Erről a könyvről egyszer már írtam blogomban, de akkor még nem tudtam befejezni. Így most hozom a véleményemet, ezúttal befejezve. Ezúton is köszönöm Boltsek Erik írótól a hatalmas türelmét. Sajnos, nem sajnos eléggé elfoglalt voltam mostanában. Most, hogy sikerült befejeznem a Párhuzamos létezés című könyvét, igyekszem nem spoileresen megosztani az olvasási élményemet. Ezúton is köszönöm a lehetőséget a Kiadom a könyvemet-nek.
Tartalom
De régen hoztam beleolvasót a blogomra, Boltsek Erik: Párhuzamos létezés című könyvéből hoztam egy kis részletet, az író engedélyével. A kötet Publio Kiadó gondozásában jelenik meg.
Tartalom:
ENGEDÉLLYEL
2011. szeptember 29.
– Révbe értem, Hugi! Alig hiszem el, mégis így van! Nem lettem hajléktalan, nem csődölt be a cég, és egyévnyi szenvedés után, úgy tűnik, hogy Natalie-val is végre egyenesbe jövünk. Hab a tortán, hogy kórházat is többet láttam kívülről, mintsem belülről.
Örömittasan gurultam végig a Michigan-tó melletti South Lake Shore Drive-on egy késő délután, miközben a húgomnak, Agnesnek újságoltam el az örömömet. Úgy tartják, hogy az út a fontos, nem pedig a cél, és ezt előszeretettel hangoztatják, amikor kéjutazásra, nyaralásra indul az ember, viszont amikor a családod egy illúzió, az életed pedig vesszőfutássá válik, az egyetlen, ami számít, a cél.
Ha Chicago gettónegyedébe vezet a szülőcsatornád, akkor nem sok jóra számíthatsz az életben. Megszületsz, megtanulsz járni, elmész dolgozni, és ha rosszul játszod ki a lapjaidat, akkor segget fogsz nyalni, és összeszorított farpofával várod, hogy egyszer csak kikerülj az ördögi körből. Nekem rossz lap- 6 jaim voltak, de szerencsém volt, és ott volt az a bizonyos valaki, aki megtanított blöffölni. Az a valaki Bertó volt, polgári nevén Robertó Hernández, az autószerelő.
Egy tipikus alak, akivel majdnem minden szervizben találkozhat az ember. Kopaszodó, sörhasú, motorolajjal vegyített dohány- és izzadságszagú ember, akin a kék kezeslábason kívül sohasem láttam más öltözetet, ezért egy idő után már azon tanakodtam, hogy vajon abban jött-e a világra. Ő volt az, aki megtanította minden csínját-bínját a későbbi mesterségemnek, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy mindennap iskola után a műhelyében vagyok, és az olaj illatának és a csavarok csörgésének bűvkörében állok. Természetesen az sem árt, ha egy szerelő vezetni is tud, így nem igényel sok fejtörést, vajon kié az érdem, hogy megtanított bánni egy ilyen bestiával. Ez az ember volt gyerekkorom hőse, apám helyett apám, aki megtanított az életre két olajcsere között.
A korral előrehaladva az olajban fetrengés szenvedélye valamelyest átalakult, és a tócsákból átkerültem az íróasztal mögé. Saját vállalkozást indítottam, de sosem felejtettem el, honnan is jöttem, úgyhogy igyekeztem esélyt adni az újabb generáció fiataljainak a saját cégem soraiban, éppúgy, ahogy Bertó is tette. Jó életem volt, és boldog voltam, de szokták mondani, hogy semmi sem tart örökké, és ez alól én sem voltam kivétel.
Az első három évünk Natalie-val maga volt a mennyország, a rá következő 13 hónap pedig maga volt a pokol. A pénzügyi hátterünk összeroppanására ráment a kapcsolatunk, és 7 a szeretet kihalt az otthonunkból. Rendszeresen álmodtam koldusbottal és ingyen konyhával – már amikor sikerült aludnom –, majd egyik reggel Natalie előrukkolt egy megoldással, amiben nagy szerepet játszott az egyik hajdani egyetemi évfolyamtársa, Charles Ebersol, a könyvelő és egyben ügyvéd. Nem tetszett az ötlet, de végül rábíztuk a megmaradt vagyonunkat Charlesra, ő pedig visszahozta mindazt, amit elveszítettünk, így újra tiszta lappal indulhattunk. Tizenhárom hónapon keresztül menekült a szeretet és törődés az otthonunkból, majd úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna, amikor Natalie előhozakodott a tervével.
A könyvet itt tudjátok beszerezeni.
Szeretném megköszönni Boltsek Erik írónak és a Kiadomakönyvem, hogy előolvashattam Párhuzamos létezés című kötetet, mely számomra év egyik legjobb könyve lett. Úgy érzem muszáj megírnom mit gondolok a könyvről, hisz nemsokára megjelenik s nem szeretnéki kicsúszni az időből.
Tartalom
A Cloquet-völgy tökéletes úticél a nyaralni, vagy éppenséggel a békülni vágyóknak. Az utóbbi reményében utazott el Gary és Natalie eme erdős vidékre, hogy újra egymásra találjanak. Küldetésük azonban hamar megfeneklett, Gary pedig kétségbeesetten igyekezett menteni a menthetőt, köztük saját életét is. Amíg ő pszichiátriai terápiára jár és visszavedlik gyermekké, a balesetüket firtató húga, Agnes és a rendőrség is gyanús összefüggésekre bukkan a háttérben, melyekről úgy hiszik, akár egy nagyobb kirakós apró elemei is lehetnek. Egyre több a gyanús eset, és egyre sűrűbben bukkan fel a rejtélyes Mr. Ollenburger neve, akiről a vezetéknevén kívül a rendőrség mindössze két dolgot tud: hogy kék öltönyt visel, és hogy a felmenőit mind egy szálig lemészárolta néhány vallási fanatikus. A fájdalom és nyomorúság szülte Álomkör keze messzire nyúlik, de vajon elér akár Xilveas-ig is, hogy beteljesítse a sorsát?
Még nem fejeztem be teljesen, olvasom még. Alig várom, hogy a végére érhessek. Csak gondoltam megírok egy előzetes véleményt a könyvről, hisz hamarosan megjelenik. S nagyon nem szeretnék kicsúszni. Sajnos volt példa már rá.
Szívből merem ajánlani a Boltsek Erik könyvét. Számomra év egyik legjobbja lett. Annyira magával ragadt a történet, érdemes beszerezni.
A könvet itt tudjátok beszerezni:
Tudtad-e? rovatomban Boltsek Erik író hét érdekességét hoztam el. Az írónak hamarosan megjelenik az első kötete a Párhuzamos létezés címmel jelenik meg.
Íme a hét érdekesség.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Mielőtt belevágnék, szeretném megköszönni, hogy felkértél erre az
interjúra, és lehetőséget teremtettél arra, hogy kezdőként
bemutatkozhassak egy számomra új közösségnek.
Komárom-Esztergom megyéből, Tatabányáról származom, de már több, mint tíz éve Budapesten élek és dolgozom. Az új közösséget azért is emeltem ki, mert világéletemben logisztikai pályára készültem, utána pedig ezen a területen is helyezkedtem el. A művészet különböző formákban és módokon mindig jelen volt az életemben, de csupán hobbiként. Persze megvolt a „rocksztár leszek” korszakom is 18 éves korom tájékán, amikor még zenekari szinten basszusgitároztam és koncerteztünk, de ugyebár nem lesz mindenkiből rocksztár.
Párhuzamos létezés c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Ha röviden szeretném ezt megválaszolni, azt mondanám, hogy az írás 20-30% volt a teljes folyamatból, a kutatás pedig 70-80%. Minden egyes évszám, helyszín, tárgy, személy, bizonyos esetekben komplett családfák áttanulmányozása, népszámlálási adatok átbogarászása, korabeli térképek átnézése, és így tovább. Annak ellenére, hogy ez mennyi időt vett igénybe, kifejezetten élveztem, hiszen így az én tudásom is bővült, és hasznos ismeretekre is szert tettem. A hitelesség jegyében a szereplők neveit is aszerint válogattam össze, hogy az adott államban, évben és környezetben mennyire volt valószínű, hogy valakit Richardnak, Antonionak vagy éppenséggel Jeremiásnak neveztek el a szülei. Amennyiben kiemelt jelentőségű tárgyakról volt szó, azt is felkutattam, hogy ha – példának okáért – egy 150 éves tárgyról beszélünk, akkor azt miből és hogyan készítették el akkoriban.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A kettő kéz a kézben jár egymással. Felhasználtam valódi eseményeket, melyeket vagy így vagy úgy beépítettem a történet folyásába. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az adott esemény kiemelten fontos vagy hogy egyáltalán fontos a történetre nézve, viszont autentikusabbnak éreztem, ha valamely szereplőm egy valódi esemény körül bukkan fel, vagy éppenséggel részese annak, ami formálja valahogy a személyiségét. Továbbá ilyen események felhasználásával szándékoztam mélységet adni az adott jelenetnek, és visszaadni valamit az adott évből vagy korszakból.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Történetmeséléssel már egészen korán próbálkoztam, még Általános Iskolában, bár az inkább egy nagyon gagyi, South Park ihlette képregény próbálkozás volt, nem túl sok történettel, amiről mesélhettem volna. Az igazi próbálkozások a már említett dalszövegek voltak, amiket Középiskolában firkálgattam, amikor éppen eltalált egy érzés, vagy valamilyen behatás ért, amire így akartam reagálni. Az igazi szenvedély pedig 2022 januárjában indult, amikor elhatároztam, hogy befejezem azt a könyvet, amit 2014 és 2016 között írtam – szintén azért, hogy egy engem ért behatást lereagáljak vele.
Más zsánerben is tervezed kipróbálni magad?
Vannak elképzeléseim rá, és van is már 2-3 új regényötletem, melyek eltérőek a Párhuzamos Létezés stílusától, de az még a jövő zenéje, hogy miként futják ki magukat. Az első regényem eleve több zsánert vonultat fel, melyek úgy gondolom, hogy szépen illenek egymáshoz, és jól harmonizálnak, de természetesen ezt majd az olvasók állapítják meg, hogy valóban megvan-e a kémia.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Annyit elárulhatok, hogy nem egy könnyed, vasárnap délutáni kávé mellett letudható, egy szálon futó történetről beszélünk, így roppant nehéz volt meghatározni, hogy hol is kellene hogy legyen a vége. Még mielőtt elküldtem volna a kiadónak, voltak fejezetek melyek kikerültek, voltak fejezetek melyek bekerültek, és volt néhány átrendeződés is a sorrendben, hogy az időrend és a történet folyása lineáris(abb) legyen. Azt mondjuk meg kell említsem, hogy az első néhány fejezettel az egyik részem elégedett, a másik pedig addig javítgatná, amíg el nem kopik a billentyűzet, de azt hiszem, hogy ez az elsőkönyves írók népbetegsége lehet.
Nem gondolkodtál még írói álnéven?
Gondolkodtam rajta, de úgy voltam vele, hogy a saját nevemet szeretném látni a borítón. Szép és hatásos misztikumot lehet felépíteni egy írói álnév köré, és a két keresztnevem miatt egy esetleges rövidítéses elrendezés is felmerült, de végül úgy döntöttem, hogy a vezetéknevem egyedisége miatt „megtartom”.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Valahogy úgy érzem, hogy az eddig bejárt életutam és tapasztalataim miatt konstans jelen van egy amolyan küzdelem az élet bizonyos erőivel szemben. Sokat elárul az is, hogy a dalszövegeim többsége fájdalom feldolgozásáról és annak megértéséről szóltak, vagy éppenséggel egy csalódást mesélnek el. Talán bizonyos metál irányzatokhoz ezek a témák passzoltak akkoriban, de ebből kiindulva egy drámai színtér felépítése könnyebb volt, mintha egy vidám történettel kezdtem volna. Egy posztomban említettem, hogy 2006-2007 környékén az RPGMaker 2000 programmal is próbálkoztam, és emlékeim szerint az egyik első játékom címe „Halál Közelben” volt, ami szintén beszédes.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Itt inkább azt említeném meg, hogy milyen volt, amikor a Publio igent mondott. Konkrétan megmondva három kiadót kerestem meg, közülük ketten jeleztek vissza pozitívan, és noha mindkettőnek nagyon örültem, a Publio-t választottam. Hogy milyen érzés volt? Felfoghatatlan. Az az igazság, hogy nem is nagyon akartam elhinni, hogy az, amit „összehordtam” méltó lehet arra, hogy bármilyen formában felkerüljön neves könyvesboltok polcaira, és valahol még most sem hiszem el. De talán majd akkor, amikor látom is, hogy ott vannak, akkor elkezdem majd elfogadni.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Azt kell mondjam, hogy is-is. Van, amikor pontosan tudom, hogy mit szeretnék elmesélni a következő bekezdésben vagy fejezetben, és ennek felállítom a nyers kereteit, amit az esetek többségében egy-egy impulzív gondolattal töltök meg, hogy egyedi legyen, remélhetőleg a lehető legközhelymentesebb eredményt elérve ezzel. Van, amikor egy pillantás, egy tárgy, egy érzés vagy illat beindít valamit, amiről tudom, hogy felhasználhatom egy jelenethez, hogy jobbá és hitelesebbé tegyem, vagy éppenséggel eljuttat valami teljesen máshoz, amire nem is gondoltam volna az elején.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Kedvenc jeleneteim, kedvenc fejezeteim és karaktereim is vannak, bár ezutóbbiban voltak meglepő fordulatok számomra is, amikor képes voltam megszeretni egy karaktert, akit az elején magam sem kedveltem. Reményeim szerint a fontosabb szereplők karakterfejlődései érezhetőek és jól felépítettek az olvasók szempontjából is, ugyanis itt-ott valódi érzelmi hullámvasutat tartogatok számukra.
A nehezen megírható részeket illetően… volt olyan romantikus szál, amivel
meggyűlt a bajom, és vissza kellett menjek bizonyos fejezetekhez, hogy
organikusak legyenek, és ne azt vegye észre az olvasó, hogy egyszer csak valaki
vonzódik valakihez, és nincs előzménye. A másik, a nehezebb, amikor egy
szereplőtől meg kell válni. Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet csak úgy egyik
oldalról a másikra megvalósítani – legalábbis fontosabb szereplők esetében, -ugyanis
ha sikerül azonosulni az adott személlyel, az olvasó is jobban átérzi a
fájdalmat, amit ő átél.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
A legkülönbözőbb dolgok adhatnak ihletet a következő gondolathoz. Példának okáért egyszer a csupaszív mudim (Cole) mellkasán lévő fehér pamacsból „merítettem”, és ez az apró részlet egy kulcsfontosságú tényezővé vált egy igazán fontos jelenetben.
Arra jutottam, hogy kardinális kérdés, hogy pontosan hol írok, és mire írok. Bizonyos nehéz fejezetek kidolgozásánál azzal játszottam, hogy egyszer a számítógépen írtam, egyszer telefonon, egyszer post-itekre rövidke mondatok formájában, hol pedig komplett A/4es oldalakat töltöttem meg részletgazdag leírásokkal, amiből vagy ennyit vagy annyit használtam fel a végén.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Legelsőként a feleségem, Ani látta és mondott róla véleményt, és mivel az első néhány fejezet… hagy(ott) némi kívánnivalót maga után, így sok terelgetés kellett, mire olyan formát öltött, ami vállalható a nagyobb közönségek előtt is. Őt követte egy nagyon kedves krimi rajongó kollégám, Andi (Szöszi). Az ő véleményükön felbátorodva engedtem betekintést másoknak is, és jelenleg négy olyan ember van, akiknek adok a szavára, és olykor kikérem a véleményüket erről-arról.
Kísérleteztem is a szerencsével és a sorssal, ugyanis amikor egy válaszúthoz jutottam, ahol mindkét végkifejletet szívesen kidolgoztam volna, rábíztam azt Anira és a kollégáimra. Biztosan hülyének gondoltak, amikor odaléptem hozzájuk azzal, hogy „Kontextus nélkül; igen vagy nem?”. Ez egy nagyon jó ötletnek és kihívásnak bizonyult, ami által megmentettem szereplőket, és volt, aki közel főhősi rangra emelkedett azután, hogy néhányszáz oldal alatt kiírtam volna a történetből.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Meglepődve fogadták a dolgot. Nyílt titok, hogy a családban inkább én
vagyok a kreatív, míg édesapám és bátyám a szakmaibb személyiségek. Meg is kérdezték,
hogy mégis hogy van nekem agyam ahhoz, hogy egy ilyen sok szereplős és oldalas
történetet felépítsek. A válasz? Magam sem tudom pontosan, de így, hogy lassan
két éve minden egyes nap foglalkozom a Párhuzamos Létezés univerzumával, az
egyik énem már ott él abban a világban, és harmadik személyként valahol részese
is a történéseknek, ami fantasztikus érzés.
A megjelenésnek nagyon örülnek. Nem hibáztatom őket, hogy nem gondolták volna, hogy rábólintanak a művemre, ugyanis nekem is voltak bőven kételyeim, de összességében nagyon büszkék és örülnek neki.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Az idei év a Párhuzamos Létezésé, de a FB oldal elindulásával nem csak a
bemutatóról és a megjelenés dátumával tervezem traktálni a követőimet, hanem
betekintést nyújtok az írói folyamatba, inspirációkba, ötletekbe, és természetesen
magamról is elárulok néhány dolgot, ami talán magyarázatot adhat bizonyos
dolgokra a történetben.
Azt pedig majdnem kifelejtettem, hogy a jövőbeni tervekről és regényekről
is elhintek majd apró részleteket alkalomadtán.
Előrendeléssel kapcsolatos infókat az író fb oldalán olvasható majd.
