Megjelent Bagó Tünde: Ella háborúja 21.Század Kiadó gondozásában - ("Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett)

Bagó Tünde

Ella háborúja

Megjelent április 24-én!

Libri

21.Század Kiadó

Fülszöveg

Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett.

A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett.

Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében.A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserbenhagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat.

Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hohentwiel várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életét megváltoztatja.

Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarából. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?

 Rövid idézetek a regényből

„Miközben végigsimította a lábfejét, felnézett. A vár felől a másodperc töredékéig fény csillant meg, aztán ismét elborította a környéket az esti szürkület. A fiatal nő hosszasanfigyelte a hegyet, hátha ismét felvillan ott valami. Furcsállta, hiszen már jó ideje senki nem mehetett fel a várhoz. Martha asszonytól úgy hallotta, lezárták, amikor kitört a háború.”

„Ella a városból egyenesen a várhoz vezető, meredek utat választotta. Eleinte a szőlőtőkék között, majd a meggyűrődött vulkanikus szikla tövében futó erdei úton bandukolt a sötétben. Nála volt apja amerikai zseblámpája, de a sötétedő égbolton egyre fényesebben ragyogó hold sugarai adtak neki annyi világosságot, hogy biztonsággal gyalogoljon felfelé. Amikor elérte az elővárnál a Karl-bástyát, hangokat hallott, majd úgy tűnt, mintha két árny közeledne felé.”

„Lukas legszívesebben utánarohant volna. Ha felkapná és elfutna vele, ki a háborúból, akkor talán újra láthatná mosolyogni a feleségét. De ezt most nem teheti. Hozott egy döntést, ami mellett ki kell tartania, remélve, hogy Ella egyszer majd megbocsát neki.”

„Ella megérintette a nedves kőfalat. Salétromos lett a keze. Ujjai hegyével a finom porszerű anyagot dörzsölgette, kapaszkodó után tapogatott, tégláról téglára, de egy férfi húzta magával. Csak a csontos ujjait látta, amelyekkel rámarkolt a csuklójára. Ruhája vizes volt, testét rázta a hideg. Átázott a cipője, a harisnyája, lába egyre jobban fázott,már a térdénél járt a fagyos zsibbadás.”

„Ella fölnézett az arcára. Kimerültsége álmában is barázdákat húzott a szája mellé. Ajkai görcsös fogságban tartották összeszorított fogait, a szemhéja remegett, alatta a szemgolyóide-oda cikázott, mintha a férfi ki nem mondott gondolatai a menekülési utat keresnék álmában, de karjával még ekkor is szorosan ölelte a feleségét. A gyertya fénye aranyszínű kupolát vont föléjük, felmelegítette a szobát, és megnyugtatta Ellát. Teste elnehezült, majd álomba süllyedt, mint mézbe a kanál.”

„A nő kinyúlt a férfi felé, és egy pillanatra megszorította a karját. Aztán Felixszel a nyomában továbbindult a sötét erdei úton. Elérték a vár alatti szőlőt, ahonnan már látszott a kórház. Itt-ott fény szűrődött ki az ablakokból, messziről úgy tűnt, mintha hatalmas szentjánosbogarak repdesnének a parkban.”

Széljegyzet egy regény margójára

A határátlépés

A Hohentwiel vulkán lábánál fekvő dél-német kisváros, Singen fejlődését, az itt élők emberi és gazdasági kapcsolatait évszázadokon át befolyásolta a svájci határ közelsége.

A második világháború kitörésekor teljes határzárat rendeltek el, elvágva ezeknek a kapcsolatoknak a jelentős részét. A legtöbb Svájcban dolgozó németnek fel kellett adnia munkahelyét, csupán egyes iskolák tanulói, valamint a vasúti, postai és vámigazgatási hivatalok munkatársai kaptak külön engedélyt a határátlépésre. Egy-egy kivételes esetben, súlyosan beteg közeli rokon látogatására vagy kiemelt svájci munkavégzésre hivatkozva, a Gestapo jóváhagyásával kaphatott valaki ilyen jogosultságot. A háború előrehaladtával azonban egyre ritkábban és egyre szigorúbb ellenőrzés mellett.

Singen környékén megerősítették a határ fegyveres védelmét, de ennek ellenére számos, illegális határátlépésre irányuló próbálkozást hajtottak végre. A menekülők egy részének sikerült átcsúszni olyan területeken, amelyek ellenőrzését lehetővé tették a természetes határvonalak, mint például a Rajna vagy a határ egyenetlensége. A szökést csak kis számban kísérelték meg zsidók. Az illegális határátlépők a helyi gyárakban és földeken dolgozó kényszermunkások és a hadifoglyok, valamint a különösen fontos pozícióik miatt útlevelüktől megfosztott polgárok (mérnökök, orvosok) közül kerültek ki. Érdekesség, hogy a tanyákon foglalkoztatott hadifoglyokat időnként cserélték, mert hamar kiismerték a környéket és megtalálták a lehetőségét, hogy átjussanak Svájcba.

A svájci hatóságok a határon elkapott illegális határátlépőket többnyire visszafordították Németországba.

A szerzőről

Bagó Tünde 1974-ben született Békés megyében, Vésztőn. Történelemtanár és művelődésszervező, majd jogász végzettséget szerzett. Újságíró, utazóblogger. Az Élet sója blog szerzőjeként 2017-ben jelentette meg a Bodeni-tó – Több mint útikönyv című élménykönyvét, amelyben lakóhelye, Dél-Németország legnagyobb turisztikai régióját mutatja be a szomszédos osztrák és svájci tóparti látnivalókkal. Férjével 2012 óta élnek a tó mellett. Számos történettel, szokással, kulináris érdekességgel ismerkedett meg, amelyek regényeiben is szerepet játszanak. Novelláit irodalmi lapokban (Élet és Irodalom, Helyőrség, Magyar Napló, ÚjNautilus, Librarius) és szerzői oldalán publikálja.  

Bagó Tünde szerzői oldala

Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I. - (- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg. - Majd később lebeszélem róla. ")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből hozok újabb részletet nektek a blogomra. Már nem sok van az első részből, hamarosan a második részéből fogok hozni részleteket. Addig is a bejegyzésem alatt találhatjátok a vásárlási linket.

Chris Land:
Lélekvesztő I.



Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 A kairói reptéren rahedli ember tolongott és borzasztó zűrzavar uralkodott a váróban, közben az atyát követve kiértem az utca forgatagába, ahol a helyzet mit se változott. Autók dudáltak, az eladók dicsérve árulták a portékájukat, s úgy meglepett egy gyerekekből álló csoport, hogy a papot is elvesztettem. Utána kutatva a szemem összetalálkozott egy burnuszt viselő férfi pillantásával, akinek koszos arca egyetlen másodpercre hirtelen átfutó félelmet keltett bennem, aztán az alak ellenállhatatlan és lehengerlő mosolyt küldött felém, ami még inkább nem tetszett, pedig ahogy jobban megnéztem őt, akár ellenállhatatlannak is titulálhattam volna az illetőt. Körülbelül száznyolcvan centi magas teremtés volt, poros burnusza fölül feszült rajta, alatta egy fehérnek alig mondható nadrágot és inget viselt. A fejét konyharuha borította, amit levett, így elővillant rövidre nyírt hollófekete haja, mégis inkább barna írisze és bronz bőrszíne vonzotta a szemem. Magabiztosságot sugározva higgadtan állta a tekintetem, ahogy végigmértem, türelem és nyugalom áradt belőle, mégis kikerülték őt az emberek, talán széles övében tündöklő tőre miatt. Ez viszont végképp nem foglalkoztathatta, mert úgy támasztotta felhúzott egyik lábával az oszlopot, mintha attól félne, hogy az kidől nélküle, s az egész épület ráomlik a jelenlévőkre.
Ekkor elém penderült egy gyermek, amely Kairó elmaradhatatlan eleven és nyüzsgő tartozéka, s talán a seregtől maradt le. Csíkos, pizsamaszerű öltözékben ricsajozott előttem, mintha az életét fenyegetném, s egyetlen szót üvöltözött felém: - Ajua!
Végül rájöttem, nekem kell a segítség, ugyanis mindenáron rám akart sózni egy pamut alsógatyát. Csillogó fekete szemeivel fürkészett, göndör haja fürtökben csüngött alá, kreol bőrében csak a foga fehérje világított. Szutykos arcáról és ruhájáról a mosópor-reklámok jutottak eszembe, aztán tisztáztuk, hogy velem arabul nem sokra megy, én vele magyarul semmire, így megállapodtunk az angolban, és végre közölhettem: - Nincs szükségem férfifehérneműre.
- De az Isten is azt akarja, hogy vedd meg.
- Majd később lebeszélem róla.
A gyerek tűnődve elővett egy dobozos Colát, felbontotta, meghúzta, erre lecsorgott az állán a fél adag. Amikor rájött, hogy figyelem, újra nekikezdett: - Ajua! Tessék, most Mira akarja, hogy megvedd, fizesd ki a felét, tíz font - nyújtotta az üres kezét. - Nusz na nusz.
Miután bambán próbáltam megfejteni a szavait, ő rohamot intézett ellenem, minitájfunt produkálva megállíthatatlanul cibálta a karom, és Istent hívogatta, világosítsa meg az elmém. Kevéske szabad pillanatomban akartam lehámozni magamról a gyermeket, sikertelenül. Zsebembe kotorva markába nyomtam pár piasztert, így tágra nyitotta a szemeit. - Mi ez? Ezért csak fél korty jár, ez az izé húsz font, azért mondtam, hogy nusz na nusz, azaz fele-fele.
- Idd meg, nekem nem kell, bár megmutathatnád, hol kerül annyiba.
A Mira nevezetű Szutykoskának angyali bájvigyor terült el az arcán és felnézett rám. - Majd máskor megmutatom, szóval kell a naci? Ne finnyáskodj már, nem mindegy, mit hordasz?
- Ne húzogasd a ruhám - söpörtem el a kezét.
- Hogy képzeled ezt? - kiabálta és bokán rúgott.
- A szentségit, beárullak Istennek, ha ilyen rossz vagy.
- Azt próbáld meg - fenyegetett, aztán durcásan rám nézett, és odébbállt a következő szavak kíséretében: - Tudd meg, hogy egész Keleten nélkülem nem mész semmire.
- Mit csinál itt? Már taxit is fogtam - tűnt fel a közelemben Credo, hogy odavezessen.
Amint beültünk a fekete-fehér kocsiba, egy nem mindennapi figura fogadott, aki hátratekintve üdvözölt, de nem tudtam eldönteni, vajon tényleg nekem magyaráz-e, mert kancsalsága nem tűrt határokat. A bal szeme enyhén jobboldali párti, míg jobbja furcsa baloldali pózt vett fel, közben megveregette a vállam, szélesen vigyorgott, ilyenkor a szemei jobbra-balra ugráltak, majd előkapott egy strucctoll porolót, leporolt, aztán kedélyesen megismételte az üdvözletét arabul: - Ah-laan!
- Ah-laan wah sah-laan! - viszonozta papom.
- Én is azt akartam mondani - böködtem az atyára.
- Khalim vagyok, Miss, üdvözlöm Kairóban, máris indulunk a Hiltonba - taposott a gázból a fékbe, mert előttünk egy taligát húzó fiú vágtatott át az úton, így a sofőr ráfeküdt a dudára.
Ekkor Credónak szegeztem a lehetetlen kérdést: - A Hiltonba megyünk?
- Oda, de ha így haladunk, az életben nem érünk el a szállóba.
- Ezek az európaiak folyton rohannak - döcögött a bandzsi, egyik szemével az utat fürkészve, másikkal a blúzom kivágására lesve. A pap jókora összeget ajánlott neki, ha a rövidebb utat választja, így lassan kibontakozott előttünk a Nílus partján épült tízemeletes szálloda.
Már a csarnok homlokzatát színes mozaikból kirakott hieroglifák díszítették, s ahogy beléptünk az épületbe, meglepően tágas tér fogadott: éttermek, kávézók, üzletsorok. A recepciónál elég nagy zsivaj támadt, amint odaértünk, mert egy kövér, szakállas, sasorrú arab követelte az igazgatót. Szélesen gesztikulálva rázta a kezét, minek következtében aranyszegélyes kaftánja addig röpködött rajta, míg bele nem akadt a fejét borító hosszú lepedőbe, erre három megszeppent muzulmán nő zúdult rá, akiknek csak a szemük látszott ki a higábból, őket követte két megtermett alak, a testőr szerepét betöltve. Miután Credo beszélt a recepcióssal, hozzám is szólt pár keresetlen szót: - Várjon itt, amíg tisztázok egy-két dolgot.
Követtem a tekintetemmel a papot, aki egy nyugalmasabb helyet választott a telefonáláshoz. Épp visszafordultam a pulthoz, hogy részese legyek a további eseményeknek, amikor meglöktek, így belebotlottam az előttem fekvő bőröndbe, s egyensúlyomat vesztve már elvágódni készültem, de egy hájas kéz elmarkolva visszatett az eredeti helyemre. Felnéztem a megmentőmre, aki maga Sasorr volt. - Al hamdu lillah. Hála istennek, remélem nem esett baja. Természetesen a kellemetlenségért majd kárpótolom, ej, még be se mutatkoztam, Khalifa Muzaffar ibn Sakkak a nevem. Megbocsát, tisztelt hölgyem - mondta, és egy európai ruhát viselő arabhoz lépett, akit én a Hilton vezetőjének néztem.
- Van egy kis gond - tért vissza Credo. - Maga itt fog lakni a Hiltonban, nekem hely hiányában a Mena House adatott, ám amint fölszabadul egy szoba a szállodában, korrigáljuk a helyzetet. Most fölliftezünk, és még eligazítom pár tisztázásra szoruló kérdésben.
Elkérte a kulcsot, felmentünk a lakosztályba, s amint ketten maradtunk, átadott egy térképet, hogy rögvest belekezdjen: - Miután berendezkedett, elmegy a bazárba és körülnéz.
- Gondolja, hogy ott lesznek a keresett régiségek?
- Elképzelhetőnek tartom, de most ne vegyen semmit, majd később. Ha talál valami hasonló tárgyat ahhoz, amit látott, azt tetesse el, mert, hogy szól a mondás? „Omne, quod est nimium, vertitur in vitium”, vagyis „minden, ami túlzás, bűnre vezet”. Azért adok egy köteg egyiptomi fontot, ha netán szüksége lenne rá, de alkudni kötelező. Amíg ön a piacot járja, én kapcsolatot teremtek az összekötővel. Ne keressen, én fogom hívni telefonon, még az is előfordulhat, hogy ma este meglátogatom… Még valami: a helyiek előnyben részesítik az európai nőket, ezért ha netán zaklatnák, legyen erélyes és elutasító, mert egyes arabok tolakodóan rámenősek lesznek, ha az érdeklődésnek csak parányi szikráját felfedezik az emberen - állt fel. Odacammogott a hátizsákjához, a vállára dobta, és Isten áldását kérve magamra hagyott.

*

Miután kipakoltam, elindultam lefelé. Épp az előtéren vágtam át, amikor futó pillantásom átsuhant a várón, s mintha fél másodpercre ugyanaz a férfi láttam volna köztük, aki a reptéren az oszlopot támogatta, de hiába keresgéltem őt újra, nem leltem rá, így a bazár felé vettem az irányt. Az utcán embertömegek, lárma, zaj mindenütt, a térkép is feleslegesnek bizonyult, végül egy turistarendőr segített ki szorult helyzetemből, s jócskán délutánba hajlott az idő, mire betértem a bazárba. Már az ötödik bolton vergődtem túl, amikor a közeli ajtónyílásból kirontott a tulaj és betessékelt az üzletébe. - Nézzen körül, rengeteg csodálatos portékám van. Látom, kedveli a régiségeket, akad itt alabástrom- és dioritszobrocska, amulettek, fajanszok, porcelánok - és ahogy mondogatta, azonmód tette fel a pultra. 

 

Folyt.köv.:

A könyvet itt lehet beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Farkas Bíborka - ("Alig hittem el. Jelentek már meg fordításaim és antológiákban novelláim, de ez azért más... ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Farkas Bíborkát, hogy meséljen kicsit magáról, és a  könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Druidaösvény (Az Istenek akarata 1.) című könyve jelent meg eddig, amiket a Pergamen Libro Kiadó és a Líra oldalán lehet megrendelni. 

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Negyvenhat éves vagyok, gyerekkorom óta írok. Budapesten élek, „civilben” egy hajléktalanszállón dolgozom, mint szociális munkás. Reneszánsz embernek tartom magamat, mindig is sok mindennel foglalkoztam, gyakran egyszerre: volt, hogy műfordítottam, antik porcelánnal kereskedtem, rádiós műsort készítettem, kvízeket írtam, keltákat és rómaiakat kutattam… Amióta a lányom megszületett (9 éve) már nem vagyok ennyire „hiperaktív”, de még mindig hajlamos vagyok több lovat ülni meg egy fenékkel. A regényírás mellett írok meséket, novellákat, ezekből néhány megjelent antológiában, mesekönyvben, irodalmi lapban. Szeretem a komoly szellemi erőfeszítést igénylő kihívásokat, és valahogy mindig meg is találom őket. Vagy inkább ők engem.

Druidaösvény című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Őszinte leszek, rengeteget. A 90-es évek közepén kezdtem el érdeklődni a kelták iránt. Ez gyorsan szenvedélyes kutatómunkává fajult, ami mind a mai napig tart. Ez az a téma, amiről minél többet tudok meg, annál több kérdést vet fel bennem. Az Istenek akaratát 1995-ben kezdtem el, ha jól emlékszem. Azóta sok minden történt velem, volt, hogy évekre abbahagytam az írását, mert elcsábított a műfordítás és a novellaírás, vagy mert friss anyukaként nem igazán értem rá. 2015-ben szerencsés fordulat következett be az életemben: leépítettek a munkahelyemről. Vicces, de a mai napig hálás vagyok nekik érte, hiszen ennek köszönhetem, hogy a munkakeresés ideje alatt be tudtam bejezni a regény első változatát. Akkor azt hittem, kitettem a utolsó mondat végére a pontot, de nem így történt. Sok keserű tapasztalat után 2019-ben döntöttem úgy, hogy az egészet átírom; egyszerűen nem volt szívem eldobni ennyi év munkáját, és úgy éreztem, hogy ez a történet és ezek a szereplők megérdemlik a nyomdafestéket. 

Eredetileg lerövidíteni akartam a történetet, helyette azonban trilógiává bővült. Az első része tavaly jelent meg Druidaösvény címmel a Pergamen Libro kiadó gondozásában. A folytatását most szerkesztjük, miközben a harmadik részét írom, a régi kéziratot alapul véve. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A kelták sajnos nem írták le a történelmüket, így nagyrészt görög és római szerzők műveiben találkozhatunk velük. Ezek az írások azonban nem teljesen megbízhatóak, hiszen az előítéletek és a világhódítók gőgje eltorzította a „barbárokról” alkotott képet. Hasznos volt megismerni a régészeti eredményeket, a mitológiájukat és a kelta eredetű népek néprajzát is, így többé-kevésbé reális képet alkothatok róluk. A regényem alapja az, amit megtudtam az ókori Britanniáról és a Római Birodalomról, de természetesen kiegészítem a saját képzeletemmel. A regényem – többek között – egy különleges kislány druidává válását követi nyomon, így a fantáziámnak is bőven hagy teret. Arra viszont vigyázok, hogy semmi olyat ne írjak le, ami ellentmond a történelmi tényeknek és a kelták gondolkodásmódjának, hiedelmeinek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nagyon régen, 7-8 éves lehettem. Eleinte képregényeket írtam és rajzoltam, leginkább a saját szórakoztatásomra. Az első regényem ötletét 12 évesen találtuk ki a barátnőmmel. (Furcsa, de már az is történelmi volt, az 1800-as években játszódott.) Emlékszem, egy hatalmas, tsz-irodáról leselejtezett, mechanikus írógéppel írtam, a papagájommal a vállamon (ő egyébként a történetbe is belekerült).

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Miért ne? Bár ahhoz nagyon erős indíttatás kellene...

Nagyon szeretnék eljutni arra a szintre, hogy egyszer majd szépirodalmat tudjak írni. A mágikus realizmus különösen tetszene. Bár a fene tudja, hogy szorult-e belém hozzá elég szikra...

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Erre csak azt a kedves, idős professzort tudom idézni, akitől műfordítást tanultam sok évvel ezelőtt: „A kézirat soha sincs készen, azt csak abba lehet hagyni valahol.” 

Biztosan felszabadító lesz, ha egyszer elkészülök ezzel a hatalmas munkával, de azt is tudom, hogy nehezen fogom elengedni, utána talán sokáig nem kezdek új regénybe, noha ötleteim lennének. 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs álnevem. Megszoktam a sajátomat, ráadásul nem is tucatnév, hogy ezért kelljen változtatnom rajta. Nem szeretnék mást, hiszen az írásaimért én dolgoztam meg, nem egy angolszász nevű idegen, aki teganp még nem is létezett. Sok helyről hallottam, hogy a magyar nevű szerzők könyveit nem veszik annyira, mint azokét, akik jól hangzó álnevet választanak maguknak, de azt hiszem, ezt a tendenciát mi, magyar szerzők fordíthatjuk meg, ha minőségi írások kerülnek ki a kezünkből, és felvállaljuk mellé a nevünket.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. A történelem gyerekkoromtól fogva érdekelt, különösen az ókor. Kamaszként kacérkodtam a romantikával, de aztán gyorsan ráuntam az írására és az olvasására egyaránt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Alig hittem el. Jelentek már meg fordításaim és antológiákban novelláim, de ez azért más... Nagyon furcsa és megható volt látni a szövegemet nyomtatásban, egy szép borítóba rejtve. Mi tagadás, elbőgtem magam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Régebben egyértelműen impulzív volt. Nem véletlen, hogy ennyire sokáig tartott megírnom egy regényt. Csak ösztönösen írni addig jó, ameddig az írónak nincs még közönsége, amíg csak magát szórakoztatja. Ennek is van létjogosultsága, elég sokáig csináltam én is így. De ha többet akarsz, akkor kell a tudatosság és kell a rendszeresség, bármennyire nehéz is hozzászokni. Mostanában majdnem minden nap írok, lehet, hogy csak pár sort, ami aztán a kukában végzi. A lényeg, hogy benne maradjak az alkotó folyamatban, és a történet, a jelenetek alakuljanak bennem akkor is, ha nincs lehetőségem leülni írni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, hát persze! Főleg az ütősen drámai és a vicces jelenetek ilyenek, meg azok, amik valamiféle egyszerű örömet, megnyugvást árasztanak. Amiket nehezebben tudok megírni, azok a harci jelenetek. Talán azért, mert magánemberként is utálom a harcot, és igyekszem elkerülni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Magam sem tudom, valahogy spontánul jönnek. Elszórakozom egy-egy gondolattal, sokszor utazás közben, vagy a fürdőszobában, engedem, hogy új gondolatokat ébresszen bennem, de olyan is előfordult, hogy zene, kép vagy álom inspirált egy-egy novellát. Megadott témára is írtam már, bár az nekem nehezen megy. Szeretem, ha semmi sem korlátoz.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem az egyik olyan ember, akiben ilyen téren megbízom. Ő két lábbal áll a földön, nem úgy, mint én, észreveszi a hibákat, következetlenségeket, és tőle el tudom fogadni a bírálatot. Barátok, kollégák véleményét is szívesen meghallgatom. 

Miközben a Druidaösvényt írtam, időről-időre tettem fel belőle szövegeket FB csoportomba, a Keltaklubba. Ott egyrészt bátorítást, másrészt hasznos észrevételeket kaptam. Az Istenek akarata régi változatát többen is bétázták: volt akinek a meglátásait jól tudtam használni, mások inkább elbizonytalanítottak. Jelenleg szerkesztővel dolgozom, nagyrészt ő látja elsőként a szövegeimet.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem és a lányom örültek, hiszen végigizgultak velem minden reményteljes és kudarcos időszakot. A szüleim… hát ők mindig is nehezen emésztették meg ezt a dolgot, tulajdonképpen nem tudják hová tenni. Ahhoz túl kevés pénzt keresek vele, hogy valóban értékes elfoglaltságnak tartsák az írást. Nekem viszont ez nem igazán számít.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még  tőled az  idén?

Ha minden jól megy, még ebben az évben várható Az Istenek akarata második része, a Halhatatlanok Hegye címmel. Hogyha pedig tényleg megtáltosodunk, és az Istenek meg a Covid is úgy akarják, karácsonyra akár a harmadik rész is kijöhet. 

Facebook:

Pergamen Libro Kiadó

 

 

("- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek? ")- Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I.részéből.

 A ma egy kissé hosszabb beleolvasót fogok nektek hozni Chris Land: Lélekvesztő I.részéből. Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a rész is nektek.

Chris Land:
Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.


BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Amint felbuktak előkerült egy másik, s hogy a férfit némileg megkíméljem tőle, föltápászkodva intettem neki, majd sarkon fordulva a nyakamba szedtem a lábam. Hallottam a mögöttem dübörgő talpak zaját, így hátra se nézve futottam sikátorokon át. Kifulladásig űzött, aztán egy kereszteződésnél beért, elgáncsolt, s amíg megkísérelte lefogni a karjaimat, társa érkezett, aki elszedte volna a batyumat. Mivel egyik se sikerült, mert a gáncsolót orrba nyomtam, a vállpántot pedig nem eresztettem el, az, aki megorrolt rám elmarta a bokám és kirántotta alólam a lábam - vesztére, mert rázuhantam. Megpróbált kimászni alólam, a másik pedig a táskámban lévő tekercset akarta kicibálni. Ahelyett, hogy hagytam volna a táskarablót meglépni, beletérdeltem az alattam lévő ágyékába, erre gyomorszájon vágott, így eleresztve a batyut nyomban kétrét görnyedve eldőltem a porban. Még fel se ocsúdtam igazán, már véget ért a táskámért folytatott küzdelem, amit Raman rendezett le, s lepillantva rám megállt fölöttem. Mielőtt az az alak, aki megütött talpra vergődhetett volna, az archeológus lehajolt hozzá, hogy szóvá tegye: - A magad súlycsoportjával kezdj ki legközelebb, és tanuld meg tisztelni a női nemet. Amint fölfogta az arab a lényeget, bronzemberem egyetlen váratlan mozdulattal elintézte őt, aztán felsegített. - Húzd ki magad, úgy könnyebb.
- Időt kérek - rebegtem, mire füttyszó hasított a légtérbe, melyre a régész duplafüttyel válaszolt, én meg kódoltam az üzenetet: - Ez annyit jelentett, hogy itt vagyunk.
- Úgy valahogy - helyeselt, míg a keresztutca csendjét távoli kiáltozások és lábdobogások verték fel. Követtem a férfit, aki másodpercek alatt elérte a sikátor végét, majd óvatosan a hangok felé pislantott, így érdeklődéssel a szememben én is arrafelé tekintettem.
Ezúttal Lahoud volt pácban, őt ketten kergették, de a núbiai jelentős előnyre tett szert az üldözőkkel szemben. Lövés dörrent és a lövedék iszonyú sebességgel becsapódott a fölöttünk magasodó falba, amiből kiszakadt egy darab, nyomában vakolat és festék hullott a talajra. Összerezzentem, Raman pedig időveszteség nélkül visszasodort a biztonságot nyújtó sikátor sötétjébe. Kisvártatva Lahoud farolt be, ekkor dördült el a második lövés: a golyó elsüvített a núbiai mögött, s a háttérben csapódott be. Visszhangzott a szűk tér, szállongó por keletkezett Gamal fejénél. - Gyerekek, nyomulnunk kell valamerre - sápítozott, aztán szúrós szemeket vetett rám. - Jön Omar haverod, és nemigen értem, miért bukik rád ennyire az a pacák.
- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek?
- Arra - nyomta kezembe a táskám, és félreértettem volna, ha nem mutat a sikátor másik oldalára. Rémületem is nagyobb volt annál, hogy vitatkozzak vele, így gyors ütemben elértem az utca végét, ahonnan fölhangzott a harmadik irtózatos dörrenés. Megcsapott a lövedék szele, ami pont az orrom előtt vágódott a vályogtéglába, félig-meddig megsüketítve.
- Na, süssetek ki valamit, és ne szarakodjatok, mert be vagyunk kerítve - darálta Lahoud. Visszaaraszolva hozzájuk fölpislogtam az utca mentén elhelyezkedő falra, áthajítottam a batyum a túloldalára, s amint csörömpölés jelezte, hogy földet ért, a núbiait megmászva akartam följutni rá, de a férfi visszatartott: - Várj, először én, az ilyen kertekben kutya is szokott lenni. A régész másodpercek alatt föltornászta magát a fal tetejére, majd eltűnt, aztán halk füttyszó jelezte, hogy mehetünk. Gamal bakot tartott, átlendültem leugrottam, s épp Raman mellett landoltam, akinek két marka közé szorult egy kutya két füle, hogy a fejét leszorítsa a földre, az eb szűkölt, és a hátsó lábaival egyvégtében próbált kiszabadulni keserves helyzetéből. Amikor Lahoud majdnem feldöntött, nekiálltam: - Te, figyelj már, ha ezek ilyen közel voltak hozzánk és tényleg ki akartak nyírni minket, akkor nagyon kellett igyekezniük, hogy még csak véletlenül se találjanak el bennünket. Az arabok a fal túloldalán keresgettek, én pedig a táskámat kutattam, amire ráleltem a kutya alatt. Kicibáltam alóla, majd az archeológus tekintetébe mélyedtem, aki fojtott hangon közvetített: - A kert végében kimászhatsz, mi meg elcsaljuk őket a másik irányba.
- A tekercsnek már úgyis lőttek - súgta Lahoud, erre a hátizsákom csatjához kaptam.
- Azért vigyázz rá - hagyta jóvá a régész is a dolgot, így távoztam. 

*

Az utca fényei kigyulladtak már, amikor fogtam egy konflist, elvitettem magam a Karnak templomhoz, s hiába volt záróra, bejutottam. A bejáratnál kosfejes szfinxsor fogadott, aztán elértem az előcsarnokot, mire kiszélesedett a tér: balra néhány pálma mögött apróbb romok, jobbra egy csarnokban méretes királyszobrok. Miután elhaladtam II. Ramszesz nálam ötvenszer nagyobb kolosszusa előtt, csatlakozott hozzám egy lekonyult hosszúfülű kecske, majd a második kaputorony tömegénél betévedtem egy magas papiruszvirágokkal díszített oszloprengetegbe. Távolabb obeliszk hívta fel magára a figyelmet, melynek nyúlánk alakja belefúródott a csillagos égbe. A pülon félelmetes méretei úgy nehezedtek rám, mintha óriások lennének, a lámpákkal itt-ott megvilágított hüposztil csarnok fény-árnyék játéka nyomasztott. Ekkor ráleltem egy idegenvezetőre, aki a másik kaputoronyhoz terelte a csürhét, míg bőszen magyarázta betanult szövegét: - Tehát itt látjuk Hatsepszut és Thutmózisz obeliszkjeit, a botanikus kert után pedig elérünk a Szent-tóhoz, melyet a Nílus táplál…
Amint behatároltam a teret, áthaladtam a templom legtitokzatosabb részén, ami egy rejtélyes szentélybe vezetett, melyben egykor maga Amon isten lakott, a teremtő és kiismerhetetlen. Ezzel szemben terült el a kísérteties kert, s míg arra kaptattam, kajla követett. A botanikus kert négyszögletes, megnyúlt, ablakszerű részekből tevődött össze, mély sötétség lappangott benne, előtte kisebb kőfalak vetettek árnyékot, így a legalkalmasabb helyszín volt a találkozó szempontjából. Kiválasztottam a legjobb helyet, ami elég eldugott volt ahhoz, hogy észre ne vegyenek, s feltelepedtem a fal tetejére. A megbeszélt időben senki se jelent meg, de öt perc múlva három alak tűnt fel. Amint közelebb értek, tekintetüket végighordozták a romokon, s mihelyt Omar meggyőződött róla, hogy rajtuk kívül egy árva lélek sincs ott, türelmetlenül járkálni kezdett. Samír pálinkásüveggel a kezében egy pálma alatti falra mászott fel, a harmadik arab a vele átellenben elhelyezkedő bemélyedésben húzódott meg, negyedik társuk a tó felől érkezett, aztán leült egy kettétört oszlop talpazatára. Tisztán láttam őket, s a palesztin néha annyira megközelített, hogy alig volt köztünk pár méter. Súlyos csend ereszkedett a kert előterére, csak Omar léptei alatt súrlódtak olykor a kövek. Elviselhetetlenül meleg éj köszöntött be, rettentő hőség terpeszkedett a templom falai közt. Néha felsejlett ugyan valami szellőféle, ami másodperceken belül bejárta a zegzugos részeket, majd mintha nem is lett volna, elillant a titokzatos feketébe burkolózó szentélyből. Raman olyan nesztelen bukkant elő a sötétből, mint az árnyék, hirtelen megjelenő alakját beragyogta a holdfény. Omar Asour fordult, ám a mozdulatlan alak láttán zavartan megállt.
- Remélem, egyedül jöttél - kukkantott a háttérbe, felmérve a mögötte álló terepet, amit nagyjából megvilágított a lábánál megbúvó lámpa. Felfelé szüremlő fénye viszont rávetült az arcélükre, így azt is láttam, hogy a két férfi tekintete a pillanat törtrészéig keresztezi egymást, majd tétován továbbsuhanva pásztáz. Mivel régészem nem fárasztotta magát válaszadással, Omar hangjában megéreztem a feszültséget: - Elhoztad a térképet?
- Ha jól értelmeztem, egy emírrel van itt dolgom, nem veled.
- És naivan az hiszed, hogy a birtokában van az, ami neked kell - húzta őt a palesztin, akinek arcán tisztán látszott a csalódás, ahogy hitetlenkedve megingatta a fejét. Omar szavait csend követte, s fel se figyelt rá, hogy amint az agresszor lehuppant a helyéről, az egyik oszlopnál mozdul valaki, de az éjszaka leple eltakarta az árnyékban meghúzódó teremtést.
- Köss üzletet, amíg teheted - ajánlotta Asour. - Én megkapom tőled a tekercset, cserébe átnyújtok néhány életet, többek közt ott van Webster, akinek nem bocsáthatom meg, amit tett. Aligha sejti, milyen valójában egy palesztin férfi, de miután kedvemet töltöttem vele megtanítom a rendre - nyomta szövegét, szavai azonban hamar eloszlottak a légtérben. A fenyegetés mégis egyértelműen hangzott, s az archeológus pillantása félreérthetetlenül rám siklott, közben újra árnyék lebbent az oszlopnál, majd tovább surrant a falnál.
Omar folytatta: - Lásd a nagylelkűségem, Xantoszt is visszaszolgáltatom, hisz’ még a legutolsó arab nővel se ér fel. Bevallom, kipróbáltam, noha egy kivénhedt birkát se adnék érte, így a tied, rólad feltételezem, hogy használt állapotban is visszaveszed. 

A régész szótlanul tűrte a megalázó szavakat, zsebre dugott kézzel állt, sziklaszilárd nyugalom tükröződött az arcán. Ezt már Omar se bírta idegekkel, s a kezdeti harag dühödt vaddá tette. Először azt hittem, menten nekiesik a férfinak, de amint ismét ránézett, valami októl fogva lehiggadt tőle, pedig ahogy láttam, nem állhatta türelmes modorát, béketűrő viselkedését. Asour önmagát hergelte, míg a közelben gyufa sercent, hogy pillanatnyi lángja fénnyel töltse be a körülötte lévő teret. Ezt a másodpercet választotta az árnyalak arra, hogy kihasználva a helyzetet lesöpörje az oszlop talpazatán ülőt, keze a magasba lendült, de a váratlan világosság megzavarta őt, így visszaosont a helyére. Ha Omar nem is, az agresszor mintha fölfigyelt volna a szokatlan jelenségre, bár maradéktalanul élvezte a két férfi jelenetét, ezért újfent a sötétképűre tekintett, aki nem maradt adósa: - De térjünk a tárgyra, mennyit ígért a sejk a tekercsért? Hajlandó vagyok én is fizetni, illetve az előbb említetteket megtoldom egy kis alamizsnával, fogadd előlegként - dobott Raman felé egy érmét. Bronzemberem nem mozdult, hagyta, hogy az érme csengve a lába elé hulljon, s ott pörögve megállapodjon. Ezt a kihívást már magára se vette, ekkor Samír mögé lépdelt, meghúzta az üveget, letette a kőre, majd megkerülve őt megvárta, míg a társai is közelebb mennek, és közrefogják áldozatukat, akár oroszlánok a gazellát. A régész békésen szemlélődött, meg se próbálta kivágni magát a szűkülő körből, így Omar kezéből kicsúszott az irányítás, amit akaratán kívül a sebhelyesnek engedett át. - Vedd le azt a rongyot, vagy én tépem le rólad. Az archeológus eleinte nem moccant, aztán levette a burnuszt és odadobta Samírnak. Félig nyitott ingét kirántotta a nadrágjából egy alak, megmotozta, ezalatt az agresszor is átvizsgálta a ruhát, majd ingerülten a földre dobta. - Velem szórakozol, Raman? Helytelenül teszed, nem tanultad még meg? Pedig mintha lett volna rá alkalmad, ha jól emlékszem. Azt is látom, hogy a görögöt lecserélted egy másik európai lotyóval, eszerint lebecsülöd az arab nőket, amit meg fogsz bánni - intett, erre két társa hátracsavarta régészem karjait, közben Samír kikapta övéből a tőrét, hogy a penge ledermedjen a férfi nemesebbik szervénél, aki meghátrált volna, őrei viszont nem engedték, így ökölbeszorított kézzel ő is korrigálta a helyzetét.
- Senkit nem becsülök le - mondta, s hangján nem érződött zavar.
Samír ezt meg se hallotta. - Tökös gyereknek képzeled magad, de megoldjuk a gondodat. Csak négyen ütköztünk meg egyszerre, a sötétben rejtőzködő alak remegő árnyéka elárulta, hogy elkapta őt a röhögőgörcs, Raman bizonytalanul felém pillantott, s mialatt a zsebemben kutattam, a palesztin is közelebb óvakodott hozzájuk. - Mit akarsz? A sebhelyes felelet helyett kioldotta a férfi övét, s amint lehúzta nadrágján a cipzárt, hirtelen sürgős lett nekem és az árnynak, de bronzemberem is hátralépett volna, ha kétoldalról nincs ki tartsa. Előkotortam pár pénzérmét, az egyiküket elhajítottam, a kőre esett, csilingelve pörgött egyre gyorsabban, végül elhallgatott. Mivel nem keltette fel a figyelmet, a markomban lévő pénzt már dühből vágtam volna a legközelebbi falhoz, de több dolog is meggátolt benne. A régész nemet intett, az árnyalak, akinél már nehezményeztem, hogy túl sokáig áll egyhelyben, halk neszezés után lenyomta a szipákoló arabot, majd a testet az oszlopkőre fektette. Raman éles hallásának köszönhette vagy rendkívül fejlett érzékszerve tudatta vele, hogy a templomban rajtunk kívül van még valaki, mert enyhén félrebillentette a fejét, és a szeme sarkából felfedezte a jövevényt, közben Omar félrelökte előle az agresszort, aztán felemelte a mutatóujját, így a két arab elengedte őt. Amikor a férfi rendbe szedte magát, a palesztin felvette a kövön heverő érmét, hátrébb lépkedett, a lámpa fényénél futó pillantást vetett rá, majd bronzemberem felé hajította.
- Ez a százas szerencsét hoz neked. Lenéztem markomban a pénznemre, és felfogtam a sötétképű tettét, ami távol állt a megalázástól, inkább a logikára alapozott. Raman mozdult, de belső énem tiltakozva felsikoltott, erre lebénult, s nem lett árulóm, mert az idegen magyar érme a lába elé hullott. Omárban mégis gyökeret vert a gyanú, hogy a közelben vagyok, ugyanis a terepet vizslatva megfordult a saját tengelye körül, s mivel minden szempár az engem oltalmazó sötétet szemlélte, az se tűnt fel senkinek, hogy Lahoud alakja kivált a háttérből, ezalatt a palesztin bevégezte a teljes fordulatot, de a férfi helyett már a núbiaival társalgott: - Szóval Webster, Xantosz…

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Chris Land írói oldala

Interjú Chris Land írónővel, aki megalkotta történelmi-kaland regényt, a Lélekvesztő sorozatot - ("A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó, magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. ")

Köszönöm Chris Land írónőnek, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Nemrégiben fejeztem be az első kötetét, a Lélekvesztő c. könyvét, amit zseniálisnak találtam, nagyon tetszett. Így arra gondoltam, hogy kifaggatom egy kicsit az írónőt a munkásságáról, Egyiptomhoz fűződő érzéseiről, és ezek mellett természetesen a regényéről is szó lesz.

1.

Kérlek, Chris Land, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Én tartozom köszönettel a felkérésért. Az pedig kimondottan öröm számomra, hogy a regényemmel mást is ki tudok szakítani a való világ monotonságából.

A személyiségemet tekintve elég visszahúzódó, magamnak való típus vagyok. Olyan, aki mintha kívülállóként szemlélné a világot, holott tudom, hogy annak nagyon is a részese vagyok. Látok, hallok, figyelek, és mindent átélek. Attól függetlenül, hogy szinte mindenről megvan a véleményem, csendes szemlélődőnek írnám le magam, kivétel, amikor nem… de azért néha én is felengedek, mert a humort én sem vetem meg, ami meg is látszik a regényeimben.

2.

Lélekvesztő c. kötet sok kutatómunkát igényelt? Voltál Egyiptomban? Milyen volt megírni?

’97 előtt rengeteget olvastam Egyiptomról, de főként az ókor érdekelt. Az Óbirodalom volt az, ami igazán lenyűgözött engem. Még ebben az évben kijutottunk Egyiptomba, végigjártuk az országot és átmentünk a Sínai-félszigetre is ahol konvoj kísért minket végig, lévén már akkor veszélyes volt az út. Erről azonban egy újabb regényt írok most, hiszen, talán sokan nem tudnak róla, de Sína’ múltja vetekszik Egyiptom múltjával.

Bevallom hősiesen, a Szfinx és a piramisok lenyűgöztek, ott és akkor valami történt velem. Azok a kövek szinte meséltek, az idő pedig megszűnt létezni számomra egyetlen végtelennek tűnő pillanatig, ami azóta is hat a lelkemre.

A regényt úgy 3-4 hónap alatt írtam meg. Olyan volt az egész, mintha valaki diktálta volna… esetleg a tudatalattim tárolthatott információkat róla. Igaz, már akkor is megkérdőjeleztem, hogy azok a gúlák valóban csak ennyi idősek lennének, s ezt még most sem hiszem el. Túl sokat olvastam már ahhoz, hogy mindezt bebeszéljék nekem.

Ebbe a könyvbe a lelkem tettem bele. Épp azért Lélekvesztő a címe, mert a testet bármikor elhagyhatja a lélek, elég egy óvatlan pillanat hozzá, s máris megtörténhet az elkerülhetetlen, de a lélek tovább él majd a végtelenben. Szóval, ha valaki a történet mögé néz, talál ott mély értelmű gondolatokat is.
 

3.

Mennyire volt nehéz egy romantikus, kalandos, történelmi regényt megírni?

Nem volt nehéz megírni a regényt, csupán önmagamba kellett néznem. Előkaptam a romantikus oldalam, a kalandos és főként szabadságra éhező énem, no meg a humoros mivoltomat is hozzádobtam, így pillanatok alatt kész lett a történet.

És itt jön egy kiváló kérdés, mert a történelemmel gondom van. A múltunkban véleményem szerint valami nagyon-nagyon nem stimmel. Sokkal több van ott, mint bárki is gondolná azt. Számtalan témában titkok, rejtélyek várnak még megfejtésre, ahol szerepet játszik a mítosz vagy legenda, ehhez csatlakozik a spiritualitás és a misztika, de az ébredő lélek is egyre inkább jelen van. Szerintem mindent elmondtam…

4.

Voltak számodra kedvenc jelenetek, karakterek?

Hogyne… Régészem türelmébe és nyugalmába szerelmes vagyok, Webster és Lahoud párbeszéde pedig engem is feldob. Ha valaki éjjel 2-kor sírva nevet a saját szövegén, és még le is írja azt, hát az valami feledhetetlen élmény. A Lélekvesztőben persze Lahoud volt az, bár ehhez kellett egy Webster és egy Raman. Csendben és halkan mondom, ez a regény vége felé történt, de szerintem rá fogtok jönni, melyik rész volt az.

5.

Lahoud, toxikológus és múmiaboncoló, őt mintáztad valakiről? Elképesztő szövegei vannak. Számomra nagyon élethű karakter volt.

Köszönöm, de meg fogsz lepődni, nem. A régész híres türelmét és nyugalmát valóban élő emberről alkottam, de a núbiait nem. Bár, ha jól megnézzük, Webster, Raman és Lahoud is én vagyok. Egy hosszabb lélegzetvételű párbeszédet folytattam magammal, hiszen én úgy működök, hogy kérdéseket teszek fel magamnak, amiket azonnal meg is válaszolok. Ha ez nem megy, akkor addig kutatok, amíg egy számomra értelmes és elfogadható magyarázatot nem találok.

 

6.

Elmeséled, hogy miért pont Egyiptom és azon belül Hatsepszut álarc története?

Az ókori Egyiptom a minden, no meg az előtte lévő időszak. Persze ebben benne van a Szfinx, a piramisok, Szakkara, Karnak, Asszuán, Abu Szimbel, a régi Núbia és Sína’, s az összes többi csoda. Véleményem szerint azok az emberek, s az előtte létezett kultúrák jóval fejlettebbek voltak, mint most mi. Ez több kontinensen is megmutatkozik, de Egyiptom mindig a szívem és lelkem mélyén marad. A piramisok alatt megbúvó hatalmas labirintusrendszer, illetve a Szfinx alatti járatok miatt, amelyek mintegy hálózatot alkotnak. Erről majd egyszer írni fogok, ezt már rég elhatároztam.

’97 előtt a kezembe került Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján című regénye, amit pár napon belül kiolvastam. A könyv Hatsepszut Maatkaré életét írta le, de olyan jól, hogy a történet azonnal megfogott. Szenenmuttal való szerelme nem mindennapi volt. Márpedig, ha Hatsepszut fáraónő volt, akinek templom adatott, akkor álarca is van valahol, akár az uralkodóknak. S lőn… volt is, de még nem találták meg. Meglesz egyszer az is! 

7.

A családod, hogyan fogadta, hogy könyvet adsz ki? Milyen lett a fogadtatása?

Édesanyám nem hitte el. Amikor a kezében volt, akkor sem. Csak fogta és nézte. Szerintem ledöbbent, de a hirtelen támadt csend elárult mindent, majd jöttek a hitetlenkedések, aztán a büszkeség sem maradt el. Két barátnőm a szívéhez emelte a könyvem, amitől már én is meghatódtam és könnybe lábadt a szemem. A barátok tudták, mit tervezek, s bíztattak, rugdaltak, hogy csináljam már meg, hiszen ez az én életem.

8.

Az olvasóid körében miként fogadták a könyved?

Az olvasóim úgy látom, meghökkennek, hogy valaki ilyen jót ír. Néha összehasonlítanak másokkal, mondván, hogy jobb, mint például Dan Brown, vagy Leslie L. Lawrence írásaihoz hasonló, de valójában tényleg a filmek jutnak az eszükbe, úgy mint: Múmia vagy Indiana Jones kalandjai, és legszívesebben filmként látnák viszont a regényt. Mit mondjak, én is. 

9.

Mesélnél egy kicsit a második részről? Miről fog szólni? Visszatérnek a kedvenceink, vagy új szereplők is lesznek benne? 

A második részben szinte mindenre fény derül, sőt olyan fordulatok lesznek benne, amire végképp nem számít az olvasó. Itt főként Raman kerül előtérbe, persze Webster és Lahoud sem maradhat le mögötte, így ők ketten is tovább brillíroznak majd. Mivel innentől fogva valóban az élet a tét, és véresen komolyra fordul a játék, rengeteg olyan információ lesz megfejtve és átadva, ami a mi jövőnkre is kihat. Az izgalom mellett humorból sem lesz hiány, továbbá megjelenik a misztika és a spiritualitás. Még jobban felpörögnek az események, s meglátjátok majd, hogy az első rész múló alkotás lesz ehhez képest.

10.

Miért Chris Land lett az írói álneved, van valami különleges oka?

Természetesen. A névnek története van. Azontúl, hogy egy csavarnak köszönhetően benne van az igazi nevem, mást is takar, amit az egyik regényemben leírok majd. Ugyanakkor a második részben Lahoud leleplez a nevekkel kapcsolatban egy szójátékot, ami az én nevemnél is alkalmazható, talán ezzel mindent elárultam. Kiderül ez a továbbiakban.

11.

Milyen érzés a kezedbe fogni a megjelent könyved, úgy, hogy érkezik a második rész is?

Érdekes és egyben fura, hiszen ő az én szüleményem, a saját gyermekem. Én inkább arra vagyok... leszek kíváncsi, hogy az olvasóim mit szólnak hozzá. Remélem, hogy tényleg el tudom feledtetni velük egy időre a valóságot, és megmutatni nekik az én világom.

12.

Hány részesre tervezed a sorozatot, illetve nem gondolkodtál még azon, hogy külön történetet is írj például Lahoud-ról?

Eddig további négy része van meg a regénynek, és hat íródik. Minden regényem más és más helyszínen játszódik, tehát önálló könyvként is megállják majd a helyüket, melyekben Webster és Raman állandó szereplők maradnak, igaz, jönnek újabbak, de visszatérő karakterek is előfordulnak. A történetek nagyrészt humorosak, bár akad kivétel, melyben megmutathatom egy komolyabb és komorabb oldalamat, ahol elő lehet venni a zsebkendőket, mert az események megkívánják azt.

Azért azt hozzátenném, hogy a regényeimnek többféle üzenete is van, ami kihat a jövőnkre és a környezetünkre is. Egyrészt törekszem arra, hogy átadjak valamit a mélyenszántó gondolataimból a társadalomnak, másrészt felhívjam a figyelmet olyan dolgokra, amelyek a természettel és állatvilággal kapcsolatosak.

A regényeimnél nem gondolkodom számokban, amíg megfog valami különleges, s amíg van fantáziám, amiben eddig nemigen szenvedtem hiányt, addig viszem a történetet. Elég jó vonalat találtam ahhoz, hogy sok rész egymástól függetlenül is összeálljon belőlük.

Az egyik kérdésed azonban Gamal Lahoudra irányult, aki egy színvonalat hoz a történetekbe, ha ő nincs, akkor a humort biztosítja más helyette, ezt máris megígérhetem. Bár az is elő fog fordulni, hogy maga a történet nem kívánja meg a kacagást. Ettől függetlenül Lahoudot nem bántom, hiszen nekem is a szívemhez nőtt a núbiai, tehát ahova lehet, oda becsempészem őt majd. Külön életet nem kap, lévén kicsapongó ugyan, de elég ragaszkodó személyisége van, s mint toxiklógusra is szükségem van. Tehát ne aggódjatok, a múmiaboncoló velünk marad.

Szeretném megköszönni az interjú felkérést, nagyon jó kérdéseket kaptam. A lehetőségekkel élni kell, vezessenek azok bárhova is, mert nehéz út a miénk, magyar szerzőként. Ránk fér a buzdítás, a bíztatás, bár elég csupán egy aprócska lépést tenni a cél felé, amit sosem szabad feladni. Ebben pedig nagyon sokat segítetek Ti, ezért hálásan köszönöm a magam nevében a munkátokat, s az írókért hozott áldozatos fáradozásotokat is.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy beszélgethettem az írónővel. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

 Chris Land írónő oldala

Újraolvastam Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.) c.könyvét - ("Olyan érzésem volt, mintha ezer éve olvastam volna utoljára, és semmit sem változott az érzésem a történet iránt. Sőt, még jobban élveztem az olvasását, hogy újra olvastam. ")

Napokban elkezdtem újra olvasni Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja (Gyarmaty Karolina történetei 1.)  c. könyvét, és most is ugyanúgy szeretem, mint először. Izgalmas, rejtélyekkel teli titkok, bontakozik a történet. Annak ellenére, hogy másodszor olvasom, egy percet sem unatkoztam. Sőt! Még jobban élveztem az olvasását.

 

 Csernovszki-Nagy Alexandra:
Lina múltja
(Gyarmaty Karolina történetei 1.)



Tartalom:

„Tél vége felé döbbenetes dolog borzolta a kedélyeket ebben az álmos kis városkában. Olyan, amiről a legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténhet ezen a helyen! A viharoknak és esőzéseknek köszönhetően a víz kimosott egy női holttestet a földből, nem messze a Lévay család otthonától. A ház népe összeszaladt, rég lehetett már ekkora izgalom a környéken.”

Véleményem
5/5

Olyan érzésem volt, mintha ezer éve olvastam volna utoljára, és semmit sem változott az érzésem a történet iránt. Sőt, még jobban élveztem az olvasását, hogy újra olvastam. Továbbra is tetszett Lina és Márton csipkelődéseik, ahogy Márton próbálta védeni. Azaz elemi ösztön, ami hajt Lina felé.
Ahhoz képest milyen vékony a könyv, sok minden belefért.

Ami az első olvasatra nem jutott eszembe azaz, hogy méltó utódja lehet Ambrózy báró története után. Ki gondolta volna, hogy Ambrózy után lesz egy olyan történelmi romantikus sorozat, amit kedvencnek jelölhetem.
Szóval érdemes elkezdeni, folytatni Antónia eltűnt című könyvvel, és bízva bízni, hogy Írónő nem áll le a sorozattal. Mert kell! Imádom! Olvasni akarok!

„Nem elég önnek két gyilkosság és egy eltűnt hulla, még egy évtizedekkel ezelőtti haláleset után is nyomozni akar? Alszik ön egyáltalán?”

Van benne izgalom, titok, csipetnyi humor és nem utolsó sorban megismerhetjük Lina múltjának fájdalmas történetét, mely ott fogja megtalálni a jelen titkát, a múltjában. Az eseményeket, történeteket két cselekmény szál követi egymás mellett. Megismerhetjük szertelen naiv Linát és jelen tele lelki fájdalommal bíró Linát. Bemutatja Mimi-t, Gyulát, a férjet, Ottót a „barátot”…

Jelenben, játszódó történetben szimpatikusnak véltem Krisztinát és Jankát. A történet végére igazi nagy csattanó várható.
Linát eleinte nagyon naivnak gondoltam. Fiatal, butuskának tartottam, de sajnos később ezért a naivitásért keményen meg is fizet érte. Márton, igazi talpig férfi. Emlékeztet is az egyik kedvenc angol színészre, Stuart Martinra. Magas, sötét hajú és szakállas. Modorosan és néha-néha egy kis viccet is elsüt Lina jelenlétében.

Sok-sok meglepetés tartogat ez a történet. Nem gondoltam volna, hogy a újraolvasást jobban élveztem, mint először. Izgalmas volt újra olvasnom. Sajnos nem sok mindenre emlékeztem a történetre, ami nem baj, mert így még jobb olvasni.
Ezután Lina múltja után elkezdem olvasni Antónia eltűntet, mert tudni, szeretni mi lesz Linával és Mártonnal. Miért így ért véget a kapcsolatuk? Lesz-e folytatása? Oly sok mindenre nem kaptuk választ, talán a következő kötetben mindenképpen megkapom.

Szívből ajánlom azoknak, akik kedvelik történelmi romantikus könyveket. Azt hiszem joggal mondhatnám, szívesen látnám ezt a történetet tv-be is .

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Csernovszki-Nagy Alexandra írói oldala

Beleolvasó Chris Land: Lélekvesztő I.részéből 2.rész - ("Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen.")

Chris Land: Lélekvesztő I.részéből újabb részletet hozok nektek, hogy tetszett az előző rész? Kíváncsiak vagytok a következőre? Én már a második részét várom nagyon, ha tetszett nektek a részletek, a bejegyzés alatt találhatjátok a linket, ahol megvehetitek a könyvet. Szívből merem ajánlani nektek. 

 

 

Chris Land: Lélekvesztő I.

Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével. 
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait. 
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak? 
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is. 
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész… 
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.

BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL

Összegörnyedt, lehunyta egy másodpercre a szemét, visszatartotta a lélegzetét, aztán kiegyenesedve felnézett. - Lehet, hogy egy kissé rozzant vagyok, de azért még szuperálok.
- Meddig? Jól van, csak így tovább és már boncolhatlak is, úgyhogy rögvest kezdd a kúrát. Hófehérkét is pátyolgatnod kell… - A núbiai összerezzent, ahogy beljebb léptem.
- Nem kell, kitűnően viselem a magányt, azt az izét meg nyomd le a torkán, még ha agyalágyult is lesz tőle – tanácsoltam, és a tekintetem végigsiklott a szobán, végül megállapodott az ablakon, így tapasztalhattam, hogy időközben besötétedett.
Amint megcsörrent a telefon, amit Lahoud felvett, s régészem bevette a bogyóját, a táskám felé matattam, de Gamal hangja is elhalt, s úgy vágta vissza a kagylót, hogy csak úgy zörgött a készülék. - Rögtön fölrobbanok, pokolgép van a szobában.
Mihelyt a dermedt csendben a két férfi körülpásztázott, megérdeklődtem: - Mikor robban?
- Másfél perc - jelentette be a múmiaboncoló.
- És megvárjuk? - kezdett bennem munkálkodni az aggodalom.
Raman kimért léptekkel elindult az ablakhoz, hogy gyanúsan kikémleljen. - Meg kéne.
- Jó, ti csak maradjatok, ha nincs jobb dolgotok - nyögte a toxikológus, odarohant az ajtóhoz, föltépte és pánikszerűen menekült.
- Ne menj, Lahoud… Te meg gyere - ragadott meg, hogy magával vonszoljon lefelé a lépcsőn, közben a társára kiáltott, így Gamal bevárt minket a portánál, a férfi pedig közölhette az észrevételét: - Legyen eszed, ez csapda, és mielőtt kimennél, alaposan nézz körül, ha már sikerült elérniük, hogy lecsaljanak bennünket.
A núbiai kirontott az ajtón és csípőre tett kézzel megállt, ezalatt az archeológus kiráncigált a sötétbe. A múmiaboncoló intett, nekünk jobbra mutogatott, s tudatta, hogy ő balra megy. - Hatan vannak, akhi, rád jut három, a többit vállalom - hadarta, majd piszok gyorsan eltűnt.
- Szófogadó - leheltem.
- Csak imponálni akar. Vissza kell menned, ott biztonságban leszel, én meg…
Mivel ordítás szakította meg a mondatot, hátranéztünk. A recepciónál két hadonászó arab csapott zajt, s amint az egyikük felénk iramodott, Raman is megindított. Az utcán alig voltak emberek, inkább bérkocsik tekeregtek, bár egy-egy lézengő alak akadt a túloldalon, de sietve továbbigyekeztek, csak egy megtermett nő állt meg, aki várta a fejleményeket.
Lélekszakadva rohantunk, majd az archeológus a kereszteződés után megtorpanva hátrált, követtem a pillantását. Árva, elhagyatott, ló nélküli konflis állt az útszélen, körülötte üres volt a tér. A férfi azonnal megpördült, közben jókorát taszítva rajtam beterelt a jobboldali útszakaszra. - Nyomás! Siess! - kiáltotta, de a hangja eltompult, ahogy a konflis megemelkedett, világosság töltötte be az eget a közelben, s hirtelen fülsiketítő robbanás rázta meg az utcát. Még akkor is éreztem a légnyomást, amikor bronzemberem a földre rántva maga alá temetett, hogy a testével védelmezzen. Mielőtt elült a zaj fölsegített, körülkémlelt, s a kietlen utcán felhangzó lábdobogás arra késztette, hogy elmarja a karom és bevágódjon velem az elágazásba, de alig értük el a következő fordulót bekanyarodva belekapaszkodott a kerítésbe, előredőlt, majd a kezével rátámaszkodott a combjára. Felemelte a fejét, egyenesen a szemembe mélyedt, s mihelyt levegőhöz jutott, tanácsokat osztogatott: - Rohanj tovább! Indulj már!
- És te?
- Nálad a tekercs - mondta vészjóslóan, erre megszorítottam a táskám és tanácstalanul a sötét sikátort fürkésztem. Kísérteties hangjától megborzongtam, végül lenéztem a görnyedező régészre. - Félsz? - kérdezte alig hallhatóan, ugyanolyan halkan és idegesítően higgadtan, mintha ingerelve biztatna, mialatt közeledő arab szavak hallatszottak.
- És te ennyire odavagy? - vágtam vissza némi éllel, aztán odasétáltam hozzá, s míg kiegyenesedett, közöltem: - Nem szabadulsz tőlem, utálok futni, a fogyókúrát is másképp…
Még be se fejeztem a mondatot, amikor elképesztő gyorsasággal elmarkolta a karom és kegyetlenül meglökött. Miután szédítő sebességgel megismerkedtem a betonnal, gyilkos szemeket vetettem rá, ugyanakkor Raman is védte magát, mert elsöprő erővel érkezett a támadás. Egy alak vágódott neki oldalról, s a lendület olyan nagy volt, hogy mindkettőjüket lesodorta a lábáról. 

 

Ha tetszett a részlet itt tudjátok beszerezni:

Chris Land írói oldala

NewLine Kiadó 

Beleolvasó: Farkas Bíborka: Druidaösvény ( Az istenek arakata 1.) - (Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom. ")

Mai napon egy új beleolvasót hozok nektek, Farkas Bíborka: Druidaösvény ( Az istenek akarata 1.) című kötetéből.

 

Farkas Bíborka:
Druidaösvény
(Az istenek akarata 1.)

Tartalom:

Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.

ENGEDÉLLYEL
BELEOLASÓ

 

A szöveg (részlet a Köpönyeg és vér című fejezetből):

 

– Azt kérdezed, tiszteletreméltó látó, hogyan élünk, a rómaiakkal a nyakunkon? – A Fák Népének klánfőnöke utálkozva köpött a porba. – Megmondom én neked! Cudarul, uram, cudarul! Láthatod, hiszen csak kását tudunk elétek tenni. Húst nem is láttunk Imbolc óta! Nem mintha ne lett volna szaporulat birkákból és sertésekből, csak éppen minden évben a rómaiaknak neveljük a nyájat! Amint elválasztjuk őket az anyjuktól, ezek már jönnek is az erődből és elviszik őket, adóba. Lughnasadh-kor meg a termést gyűjtik be, csak mutatóba hagynak nekünk valamit. Ilyen nyomorban még sosem voltunk! Gürcölünk, mint az igavonó barmok, de hiába...
– Miért nem próbáljátok meg elrejteni előlük? – kérdeztem. Fel nem tudtam fogni azt a tehetetlenséget, amivel a római provinciában élők viselik a sorsukat.
– Egyszer megpróbáltuk. Megtalálták.
– És mi történt?
A főnök arca elsötétedett.
– Megölték a gyermekeinket. Engem úgy megkorbácsoltak, hogy majdnem belehaltam. Megborzongtam, és nem kérdeztem többet. Inkább ettem tovább a híg kását, amit vacsorára kaptunk. Az egész napos gyaloglás után sajgott a talpam, de a sebem már nem éreztem többé. A helyén csak egy sötét folt árulkodott a kutyaharapásról.
– Mi lett a harcosaitokkal? – tette fel a kérdést Connor, és ivott a feléje nyújtott kupából.
– Már rég nincsenek harcosaink, be kellett lépniük a hadseregbe, és elvitték őket valahová a tengeren túlra. Azóta se hallottunk róluk. Keserves ez az élet, uram, hidd el, keserves és reménytelen…
Később, miután elláttuk a betegeket, én pedig énekeltem a tűz mellett, ledőltünk pihenni a gyűlésházban. A Mester elmélázva nézett a füsttől megfeketedett tető felé, és azt dünnyögte:
– Ezt kellett volna hallania Sötét Hollónak és a Bikaerejűnek! Előbb-utóbb ilyen sors vár rájuk is, ha nem látják be, ki az igazi ellenség...
Oda sem figyelve bólogattam. Túl nyugtalan voltam ahhoz, hogy másra tudjak gondolni, mint a holnapi napra. A Fák Népének faluján túl már Lucius Gratianus földjei terülnek el. A Mester úgy számolta, hogy másnap délutánra elérjük az udvarházat. Bár volt tervünk a bejutásra, a hideg futkosott a hátamon már a puszta gondolatától is. Tudtam, sok múlik rajtam, hiszen én leszek a csalétek, amivel tőrbe csaljuk Gratianus egyiptomi rabszolgafelügyelőjét, a kígyószemű Anicetost.
– Te reszketsz! – fordult hozzám a Mester. – Mi bánt?
– Félek, hogy nem leszek elég ügyes holnap... – ráztam meg a fejemet.
– Dehogynem. Az Istenek segítenek, a Vadak Ura és Avu Úrnő mellettünk állnak! Rád különösen odafigyelnek.
– Én nem is bennük kételkedem, hanem magamban.
– De hát Cygfa szekerén is jól alakítottad a rabszolgát! Holnap sem lesz másként. A többit meg csak bízd rám!
– És mi lesz, ha erőszakkal meg akar hágni az a szörnyeteg? – szepegtem, és most már az undortól is remegtem.

 Folyt.köv.

Ha tetszett ez a kis részlet a könyvet, itt tudod megrendelni:

 Pergamen Libro Kiadó