A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szabó Hetty. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szabó Hetty. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 20., szombat

Szabó Hetty: Te vagy a sorsom (Kedvcsináló idézetek a vásárláshoz.")

Most egy olyan idézeteket hozok a blogomban, mely Szabó Hetty írónő engedélyét kértem hozzá. Mivel még nem olvastam el a könyvét a Te vagy a sorsom címmel, így nem én válogattam össze. Szeretnék ezzel is segíteni, hogy mindenkihez eljusson a története. Kedvcsináló esetlegesen a könyv vásárláshoz.

Szabó Hetty
Te vagy a sorsom


Tartalom

Mirella egy boszorkány, aki a hétköznapi emberek életét éli. Az ELTE-n vegyésznek tanul, mert a varázslótársadalom nem engedi, hogy a képességeinek megfelelő iskolába járjon. Barátnője beleszeret egy évfolyamtársába, ám önbizalomhiánya miatt nem meg lépni. Mirella szerelmi kötéssel, illetve bájitallal segíti a kapcsolatuk kibontakozását. A szükséges összetevőket Vendel üzletéből szerzi be, aki egy véletlennek tűnő eseménysorozat folytán egyedül tartózkodik a boltban. A kötés létrejön, amivel a fiú sorsát megbolygatja, így a varázslók vezetői büntetést szabnak ki rá. Vendel siet a segítségére, miután igyekszik az ágyába tudni az igencsak fiatal boszorkát. A húga jóslata szerint csak ő segíthet kideríteni, mi történt a múltjában, ezért Vendel megragadja az alkalmat, hogy újra és újra találkozzanak. Felismeri Mirella különleges képességét, de miután ezt elárulja a felsőbb kör tagjainak, hogy kimenekítse a lányt a megrovás alól, még nagyobb bajba sodorja.








A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2024. július 3., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Szabó Hetty - ("A jelenetek többségét előre megtervezem, pontosan tudom, hova akarok kilyukadni egy-egy fejezet zárásaként, mint ahogy az egész történet végére is. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Szabó Hetty írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrégiben jelent Helma Kiadó gondozásában Te vagy a sorsom című kötete.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kisiskolás korom óta írok. Sok történet volt a fejemben, amit néhány osztálytársamnak elmeséltem, és ők buzdítottak, hogy írjam le (talán azért, mert nem akartak már hallgatni). Édesanyám elhunyt kilenc éves koromban, azután kezdtem papírra vetni prózákat, verseket, ami éppen kikívánkozott. Ezzel ellensúlyoztam, mennyire nehéznek tűnt a valóság, viszont a történeteimben minden úgy alakult, ahogyan én akartam.

Tizenhat évesen próbálkoztam először pályázaton, de a megjelenéshez való hozzájárulást nem tudtam finanszírozni, így elúszott ez a lehetőség, továbbra is a fióknak írtam.

2010-ben megjelent egy regényem, de annyira kudarcnak éreztem az egész kiadást, ráadásul akkor még fogalmam sem volt, hogyan tudnám marketingelni magam, hogy abbahagytam az írást.

2018-ban egy film adott újra ihletet, így visszatértem a régi hobbimhoz. Elkezdtem komolyabban foglalkozni az írással, írástechnikát tanultam, tanfolyamon vettem részt, rengeteget gyakoroltam, és pályázatokon próbálkoztam. Volt néhány online megjelenésem, pár antológiába is bekerültem. 2023 karácsonykor első helyezést értem el az Irodalmi Rádió pályázatán, és ezt egy jelnek vettem, hogy van helyem az írók között, még akkor is, ha csupán hobbi szinten űzöm tovább.

Te vagy a sorsom című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

2021-es NaNoWriMo idején kezdtem el ezt a történetet. Előtte alaposan felkészültem gyógynövényekből, a Wicca boszorkányságból, hiszen a regényben leírt szerelmi kötés menetét abból merítettem. Az átjavítás során is szükségem volt némi kutatómunkára, hogy érdekességeket tudjak belecsempészni a magyar helyszínekről.

A nyers kézirat nyolc hónap alatt készült el. Ezt három javítási kör követte, mielőtt elküldtem a kiadóhoz.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Általában mindkettő jelen van. A Te vagy a sorsom egy romantikus urban fantasy, ahol a boszorkányság mellett hétköznapi problémák is előkerülnek. Mint például, hogy a mennyire fontos a gyermek életében az első két év. A férfi karakter apja és nevelőanyja távolságtartó volt vele, ezért alakult ki benne is az, hogy falakat emeljen maga köré, amit senki sem bonthat le. Bizalmatlan másokkal, és saját magával szemben is emiatt.

Jelenleg egy saját világú fantasyn dolgozom. Ez eléggé elrugaszkodik a jelen világtól minden tekintetben, hiszen képzeletbeli világban játszódik. Ugyanakkor a valóságból merített társadalomkritika kap helyet benne.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Kilenc évesen kezdtem el írni, eleinte terápiás jelleggel. Akkoriban nem szerettem olvasni, ezért olyan történeteket vetettem papírra, amelyek az én ízlésemnek megfeleltek. Szerettem elmerülni a saját fantáziámban, mert akkor bármi megtörténhetett, ezzel kiragadva a hétköznapok egyhangúságából.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Novellákban már mindenféle zsánerben kipróbáltam magam, de a sci-fi és horror továbbra is a gyengéim közé tartozik, abban még erősítenem kell.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felemelő és lelombozó egyszerre. Amikor kiírom, hogy vége, jó érzés, hogy befejeztem, de szomorúsággal tölt el, hogy el kell engednem a történetet és a karaktereket (kivéve, ha folytatásos). Általában minden projektem végül a szívemhez nő, így nehezen megy ez a fajta búcsú, és általában pár nap melankólia követi.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Írói álnevet használok, habár könnyen beazonosítható, hiszen magyar névnél maradtam, és eredeti nevemből ered. Azért döntöttem így, mert gyakran játszódnak Magyarországon a történeteim.

A vezetéknevemet megtartottam, és Szabó Magda után büszkén viselem. A Hetty egy régi sorozatból származik, a Váratlan utazásból, mert sokszor csúfoltak, hogy olyan vagyok, mint a sorozatban Hetty néni. Mikor komolyabban kezdtem karakteralkotással foglalkozni, rájöttem, hogy mennyi hasonlóság van. Ezután már nem zavart a régi gúnyolódást. Így alakult ki ez a név.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Számomra a fantasy az, amely igazán ki tud ragadni a hétköznapok egyhangúságából. Olvasni is leginkább ilyet szeretek. Ugyanakkor a romantika is állandó nálam, miután romantikus lélek vagyok. A lassan kibontakozó románc a regényeimben szinte minden esetben fellelhető.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Csodálatos. Nagyon boldog voltam, amikor megjelent, és kézbe foghattam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Eleinte impulzív volt, most már abszolút tudatos. A jelenetek többségét előre megtervezem, pontosan tudom, hova akarok kilyukadni egy-egy fejezet zárásaként, mint ahogy az egész történet végére is. Mióta komolyabban beleástam magam a történetalkotásban, már nem is menne másképp.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim. Miután eléggé romantikus alkat vagyok, általában a főhősök közeledése ilyen, az első csók. Igyekszem úgy megírni a párbeszédeket is, hogy abból érződjön, mennyire fontosak egymásnak, hogy összetartoznak.

Olyan is volt, amelyeket nehezen tudtam megírni. Van egy ifjúsági romantikus regényem (kivételesen nem fantasy), amelyben az egyik főhős nehéz sorsa miatt keveredtek el a szereplők. Amikor kiderül, mi volt a kiváltó ok – jelen esetben egy családi tragédia –, azt nagyon nehezen tudtam megírni. Néhol meg is könnyeztem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az ötletek egy-egy apró momentumból fakadnak, amelyek lehetnek filmekből, animékből, vagy épp egyetlen, hétköznapi szituációból. Ez az ihlet eléggé megragad, és utána hamar kialakul a többi részlet. Így elég sok történetvázlatom van már a fiókban, ami csupán kidolgozásra vár.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Sajnos nincsenek sok szabadidővel rendelkező írós barátaim, ezért általában Wattpadra szoktam feltölteni a történeteimet. Van néhány követőm, akik elolvassák és véleményezik, ami számomra sokat jelent. Jelenleg már rendelkezem annyi tudással, hogy megvan, kihez mivel fordulhatok, így ha újabb kiadásra szánnám el magam, előtte mindenképp hozzá fogok fordulni szakmai segítségért.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem a legfőbb támogatóm ebben a tekintetben. A testvérem is rájött, mennyire fontos ez nekem, így néha már elolvassa az irományaim, annak ellenére, hogy nem szereti a fantasyt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Wattpadon olvasható az a saját világú fantasym, amin épp dolgozom. Szeretném, ha legalább ebookként megjelenne, de a szabadidőm véges, így az idén kétlem, hogy lesz belőle valami. Gőzerővel dolgozok rajta, és szeretnék majd még feltűnni egy-két történettel, ha megfelelő szintre sikerül hozni őket.

Szabó Hetty írói oldala