Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Hári Tamás írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Véres torkú angyalok c. novelláskönyve jelent meg, amit a Helma oldalán lehet megrendelni, e-könyvként. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Eredetileg zenész vagyok, de sok mindennel foglalkoztam az évek során. Rengeteg emberrel volt dolgom, ez nagyon jó táptalaja a karakterépítésemnek. Egyébként mostanában egy internetes szakmai folyóirat főszerkesztője vagyok és mellette mentális és önismereti tréningeket tartok online. Azért a zenélést sem hagytam abba, ma is része a mindennapjaimnak, de nem hivatásszerűen űzöm. A magánéletemben egyébként három gyerek apja vagyok és egy második boldog párkapcsolatban élek.
Véres torkú angyalok c. novellás
könyved sok kutatómunkát igényelt?
Meddig tartott az írás folyamata?
Nagyon sokáig több generációs családban éltem. Még volt szerencsém élőben beszélgetni holokauszt túlélőkkel, illetve olyan emberekkel, akik már aktív felnőttként élték át a II. világháborút. Ezért ez a téma időről időre felbukkan az életemben, így a kutatásaim eredményeinek nagy része hosszú évek alatt gyűlt össze és autentikus forrásokból származik. A könyv körülbelül 10 hónap alatt készült el, mert két történet írása között meg kellett várnom, míg kikerülök az előző hatása alól.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Többé-kevésbé valóságos alapokon nyugvó, de kitalált történetek. A leírt borzalmak egytől-egyig megtörténtek, csak nem ott és nem úgy. Egy archív felvételen látott események során nem éljük át, hogy mi jár az áldozat fejében. Nem tudjuk igazán átélni, hogy kiből milyen viselkedést hoz elő az életösztön. A karaktereim személyiségét egyébként több ember jellegzetes karakterjegyeiből gyúrtam össze.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Először kamaszkoromban, a húgom ballagásán a tanárok búcsúztatására elmondott verseket például egytől-egyig én írtam. Aztán hosszú szünet következett, mert másfelé sodort az élet. Ma olyan kapcsolatban élek, ahol jelen van az igazán támogató közeg. Lehetőségem van a teljes önkifejezésre, és úgy érzem, hogy a gondolataim talán másokat is edukálhatnak. Nem hagyhatjuk kihalni a mindennapokból az empátiát. Az első könyvem, a Lépcsőház, szintén egy zaklatott érzelmi helyzetben íródott, csak akkor nem a háború kavart föl, hanem az a számomra érthetetlen viselkedés, hogy miért bántják sokszor egymást ok nélkül az emberek.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
A krimi és a fantasy is érdekel, de nem tudok igazán jól kitalált történetekkel dolgozni, ha az valamiért nem érint meg. Tele van a piac izzadságszagú írásokkal, de én csak azért nem írok, hogy azt kiabálhassam a világ felé, hogy „író vagyok”! Ugyanakkor nem nyugszik a kreativitásom és, ha elkap egy történet, ami tovább íródik a fejemben, akkor nem átallok leülni a számítógép elé.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Maximalista vagyok, sohasem vagyok tökéletesen elégedett. Ugyanakkor, ha kifejezésre jut az az intuitív mondanivaló, amit le akartam írni, akkor befejezettnek tekintek egy könyvet, vagy történetet. Sokan esnek abba a hibába, hogy addig javítgatják az egyébként jól sikerült írásukat, amíg túlírják az egészet. A szöveg meg kell, hogy maradjon életszagúnak, ahhoz, hogy elhiggye az olvasó és ne tegye le olvasatlanul. Amikor kész borítóval egy általam teljesnek ítélt anyag megjelenik a könyváruházakban, akkor szoktam először elégedetten mosolyogni.
Nem gondolkodtál még írói álnéven?
Nem tartom ezt fontosnak, ez inkább a 80-as, 90-es években volt fontos szempont a kiadóknál. Ma már ugyanúgy lehet sikeres egy író a saját nevével és álnévvel egyaránt. Azért ez egy kényes kérdés, mert egy esetleg rosszul megválasztott álnévvel könnyen mellé is lehet nyúlni.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Sosem gondolkodtam ezen előre. Az ember nekiül, és kifolynak belőle a mondatok. Még címet is utólag szoktam adni valaminek, akkor, ha már megszületett. Ha karaktere és egyénisége van, ismerem a dinamikáját, akkor lehet róla véleményt alkotni. Nem görcsölök rajta előre, hogy megfeleljek bármilyen műfaji korlátnak. Megírtam és ez lett belőle.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Pszichotikus! Egy civil ember nem is gondolná, hogy micsoda eszeveszett kupeckedés a könyvkiadás. Sok művészlelkű ember van, aki létrehoz valamit, de már nem tudja utána jól menedzselni, amikor a piacra kerül. Ez is egy szakma. Persze, amikor minden készen volt, és végre kifújhattam magam, akkor titkon azért büszke voltam egy kicsit. Aztán hamar rajtakaptam magam a „nagyképűségemen” és elhessegettem az ilyen tejben-vajban fürdető gondolatokat.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Tervezett az írás, tudatosak a módszerek, és nagyon impulzívak a történetek.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket
nehezen tudtál megírni?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs olyan, aminél az ember elégedettebben ne csettintene a nyelvével. Ez csak visszagondolva fogalmazódik meg bennem, mert amikor írok, akkor csak az adott történettel foglalkozom. Élnek a fejemben a szereplőim és néha mintha nem is én irányítanám a sorsukat. Nagyon nehéz volt megírni azokat a sztorikat, amik érzelmileg teljesen letaroltak. Remélem azért sikerült úgy megírni őket, hogy más is átélje, amiket én, hol sírva, hol mosolyogva.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Elér egy impulzus, amikhez hasonló múltbeli érzelmeket kötök és akkor alakot kezd ölteni néhány szereplő személyisége, akiket felruházok olyan tulajdonságokkal, amikkel, ha megfelelő helyzetbe írom őket, visszaadják, amit én átéltem. Talán kicsit bonyolultnak tűnik, de nálam ez egy önálló életre kelt folyamat. Aztán, mikor ez megszületett, addig lüktet és nyugtalanít, míg betűkké nem válik, vagy zenei hangokká nem alakul egy-egy érzelmekhez kötött jelenet. Megélem az egészet.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Alapvetően senki nem szólhat bele, a szabadságjogaimhoz ragaszkodom. Mégis a párom az első, akinek megmutatom, mert rendes férfiként én is lusta vagyok, és Ő javítja a kézirataimat. A tanácsok, amiket megfogadok inkább mondatszerkezeti, vagy nyelvtani jellegűek. A szóismétlések esetén szoktam elfogadni javaslatokat szinonímákra, amik jobban illenek a szövegbe. Ugyanakkor ez a mondanivaló lényegét semmilyen módon se befolyásolja. A második minőségi ellenőrzést anyám végzi, akinek szakmája, hogy szövegekkel dolgozzon, Ő alakítja a külalakját, de már egy betűn sem változtat. A teljes szöveg a nyelvtani javítások után úgy megy ki, ahogy megírtam.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nagyon büszkék rám, és nagyon támogatnak. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy higgyek magamban eléggé a folytatáshoz.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Hogy mi várható tőlem, az nagyban függ a kiadóktól is. Telített a piac, van miből válogatni. Mindenki az emailre vár, amiben értesítik, hogy kiadják az írását. Hál Istennek nem köt határidő, hacsak tavaszra készülök el, akkor sem történik semmi. Ez garantálja az írói szabadságomat. Dolgozom egy anyagon, ami nem az eddigi zsánerben íródik, de erről babonából még nem beszélnék. De amint elkészültem vele, nagyon szívesen hírt adok róla. Az olvasóimnak pedig üzenem, hogy vegyék meg a könyveimet, talán nem bánják meg.
