Kérlek, mesélj kicsit magadról azoknak, akik esetleg nem ismernének
téged!
Az igazi nevem Preiml-Hegyi
Hajnalka. Kapuváron születtem, de már 13 éve Ausztriában, Tirolban élek. Van
két gyermekem (4, illetve 6 évesek), akiket kétnyelvűen nevelünk az osztrák
férjemmel. Eredetileg tanár vagyok, magyar szakos diplomám van, mellette pedig
rádiózást és újságírást tanultam. Ornitológus szerettem volna lenni, imádom a
madarakat, és úgy általában a szárnyakat. Nem véletlen a két fehér szárny
Serbenia címerében sem, ahogy Aslios vándorlelke, Hanalin sem ok nélkül egy
májbarna szőrű szárnyas paripa.
Nagyon érdeklődő és nyitott
vagyok, szeretek beszélgetni, ismerkedni. Szeretem a humort, szoktam venni a
lapot. (*nevet)
Ha lenne szabadidőm (az utóbbi
időben elég kevés van), akkor kirakóznék, hímeznék, kórusba járnék, rajzolnék.
Az olvasás a mindennapjaim része, szóval már nem kifejezetten szabadidős
tevékenység.
Mi történt veled az első interjú óta? Tudtommal készül a negyedik,
befejező regényed, mesélsz róla?
Az első beszélgetésünkkor még
csak a Csillagos ösvényent tarthattam a kezemben. Valóban nagyon sok
dolog történt azóta. Kiadtam a Serbeniai Krónikák második és harmadik részét,
megjelent három írásom három különböző antológiában, valamint elindultam a
szerkesztés és a korrektúra felé. Azóta már máshogy is közöm van a könyvekhez,
átálltam a „sötét oldalra”, a könyvkiadás kevésbé ismert felére, ahova az
olvasó nem mindig lát be. Nagyon élvezem, pont nekem való ez a fajta munka, a
pepecselés a szöveggel.
A sorozat negyedik kötetének
kéziratát gyűröm, pillanatnyilag az írás fázisában vagyok. Tudtam, hogy több
idő kell ehhez a részhez, elvégre szálakat kell elvarrnom hiánytalanul,
magyarázatokat kell adnom nyitott kérdésekre, a karaktereket kell úgy elrendeznem,
hogy ha lesz rá lehetőség, újra felvehessük a fonalat egy másik történetben.
Szerencsére a tavalyi NaNoWriMo-n sikerült nagyjából a kézirat felét megírnom
nem egészen egyetlen hónap alatt, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy haladni
tudjak. Picit kirakózom még, mert képtelen vagyok lineárisan történetet
létrehozni, így kulcsjeleneteket, gondolatokat és hangulatokat írtam le egy 108
oldalas dokumentumba, amit igyekszem legalább a duplájára gyarapítani.
Milyen érzés három, illetve lassan négy kötetes szerzőnek lenni?
Egyik pillanatban nem is hiszem
el, hogy már a negyedik kötetre készülhetnek az olvasóim, a másikban pedig
nagyon büszke vagyok magamra, mert tényleg mindent egyedül tartok a kezemben,
szervezem a kiadást. Amikor az első rész megjelent, úgy gondoltam, ezt már nem
lehet ennél jobban csinálni, pedig dehogynem. Minden kötettel egyre többet
tudok én is a kiadásról, a marketingről, és a saját határaimat is gyakrabban
feszegetem. Rájöttem, hogy ha kigondolom, elvezet oda az út is, amin keresztül
megvalósíthatom a következő projektet. (Igen, lesz következő projekt.)
Smaragd Kiadónál szerkesztőként és korrektorként dolgozol, mesélsz
erről? Mi vezetett arra, hogy erre az útra lépj?
Valahogy adta magát a helyzet.
Szeretem a magyar nyelvet, tanári végzettségem van, olvasni pedig imádok.
Eleinte kezdő és profi írók szövegeit bétáztam, és a visszajelzések azt
mutatták, hogy a szerzők nagyon elégedettek a mindenre kiterjedő visszajelzéseimmel.
Már korábban kerestem a megfelelő kurzust, de valahogy nem akadtam rá olyanra,
ami megragadta volna a fantáziámat. Egy véletlen folytán érkezett a Neves Írók
Iskolájától egy felhívás, hogy szerkesztőkurzusra keresnek résztvevőket.
Azonnal jelentkeztem, és már hónapok óta lelkes hallgatója vagyok a képzésnek.
Emellett élesben is dolgozom különböző kéziratokon, az eddigi tapasztalataimat
összevegyítem a tanultakkal, a szerzők pedig értékelik a lelkesedésemet és az
alaposságomat.
A könyvek miatt már volt egy futó
vállalkozásom, így mindössze annyi volt a teendőm, hogy a szerkesztői és
korrektúrával kapcsolatos szolgáltatásokat hivatalosan is bejegyeztettem a
tiroli kamaránál.
A Smaragd Kiadó a terjesztés
miatt jött a képbe. Ausztriából Magyarországra drága és fáradságos a könyveim
terjesztése, így hozzájuk fordultam ebben az ügyben. A kiadóvezetővel,
Zsiros-Petróczki Kittivel a 93. Könyvhéten találkoztam először, és már akkor
nagyon jól megértettük egymást. Idén felajánlottam neki, hogy ha kell, szívesen
kisegítek náluk, amennyiben szükséges, mire a végén ott találtuk magunkat
Kittivel, hogy szívesen dolgozunk egymással, és igent mondtam a felkérésére.
Így lettem szerkesztő és korrektor a Smaragd Kiadónál, mellette párhuzamosan szabadúszóként
is dolgozom, vagyis a szerzők privátban is kereshetnek a saját projektjeikhez.
Beszélgessünk kicsit a könyveidről! Gyermekeid nem kérdezték meg tőled,
hogy elolvashatják-e a könyveid? Vagy túl fiatalok még?
A Serbeniai Krónikák korhatáros
sorozat, nem ajánlom 14 éven aluliaknak, de ez valójában egy szubjektív
kijelentés. Vannak 12 éves olvasóim is, akik teljesen belehabarodtak a
történetbe, és szülői beleegyezéssel olvashatják a részeket. Az én gyermekeim
még túl kicsit az olvasáshoz is. A kisfiam idén kezdi az iskolát Ausztriában,
és amint megtanul olvasni, beleépítjük a tanulmányaiba a magyar nyelvet is. A
beszéddel nincs gond, az írással pedig megbirkózunk. A kislányom pedig még csak
4 éves.
Azt viszont már látják, ahogy a
laptopon dolgozom, és „csinálom a betűket”, de még nincsenek vele tisztában,
mit is jelent ez. Egyszer kinyitották a könyveket, de túl uncsinak találták,
mert nem voltak benne képek…
Mindkettejüknek tettem félre az
eddigi összes megjelenésemből, és ezt teszem egészen 18 éves korukig, amikor
egy időkapszula mellé megkapják az összes könyvemet csomagban. Személyes
üzenettel, dedikálva és a legnagyobb örömmel. Kíváncsi vagyok az arcukra, mit
szólnak majd a terjedelmes kupachoz, elvégre már most 5 nyomtatott kötet és egy
e-könyv várja őket fejenként.
Lassan a végéhez közeledik a történet. Hogy érzed magad? Nehéz lesz
elválni a kedvenc karaktereidtől? Mi lesz ezután?
Nagy elhatározásra jutottam,
ugyanis most már biztos, hogy nem fogom elengedni ezt a világot. Két évtizede
az életem része, és nem vagyok képes rá, hogy soha többé ne lépjek be
Serbeniába. Mivel az általam megálmodott univerzum elég tágas, a szereplők
közül sokban van potenciál egy esetleges új sorozathoz vagy csak egyköteteshez,
így nyitva hagyom a folytatás lehetőségét.
Gabriela és Aslios szála kap egy
bizonyos befejezést, amivel mind az olvasóim, mind én elégedettek leszünk. Egy
időre. (*nevet)
Mennyire volt nehéz ezt a világot felépíteni?
Az első kötetben már lefektettem
az alapokat, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni az általam megálmodott
világba. Minden kötettel tágítottam a látóteret, de leginkább a második rész,
az Adelin és Ettran volt az, ahol elindítottam a hőseinket egy
csillagközi utazásra, és Gabriela szemén keresztül az olvasó is megismerhette a
Serbenián kívüli világot. A Gyöngyös Koronáról sok olvasó pozitívan
nyilatkozott, mivel olyan érzésük volt, mintha hazatértek volna a csillagra.
Szerintem ez a világ sosem lesz
kész. Mindig lesznek olyan elemek, amiket bele tudok építeni, és a mai napig,
még a negyedik kötet írása közben is felmerülnek bennem olyan gondolatok, amikkel
érdemes valamit kezdeni. Serbenián kívül ráadásul ott van még egy csomó más
helyszín, így tényleg végtelenített a világépítés.
Voltak kedvenc jeleneteid? Vagy esetleg volt olyan karakter, akit sajnáltál
kiírni a történetből?
Ha most leírnám, kiktől
búcsúztam/búcsúzom el, akkor elárulnám a csattanókat, ezért nem nevesítek. A
negyedik kötetben sok sors, életút lezárul, és bár még nincs kiforrva teljesen,
kik lesznek azok, már előre félek a saját érzéseimtől, ugyanis rémesen érzékeny
vagyok, és ha nem muszáj, nem zárok le véglegesen semmit. Viszont úgy érzem,
néhány karakternek ez a kötet lesz az utolsó fellépési lehetősége, és ehhez
tartani fogom magam. Olyan nincs, hogy egy ilyen volumenű sorozatban ne legyen
veszteség.
Kedvenc jeleneteim még mindig azok, amikben Aslios jelen van. Ő az egyik kedvenc karakterem. Emellett a párbeszédeket imádom nagyon, teljesen mindegy, kik a jelenet szereplői, ha beszélgetnek, akkor abban élem ki magam.
Tudtommal molyon szoktál kihívásokkal is foglalkozni. Melyik volt az a
könyv számodra, amit nehezebben olvastál? Volt olyan, amit könnyebben
teljesítettél?
Eleinte minden érdekes kihívásra
jelentkeztem, de rá kellett jönnöm, hogy ez számomra nagyobb nyomást okoz, mint
örömet, így csak azokat csinálom, amiket valóban szeretnék. Nem is olvasok
olyan könyveket, amiket nyűgnek érzek, mert csak az időt veszem el azoktól,
amiket valóban szívesen olvasnék. Ilyen például a Harry Potter-sorozat
(nemtudomhanyadik) újraolvasása. Emellett a Serbeniai Krónikák eddig megjelent
részeihez is csináltam egy kihívást, ugyanis a befejezésen dolgozom, így már
volt értelme plecsnit is gyártani az olvasásokat teljesítőknek. Ide szeretettel
várok mindenkit.
Milyen könyveket szeretsz olvasni? Van kedvenced?
A fantasy minden mennyiségben
jöhet, azokat nagyon szeretem. Természetesen a szerkesztés és korrektúra miatt
sokszor olyan műfajban olvasok, ami kívül esik a komfortzónámon, viszont sok
esetben pozitív csalódás ér, és a végén örülök, hogy olvashattam egy adott
művet.
A horror áll tőlem a legtávolabb,
egyetlen könyvet sem olvastam például Stephen Kingtől. Lassan azonban a
körmömre ég a saját magamnak tett ígéretem, hogy legalább egyet mindenképpen
olvassak majd tőle.
Végezetül mi várható most tőled? Mit üzensz az olvasóknak?
Amit mindenképpen idén szeretnék,
az a Serbeniai Krónikák negyedik, befejező részének kiadása. Ezzel párhuzamosan
szeretnék jobban kiteljesedni a szerkesztésben és a korrektúrában, ugyanis ez a
másik, amivel az írás mellett nagyon szeretek foglalkozni. Minden projektbe
beleteszem a lelkemet, máshogy nem is tudnám ezt csinálni.
Azoknak, akik nagyon várják már a
negyedik kötetet, üzenem, hogy köszönöm a türelmüket és a lelkesedésüket. A
visszajelzéseikből merítek erőt, ha nehezebben megy az írás. Akik még kerülgetik
a regényeimet, őket csak biztatni tudom, hogy ne féljenek valami újat
kipróbálni, az élet túl rövid a halogatáshoz.
Köszönöm szépen az interjút!
