Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban
felkértem az írót Leslie Pottert, hogy meséljen kicsit A
munkájáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az
interjúfelkérésemet. Az írónak eddig három könyve jelent meg Az
ösztön és a Szenvedély, ami a Játékszer sorozat, és a legfrissebb Az
alagút csillagai címmel. Ezeket az Álomgyár Kiadó oldalán
lehet megrendelni.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
Játékszer sorozat és Az alagút
csillagai című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás
folyamata?
Az Ösztön és a Szenvedély alig igényelt kutatómunkát,
ellenben Az alagút csillagai annál inkább. Itt nagyon sokat kellett keresnem
fellelhető információkat az interneten, ráadásul még kétszer orvossal is
konzultáltam hosszasan a könyvet érintő téma miatt. Arra pedig, hogy
mennyire időigényes a munka, nem tudok pontos választ adni. Ugyanis
főfoglalkozás és család mellett írok, illetve még sok ezernyi jó és rossz dolog
rabol el az aktuális kéziratom mellől. Ezért is nevezném a könyvenkénti öt
hónapos időszakot olyan körülbelüli alkotói folyamatnak.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és
valóság?
Itt rögtön visszakérdeznék. A valóság szó itt azt jelenti,
hogy velem, illetve egy a környezetemben lévő ismerősöm életében történt-e az
adott könyv témájához illő mozzanat? Ha igen, akkor a valóság, mint megtörtént
eset az eddigi könyveimben szerepet kaptak. Persze egy nagy adag kitalált jelenettel
és fantáziával megtoldva. Viszont írtam már, és tervezek is olyan könyvet írni,
amiben minden csak a fantázia szüleménye, hogy aztán ismét felkarolhassak egy
olyan témát, aminek egy része valóban megtörtént. Ezt aztán alaposan kiszínezve
és megtoldva egy kész történetté formázzam.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a
szenvedély?
Ez a kérdés olyan, mint egy belecsempészett reklám a
második könyvemhez, aminek a Szenvedély a címe. De a viccet félretéve, régóta
dédelgetett vágyam volt az, hogy ne csak magamat szórakoztassam a fejemben
keringő változatos történeteimmel, hanem ezeket leírva a nagyérdemű
olvasóközönség elé is tárjam. Ehhez az kellett, hogy egyszer gyökeres változás
köszöntött be az életembe. Nevezhetném afféle magánéleti válságnak is. Mint minden
rosszban, van valami jó is, elv itt is érvényesült és az ekkor
felszabaduló energiáimat könyvek írásába fektettem bele.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? Mindig is
ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Erre egy határozott igen a válasz. Megpróbálok meglehetősen
eltérő történeteket megeleveníteni, eddig is ezt tettem, és a továbbiakban is
ezt tervezem.
Ugyanis nem vagyok híve a több évados tévésorozatoknak, amik véleményem
szerint egy idő után elvesztik az aktualitásukat. Tudom, hogy vannak írók, akik
csak egy műfajban jelentetnek meg könyveket. Vannak megint mások, akik változatos
stílusú művekkel lepik meg az olvasókat. Én egyszerűen azért vetek papírra más
hangvételű regényeket, mert nagyon sok terület érdekel, amikhez hozzá szeretnék
tenni valamit.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Felemelő. Mámoros lebegés, hogy aztán gyorsan elhessegessem
ezt a gondolatot. Be kell azt vallanom, hogy nagyon kritikus vagyok magammal
szemben. Talán én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Persze, hogy azért
írok meg egy kéziratot, mert úgy gondolom, hogy majd az olvasóknak is tetszeni
fog, de ha nem? Tehát tele vagyok kérdőjelekkel, amikből egyre kevesebb lesz,
ahogy többször is átolvasom a fejezeteket.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Öröm és félelem is egyben. Az örömöt nem kell megmagyaráznom.
A félelmemet azonban igen, ami szintén a hatalmába kerített. Olyasvalamit
éreztem, mint egy érettségiző az írásbeli dolgozat leadása után. Az általam
leírtak megállják majd a helyüket a tanári zsűri előtt? A könyvem megállja a
helyét az olvasói bírálatok kereszttűzében? Be kell azt vallanom, hogy a
kezdeti örömömet jobban uralta a félelem, ami aztán az olvasói visszajelzések
után egybeolvadt egy szóban, a büszkeségben.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Tudatos, hisz alaposan megtervezem egy cselekményvázlatban
azt, amit majd leírni szeretnék. Persze vannak olyan részek, amik írás közben
csak úgy hirtelen beugranak és belekerülnek a történetbe. Ezeken később, amikor
újra olvasom a nyers kéziratot, még meg is tudok lepődni, de ritka kivétellel
benne maradnak. Nem erre mondják azt, hogy néha, vagy talán sokszor a spontán
dolgok a legjobbak? Viszont ezt addig tartom csak igaznak, míg színesítik, és
nem helyettesítik azt, amit előtte megterveztél.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Természetesen. Ez is olyan, mint az élet. Ha
visszaemlékezel a napjaidra, van olyan nap, amire mindig szívesen emlékszel,
mert egy könnyű, laza nap volt és olyan is, amivel megszenvedtél. Viszont, ha
valami nehezen ment, az nem azt jelenti, hogy nem lett jó a vége. Most, hogy
elgondolkodtam a válaszon, eszembe jut az, miszerint könnyedén megírok akár tíz
oldalt is, de van olyan fél oldal, de akár csak három sor is, amivel több időt
eltöltök, mint az említett tíz oldallal. Ugyanis a szavaknak jelentése van, ezért
megpróbálom a lehetőségeimhez képest a legjobbat kihozni belőlük.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van
valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Említettem már, hogy sok dolog foglalkoztat, aminek logikus
következménye, hogy véleményem is van ezekről. A vélemény pedig kikívánkozik
belőlem. Ezeket pedig közölni is szeretném másokkal, úgy hogy erről könyvet
írok. Pontosabb megfogalmazásban egy történet úgy születik meg az én esetemben,
hogy van egy gondolatindító cselekmény, amit a fejemben pörgetek egy bizonyos
időn keresztül. Ha vizuális akarok lenni, jelképezhetném ezt a vattacukor
esetével. A vattacukor gépbe belekerül egy bizonyos adag színesített cukor,
majd a gépben forogva hőhatás által egyre nagyobb vattacukor kerül egy
fapálcikára. Amikor azt érzem, hogy eléggé megszőttem a fejemben a történetet
és kialakult a fő irányvonal, akkor erről kitűzdelek egy cselekményvázlatot egy
nagy parafatáblán és nekiülök az írásnak.
Az általad kérdezett inspiráció és ihlet lehet sokféle
indíttatású. Nélkülözhetetlennek nevezném az alapötletet, afféle
katalizátornak, ami beindít bennem egy folyamatot, az alkotást. Olyan
megtörtént, vagy elképzelt ötletek inspirálnak és adnak nekem ihletet, amikben
látom azt a potenciált, hogy az ezeket, az alapgondolatokat egy könyvben
részletesen megírva kiváltom az olvasókban azt, hogy elgondolkozzanak, amikor
becsukják a végén a könyvemet. Én azt a fajta változatos könyvírást szeretném
képviselni, amivel a műveimen keresztül katalizátorként hatok az
olvasótáboromra, és az abban kibontakoztatott alapihletem esetleg inspiráló,
lehet a számukra.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák
elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet
alakulásába?
Van egy személy, akinek a szavára, a szakértő véleményére
sokat adok, mert ő a könyvszakmában tevékenykedik már hosszú évek óta. Velem
még csak pár éve foglalkozik, értem ezt arra, hogy ellát mindenféle baráti
tanáccsal és nagyon sok segítséggel. Aztán ehhez még hozzáadódik a szerkesztő,
illetve mindenki más, aki részt vesz velem együtt a szöveg formázásában.
Viszont az igazság az, hogy az alapszáltól sohasem akartak eltéríteni. Ehelyett
szebbé teszik azt, amit én félkészen átadok nekik. Nagyon hálás vagyok a stáb
minden tagjának, akik mögöttem állnak, külön köszönet illeti a borító tervező
munkáját, ami óriási jelentőséggel bír.