Robert Dugoni: A nyolcadik nővér
(The Eighth Sister)
Megjelent!
„A nyolcadik nővérben a kémkedés mestersége csodás ötvözetet alkot a klasszikus kalandregény műfajával, miközben az olvasó Moszkva térképét tartja a kezében.”
– Martin Cruz Smith
Fordította: Ipacs Tibor
Charles Jenkins, a CIA volt tartótisztje válaszút előtt áll: családja van, úton a második gyereke – a biztonsági tanácsadó cége pedig a csőd szélére került. Egy nap felkeresi az otthonában a volt rezidentúravezetője, és egy kockázatos megbízást ajánl neki: egy fedőtörténettel utazzon el Oroszországba, és keresse meg azt az orosz ügynököt, akiről azt feltételezik, hogy sorban végez a „Hét nővér” néven ismert amerikai kémsejt tagjaival.
Mivel égetően szüksége van a pénzre, Jenkins elfogadja a megbízást, és elindul Moszkvába. Ám amikor megtalálja a gyilkosságok értelmi szerzőjének tartott ügynököt – az úgynevezett nyolcadik nővért – kiderül, hogy a nő nem az, akinek és aminek mondták. Hiszen ebben a halálos macska-egér játszmában senki sem az.
Egy makacs orosz elhárítótiszttel a nyomában Jenkins vakmerően megszökik a Fekete- tengeren át, de azzal szembesül, hogy az ügynöksége magára hagyta. Miközben veszélyben forog a családja és a szabadsága, Jenkinsnek élete küzdelmét kell megvívnia – a hazája ellen.
Blörbök
„Annyira friss és hiteles, hogy szinte látjuk magunk előtt a holnapi szalagcímeket.”
Mark Sullivan
„A
nyolcadik nővér tökéletes tempója és remek cselszövései az utolsó
oldalig lekötik az olvasót. A kémkedés, a történelem és a gyors
észjárású szereplők tökéletes kombinációja.”
New York Journal of Books
„Lebilincselő
thriller… A nyolcadik nővér minden bizonnyal a műfaj egyik klasszikusa
lesz majd, Dugoni pedig vitathatatlanul az egyik legjobb író a
mezőnyben.”
Associated Press
„Szikár próza, tökéletes helyi
színezet: ez a cselekményközpontú thriller lüktet a feszültségtől és a
veszélyes menekülésektől. A történetét egy tárgyalótermi dráma koronázza
meg, ami ugyanolyan jó, mint John Grisham művei. Ez a könyv kötelező
olvasmány a jogi thrillerek és a kémregények kedvelőinek.”
Library Journal
„Dugoni kémthrillere olyan hihetetlenül lebilincselő, hogy teljesen beszippantja az olvasót.”
Publishers Weekly
„Dugoni
most még önmagát is túlszárnyalta: az eddigi talán leglebilincselőbb
thrillerében viharos gyorsasággal követik egymást a kémkedéssel átszőtt
akciójelentek… Árulás, vakondok, számtalan félrevezetés… Robert Dugoni
regényében nagyon kockázatos játszma zajlik a kémek között, és a szerző
egy pillanatra sem veszi le a lábát a gázpedálról.”
The Real Book Spy
Robert Dugoni
1961-ben született, az írás mellett több mint harminc évig védőügyvédként dolgozott. Számos nagy sikerű sorozat szerzője, a New York Times, a Wall Street Journal és az Amazon bestsellerlistáinak gyakori szereplője. A könyveit több mint huszonöt országban adták ki eddig.
Részlet a kötetből
„A prospektusban közölt térképet követve Jenkins átkelt a hídon, majd elhaladt a látszólag a lejtős pázsitba vájt, gömbölyded épületek mellett, amíg meg nem érkezett a Média Centerhez. Megvette a jegyet, majd megkereste azt a helyiséget, melyben az 1812-es moszkvai tűzvészről szóló filmet vetítették.
Oroszországot nem lehet leigázni.
A nézőtéren kevesen voltak, a kapott utasításnak megfelelően Jenkins az utolsó előtti sorban ült le.
Negyed tizenkettőkor Fjodorovnak még mindig se híre, se hamva, így Jenkins arra a következtetésre jutott, hogy ez is csak egy újabb FSZB-féle próba volt. Fogta a kabátját és a többi holmiját, és már épp indulni készült, amikor észrevette, hogy két férfi lép be a sötét moziterembe, és egyenesen felé indulnak – az egyik Fjodorov volt. Az FSZB-tiszt a Jenkins melletti székre ült le, tagbaszakadt társa pedig közvetlenül mögéjük telepedett le. Jenkinsnek eszébe jutott Peter Clemenza a Keresztapa című filmből, különösen az a jelenet, amikor Clemenza egy autó hátsó ülésére ül, hogy megfojthassa Talia Shire-nek az anyósülésen ülő férjét.
– Szeretne beszélni? – kérdezte Fjodorov angolul.
Jenkins bólintott.
– Igen.
– Rendben van. De ha azt akarja, hogy együttműködjünk, akkor el kell jönnie a Ljubljankába – mondta Fjodorov, és próbált úgy tenni, mintha nem igazán érdekelné az egész. – Maga az, aki ajánlatot tesz. Hajlandóak vagyunk meghallgatni, de ha beszélni akar velünk, akkor el kell jönnie.
– Ja dumaju, sto ja dosztatocsno blizko. Krome togo korotkaja progulka po russzkomu holodu horosa dlja zdorovja, nyet? – felelte Jenkins, szándékosan oroszul. Normális esetben nem árulta volna el, hogy mennyire beszél vagy ért oroszul, de azt akarta, hogy Fjodorov azt higgye: ő irányítja a találkozót. Azt hiszem, épp elég közel vagyok. Ráadásul egy rövid séta az orosz hidegben jót tesz az egészségnek, nem?
Fjodorov rápillantott, és a két férfi farkasszemet nézett. Az orosz férfiaknak mindennél többet jelent a méltóság megőrzése, az erő, a hatalom sugárzása. Jenkins szándékosan elsőként kapta el a tekintetét.
– Mert itt a zaj miatt szinte lehetetlen, hogy bárki is kihallgasson bennünket vagy rögzítse a beszélgetésünket – mondta Jenkins angolul. – Azt hiszem, ma reggel ez felel meg leginkább a céljainknak. Feltételezem, hogy ön is így gondolja, hiszen ezért van itt.
Fjodorov a mozivásznat nézte.
– Talán kezdhetnék azzal, hogy mi a célja – mondta.
– Rendben. Ahogy a telefonban is mondtam, amerikai üzletember vagyok, és olyan információ van a birtokomban, amiért szerintem nagyon hálás lenne az orosz kormány.
– Milyen területen dolgozik?
– A biztonsági szférában.
Fjodorov lassan elmosolyodott.
– Nálunk Oroszországban egyesek azt mondják, hogy elég nagy a biztonság. Talán már túl nagy is.
– És nálunk, az Egyesült Államokban pedig egyesek szerint nem vagyunk elég biztonságban azoktól, akik ártani akarnak. – Jenkins felsóhajtott. – Kényelmes munkám van, hiszen itt lehetek az önök országában.
– Miért nem mondja meg, hogy miért van itt?
– Járt már valaha Mexikóvárosban? – kérdezte Jenkins.
Fjodorov összevonta a szemöldökét.
– Nem, még nem.
– Maga túl fiatal. – Jenkins úgy becsülte, Fjodorov a negyvenes évei közepén járhat. – Az én időmben egy követ nem lehetett eldobni anélkül Mexikóvárosban, hogy el ne találjon egy orosz KGB-tisztet.
– És mi dolga volt ott?
Jenkins elmosolyodott.
– Köveket vágtam az orosz KGB-tisztekhez.
Fjodorov egy pillanatra Jenkinsre nézett, majd elnevette magát.
– Yo era un turista estadounidense en México – mondta Jenkins spanyolul. Amerikai turista voltam Mexikóban.
– Értem. Mondja, milyen jellegű az információja?
– Azon orosz KGB-tisztek neve, akiket eltaláltam azokkal a kövekkel.
– Nem értem.
– Kövek, melyek célba találtak.
– Orosz KGB-tisztek, akik átszöktek?
– Nem, azok, akik maradtak.
– Értem. – Fjodorov nyilvánvalóan érdeklődött, de nem mutatta. Vállat vont. – Ez sok évvel ezelőtt történt. A Szovjetunió már nem létezik. Miből gondolja, hogy mindez még érdekel bennünket?
– Igen, olvastam a glasznosztyról és a peresztrojkáról. Talán tévedtem, amikor azt feltételeztem, hogy egy hozzám hasonló ember valami értékeset ajánlhat ennek az új Oroszországnak.
– Talán nem – mondta Fjodorov, majd hozzátette: – Azért meg lehet próbálni.
Jenkins bólintott. Ideje volt behúzni a halat.
– Alekszej Szukurov. Úgy hiszem, hogy korábban a KGB ezredese volt, és negyven éven keresztül értékes adatokat adott át az Egyesült Államoknak a szovjet haditechnikáról. A művelet fedőneve „Graystone” volt.
– Nem hallottam erről az emberről.
Jenkins elmosolyodott.
– Persze hogy nem, hiszen kínos lenne a hazájának. Nézzen utána, Mr. Fjodorov. Ha érdekli, szóljon.
– Meddig marad Moszkvában, Mr. Jenkins?
– Azt sosem lehet tudni – felelte Jenkins. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Fjodorov nem kérdezte meg, hol szállt meg.
– És ha ez az ember érdekel bennünket, mit kér cserébe?
– Azt, amit minden amerikai – felelte Jenkins. – Amit minden orosz akar, legalábbis a rövid reggeli sétámon látottak alapján. Most már mindannyian kapitalisták vagyunk, nem?”
A kötet kedvezménnyel megvásárolható a kiadó webáruházában!
