, és a Vörös lázadásban van, ami fontosabb a szerelemnél.” Mi sem fogalmazhattuk volna meg jobban, az pedig külön öröm, hogy Brown tervez még egy hetedik kötetet is, amivel pontot tesz majd a teljes történet végére. Addig viszont itt van nekünk a Fényhozó, hogy közel 900 oldalon engedjen elmerülni ebben a fantasztikus világban.
Fülszöveg
Arató legendává vált, emberből mítosszá nőtte ki magát. A hívei világok megmentőjét, a Lázadás vezérét látják benne. Ő az, aki mindenkit megszabadít a láncoktól. E mellett viszont ő Darrow is, a Mars vörös földjének szülötte. Férj, apa és barát.
Most a világtól távol, a naprendszer egy kietlen szegletében, az otthonától és a Merkúr csatamezőin elszenvedett megsemmisítő vereségtől messze tengődik egy aprócska szemét-szatelliten, és vágyódik haza feleségéhez és uralkodójához, Virginiához, hogy együtt szálljanak szembe a vérszomjas trónkövetelő-hódító Lysanderrel és seregeivel. Lysander viszont egyébre sem tud gondolni, mint hogy a Lázadást elsöpörve visszaállítsa az Aranyak uralmát. Azt sem bánja, ha világok pusztulnak, csak beteljesíthesse saját hatalomvágyát.
Nem olyan rég még az Aratóért kiáltott a világ, hogy a rabság igáját lerázza. A mostani küzdelmekben azonban már Darrowra volna szükség, akinek viszont kell a szerettei – Virginia, Sevro vagy Cassius – támogatása, hogy megvédje a Köztársaságot. Innen indul Darrow hosszú hazautazása, ez a bolygók közötti kalandos vándorlás a végtelen űrben, ahol régi barátok találnak egymásra, új szövetségek kovácsolódnak, miközben a régi, nagy vetélytársak csatamezőkön vagy éppen földalatti folyosókon, űrhajók gyomrában feszülnek egymásnak. Hiszen Eo álma él és örök, és a sötétség korát egy új kor váltja fel: a fény, a győzelem és a remény ideje.
A szerzőről
Pierce Brown hajlandó volt elvállalni bármit, mielőtt megélhetett az írásból: közösségi médiával foglalkozott egy startup vállalkozásnál, kulimunkákat végzett az ABC Studios Disney részlegében, kifutófiú volt az NBC-nél, és még egy szenátusi választásban is segédkezett az amerikai kormánynak.
A Vörös lázadás című első regényére már a megjelenése előtti hónapokban sokan felfigyeltek, így aztán nem volt meglepő a robbanásszerű sikere. 2014 végén az olvasók szavazatai alapján Brown elnyerte vele a legnagyobb nemzetközi könyves közösségi oldal, a Goodreads díját a legjobb elsőkönyves szerző kategóriában. Ezt követte az Arany háború című folytatás, ami megismételte az első rész sikerét, sőt, jócskán túl is szárnyalta. Brown ismét elnyert érte egy Goodreads-díjat, ezúttal a legjobb sci-fi kategóriában. A trilógia befejező része Hajnalcsillag címmel jelent meg, ami újabb Goodreads-díjat nyert a legjobb sci-fi kategóriában.
Miközben az egész világ arra kíváncsi, hogy fognak-e filmet forgatni a könyvekből, Brown új ciklusba kezdett: A káosz évei és A sötétség kora című regényekben tovább meséli Darrow küzdelmét, ráadásul ezúttal több új szereplő nézőpontján keresztül is követhetjük a történetet.
A sorozat korábbi köteteiről írták
„Emlékezetes történet bosszúról, hadviselésről és hatalomvágyról, mely a Trónok harca és Az éhezők viadala legjobb pillanatait idézi.” – Kirkus Reviews
„Pompás bemutatkozó regény… A Vörös lázadás túlmutat korunk disztópia regényein.” - USA Today
„Elképesztő fordulatokban bővelkedő, letehetetlen regény… egyaránt kötelező a klasszikus sci-fit és az új iskola epikus disztópiáit kedvelőknek.” - Examiner.com
„Csavarokban és fordulatokban rendkívül gazdag, letehetetlen könyv. Brown trilógiája csillagos ötös.” – Booklist
„Pierce Brown lenyűgöző… Ütős regénye minden olvasójában sokáig megmarad.” - The Huffington Post
„Elképesztő kaland, nagyívű, izgalmas utazás… Pierce Brown szédítően jó első regénye egyszerre idézi Az éhezők vidalát, a Legyek urát és a Végjátékot… Megvan benne minden, amitől nagy és szárnyaló sikerre kaphat.” - Entertainment Weekly
A Michael Bay filmjeire jellemző akciójeleneteket senki nem találja ki és írja meg annyira jól, mint Pierce Brown. Kivétel nélkül mindegyik őrülten véres, lehengerlő és lélegzetelállító. Minden és mindenki folyton száztíz százalékon pörög.” - NPR
Részlet a kötetből
„A Napunk szemétholdak gyűrűjében lebeg a sötétségben. Réges-régen, amikor az ember átformálta a bolygókat, a terraformálással lenyesett törmeléket holdnyi tömbökbe olvasztotta az orbitális tömörítőgépekben, és utána a Napba lőtte őket. A Sol gravitációs ereje megragadta a hatalmas tömböket, és majdnem mindig a nukleáris tűzhalál vetett véget a több évszázados halotti meneteknek. Ám a mai napig akad számos bolyongó szeméthold, amely egyre csak kering lomhán a rá váró végső megsemmisülés körül.
A valaha Határvidék-1632-esként nyilvántartásba vett, rég elfeledett szeméthold kietlen felszínéhez horgonyozva, egy kilométer magas hulladékszakadék árnyékában lapul az Archimédész nevű korvett. A hajótesten marsi rabszolgákból katonákká lett száműzöttek nyüzsögnek. Hegesztőfáklyáink izzítják a burkolatot. Űrruháink bűzhödt mocsarak. Az otthonunktól kétmillió kilométernyire ragadtunk, és én izzadságban, undorban és elégedetlenségben fortyogok.
Az a szarveretes Bellona. Az a tenyérbemászó Páratlan szar.
Ha még egyszer találkozom vele, eltöröm a térdét. Neki kellene ezt a hajót kurkásznia, és ezt a képébe is vágnám, ha nem nyúlta volna le a bázis egyetlen röpképes ereklyéjét, és Rózsaszín tettestársával, a tetves Auraével nem lépett volna olajra, amíg én aludtam. Még egy kis üzenetecskét is hagyott, hogy nyalogassam a sebeimet, és a nyamvadt ócskavasát, a lerobbant hajóját a nyakunkba varrva dobbantott, hogy kezdjünk vele valamit, ha tudunk. A mocsok.
Cassius veleszületett lekezelő géniuszát még az a több mint tíz év sem tudta megfakítani, amelyet Olümpia tágas sírhalmaitól távol tengetett. És ami a legrémesebb, és egyben tökéletesen rá vall, hogy átkozottul ráérősre vette a tempót. Hat hete elhúzott a Csillagerődbe – a Merkúr és a Vénusz bolygópályái közötti nappályás kereskedelmi állomásra –, hogy az Archimédészhez szükséges héliumot beszerezze. Én pedig eközben vagy a szemétholdunk bugyraiban kialakított ótvaros Arész Fiai bázisunkon aszalódom, vagy az ő hajójára tapadva szorgos algaként hegesztgetek végig hosszú napokat, miközben fájdalmasan futunk ki az időnkből.
Hádészre, talán ki is futottunk belőle végleg.
Minthogy a külvilággal minden kapcsolatunk megszakadt, fogalmam sincs, hogyan alakult a háború, amit én robbantottam ki. Nem tudhatom, hogy Virginia és Victra vajon legyűrte-e a Perem és a Mag Aranyainak egyesített haderejét. Azt sem tudhatom, hogy vajon végül Sefi visszatért-e a Köztársasághoz, vagy hogy Lysander a Merkúron felettem aratott diadalát kihasználva nem foglalta-e el a Hajnaltrónt.
Nem tudhatom, hogy az ellenség felperzselte-e a Marsot, feldúlta-e az otthonomat, a családomat.
Eszembe jut a Mars és a felföldi mocsarak és a susogó rengetegek…
Nem. Virginia arra kért, hogy tartsak ki.
Nem először ülök börtönben, tudom, hogy ki kell űznöm a fejemből az otthon minden gondolatát, mielőtt még felőrölnek. A haragba próbálok menekülni, ahogy máskor is. Harcolni akarok. Muszáj harcolnom. Ilyen vagyok, a sorsom a végtelen, hiábavaló küzdelem. Itt azonban harc helyett, a nyughatatlan természetemet csitító haladás helyett csak a generátorok monoton zúgását és az összefolyó napok parttalan zsolozsmáját kapom.
Én kezdtem ezt a háborút, és mások zárják le. El kell innen szabadulnom. Hogy Atalantia pusztuljon. És vele Atlas. Lysander. Elképzelem, ahogy a lábam előtt vergődnek, de a fülem süket a rimánkodásukra, kezem kiszorítja belőlük az életet, vérerek pattannak szét a szemeikben.
Heves vágyálmaim sem vigasztalnak, hiszen a valaha bolygókat megrendítő dühöm kicsorbult. Legendás híremet megtépázta a vereségem, a seregemet megtizedelte számtalan hibám, barátaimat és családomat elidegenítették tőlem az elvárásaim. A gyűlölet nem hozza vissza, amit elveszítettem, nem támasztja fel azt, amit elpusztítottam.
A nap 4,6 milliárd éve dühöng. Én tizenhatot töltöttem ezzel. Nem csoda, hogy a nap jobban bírja nálam. Még a Cassius iránti haragom is csak szalmaláng, folyton kihuny bennem, képtelen vagyok táplálni a saját indulataimat, nem tudok tovább lobogni a világra, önmagamra. Már nem, azok után, amiket elkövettem, már nem.
Eliszkoltam a Merkúrról, a puszta életemet mentettem, a Szabad Légióimat és az önbecsülésemet hátrahagyva. Elhoztam a Mars fiait arra a távoli bolygóra, szavakkal csábítottam magammal őket, hogy bevégezhetjük ezt a háborút, és aztán elhagytam őket, kiszolgáltattam őket az ellenségnek, hogy a saját bőrömet mentsem. A szívem a Merkúr sivatagában pihen a katonáimmal, csak a testem tombol tovább, mit se törődve a pusztítással, amit maga mögött hagy.
A könyvet itt tudjátok beszerezni.:
