Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Tisje-Pap Ingrid vagyok, jelenleg Nagykátán élek a férjemmel és a két kiscicámmal. Már nem titok, hogy a család hamarosan bővül, márciusra várjuk a kislányunkat. Bár nem hiszek az ilyesmiben, de egy jósnő egyszer azt mondta, hogy akkor fogok befutni a könyvemmel, amikor megszületik az első kislányom. Kísérteties az egybeesés, ugyanis 2024 júniusában jelent meg az első kisregényem, a Farkas a barátom. Mióta az eszemet tudom, nagyon szeretek történeteket kitalálni és írni, sokszor elvágyódok a valóságtól, úgymond az írás az én mentsváram. Leginkább a regény és novellák világa vonz, elvégre ezeknél a műfajoknál tudom a fantáziámat leginkább szabadon engedni, de verset is szoktam írni, amikor elkap az ihlet.
Farkas a barátom c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Különleges kutatómunkát nem igényelt a könyv megírása, a környezetemből adódó megfigyelések adták a történet vázát. Hétköznapi gondok, amelyek egyben társadalmi problémák is, így fontosnak éreztem, hogy foglalkozzak velük. Erre jött rá az én sajátos fantáziavilágom, amire a könyvemben Varázsvilágként hivatkozok. A Varázsvilágban persze feltűnnek csodálatos lények, amelyek sok fantasyban megjelennek: farkasemberek, boszorkányok, tündérek stb., de ezek mondhatni a legtöbb ember számára ismert lények, különösebb kutatómunkát nem igényelt a megalkotásuk. Talán egy szereplőt mondanék, akinek, a fajának jobban utána kellett járjak, ez pedig Max, aki egy zsivágó. A zsivágó az animék világából ismert félig róka- félig emberszerű lény. Képes az alakváltásra is, és ez a plusz képesség jól jött a kalandnál.
A Farkas a barátom ötlete 12 évesen pattant ki a fejemből. Elkezdtem írni a sztorit egy kis füzetkébe. Aztán egyetemista koromban megtaláltam ezt a füzetet, és azt gondoltam, hogy „ez nem is rossz, talán lehet belőle valami”. Elkezdtem újra írni, de aztán megint abbamaradt a sok beadandó miatt. Végül pár éve elhatároztam, hogy befejezem és kiadom, lesz, ami lesz.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A történet kb. 2/3-ad arányban az általam kreált fantáziavilágban játszódik, és 1/3-ad marad a valóságra. Viszont a valóságban megjelenő problémák és konfliktusok a Varázsvilágba is átcsúsznak. A két világ közötti átjárást igazából csak Tomi és Iván gyakorolja rendszeresen. Tomi egy egyszerű kisfiú, otthona a valóság és egy fenyegető esemény hatására Iván, a farkas átviszi őt a Varázsvilágba, ahol egyre több időt töltenek együtt. Persze tudja, hogy haza kell térnie, de nem akar, mert otthon csak rossz dolgok történnek vele.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Gyerekként senki sem játszott velem, így kénytelen voltam egyedül játszani. Ekkor történeteket találtam ki és játszottam el, mint sok gyerek. Pár történetet végül leírtam, csak úgy, szórakozásból. Illetve sokat olvastam, olvasok. De lassan haladok. Egy idő után rádöbbentem, hogy valószínűleg azért, mivel miközben olvasok, néha megállok és elkalandozok, és eszembe jut valami teljesen más sztori, vagy a könyv történetét viszem tovább a fejemben teljesen átalakítva.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
A
fantasy mellett vonz még a thriller/horror világa. „A heg” című novellám meg is
jelent a Little Fox kiadó „Véres történetek az éjszaka mélyéről” című kötetében.
Ezenkívül meséket is szeretnék még írni, egy mesém már megjelent a meskete oldalán, de jó lenne egy saját mesekönyv papírformában való megjelentetése. Viszont a fő fókuszom most jelenleg a Farkas a barátom folytatásán van. Ugyanis ez egy trilógia, amelynek még csak az első része jelent meg, és gőzerőkkel dolgozom a második köteten, amely még izgalmasabb lesz!
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Furcsán hangozhat, de nagy kő esett le a szívemről. Megkönnyebbültem. Egy olyan terhet tettem le, amit már régóta cipeltem. Gyerekek bánatát, akik jobb sorsot érdemelnek. Mert ez a könyv felhívja a figyelmet egy fontos témára, ez pedig a gyermekbántalmazás. Azt akarom, hogy a felnőtt olvasók meghallják a gyerekek hangját. A gyerekek pedig kapjanak egy történetet, egy világot, amely reményt ad.
Nem gondolkodtál még írói álnéven?
Egy pillanatra elgondolkoztam rajta, de aztán hamar elvetettem az ötletet. Sok fantasy író publikál álnéven, és ez teljesen rendben van, sőt még jól is jöhet, ha ez több eladást eredményez. Viszont mivel az én könyvem nem csupán egy fantasy könyv, hanem mindemellett egy fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, úgy tartottam hitelesnek, ha saját névvel és arccal vállalom azt, amit írtam. Egyszerűen így éreztem helyesnek.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Régebben inkább a romantikus, tini regények világa vonzott. Sokakhoz hasonlóan előbb a pöttyös könyvek, Jacquiline Wilson könyvek majd Leiner Laura könyveit olvastam legszivesebben, és úgy gondoltam, hogy valami hasonlót fogok én is írni. De aztán jött a „küldetéstudat”, meg az, hogy a fantasy világát felhasználva sokkal kreatívabb történeteket tudok írni.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Nagyon jó érzés volt. Annyira, hogy impulzusból írtam is egy Facebook-bejegyzést a szerzői oldalamra. Görcsbe rándult a gyomrom. Egyszerre volt felemelő érzés, hogy betartottam a magamnak tett ígéretet, és végre tettem valamit magamért, és azért, amiben hiszek, de valahol ijesztő is volt. Mi van, ha nem tetszik majd az olvasóknak? Most már ettől nem félek, mert a többségiben pozitív értékelések biztosítottak róla, hogy jó úton haladok, a negatív kritikák pedig inkább építő jellegűek.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Szerintem a legtöbb író impulzívan ír. Legalábbis eleinte biztosan. Késztetést éreztem, hogy írjak, és nem tudtam mit tenni ellene. Aztán egy idő után rájöttem, hogy kezdenem kell ezzel valamit. Legalább meg kell próbáljam kiadatni. Ha nem olvassa senki, még az is jobb, mintha nem próbálom meg. Aztán egy idő után elkezdett tudatossá válni az írás. Mindenképp be akartam fejezni a könyvet, és már csak egy pár rész volt hátra. Tudatosan hagytam minden reggel 1-2 órát az írásra. Volt, amikor nem ment, olyankor nem erőltettem.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Igen, több is van. Az egyik kedvenc jelenetem, mikor a farkas és a fiú először elkezdenek beszélgetni egymással. Aztán mikor találkoznak egy csontvázzal, aki elhagyta a fejét. Nagyon sok mókás jelenet van a könyvben, amelyek reményeim szerint megmosolyogtatják az olvasót.
De vannak végtelenül szomorú részek is, amelyek összetörnek. Legalábbis engem összetört a megírásuk. Ezek azok a jelenetek, amikor a főhősünket bántják. Pedig sokan kaptunk pofonokat a szüleinktől, és sokunkat csúfoltak az iskolában, sajnos. De arról írni, ahogyan egy gyerek átéli ezeket, szívszorító. Van olyan olvasóm, aki bevallotta, hogy sírt ezeken a jeleneteken. Én ezt valahol persze sajnálom, de annak örülök, hogy ezek szerint tudtam az érzelmekre hatni.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
A történeteim alapját a valóságból adódó megfigyelések adják. Aztán kiszínezem a sztorit. Vagy teljesen megváltoztatom, de azért ügyelek rá, hogy a lényeg ne vesszen el. Szóval leginkább a környezetem inspirál. Na meg, az tagadhatatlan, hogy a könyv fantasy részéhez sokat hozzá tesz az, hogy szeretem a szerepjátékokat, különösen a DND-t (= Dungeons & Dragons). A barátaimmal szoktam játszani, amikor időm engedi. Ilyenkor kipróbálhatom, hogy milyen egy-egy karakter bőrébe bújni. Például a könyv egyik szereplőjét, Fricit, az egyik DND kalandunkból hoztam át egy-két átalakítással.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kiadón és azokon kívül, akik az utómunkát végezték, senki sem láthatta a kéziratot. Ennek egyszerű oka volt. Nem akartam, hogy bárki beleszóljon a történet alakulásába. Illetve könnyen befolyásolhatónak tartom magam, és féltem attól, hogy mi van, ha valaki javaslatát mégis megfogadom, és aztán megbánom a döntést. Az olvasók is különfélék. Például van olyan olvasóm, akinek a Varázsvilág és az ott zajló jelenetek tetszettek, és van olyan, akit inkább a valóságban játszódó jelenetek vonzottak be. Különfélék vagyunk, és ez így van jól.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Örültek neki, de szerintem meg is lepődtek. Legalábbis a témáján. Ugyanis a valóságban én egy pozitív, viccelődő és jókedvű lány vagyok, a könyvben pedig vannak keményebb jelenetek is. De ez annak is köszönhető, hogy sok mindent elnyomok magamban. Valahogy nem alakult ki bennem az, hogy negatív érzésekről és érzelmekről beszéljek a való életben. Pedig kell beszélni ezekről.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Idén nagyon szeretnék elkészülni a második résszel.
Ezen kívül verseket és novellákat is várhatnak tőlem vegyesen. Egy új projekten
is gondolkodom, de az maradjon még egyelőre titok. Hiszek benne, hogy most még
csak az út elején járok. Még nagyon sok gondolat és történet van bennem…
