Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Ripszám Alexandra írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak két könyve Trauma– Egy család tragédiája és Trauma – Egy hazásság tragédiája címmel jelent meg eddig, amiket az Underground Kiadó és Mogul Kiadó oldalán lehet megrendelni.
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Először is köszönöm szépen a felkérést! Átlagember vagyok, mint bárki más, aki elmegy melletted az utcán. Dolgozom, vezetem a háztartást, olvasok, amikor időm engedi és nem utolsó sorban, a fennmaradó időmben írok. Szociális munkás végzettséget szereztem, így munkámnak köszönhetően találkozhattam olyan emberekkel, akiknek élethelyzetük cseppet sem mondható kellemesnek, egyszerűnek. Alkotásomra sok esetben ez is nagy hatást gyakorol.
Trauma című sorozatod sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A kötetek nem igényeltek komoly kutatómunkát, tanulmányaimat használtam fel az adott élethelyzetek valós ábrázolásának elősegítésében.
Az írás folyamata, a történet megalkotása nem igényelt hosszú időt, mondhatnám, hogy ez volt a legegyszerűbb fejezete a könyvkiadásnak. A gondolatok egymást követően özönlöttek, alig győztem a laptop klaviatúráját csattogtatni.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A történet teljesen fiktív. Természetesen az említett élethelyzetek, események sajnos bárkivel megtörténhetnek, ezek lélektani levezetésében alkalmaztam a tanultakat, a különféle esettanulmányokat. A helyszíneket, ahol a történet játszódik, a valóságból emeltem át. A lakások, házak mind-mind olyan helyszínek, ahol jártam már, vagy éppen, ahol élek.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Miután megtanultam a szavakat papírra vetni, már alkottam. Eleinte verseket, aztán rövidebb-hosszabb történeteket, melyeket füzeteim hátuljába jegyeztem fel. Középiskolásként is folytatódott ez a szenvedély, de akkor még szó se volt könyvkiadásról, mindössze egy hobbi volt. Ezt a hobbit egyetem alatt magam mögött hagytam, egyetlen értékelhető alkotásom a szakdolgozatom volt ebben az időszakban. Az áttörésig egészen 2018-ig kellett várni. Ekkor érkezett el a pillanat, amikor laptopom elé ültem, és elkezdtem írni a Trauma sorozat első részét, az Egy család tragédiáját, melyet ebben az évben követett az Egy házasság tragédiája.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
A következő megjelenésre váró kötetem, mely teljesen elhatárolódik a fent említett könyvektől, leginkább pszichológiai thrillernek nevezném. Kicsit új, kicsit régi zsáner. Talán úgy fogalmaznék, hogy ugyanaz, de teljesen más. Ezt majd az olvasók eldöntik. A kicsit távolabbi jövőben viszont mindenképp tervezem egy történelmi regény kiadását. Ennek kutatómunkája már javában zajlik, a történet körvonalazódott, már csak kerek egésszé kell tennem.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Megfoghatatlan és talán nem is lehet ezt az érzést leírni. Megkönnyebbültem, hogy kész, vége, alkottam valamit, ugyanakkor a mindennapos rutin, hisz az alkotás egy folyamatos, állandó dolog, ami jelen van az író életében, véget ér. Pont, mint amikor kezedbe fogsz egy remek könyvet, ami teljesen magával ragad, és kiolvasod. Büszkeséget éreztem és boldog voltam.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
A könyvkiadás idején még Ripszám Alexandra volt a nevem. Nem gondoltam álnévre, őszintén szólva, eszembe sem jutott. Időközben férjhez mentem, és a Ripszám nevet magam mögött hagytam, így a következő kötet már, ha szigorúan vesszük, álnéven lesz kiadva.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nem feltétlenül, sosem kategorizáltam az írásaimat. Mondjuk úgy, nem én kerestem ezt a zsánert, a zsánert jött, bekopogtatott az ajtón, és mint egy szellem, beosont. A fülemhez hajolt és ontotta magából a történetet. Tudom, ez egy kissé elvont megközelítés
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Nagyon izgatott voltam, tűkön ülve vártam a pillanatot, előtte napokon keresztül aludni se tudtam. Elmondhatatlan extázis volt a megjelenés pillanata, olyan, amilyet mindenkinek át kellene élnie. A munkád elismerése, a learatott gyümölcs, amit gondosan, szeretettel nevelgetsz. Elképesztő volt.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Az első két kötet impulzív volt. Ömlöttek a gondolatok, én pedig csak írtam és írtam. Magával ragadt és nem tudtam, és persze nem is akartam behúzni a féket. A következő regény tudatosabb volt, igyekeztem előre felépíteni minden apró részletét. Ez a kötet az előzőktől eltérően több kutatómunkát igényelt, igyekeztem minden részletét hitelesen visszaadni a leendő olvasónak, ami remélem sikerülni is fog pár hónapon belül.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Hosszasan tudnék erre a kérdésre válaszolni, és tartok tőle, az egész cselekményt le is írnám így, vagy úgy. Kötetekre bontanám ezt a kérdésedet, azt pedig tovább egy kedvenc és egy nehezen megírt jelenethez.
Az első kötet esetében a kedvenc jelenetem, habár megjegyezném, nagyon nehéz választanom, talán a végkifejlet, az összecsapás teljes egésze. Amikor megírtam, bíztam benne, hogy az olvasók elégtételt kapnak azokért a sérelmekért, amiket a főhőseink addig elszenvedtek.
Legnehezebben megírt rész nem feltétlenül volt, inkább mentálisan volt kihívás a könyvben olvasható abúzus bemutatása.
A második kötet számomra legkedveltebb jelenete az utolsó fejezetekben található, amikor a két főszereplő útja újra egy vágányra ér.
A legnehezebben megírt részlet pont az ezt megelőző időszak leírása volt, a magány és egyedüllét, szenvedés, nélkülözés lapra vetése.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Az első kötet története egy dialógus által született meg. A képzeletemben egyszer csak megjelent egy jelenet, egy vita apa és lánya között. Általában szelektálok az ötletek között, ez viszont beette magát a fejembe. Gondolkodni kezdtem rajta, vajon milyen köntösbe bújtathatnám ezt a jelenetet? Lassan megszületett a gondolat, a történet fő csapásvonalai, ezután pedig csak fogalmaznom kellett.
A második kötet ötlete az első folytatásaként adott volt.
A következő, megjelenésre váró könyv története is hasonlóképp született meg. Itt is egy jelenet volt, ami először megszületett a fejemben egy éjszakai műszak során. Reggelre, mire végeztem, kitaláltam a történet vázlatát, a gerincét.
Történelmi témában készülő regényem kicsit más. Ott maga az alapgondolat, a gerinc jött létre először, idővel ehhez kapcsoltam az idegszálakat, hogy azok életre kelthessék a történet velejét.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A kéziratokat először kicsit távolabbi ismerősöknek szoktam kiadni próbaolvasásra, ezt követően javításra, véleményezésre. Minden kritikát meghallgatok, sok esetben kérdések merülnek fel ilyenkor az előolvasókban, ezeket szeretjük átbeszélni. Szívesen fogadom a véleményüket, változtatási javaslataikat, melyeket, ha nem ütköznek a saját logikai elképzeléseimbe, meg is szoktam fogadni.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Az első könyvem titokban készült, szinte a megjelenés pillanatáig, egyedül a férjem tudott róla. Miután találtam kiadót, és megkezdtük az együttműködést, akkor a szűkebb baráti körnek is elárultam a tervem. Meglepettséget láttam az arcukon, de velem örültek, megjelenés után az elsők között olvasták a regényt. Az előolvasóimat persze már korábban beavattam, de kérésemre nem híresztelték a dolgot.
A második kötet készültét már jóval többen tudták.
A családom és barátaim támogató közösség, amiért roppant hálás vagyok nekik.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Az interjú során többször is említettem a nyár elején várható megjelenést pszichológiai thriller kategóriában. Ennek a kötetnek Az elveszett tanú lesz a címe, pontos megjelenésről majd a Facebook oldalon talál híreket a kedves olvasó. Amennyiben minden a terveim szerint alakul, év végére, jövő év elejére tervezek még egy kiadást. Ez a kötet kicsit visszakalandozik a Trauma sorozathoz, annak egy előzménykötete lesz, ugyanakkor a sorozattól független, önálló regényként is abszolút megállná a helyét. Címéről információt még nem tudok elárulni, úgy érzem, még nem találtam ki a befutót. A történelmi témában íródó regényem várható megjelenése jövő év vége, hacsak nem szól közbe egy másik történet, amit még ennél is jobban meg szeretnék írni. Remélem, sikerült kedvet csinálnom a jövőbeli megjelenésekhez, illetve a már megjelentekhez, ha még nem “randevúztak” a kedves olvasóval!
Még egyszer köszönöm a megkeresést! További szép napot kívánok minden kedves olvasónak!
Én köszönöm az interjút.
