Szalay Miklós: A művészet eltérítése
– avagy értekezés a designról
Megjelent!
Prae Kiadó, 2024
Szerkesztette: L. Varga Péter
Borítóterv: Koronczi Endre
Fülszöveg
Van, aki a designt élvezettel fogyasztja, és van, aki gyakorlati szabályrendszernek tekinti, ami a tervezői mindennapjainak része. Van, aki a design által felkínált fogalmi játékteret népesíti be izgalmas megfigyelésekkel. Ez a könyv leginkább ez utóbbi: a szerző szándékosan váltogatja a rendszeralkotó filozófiai gondolatokat konkrét tárgyak elemzésével és technológiai megállapításokkal, a kicsiből következtetve a nagyra, és fordítva.
Mit és miért tekintünk művészetnek? Miért jó újra és újra átdolgozni fontos műalkotásokat? Miért lehet jó is a propaganda, és van-e a designnak önálló esztétikája? A jelen értekezések többnyire banális tárgyakból, sablonos és egyszerű kérdésföltevésekből építkeznek, hogy aztán összetettebb elméleti konstrukciókat hozzanak létre. A következtetések megértése sokszor komolyabb elszántságot igényel, a mintegy 170 képi illusztráció és az okostelefonnal kényelmesen használható linkek azonban segítik e komplex problémahalmaz megértését.
A kötetben olvasható hét esszé igyekszik ellenpontja lenni a mindig pozitív szemléletű, nagyszerű termékeket és tervezőket promotáló kiadványoknak, és őszinte társadalom- és designkritikát is megfogalmaz.
A mozgalmi, önkényuralmi, birodalmi, propagandisztikus és posztmodern aspektusok nem épp a szép tárgyak egyszerű dicséretéhez passzoló témák, de épp emiatt, ilyen hálátlan fogalmi környezetben derülhet ki számunkra a design igazi értéke és feladata: a jó dolgokra nehéz helyzetben is számíthatunk.
A szerzőről
Szalay Miklós (1972, Budapest) grafikus, egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika Tanszékén.
Részlet a kötetből
Másképp ítéljük szépnek a természetet, a művészetet és a designt. A természet emberi beavatkozás nélkül, önmagában is szép, sőt minél kevésbé nyilvánvaló az ember keze nyoma, annál szebbnek tűnik fel. A művészetet a mindentől független, zabolátlan, szabadjára engedett emberi kreativitás, a folyamatosan megújuló és egyre finomodó, érzékszervekre és érzelmekre ható technikai tudás teszi elragadóvá. Van olyan designelméleti megközelítés, ami szerint szerint a formák a célszerűségük szerint mondhatók szépnek, a megtervezett tárgyak szépségét első körben a funkció beteljesítése adja. Emberként nem pusztán szemléljük e formákat, hanem általuk bevonódunk bizonyos folyamatokba, velük kiegészülve válunk valami mássá, vagyis nemcsak nézünk, érzünk, hanem részt veszünk és átalakulunk. A designerek ezáltal másik oldalát mutatják be a szépségeknek, mint a képzőművészek. Egy formatervezett terméket ráadásul nemcsak önmagában vizsgálhatunk, sőt többre jutunk, ha összehasonlítjuk azonos funkciójú termékekkel: így érthetjük csak meg, mi is az, amit szépnek, érdekesnek tartunk benne.
Ha a designvariációkból rendszert szeretnénk létrehozni, először szűkítsük a design fogalmát magára a formatervezésre, azaz a megtervezett tárgyakra és termékekre. Ezután még három fogalom pontosítása szükséges: a kollekcióé, a sorozaté és a modellé. A kollekció a hasonlóság által szerveződik, vagyis a gyűjteményt a gyűjtők ízlése (pl. iparművészeti múzeumok), a tárgyak funkciójának hasonlósága (pl. székkiállítás), esetleg a márka általi hasonlóság (pl. Mercedes Museum) szempontja határozhatja meg. A sorozat a kollekció részhalmaza, azaz a gyűjtemény szűkítése, mely szerveződhet például egy formai motívum, egy funkció, egy megmunkálási módszer, egy gyártócsoport vagy tervezőcsoport köré. A modell pedig maga a megalkotandó „ideális” tárgy, a termék „példaképe”.
Amikor Baudrillard a tárgysorozat fogalmát vizsgálta, modell/sorozat fogalompárban gondolkodott. A modell és a kollekció fogalmával most nem érdemes foglalkozni, ezek a hálás és figyelemre méltó tematikák mindenképp nagy terjedelmet érdemelnek (hiszen még a töltőtollakról is lehet 280 oldalas könyvet írni), hanem a tárgysorozatok típusait helyezzük vizsgálódásaink középpontjába. A sorozat egy adott tárgytípus valamilyen szempont szerint rendezett kiadásainak, változatainak sora, mi pedig pontosan ezekre a szempontokra vagyunk kíváncsiak.
Ha tehát egy múzeumban székeket gyűjtenek, az egy kollekció. Ha ezeknek a székeknek van olyan történelmi alaptípusa, pl. XV. Lajos-korabeli darabok, amiket egy-egy korszak legjobbjai készítettek, az a modell. Ha sorozatgyártott széket látunk, az a típus. Az ilyen gyártmány a termék. Ha a szék készítésének technológiája, típusa szerint, vagy márka szerint osztályozunk székeket, az így keletkezett tárgyegyüttes a sorozat.
A márkák a 19. századi kapitalista szemléletmód felváltásával újfajta szabályok szerint kezdtek el működni. A modernista szemléletmód általánossá válása hozta el a 20. századra a márkák aranykorát, amikortól a designt termékeken, a termékeket pedig márkákon keresztül szemléljük, fogyasztjuk vagy használjuk. Így voltaképp egyszerre igaz, hogy a formatervezők készítik el a tárgyegyütteseket, és az, hogy ezeket a sorozatokat márkákhoz kötjük, sőt, az is, hogy mindez jól meghatározott marketingstratégiák szerint történik. A marketing színre lépése megváltoztatta a formaszemléletünket, amikor történeteket és érzelmeket kezdett hozzárendelni az egyes termékekhez. Társadalmi rendszerek jelölőivé tette a formákat, melyek viselkedési sémák, határok, vágyak hordozóivá váltak. A designnak ugyanis a hasznosságon túlmutató szépségforrása lehet a márkaértéke vagy a reprezentációs ereje is.
A design használói emiatt már nem a tervezés szempontjain szoktak töprengeni, és nem is a design játékos, felelős vagy másféle attitűdjein, hanem azon, ahogyan ők maguk átalakulnak a megtervezett tárgyak használata közben. Amivé pedig átalakulnak, azt a példaképek és a gyártók által alkotott vásárlói perszónák is befolyásolják, melyekben önmagukra ismernek. Bár a vásárlói perszóna kitalált személy, a vásárló pedig önmaga marad a termék használatakor, de ha sokan, sokszor, generációkon keresztül alakulnak át ilyen hatások által, bizonyos társadalmi változásokat e tárgyakon keresztül is lekövethetünk.
A design kibontakozása a modernizmus korszakával párhuzamos, és az az alapállása, hogy a dolgok állandóan fejlődnek, javulnak. A modernizmus találmánya, hogy „a kevesebb több”, és ezzel együtt vált általánossá, hogy társadalmi közmegegyezéssel, a tudomány nevében győzi le a tervező és a tudós az emberiség nehézségeit. A designerek, kutatók félisteni szerepének részben vége, részben – más megoldás híján – máig az újabb és jobb termékektől várjuk a szebb jövőt.
Megvásárolható a kiadó webáruházában:
