Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Vályi - Nagy Erika -("Addig érlelgettem magamban a gondolatot, hogy egy regény írásába belevágjak, aztán amikor végre elindult a történet, egy év alatt a végére is értem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Vályi-Nagy Erika írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Törtarany c. könyve jelent meg eddig, amit a Scolar Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Forrás: Vályi-Nagy Erika szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Talán addig a pontig szaladnék vissza az időben, hogy a középiskolai Babits Mihály önképzőkörben megírtam életem első novelláját, egy létráról. Még most is emlékszem, egy könyvtári, karcsú, sötétbarna létra volt, képzeletemben az égig felmásztam rajta. És közben rájöttem, hogy írni csodálatos dolog. Úgy terveztem, írok hamarosan egy regényt… Ehhez képest teljesen más irányt vett az életem az érettségi után műszaki, majd pénzügyi diploma, utána egy informatikai cég projektasszisztensi pozíciója. Talán meg se fogalmaztam, hogy mennyire hiányzik az írás, amikor egy nap belefutottam a MUOSZ (Magyar Újságírók Szövetsége) hirdetésébe, miszerint női újságírás stúdió indul V. Kulcsár Ildikó (Nők Lapja újságírója) vezetésével. Úgy éreztem, ott a helyem. Már az első alkalommal sikerült kitűnni, és ha létezik egyenes út, akkor az enyém az volt, mert fél év múlva már megírtam az első cikkemet a Nők Lapjába. Innentől kezdve számos női lapnál dolgoztam, újságíróként, szerkesztőként, vezetőszerkesztőként és főszerkesztőként. Printben és online területen, szerettem a szakmámat, örültem, hogy írhatok. Míg el nem érkeztem a következő mérföldkőhöz az életemben a Covid idején. Megszűnt az általam vezetett Kismama magazin, én pedig döntéshelyzet elé kerültem. Folytatom tovább az újságírást, vagy valami másba vágok, és itt jön a képbe az önképzőköri létra, meg a szépirodalom. Hogy írni akarok, de már nem újságcikket, és mi volna, ha megvalósítanám a régi álmomat. Nem volt könnyű elkezdeni az első történetet, de az újságírói rutin sokat segített. Megszületett az első, majd a második regény, én pedig haladtam tovább az úton: kiadót kerestem, korrektúráztam, könyvborítók között válogattam, bemutatóra készültem. A regényírás mellett felépítettem egy online újságírói kurzust, ez is egy régi vágy megvalósítása. Engem is egy jó újságírás tanfolyam indított el a pályán, szeretném ezt most ugyanúgy másoknak megadni.

Törtarany c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Maga az írás folyamata cirka húsz évig tartott. Addig érlelgettem magamban a gondolatot, hogy egy regény írásába belevágjak, aztán amikor végre elindult a történet, egy év alatt a végére is értem. Persze sokszor átírtam, újrakezdtem, kitöröltem, megint újrakezdtem, de az már kifejezetten örömteli tevékenység volt, élveztem, hogy halad a történet, alakulnak a sorsok, élnek a karakterek.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A Törtarany című regény egy mai korban játszódó, nagyon is aktuális történet. A karakter a fejemben született meg, de attól még sok megfelelője szaladgál az utcákon, sok olvasónak lesznek ismerősek a főszereplővel megtörtént dolgok, események. Kicsit leástam a múltba is, próbáltam megmutatni, milyen családi események, milyen minták formálják az utunkat, azaz ebben a könyvben Amira útját. Miért szédít meg egy vidéki kislányt a csillogás? Mi az ára a külföldi utazásoknak, balatoni vitorlázásoknak gazdag öregurakkal? Hogyan kebelezi be a budapesti éjszaka a gazdagságra, luxusra vágyó nőket, és mi történik akkor, ha az események nem úgy alakulnak, mint ahogy azt ezek a lányok elképzelték?

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Nem zsánerben gondolkodtam, mikor írni kezdtem. Egyszerűen csak vitt a történet. Nagy büszkeség a számomra, hogy a Törtarany a „magyar irodalom” tábla alatt jelent a könyvesboltokban. Maradnék is ennél a kategóriánál.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Felemelő és félelmetes is egyszerre. Hiszen innentől kezdve ki kell adnom a kezemből az eddig csak a kezem alatt formálódó történetet, meg kell mutatnom másoknak, a kiadó vezetőjének, béta-olvasóknak, barátoknak és ez minden alkalommal egy újabb megmérettetés. Bekúsznak a fejembe a nehéz kérdések – Mi van, ha nem tetszik majd? Ha nem értik meg? Ha azt mondják, hogy ez rossz? – de igyekszem ezeket uralni és haladni a kijelölt úton. Nagy erő és kitartás kell ehhez.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nem, mert szeretem a nevem, és huszonéve ezen a néven publikálok.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Eddig még csak egy könyvem jelent meg, így erről tudok beszámolni. Szép tavaszi nap volt, március 9-e. Hívtak a kiadóból, hogy megjöttek a kötetek, mehetek őket átvenni. Robogtam át a városon, szándékosan szép ruhát választottam – fehér blúzt, elegáns nadrágot – hogy ekképpen is megünnepeljem a regényem érkezését. Utána a férjemmel beültünk egy kávézóba, és együtt örültünk a gyönyörű borítónak és annak, hogy egyetlen elütést se láttam se a címben, se a hátoldalon. Aznap még sok barátom ölelgetett meg a nagy nap tiszteletére.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mint írtam, az újságírásból jövök, így tudom, hogy az írás folyamata mindig tudatos. Tudatosan kell időt szakítani az írásra, a nagy ötletek hamar elillannak, ha nincs mögöttük kitartás, alázat, akarat. Tudatosságot igényel az is, hogy lássam, miként kell felépítenem egy történetet, tudatosság kellett ahhoz, hogy beiratkozzak több írókurzusra, és fejlesszem magam. Az impulzivitás inkább ahhoz kell, hogy vigye tovább a történetet, ami esetleg éppen leült és nem igazán halad tovább.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Minden jelenet kedvenc, mert ami nem volt az, az kikerült. Sokszor átírtam, újraírtam, megszerkesztettem a történetet, sokszor mérlegeltem minden mozzanatot, jelenetet a könyvben. Ami maradt, az nem véletlenül maradt, fontos szerepe van, hogy értsük a regényt.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Hosszas gondolkodás után. Újságíróként is mindig figyeltem a környezetemet, a világot, az embereket, ezt a figyelmet, ha lehet, még jobban megsokszoroztam, mióta regényt írok. Mivel a regényim mai történetek, mai emberekről, ezért kötelességem is folyton pásztázni a környezetemet, hiszen így gyűjtök inspirációt az íráshoz.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A középiskolai magyartanárom, Szafián Zsuzsanna az egyetlen, aki végigköveti az egész írás folyamatát. Tehát vele megbeszélem már a témát is, és a fejezetekből is küldök át neki mindig egy adagot, hogy véleményezze. Érdekes? Jó a nézőpont? Élnek a karakterek? Ő mindig segít, hogy merre haladjak. Második körben vannak az érzékeny, íráshoz is értő, irodalomszerető barátaim, írótársak, akik megkapják a nyers kéziratot. Szép, hosszú folyamat ez is, mire a regény abba a fázisba jut, hogy el merem küldeni a kiadóba.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem születtem író, hanem „csak” olvasó családba. Tehát mindig sok könyv vett körül, értéknek számított az írás és az irodalom. Egyik legfontosabb bútordarab a könyvespolc volt, sok időt töltöttem el már gyerekként azzal, hogy a köteteket rendezgetem, hol magasság szerint pakolgatom át őket, hol a szerzők szerint ABC sorrendben. Megfogom mindent, tapogatom, néha meg is szagolom. És ha egy ilyen családban végre valaki megír egy regényt, az nagy büszkeség mindenkinek. A könyvbemutatón együtt örült a család, ami azt hiszem, mindannyiunk számára nagy öröm volt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

A regényírás nem egy gyorsvágta, tehát idén nem jövök ki már több könyvvel. Jövő tavasszal jelenik majd meg a következő regényem, ugyanúgy a Scolarnál. Most kezdődnek a szerkesztési, borítótervezési munkák, tehát újabb izgalmas szakaszbe kerül a könyv. Közben persze írok, újságcikkeket és egy újabb regényt is, természetesen.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Scolar Kiadó

Vályi-Nagy Erika Szerzői oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Diana Soto - ("Nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikor történik valami, úgymond van benne egy fontos fordulópont, vagy harc, rejtély, esetleg titkok. Ezzel szemben nagyon nehezen írom le azokat a jeleneteket, amikor A pontból B-be kell eljutni, és nem oldhatom meg egy mondattal, mivel információt szeretnék átadni, vagy a szereplőimet szeretném közelebb hozni az olvasóhoz.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Diana Soto írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Kitka Bence Balatonalján c. ifjúsági könyve jelent meg, amit a Scolar Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Spanyolországban élek, vegyészként végeztem a tanulmányaimat Veszprémben, azonban most csak az írásra és az alkotásra koncentrálok. Drámákat, verseket, regényeket írok, valamint a dalszövegekben is kezdek otthon mozogni. Azt szoktam magamról mesélni, hogy van egy kiskutyám, nagyon szeretem a természetet, és a kedvenc társaságom a magány.

Kitka Bence Balatonalján c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Valójában nem igényelt rengeteg kutatómunkát, csak a balatoni mondákat kellett megtalálnom, majd onnantól kezdve teljesen a fantáziámra bíztam magam. Bence karaktere valahogy azonnal kirajzolódott előttem, így nem a tervezés eredménye. Maga az írás nagyjából egy-másfél hónapot vett igénybe, úgyhogy könnyű szülésnek nevezném. A mostani regényemmel, ami a harmadik rész, már jó pár hónapja szenvedek, de szerintem ez a szép ebben a szakmában.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Pont azt szeretem ebben a sorozatban, hogy fantázia és valóság is található benne. Mindig próbálok valós helyszíneket keresni, majd valamilyen legendával együtt már a fantáziába utazok. A második rész például az Északi-sarkkörön játszódik, ahol az egykor kihalt állatokról emlékezem meg, ugyanakkor az inuitok szokásait nagy kutatás előzte meg, tehát tökéletesen keveredik a valóság meg a fantázia.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Szerintem kiskorom óta írok. Eleinte versikéket alkottam, aztán komolyabb versek születtek belőle, amit terápiás céllal írtam meg, csak ezt akkor még nem tudtam. Majd folytattam az írást. 2016-ban jelentkeztem először pályázatokon, ahol az év legjobb drámái közé is bekerült az írásom, majd elkezdtem magamat képezni, kurzusokat végeztem, tankönyveket olvastam, gyakoroltam és gyakoroltam, míg végül a Scolar Kiadónál kötöttem ki.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igazából rengeteg zsánert kipróbáltam már, a romantikus, krimiszálas, felnőtteknek szóló, gyerekeknek szóló zsánereket is. Mégis valamiért ez a middle grade (10-14) korosztály tetszett a legjobban, bár ugye ott vannak a drámáim is, amik felnőtteknek szólnak és színházban játszódnak. Egy darabig a fiatalok könyveinél maradok, aztán biztosan kipróbálok mást is. 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyszerre örülök, ugyanakkor sírok is. Általában a kézirat végleges befejezése, tehát nem a vége szó után, hanem a szerkesztő, meg mindenféle átírás után úgy érzem, hogy egy nagy ürességbe kerülök, és nehezen veszem rá magam a következő regényre. Ilyenkor legalább egy hónapig bolyongok a gondolataimban, mire végre át tudok állni a következő történetre.

Nem gondolkodtál még írói álnéven?

Igazából a Diana Soto egy írói álnév is, meg a nevem is. Úgyhogy én kimondhatom, hogy egyszerre használok álnevet, meg a valódi nevemet. Az én magyar nevem az Tanács Diána, amit sokan Takácsnak írnak le, viszont a férjem neve Soto, amit gyorsan fel is vettem az íráshoz, bár a személyimben a Tanács szerepel.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Legelőször úgy képzeltem el, hogy a fiatal tini korosztálynak írok. Aztán inkább a felnőttek felé kacsintgattam, de akkor még nem álltam készen erre. Egy tanfolyam közben jöttem rá, hogy mennyire szeretem a 10-14 éves olvasók kalandjait, és akkor jött az ötlet, hogy nekik írjak. Ha hamarabb ráébredek erre, akkor sok évet megspóroltam volna magamnak, de legalább tudom, hogy több mindent kipróbáltam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem 2016-ban jelent meg magánkiadásban. Nagyon örültem neki, nagyon büszke voltam rá, a mai napig jó pillanatnak élem meg ezt az élményt. Ekkor már külföldön éltem, és az egy verseskötet volt, amit nyolc másik kötet követett. A magánkiadásról áttértem a szerzői kiadásra, ami szintén magánnak nevezhető, és végül bekerültem a hagyományos kiadók közé. Az új könyvem valamilyen szinten szintén elsőnek számít, hiszen ez az első regényem, és egy kicsit még ma sem tudom elhinni, hogy sikerült megalkotnom a történetet.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Én inkább azt mondanám rá, hogy is-is. Mindig szükségem van erre a lökésre, erre a belső erőre, ami megindítja a folyamatot, azonban én megtervezem a történetet. Szükségem van rá, hogy tudjam, hogy honnan, hová tart, nagyjából milyen érdekességek várhatók. (Bár írás közben a szereplőim meg szoktak döbbenteni.) Viszont amikor csak céltalanul bolyongok, abból általában egy katasztrofális kötet szokott születni. Éppen ezért inkább megtervezem, és utána a belső erőt használom, hogy folytassam az írást.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikor történik valami, úgymond van benne egy fontos fordulópont, vagy harc, rejtély, esetleg titkok. Ezzel szemben nagyon nehezen írom le azokat a jeleneteket, amikor A pontból B-be kell eljutni, és nem oldhatom meg egy mondattal, mivel információt szeretnék átadni, vagy a szereplőimet szeretném közelebb hozni az olvasóhoz. Ezek nekem egy kicsit laposabbra szoktak sikerülni, és ilyenkor a leírásokkal kell nagyon játszani.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Erre a kérdésre talán a mai napig nem tudok válaszolni. Egyszerűen elkezdek gondolkodni, kitalálom, hogy milyen életkorú szereplővel akarok dolgozni, majd jön a történet. Érdekes, hogy sokszor a történetet előbb látom, mint a szereplőket, valamiért először a cselekmény van meg, és utána kell hozzá találnom egy megfelelő szereplőt. Inspirációm pedig nem igazán van, vagy inkább nincs rá szükségem. Amikor már van 10 sorozatot megnéztem, és úgy érzem, hogy kidobtam a szabad időmet az ablakon, akkor hamar neki szoktam állni, alkotni is. Lehet ezt inspirálásnak nevezni?

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A legeslegelső és egyetlen olvasóm az édesanyám. Nem arról van szó, hogy beleszólhat, viszont nagyon adok a véleményére, mivel általában igaza szokott lenni. Ő kőkeményen megmondja, ha valami rossz, ha valami unalmas, ha valami nem tetszik neki. (Néha túl keményen is). Azonban volt már olyan, hogy az ő hatására írtam valamit át, és természetesen olyan is, amivel nem értettem egyet. Régen megpróbáltam bétákkal együtt dolgozni, de ma már csak a kiadónak mutatom meg. A szerkesztőm és a kiadó munkatársai láthatják, és csak az ő szavukra adok. De azt sem mindig.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A szüleim mindig is mellettem álltak, már akkor megígérték, hogy segítik az első könyvem kiadását, amikor még érettségi előtt álltam, és ezt be is tartották. Végig segítették ugyanúgy a magánkiadós kalandjaimat, mint a mostani hagyományos kiadós kalandomat, és nagyon büszkék rám, aminél nekem nem is kell több.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Azt üzenem nekik, hogy olvassanak, kapcsolódjanak ki, szeressék a könyveket, válasszanak olyat, amit biztosan szeretni fognak. Ha pedig olyan történetet keresnek, ami kalandos, kevesebb leírást tartalmaz és 250 oldal alatt van, akkor az én ifjúsági regényeimet is ajánlom nekik. Ezekbe reményeim szerint nem fognak beleunni, mindig történik bennük valami, és nem kell nagyon gondolkodni sem, hiszen a kalandra és a fantáziára épülnek.

És hogy mi várható tőlem? Idén fog megjelenni még a Kitka Bence második része, ami ugye az Északi-sarkkörön játszódik, majd tavasszal kézbe foghatjuk a harmadik részt is. Ha pedig minden jól megy, akkor jönnek a következők. 

Diana Soto írói oldal

Scolar Kiadó