Ismerjük meg közelebből a szerzőket! Claudia Collins - ("A témában rengeteg kutatómunkám volt, még egy hivatalos ördögűző papot is felkerestem egy szentmisére is elhívott.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a  Claudia Collins írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek eddig egy kötete jelent meg Underground Kiadónál, az Alíz - Ha van jó, van rossz címmel. 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Elsőként szeretném, megköszönni a lehetőséget, hiszen ez életem első interjúja. Szerettem volna rendőr, katona, színésznő lenni, ekkor tudatosult bennem ebben a világban nem lehetek minden egyszerre. Így saját világot hoztam létre, ami nekem az írás.

Örök álmodozó művészlélek vagyok, aki csak szabad akar lenni.

Szeretek önfeledten táncolni, zenét hallgatni, könyveken-filmeken elmélkedni.

Talán leginkább ezzel a mondattal tudnám kifejezni magam:

„Akkor élek igazán, ha írok, ha nem írok, legbelül haldoklom.”

Alíz c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A témában rengeteg kutatómunkám volt, még egy hivatalos ördögűző papot is felkerestem egy szentmisére is elhívott.

Közel három év volt mire a végleges változat összeállt.

Miért pont e-könyv? Nem gondolkodtál, hogy nyomtatottan is kiad? 

Úgy gondolom a jövő az e-könyv! Természetesen lehetséges, hogy nyomtatott formátumban is megtalálható lesz majd mindenki számára.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az akkori minden rémálmomat beírtam, a valóságot olykor fájdalmas volt beilleszteni, a fantáziámat hagytam szárnyalni, úgy gondolom szárnyra kapott, száz százalékban csak én érethetem meg.

A könyv horror elemeket is tartalmaz, te magad is szereted a horrort? Van kedvenc horror filmed/sorozatod? 

Szerintem a horror részek az egész könyvnek a mozgatórugója!

Aki még nem olvasta, szól még a barátságról, családról, szerelemről és a hitről.   

A horror maga a félelem, mindenkinek az lesz a legjobb horror film-könyv, amitől ő maga a legjobban fél. Az én félelem érzetemet szinte kizárólag a szellemvilág mozgatja meg. 

Számomra akkor jó egy könyv, film sorozat, ha napokra magával tud ragadni.

Rengeteg filmet, sorozatot, könyvet szeretek.

Filmek: Fűrész, A bárányok hallgatnak, Démonok között, Álom doktor

Könyvek: A rítus, Az, Kedvencek temetője

Sorozat - a netfixen megtalálható: Marianne

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Maga az írás folyamata csupán pár éve köszöntött be hozzám, úgysem hittem volna akkor még el, hogy képes lehetek rá. A testvéremmel folyton kitalált játékokat játszottunk, ahol saját világunk volt, talán ott indult el bennem mélyen a saját történnetek létrehozása egészen kiskoromban.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Igen, bár arra sokat kell még várni, egy romantikus történetet, majd szép koromban.

Addig viszont szeretnék a horror világában maradni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Szomorú, hiszen tényleg rengeteget sírtam Aliz miatt! Egyben persze csodálatos, végre létrehoztam valamit, amit egyes egyedül én alkottam meg. Azóta is rengeteget gondolok Alizra, Bekára, Adamre, Robinra, hiszen egy életre a barátaimmá váltak.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Vagy, ha igen miért pont azt a nevet választottad?

Ez a kedvenc kérdésem! 

Claudia valóban az igazi nevem, nagy bánatomra a Collins nevet nem vehettem fel. 

Az Éjsötét árnyék vígjáték/horrorfilmből választottam az írói vezetéknevem.

Óriási hatással volt rám az egész film, pláne Johnny Deep aki a fő vámpír-t játssza. 

Barnabas Collins 18. századbeli vámpír, aki a 20. században kiszabadul a sírjából.

Aki még nem látta volna, kötelező megnéznie! 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen, igen, igen! 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Óriási szabadságot éreztem a lelkemben.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás, vagy impulzív?

Elsőként ösztönös, mostanra már tudatos is, hiszen végre magamra találtam. Szerencsére folyamatosan úgy gondolom, jobbnál jobb ötleteim támadnak. Akár éjjelente is kirúgnak a gondolataim a melegágyból, olyankor azonnal papírt és tollad ragadok.

A könyvedben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Az első oldal a kedvencem, ahol a Pokoljárás verset megismerhetik az olvasók!

Legnehezebb rész: 

„Aliz őszinte hittel mondta végig az imát és szeméből örökre kihunyt a fény. ”

Rengeteg kedvenc részem van még, a könyv nagy része vallásomból adódóan nehéz volt, nyomasztó számomra. Azt hiszem, soha többet nem mennék bele ördögűzős történetbe.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Folyamatosan jár az agyam, nem tudom kikapcsolni. A horror filmek nézése inspirál a legjobban, hatalmas energiát ad, hogy valami egészesen újat alkossak.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába

A családom egy része, a történet kezdetekor már mesélek belőle. 

Igazából csak saját magamra hagyatkozom, úgy gondolom, tudom, mi kell az olvasóimnak. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Gondolom örültek! 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ez egy jó felület, hogy bejelentsem, Február 3-án jelenik első versem, egy antológiában. 

Több versel, biztosan készülök még, remélhetőleg egy újabb horror-thriller regény érkezik, bár teljesen más köntösben. Ezen felül közeli tervem egy gyermekeknek szóló horror mesekönyv létrehozása. A Social média felületin megtaláltok! 

Az e-könyvet itt tudjátok beszerezni:

Bookline

DiBook

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sarah Robbie - ("A nagymamám olvasta a megjelent könyveket, mindig rágja a fülem, mikor adom neki oda a következőt.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Sarah Robbie írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Phaedra Colt sorozata jelent meg, melynek Repugno és Immortalis a címe. Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni illetve Phaedra Colt webshopján is. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Egy macskaimádó, balkezes író vagyok Borsodból. Tíz éves korom óta írok. Eleinte szellemekről szóltak a történeteim, a vámpírok csak később váltak központi figurákká, valószínűleg a Buffy, a vámpírvadásznak és az Odaátnak köszönhetően. Ha olvasásra kerül a sor viszont nem horror regényeket veszek a kezembe, hanem krimiket. Két abszolút kedvencem van, Lőrincz L. László és Jo Nesbø.

Phaedra Colt sorozat könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel képzeletbeli városban, kitalált szereplőkkel játszódik, komoly kutatómunkát nem igényelt, a fantáziám megoldotta a nagyját. Persze azért fegyver-és autótípusokról, harcművészeti sportokról kellett infókat keresnem, de az nem volt vészes.

Tizennyolc évesen kezdtem el írni a Repugnót. A sorozat 6. kötete jelen pillanatban folyamatban van. Eddig csak az első két kötet, a Repugno és az Immortalis jelentek meg, a harmadik kötet remélem még idén publikálásra kerül, utána pedig sorban a többi. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A Phaedra Colt sorozat teljes mértékben a fantáziám szülötte. Kivéve, ha kiderülne, hogy léteznek vámpírok és más természetfeletti lények. Akkor eléggé valóságos lenne! 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tíz éves koromban kezdődött. A tesiöltözőben óra előtt az osztálytársnőimmel találtunk egy papírfecnit, rajta valami rejtélyes szöveggel, és próbáltuk kitalálni, ki írta és mit jelenthet. Elszabadult a fantáziánk, utána már mindenben nyomokat és jeleket láttunk, amik igazolták, hogy szellemek vannak a suliban. Én meg elkezdtem erről írni. Mi lettünk a történet főszereplői, az iskola bentlakásos iskolává vált, és jöttek a szellemek, akikkel felvettük a harcot… 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Abszolút! Van most egy irodalmi pályázat, arra írtam egy romantikus thrillert. Teljesen más, mint a Phaedra Colt sorozat. Létező városban (Észak-Karolinában, Asheville-ben) játszódik például, és a főszereplő bűnügyi nyomozó. Na ehhez kellett kutatómunka! Még az asheville-i rendőrségnek is írtam egy e-mailt, hogy segítsenek. Hihetetlen, de 24 órán belül válaszoltak és nagyon segítőkészek voltak.

Szokatlan, de szórakoztató volt más zsánerben írni, szóval lehet lesz még ennek folytatása.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Olyan nincs. Sosem érzem őket befejezettnek. Életem végéig tudnám őket újra és újra olvasni, és akkor is mindig találnék bennük valamit, amin módosítanék. Abban a Repugnóban, amit tizennyolc évesen írtam, és abban, amit végül tavaly kiadtam, szerintem nem maradt sor, amit ne írtam volna át az évek alatt. Ha most újraolvasnám, biztos megint belenyúlnék. Ez kicsit frusztráló, de még tanulom, hogy kell elengedni a „gyerekem” kezét.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

A Sarah Robbie az írói álnevem. A két kedvenc színésznőm, Sarah Michelle Gellar és Margot Robbie neveiből jött létre. A hétköznapokban egyébként a Petrára hallgatok. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Sose volt tervben, hogy miről akarok írni. Csak írtam, és mivel két évtizedig csak magamnak, bele se gondoltam, hova kategorizálnám be a Phaedra Coltot. Ez az erotikus fantasy-horror irány csak úgy kialakult magától.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Őszintén? Félelmetes. Húsz évig azért írtam, mert jól esett. Nekem az írás olyan, mint a légzés. Nem tudom elképzelni nélküle az életem. De mindezt megmutatni másoknak? Idegeneknek? Akik lehet ízekre szedik és kritizálják azt, ami nekem olyan fontos? Ez ijesztő és kockázatos, és a második kötet megjelenésével sem lett könnyebb. Na majd hátha a harmadikkal!

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív. Telítődök az ötletekkel, a fejemben élő jelenetek kikívánkoznak, így amikor leülök írni, mintha csak egy csapot nyitnának meg, úgy ömlenek belőlem a szavak. Muszáj vagyok kiírni magamból a gondolataimat, és ebben semmi tervszerű sincs.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetem van, de ha le kéne szűkítenem a kört: minden, amiben Blaise benne van. Ő a kedvencem.

A szexjelenetek írásával néha meggyűlik a bajom. Nehéz úgy írni róla, pláne ha részletesen szemléltetjük, hogy ízléses legyen. Remélem, ez azért sikerül.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Nincs ilyen. Még sose voltam alkotói válságban, a fejem mindig tele van történetekkel.

Bármi be tudja indítani a fantáziám (lásd gyerekként egy ártatlan papírfecni). A pályázatra készülő regényhez például onnan jött az ötlet, hogy Miskolcról tartottam Pestre az autópályán, és halálfélelmem lett. Beleéltem magam abba, hogy karambolozok, és ez a képzelgés odáig fajult, hogy egy komplett regény született belőle.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Volt egy barátnőm, aki sajnos már nem az életem része (neki ajánlottam a Repugnót). Ő elolvasta mindig mindegyik PC könyvet mindegyik átírás után, még az angolt is. Az ő véleménye nagyon számított. Őt egyelőre nem helyettesíti senki, szerintem nem is fogja.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel gyerekkorom óta írok, olyan természetes ez nekik, mint hogy éjfél előtt nem fekszem le aludni, vagy hogy nem eszem meg a pacalt.

A nagymamám olvasta a megjelent könyveket, mindig rágja a fülem, mikor adom neki oda a következőt. A megjelenést illetően büszkék voltak, anyukám pedig az első kötet borítóját nagyba kinyomtatta, bekeretezte, és kirakta otthon a falra.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Remélem, a Phaedra Colt harmadik kötete, az Atramentum, meg fog jelenni idén Karácsonykor.

Sarah Robbi írói oldala

Phaedra Colt webshop

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Balogh Anita - (" (...) jobb az a módszer, amikor csak leülök a gép elé és engedem, hogy a történet arrafele menjen amerre csak akar.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Balogh Anita írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Fény a sötétségben c. könyve jelent meg eddig, amit az Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Forrás: Balogh Anita szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sosem egyszerű kérdés a bemutatkozás, mindenesetre rossz választ nem lehet rá adni. Hol is kezdjem? Fiatal debreceni kezdő írónőként még nincs sok mesélnivalóm az életemről. Néhány hónapja végeztem az egyetemi tanulmányaimmal, így azóta hivatalosan is az ÉLETET élem. A munka mellett persze igyekszem időt szakítani magamra, kedvenc kikapcsoló tevékenységeimre, is amik nagyon sokfélék. Az íráson és olvasáson túlmenően szeretek a kutyámmal és macskámmal is időt tölteni, élvezem a szabadban eltöltött perceket is. Természetesen ahogy a legtöbben, úgy én is sokszor bűnbe esek, és magukba szívnak a filmek és sorozatok.

Fény a sötétségben c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem nevezném soknak, de azért nagyobb mennyiségű kutatómunkát igényelt, amit elsődlegesen az internet segítségével végeztem el. Azt hinné az ember, hogy a világháló segítségével sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz ez a folyamat, de ki kell ábrándítanom mindenkit. Szerintem időigényes volt, pláne amikor bizonyos, számomra addig ismeretlen épületek belső berendezései, helyiségei után kutattam. Az írás folyamata közel két évig húzódott, majd végül 2020-ban sikeresen megjelent a könyvem.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Igyekeztem többnyire valóságos helyszíneket és személyeket belevinni, így az olvasó is könnyebben azonosulhat a történettel. A megjelenített lények persze a képzelet szüleményei (bár ki hogy látja, még jómagam is hajlok az angyalok és démonok létezései felé).

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Talán már mondhatom azt, hogy kisiskolás koromban megjelent az írás iránti szenvedélyem. Volt néhány általam kitalált kisebb mini történet, amiket egy füzetkébe írtam bele. Már akkor is sok könyvet olvastam, arról nem is beszélve, hogy hány mesét láttam már akkorra. Szóval ötlet az akadt bőven. Azonban ez az időszakom nem tartott sokáig, és egy jó darabig abba is hagytam ezeket a kisebb írogatásokat. Aztán gimis éveim közepe táján egy családtagnak köszönhetően ismét elkezdett bennem kibontakozni, amikor is Wattpadon elkezdtem egy fanfiction sztorit írogatni. Végül pedig megjött az ihlet egy saját, kitalált regény megírására. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre még a fantázia, ifjúsági irodalom terén tervezek tevékenykedni, de nem zárom ki annak az eshetőségét sem, hogy kipróbáljam magam más területen is. A krimi és a thriller regények is felkeltik az érdeklődésemet, így valószínűleg majd ezek is az asztalra fognak kerülni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Elégedett és boldog voltam, bár tudtam, hogy még közel sincs vége a dolognak.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Az elején még gondolkoztam rajta, hogy használjam-e a Wattpadon is használatos felhasználónevemet, avagy sem. Hiszen azért mégiscsak megváltozik az ember élete, mások viszonyulása, ha megtudják, hogy egy ismerősük könyvet írt. Többórányi fejtörést követően azonban mégis a saját nevem használata mellett döntöttem, ezzel is büszkén felvállalva, hogy honnan is jöttem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A fantázia világa mindig is vonzott engem. Mindig is egy nagy álmodozó voltam és ez a mai napig megmaradt bennem, így kétség sem fért hozzá, hogy ebben a zsánerben tevékenykedjek. A fantáziakönyvek számomra mindig biztosították a mindennapi életből való elszabadulást, a gondokról való megfeledkezést is. Véleményem szerint ez a legjobb zsáner, ami alkalmas arra, hogy kikapcsolja az olvasókat.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felemelő. Fantasztikus. Amikor először a kezembe vettem, olyan hihetetlennek tűnt az egész. Mindez persze meg sem valósulhatott volna családi támogatás nélkül.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Könyvírás terén a tervezés az nem nekem való. Előre képtelen vagyok mindent látni, hogy kik, mikor és hova érkeznek. Ilyen téren szerintem sokkal jobb az a módszer, amikor csak leülök a gép elé és engedem, hogy a történet arrafele menjen amerre csak akar. Nincs bennem ezernyi zavaró tényező, hogy a szereplőknek, ennek a résznek a végén ide kell kilyukadniuk. Hagyom, hogy a történet mesélés közben alakuljon ki.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Akad néhány. Nem akarok semmi konkrétumot mondani, de a főszereplő és segítői egy-egy kalandja igen élvezetes volt. De még bizonyos találkozásokat is mókás volt megírni. Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy bőven akadtak részek, amiket azért nehéz volt megírni. Főleg, amikor nem volt ihlet. Bár a másik nehézséget nekem inkább a sok kutatómunka okozta. Amikor ugyanis belefáradtam a folyamatos keresgélésbe, egy darabig otthagytam az egészet.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A Fény a sötétségben kiindulópontja egy álmom volt. Az alapötletem innen jött, majd a további történet már adta magát, ahogy haladtam az írással.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelőször édesanyám kezébe nyomom a gépemet, és általában az ő véleményére is adok a legjobban. A családból még egy-két személy szokta megnézni a kéziratomat, és ugyan meghallgatom a véleményüket, a történet alakulásába azért nem szólnak bele.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Egy kicsit meglepte őket a hír, hiszen nem gondolták volna, hogy kész könyvet fogok írni. Mindenesetre örültek és büszkék voltak rám.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Jelenlegi olvasóimnak szeretném megköszönni az eddigi támogatásukat. Terveim szerint idén kiadom a Fény a sötétségben – Veszélyes utakon című művemet, a várva várt folytatást. Nem tanácsolom senkinek, hogy kihagyja, újabb kalandok és meglepetések lapulnak majd meg a könyv lapjai között.

A könyvet itt tudod beszerezni

Balogh Anita szerzői oldala

Book24

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lily Defiant - ("Van úgy, hogy olyat álmodok, hogy ébredéskor úgy érzem, ezt, muszáj leírni. Van, hogy filmet, vagy sorozatot nézek, és hirtelen támad egy ötletem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Lily Defiant, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Az Egan krónikák-Történet egy tündér tollából könyve jelent meg eddig, amit Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A nevem Fodorné Lengyel Zsuzsanna. Egy gyermekes anyuka vagyok, egy szerető és támogató férj mellett. Mióta az eszemet tudom szeretek fantáziálgatni. Középiskolában kezdtem a történeteimet papírra vetni, amiket a barátaim örömmel olvastak. Mégis csak a fiam születése után volt elég időm és energiám megírni egy komplett regényt. 

Egan krónikák című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? 

Az Egan krónikák-Történet egy tündér tollából című regényem a kelta mitológiát érinti. Ezért volt szükség kutató munkára, de mivel csak érinti, nem sokra. Mivel a helyszín, és a szereplők is fiktívek, könnyű dolgom volt. Csak pár mitológiai személynek, és elemnek  kellett utána járnom. A regény megírása nagyjából 2 hónapot vett igénybe. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Imádom a fantasy történeteket, ezért nem is tudok a fantázia világán kívül írni. Nagyon szeretek világokat alkotni, és odavagyok a természetfeletti lényekért. Általában vegyítem a fizikai valót és a varázslatos elemeket.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen apró voltam, mikor már rajongtam a mesékért. Épphogy tudtam írni-olvasni, mikor megírtam az első mesémet egy maci és egy nyuszi barátságáról. Középiskolában kezdtem el jobban foglalkozni a dologgal. Magamnak, a barátaimnak és pályázatokra írtam novellákat. Az egyik ilyen „Így írtok ti...” budapesti pályázaton különdíjat nyert a helyben írt sci-fi novellám.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Elég sok zsánerben ki szeretném próbálni magam. Nagy sorozat- és filmőrült vagyok, szeretem a bűnügyi, katonai, sci-fi, thriller, szellemes-démonos filmeket és sorozatokat. Mindben meg akarok nyilvánulni. Tehát, akiknek tetszik az első regényem, nekik üzenem: rengeteg regényt tervezek még írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Vegyes érzéseket kelt bennem, mint egy sorozat vége. Hihetetlen boldogság járja át a szívem, mégis fáj, mert búcsúznom kell a szereplőktől és a történettől. Ezért is indítottam azonnal egy könyvsorozattal. Már bőven a folytatás mélyén tartok, és elképzelésem sincs arról, hogy hány kötetnél fogom végleg lezárni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Az írói álnevem Lily Defiant. Szerettem volna egy egzotikus, izgalmas nevet. A Lily mellett azért döntöttem, mert az a keresztnevem jelentésének a liliomnak az angol fordítása. A Defiant jelentése dacos. Egy sci-fi sorozatban figyeltem fel rá. A benne szereplő egyik űrhajót hívták így. Eleinte játékokban, nicknévként használtam. Mikor eljutottam a névválasztáshoz, már biztos voltam benne, hogy ez a szó tökéletesen leír engem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ez áll hozzám a legközelebb, de rengeteg olyan novellát írtam már, amik más zsánereket képviseltek. Sci-fi, bűnügyi, misztikus, meleg erotika, romantikus novellákat is írtam már.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan érzés, amikor egymás után több kiadó is azt írja a válaszában, hogy tetszik nekik a kézirat, és szeretnének velem szerződést aláírni. Eleinte el sem hittem, majd mikor kezdtem magamhoz térni, úgy éreztem, hogy megérkeztem a saját utam elejére. Évekig nem találtam a helyem a nagyvilágban. Az első regényem kiadása számomra egy valóra vált álom volt. A herceg a fehér lovon, akire várakoztam a kastély tornyának fogságában.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Számomra minden impulzív, ahogy a regényírás is. Elkezdem egy mondattal, ami tetszik. Még nem tudom, miről fog szólni, még nem tudom, kik fognak benne szerepelni. Visznek magukkal az érzéseim, és maga a történet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak olyan jelenetek, amiket vissza-vissza olvastam, mert annyira tetszett. Amikor sikerült úgy leírnom mély érzéseim, hogy magamra sem ismertem. És persze vannak olyanok, amik nem sikerültek annyira jól, de azokat is igyekeztem legjobb tudásom szerint megírni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Van úgy, hogy olyat álmodok, hogy ébredéskor úgy érzem, ezt, muszáj leírni. Van, hogy filmet, vagy sorozatot nézek, és hirtelen támad egy ötletem. De olyan is volt már, amikor egy zene inspirált. Az Alice csodaországbannak olyan zenéje van, hogy megfoghatatlan érzéseket kelt bennem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Anyukám nagyon szeret olvasni. Életében rengeteg könyvet elolvasott és nagyon művelt. Neki adtam oda először a kéziratot. Tudtam, hogy ha nem jó, vagy vannak benne, hibák ő megtalálja  és el fogja nekem mondani. Mikor elolvasta azt mondta, hogy küldjem el azonnal kiadókhoz, mert nagyon jó lett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Végig támogattak. A férjem már az elején is hitt bennem. Azt mondta, biztos benne, hogy sikereket fogok elérni, mind a kiadásban, mind az eladásokban. Ahogy anyukám is és a testvéreim is mindvégig mellettem álltak. Ha falba ütköztem és fájdalom ért, vigasztaltak. A sikereknél velem együtt ünnepeltek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén magamat tervezem fejleszteni. Tanulni fogok ezen a területen belül. Szerkesztés és grafikus tanulmányokat fogok végezni, és a következő kötetet már magam tervezem kiadni, hogy mindent zökkenőmentesen tudjak végig vinni. Már írom az Egan krónikák folytatását, és amint lesz rá lehetőségem, ki is adom.

 

Köszönöm a lehetőséget. Nagyon boldoggá tesz, hogy a közösség része lehetek.

Én köszönöm az interjút!

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Underground Kiadó

Lily Defiant írói oldala

Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) -("- Megtörted a pecsétet… - lehelte, a hangja mintha évezredek távlatából szólna, egyszerre volt férfi és női. - Ki vagy te? – bukott ki Nash-ből az álmatag kérdés, képtelen volt levenni a szemét a jelenésről. ")

Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) című könyvéből hoztam újabb részletet, sajnos pénteken nem tudtam kitenni, ezért most hoztam.

Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera Árnyai)

Tartalom.

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

A repedésből éles, vakító fény tört elő, Nash-nek a szeme elé kellett kapnia a kezét, s mikor a világosság valamelyest halványult, s újra képes volt körbenézni, nagy meglepetésére egy alakot látott a szoba közepén. Olyasmi volt, akár egy elf, vékony, karcsú testű, ám jóval magasabb, talán még emberből sem látott ekkorát, s a feje tetején elágazó szarvak – vagy inkább agancsok? – meredtek hátrafelé. És a szemei… a szemei úgy ragyogtak, akár a csillagok. Megtört volt. Térdepelt, ám a kezei magasan a feje fölött lógtak bilincsbe verve, mintha egy láthatatlan falhoz lenne hozzáláncolva. Nem élő volt, inkább tűnt kísértetnek vagy látomásnak, s Nash óvatosan közelebb kúszott hozzá, hogy jobban megnézhesse, ám ekkor az alak megmozdult, s ő ijedten hátrahőkölt. Amaz mintha álmából ébredt volna, úgy nézett körbe a szobában, akár egy riadt kismadár, mellkasa szaporán hullámzott. Nash ámult, sosem látott még hozzá hasonló lényt, meg akarta volna érinteni, szólni akart volna hozzá. A férfi – vékony, csontos arcából és lapos mellkasából annak tűnt – végül ránézett, tekintete átható, szinte már égető volt.
- Megtörted a pecsétet… - lehelte, a hangja mintha évezredek távlatából szólna, egyszerre volt férfi és női.
- Ki vagy te? – bukott ki Nash-ből az álmatag kérdés, képtelen volt levenni a szemét a jelenésről.
- A nevem Gwychyrrhean. A Rempath egyik driádja vagyok.
- Hogy lehet, hogy még sosem láttam hozzád hasonlót?
- Mi, driádok sokezer évvel ezelőtt, még az első emberek előtt éltünk. Mi vigyáztuk a Rempath csúcsait és Kordrin szent erdeit. Mára már egyetlen élő társunk sem maradt, de sokunk szelleme sosem hagyta el Vystera-t, hogy eskünket megtartva halálunk után is óvhassuk a vidéket.
- Mi történt veled? Hogy kerültél… ide? – pillantott a driád csuklóit tartó bilincsekre.
- Moneth. Évek óta vadászott már ránk, míg végül engem sikerült fogságba ejtenie ebben a bálványban. Ezzel az erőmet fel tudta használni, hogy megkeresse Rempath legtermékenyebb bányáit. – arcán bánat és megbánás suhant át, mintha csak árulásnak tartaná, amit akarata nélkül kellett véghez vinnie – A pecsét tartott fogva a bálvány belsejében, s hogy ezt megtörted, onnan kijuthattam.
- De hisz még mindig rab vagy… - kúszott közelebb Nash, s a bilincseket vizsgálta – Mondd, hogyan tudnám ezeket megtörni?
A driád megmozdította a kezeit.
- Ezeket a bilincseket egy varázslat hozta létre. Hogy eltűnjenek, fel kell olvasnod a bálvány hátán a szöveget. Akkor én is szabaddá válok.
Nash újra felvette a szobrot, ám ahogy megtalálta rajta az írást, egészen kétségbe esett. Sosem látott még ilyen írásjeleket.
- Én ezt nem tudom elolvasni… Nem ismerem ezt a nyelvet…
- Segítek. – mosolyodott el a másik.
Azzal Nash mintha csak megvilágosodott volna, a fejében szinte álomként szavak kezdtek formálódni. Látta, hallotta, érezte őket, sosem hallott még hasonló beszédet, mégis értette a szavakat, tudta, mit kell mondania. És mondta. Maguktól jöttek ki a torkán a hangok, ahogy olvasta a sorokat, a bálvány a kezében vibrált, morajlott. A driád csuklója körül a bilincsek izzani kezdtek, s ahogy Nash a szöveg végére ért, egyszerűen elpattantak, s a férfi végre szabad lett. Alakja ragyogott, ahogy végre kiegyenesedhetett, arca sugárzott a megkönnyebbüléstől.
- Köszönöm, barátom… Kiszabadítottál… - lehelte boldogan, s fejet hajtott a lány előtt – Örökké hálás leszek neked.
Nash leírhatatlan boldogságot és megtiszteltetést érzett, örömében képtelen volt megszólalni, csak nézte őt áhítattal telve.
- Most vissza kell térnem a hegyekbe. Rendbe kell hoznom, amit általam tönkretettek. Búcsúzom, barátom. Tudd, hogy Rempath hegyei közt mindig menedékre lelsz. És ha eltévednél, egyvalamit jól jegyezz meg… A sorsok tükre minden titkot felfed.
Azzal a driád még egyszer fejet hajtott, majd az alakja elemelkedett a padlótól, felragyogott, s szertefoszlott. Ahogy Nash lenézett a kezére, látta, hogy a bálványból is csupán por maradt, mintha soha nem is létezett volna. Extázissal töltötte el az iménti jelenés, s most, hogy a driád visszatért a hazájába, az érzés is kezdett halványodni, s átadta a helyét a zavarvodottságnak. Mégis mit jelent az utolsó mondat? Mi a csoda lehet a sorsok tükre? Mit akart ezzel mondani?
Tompa nyöszörgés ütötte meg a fülét, s szeme sarkából apró mocorgást látott. Kezdett kiürülni a méreg a nő szervezetéből. Nash csendben szitkozódott, s újra áttúrta a ládában az aranyat, míg végül megtalálta, amit keresett. Nem csalódott, az ilyen Moneth-félék mind rajongtak az értékes fegyverekért. Előhúzott a ládából egy vékony, díszes tőrt, s a nőhöz sétált. Amaz kábán pislogott fel rá, fogalma sem volt, hogy hol van.
- Sajnálom, drágám. De találni kell valami bűnbakot. Más kuncsaftot kellett volna választanod. – szólt Nash, majd leszúrta a nőt.
Megvárta, míg elhagyja az élet, s amint a nő kilehelte a lelkét, kihúzta a tőrt a mellkasából, s a kezébe tette. A kapzsi szerető története mindig hatásos, aki a pénzért elteszi láb alól a gazdag férfit. Ám annak még az utolsó pillanatban sikerül megbosszulni a tettet, s még a halál után is ragaszkodik az aranyához.
Nash még egyszer végignézett a szobán. Végzett itt. S a tudat, hogy egy driádot is sikerült kiszabadítania, akit ugyanaz a Moneth ejtett fogságba, akivel ő az imént végzett, a bűntudat legapróbb szikráját is kioltotta benne. Kisétált az erkélyre, s amint meggyőződött róla, hogy senki sem láthatja, lemászott Oliverhez.
- Minden rendben? Zajt hallottam, és fényt láttam bentről… - kérdezte a fiú aggódva, s Nash-t fürkészte, hogy talál-e rajta valami sérülést.
- Igen. Még nagyobb rendben is, mint lehetne. – vigyorodott el Nash, s félrehúzta a köpenyét, hogy a fiú láthassa az erszényeket – Ma éjjel meglepjük a Surean-i nincsteleneket.

*

- Ez mégis mit jelent? A sorsok tükre felfed minden titkot? – kérdezte Oliver, mikor órákkal később, napkelte után egy távoli tetőn falatoztak.
Nash mindent elmesélt neki, ami a szobában történt, s Oliver ámulva hallgatta a driád történetét, látszott rajta, hogy máris elképzelte őket, hogyan nézhettek ki sokezer évvel ezelőtt, milyen lehetett akkor a táj, s hogyan védték a betolakodóktól. Imádta a régmúlt időkből származó történeteket, távolian varázslatosnak tartotta őket, arcáról sugárzott a csodálat.
- Fogalmam sincs. – felelte Nash, ahogy egy újabb falat sajtot tett a szájába, de az ő tekintete is a távolba révedt, a hegyek közé – Talán valami rejtvény lehet.
- Igen, valószínűleg. – gondolkodott el Oliver, ahogy elszakította magát a legendáktól.
- Mi lehet az a sorsok tükre?

 

 Folyt.köv.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ripszám Alexandra - ("Megfoghatatlan és talán nem is lehet ezt az érzést leírni. Megkönnyebbültem, hogy kész, vége, alkottam valamit, ugyanakkor a mindennapos rutin, hisz az alkotás egy folyamatos, állandó dolog, ami jelen van az író életében, véget ér.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Ripszám Alexandra  írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak két könyve Trauma– Egy család tragédiája és Trauma – Egy hazásság tragédiája címmel jelent meg eddig, amiket az Underground Kiadó és Mogul Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

Először is köszönöm szépen a felkérést! Átlagember vagyok, mint bárki más, aki elmegy melletted az utcán. Dolgozom, vezetem a háztartást, olvasok, amikor időm engedi és nem utolsó sorban, a fennmaradó időmben írok. Szociális munkás végzettséget szereztem, így munkámnak köszönhetően találkozhattam olyan emberekkel, akiknek élethelyzetük cseppet sem mondható kellemesnek, egyszerűnek. Alkotásomra sok esetben ez is nagy hatást gyakorol.

 

Trauma című sorozatod sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? 

A kötetek nem igényeltek komoly kutatómunkát, tanulmányaimat használtam fel az adott élethelyzetek valós ábrázolásának elősegítésében.

Az írás folyamata, a történet megalkotása nem igényelt hosszú időt, mondhatnám, hogy ez volt a legegyszerűbb fejezete a könyvkiadásnak. A gondolatok egymást követően özönlöttek, alig győztem a laptop klaviatúráját csattogtatni.

 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történet teljesen fiktív. Természetesen az említett élethelyzetek, események sajnos bárkivel megtörténhetnek, ezek lélektani levezetésében alkalmaztam a tanultakat, a különféle esettanulmányokat. A helyszíneket, ahol a történet játszódik, a valóságból emeltem át. A lakások, házak mind-mind olyan helyszínek, ahol jártam már, vagy éppen, ahol élek.

 

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély? 

Miután megtanultam a szavakat papírra vetni, már alkottam. Eleinte verseket, aztán rövidebb-hosszabb történeteket, melyeket füzeteim hátuljába jegyeztem fel. Középiskolásként is folytatódott ez a szenvedély, de akkor még szó se volt könyvkiadásról, mindössze egy hobbi volt. Ezt a hobbit egyetem alatt magam mögött hagytam, egyetlen értékelhető alkotásom a szakdolgozatom volt ebben az időszakban. Az áttörésig egészen 2018-ig kellett várni. Ekkor érkezett el a pillanat, amikor laptopom elé ültem, és elkezdtem írni a Trauma sorozat első részét, az Egy család tragédiáját, melyet ebben az évben követett az Egy házasság tragédiája.

 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

A következő megjelenésre váró kötetem, mely teljesen elhatárolódik a fent említett könyvektől, leginkább pszichológiai thrillernek nevezném. Kicsit új, kicsit régi zsáner. Talán úgy fogalmaznék, hogy ugyanaz, de teljesen más. Ezt majd az olvasók eldöntik. A kicsit távolabbi jövőben viszont mindenképp tervezem egy történelmi regény kiadását. Ennek kutatómunkája már javában zajlik, a történet körvonalazódott, már csak kerek egésszé kell tennem.

 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

Megfoghatatlan és talán nem is lehet ezt az érzést leírni. Megkönnyebbültem, hogy kész, vége, alkottam valamit, ugyanakkor a mindennapos rutin, hisz az alkotás egy folyamatos, állandó dolog, ami jelen van az író életében, véget ér. Pont, mint amikor kezedbe fogsz egy remek könyvet, ami teljesen magával ragad, és kiolvasod. Büszkeséget éreztem és boldog voltam.

 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

A könyvkiadás idején még Ripszám Alexandra volt a nevem. Nem gondoltam álnévre, őszintén szólva, eszembe sem jutott. Időközben férjhez mentem, és a Ripszám nevet magam mögött hagytam, így a következő kötet már, ha szigorúan vesszük, álnéven lesz kiadva.

 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

Nem feltétlenül, sosem kategorizáltam az írásaimat. Mondjuk úgy, nem én kerestem ezt a zsánert, a zsánert jött, bekopogtatott az ajtón, és mint egy szellem, beosont. A fülemhez hajolt és ontotta magából a történetet. Tudom, ez egy kissé elvont megközelítés

 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nagyon izgatott voltam, tűkön ülve vártam a pillanatot, előtte napokon keresztül aludni se tudtam. Elmondhatatlan extázis volt a megjelenés pillanata, olyan, amilyet mindenkinek át kellene élnie. A munkád elismerése, a learatott gyümölcs, amit gondosan, szeretettel nevelgetsz. Elképesztő volt.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Az első két kötet impulzív volt. Ömlöttek a gondolatok, én pedig csak írtam és írtam. Magával ragadt és nem tudtam, és persze nem is akartam behúzni a féket. A következő regény tudatosabb volt, igyekeztem előre felépíteni minden apró részletét. Ez a kötet az előzőktől eltérően több kutatómunkát igényelt, igyekeztem minden részletét hitelesen visszaadni a leendő olvasónak, ami remélem sikerülni is fog pár hónapon belül.

 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni? 

Hosszasan tudnék erre a kérdésre válaszolni, és tartok tőle, az egész cselekményt le is írnám így, vagy úgy. Kötetekre bontanám ezt a kérdésedet, azt pedig tovább egy kedvenc és egy nehezen megírt jelenethez.

Az első kötet esetében a kedvenc jelenetem, habár megjegyezném, nagyon nehéz választanom, talán a végkifejlet, az összecsapás teljes egésze. Amikor megírtam, bíztam benne, hogy az olvasók elégtételt kapnak azokért a sérelmekért, amiket a főhőseink addig elszenvedtek.

Legnehezebben megírt rész nem feltétlenül volt, inkább mentálisan volt kihívás a könyvben olvasható abúzus bemutatása.

A második kötet számomra legkedveltebb jelenete az utolsó fejezetekben található, amikor a két főszereplő útja újra egy vágányra ér.

A legnehezebben megírt részlet pont az ezt megelőző időszak leírása volt, a magány és egyedüllét, szenvedés, nélkülözés lapra vetése.

 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Az első kötet története egy dialógus által született meg. A képzeletemben egyszer csak megjelent egy jelenet, egy vita apa és lánya között. Általában szelektálok az ötletek között, ez viszont beette magát a fejembe. Gondolkodni kezdtem rajta, vajon milyen köntösbe bújtathatnám ezt a jelenetet? Lassan megszületett a gondolat, a történet fő csapásvonalai, ezután pedig csak fogalmaznom kellett.

A második kötet ötlete az első folytatásaként adott volt.

A következő, megjelenésre váró könyv története is hasonlóképp született meg. Itt is egy jelenet volt, ami először megszületett a fejemben egy éjszakai műszak során. Reggelre, mire végeztem, kitaláltam a történet vázlatát, a gerincét.

Történelmi témában készülő regényem kicsit más. Ott maga az alapgondolat, a gerinc jött létre először, idővel ehhez kapcsoltam az idegszálakat, hogy azok életre kelthessék a történet velejét.

 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába? 

A kéziratokat először kicsit távolabbi ismerősöknek szoktam kiadni próbaolvasásra, ezt követően javításra, véleményezésre. Minden kritikát meghallgatok, sok esetben kérdések merülnek fel ilyenkor az előolvasókban, ezeket szeretjük átbeszélni. Szívesen fogadom a véleményüket, változtatási javaslataikat, melyeket, ha nem ütköznek a saját logikai elképzeléseimbe, meg is szoktam fogadni.

 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az első könyvem titokban készült, szinte a megjelenés pillanatáig, egyedül a férjem tudott róla. Miután találtam kiadót, és megkezdtük az együttműködést, akkor a szűkebb baráti körnek is elárultam a tervem. Meglepettséget láttam az arcukon, de velem örültek, megjelenés után az elsők között olvasták a regényt. Az előolvasóimat persze már korábban beavattam, de kérésemre nem híresztelték a dolgot.

A második kötet készültét már jóval többen tudták.

A családom és barátaim támogató közösség, amiért roppant hálás vagyok nekik.

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén? 

Az interjú során többször is említettem a nyár elején várható megjelenést pszichológiai thriller kategóriában. Ennek a kötetnek Az elveszett tanú lesz a címe, pontos megjelenésről majd a Facebook   oldalon talál híreket a kedves olvasó. Amennyiben minden a terveim szerint alakul, év végére, jövő év elejére tervezek még egy kiadást. Ez a kötet kicsit visszakalandozik a Trauma sorozathoz, annak egy előzménykötete lesz, ugyanakkor a sorozattól független, önálló regényként is abszolút megállná a helyét. Címéről információt még nem tudok elárulni, úgy érzem, még nem találtam ki a befutót. A történelmi témában íródó regényem várható megjelenése jövő év vége, hacsak nem szól közbe egy másik történet, amit még ennél is jobban meg szeretnék írni. Remélem, sikerült kedvet csinálnom a jövőbeli megjelenésekhez, illetve a már megjelentekhez, ha még nem “randevúztak” a kedves olvasóval!

 

Még egyszer köszönöm a megkeresést! További szép napot kívánok minden kedves olvasónak!

 

Én köszönöm az interjút.

Beleolvasó - Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera árnyai) - ("Óvatosan körülnézett, hogy talál-e valahol valamiféle rejtett csapdát, esetleg titkos ajtót, de semmi hasonlót nem lelt, csupán a mértéktelen fényűzést. A fejében elraktározott mindent, amit csak tudott, majd csendben az ajtóhoz lépett, s kiosont a folyosóra. Teljesen üres volt.")

Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) című könyvéből hoztam úja részletet.

Ne feledjétek a bejegyzés alatt, találhatjátok a linket, ha egybe szeretnétek elolvasni.

 

 Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera árnyai)

Tartalom:

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

ENGEDÉLLYEL

RÉSZLET

Készen állt, érezte a tagjaiban a kellemes bizsergést, a bevetés előtti izgalmat. Bármennyire is szörnyűnek tűnhetett egy hasonló gyilkosság, élvezte ezt az életet. Életeket vett el – de tudta, hogy a nagyobb jó érdekében cselekszik, s ezzel az egyetlen tettével számos más életet megmentett. Mélyen beszívta a kellemesen hűs éjszakai levegőt, majd elővette a tolvajkulcsát, hogy kinyithassa az erkélyajtót.

A szoba fényűző volt. Falait trófeák és állatok lenyúzott prémjei borították, közéjük egy-egy aranyozott keretű festmény és díszes kandeláberek ékelődtek. Az erkély melletti fal előtt kapott helyet a terebélyes, baldachinos, bársony takaróval és selyem párnákkal ékesített ágy. Legalább négyen kényelmesen elfértek rajta. Az ágy egyik oldalán egy szekrény foglalt helyet, rajta már előre odakészítettek egy öblös boroskancsót, mellette több borospohárral, s valamiféle szárított növényt, amiről Nash nem akarta tudni, hogy micsoda. Másik oldalt egy méretes ládikó, rajta súlyos lakattal, a sarokban pedig paravánnal elválasztva a mosakodóhely. Az ággyal szemben gardóbszekrény és néhány polc sorakozott, melyek telis-tele voltak érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal. Volt ott csiszolt drágakő a helyi bányából, aranyszobrok, szelencék, némelyek jól felismerhetően elf és törp származásúak voltak. De helyet kapott mellettük néhány kőből készült ereklye is, talizmánok, súlyos pecsétekkel ellátott tekercsek, még egy kristálygömb is. Nash felhorkantott. Micsoda babonás illető lehet ez a Moneth…

Óvatosan körülnézett, hogy talál-e valahol valamiféle rejtett csapdát, esetleg titkos ajtót, de semmi hasonlót nem lelt, csupán a mértéktelen fényűzést. A fejében elraktározott mindent, amit csak tudott, majd csendben az ajtóhoz lépett, s kiosont a folyosóra. Teljesen üres volt. Sehol egy őr vagy cseléd, s úgy tűnt, hogy a vendégek közül sem vette még igénybe senki a szobákat. Amilyen halkan csak tudott, a falhoz lapulva a folyosó vége felé lopakodott. Nem, az egyik szobát mégiscsak használták már. A szemét forgatta a kiszűrődő, félre nem érthető hangok hallatán, s tovább haladt. A folyosó balra kanyarodott, itt csupán a jobb oldalról nyíltak szobák, balra ablakok sorakoztak, ahonnan egyenesen az udvarra lehetett látni. Az ablakokat súlyos függönyök keretezték, előttük széles párkányokat alakítottak ki, ahonnan kényelmesen lehetett kémlelni az udvari történéseket. Nash most épp ezt tette. Kihasználta a hatalmas, egészen a padlóig leérő függönyöket, s az egyik ablak sarkában elhelyezkedett úgy, hogy akkor se vehessék észre, ha valaki mégis erre járna a folyosókon.

Az udvar mostanra jobban hasonlított egy kéjbarlanghoz. Fél- és teljesen meztelen emberek vonaglottak és vedeltek, literszámra folyt a bor és egyéb más szeszek. Akadt ott étel is rengeteg, ami csak szem-szájnak ingere volt. Számos heverőt és padot kihozattak az épületből, hogy az előkelőségek kényelmesen mulatozhassanak a szabad levegőn is. Nash biztos volt benne, hogy ha több időt töltött volna a városban ahhoz, hogy többet megtudjon a főnemesekről, most számos igencsak fontos személyt felismert volna. S ahogy jobban végigpásztázta az embereket, megtalálta köztük, akit keresett.

Könnyen megismerhető volt hullámos, élénkvörös hajáról, hegyes kecskeszakálláról és a mellkasán lévő méretes tetoválásról. Azt mondják, valami jelentése van azoknak a kusza vonalaknak, de inkább úgy tűnt, viselője egy igencsak kellemetlen heget próbál meg takarni vele. És cseppet sem szégyelli mutogatni, minthogy jelenleg is félmeztelenül ücsörgött az egyik heverőn. Körülötte lengén öltözött vagy teljesen ruhátlan nők sürögtek-forogtak, szőlővel és egyéb egzotikus gyümölcsökkel etették, simogatták, ahol csak érték. Láthatóan tetszett a férfinek… Nash elnyomott egy felmordulást, s unottan, fejét az ablakkeretnek döntve figyelte az eseményeket.

Már kezdett elgémberedni a lába, mikor Moneth végre feláll a heverőről, s Nash felkapta a fejét. A férfi még egyszer rávigyorgott a mulatótársaira, némelyikkel váltott még néhány szót, majd egy feltűnően szemrevaló, félmeztelen kurtizán társaságában elindult befelé az épületbe. Nash felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Arra számított, hogy kisebb orgiát fog rendezni a szobában, de így sem rossz, sőt. Összeszedte magát, s lemászott az ablakból, kissé átmozgatta elgémberedett tagjait, s visszaindult a szobába. Csendben elhelyezkedett a paraván mögött, majd elővette a combjához rögzített kecses tőrt. Szerette ezt a darabot, szinte olyan vékony volt, akár egy hajtű, s olyan apró vágásokat és szúrásokat lehetett vele ejteni, melyeket az áldozat meg sem érzett. Főleg ha bódító szerek hatása alatt állt… Belemártotta a tőr hegyét az egyik, táskájában lévő idegméregbe, s várt. A türelem sosem volt az erénye, de nem volt hiábavaló a több éves kiképzés. Hamarosan meg is hallotta a közeledő párocska hangjait, s megfeszült, akár az ugrásra kész ragadozó.

Nyílt az ajtó, s belépett rajta Moneth, s szorosan hozzásimulva a nő is. Nash várt, míg becsukták az ajtót, majd hirtelen előbújt, alig észrevehető mozdulattal megszúrta a nő combját, s vissza is húzódott a paraván mögé. Alig egy pillanat volt az egész. Moneth és a nő is meglehetősen ittas volt már, dülöngélve jutottak el az ágyig, ám a férfi képtelen volt tovább megtartani az egyensúlyát, azonnal hátra is vetette magát, s húzta a partnerét is. Pillanatok alatt lekerült róluk a maradék ruha is, s a nő hangosan nyögdécselve vonaglani kezdett a férfin. Nash csak a fejét fogta, és még ez tartotta magát ügyes kurtizánnak…

Szerencsére nem kellett sokáig hallgatnia, a méreg a felhevült véráramba kerülve hamar hatni kezdett, s a nő lassanként elvesztette az uralmát a teste fölött. Moneth annyira részeg és tompa volt, hogy ebből semmit nem vett észre, ugyanúgy csókolta, fogdosta és hágta tovább a partnerét, mintha mi sem történt volna. Nash előbújt a paraván mögül, s közelebb sétált az ágyhoz. Ahogy odaért, előhúzta az övéből az egyik tőrét, feltérdelt, s a magatehetetlen nőt egy egyszerű mozdulattal lefordította a férfiről a földre. Moneth erre már felkapta a fejét, s ahogy meglátta maga fölött az orgyilkost, rémülten hátrálni kezdett. Nash lehúzta az arcáról a kendőt, s szélesen, ördögien elvigyorodott, akár egy ragadozó, s amint észrevette, hogy a másik kiáltani készül, a szája elé emelte az ujját, csendre intve őt. A férfi tekintetében halálfélelem csillant, kezét védekezően maga elé tartotta, ám mielőtt akár egy hangot is képes lett volna kiadni, penge villant, s a torkából meleg vér bugyogott elő. Némán tátogott, kezeivel mintha még próbált volna az élet utolsó fonalaiba kapaszkodni, majd hátrabicsaklott a feje, s élettelenül az ágyra hullott.

Nash arcában megrándult egy izom, ám aztán teljesen közömbösen nézett végig az áldozatán. Tiszta munka volt. Ha valaha is érzett bármiféle viszolygást a gyilkolástól, az mostanra teljesen kiveszett belőle. Nem lett szívtelen, ó, korántsem lett az. Csupán az könnyítette meg a dolgát, amit eddig látott a világban; a számtalan sanyarú sorsú embert, és amit ők elszenvedtek az ilyen Moneth-féle senkiktől. Ezek már rég halottak voltak, csak még nem tudtak róla. Akkor haltak meg, mikor náluk alacsonyabb származásúakat kínoztak. Egyetlen pillanatra sem sajnálta őket. Megtörölte a tőrét a takaróban, gondosan visszarakta a helyére, majd lemászott az ágyról. A nőre sandított, aki azóta is magatehetetlenül feküdt a földön. A méreg hatása még eltartott egy jó darabig, így volt még egy kis ideje.

Képtelen volt egyszerűen csak elmenni, mint aki jól végezte a dolgát. Feltúrta Moneth holmiját, bár a felfordulásban nem volt egyszerű, de megtalálta végül, amit keresett. Az övére csatolva, az ágyban hevert egy kisebb kulcscsomó. Leoldotta, majd végigpróbálgatta a kulcsokat az ágy melletti láda lakatján. Végül az egyik elfordult a zárban, s a lakat nagy kattanással kinyílt. Felnyitotta a láda tetejét, s hamisan elvigyorodott. Épp, ahogy sejtette, tele volt arannyal, drágakövekkel, tömött erszényekkel, és mindenféle csecsebecsékkel. Nem habozott, máris fogott fél tucat erszényt, s egyenként az övére kötötte őket.

Már épp elégedetten visszazárta volna a ládát, mikor valami halvány, derengő fényt vélt előtörni az arany közül. Egy apró, vészjelző hang megszólalt a fejében, de képtelen volt hallgatni rá, a kíváncsisága erősebb volt, s elkezdte feltúrni az aranyat. Mégsem képzelődött, valóban fény szűrődött ki közülük, egy alig ökölnyi, faragott márványszoborból áradt. A hasán valamiféle pecsét volt, az bocsátotta ki magából a fényt, pulzált, szinte mintha élt volna. Nash a homlokát ráncolta, kivette a szobrot, ám ahogy közelebb emelte az arcához, hogy jobban megnézhesse, megcsípte az ujját, mintha apró villámütés érte volna. Meglepődött a furcsa érzéstől, ijedtében kiejtette a szobrot a kezéből, s ahogy az földet ért, megrepedt.

 

 Folyt.köv.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó